Az nlc. fórumon 20 éves fennállása óta közel 300 ezer témában indult csevegés, és több mint 1 millió hozzászólás született. A Facebook megjelenése és térhódítása miatt azonban azt tapasztaltuk, hogy a beszélgetések nagyrésze áttevődött a közösségi médiába, ezért úgy döntöttünk, a fórumot hibernáljuk, ezentúl csak olvasása lehetséges. Új hozzászólást és témát nem tudtok indítani, azonban a régi beszélgetéseket továbbra is megtaláljátok.

Esküvői nyomás

hutchinson
Létrehozva: 2012. január 10. 14:10
Nyáron összeházasodunk,amit most jelentettünk be a szülőknek. Háát,sehol nem volt nagy üdvrivalgás....sőt,ment a szájhúzogatás,hogy vagy nagy lagzi,vagy akkor minek,ezt meg azt illene meghívni. Hála Égnek,az utolsó fillérig mi álljuk,úgyhogy mindkét helyen kijelentettük,hogy ezt és ezt szeretnénk,punktum. Inkább az a gondom,hogy rosszul esik a szülők hozzáállása,és még félünk is ,hogy bealakítanak valamit a nagy napra,amit mi nem szeretnénk.... Kérlek titeket,nyugtassatok meg,hogy jól gondoljuk a dolgokat,mert már tök önző disznónak érzem magam,hogy nem engedek a szülőknek. Más is járt már így?
  1. 2012. január 10. 18:0443.
    Én annak idején, mikor megházasodtunk a párommal, a szívem szerint olyan esküvőt szerttem volna a párom nevelőanyja miatt - ő maga az ördög - hogy csak mi ketten menjünk el egy kis kápolnába, meg a házasságkötőbe és kész. Anyukám (egy tündéri anyuka) sírva fakadt, hogy az egyszem kicsi lánya esküvőjén nem lehet ott (nem ismerete a párom nevelőanyját és az esküvőn szembesült a valósággal). Végül az ő kedvéért mindenki ott volt az esküvőn. Sok tekintetben az esküvőnk fantasztikus volt, amit soha nem felejtünk el, megannyi apró kis csodával, örök életű humorral, rengeteg nevetéssel, de érdekes módon a mai napig nem készítettünk esküvői albumot és nem is szoktuk az esküvői fotóinkat sem megnézni. A násznép számára nagyon klassz volt, de a mi számunkra beárnyékolta az "ördög", aki mindvégig gyilkos tekintettel ült a násznép közepén, és bármit megadott volna valami kis rosszért. Hál istennek, aznapra az ereje elhagyta és csak miránk figyeltek a védőangyalok. Mára úgy vagyunk ezzel az esküvő témával, hogy megvolt ez is, ki van pipálva. Nem számít egyáltalán, mert olyan nagy szeretetben élünk, már 20 éve. És azóta hol van már az anyós!? Sehol. Hál istennek a párom édesanyja viszont aranyos.
    előzmény:
    hutchinson (1)
    2012-01-10  14:10
  2. 2012. január 10. 17:3142.

    Szerintem.. 

    üljetek le és gondoljátok át, mit akartok tulajdonképpen.. és azt is merre meddig, és mennyi az annyi és miért akarják a szülők azt amit.

     

    Aztán meg kell értetni a szülőkkel, miért éppen úgy akarjátok ahogy.

     

     

     

    Viszont--- jóformán semmit nem írtál arról, hogy kik azok akiket ők meg akarnak hivni, Ti pedig nem.

    Mekkora a család és hányan testvérek a szülők, ők azok-e akiket meg akarnak-e hivni vagy távolabbi rokonok.

     

    Szerintem.. ha nem akartok nagynénit- nagybácsit ott látni, akkor közülük senki.. vagy ha párat meghivtok akkor mindenki.. aki a szüleitek testvére.

     Nem hiszem, hogy másnak is eleget kéne tenni. 

     

    Mindez csak annak a kérdése, mekkora a család és Ti mennyit akartok költeni rá.  

    előzmény:
    hutchinson (1)
    2012-01-10  14:10
  3. 2012. január 10. 17:1841.

    Egyáltalán nem vagytok önzőek.

     

    Az én lányomék is most jelentették be, hogy esküvő lesz (karácsonykor volt az eljegyzés).

     

    De eszembe nem jutna, hogy beledirigáljak, pedig segítünk nekik pénzzel.

    De ez az ő napjuk, legyen minden úgy, ahogy ők szeretnék.

     

    Ha igényt tart rám, akkor megyek a lányommal mindenhova, tanácsot adok neki, amit vagy betart vagy nem, de ott leszek és ha szüksége van rám, akkor segítek.

     

    Ha most engedsz a szülőknek, akkor az esküvődön arra fogsz gondolni, hogy nem ezt akartad és miért nem lehetett úgy, ahogy te akartad.

     

    Ne hagyd magad, ez a te napod!

     

    És nagyon sok boldogságot nektek!

    előzmény:
    hutchinson (1)
    2012-01-10  14:10
  4. 2012. január 10. 16:4540.

    hatarozottan mondjatok meg nekik, hogy meghivottkent lesznek jelen. ennek ertelmeben eldönthetik, eljönnek-e vagy sem - mindenki mas, akiket meghivtok. 

     

    a dolog pusztan a közles szphasznalatan es hamgsulyain mulik. hatarozott hangon, nem igy szeretnem, hanem   igy döntöttünk. nem keres, hanem közles.

     

    a keres azt az illuziot kelti, hogy van döntesi terük, van cselekvesi lehetösegük. felhivas keringöre. az illetö azt hiszi, az ö joindulatan mulik, betartja-e a kereseteket. ti meg raghatjatok a körmötöket es lehettek halasak, ha betartja...

     

    egy eletre jegyezd meg: ha közölni akarsz, ne kerj, hanem közölj! a kommunikacio alapszabalya a vilagos üzenet. 

    előzmény:
    hutchinson (1)
    2012-01-10  14:10
  5. 2012. január 10. 16:3339.
    Sok boldogságot kívánok előre is a házasságkötésekhez!!
    előzmény:
    Torolt_felhasznalo_635120 (0)
     
  6. 2012. január 10. 16:3138.
    akkor Te a ritka kivételek egyike vagy! :)
    előzmény:
    huncut (31)
    2012-01-10  15:15
  7. 2012. január 10. 15:4637.

    Igen, azért írtam, hogy bizonyos korlátok közé kell ezt szorítani, mert én úgy gondolom, és ahhoz tartom magam, hogy ez a szülőknek is fontos, és esetleg szeretne olyat is ott látni, akire én nem gondoltam.

    A "nehogy már a falunak kelljen megfelelni" dolog pedig tökéletesen működik nálam, nálad, és a fiatalabb generációnál, de nem az édesanyámnál. Neki igenis számít (eleve késői gyerek vagyok, ő már 62 éves lesz, én 25), és én ezt szeretném tiszteletben tartani, mert rosszul érezném magam, ha neki lehajtott fejjel kéne elmennie azok előtt, akikkel jóban van. Mint mondtam, szerintem pl. járható út, ha kapnak x főt, mondjuk négyet-négyet, osszák be. De ésszerű kikötés, hogy csak olyan lehet, akit a pár is ismer. 

     

    Én is ismerek olyan párt, ahol a szülők fizették az esküvőt. A menyasszonynál nem is volt gond, de a vőlegény anyukája még abba is beleszólt, hogy milyen csokra legyen a menyasszonynak... szóval túlzások mindenhol előfordulhatnak, a lényeg szerintem, hogy ezeket meg kell próbálni megbeszélni, elmondani, hogy mit miért gondolnak úgy. Mondjuk ott annyira durva volt a dolog, hogy anyuka állandóan azzal fenyegetőzött, hogy ha valami nem úgy lesz, ahogy ő akarja, akkor kiszáll... szomorú. Épp ezért mondtam, hogy nem szabadna, hogy azért diktáljon bárki is, mert ő fizet. Nem, elsősorban a párnak kell eldönteni, mit és kit szeretne, és ha akarják, figyelembe vehetik a család kéréseit. De ha nem akarják, nem kell. 

    Csak sok szülő ezt nem érti. 

    előzmény:
    Torolt_felhasznalo_430465 (35)
    2012-01-10  15:26
  8. Torolt_felhasznalo_738772
    Torolt_felhasznalo_738772
    2012. január 10. 15:3636.

    Abszolút az ifjú pár napja, nem vagy/tok önző/k, csináljatok mindent úgy, ahogy ti jól érzitek majd magatokat. Mindenkinek úgysem tudtok, nem is lehet és akarni is hülyeség megfelelni.

     

    Nehogymár a menyasszony hozzon kompromisszumot a saját lagziját illetően!

     

    Hajrá!

    előzmény:
    Torolt_felhasznalo_635120 (0)
     
  9. Torolt_felhasznalo_430465
    Torolt_felhasznalo_430465
    2012. január 10. 15:2635.

    Sajnos ez nem nagyon igaz,mert a szülők úgy vannak vele,hogy ha ők fizetik igenis joguk van meghívni akit ők is akarnak.Több esküvőn voltam mostanában és mindehol ezt hallottam,hogy a szülő főnöke,meg barátja is részt kellett vegyen az esküvőn,konkrétan a pár nem is ismerte őket,de hát muszáj mert őj fizetnek.

     

    Egy ismerősöm is csak családi esküvőt tervezett,aztán mivel após fizette ,számára idegen emberekkel kellett ünnepelnie a saját esküvőjét és a létszám mindjárt 20 fővel több lett.

     

    Ez a baj,hogy mindenki azzal foglalkozik ki mit fog szólni,kit érdekel,nehogy már a falunak kelljen megfelelni.

    előzmény:
    WB1888 (30)
    2012-01-10  15:12
  10. 2012. január 10. 15:2634.

    Mi arra jutottunk a párommal hogy egy tengerparti esküvőnk lesz kettesben, és akkor senki nem fog megsértődni.

     

    Első variáció a szűk családi kör lett volna kb. 10 ember, de nekem nem élnek a szüleim, viszont a nagynénémmel nagyon szoros a kapcsolat ő jött volna a szüleim "helyett".  Csak a bibi az hogy apósomnak van 6 testvére, és ebből sértődés lett volna ha az én nagynéném ott van, a párom nagyszülei, nagybácsijai nem lennének ott, nem értették volna meg a szitut, mert régivágásúak, pedig velük éves szinten 1-szer ha összetalálkozunk.  A vendéglista már min. 90-100 emberre megugrott volna csak mert illik elhívni. Osztottunk szoroztunk, és inkább magunkra költjük ezt a pénzt, a nászút meghosszabbodik, minden idegeskedés és jópofizás helyett idén igyekszünk ezt megvalósítani.

    A közeli családtagok még örültek is a döntésnek, velük majd egy vacsora alkalmából összeülünk utánna.

     

    Kitartást nektek, nem lesz egyszerű, mert mérlegelni kell, ne legyen lelkiismeretfurdalásod, de ha nem hagy nyugodni a dolog ,találjatok valami olyan megoldást ami nektek a legjobb, de senki ne érezze magát kényelmetlenül.

    Sok boldogságot nektek!

     

    előzmény:
    hutchinson (1)
    2012-01-10  14:10
  11. Torolt_felhasznalo_430465
    Torolt_felhasznalo_430465
    2012. január 10. 15:2133.

    Szia!

     

    Először is sok boldogságot kívánok nektek!

    Emiatt ne legyen lelkiismeretfurdalásod, ez a ti napotok és minden úgy legyen ahogy ti akarjátok,ha engedsz dolgokban,lehet,hogy később megbánod,hogy miért nem úgy csináltátok,ahogy nektek lett volna jó.

     

    A mi esküvőnk áprilisban lesz,de mi kijelentettük,hogy csak szűkkörű esküvőt szeretnénk,tehát lagzit sem lesz ,csak polgári+vacsi.Senkinek nem volt ellenvetése,azóta se szólt bele senki,hogy mi hogyan legyen.Mi fizetjük,mi szervezzük,ennyi.Nyilván meglehetett volna még hívni szüleim jóbarátait,stb,de én közöltem apuékkal,hogy ezt így szeretnénk és ne haragudjnaak érte,serre csak annyit mondtak,hogy a mi esküvőnk,úgy legyen ahogy akarjuk,mindenki megfogja érteni,hogy csak család lesz jelen.Mondjuk,hogy nem szólnak bele azért az nagy mázli!!!

     

     

    előzmény:
    hutchinson (1)
    2012-01-10  14:10
  12. 2012. január 10. 15:1832.
    Nekem se anyummal volt baj, inkább a férjem apujával. De már szent a béke.
    előzmény:
    Papagena79 (26)
    2012-01-10  15:00
  13. 2012. január 10. 15:1531.

    Szülő vagyok, a lányomék maguk fizették a lagzit, nagyot, de egy büdös szóval nem szóltunk bele, hisz ez az Ő nagy napjuk volt. Legyen minden úgy, ahogy ők akarják, mi így álltunk hozzá. De ellenpéldát is tudok.

    Nem, nem vagytok önzőek.

    előzmény:
    hutchinson (1)
    2012-01-10  14:10
  14. 2012. január 10. 15:1230.

    Szerintem is alapvetően azt hívjatok meg, akiket Ti szeretnétek, de ne azért, mert Ti álljátok, mert nem ez a lényeg. Amikor a szülők állják az esküvőt, akkor mindenki azon háborog, hogy mennyire beleszólnak, és mennyire nem fair ez, mert ez a fiatalok napja kell, hogy legyen. És így is van.Szóval sztem ne a pénzen legyen a hagnsúly.

    Viszont azt azért érdemes tekintetbe venni, hogy plusz néhány ember megér-e egy családi perpatvart. Az nem lenne  járható út, ha csak a házasságkötésre hívnátok meg a szülők barátait, kollégáit? Ott csak nem zavarnának, nem? Utána, a vacsorára már nem kötelező. Én úgy tudom elképzelni a legjobban, hogy adtok egy-egy keretet mindkét oldalnak, hogy ennyi főt hívhatnak ők, de ha valakit nem szerettek, megvétózhatjátok.

    Én olyan helyről származom, ahol a "ki mit fog gondolni" elv határozza meg a legtöbb ember viselkedését, és pontosan tudom, hogy anyukámnak nagyon rosszul esne, ha úgy kéne járkálnia, hogy az én esküvőm miatt valaki megszólja, hogy miért nem lett meghívva (tudom, hogy butaság, de ő másképp érez). Ugyanakkor ennek is határt kell szabni valahol.

     

    Viszont mivel nem vagyunk egyformák, azzal sincs baj, ha Ti másképp gondoljátok, szerintem a legfontosabb, hogy megpróbáljátok ezt megbeszélni a szülőkkel, és elmagyarázni, hogy mit miért szeretnétek így és így csinálni. 

     

    Legyetek nagyon boldogok, és legyen sok örömetek a nagy napban! :)

    előzmény:
    hutchinson (1)
    2012-01-10  14:10
  15. Torolt_felhasznalo_773183
    Torolt_felhasznalo_773183
    2012. január 10. 15:0229.

    Sokan járnak így, ahol a szülők presztízskérdést csinálnak a gyerekek esküvőjéből. Mi is kénytelenek voltunk meghívni egy csomó idegent (anyós listája kb. annyi főből állt, mint amit összesen terveztünk...), különben "öri hari"!

    De szerencsére annyira idegenek voltak, hogy nem jött el egyik se!!!  

    előzmény:
    hutchinson (1)
    2012-01-10  14:10
  16. 2012. január 10. 15:0128.

    hugom májusban aszonta, neki élete legszebb napja az esküvő UTÁNI nap volt :D))))

     

     

    előzmény:
    Torolt_felhasznalo_847096 (21)
    2012-01-10  14:47
  17. 2012. január 10. 15:0127.
    -érzékeltetik.. kissé elírtam..
    előzmény:
    torrance (25)
    2012-01-10  14:59
  18. 2012. január 10. 15:0026.
    Jó, az biztos, hogy azon múlik, hogy az ember amúgy milyen kapcsolatot ápol a családjával. Nekünk nagy és szerencsére nagyon jó családunk van, fel sem merült bennem olyan, hogy anyu olyanokat hív az esküvőre, akiket én nem látnék szívesen. Ennél sokkal jobban megbízom anyukámban.
    előzmény:
    Evica74 (23)
    2012-01-10  14:52
  19. 2012. január 10. 14:5925.

    Minden szülő azt hiszti, hogy joga van beleszólni. Ebben az esetben már csak azért sincs bele csip-csip, mert egyrészt nem ők állják, másrészt az ifjú pár annak az arcát nézze már, akit ők akarnak! :)

     

    Nálunk is közel 300 vendéget számoltak össze a szülők két oldalról, én meg az asztalra csaptam, hogy a-aaa, szülők-mamák-tanúk és viszontlátás.. akinek nem tetszik, az nem jön. Sok sok "illik meghívni" vendég felesleges, pláne hogy hiába adja érzékeltetik már akár a meghívóban is hogy jó lenne a boríték, pl. megalapozni egy lakást, stb, de fix, hogy Mariska néni, akit 20éve látott, meg Karcsi bácsi aki szegről végről rokon, fix hogy egy-egy vasalóval állít be, mert majd azt ő tudja, mire van szükségük. :D

    Voltam olyan esküvőn, hogy voltunk 120an, ebből 6 tök egyforma vasaló, 3mikró, stb... és benne volt a meghívóban, hogy BORÍTÉK..finoman, szépen megfogalmazva. :D

    előzmény:
    Evica74 (23)
    2012-01-10  14:52
  20. 2012. január 10. 14:5824.

    Hát, én úgy gondolom, hogy nem ez az a szint, amitől a topicindító tart.....

     ez nem is beleszólás, az valahol máshol kezdődik.

     

     

    A mi esküvőnk előtt is elkezdődött a "még ezt meg ezt", meg vacsora, meg hogy mi lesz a forgatókönyv és a többi. Mondanom sem kell, tök feleslegesen, mivel kimondtuk: csak a család és kész.


    Előtte 2 héttel megadtuk a helyet és időpontot, slussz.

    Volt pógári, utána kávézás, kötött beszélgetéssel a lakásomban majd egy vacsora.

     

    Annyit engedtünk, hogy családonként egy egy nagyon kedves, régi családi barátot hívtunk, valamint a tanúkat. A többiek: testvérek, házastársaik, gyerekeik, nagybácsi nagynéni és azok gyerekei.

     

    teljesen jól sikerült.

     

     

    előzmény:
    Papagena79 (3)
    2012-01-10  14:21
  21. 2012. január 10. 14:5223.

    Szia!

    Mivel szerinted ez egy családi ünnep természetes, hogy úgy gondolod joguk van beleszólni.

    Szerintem ez a nap a fiatal páré. És ha ők finanszírozzák, úgy őket illeti meg a jog is arra vonatkozóan, hogy az milyen is legyen. Kedves gesztus lehet egy-egy vélemény megkérdezése a szülők részéről, de csak azért meghívni Tóth Juliskát pl., mert úgy illik,hiszen annak idején(úgy harminc éve)csinált valami nagyon fontosat. És hát amikor az ő fia esküdött mi is meg voltunk hívva, és akkor már úgy illik, hogy mi is viszonozzuk. Meg hát, mit mond majd a család......Hát kösz, de kösz nem.

    Nálunk a fő gond az volt, hogy már az eljegyzésből is kihagytuk a családot.

    Nem volt nagy eljegyzési vacsora( vagyis volt, a párom főzte kettőnknek),volt is sértődés. Hamar megbékéltek, mert nem igazán hatott meg minket a dolog.

    Aztán jött az esküvő, amibe persze bele akartak szólni. Elmondták, hogy miért, mi meg elmondtuk, hogy miért ne. Szerencsémre várandós voltam, így kénytelenek voltak elfogadni,hogy már nem bírom a nagy csinnadrattát. A vendégek miatt nem kis vita alakult ki, de azt mondtuk,hogy oké. Akkor majd megházasodunk két tanuval, és mint férj-feleség találkoznak velünk legközelebb. Ez hatásosnak bizonyult,mert onnantól hagyták,hogy mi szervezkedjünk. Kis ceremónia volt,relatíve szűk családi körben. Nem mondom, hogy nem volt sértődés, de ez ezzel jár.

    előzmény:
    Papagena79 (3)
    2012-01-10  14:21
  22. Torolt_felhasznalo_868256
    Torolt_felhasznalo_868256
    2012. január 10. 14:5022.

    Akkor csak így tovább! :-)

    Azért a szüleitekét ne annyira... 

    előzmény:
    hutchinson (19)
    2012-01-10  14:45
  23. Torolt_felhasznalo_847096
    Torolt_felhasznalo_847096
    2012. január 10. 14:4721.

    Ami nagyon fontos: lazulj el. Komolyan mondom.

     

    Nem ez lesz életed legszebb napja, ne így gondolj rá. Sok fölösleges stressztől megkíméled magad. Senki nem házasodna, ha az esküvő lenne a csúcspont és onnantól már csak rosszabb lehet, mert megvolt a legszebb nap.  

    előzmény:
    hutchinson (19)
    2012-01-10  14:45
  24. 2012. január 10. 14:4520.

    Jó, ezért írtam, hogy a koncepcióba én sem engednék beleszólni, ha Ti kis esküvőt akartok, akkor nem hiányzik oda a szomszédasszony, de ha van egy 150 fős lakodalom, akkor oda azért befér 5 olyan vendég, akit a szülők hívnak meg.

     

    előzmény:
    hutchinson (13)
    2012-01-10  14:39

Címlap

top