Az nlc. fórumon 20 éves fennállása óta közel 300 ezer témában indult csevegés, és több mint 1 millió hozzászólás született. A Facebook megjelenése és térhódítása miatt azonban azt tapasztaltuk, hogy a beszélgetések nagyrésze áttevődött a közösségi médiába, ezért úgy döntöttünk, a fórumot hibernáljuk, ezentúl csak olvasása lehetséges. Új hozzászólást és témát nem tudtok indítani, azonban a régi beszélgetéseket továbbra is megtaláljátok.

Hypotónia-Dévény torna

Torolt_felhasznalo_589942
Torolt_felhasznalo_589942
Létrehozva: 2011. június 8. 13:15

sziasztok. Egyéves kislányomnál hypotóniát állapítottak meg, lazák az izmai. Elkezdtünk járni Dévényes gyógytornászhoz,  és azt mondhatom négy alkalom után a nulláról indultunk és kúszik.

Várom hasonló helyzetben lévő szülők tapasztalatait, véleményét mind a hypotóniáról mind a Dévény módszerről.

  1. 2011. június 24. 15:4926.

    Hát meglátjuk, én erről a dokiról nagyon jókat hallottam eddig, úgyhogy remélem beváltja a hozzá fűzött reményeket. 

    És a te kislányod ugyanúgy sír az elejétől kezdve, vagy azért idővel ez mérséklődik? Igaz, még csak kétszer voltunk, holnap megyünk harmadszorra, de jó lenne, ha látnám rajta, hogy egyre jobban bírja a "kiképzést".

    Úgy mászik ilyenkor a tornán,  hogy a gyt kezében van? Tehát végülis nem egyedül, hanem segítséggel, ugye? De ez is nagyon szuper, biztos előbb-utóbb magától is csinálni fogja. 

    előzmény:
    Torolt_felhasznalo_589942 (23)
    2011-06-22  23:37
  2. 2011. június 24. 08:2325.
    Györgyi, 4 éves. Figyelem, hogy csinálja-e és hogyan a korának megfelelő mozgásokat, ezért írtam, hogy szerintem rendben van a mozgása, de nem vagyok gyógytornász, aki rengeteg mást is lát, mint a szülő. Kontrollon kb. 1,5 éves korában voltunk, lezárandó a kezelést. Jó dévényezést Nektek, biztosan használ!
    előzmény:
    Torolt_felhasznalo_589942 (24)
    2011-06-22  23:40
  3. Torolt_felhasznalo_589942
    Torolt_felhasznalo_589942
    2011. június 22. 23:4024.
    Megkérdezhetem mennyi idős most  a fiad?lehet írtad csak nem figyeltem, későn van már.. Mi egy gyt-hoz járunk már most szerintem április vége óta. nagyon meg vagyunk vele elégedve, mert ügyes és ahogy írtad látszik hogy szereti a gyerekeket. és ha csak lehetséges maradunk is nála míg járni kell.
    előzmény:
    meecon (22)
    2011-06-22  21:04
  4. Torolt_felhasznalo_589942
    Torolt_felhasznalo_589942
    2011. június 22. 23:3723.

    nálunk ha csak tud akkor jön a férjem is, lehet ő még jobban bírja mint én . nem ismerem a neurológust, de remélem jobb mint akinél mi voltunk, mert ő elég "ránézésre" vizsgált, és még majdnem mi voltunk a rosszak hogy nem tudjuk hogy mi baja. Kegyetlen volt, de nem is mentünk hozzá többet. halálra rémísztett minket ennyit ért el csak..na mindegy. túl vagyunk a mai tornán. hát sírás megint volt szokás szerint. de!! a gyt kezei között úgy mászott a lányom mint egy kisangyal, csak figyeltünk a férjemmel hogy mi van..???

    csodálkozik hogy még nem kezdte el önállóan mert nagyon megy neki. hát holnap megint gyakorlás aztán meglátuk. jövő héten megint megyünk még.

    előzmény:
    Elle25 (21)
    2011-06-22  20:22
  5. 2011. június 22. 21:0422.

    Sziasztok!

    Mi kb. negyedévig jártunk dévényezni (hipotóniával), csak jót tudok a módszerről mondani, a fejét 4 hónaposan még nem tartó fiam 11 hónaposan sem kúszott, épp hogy ült, és a kezelések után gyorsan fejlődött, később indult ugyan el (16 hósan), de a mai napig nincs gond a mozgásával.

    Viszont: 3 különböző dévényes kezelte + Anna néni, ebből Anna nénin kívül egyetlen nő nyúlt hozzá úgy, hogy az nekem is tetszett (nem a sírásra gondolok, az volt, de a másik 2 úgy kezelte a gyereket, mint egy fadarabot -- akinél végül is maradtunk, az zseniális volt, látszott, hogy imádja a gyerekeket). 

    előzmény:
    Torolt_felhasznalo_635120 (0)
     
  6. 2011. június 22. 20:2221.

    Nekem is nagyon nehéz...mi hétfőn voltunk újból a tornán. Tisztára leizzadtam a kb. 40 perc alatt (nem tartotta végig, mert annyira keservesen sírt a lányom). 

    Szombaton is megyünk...említettem a gyógytornásznak, hogy ezúttal a párom is jönne velünk (elférnénk,  hatalmas a tornaterem szóval nem zavarna), nem gond-e. Ő azt válaszolta, hogy ne jöjjön mert az apák ezt nem szokták bírni!

    Mi most lettünk elküldve neurológushoz. Nem tudom, Dr. Bod Máriát ismeri-e valaki, oda megyünk. Sajnos csak októberre (!!!) volt időpont. Azért csak halkan jegyzem meg: remélem ha tényleg súlyos gond lenne, akkor nem 4 hónapra adtak volna időpontot.

     

    előzmény:
    Torolt_felhasznalo_589942 (20)
    2011-06-22  11:01
  7. Torolt_felhasznalo_589942
    Torolt_felhasznalo_589942
    2011. június 22. 11:0120.

    Most délelőtt megint nehezen ment a gyakorlás sajnos. végigsírta hogy 2x végigmásztunk a szőnyegen, egyszerűen ilyenkor nem tudom mihez kezdjek , annyira sír nekem meg  a szivem szakad meg lassan..lassan nekem is segíteni kéne ahoz hogy én segítsek neki..másnak is ilyen nehéz ez?

     

    Örülök hogy így használt a kezelés, azért biztató ezt olvasni, erőt ad hogy nekünk is sikerülni fog.

    előzmény:
    Milu (17)
    2011-06-14  11:29
  8. Torolt_felhasznalo_589942
    Torolt_felhasznalo_589942
    2011. június 22. 09:1919.
    biztos hogy nálatok is meglesz az eredmény. mi most megint ott tartunk mint a kúszás előtt hogy bár látom hogy fejlődik, próbálgatja de nem megy még neki. most persze a mászást próbálgatja már. egyszercsak elkezdi majd remélem ezt is. ma is megyünk délután tornára.
    előzmény:
    Elle25 (18)
    2011-06-14  14:01
  9. 2011. június 14. 14:0118.
    Ez szuper, hogy máris van eredmény :-)
    Igen, az izomtónus eloszlási zavarra ugyanolyan jó a kezelés. Már alig várom , hogy legyen valami látszata, nálunk az első alkalom nem hozott áttörést, bár az én lányom még nagyon pici. Lehet, hogy legközelebb már lesz is hatása.
    előzmény:
    Torolt_felhasznalo_589942 (16)
    2011-06-14  06:44
  10. 2011. június 14. 11:2917.
    Nálunk rendbe tette. Minden egyes kezelés után csinált valami újat a lányom. Mondjuk ő már majdnem egy éves volt, de első után felült és mászott, következő után stabilan állt, 13 hónaposan egy kezelés után kezdett járni is. Nekünk még javasolta a Dévényes a TSMT tornát is, azt is végigcsináltuk, a végére a kajáláson kívül mindenben beelőzte korát a lányom.
    előzmény:
    Torolt_felhasznalo_589942 (16)
    2011-06-14  06:44
  11. Torolt_felhasznalo_589942
    Torolt_felhasznalo_589942
    2011. június 14. 06:4416.

    Holnap megint torna, most kicsit már várom is..Változások vannak a kislányom mozgásában megint. Most ami nagyon fontos ha kell vmi neki akkor nem érte gurul hanem odafordul és kúszik, tehát megdolgozik érte..a másik amit rég várunk hogy húzza fel nagyon a térdeit és mászni próbál. nagyon ügyeskedik közben meg mérges ha nem jön össze. ma is "tornázunk" , a házi feladatot csináljuk mert muszály, mert így minden sikerülni fog.

     

    Nálunk is nagy a sírás még néha a kezelés alatt, de muszály erősnek lenni is bírni bár néha nagyon nehéz. Ezt az izomtónus eloszlási zavart is rendbeteszi a kezelés ugye?

    előzmény:
    Elle25 (15)
    2011-06-10  15:58
  12. 2011. június 10. 15:5815.

    Ne hibáztasd magad, a szakembernek lett volna kötelessége észrevenni, nekem csak mázlim volt , hogy már hallottam erről a jelenségről. 

     

    Ma volt az első óra, szegényke nagyon sírt, de nagy reményeim vannak a kezeléssel kapcsolatban.

     

    Egyébként a gyógytornász most azt mondta, hogy nem is igazán hipotónia, csak néhol a testén, hanem inkább izomtónus eloszlási zavar.

     

     

    előzmény:
    Torolt_felhasznalo_589942 (14)
    2011-06-09  13:23
  13. Torolt_felhasznalo_589942
    Torolt_felhasznalo_589942
    2011. június 9. 13:2314.
    szia. nagyon egyetértek veled abban, hogy inkább elviszed és hazaküldenek hogy nincs baj ,ha van valami akkor gyorsan kezelik és minden oké lesz. sajnos magamat is hibáztatom sokszor hogy én nem tudtam hogy mi van, de első gyerekes szülők vagyunk, honnan is tudtuk volna.
    előzmény:
    Elle25 (13)
    2011-06-09  13:06
  14. 2011. június 9. 13:0613.

    Szia!

     

    Én holnap viszem először a lányomat, most lesz 2 hónapos. Enyhe hypotóniája van Dévény Anna szerint. Kíváncsi leszek az első alkalomra, rosszat még nem hallottam a módszerről, a védőnő is azt mondta, hogy mindenkinek segít.

     

    Nekem az tűnt fel és azért vittem el kivizsgáltatni, hogy a jobb oldalára szokott nézni, hason sírni szokott, és az egyik oldalról nagyon nehezen tudott szopizni. Kicsit olvasgattam ezzel kapcsolatban, és úgy gondoltam, hogy inkább elviszem és mondják azt, hogy minden oké minthogy nem viszem el és később sokkal rosszabb lesz.

     

    Remélem nálatok is minden rendben lesz! 

    előzmény:
    Torolt_felhasznalo_589942 (1)
    2011-06-08  13:15
  15. Torolt_felhasznalo_589942
    Torolt_felhasznalo_589942
    2011. június 9. 11:4212.

    szia. az a lényeg hogy bár mégha késve is kicsit, de behozza a lemaradását, és mindent tudjon csinálni. Én is tanultam ebből , ha lesz második babánk akkor időben megnézetem majd nehogy így járjunk, bár behozható simán a lemaradása, csak nem részletezném milyen ideget nyomnak a dokik az emberbe. Elítélem az összeset, mert nemhogy segítene a szülőknek, hanem idegileg teljesen a padlóra küldi őket.

    Igen az én drágámnak is úgy van megállapítva hogy laza "testszerte". nagy munka van már mögöttünk és még előttünk is, de a lényeg hogy segítsen.

    előzmény:
    karnataka (11)
    2011-06-09  09:20
  16. 2011. június 9. 09:2011.

    Szia!

     

    10 hónaposan a "csak lusta" gyerekorvosi véleményt megkerülve kezdtem el utánajárni a dolgoknak. Ekkor kúszott, de csak féloldalasan. Egyedül felülni nem tudott, mászni nem is próbálkozott.

    Neurológus küldött Dévény-tornászhoz. Neki minden porcikája laza volt. Pár alkalom után felült, mászott. A járni viszont csak másfél éves korára tanult meg.

    Nekünk később további gyógytornára kellett járnunk, mert később kiderült, hogy különböző mozgáskoordinációs problémák vannak, egyensúlyérzéke nem fejlődött rendesen, megkésett a beszédfejlődése is.

    Kb 2 és fél éves korára hozta be a koroszályát. A nyáron öt éves lesz, semmi probléma nem maradt vissza, határozottan ügyes, mozgékony.

     

    A kisebbik gyerekem kb ugyanott tartott 10 hónaposan. Neki egészen más volt a tartása, mozgása, de azért őt is elvittem szakemberhez. Semmi problémát nem talált. És valóban magától megtanult mászni, járni, lépcsőzni, ugrani.

     

     

     

    előzmény:
    Torolt_felhasznalo_589942 (1)
    2011-06-08  13:15
  17. Torolt_felhasznalo_589942
    Torolt_felhasznalo_589942
    2011. június 9. 08:5710.
    szóval...nálunk sem a védőnő sem a gyerekorvos nem foglalkozott normálisan velünk és így nem is vették észre milyen "laza" a gyerek. Azóta elköltöztünk, a védőnő (akinek már fél éve ki kellett volna jönni) felénk se  néz de nem is baj már nem hiányzik. A gyerekorvosunk meg úgy volt vele, elkezdi majd csinálni a dolgokat csak később. Egy évesen önállóan ült, és forgott, és ennyi. Ekkor én szülinapja előtt 2  héttel elvittem dokihoz, átküldött egy nemnormális neurológushoz, majd az átküldött Pestre...pfff hülyébbnél hülyébb orvosok nézegették mire meg lett állapítva a hypotónia. Ekkor én untam bele az egészbe kerestem neki dévényes gyt-t, még ha vidéken is van, hetente 1x kell járni. 4 alkalom után kezdett el kúszni, most mászatni próbálja, de megy neki csak még egyedül nem kezdte el. na , röviden ennyi a mi történetünk.
    előzmény:
    Papagena79 (2)
    2011-06-08  13:46
  18. 2011. június 8. 21:199.

    A vészharangok nálam is megkondultak, de akárhova vittem (védőnő, doki, Gekko), sehol nem vettek észre rajta semmit. Most már én is tudom, hogy nem normális, ha "repülőzik" a gyerek, ha ordít hasonfekve vagy, ha egy szoptatás eltart egy órán keresztül is.

    előzmény:
    Papagena79 (6)
    2011-06-08  14:58
  19. 2011. június 8. 15:508.

    ja, ha van sok energiád a bhrg-t is megnézheted (játékos feladatok, havi kontroll - de otthon naponta két ember kell a gyakorlatokhoz, amit végezni kell rendszeresen a gyerekkel)

    pusz

    előzmény:
    Torolt_felhasznalo_589942 (1)
    2011-06-08  13:15
  20. 2011. június 8. 15:457.

    első kisfiam "erős méhen belüli tartással" született, a kórházban ez nem is került fel a záróra, a nővérke mondta, hogy gyúrogassam, maszírozgassam őt sokat, majd enyhül. (?)

    a védőnő szerint semmi baja, a gyerekorvos pedig mutatott egy tornát (felültetgetni kézen fogva, meg egyéb nem túl hasznos dolgok). semmit nem használt. 6 hónaposan elvittem fűhöz-fához vargához, mire valaki végül azt mondta: torticollis - mutatott egy tornát amit napi többször csináljak vele - a nyaktekeréstől kezdve minden volt benne - amit egyszerűen nem mertem csinálni.

     

    erre rákerestem a gugliban a torticollisra és a tornára - így találtam meg a "Dévény módszert". végső tanácstalanságomban elvittem oda kezelésre a gyereket, már egy alkalom után látszódott, hogy segít a torna - és az is, hogy minden amit addig tornaként én magam próbáltam vele csinálni semmit sem ért.

     

    nagyon nagy segítség volt hogy heti egyszer jártam kezelésre, kétszer viszont házhoz jött a gyógytornász (kisgyerekkel mozogni a városban nem olyan egyszerű).

     

    Most 6 éves Peti, focizik, úszik, lovagol és makkegészséges.

     

    Hála a jó istennnek a Dévény Annáért.

     

    (Nem is értem, hogy pl. ikreknél miért is nem kapásból javasolják a gyerekek szüleinek a DSGM módszert - pláne, hogy fél éves kor előtt a fejlesztés aranyat ér. 

    Egyébként van még több fejlesztő tornás módszer is, de valahogy ezekről a gyerekorvosok nem nagyon akarnak tudni....vagy a szülőknek azt sugallják, hogy az csak "súlyosan beteg" gyerekeknek kell (azt meg ugye mindenki úgy gondolja, hogy az övé nem olyan). Pedig pont az a lényeg, hogy a legtöbb enyhe problémát már a gyerek fél éves kora előtt ki lehetne korrigálni, és akkor nem 3 éves gyerekkel kéne vizi fejlesztő tornát csinálni, meg húzni-nyúzni akarata ellenére, és reménykedni abban, hogy majd utoléri a kortársakat...na mindegy.)

     

    a gyerek persze sírni fog...de gondolj rá úgy mint a vérvételre: szükséges rossz.

     

    Jobbulást, jó egészséget!

    Livi

    előzmény:
    Torolt_felhasznalo_589942 (1)
    2011-06-08  13:15
  21. 2011. június 8. 14:586.
    Basszus, nem gondoltam, hogy ilyen van...Nálam az első gyereknél is 7 hónapos korában megkondultak a vészharangok, amikor még nem kúszott és nem érdekelt, hogy a gyerekorvos szerint csak lusta volt.
    előzmény:
    Milu (5)
    2011-06-08  14:49
  22. 2011. június 8. 14:495.
    Nálunk is ilyen későn állapították meg. Elsőgyerekes szülőnek kell egy kis idő, mire nyilvánvalóvá válik, hogy sem az orvos, sem a védőnő nincs a helyzet magaslatán és a gyerek mégsem csak lusta...
    előzmény:
    Papagena79 (2)
    2011-06-08  13:46
  23. 2011. június 8. 14:174.

    Szia!

     

    Mi a baba 7 hónapos kora óta járunk, mert nem forgott, és hason sokat repülőzött.....az első kezelés után 2 nappal elkezdett hasra fordulni. Most már egy éves lesz nemsokára, kúszik Húsvét óta, egy hete-pár napja egyre többet mászik, ül, igaz, csak egy kézzel támaszkodva......mondjuk még a gyt is mondta, nem egy elkapkodós gyerek, a lassú, megfontolt haladás híve.Eleinte végigbőgte, aztán egyre kevésbé, most már inkább az nem tetszik neki, hogy nem arra és úgy mozog a torna alatt, ahogy és ahová ő szeretné. 

     

    Egyértelműen látszik, amikor kimaradt egy hét a tornában, akkor lelassult a fejlődése....amikor pedig mentünk, általában rá 2 nappal mindig produkált vmi újat.

     

     

    előzmény:
    Torolt_felhasznalo_589942 (1)
    2011-06-08  13:15
  24. 2011. június 8. 13:583.
    Szia. Az én kisfiam - a doki szerint - nem emelte fel eléggé a fejét, ezért küldött minket Dévényeshez, mint kiderült a gerinc melletti izmai voltak letapadva. Mi jó fél évig jártunk, így is az átlaghoz képest mindent később csinált.
    előzmény:
    Torolt_felhasznalo_635120 (0)
     
  25. 2011. június 8. 13:462.
    Az én kislányom feszes (volt?), amiatt tornáztattuk Dévény-szerint. Holnap jön megint a gyógytornász, nagyon bízom benne, hogy utoljára. Nálatok hogyhogy ilyen későn állapították meg?
    előzmény:
    Torolt_felhasznalo_589942 (1)
    2011-06-08  13:15

Címlap

top