Az nlc. fórumon 20 éves fennállása óta közel 300 ezer témában indult csevegés, és több mint 1 millió hozzászólás született. A Facebook megjelenése és térhódítása miatt azonban azt tapasztaltuk, hogy a beszélgetések nagyrésze áttevődött a közösségi médiába, ezért úgy döntöttünk, a fórumot hibernáljuk, ezentúl csak olvasása lehetséges. Új hozzászólást és témát nem tudtok indítani, azonban a régi beszélgetéseket továbbra is megtaláljátok.
Szülők a kórházban
Létrehozva: 2012. augusztus 16. 14:05
Előrebocsátom, nem célom az egészségügyet és az egészségügyben dolgozókat szidni, mert többségében pozitív tapasztalataim vannak.
Csak kíváncsi lennék, hogy egy női oldalon, női fórumon mi a témához a hozzáállás. (egy másik oldalon rendkívül negatív)
Megfordultunk a gyerkőcökkel az elmúlt néhány évben pár alkalommal, inkább kisebb horderejű problémákkal 3-5 napot kórházban. Több kórház, vagy ugyanazon kórház más osztályai. A legtöbb helyen a szülőket valami szükséges rosszként kezelik, elviselik, mert muszáj. A szülők ottlétének a minimum feltételeit is alig teremtik meg. Ugyanakkor a gyerekek gondozásába, ápolásába vastagon belekalkulálják őket, ha nem lennének ott, gyakorlatilag az étkeztetéseket nem tudnák megoldani.
Sok mindent megértek, itt nyilván örök, hogy nincs pénz erre-arra, bérezésre, minőségi munka és ellátási körülményekre, miegymás. De azt nem értem, hogy miért ragadt le a szemlélet valahol 30 évvel ezelőtt, miért nem lehet a szülőket együttműködéssel kezelni.
Köszi, már igen, bár férfiember szegénykém, az első napokon beleélte magát a szenvedésbe, de most már majdnem olyan, mint új korában. :))
Az operáló orvossal a műtét után egyszer találkoztak, 1 perc erejéig, ezért igen sok kérdés maradt bennünk a gyerek ellátásával és terhelhetőségével kapcsolatosan. De megoldottuk. Viszont elkeserítő volt a hozzáállás, az egész osztályon (ortopédia). :(
én a másik ágyban lévő(mert kettő ágy volt a szobában)egész felszerelést letettem a földre,mivel tél volt ment a fűtés,a padló teljesen tiszta volt,mert én vittem be magunknak papucsot..szóval miután közölte a nővérke hogy nem fekhetek a kiságyban--pedig amúgy pont belefértem..
úgy döntöttem leágyazok.jöttek néztek de senki nem szólt rám.szépen kreáltam egy éjjelre megágyazós sarkot.nappal felszedtem mindent hogy ne azon mászkáljunk.szép tiszta maradt a szoba
de mondták ha van otthon matrac,kemping ágy,vagy hálózsák nyugodtan be lehet hozatni.játékokat is vittünk be.egész jól elszórakoztunk,a gyerek türelmesebb volt mint itthon.rajzoltam,énekeltem,lejártunk sétálni,én kávézni,kereszt rejtvényt fejtettem
a nővéreknek is könnyebb ám.nem is tudom mit tett volna a kicsim ha nem vagyok vele,tuti hogy sírt volna,és akkor az ágyból se jöhetne ki
szóval ilyen kórházi segítőnek kicsik mellé elmennék ,mert amíg játszól,mesélsz,vagy csak ringatod,megsimogatod a fejét addig se a műtétre gondol,meg hogy hol az anyukája..és sajnos a nővéreknek szerintem erre nincs is idejük
plussz a wczést,fürdetést,etetést,itatást is én végeztem,ők igazából csak az infuzió hoz kellettek,meg a vizsgálatokhoz..és azért egy fosi virusnál nem mondom de napi 30 wc zés simán megvolt,és mind után fenék mosás,fertőtlenítővel törlés..stbbi
én is ott zuhanyoztam,nem volt melegvíz..szóval egy nap után kialakítottam egy napi rutint
benne volt a sétánk is
Jól van a fiad?
A szülő jelenléte mellett is "illene" ránézi a friss műtöttre:
-Vannak-e fájdalmai
-Nem hányt-e
-Tudott-e már pisilni
-Átvérzett-e a kötése
-Tudott-e már inni a műtét óta
-Van-e szükségük valamire
-Szóljanak, ha valami gond van
...legalább egy pár szóra...
Remélhetőleg jobban figyelnek a szülő nélkül ott lévő gyerekekre...
Csak egy kis friss adalék: a fiamat megműtötték, már a reggeli érkezésükkor is nagy volt a zűrzavar, senki nem állt helyzet magaslatán. A topik témájához kapcsolódóan viszont: a gyerek fél 10-kor került ki a műtőből, azóta senki rá sem nézett. Pontosabban, bedobtak neki egy vacsit, mert ma azt kapott először.
Hogy ez most azért van, mert bent van vele az apja vagy egyébként is ez lenne, azt nem tudom, viszont a gyerek a műtét jellegéből adódóan nem tud, nem is állhat ma lábra, az apja ölben viszi ki a mosdóba. Ha viszont a szülő jelenléte nélkül is ez lenne a helyzet, az nagyon durva volna. :(
Nem "mindenhez" van jogom, hanem ahhoz, amit bizonyos törvények garantálnak. Ezekkel élek is.
A gyerekemnek pedig megszabom a határokat és szabályokat (többen túl szigorúnak is tartanak), ennek ellenére semmilyen nevelő hatását nem látom annak, hogy ne maradjak mellettük amikor bajuk van.
Tudod, én gyereksebészeten dolgoztam.
Egyrészt: Akinél nem volt ott szülő, azt is tökéletesen el kellett látni függetlenül attól, hogy egy nővérre hány beteg jutott.
Nem úszhatott a pisiben, és nem is halhatott szomjan-éhen, és minden nap meg kellett őket fürdetni, és a többi...
Másrészt: Sajnos legtöbbször arra már nem jutott idő, hogy odaüljünk az ágyuk mellé 1-2 mesét elolvasni nekik, pedig arra is szükségük lett volna, vagy pár jó szóra...
Ott a helyed! :-)
Én a Jánosban dolgoztam, azoknak volt ciki anyu, akik már bőven jól voltak, csak még megfigyelésen voltak bent, és épp összejött egy jobb csapat, és buli volt.
Aki tényleg sz...ul volt, vagy valami kellemetlen beavatkozás várt rá, az eléggé örült, ha volt vele valaki.
igen, totál egyetértek.
nem hiszem, hogy volna joguk elküldeni... a betegek/látogatók joga egyébként is egy érdekes kérdés. Mert valljuk be nekik a gyerek érdekeire hivatkozva sürgős beavatkozás előtt nem is kell hogy tájékoztassanak téged...de tőled meg elvárják, hogy képben legyél, hogy mik a kötelességeid...persze, olvasd ki a kristálygömbből...
A fotelágyas 3000 forintot szó nélkül kicsengettem, de persze ha nem lett volna éppen, mert mondjuk mind foglalt, (mert ugye egy szárnyon csak 4 ilyen ágy volt annó, most már lehet, hogy több van) akkor is ott lettem volna vele - legföljebb a hokedlin.
Viszont nem szeretném a fotelágyakat megszüntetni, csak halkan kérdezem, hogy azért ez ugye elég nyereséges vállalkozásnak tűnik nektek is... veszel egy fotelágyat (egyszeri költség, mondjuk az ikeás topmodellel számolva 70 ezer forint, bár tuti nem ezt veszik), ráraksz egy darab kórházi lepedőt, takaróhuzatot (legyünk nagyvonalúak: 2000 forint hetente). fogat moshat anyuka a csapnál (kimutathatatlan), kajálhat a dokikkal az étkezdében (fizesse magának). egyébként meg ne legyen láb alatt (ha van rajta sapka az a baj, ha nincs az a baj, de legalábbis minden nővérkének vehet egy ajándékocskát, hogy elviseljék és kevésbé savanyú arccal kerülgesék). És kérsz érte napi 3000 forintot. Évi 50%-os kihasználtság esetén (gyanítom magasan megvan) már első évben 400 ezer forint feletti tiszta profit ágyanként. (Aranybánya....)
Viszont legalább van, tehát még csak véletlenül sem volna szerencsés esetleg emiatt pampogni - mert csak azt érnénk el vele, hogy szépen jól megszüntetnék, mert úgysem kötelező, és akkor meg anyuka így járt.
én csak megjegyezném..
engem a hokedlin alvás sem érdekelt, amikor olyan állapotban volt a gyerekem.
Azért mert nincs ágy, ne küldjenek el. próbálkoztak mondtam, hogy kizárt, hogy elmenjek.
Győrben a gyerekosztályon leteritett matracon fekszenek az anyukák. Van egyébként anyaszállás- A Kórház túlsó végében.
Amikor otthon ápolja az ember a beteg gyerekét, akkor sem hagyja magára. Éjjel is lázat mér, itat, pelenkát cserél... ágyneműt mos... vagy éppen mikor mire van szükség.
Kórházba meg az kerül akit otthon nem lehet ápolni... és éppen akkor hagyjuk magára???????
A realitás szerintem az, hogy az általad említett "némi reform" a kanyarban sincs... úgyhogy igazából egy elméleti síkon tudunk csak beszélgetni.
Viszont emléleti síkon szerintem abban egyetérthetünk, hogy minden szülő a legjobbat szeretné a gyermekének. Sokan nem tudnak huzamosabb időt bent tölteni a gyerekükkel a kórházban (mert dolgoznak, kisebb testvért látnak el, még betegebb családtagot látnak el, netán maguk is betegek, stb.stb.) néhányan pedig nem akarnak (hogy miért, arról őket kell megkérdezni, mindenesetre nyilván megvan az oka, és azt tiszteletben is kell tartani, hiszen ők a szülők, akik felelőssek a gyerekért, és nyilván a legjobbat akarják neki). Ezért tehát alapvetően hibás kapásból számítani arra, hogy "családi terápiás" szobákat kellene kialakítani - hiszen nem mindenki tud/akar bent lenni a gyerekével.
Viszont az én hozzászólásom arról szólt, hogy úgy érzem, NEM FAIR, hogy az, hogy ki lehet bent a gyerekénél CSAKIS anyagi szempontok alapján dől el. Nyilván a beteg gyerek ápolása anyagi áldozatokat kíván (bármennyire is szép lenne ha minden költséget fizetne a társadalombiztosítás nyilván nem tud/fog) hiszen a mukából kieshet a szülő, az étkezést drágábban tudják esetleg megoldani, az utazgatásnak estra költségei vannak, stb.stb. DE ezen felül még további anyagi terheket tenni azokra akik szeretnének több időt tölteni a gyerekükkel - egyszerűen szerintem nem fair.
A napokig válságos állapotban lévő gyerek mellett a hokedlin alvó anyuka szerintem egyszerűen nem méltó egy "jóléti" társadalomhoz. Bár persze egyre könnyebb elfordítani az arcunkat a szenvedőktől, síró gyerekektől, bajban lévőktől, hiszen "ők tehetnek róla", "úgy kell nekik", "megérdemelték" vagy "tanulják meg ők is a leckét" - de remélem ugyanilyen gyorsan magunkba is nézünk és elszégyeljük magunkat. Valóban sokszor kinyílik az ember zsebében a bicska, sokan visszaélnek bizonyos kedvezményekkel, "élősködnek" a rendszeren, vagy éppenséggel kihasználják a jóindulatot. De azért a fürdővízzel nem kéne kiönteni a gyereket is. Itt most beteg gyerekekről beszélünk. A társdalombiztosítás egy bizonyos életkorig lehetővé kéne hogy tegye ingyenesen, hogy eg felnőtt családtag ott lehessen vele viszonylag elfogadható körülmények között. Nyiván az ingyenességet pontosan leszabályozva (hiszen tudjuk, hogy a viiszaélés és a rendszer átverése a magyar fő jellemzője). Viszont ezen felül is lehetővé kellene tenni, hogy azok számára akiknek esetleg nem jár az ingyenesség, fizetős rendszerben ott lehessenek. Az én hozzászólásom pont ezt próbálta feszegetni, hogy milyen kár, hogy ezzel nyilván vissza is élnének sokan (lsd. bébiételt kunyeráló anyuka), de ettől még nem lesz kevésbé igaz, hogy szerintem 8 év alatt minden gyereknek egy szülője részére lehetőség kéne hogy legyen, hogy ingyen lehesen mellette ha tud és akar. Innentől persze a szülő döntene a különféle kényszerek és saját lelkiismerete szerinti nevelési módszerei alapján.
Egyébként a "24 órás ügyeletre menést" ambulánsan gondoltad? tehát hívjon magának mentőt és menjen be egyedül, aztán jöjön haza bkv-val?
A szanatóriumok kapcsán nem tudok nyilatkozni, de nyilván kórházi osztályok és betegségek kapcsán is lehetnek különbségek, hiszen más ha egy 8 évesről levesznek egy anyajegyet és bent kell maradnia megfigyelésen egy éjjelr, mert nehezen állt el a vérzés, vagy ha agydaganata van és hónapokig sugárkezelésre kell járnia, illetve megint más ha autóbaleset éri és napokig válságos az állapota. Nyilván a betegség és a tartózkodás hossza és minősége is más. Ettől függetlenül nem látom be, hogy miért kellene anyagi kérdést csinálni abból, hogy anyuka-apuka bent aludhat-e a gyereknél. Ez valóban inkább elvi kérdés kéne hogy legyen. Az elvi kérdésben mi ketten nem értünk egyet - hiszen szerintem igenis aludhasson bent aki akar, szerinted viszont nem. Abban ugye viszont egyet érthetünk, hogy ez semmiféleképpen nem szabadna, hogy anyagi kérdés legyen. Ugye?
Ha nem vagy (vagy van valaki) vele 24 órát a kórházban, akkor otthagyod egyedül, nem?
A "mindenhezjogomvan"-t szerencsére az Eütv. 11. § (4) bekezdése is nevesíti, nem véletlenül. Ezekszerint van, aki nem él vele, mert a gyerek érdeke szerinte nem kívánja meg.
Nem is a szülőnek van joga
Hanem a beteg gyereknek. Elsősorban ahhoz, hogy ott legyen vele az anyja.
Mivel az anyja ismeri a legjobban, ezért az anyja az aki a legjobban tudja ápolni.
A normális kórházak és a normális nővérek -orvosok ma már partnernek tekintik a szülőt. és pontosan tudják elöbb következik be a gyógyulás, ha lelkileg rendben van a gyerek.
Ahogy én sem mesélgettem arról soha a szüleimnek mekkora trauma volt nekem az a bizonyos 5 évesen végzett mandulamütét és a 2 hét kórház.... Neked sem mesélgették el a gyerekeid.
Az ilyet az ember nem szokta a szüleivel megosztani. Mert minek.
Nincs miért sajnálnod őket, egészséges lelkületű felnőttek.
Akik nagyon szeretik az anyjukat és viszont.,
Ugyanúgy, mint a kortársaik, akik hasonló szellemben nőttek fel.
Nem kell azonos véleményen lenni velem.
Egyszer nem írtam le, hogy a gyereket ott kell hagyni egyedül a kórházban. De a napi 24 órás szülői ottléttel nem értek egyet.
Nem az én stílusom ez a mostani "mindenhez jogom van", és az én gyerekem a világ közepe felfogás.
Az enyémek is felnöttek már.. szinte.
Szerintem is az a normális, ha valaki beteg azt ápoljuk és megteszünk érte mindent, hogy mielöbb meggyógyuljon.
Akár azt is, hogy a gyereknek napi 100 mesét olvasunk el, hogy eltereljük a figyelmét a fájdalmakról.
Így van...
amennyire lehet az ember megkönnyiti, a saját gyerekének ezeket a kellemetlen élményeit.
és hát.. nem véletlenül emeltem ki én a SOTE-t... ott nagyon is odafigyeltek ránk a betegekre...
De sajna a győri kórházzal kapcsolatban ez sok esetben nem mondható el. Túl sok esetben.
pl az, hogy a SOTEn sem volt álladóan nővér a szobában... de nem is nővérszobában trécselt, hanem járta körbe megállás nélkül a szobákat és ha valahol szükség van rá akkor segit..
Győrben meg mi van.... a betegek ellátják egymást.. amig a nővérek trécselnek a nővérpult mögött és még azt is zaklatásnak veszik, ha az ember megkérdi... mégis melyik szobába hozták le az anyját az intenzivről.
Az intenziven amugy normálisabbak voltak, sokkal.
...nekem is vannak történeteim, és "élményeim".
És még csak nem is akarom bántani az orvosokat és nővéreket, mert hihetetlen túlterheléssel, rossz munkakörülmémnyek között dolgoznak.
De éppen azért, mert tudom, hogy nem tudnak, képesek 100%-ig figyelni rájuk, és nelem csak az a két gyerekem van, igenis vigyázok rájuk, ha úgy adódik.
Nem mellesleg én a leki tényezőket sem becsülném le, főleg, hogy elolvashattam, hogy hányan emlékeznek a mai napig élesen a kórházi élményeikre.
jah.. hát hadd hisztizzen az a szerencsétlen, kitérdekel...
felszakada seb... nem számit, csak hisztizett...
Átgondolod Te, hogy mit írsz?
Évi! Ardian!
Ez nagyon így van..
én is szemétségnek tartom egyrészt lecarni a gyerek fájdalmát rosszullétét.. másrészt ő tényleg nem tud-nem mer szólni, ha valami nagy baj van.
és mivel nincs nővér a szobában észre sem veszi senki ha nagy baj van. esetleg egy másik gyerek, aki meg nem ismeri fel ha baj van.
De még felnötteknél is éppen elég rémtörténetet hallani, hogy a félig- meddig vagy egészen magatehetlen beteg mellé a nővér csak kibacca kaját de ha a beteg nem tud felkelni és nem tudja azt megenni, az már senkit sem érdekel.
mintahogy anyámat is én itattam a mütétje utáni első napon, mert nem tudott szegényem felkelni. és amig nem voltam ott, még csak rájuk sem nyitotta senki sem az ajtót. Amikor anyám jobban lett, akkor meg ő látta el a nála rosszabb állapotban lévő betegeket... mert nővérnek pl éjjel eszében nem volt a szobákba bemenni.
...hát igen, egy gyerek biztos nem fog szólni, hogy rosszul van, legfeljebb sír, amit hisztinek is gondolhatnak...
egyébként a felnőtt sem tud pattogni, hogy csináljanak vele vmit, ha igazán rosszul van...
Van, kettő, jóval túl a húszon.
Egészséges felnőttek annak ellenére, hogy amikor kórházban voltak, nem dekkoltunk ott velük a nap 24 órájában.
Szerintem alapvető butaságra vall, aki úgy van vele, hogy ááá, ez semmi, úgysem lesz baja, annyi gyereknek vették már ki a manduláját. Aztán ha mégis, akkor nem volt szerencséje...
Nem beszélve a fájdalomról, elég nagy szemétség lesz...ni egy gyerek fájdalmát.
Tökéletesen egyetértek Veled
Az én történetem még abból az időből származik amikor a szülő nem lehetett a gyereke mellett.
Annak köszönhetem az életem, hogy APÁM, rosszat álmodott azon az éjszakán és berohant a kórházba éjfélkor. 3 éves voltam. hányással- hasmenéssel kerültem be.
Szóval apám valahogy.. az ő stilusában beverekedte magát a portán. A nővér azzal fogadta őt, dejó hogy bejött apuka- nem tudok mit csinálni a doktorúr lent van az udvaron, és vezetni tanul... infuzió kéne de ő nem adhat.... és a gyerek (én) lehet nem éri meg a reggelt, totál ki van száradva.
Nos.. apám lerohant.. gallérnál fogva kiszedte a dokit a kocsiból... és felvitte az osztályra.
Rémtörténetek nélkül....
sem hagynám magára a gyerekemet, amig súlyos állapotban van.
Túl sokszor láttam mennyire lecarják a nővérek, azt aki nem tud magáért kiállni.
Ez alól nekem csak egy volt, amit kivételnek tekintek. (Sote-sebészet.)
és egy gyerek nem tud magáért kiállni.
Nekem is ez a véleményem...
A Mandulamütét kicsit sem piszlicácsáré.
Az én fiam 4 évesen majdnem belehalt... mert ugye akkor még nem engedték, hogy szülő ott éjszakázzon.. és egy 15 éves fiú gondoskodott az első éjszakán a kórteremben lévő kicsikről.
A mütét utánra engedtek be minket... és ez a 15 éves fiú mesélte el, hogy a gyerekemet alig birták magához tériteni az altatás után.
Amikor mi beértünk még akkor sem volt magánál... nővérek szó szerint szartak az összes gyerekre, függetlenül attól, hogy ott volt- e valaki a családból vagy sem.
Amikor ezt mi megtudtuk, a férjem közölte, hogy márpedig a mütét utáni éjszakán ő nem fog elmozdulni a gyerek ágya mellöl, mivel látja a nővérek részéről a lecarom hozzáállást.
A következő gyereket meg már nem hagytuk magára. Egyértelmű volt, hogy bent leszek vele.
Nekem spec megvan a véleményem arról a szülőről, aki magára hagyja a gyerekét és piszlicsárénak minősiti a betegségét.
Vagy nincs gyereke, vagy csak egy ridegtartó szülő az illető.
Persze más dolog, ha a többit nincs kire hagyni...
De nem egy olyat láttam, aki hazament sgget vakarni, amig a gyerek kórházban volt. Mert neki kényelmetlen.... a gyerekét meg lecarta.
amugy... még a felnöttnek is joga van ahhoz, hogy mellette legyen valaki.
Azért egy kórház nem is üdülőtábor.
Alapesetben azért kerül kórhába egy gyerek, mert beteg, és mondjuk sz...ul van mellé, mert pl. fáj valamije.
És igen, a mandulaműtétet pedig nem kéne ennyire lazán venni, ahogy itt sokan írják.
még egy gondolat...
anyukám egy barátja orvosi műhiobaperekkel foglalkozik
tele a "padlása" olyan történetekkel, amikor sajnos voltak jelek, hogy vmi nem stimmel, pl. a nő belázasodott szülés után, egyre gyengébb, bágyadtabb lett, az orvosok nem tettek semmit, és késő lett, mert a szepszis szétterjedt a szervezetében
ő hivatalból a beteg hozzátartozóit képviseli, de azért néha kifakad, hogy az isten szerelmére, ha látták, hogy így van, miért nem fogták meg a doki könyökét és húzták oda a betegágyhoz, miért hagyták magára a látogatási idő végén lázasan, alig magánál, miért nem maradtak mellette, hogy szirénázzanak, ha még nagyobb a baj stb.
Én épp elég sztoriját hallgattam végig, hogy ne tágítsak a gyerekeim mellől.
Nem, nem sikerül. Akkor aki el akarja olvasni, vagy be tudja szúrni:
modoros.blog.hu
Akik 1990. után születtek
2012.03.01. bejegyzés
Pedig téged még abban a korban neveltek, ami nem termelt efféle elkényeztetett gyerekeket, mit a maiak
Erről a témáról mindig egy blogbejegyzés jut eszembe, igen találó. (Csak sose tudok ide linket beszúrni, de hátha most sikerül)
a mandulaműtét nem olyan semmiség ám
sajnos bele is lehet halni, ha súlyos vérzés alakul ki utána
a kisfiam 8 éves múlt, még nem hajlandó olyan táborba menni, ahol ott kell aludni
megértewm, mert ennyi idősen én sem voltam rá alkalmas. 10 évesen voltam először, végigsírtam azt az 5 napot, hosszú könyörgő leveleket írtam a szüleimnek, hogy jöjjenek értem, a zsebpénzemet telefonra költöttem, végül csak értem jöttek és hazavittek... 14 évesen már élveztem, 10 évesen nem
ezért a gyerekemet sem kényszerítem olyasmire, amiről tudom, hogy nem jó
attól még vannak olyan gyerekek, akik akár 5-6 évesen vidáman elvannak, hálisten színes a világ és különbözőek vagyunk
Ezzel egyetértek.
És nem attól lesz elkényeztetett hülyegyerek, hogy a bajban mellette vagyok...
Mondjuk nálunk van egy olyan megegyezés, hogy egy pillanatra sem hagyom őket magukra kórházban, orvosnál egészen addig a pillanatig, amíg mindent úgy csinálnak, ahogy az orvos/nővér kéri, még akkor is ha félnek, vagy fáj.
Eddig működik, múlt vasárnap a 2 évesem moccanás nélkül feküdt a Rtg asztalon, meg is lett dícsérve. :-)
Azt láttam a kórházi pályafutásom alatt, hogy 8-9 év felett már ciki volt anyu 24 órás jelenléte, ha a gyerekek nem voltak olyan igazán sz...ul.
Én sem hagynám egy percre sem egyedül a kicsiket.
Nekem a középső fiam 4 éves, súlyos mogyoróalllergiás.
Meg van vele beszélve a vészhelyzetterv: Ha véletlenül oviban valami becsúszik, ami nem kéne, akkor egy pillanatra se ijedjen meg, menjen szépen a mentővel, biztos lehet benne, hogy anya úgy fog sietni, mint akit s...be rúgtak, és még az is lehet, hogy a mentő előtt érek oda a kórházba. :-)
Ez nem akarat kérdése.
Van rá lehetőség, vagy nincs.
Régen is remekül meggyógyultak a gyerekek 24 órás szülői felügyelet nélkül. Igaz nem is lettek ilyen elkényeztetett, anyámasszony katonái.
Hmm...hányós hasmenős vírus..szaval akár lehetett szalmonella...bent voltam a kórházba a kettő gyermekemmel tavasszal. A Szt. Lászlóban, 4 illetve 6 évesek voltak. Valahogy természetes volt nekem is, a kórháznak is, hogy bent leszek. Nem is tudom, hogy mi lett volna ha nem maradtam volna ott. Két gyerek infúzión, ugyanakkor igencsak hasmenéssesek voltak. Éjjel nappal folyamatosan kísértem wcre, tettem bilire, tisztítottam, fertőtlenítettem..
Azt gondolom, a kórházi személyzetnek, nekem is, és a gyerekeknek is így volt ez a legjobb megoldás.
És igen, hát nyűgösek voltak, vacakul érezték magukat, eleinte ijesztőnek találták az infúziót.
A kórház, a dolgozók hozzáállása, hozzánkállása, kialakítása mindent megtett azért, hogy a szörnyű kórházi napok ne legyenek szörnyűek.
Klassz szoba, éjjelre letehettem matracot. Nem voltak merevek a szabályok, a tesók átmehettek egymáshoz infúzióval! nézhettek mesét dvd-n, és a mindennapos séta kötelező volt a csodaszép kertben. Borzasztóan elfáradtam a végére, butaság volt, hogy nem cseréltem a férjemmel, mégis jó, hogy velük lehettem, szerintem.
Korábban egyszer voltam a lányommal még egy hónapos korában a Heim Pál Kórházban, az szörnyű volt, zsúfolt pici szoba, egy széken ültem egész éjjel (nem sokkal szülés után)..nem kedves személyzet.
A Szt. Lászlóban egy olyan nővér volt, aki ellenségnek tekintett, az borzasztó volt, a tehetetlenség, hogy ki vagyok szolgáltatva neki, és nem segít, nem jön, direkt, tüntetően nem csinálja (az infúzió akadozott) (vagy sűrgős lepedőcserére volt szükség) a hívást zaklatásnak élte meg. Szóval el tudom képzelni miről írt a topicindító. Szörnyű, ha ilyenből van több. Jó, ha együtt tudnak működni, nem ellenségek.
Kinek-kinek az ízlése szerint. Azt hiszem arra épp elég hozzászólás született, hogy milyen baromi jól "elvoltak" a kórházban hagyott kisgyerkőcök.
Egyébként nagyban számít a gyerek kora is a kérdésben. A három és fél évesemet egészen biztos, hogy nem fogom ott hagyni egyedül, főleg nem betegen.
A 10 és 12 éves agyrázkódás gyanús "nagyokat" már ott hagytuk éjszakára.
ja, és a mandulaműtétnél egy percre sem mozdulnék a gyerek mellől, max ahova menni kell:))
mi lenne nekem a fontos, ha nem a gyerekem? ??????
Hát a tábor, ill a kórház két teljesen más világ. A beteg gyerekem mellett én ott akarok lenni, és fogok is.
Aki meg nem akar, az nem lesz ott.
Ennyi
És ha táborba megy, oda is mentek vele?
Tudom a kórház nem tábor, de egy enyhébb betegségnél, pl mandula műtét, ami egy-két nap, teljesen felesleges a 24 órás ottlét.
Egy 7-8 éves gyerek gondolom már otthon is egyedül alszik.
Na, az lenne még a szép, ha szalmonellás beteggel is ott sátorozna a család!
Talán nem minden esetben helyes a feltételezésem, de szerintem nevelési hiba, ha így reagál a gyerek. Nekem mindig minden meg volt magyarázva. Az anyám kicsi koromtól arra tanított, hogy bizony mindennek van oka, és néha rossz dolgokba is bele kell nyugodnunk, mert van céljuk. Így magyarázta meg az ovit, a kórházi bennfekvéseket, az idegesítő rokonoknál tett hosszabb látogatásokat. Sosem hisztiztem. A sajátomnál is ezt próbáltam, és bevált. A kis világa csak akkor inog meg, ha látja - másoknál nem ezek szerint az elvek szerint működik az élet (lásd előző hsz-om a 3-4 egyedüli gyerekhez befekvő szülőről).
Azok a gyerekek, akikkel 4-5-6 éves koráig otthon van az anyja, akikkel együtt sír a család a nyamvadt kis 4 órás ovis beszoktatáson, akiket a széltől is óvnak és minimális magányhoz, önállósághoz sem szoktak, nem csoda, ha a kórházban is hisztérikus rohamot kapnak.
Most lehet, hogy nem leszek sok szülőnél népszerű, le is lehet oltani!
Kisfiam (már nagy) sokszor volt kórházban az asztmája miatt. Van egy nagyobb lányom aki még akkor is ovódás volt, vagy kisiskolás. Amikor mentünk a gyerkehez látogatni akkor úgy felpörgött, hogy inkább hazaküldtek minthogy úabb fulladás legyen. Amikor sérvel műtötték akkor is amikor bent voltunk állandóan mozgott, mászott, holott nem szabadott volna. Általában a gyerekek akkor nyugodtabbak ha nincs bent szülő, de tudja hogy majd jön. Nehéz megoldani ha több gyerek van a családban mert általában az Apuka dolgozik, és akkor ki vigyázz a másik gyerekre? Régen tudták a gyerekek, hogy mikor van látogatás, várták is, sírtak is egy kicsit amikor elment a szülő, de amúgy jól eljátszottak egymással.
Felnőtt osztályon is zavaró az állandó jövés-menés ( anyukámnál én is nehezen tudtam megállni) a beteg ember nem biztos, hogy idegenek előtt szeretné átélni a szenvedését, nem beszélve arról, hogy kifáradnak a betege. A nővérekről és orvosokról inkább nem beszélek, van jó és több rossz tapasztalatom. Kórház és osztály válogatja.
Őszintén szólva - némi egészségügyi reform után - én kitiltanám a szülőket a kórházakból. Ez csak az utóbbi 10-12 év majomszeretetes érájának hozadéka. Ami azt illeti, én következetesen nem megyek a gyerekkel kórházba. Mármint 24 órás ügyeletre. Szerintem meg kell bírkóznia az ilyen helyzetekkel - hangsúlyozom, szerencsére azért súlyosabb dolgokkal még nem kellett kórházban lennie, én a néhány napos mandulaműtétes, kisebb vírusfertőzéses kórházi benntartózkodásokra gondolok. A mi kis prüntyőkénk egész addig el szokott lenni magával, a többiekkel meg a személyzettel, amíg be nem költözik egy anyuka. Na akkor jön a tömeges hiszti az egész kórteremben látogatási időben, hogy "anyaaaaa, az ő anyukája miért van benn? te miért nem? gyere be te is!" Az összes gyereket felzaklatta. Ez 2x fordult elő idáig.
Nem is tudom, mi lehet manapság a szanatóriumokkal. Családterápiás intézetekké alakultak? Én annak idején egy hónapot töltöttem Sopronban szaniban. A szüleim nem jöttek el, mert az orvos nem javasolta a látogatást, nehogy felzaklassa a kis betegeket (senkinek sem - alig láttunk látogatókat). De 300 km-ről, még a Trabant-érában úgysem tudtak volna naponta jönni. Nem baj, elvoltunk. Lazább volt a kórháznál, ruhában voltunk, játszottunk, minden nap sétáltunk, voltak programok. Senki nem volt befordulva. Persze volt bömbizés érkezés után, de a gyerekközösségben néhány órán belül végül mindenki feloldódott.
De akkoriban még nem is igazán voltak időszabadságos kitartott anyák, idióta gyermeknevelési könyvek, amik szerint a gyerek lelkivilága súlyosan sérül, ha 12 éves kora előtt egy percet is az anyai test melege nélkül tölt. A nők és a férfiak egyaránt dolgoztak a bölcsi-ovi korszak után, épp elég volt a táppénz az otthon betegeskedő gyerekre, nem kérték ki még a kórházi felügyelet alatt állóra is. Nem tekintek nosztalgiával a régi időkre, mert megvolt annak is a maga borzalma, na de a mainak is. Szerintem pont a túlféltésben, a sülve-főve együttlevésben, az ostoba majomszeretetben, az "anyaként mindig mindent jobban tudok óvónőnél, tanárnál, nővérnél, orvosnál"-elvben.
4 évesen szalmonella gyanúval kerültem kórházba. Bementünk vizsgálatra és haza már nem engedtek. A szülőkkel a a rácsos ablakon keresztül beszélgethettem(a földszintre nyílt a szoba).
Egész nap ordítottam, h apuuuuuu, anyuuuuuu...be is rekedtem és állítólag emiatt változott meg a hangszínem is.
Ez manapság így megy. Voltam olyan osztályon, ahol matracokon aludtak a szülők a mandulaműtétes gyerkőceik ágya alatt...
Sok időt töltöttem kórházban gyerekkoromban, de akkor még látogatási időn kívül sem engedték be a szülőt, nem hogy ott vakargassa a ...-ját a nap 24 órájában. Ahol kulturált körülményeket tudnak teremteni a ráérő szülőknek, akik természetesen külön pénzért mindenáron táppénzt akarnak kivenni, vagy nagyszülőkhöz lepasszolni a többi gyereket, hát tegyék. De ne hurcoljon már be matracot, meg ne másik osztályos ágyon fetrengjen, mert egy piszlicsári mandulaműtéttel 4 napra befekszik a gyerek!
Értem én, hogy kevés a nővér, rossz az egészségügy, de nekem az a tapasztalatom, hogy ha egyedül vannak a gyerekek, normálisan foglalkoznak velük, ellátják őket. Ha folyton ott vizslat meg akadékoskodik a szülő, minek törje magát a nővér?
Lassan olyan lesz az egészségügy is, mint a pedagógia. Mindenki ért hozzá, mindenki tudja, hogyan kell jól csinálni.
Dettó ugyanez, csak én négy évesen éltem át ezt, 1978-ban.
Anyu csak a látogatási idő alatt lehetett ott, rátapadtam az ablakra, egész nap ott állva vártam Őt, és a könyneim elfogytak:(
Életem legrosszabb élménye volt, azóta gyűlölöm a kórházakat.
Az én keresztfiam minden éven sajnos látogatást tesz a kórházban, általában agyrázkódással. Mi nem hagytuk egy percre sem egyedül, széken aludtunk mellette, ha az anyja ment dolgozni, én mentem be hajnalba, és leváltottam.
Mellette feküdt egy 3 éves fiúcska, anyuka sehol, nővérke hozta be a kaját, letette, és kiment. Én etettem a kicsit, infúzió volt bekötve neki, meg sem tudott mozdulni.
Most már 7 fél a gyerek, de ha kórházba kerül, akkor sem hagyjuk egyedül, még egy percre sem.
Én tudom mennyire szörnyű ezt gyerekként átélni.
Én sokat tudnék mesélni...a fiam 1,5 éves- 4 műtét, 60 nap kórházban alvás-több, mint a fele intenzív, tehát nem lehettem mellette.
A tájékoztatás hiánya a legrosszabb. Elhiszem, hogy nincs orvos, nővér, idő, nincs pénz. De pld. a Pic-en miből tartana egyx összeírni, hogy hová mehet anyuka, hol nézzen utána a támogatásnak, kisruhának...miért folyosói pletykából kell megtudni, hogy egy koraszülött babának mire van szüksége-amire normál esetben nem gondol anyuka. Pld. pelenka- a 2kg alatti méretet nem egyszerű beszerezni....mi naponta rohangáltunk patikába, bababoltba, mert naponta találták ki, hogy ez is kell, az is kell. (még jó, hogy volt időnk, energiánk kevesebb.)
A sotén pld arról kaptunk telefonba tájékoztatást, hogy vigyünk be ruhát, mert nincs (volt, csak ki kellett volna nyitni a szekrényt). Ha megkérdeztük, hogy van a gyerek, akkor a válasz: Jöjjenek be és megtudják. Hozzáteszem nem volt mindegy, mert egészen másképp kellett készülnöm nekem is, neki is, ha az intenzíven volt és másképp ha kitették rendes kórterembe.
Aztán 3 műtét után megtanultam mi a rend, kihez, hogy kell szólni, mikor ne kérdezzek se orvost, se nővért....ma már "osztogatom az észt" a szülőknek, hogy a kórházban is vannak szabályok, amelyek mindenkire vonatkoznak.
Minden éremnek 2 oldala van, csak nehéz józanul gondolkodni, ha az ember gyereke beteg.
Sok évig voltam gyerekápolónő és 5 gyerekem van
amikor dolgozni kezdtem,nem lehettek bent a szülók,csak látogatáskor
Akkor is megetettünk,megfürdettünk minden gyereket ,beadtuk a gyógyszereket,vizsgálatokra vittük stb őket
nagyon nehéz volt a látogatások végén megnyugtatni a síró kicsiket
aztán jött a szülős korszak,nemigen tudták,mit csináljanak,tényleg sokan csak voltak,de hát a gyerekek ellátásas a nővérek feladata és felelőssége,sok szülő sqajnos nem vette komolyan,hogy diéta,ágynyugalom stb
aztán megtanulták
semmi nem megy simán egyik pillanatról a másikra
ma már kevesebb gyerek kerül kórházba,ált.csak komolyabb bajokkal,akkor meg igencsak szüksége van a szülőre
nekem is műtőtték a gyerekeimet, az egyik helyen felvettek,kaptam ágyat,ételt ingyen,persze elláttam a gyerekemet, a másikban megengedték,hogy ottmaradjak,de mivel pénzem nem volt ,csak az ágy mellett ülve tölthettem az éjszakát
valahogy mindig megoldottuk,hogy a beteg gyerek nmellett legyen valaki,a nagyobb korban kórházba került gyereknél(nem műtét miatt volt bent)naponta többször benézett valaki,nagyi telefonon sakkozott vele,a nővéreket nagyon lefoglalja a súlyosabb állapotú,szülő nélkül bent fekvő gyerekek ellátása(a gyerekeknek nem csak odadobják az ételt,el kell készíteni a szendvicset,felvágni az ételt stb,amit a felnáttek egyedül m eg tudnak csinálni)
ahol több gyerek van,nem biztos,hogy tudja a szülő kire hagyni az egészségeseket
a felnőtt osztályokon is folyamatos jövés-menés van,nekem is kellemetlen volt infúzióval.katéterrel,hogy tele volt a szoba egész nap látogatókkal,ha valami kezelést kellett végezni, a nővér megkérte a látogatókat,addig menjenek ki
Szerintem azt mindenki tudja, hogy ideális állapot lenne, ha igény esetén lenne külön szoba gyerek + szülő részére. Ezt senki nem vitatja.
Simán nincs pénz.
Amíg a 100 éves altatógépet ragtapasszal tákolják, és az egyszer használtaos tubust addig sterilizálják, míg szét nem esik, addig a fotelágy lesz a legutolsó megoldandó probléma. :-(
De erről nem tehetsz.
Eü. dolgozóként legjobban azt bírtam, mikor a szülők óriási patáliát csaptak, hogy vegyük őket, előre, mert "nagyon sír a gyerek". Aha, persze...
Nem akartuk nekik ecsetelni, hogy az igazán súlyos beteg gyerek sose sír nagyon hangosan. Addig örüljenek, míg hangosan sír...
Beelőztél:) Igen, a Heim Pál új épületében már a legtöbb szobát úgy alakították ki, hogy a gyerekágy mellett van fotelágy, amit térítés mellett igénybe lehet venni. Eddig ez a legtöbb, amiről tudok.
Igazából az lenne a jó, ha egyértelműen annak irányába mennének a fejlesztések, hogy a szülőkkel is számolnak. Ebből a topicból is látszik, hogy a legtöbb szülőnek igénye, hogy ott legyen a gyerekkel, ha egyéb körülmény mellett teheti. Ilyen szempontból nem jó üzenet egyébként a "jó nekem egy sámli is, csak ott lehessek". Mert persze, ha nincs más megoldás, akkor ok, de attól nem leszek frankóbb anya, hogy ha azt mondom, hogy nem a gyerek ágya alatt/mellett a földön vagy a gerincemet hazaverve a földön szeretném tölteni az éjszakát.
Lehet az is baj, hogy még a döntéshozók között sokan vannak olyanok, akik abban éltek, amikor nem lehetett a gyerekkel benn lenni és ezt az igényt afféle új anyuka hisztinek látják. Nekik is érdemes lenne olvasniuk azokat a hozzászólásokat, ahol már felnőtt emberek írták le, hogy évtizedek elteltével is még milyen rossz emlék maradt egy-egy ilyen kórházi tartózkodás.
Heim Pál kórház idén májusban hátsó új épület belgyógyászat:
Nagyon rendes kedves nővérek voltak, le a kalappal előttük, úgy gondozták ott azokat a gyerekeket akinek nem volt ott a szülőjük mint a sajátjukat.
Mi kétágyasban voltunk, bent a fürdő, én ott maradtam a 2 évesemmel (természetes!!), napi 3.000.- ft-ba került a fotelágy, és a napi 3x-i étkezés.
Semmi rosszat nem tudok írni róluk, tényleg. Ellenben néhány "szülőről" aki otthagyta simán az ilyen korú gyerekét, annak ellenére hogy kifizette az ugyanilyen szobát mint amiben mi voltunk, jött ment, kiöltözve kikenve, mint aki nyaral...és akinek a gyerekéről a szobatársa (!!) gondoskodott vagy a nővérek. No comment.
Mi is megfordultunk már kórházban, vegyes tapasztalatokkal. Anno, kb. 10 éve a Heim Pál Gyermekkórházban nem is akarták megengedni, hogy ott maradjak éjszakára a gyerek mellett (nem ám ágyon, csak stokin, volt ugyan egy anya-gyerek szoba, de az épp foglalt volt). Így ott hivatkozva a gyerek jogaira, hazavittem éjszakára. Azt nem tudom mi lett volna, ha nem tudom éjszaka elhozni, pl. műtét miatt:-(( Valszeg, akkor nem érdekel, ott maradok. Hivatkoztak házirendre, miegymásra ... csak épp a gyerek nem érdekelte őket, aki 10 percet nem tudott megmaradni az ágyban, tiszta stressz volt a kórháztól, a vérnyomása az egekben .... és így akartak hazaküldeni. Biztos rendbejött volna a gyerek ilyen körülmények között (legfeljebb, ha leszedálják):-((
A következő körünk a Tűzoltó utcai Gyermekklinika volt, ahol simán bent lehetett maradni, ágyat is adtak (pont üres volt a gyerek mellett), viszont tisztálkodni csak a csapnál lehetett, nem volt szülői fürdő, a gyereket meg nem szabad használni. Összességében ezzel nem volt gondom, megoldottam, hazarohantam fürödni, addig bejött az apja.
Felnőttként is megjártam néhány kórházat. Ilyenkor a látogatók nem zavarnak, ha látogatási időben jönnek, viszont akik egész nap ott vannak, az kifejeztten zavar, sőt kellemetlen, zavaró. Amikor pl. a fiammal voltam várandós, műtöttek. Direkt kértem a mellettem fekvő hölgyet, hogy amíg magamhoz nem térek a műtét után, addig szíveskedjen már kiküldeni a férjét, aki egyébként minden nap reggel 8-tól este 7-8-ig bent volt (nagyon utáltam) .... de nem, ő akkor is ott ült a neje mellett, nekem meg a seggem kilógott, amikor behoztak a műtőből, meg feküdtem ki tudja milyen állapotban, mire magamhoz tértem.
Talán, ha valaki súlyos beteg, annál még elnéző tudnék lenni, de olyan állapotnál, amikor nincs nagy baj, nem kell kifejezetten gondozni a beteget, akkor ne legyen már állandó látogató a kórteremben, mert a többieknek nagyon kellemetlen lehet.
Aki mondja:DD
igen
leszámítva,hogy a földön aludtam.kedvesek,profik voltak.
életemben először mertem végignézni infuzió bekötést
azt hiszem azóta,lettem igazán ,,felnőtt,,mióta gyerek van
hiába vagy 35-40..míg nincs gyerek..nem vagy igazán felnőtt
a gyerek óta nincs hányingerem,ha hányást látok.merem nézni az infuziót.simán lenyúltam a torkán mikor beakadt neki étel..
tényleg a nővérek is kedvesek voltak.és annak ellenére hogy tudták hogy a napi menüt nem a kisbaba eszi majd hanem én,mindennap hozták.megengedték hogy sétáljunk a kórház kertjében.ez a gyereknek is jót tett,mert legalább nem volt nyűgös
ezt pl a nővérkék nem tudták volna megoldani.gondolom ha nem marad bent szülő akkor rácsos ágy felhajtva,és gyerek ott fekszik egyedül
szóval elvben ilyen kisbabákkal szívesen foglalkoznék,vagy mint profi bébi szitter..de az elsősegély,infuzio bekötés,és vér vagy balesetek látványát sajnos nem bírom..egyszerűen ez iszonytat
a gondozás okés.bárkinek kitörlöm a fenekét,vagy megfürdetem.alap gondoknál tudom mit kell tenni.láz,köhögés csillapítás..de a nagy bajok kezeléséhez orvost hívnék
szerintem jó öltet hogy van már olyan hogy járják a kórházakat és szórakoztatják a gyerekeket,meg van játszó szoba
a lászlóban is van
Megfogadom, többet nem fog előfordulni, csak tényleg megöl a kíváncsiság, és csak ő tudja a választ. :-)
Nem is értem, mi okom lenne valakit kiosztani nem évi* név alatt. Ha kiosztom, akkor kiosztom évi*ként. Ha nem merem megtenni, akkor más név alatt sem fogom.
Fogadj el egy tanácsot:
mosolyka hozzászólásaira nem kell reagálni.
Évike, frissitsd fel a memóriád-én azt javaslom, és spóróld meg mind magadnak, mind nekem az ismételt előadást.
Hidd el, szép az élet, és igazságos, és nincs oly titok mi napvilágra ne jőne:)