Van, hogy tényleg kihasználnak bennünket, de nem szabad emiatt feladni a kedvességet? - Vagy ahogy velünk viselkednek, mi is úgy viselkedünk másokkal? A kedves ember egy balek ember, mert megbízik embertársaiban, s emiatt naivnak, kihasználhatónak tűnik, s sokszor épp emiatt engedi magát rászedni? Mi az arany középút? Mostanában többen is rászedtek, kijátszottak, volt úgy , hogy direkt azért, hogy kicsaljanak belőlem valamit, vagy hogy mások előtt kinevettessenek....s utána mindenki azt várja el, hogy én legyek az, aki mindent elnéz, aki jópofát vág a rászedés után mindenhez, s elnézi a rászedést, elhiszi, hogy minden úgy van, ahogy a másik mondta, amiért a másik ember csinált a rászedett emberrel valamit,mert az engedte, hogy kedvességét kihasználják. Esetleg ez gyengeség valaki szerint? A gyengeség a kedves ember rossz velejárója? Hol kell tudni megfelelően nemet mondani, és határozottnak lenni, hogy közben ne legyen az ember kemény, hogy utána a másik ember mégis megmaradjon jó ismerősnek, barátnak? És ha egyszer kedves vagy valakivel hogy lehet megelőzni, hogy a későbbiekben rád szálljon valaki, s az akkori egyszeri kedvességedet emlegetve utána mindig ezzel a címszóval kérjen tőled megint újabb és újabb szívességet, hogy ha akkor ezt megtetted, akkor most miért ne tehetnéd meg még egyszer és még egyszer? És ha nemet mondasz egy idő után egy ilyen embernek, akkor miért épp az sértődik meg rád, mintha te lennél a rossz ember, miközben neked van már eleged a szívességkéréseiből? Hol vannak a határok? Sok körülményes magyarázkodás nélkül hogyan lehet normálisan az ilyen dolgokat elintézni? Most egyelőre nekem elegem van, én legszívesebben elküldenék mindenkit a fenébe....rendbe kell hogy szedjem magam....és ugyanakkor pedig annyira okos mindenki, annyira tud mindenki mindent, annyira el tud mindenki látni jó tanácsokkal, s aztán jön szívességet kérni ennek apropóján is, mintha ő tett volna szívességet, anélkül, hogy én kértem volna valamire is......miért van ez így? Nem lehetek önállóan kreatív? Nem lehet saját sikerélményem? Miért kell mindenkinek tanácsokat adnia nekem? Erről szólt a gyerekkorom is. Mindig minden meg volt oldva helyettem. Állandó féltés óvás, állandó problémamegoldás helyettem, kérés nélkül is. Mikor lehetek magam magam? mikor érezhetem, hogy én vagyok én? Hogy vagyok valaki? És hogy ez a valaki nem csak egy balfék, akit csak kihasználnak mások? Elegem van....