Az nlc. fórumon 20 éves fennállása óta közel 300 ezer témában indult csevegés, és több mint 1 millió hozzászólás született. A Facebook megjelenése és térhódítása miatt azonban azt tapasztaltuk, hogy a beszélgetések nagyrésze áttevődött a közösségi médiába, ezért úgy döntöttünk, a fórumot hibernáljuk, ezentúl csak olvasása lehetséges. Új hozzászólást és témát nem tudtok indítani, azonban a régi beszélgetéseket továbbra is megtaláljátok.
...azért ezt bizonyos körülmények között meg lehet oldani... nálunk pl. agyamenten ragaszkodnak hozzá, hogy reggel érj be időben, viszont az mindegy, mikor mész... a férjeméknél a kezdés lazább, de "nem illik" korán lelépni.. ezért evidens, hogy ő viszi a kölköket, én enyém a begyűjtés, az összes szülői stb.
kolléganőmék vidékről járnak be dolgozni, ezért úgy oldották meg, hogy egy néni hozta el a kislányt az oviból, hogy ne kelljen 6-ig ott dekkolnia... pótnagyija volt, ettől nem sérült, megoldották, kész
Nem a megélhetés kérdése, mert pl mehettem volna a MÁV-hoz dolgozni, harmadennyi pénzért, viszont már délután 3-kor kieshetne a kezemből a toll és mennék a gyerekért és még előttünk lenne a délután nagy része. Karrierem az életben nem lenne, de munkám és fizetésem igen. Nem nyomorognánk akkor se.
Én speciel beszélgettem már számos pasival, akik amiatt panaszkodtak, hogy kevés a családra fordítható idő, mert húzzák az igát, amíg az asszony gyerekezik otthon, rajtuk a család eltartásának terhe. Sajnos kevesen engedhetik meg maguknak, hogy gyerekbarát helyen dolgozzanak, apa is és anya is, emberi fizetésért. Általában választani kell,hogy melyik szülő veszi ki a nagyobb részt a gyerekekről való gondoskodásban, és melyik keresi a pénzt.
Nyakam rá, hogy "a családot" választók közt is legalább ilyen arányban vannak azok, akik úgy érzik, elszúrták az életüket, csak hát arról nem illik beszélni, mert miféle nő az olyan...
Egyébként még mindig nem értem, hogy miért tesznek sokan egyenlőséget az "inkább a karrier" és a magány, illetve az "inkább a család" és a boldog időskor közé, az én tapasztalataim szerint nem túl szoros az összefüggés.
Erre a problemara az egyetlen megoldas egy ferj, aki elismeri es tamogatja felesege karrierjet (is); ugyanakkor fontos neki az apasag, csalad es aktivan kiveszi a reszet ebbol.
Ket ember, ket karrierrel es gyerekekkel siman vegigviszi ezt.
Szerintem ez a csalad lenyege. Nem egyedul vallaltam a gyerekeimet es a karrierem is nagyon fontos szamomra.
ez is igaz, de amiről te írsz, az a megélhetés kérdése...
sztem senki sem mondja, gondolja, hogy íííí, de sajnálom, hogy azt választottam, hogy a gyereknek legyen mit ennie, ruhája, cipője, helyette inkább együtt lehettünk volna korgó gyomorral...
a karrier vs. család sztem is álprobléma, mert össze lehet egyeztetni, csak megfelelő háttér (pl. egy jó partner) kell hozzá...
és tényleg, a férfiak miért nem sírnak uezért? ja, mert van egy feleségük, aki mos, főz, takarít és neveli a gyerekét... hja...
De ez fordított esetben ugyanolyan eséllyel elôfordulhat...
Alárendeli magát a családnak aztán a végén mégis lehet, hogy ettôl nem boldog... (férj unja ôt vagy elhagyja vagy ô unja a férjet, gyerekek kirepültek stb)
Hány, de hány ilyen van.
Aztán soknak még választási lehetôsége sem volt. Karriernek se híre, se hamva....
Szerintem nem a házitündérséget bánják. Én kb azt tudom elképzelni, hogy sokat dolgoztak, valószínűleg utaztak is, kevesebb energiájuk maradt a párkapcsolatra, és természetes volt, hogy nem kötnek kompromisszumot a kapcsolatban, ha választani kell akkor a karriert választják, lemondják a közös hétvégét az üzleti út kedvéért stb. Múlnak az évek, egyre rigolyásabb az ember, egyre kevésbé köt kompromisszumot, aztán egyszercsak rájön, hogy ötven éves, a munkában talán elérte a céljait, de a világot valószínűleg nem váltotta meg, és egyedül van, mint az ujjam.
Tudod, ezzel csak az a bajom (nekem:-), hogy arra ösztökéli az embert, hogy mindig győzzön, legyen az első, mert különben mehet a sunyiba, nem értékelik semmire. Örökös verseny ez, az elismerésért. Úgy, mint családanya, feleség, dolgozó nő stb. Pedig elég lenne csak saját magunkat értékelni.
Talán, ha őszintén tudnánk azt, mit is szeretnénk leginkább, akkor a saját priorítási "rendszerünk" alapján élhetnénk a mindennapokat.....
Ebben teljesen igazad van.
Csak ez a probléma az a probléma, hogy: "dolgozó embernek kevés az ideje".
Nem az. hogy karrierista nô bánja, hogy nem lett belôle házitündér. :)
De! Nem kell aggódni, mindez csak az 1955-ben születettekre vonatkozik! Ugyan az eredeti cikk azt írja, hogy jórészt 1955 UTÁN születtek futottak be nagy karriert, de Magyarországon a Nök Lapja jóvoltából csak az 1955-ben születetteknek kell megbánniuk a karrierépítést. Phü, sokan fellélegezhetünk.
Gratulálok!
Bocs, de én nem érzem álproblémának, sőt.
Ha normális munkahelyen, normális pozícióban akarsz dolgozni, akkor törvényszerű, hogy nem fog elég időd jutni a gyereke(i)dre.
Nekem 9-től fél 6-ig tart a munkaidőm. Elvinni még el tudom a fiamat bölcsibe, de értemenni azt nem. Ugyanis a fél hat szinte soha nem fél hat, hanem hat, fél hét, de néha 8-9. Szerencsés esetben otthon vagyok mondjuk fél hétre, van pontosan kettő órám arra, hogy családi életet éljek, általában hulla fáradtan. Mert a mai munkahelyek tényleg kb rabszolgákat tartanak, tisztelet a kivételnek. Kifacsarnak amennyire csak lehet, az eredmény pedig kiégett dolgozó harminc évesen.
Szeretik sokan azt állítani, hogy csak az együtt töltött idő minősége számít. Ez egy hatalmas önámítás. A mennyiség is számít. Minden órára, amit együtt töltünk egy nap, jut legalább 4 olyan, amit egymás nélkül.
A részmunkaidő, otthoni munka stb remekül hangzik, de abban meg kb lehetetlen feljebb jutni.
Persze van olyan, ahol rugalmas a munkaidő, ahol nem kell mindig bent lenni, ahol lehet otthonról is dolgozni. De a többség, sajnos, nem ilyen. A többségnek igenis választania kell, hogy a családban vagy a munkahelyen teljesít-e 100%-ot. Ha mindkettőt választja, egyik se lesz 100%-os.
Micsoda egetverô baromság.
Az a hozzáállás, hogy bánom, hogy egyszer régen így vagy úgy döntöttem, eleve hibás.
Akkor és ott annak a döntésnek megvolt az oka és minden választásnak megvan az elônye és hátránya. Utólag ezen siránkozni teljesen fölösleges, hiszen nem tudhatjuk, hogy ha másképp döntünk, akkor most és ma abból mi lett volna.
Csak baromi egyszerű a pillanatnyi nehézségek okát valahová a múltba tenni aztán szépen siránkozni azon, hogy most már nem tudunk rajtuk javítani (ha a Hufnágel Pistihez mentem volna…)
Namost különösen ebben a „karrier vagy család“ összefüggésben ezt így állítani hányadék, mert az sugallja,
hogy a döntés kizárólagos (nem az, a 100% család és 100% karrier között ezer átmenet van),
hogy csak a nôk problémája (könyörgöm, a férfiak karrierje miért nincs soha úgy beállítva, hogy cserben hagyta a családot)
és remek kifogást nyújt azon hölgyeményeknek, akiknek (családdal vagy anélkül) se becsvágyuk, se szorgalmuk, se tehetségük a karrierre, hogy leszólják a maguknál sikeresebbeket. Valamint kapóra jön azoknak a tehetségtelen férfiaknak, akik félnek a nôi konkurrenciától (nahát az ilyen nem is igazi nô!).
Szerintem az a nô, aki képes a karrierjét jól menedzselni, az nagy valószínűség szerint képes egy családot is jól menedzselni. És rengeteg van, aki egyikre sem képes. Attóll még hogy nincs munkahelye, miért lenne jó anya automatikusan?
Annyira álprobléma ez a vagycsaládvagykarrier.
nekem oly nagy karrierem nincs. csak dolgozom, szeretem a munkám, gyerteket terveztem, azt nem hogy a munkát valaha teljesen feladnám.
én már megkaptam, hogy hagyjam abba a melót, valahogy lesz, és inkább foglalkozzak a gyerekeimmel.... ami vicces, mert velem vannak közben, így jut bőven idő rájuk, sokszor még több is, mint akinek nincs melója....
de szerencsére ezek csak szélsőséges vélemények. szeritnem a legtöbb nőnek ha van lehetősége, nem okoz ekkora gondot a választás. megy ez is, az is. én nem hiszem, hogy aki önként választja azt, hogy nem szül az annyira megbánná. illetve aki első körben egyből otthagyja a munkáját az végül sírna, hogy elvették a ygerekei az életét. az emberek megoldják azért a saját életüket, pláne ha valaki felsővezető, és tud irányítani,s tb. akkor tud felelős döntést hozni az életében. max van egy két eljátszok a gondolattal pillanata.amit én azért nem aposztrofálnék megbánásnak, az tuti.
Az a baj, hogy ma Magyarországon (de gyanítom, azért a világ minden részén, ha nem is azonos mértékben), választani kell a gyerek/anyaság/család és a karrier között.
Azt is elítélik (finoman vagy kevésbé finoman), aki a karriert választja a család helyett, és azt is, aki a kettőt együtt csinálja, mert ugye milyen anya az, aki kisgyerek mellett dolgozik, márpedig éveket kihagyni és karriert építeni egyszerre nem lehet.
Nem az ilyen bargyu cikkeket kellene irni vagy lekozolni hanem inkabb az olyanokat amelyekbol kiderul hogy valaki kovette almait, csinalt karriert vagy elerte azt az alast amiben mindig is szeretett volna dolgozni es boldog parkapcsolatban el, es-vagy csaladja van. Mindezt hogy szervezte meg stb..... Es most ne a szules utan 9 nappal modellkedni visszement fehernemu modellre gondoljunk!
Szerintem sok gyerektelen nő van,aki köszöni jól van és sok nő megbánja,hogy lemondott a karrierről a scalád miatt