Az nlc. fórumon 20 éves fennállása óta közel 300 ezer témában indult csevegés, és több mint 1 millió hozzászólás született. A Facebook megjelenése és térhódítása miatt azonban azt tapasztaltuk, hogy a beszélgetések nagyrésze áttevődött a közösségi médiába, ezért úgy döntöttünk, a fórumot hibernáljuk, ezentúl csak olvasása lehetséges. Új hozzászólást és témát nem tudtok indítani, azonban a régi beszélgetéseket továbbra is megtaláljátok.
Betegen új párt találni
Létrehozva: 2010. január 24. 20:54
Sziasztok!
Nemrég egy ronda betegséget állapítottak meg nálam. Nem halálos,de nem is gyógyítható, szinte teljes életet élhetek vele, de pl.gyógyszereket kell szednem, és kihat egy esetleges gyermekvállalás lehetőségére is.
Jelenleg nincs párom. Persze szeretnék....de úgy érzem, hogy nem terhelhetek valakit, amikor annyi egészséges nő van a világon, akivel sokkal egyszerűbb-könnyebb az élet.
Szerencsére jelentkezők vannak bőven, találkozgatok is néha valakivel, és itt jön a gond.
Mikor megmondani, hogy baj van?
Egyrészt nem szeretném, hogy sokan tudják, viszont azt se tehetem meg, hogy valaki belémszeret úgy, hogy nem tudja, nem átlagosak velem a mindennapok.
Ez elég zagyva lett, de ha jön valaki beszélgetni, kifejtem érthetőbben. 
Olyan jol megvagyok nelkuluk.........es a penzem is marad...en is latnok vagyok,latom,hogyha nem nezek be a sutobe ,akkor leeg a vacsoram... kar lenne pedig..
Nekem van egy barátom aki egy nagyon jó "varázsló", szokott minket szórakoztatni, ha akarod még a nevét is beírom ide, úgyhogy nagyon jól ismerem én az ilyen szemfény-vesztőket.
A másik nevük pedig Tricky-Dicks.......
latnok az latja mennyi penz van nalad,es varazslo is,mert atvarazsolja a sajatjaba.........
................hmmmmmm.........con and scam.........
.........and the látnok is nothing but a scam artist........
Ezzel ellentmondok!Nagyjabol ha valakinek olyan allapota van[ugyan nem mulik el,de masra nem veszelyes]az nem ugyanaz.De ugysem fogjuk megtudni......es meg valami,nem mindenki magabol indul ki,nem kell ehhez latnoknak lenni.....beszelj sajat nevedben...
A találgatással pedig nagyon nagy probléma van. Az emberi agy be/ki-tölti a hiányzó részeket. Onnantól kezdve, mindenki magából indul ki. Elképzeli hogy ő hogyan csinálná, vele mi/hogyan történt a multban.....
Kivétel nélkül mindíg de mindíg zagyvaság lesz belőle.
Nem artana ha a topik indito megmondta volna,mi baja,mert ha az amire en gondolok,kicsit felelelotlen kapcsolatba menni,anelkul hogy szolnank,de nem mondja,igy csak a talalgatas marad.....Ha valaki mondd a-t mondjon B-t is......
mindig tudtam hogy nagyon ostoba tanulatlan bunko vagy de hogy ennyire rosszindulatu vagy azt nem is sejtettem.
Az ilyen ember mint te megerdemli hogy meglassa kozelrol az erem masik oldalat. Tudod van olyan amikor a hohert is akasztjak.
undorito vagy, remelem szegeny ferjed is tudja.
Sztem végy példát a topicindítóról:) Itt "nyivákol" hogy betegebb a lelke mint a teste (bár nem olvastam végig, de ha kezelhető a betegség akkor az jó dolog :), nekem asztmám van, az sem múlik el, de kezelhető), miközben ezt megbeszéli önmagával, esetleg ha tudja mással, nem bánt mást, nem aláz mást, hanem megoldást keres erre a problémájára. Nem mellesleg sokkal inkább rendben van a lelke mint annak aki másokon éli ki magát.
Szal beteg a férjed? Esetleg ez a komment valamilyen szinten, NEKI szól? Szeretnéd ha nem élne már? Ha egy teljesen idegen embert "rúgsz" aki nem tehet semmiről, az megoldja a betegséged vagy a férjedét? Esetleg "békén hagy" majd valahogy? Akárhogy..?
Uh...ez elég , finoman szólva, rosszindulatú megjegyzés volt. Mondd csak, sok problémád van önmagaddal? Úgy érzed kisiklott az életed és "nem vagy jó semmire"? Vannak vágyaid?, igényed az önbecsülésre? Félelemből vagy kényelemszeretetből (ti.: ordas nagy lustaságból) nem teszel érte? Mit érzel amikor Istenként ítélkezel mások felett? Pl: nem való semmire, értéktelen stb. Jó érzés? Mentálisan mit ad ez az ítélkezés, lenézés? Kompenzál valamit? Megoldást ad valamire? Bocsi, a sok kérdésért, de a topikidító a maga betegség plusz párkapcsolat "poblémájával" közel sem annyira érdekes mint egy sérült lelkivilág megismerése:)
Gusztustalan amit írtál, főleg hogy a férjed beteg.
Tehát, ha valaki idős és beteg, már a szexre sem jó, az maradjon magának?
Tudod cuncimókus, nem tőlük kell tartani, hanem tőled. A férjedet miért nem hagyod el? Szánod tán?
Szerintem aki beteg, az tartsa meg magának és hagyjon békén másokat. Beteg ember már a szexet se tudja élvezni, semmire se jó.
Ne szégyeld, mert nincs mit. Mindenki kerülhet olyan helyzetbe amikor meginog az önbizalma, és egyedül nem találja a kiutat. Amikor az ember érzelmileg van érintve valamiben akkor nagyon nehéz reálisan látni a dolgokat. De akkor jövünk mi
a sok "okoska" (és itt most minden pejoratív felhangot nélkülözve), és elmondjuk azt amit valószínűleg te is tudsz, csak a pillanatnyi helyzet elhomályosítja a lényeget. Nevezetesen azt, hogy tutira jó nő vagy, és egész biztos, hogy nagyon okos. Egyébként amit írtál, hogy "olyanok vigasztalnak, akiknek lehet, hogy sokkal nehezebb az életük" az engem is mindig kisegít a mély pontokról, mert akármilyen rossz az a helyzet amiben vagyok, mindig tudom, hogy sokkal rosszabb is lehetne, és vannak akik lényegesen nehezebb helyzetben is ésszerűbben élnek és döntenek, mint akár én akár más.
Az meg hogy attól félsz, hogy terhelnéd a betegségeddel, azt felejtsd el. Ne akarj más fejével gondolkodni. Ne akard azt tudni, hogy neki mi a jó veled kapcsolatban.Hagyd hogy ezt Ő döntse el. Ha Ő azt mondja, hogy nem zavarja és minden tettével bizonyítja ezt, akkor ne éppen te legyél az aki be fogja azt bizonyítani, hogy bizony neki könnyebb lenne más mellett. Ha azt gondolod, egy férfiról, hogy nem tudja eldönteni, hogy veled akar-e lenni minden körülmény ellenére, akkor végülis nem bízol benne. Hogy akarod egy ilyen emberre rábízni az életedet?Hisz te nem bízol az Ő döntési képességében. Egy szó mint száz hagyd, hogy szeressenek. Ha nem bizonyul tartósnak a kapcsolat akkor magától is el fog menni, de azt meg egy percig sem kell sajnálni.
Igen dolgozom! Egy Református nyugdíjasházban, és mellette suliba járok. Szociális munkás leszek. Felajánlottak egy vezetői beosztást, de ahhoz el kell végeznem az egyetemet. Na ettől a fizetéstől ugyan nem vágom magam földhöz
, de ezt nem is lehet a pénzért csinálni.
És te mivel foglalkozol?
Ha el kell menned kezelésre menny el, ha rosszul érzed magad pihenj, de ha jól vagy,akkor ne foglalkozz a betegségeddel, mert arra ott van az az idő amikor akár akarod akár nem foglalkozni kell.
Mennyire igazad van!
De neked is elmondom , hogy nem attól tartok, hogy nem találok párt, vagy nem vagyok szerethető. Szerencsére sok a pozitív visszajelzés, hiúságom rendben.
Hanem arról van, hogy pont azt a személyt terhelem, aki szeret és én is viszontszeretem. Pontosabban innen indult a gondolatmenet topikindításkor, de már annyian írtatok, hogy egészen helyrejöttem.
De hogy a kérdésedre is válaszoljak, van munkám, és azt hiszem, elmnodhatom, hogy sikeres és elismert vagyok benne, nem is keresek rosszul. Csak ez az egy nagyobb gondom van.
És már kezdem is magam szégyellni, hogy olyanok vigasztalnak, akiknek lehet, hogy sokkal nehezebb az életük.
Te dolgozol?
Szia! Úgy látom nem voltál még fent így folytatom ott ahol befejeztem! Illetve azt elmesélem, hogy ma pont pszichológia előadáson voltam, és micsoda véletlen éppen a szorongásos tünetegyüttesekről szólt. Hogy mi váltja ki, és hogyan kezelhető. Azonnal eszembe jutottál, és továbbra is megerősítve látom azt amit eddig mondtam, hogy soha ne add fel! Ne görcsölj azon, hogy párt keress magadnak, vagy azon idegeskedj, hogy lesz-e valaki aki szeret, mert biztos, hogy lesz. Biztosan vannak olyan dolgok amik érdekelnek, vagy mindig érdekeltek csak eddig nem szakítottál rá időt. Most itt az ideje belevágni. Zárd ki a betegségedet amennyire lehet, ne csinálj újabbat a meglévők mellé. Ha el kell menned kezelésre menny el, ha rosszul érzed magad pihenj, de ha jól vagy,akkor ne foglalkozz a betegségeddel, mert arra ott van az az idő amikor akár akarod akár nem foglalkozni kell. De ne pocsékolj rá több időt,mint amennyit feltétlenül szükséges. Neked is csak egyetlen életed van és azzal az eggyel jól kel sáfárkodni, mert senki nem ad másikat. Nem tudom mi a foglalkozásod,mert erről nem írtál, vagy hogy dolgozol-e? Van-e lehetőséged valamilyen irányba továbbképezni magad? Hidd el a boldogság akkor fog rád találni amikor a legkevésbé számítasz rá.
De ha tetszel a férfiaknak, és úgy látod, hogy ezzel nem lenne probléma akkor, mi a gond? Hiszen sokan vagyunk akik nincsenek tökéletesen megelégedve magukkal, de el kell fogadni,mert ha valaki ennek ellenére is szeret és szépnek lát akkor olyan nagy baj nem lehet. Én is féltem a csalódástól, amikor megismerkedtem a Kedvesemmel éppen egy gerincműtétről jöttem haza. Illetve már előtte is beszélgettünk(talán kétszer) és ő nem is tudta, hogy hová készülök, csak akkor tudta már meg amikor túl voltam rajta. Nem mondtam el neki, hiszen ugyan mi köze is lett volna hozzá, mikor összesen kétszer találkoztunk.Egy közös ismerősünktől tudta meg, hogy kórházban vagyok és rögtön fel is hívott.Amikor hazajöttem onnantól kezdve minden nap jött látogatni és nem zavarta, hogy nyaktól derékig végig vagyok szabva-varrva. Ő már elég érett ahhoz, hogy tudja, (plusz a felesége félre is lépett), hogy nem egy beteg társ a világ legnehezebben elviselhető dolga. Megismerkedésünk 3.hetében derült ki hogy daganatos beteg. Borzasztó volt tudomásul venni, de egy pillanatra sem fordult meg a fejemben, hogy e-miatt elhagynám. Igyekszem nem betegként kezelni,számtalanszor vitatkoztunk ez idő alatt, hisz nem hülye hanem beteg, ezért ha véleménykülönbség van közöttünk akkor nem teszek lakatot a számra. Nagyon sokszor mondtam neki, hogy tőlem ne várjon sajnálatot, mert én arra képtelen vagyok.Azért is, mert én is utálom,másrészt az egy iszonyúan megalázzó dolog. Én sem sajnáltattam magam soha, hisz ezt az emberek( férfiak,nők)nem szeretik. Minden ember társra vágyik, nem utánfutóra. Gondold csak végig te szeretnél egy olyan férfi mellett élni akit mindig pátyolgatni kell? Ez nem összekeverendő a segítéssel, hisz mint mondtam szerintem soha olyan házasság nem volt ahhol fel ne ütötte volna a fejét hosszabb rövidebb időre a betegség. De ezzel visszaélni, nemcsak a másik fél becsapása,hanem önbecsapás,mert akkor honnan lehetsz benne biztos, hogy tényleg szeret vagy, csak sajnál. Sajnos most be kell fejeznem, mert megyek az egyetemre. este még írok!Puszi!
De egy mindig nyivákoló ember akár oka van rá akár nincs nem rughat labdába, legalábbis hosszútávon biztosan nem.
Ezért is fojtom magamba a bánatot, viszont jó lenne már túljutni rajta, és elfogadni, hogy ez van. Ehhez kellene a segítség, de anélkül, hogy bárki terhére lennék.
Pasikkal minden rendben, tetszem a férfiaknak, nem ez az alapvető gond. Azt kellene elérnem, hogy magamnak is tetsszem.
Rajtam nem látszik, hogy beteg vagyok, és ahogy Baftának is írtam, inkább belül fáj. De sokat mosolygok, nevetek, társaságba járok, táncolok, sportolok, mindent. De ha valaki belémnézne...
A barátodnak sikerült elfogadnia a betegségét? Hogyan tudsz neki ebben segíteni?
Hogyan tud ő saját magán segíteni?
Kedves persona grata!
Lehet beteg embert szeretni!!!Illetve ez talán nem a megfelelő megfogalmazás, mert amikor szeretsz valakit akkor nem a betegségét látod, hanem az embert akit szeretsz. Én is szeretek valakit aki nagyon beteg. 3 héttel azután derült ki hogy beteg, amikor összeismerkedtünk, de addigra már annyira szerettem, hogy nem voltam képes elengedni,pedig ő elengedett volna és elengedne most is. (ennek már két és fél éve)Olyan jó ember amilyenre egész életemben vágytam. Ő sajnos daganatos beteg ami jelenleg már nagyon előrehaladott stádiumban van, de egyetlen pillanatra sem bántam meg, hogy vele maradtam. Olyan erővel és méltósággal viseli a betegségét és mellette olyan hihetetlen szeretet van benne amit nő csak várhat egy férfitól. Betegen sokkal többet adott nekem,mint előtte bárki aki egészségesen volt mellettem.Ezért tehát ne szégyeld a betegségedet, hisz az embert nem az állapota minősíti. Sokkal sokkal több vagy TE mint egy betegség. Én úgy gondolom, hogy el lehet és el is kell mondani egy kezdődő kapcsolatban a tényeket, de nem legelső alkalommal.Talán egy két találkozás után ha úgyérzed, hogy őszinte megbízható ember akkor eljött az ideje, hisz joga van tudni. Ha elég erős ember és többet lát benned mint egy beteg embert akkor nem fog neki gondot okozni.Ha nem így történik azt is el kell fogadni, mert mindenki maga érzi, hogy milyen terhet képes elviselni. De ne bántson téged, hisz beteg lehet az ember 5-10 év házasság után is, erre nincs semmiféle garancia. Vajon aki az elején elmegy arra, mennyire lehetne számítani később? Arra az egyre azonban vigyázz, hogy ne éppen te légy az aki elűzöl valakit magad mellől aki szeretni akar téged. Hagyd, hogy szeressenek! Az ember ha kiegyensúlyozott az kivülre is sugárzik. Ha te betegnek érzed magad akkor mások is betegnek fognak látni.A betegségedet elsősorban neked kell elfogadnod és megpróbálni vele úgy együtt élni, hogy a mosoly és a nevetés ne tűnjön el az árnyékában. Az életben mindig mindennek oka van. Próbáld a javadra fordítani amit hátránynak érzel. Nem tudom milyen beteg vagy, de egy biztos ha túl tudsz tekinteni saját magadon és esetleg megpróbálsz segíteni hasonló sorsú embereken, az iszonyatos erőt képes adni. tehát fel a fejjl és nézz mindig előre!!
Kedves persona grata,
Egy súlyos betegséget nem lehet egyik napról a másikra elfogadni. A kulcsszó: TÜRELEM. Vannak stációk, amin végig kell menni, úgyanúgy, mint pl. a gyász esetén. Azt egyéne válogatja, hogy ez mennyi időbe telik.
Támogató család és barátok mellett is érdemes lélekgyógyászhoz fordulni: nem csupán magadért, értük is. Így a lehető legjobbat lehet kihozni a jelenből, és a jövőt sem övezi annyi kétség és szorongás.
Hidd el, érezni fogod, mikor nyílj meg a betegségeddel kapcsolatban egy arra érdemleges férfinak! Te nem vagy egyenlő a betegségeddel! Aki ezt mégis így látja, az nagyon szegény lelkileg, ne sajnáld, ha odébb áll...
"...amikor annyi egészséges nő van a világon, akivel sokkal egyszerűbb-könnyebb az élet."
Ez csak feltételzés, mert a betegséged miatt sérült az önértékelésed. A betegség egy állapot, nem jellemcimke. Amint ezt el tudod fogadni, készen állsz egy egyenrangú párkapcsolatra. Drukkolok Neked!
Én is bíztatlak, hogy végezd el a Silva-féle agykontroll tanfolyamot. Remélem, egyre jobban és jobban leszel! :)
szeretettel
Bafta
Annyira aranyosak vagytok, hogy segíteni próbáltok!
Mindig, amikor benézek a topikba, jobb ledvem lesz. És egyre jobb és jobb.
És igen, This is the first day of the rest of my life - ez a mobilmon a reggeli köszöntő szöveg.
Agykontrollnak mindenképpen utánanézek, biztos hogy jót tenne mostanában, egy kicsit irányítani a gondolataimat.
persze hogy tehetsz, ki más, ha Te nem?
ahogy a többiek is írják, a saját magad bántása nem jó, a pozitív gondolkodás, a hit sokat segít. De sajnos ez sok embernek nem megy, vagy még nem megy.
Teheted a következőket is, nem tudom, hogy milyen beállítottságú vagy.
1. állj egy nagy tükör elé, és úgy nézd meg magad. De alaposan. Magadat, ne a ruhád, az alakod... aztán jó határozottan mond ki, hogy "beteg vagyok, ilyen vagyok, ez van. Ha valakinek ez nem tetszik, lehet eltolni a biciklit." (vagy kinyalhatja, vagy tehet egy szívességet+ ha egy vállrándítás is belefér, az szuper)
2. menj el egy elfekvő kórházba, gyermek intenzív osztályra, állatmenhelyre, stb. szívfacsaró helyre, nézelődj, és látni fogod, hogy milyen szerencsés vagy.
3. képzeletben fogj egy zsákot. Aztán elmélkedve kezd el belerakni az összes világon fellelhető fájdalmat, szerencsétlenséget, amit még elképzelni is alig lehet. Pakold csak rendesen, és csak pakold, a zsák nyúlik majd. A legszörnyebbeket is, amire gondolni is szörnyü... ha befejezted, nézz bele a zsákba.
Hát érezni fogod tutira, hogy "az én problémám smafu", örülni fogsz, hogy semmi nem mászik rád a zsákból.
Igen, tehetsz!!! Nagyon sokat!
Pozítiv gondolkodás és hit. Hidd el, tudom, hogy ezek mit jelentenek és azt is tudom, hogy mit jelent lent lenni. Voltam ott én is, de nem volt jó. Nekem az agykontroll rengeteget segített és azóta sokkal pozítivabban állok mindenhez. Magamhoz is és jó ez az állapot! Csak ajánlani tudom! További szép napot! És egyre szebbet!
Előszőr is hagyd ki az életedből a de-vel kezdődő mondatokat . Amit most teszel az az életed - mindig csak most van - igy nem tologathatod a folyamatot későbre.
Ma van a hátralevő életem első napja
Mindig a mostban élünk - most szeresd magad - ird papira mért szereted magad - tudom az elején nem kapsz okot vagy nagyon keveset - de ha ezen elmélkedsz egyre több okot találsz majd.
Ez forditotjára is érvényes - aki a kifogásokat keresi - az arra talál az erőbefektetéséhez mérten egy tonányit.
Remélem, hogy addig magyarázol a fejemnek, amíg majd egyszer csak elkezdem magamévá tenni a gondolataidat.
Mert teljesen igazad van, hiszem és értem is amit mondasz, és nagyon jó lenne így érezni belül.
De tehetek valamit, hogy meggyorsítsam ezt a folyamatot?
Az elfogadás folyamatát.
ja, az ismerkedés! :)
hát ha Mr. Tökéletes ülne le velem szemben kávézni, akkor ráfaragott, mert én bizony pont őt kihagynám.
egyrészt mert nem akarnám mellette a tökéletlen szerepet felvállalni, és ráadásul nem is szeretem a hibátlan embereket.
Nem csak egyszerünek tünik, az is.
Millió és egy, szép és vonzó tulajdonságot van, miért ezt a dolgot emeled ki ennyire, miért ennek tulajdonítod a legnagyobb jelentőséget? Te nem a betegséged vagy, Te egy teljes egész vagy, aminek egy része - pici része- az egészségügyi állapotod.
A betegségeimet annyiba fogadtam el, hogy megteszek mindent magamért, amit csak tudok. Fiatal nő vagyok, anya vagyok, anyám lánya vagyok, a testvéreim tesvére vagyok... sok minden vagyok az életben, sokan szeretnek, és ha már magamért nem tenném meg ezeket, megtenném a szeretteimért.
a helyzetedet ne úgy fogd fel, hogy félned kell ettől, ne valamilyen kudarcnak, ne lehúzó erőnek kezeld, pláne ne selejtnek érezd.... kezeld egy élethelyzetként, ami most valamiért elért téged, és kezd vele a legjobbat, amit csak tudsz. Próbáld meg igy látni. Nekem se mindig megy, persze hogy nem, de már a próbálkozás is segít.
Ne az évekkel későbbi "esetleg lesz" problémákon rágd magad, ne azok határozzák meg a mostani napjaid. Azok a problémák lesznek, esetleg, és majd akkor, ott, ha lesznek, meg fogod oldani őket. Ha előre agyalsz ezeken, akkor csak túlkombinálod őket, belemerülsz mindenféle saját magad generált félelmekbe. Nem kell ez neked.
Elküldöm Neked a kedvenc három negatív szómat:
" Nincs
Semmi
Baj"
Nem vagy selejtes! Senki nem az! Van akinek kisebb problémája van, és vannak akik nagyobb terheket hordanak. Minél nagyobb a teher, annál erősebbek vagyunk.
Én rengeteget szenvedtem és vannak külső jelei, nálam az ismerkedés már eleve abból állt, hogy minden szemelőtt volt.
DE! vannak olyan értékeim, ami miatt szeretnek, elfogadnak és mindenben támogatnak. Szeretnek magam miatt és nem amiatt, hogy éppen milyen hegeket hordok magamon.
Egy fél éve az agykontrollt is elvégeztem, na azóta a férjemen kívül szép számban udvarolnak, pedig arra nem programozok, hogy körbe rajongjanak, bár jól esik.
Szóval! Summa summarum: okosak, szépek vagyunk és amitől mások vagyunk egy picit, attól vagyunk erősebbek és értékesebbek.
Olyan egyszerűnek tűnik így leírva.
Ezek szerint neked sikerült teljesen elfogadnod a helyzetet? Nem csinálsz már lelkiismereti problémát ebből az ismerkedésnél?
Nem volt sértő a szóhasználat, tényleg selejtesnek érzem magam. Meg mi az hogy még 30 se vagyok, és már nem vagyok egészésges?
Meg persze azt hiszem, hogy mindenki más tökéletesen egészséges.
Milyen igazakat írtál!
Szia!
olvasgatom a topicodat. Hogy konkrétumot írjak:
van pajzsmirig alulmüködésem, négykeresztes allergiám, gyógyszerérzékenységem, kis túlsúlyom, érzékeny bőröm, a méhem tele daganattal, a petefészkem cisztával, szörnyü vastag a lábam (anyai örökség), irtózatosan érzékeny a gyomrom, a beleim.....
ez gyógyszereket, mütétet jelent, és ezek miatt én sem iszom kávét, alkoholt, mértéktartó vagyok az evésben, a gyerekvállalás is necces. Egyedül vagyok, tehát én is találkozom férfiakkal, a társkeresés nálam is adott.
Ez vagyok én, a magam szépségeivel, kiválóságaival, és hibáival, hiányosságaival.
Ha nekem ennyire gondot okozna, hogy ezekről mikor ejts szót a férfinak, akkor én a következőt csinálnám.
Az első közös eszem-iszomnál úgyse venné észre a férfi, hogy ezt vagy azt nem kérsz, kb. a 2.-3. együtt evésnél tenné szóvá. Ha az elsőnél, az se gond. Ha rákérdezne, akkor simán, társalgási stílusban elmondanám, hogy "van/vannak eü. problémáim, vigyázok magamra, mert ez fontos. Hála Istennek semmi olyan, ami bármiben is gátolna, esetleg a későbbiekben a gyerekvállalásnál lesznek megoldandó dolgok, amiket a Párommal meg fogunk tudni oldani."
Ennyi.
aztán csodálkozol majd, hogy ha erre azt mondja: " nekem is ..... " és felsorolja a saját problémáit. Itt már azért eldől minden, megy-marad
Az a gond, hogy azt hiszed, hogy mindenki más egészségileg hibátlan, Te viszont "selejtes" (bocsi a szóhasználatért) vagy. Ez nem igy van.
Ha pedig még mindig gond ez, akkor válasz olyan férfit, akinek már van gyereke, igy ha később nehezen jön össze a baba, az ő életét nem terhelted ezzel a hiánnyal.
Siasztok!
Én egy másik oldalról szeretném megközelíteni a témát.
Van vki akit már nagyon régóta ismerek,ismertem egészségesen is és ismerem betegen is.
Mindig is volt köztünk valami,valami vonzalom.Valamikor ki is letjesedett,de legutoljára "elzavart" maga mellől,azzal az indokkal h beteg.Pedig engem nem zavar,attól csak jobb ember lett.Megváltoztatta a betegség,pozitívan.
Na szóval,nem akarja senkire rátukmáli a baját,ami sztem rossz felfogás.Én szeretem őt,lassal 10 éve h ismerem.Vállaltam volna a vele izgulást,a dokikhoz kísérést...de nem akarta.Most mindezt egyedül csinálja,nem is értem.Pedig az ember jobban gyógyul,ha van mellette vki.Szóval ezzel csak azt akartam mondani,hogy a beteg emberek maguknak építenek gátakat.Pedig vannak akik ezt elfogadják,és szeretnének segíteni,részt venni benne!
Szóval,szerintem csak nyitottan,és ha gyanú van a kapcsolat komolyodására elmondani mindent.De ez csak egy 5let.
Gratulálok neked! Örülök, hogy sikerült!
Én is abban hiszek, hogy a gondolatok sokat segíthetnek, illetve ronthatnak. Ezért is sürgetném azt, hogy elfogadjam, hogy ez már tartós állapot. De annyi jó példát írtok nekem, hogy máris könnyebben veszem! Köszönöm, és várom a további hozzászólásokat!
Ha orvosok nem lennének, ma is egészséges lennék! De vannak, és emiatt nekem is van elég sok nyavajám.Nem is kezdem sorolni, mert úgysem érnék a végére. DE! van ami látszik (gégeműtétek helye), és nem tudok beszélni hangosan. És 20 évig nem tudták, hgyo mi bajom. Szintén egy krónikus betegség volt, és feleslegesen műtöttek négy éven keresztül.
Hasonló gondok foglalkoztattak mint Téged, de tudtam és hittem, hyog jön majd Valaki. És jött, akinek az összes nyavajámmal együtt én vagyok a gyerekemmel együtt legfontosabb a világon. Ja igen! És elvileg gyerekem sem lehetett volna. de az ÉLet úgy akarta , hoyg van és a legnagyobb boldogságom az életben a párommal együtt.
Ne add fel, csak higgyj!!!
Ahol betegségedet megállapították , vagy ahol gondozni fognak, valószínűleg más , hasonló krónikus beteg is van hasonló helyzetben, mint Te . Az ilyen többnyire központi intézményben pszichológus is dolgozik.
Ő segít Neked, hogy megtanulj együttélni betegségeddel. Egyikünk sem tökéletes, csak tökéletlenségeinket nem biztos , hogy diagnosztizélték, és nem biztos , hogy betegségnek nyilvánították.Lehet, hogy hibáink miatt kevésbévagyunk képesek együttélésre , mint Te aki nagyon lelkiismeretes jólelekú ember vagy. Az egészséges irigy, vagy kró
ónikus hazudozó, csapodár, türelmetlen stb " egészséges" ember sokszor megkeseríthati társa , környezet életét. Topikindítód olvasása után azt mondom, légy türelmes, mert jó ember vagy, akinek minden esélye megvan arra, hogy egészséges lekületú társat találjon .
LÉGY TÜRELMES ÉS SOK BOLDOGSÁGOT KÍVÁNOK
Először tanulj meg élni " önmagaddal "...
Igen, ezen vagyok, de talán szükségem lenne valamire, ami meggyorsítja. Tudom, tudom, nem lehet.....
Köszi a válaszod.
Sajnálom....de hiszel benne,és így biztosan újra rád talál a szerelem. Örülök, hogy túl tudtál lépni a dolgokon, és már volt is kapcsolatod. csak így tovább!
Nekem van egy jó ismerősöm, aki úgy tudta évekig, h neki már nem lehet gyermeke... /nemcsak ezért, de talán ez a tény játszott közre benne, h tönkrement az első házassága/. Aztán a férjem egyik barátjával megismerkedtek, egymásba szerettek. Az ismerősöm átesett egy nőgyógyászati kezelésen, aminek köszönhetően állapotos lett később.
Iker gyermekeik vannak, egy nagyon szép kisfiú és egy kislány. Szépen élnek azóta is.
Tehát... ha megismerkedsz álmaid lovagjával, akivel igazán szeretni fogjátok egymást, sztem ha igazán szeret, akkor is fog, ha esetleg nem lesz babátok. Ha meg ez az oka annak, h nem lesz jó a kapcs. köztetek, akkor talán amúgy sem maradnátok együtt.
Mint ahogy írtuk többen is, ne parázd túl ezt a dolgot. Az élet kiszámíthatatlan. Az biztos, h nem kell egyből lerohanni a leendő választottadat a problémáddal, mert lehet, h álmaid hercegét riasztanád el azzal, ha a problémáiddal traktálnád. Hagyj időt arra, h a kapcsolat megérjen arra, h erről is tudjatok beszélni. Ismerjétek meg egymást közelebbről, először magadat fogadd el úgy, ahogy vagy, aztán avasd őt be.
Kedves személy ! Tényleg lelkiismeretes nő vagy , hogy ezen tépelődsz. Ha komoly kapcsolatod alakul, aki szeret és Te is szereted, öszintének kell lenned . Ha szeret , vállal betegségeddel együtt.
Ezt előre bejelenteni szükségtelen, mert nem tartozik betegséged másre , mint családodra , barátaidre és mejd társadra . ne ijeszd el előre ,kivetítve rá szorongások.Írásodból olvasható , hogy szorongsz betegséged miatt ezt szükságnek érzed megosztani valakivel. ez íhy helyes is , de ne a fiú legyen az első. Először tanulj meg élni " önmagaddal " , utána mejd meglátod , hogy más hogy tud élni Veled. Még korai bármi döntés, most még nem látod a fától az erdőt
Szeretettel egy nagyi
Az őszinteség nem azt jelenti, hogy mindent kimondunk, amit gondolunk, hanem azt, hogy meggondolunk mindent, amit kimondunk
Szép napot mindenkinek!
Nagyon érdekes volt olvasni amit írtatok,
örülök hogy véletlen rákattintottam a fórumra,
mintha a sajátgondolataimat olvastam volna többetektől.
96.04.30 a szemből jövő és utólag kiderült alvó sofőrös PEPSI kamion telizöldes lámpánál rajtunk keresztül próbált balra kanyarodni. Kicsit meghaltam, de közvetlen utánam mentő jött és talán az azonnali segítségnyújtás, vagy a hatalmas életösztön,
de szerintem anyukámék kitartása miatt 10 hét mély kóma után a gépek szerint "feléberdtem".
A főiskolai diplomám elvitte a kamion, de talán még lehetek boldog nő,
anya, társa és párja Ő neki :-)
Sajnos nem voltam a magamnál, tolókocsiba ültem, ....
elutasított minden férfi aki szeretete visszaadhatta volna az életkedvemet. Nagyon féltem a magánytól, és annak a karjaiba kötöttem ki, aki talán szeretett, de hátráltatta a "fejlődésem",
mert tudta hogy ha magamra találok akkor nem fogok tudni tovább vele élni :-(
Az a 9 év szép volt a maga módján, de értéktelen, elvesztegetett időnek látom vagy inkább érzem így utólag.
Azt hittem a külsőm (a varratok nyomai, a tolókocsi majd a biccegésem) miatt nem találok férfit magam mellé.
Elkezdtem az interneten ismerkedni, barátkozni, találkoztam több férfivel és kezdtem elhinni, hogy nem bennem van a hiba!
Mikor megcsaltam, elhagyott és gyorsan megnősült és gyereket csinált, hogy leláncolja a hasonló adottságokkal rendelkező nőcskét.
Nagyon sokat segített és vissza adta az önbecsülésemet a férfiak véleménye, mégha nem is lett komoly kapcsolat az ismerettségből.
Másfél évig "szeretője" voltam a háromgyerekes pasinak akivel együtt éltem. Élveztem a kulúrális eseményeken a résztvételt, túrákat, sétákat, beszélgetéseket, mozizást, a szüleivel átbeszélgetett estéket, ....
Sajnos megint keresgélek, de kedves embereket ismerhetek meg a sok szexéhes pasi között.
Talán több barátot is megismertem, szeretek lelkiszemesláda lenni, próbálok segíteni ha tudok, ...
Nagyon jó érzés erőt adni másoknak, hogy igenis vannak még csodák :-)
pont valami mártír típust vonzol be, aki "meg akar menteni"
Hú, de igazad van!
De már kezdek lazulni a témát illetően.
De azt még mindig nem tudom, hogy, és főleg mikor kell előadni egy pasinak, hogy 'figyelj, lehet, hogy nem lehet gyerekem,de ha igen, akkor is szinte biztos, hogy lesz előtte jó néhány vetélésem, tudod, amikor már örülsz, hogy sikerült, de aztán mégse. Majd egy idő után újra sikerül, újra örülsz, és mégse. És ezt így X-szer '.
Ehhez egyrészt nincs köze addig, amíg nem komoly a kapcsolat, másrészt ha akkor mondom el, amikor aktuális, akkor már belémszeretett (gondolom, ha már gyerket akar tőlem), akkor meg már túl késő, tehát mondhatni eltitikoltam.
Szerencsére még nincs pasi a láthatáron (komoly), így ez még elmélkedés.
Ezt hadd döntse el majd Ő....nem? Ezen nem neked kell problémáznod. Neked annyi a dolgod hogy lehetőleg nyílt és öszinte legyél vele (mint ahogy sokan leirták, nem kell táblát akasztanod a nyakadba...de eljön a pont ahol beszélni kell róla) és kezeld természetesen a problémádat, ez egy dolog ami hozzád tartozik.
Hogy a másik vállalja-e a többletnehézséget az az ő döntése. De lehet hogy annyi pozitívumot adsz neki hogy ez el fog törpülni számára mint probléma.
Viszont amíg te úgy látod ezt a betegséget mint egy szörnyű terhet ami csakis elriaszthatja a másikat, az nem jó...ez ugyanis azt is okozhatja hogy pont valami mártír típust vonzol be, aki "meg akar menteni" és "ápolni" és lehet hogy egyáltalán nem ilyen pasi kéne neked, hanem egy olyan aki egyenrangú, erős társat lát benned azzal együtt hogy tisztában van a betegségeddel.
"...tudom, hogy neki mással könnyebb lenne... "
nem, nem tudod. mindössze feltetelezed.
a dolog eldönteset bizd RA. ö el a sajat böreben, nem te...
Mindenkinek a maga baja a legnagyobb. Megértelek, h nehezen lépsz túl ezen, sokszor kisebb dolgokon jobban aggódunk, mint a világrengető problémákon.
Megaztán kívülállóként objektívebben lehet látni néha dolgokat, mint aki benne van egy szituációban.
Köszi a bíztatást!
Az én bajom a tiéd mellett 'kismiska', csak idő kell,azt hiszem.
Köszi!
Mint többen is írtuk, ne parázzál ezen sokat. Megértelek, de sztem is úgy működik ez, h magadat kell elfogadni így, ahogy vagy, aztán amikor összejössz valakivel és egy ideje jól megvagytok, akkor hozni a tudomására ezt, de légy laza. Élj a mának. Nálam is voltak mélypontok, féltem is a jövőtől, nem hittem volna néhány éve pl., h a lányom 18. szülinapját megünnepelhetem, aztán itt vagyok Hál' Istennek és örülünk egymásnak.
Szerencsére nagy életösztönnel vagyok megáldva és ha csak egy hajszálnyi esélyt is látok arra, h meggyógyulhatok, már nem úgy gondolok a betegségre, mint ami nem gyógyítható dolog. Meg vagyok győződve affelől, h pozitív hozzáállással talpra lehet állni.
Neked is sikerül, csak tégy rendet a fejedben.
Drukkolok Neked!
Huh, nem semmi. Gratulálok a kitartásodhoz!
Olyan jó ilyen pozitiv emberekről olvasni! Büszke lehetsz a bátorságodra!!!!
Viszont néhányan még mnidig nem értik a problémámat...nem attól tartok, hogy egyedül maradok, inkább erkölcsi kérdésről van szó - úgy pár találni, hogy tudom, hogy neki mással könnyebb lenne... De mindegy is.Először magamban kell rendet tennem, aztán jöhet a többi!
"Hany es hany beteg ember kot kozos eletet. Majd talalsz egy nalad is betegebbet es apolhatjatok egymast oromben szeretetben."
Remélem ezt nem gondoltad komolyan. Miért előírás egy beteg embernek csak beteg emberrel élni? Megaztán egy betegséget is meg lehet élni egészséges felfogással. Azzal lehet meggyógyulni.
Mert minden a fejben dől el.
Szia Bety!
Régen láttalak.
Örülök Neked.
No igen, én is olyan vagyok, mint egy hadirokkant, tele vágásokkal, sztem is ez a legkisebb gond . Én elfogadtam magamat ilyennek, a szteroidoktól, amit nagy dózisokban kaptam, száz kilós, buszkeréknyi hátsóm lett, de már nem úgy érdekel, mint pár éve. Így ha a környezetem látja, h teszek a világra, akkor nekik is könnyebb elfogadni a helyzetet.
Remélem jól vagytok.
Sztem próbáld meg félretenni azt, h beteg vagy. Próbálj úgy élni és gondolkodni, mintha teljesen egészséges lennél. Aztán idővel beszélhetsz róla a leendő párodnak is. Ha valaki igazán szeret, elfogad úgy is, ha bármilyen bajod van.
Nekem 15 éve vannak agydaganataim. /az első műtét után 4 éves túlélési esélyekről olvastam... ehhez képest itt vagyok és még sok dolgom van a világban, ezért itt is leszek
/Szerencsés vagyok, mert a férjem, akivel 20 éve vagyunk együtt, mindenben mellettem állt. A betegségből "csak" annyi maradt, h a fejem tele van agyoedemákkal a sugárkezelések mellékhatásaként, de rendszeresen kontrollálva vannak a folyamatok a fejemben, szedem a gyógyszereket és emellett igyekszem élni a normális életemet. Nem akarok tudomást venni a múltról, a jelennek élek. Örülök annak, ha süt a nap, a gyerekem ötösének, amikor mosolyogva hazajön a suliból , a kutyusaim vicces dolgainak, annak, amikor most a hólapátoláskor megfürdetett a férjem a hóban..... sorolhatnám.
Hagyd a dolgokat történni, légy pozitív, mindenből próbáld meg a legjobbat kihozni. Ha pedig egyik pasival nem jön össze a kapcsolat, majd lesz másik. Légy laza és vidám. Szeressél élni!
A legjobbakat kívánom!
Szia!
Azt gondolom, hogy a hozzáállásod teljesen normális, mert van benned félelem. Minél több idő telik majd el, minél több emberrel találkozol, minél több sikered lesz, annál lazábban és természetesebben fogod te is és más kezelni a problémád.
Nem értek azzal egyet, hogy mindjárt ezzel kell indítani az első, a második randevún is. Hisz nem állhatsz oda Fix Ipszilon elé, hogy engem így is így hívnak és ez és ez a betegségem. De előbb-utóbb szóba kerül és akkor kell szépen megfogalmazva el kell mondanod.
Szerintem egy kis időnek el kell telnie.
Sok sikert!
Szerintem se magában a betegséged a probléma, hanem a Te hozzáállásod. Elfogadni is tudni kell ám a szerelmet, szeretetet. Te meg azon parázol, hogy a másik akar-e adni...ez legyen az ő gondja!
Remélem érted...
Persze hogy elpbb-utóbb beszélni kell róla őszintén, szerintem érezni fogod, mikor...
És tudod, aki emiatt lelép, az nem volt az igazi.
Amúgy meg, ilyen alapon, leléphetne a melled formája miatt is, nem? Sok olyan pont van egy kapcsolatban amikor bizonyos dolgokat a másik először lát, először tud meg rólad....nem biztos hogy pont a betegséged lenne az ami elijeszti.
Sok egészséges nőt is elhagynak, ott sincs semmire garancia hogy örökre velük marad valaki csak azért mert egészségesek.
No risk, no fun! :) Csak lazán, szeresd magad, így ahogy vagy!
Köszi szépen a soraidat, azt hiszem, igazad van.
Először nekem kell elfogadnom ezt, és ez az ami még nem történt meg.
Úgy érzem, nincs szükségem pszichológusra , sok jó barátom, barátnőm van, akik támogatnak, meghallgatnak stb. Túlleszek rajta.
Jóéjt neked is!
Szia, túlreagálod a dolgot. Komoly önértékelési gondod lehet, ha azt hiszed, értéktelen vagy betegen. Sajnos a média és minden körülöttünk ezt sugallja valóban, hiszen minden csak a szépségről, egészségről és fiatalságról szól, a többi ember meg, aki nem felel meg ennek, az lúzer kategóriába van sorolva.
Szállj szembe a saját kishitűségeddel. Ne tedd magad mérlegre, mondván, vesz a pasi 55 kg egészséges húst és egy csinos pofit, mert az jár neki, máskülönben nem venné meg az árut. Próbálj összetettebben gondolkodni.
Én a helyedben szép lassan, ahogy egy kapcsolat mélyül, teljes természetességgel elővenném a gyógyszert, amit be kell venni a betegségedre, pl. az esti ágybabújás előtt. Nem fogja megkérdezni, mi az, max. megnézi a dobozát, és esetleg máskor rákérdez: ezt mindig szedned kell? Erre megvonnám a vállamat és azt mondanám: hát igen, úgy néz ki... Aztán mennék tovább a dolgomra.
Amiből nem csinálsz te problémát, abból nem fog a másik sem, mert elfogadja veled együtt. De ha te magas se vagy képes elfogadni a betegségedet, és ebből ügyet csinálsz, más is úgy érzi, jaj de nagy baj ez és akkor mi lesz. Jobb esetben csak hülyének néz, hogy lehet így beparázni.
Ha nem vagy halálos beteg, és van esélyed megfelelő életminőséget élni gyógyszer mellett, semmiképp se tűzd zászlódra a témát, ne csinálj már mártírt magadból.
Egy vagy a sok betegből, de attól még épp olyan értékes ember, mint más, és aki ezt máshogy gondolja, kapja be egyszerűen :-D
Ne akajr másoknak megfelelni. Fogadd el először önmagad, amit el kell viselned, ha kell, menj el pszichológushoz, kineziológushoz, vagy beszélj itt másokkal még.
Ami neked nem fáj, a párodnak sem fog fájni.
Végül még egy: az orvosok oly sokszor tévednek, ill. a tudomány oly gyorsan fejlődik, hogy ami most még problémásnak látszik, lehet, hogy pár év múlva már megoldható.
Koncentrálj a mára, a holnapra, ne parázz olyasmin, ami még nem jött el. Majd ráérsz akkor aggódni.
Lazulj, élj, fogadd el magad, és lesz olyan pasi, aki önmagadért, a gondolataidért és persze a testedért is szeret, de így, komplexen. Élvezd az életet, amíg lehet. Ha meg már nem lehet, akkor szomorkodjunk. Szép estét és jó pasizást, kevesebb önmarcangolást és több egészséges önbizalmat.
Köszi a véleményeket, visszaolvastam. Látom, mindenki másként gondolja, de legtöbben úgy vagytok vele, hogy túlparázom a kérdést. Legalább ezen elgondolkodok egy kicsit, hátha egyszerűbben látom majd a dolgokat.
De jelenleg nem tartom fairnek, hogy valakit, akit (majd) szeretek, kitegyek egy csomó megpróbáltatásnak. Ellentmondásos.
Hm....
Ha ennyire"latvanyos" a dolog akkor en megmondanam rogton az elejen, amikor meg senki sincs nagyon melyen benne a dologban.
Ugyanis igy ha lelep te sem szenvedsz ha marad tudja mit vallal.
En igy gondolom.
Ez nem így van. Pont.
Nem a második randin kell, hanem ha kiderül - mindkét fél számára- h mit akarnak egymástól, akarnak-e vmit egyáltalán. És ez az idő lehet, h 1, lehet, h 3 hónap, lehet, h 6 hónap múlva derül ki.
És ez nem tisztességtelen; egyszerűen adsz egy esélyt a fontosabb és lényegesebb dolgoknak -igaz érdeklődés, szimpátia, netán szerelem egy másik ember irányába-, mint a betegséged.
Nem átverés. Inkább korrektség. Önbecsülés kérdése.
Voltam / vagyok hasonló helyzetben, tudom, miről beszélek.
Amikor találkoztam "életem szerelmével" /cinikus próbálok lenni, pedig tényleg az volt/, pár hónappal előtte derült ki, h PCOS-em van - ez policisztás petefészek- szindrómát jelent, 24 éves voltam. Jártam vagy 100 orvosnál, mindegyik azt mondta, jelenleg 0% esélyem van teherbe esni /mondjuk akkoriban nem is terveztem, meg még most sem/, ha csodával határos módon mégis megtörténne, az első hónapokban elvetélnék. Ez elég elkeserítő. Egy időre mintha rendbejött volna, de a vizsgálatok alapján újra elég pocsék a helyzet. Közben ekcémával is küzdök, az orvosok szerint folyamatos kontrol kell, mert a következő lépés a cukorbetegség, hasnyálmirigy- gyull. lehet- összetett dolog ez a hormon-probléma.
Na mindegy.
Tehát, találkoztunk a pasival és bennem is felvetődött pár pillanat erejéig, vmit csak kéne mondani- bár nem vagyok az a fecsegős, önsajnáltatós fajta. 2 hónap után kezdett kikristályosodni a helyzet köztünk... egy haverjának gyereke született, szóba került a szülés- téma - ekkor néhány mondatban, objektíven elmondtam neki: mi a problémám, remélhetőleg sikeres lesz a kezelés, viszont nincs rá garancia. Nem mondanám, h megkönyebbültem, mert korábban sem nyomasztott, nem éreztem úgy, h titkolóznék- egyszerűen nem gondoltam, h rá tartozik.
Hogy miért mondtam el neki? Életemben először /és ez azóta is így van/ tudtam elképzelni egy pasiról, h nem bánnám, ha terhes lennék tőle. És ez tőlem nagy szó... :) Vagyis, ez inkább ott kezdődik, h
-es voltam és azt gondoltam: 1., alapból olyan színvonalú ez a kapcsolat és ő is, mint ember 2., tart ott a kapcsolatunk, h megosszam vele egy problémámat.
Szakítottam vele később, már lassan 1 éve- teljesen más okokból- , és találkozom azóta is fiúkkal, mégsem érzem úgy, h egy mozi, vacsora, ne adj' isten, squash vagy karaoke után bárkinek is kötelességem beszámolni az egészségi állapotomról, csak mert már 5x találkoztunk és 3 hónap után "elvárható" h lefeküdjek vele... ez nem attól függ.
Ennyi.