Az nlc. fórumon 20 éves fennállása óta közel 300 ezer témában indult csevegés, és több mint 1 millió hozzászólás született. A Facebook megjelenése és térhódítása miatt azonban azt tapasztaltuk, hogy a beszélgetések nagyrésze áttevődött a közösségi médiába, ezért úgy döntöttünk, a fórumot hibernáljuk, ezentúl csak olvasása lehetséges. Új hozzászólást és témát nem tudtok indítani, azonban a régi beszélgetéseket továbbra is megtaláljátok.
A ducik kirekesztése ellen tiltakozik egy blogger
2013-05-23 08:241.
Létrehozva: 2013. május 23. 08:24
A duci blogger kiakadt a neves divatcég vezérigazgatójának kijelentésén.
Nők Lapja Café: A ducik kirekesztése ellen tiltakozik egy blogger
Nők Lapja Café: A ducik kirekesztése ellen tiltakozik egy blogger
Hát, kimondottan focicipőt nem szoktam hordani, maximum edzőcipőt. Meg fűzős, lapos sarkú cipőket, amik kissé nőiesek, de nem túl buzisak egy férfnak sem.
Szerencsére egyre több a ruha-cipő üzlet, és azért sportszerboltok is léteznek. Remélem, azért találtok majd fiad számára megfelelő 45-ös cipőt.
Focicipőt hordasz?
Mert arról volt szó.
Nekem is hasonló élményeim voltak, mint Xanthiának, amíg a fiam lába ekkora volt, nehezen találtam neki való és tetsző cipőt.
A legnagyobb választék akkor volt, amikor 42-43-as volt a lába.
Most, hogy 45-ös, megint nehezebb.
Tüntessen csak a dundi csaj! A kilencvenes évek végén 63 kg voltam, és rengeteg boltot, piacot összejártam, mire tudtam magamnak szines farmert venni, mert akkoriban az volt a menő. Akkoriban volt divat a széles csíkos piros-fehér ill. zöld-fehér farmer, de divatosnak számított a piros, az égszínkék, a neonzöld és a kukássárga is. No meg, a nyomott mintás kord. A megyeszékhely egyetlen boltjában és piacán sem kaptam magamra valót ezekből, mert a legnagyobb méretet sem tudtam összegombolni a hasamon. Végül egy kisebb város piacán az eladó azt mondta viccesen, hogy el nem enged, amíg nem talál nekem szines farmert. A próbafülkébe adogatta be nekem a nacikat, és kb. a 30. (!) darab jó is lett.
Tanulság: aki nem nádszálkarcsú, ne divatozzon! Vegyen magának olyan holmikat, amik rámennek az elefánt testére!
A képen látható hölgy pedig nem csinos, nem nőies, nem szexi, és nem is duci, hanem rettenetesen elhízott. Lehet, hogy jól érzi így magát, amíg fel nem kell lépcsőznie a 3. emeletre, vagy nem kell a busz után levágnia egy sprintet...mert nekem ez már nehezebb súlyfölösleggel...
Csak nekem tűnt fel, hogy a hozzászólások -- vagy inkább kiakadások?:) -- alapján mennyi betegség miatt elhízott ember van itt ezen a fórumon? A mi statisztikánk radikálisan eltér a hivatalos statisztikáktól. :)
Olvasd már el a topicot az elejétől,mielőtt fasírtot gyúrsz belőlünk!
A betegségben szenvedőek kivételt képeznek,mindegyikőnk leírta.Senki nem olyan elvetemült,hogy egy beteg embert szidjon,kioktasson.
A hormonális betegséget szerencsére megúsztam, de gyermekkorom óta husi vagyok, voltam...
És most, 13 kg mínusszal a hátam mögött én is azt mondom, hogy elhatározás kérdése. Még le kell adnom 10-et, hogy elégedett legyek. Korábban csak belekezdtem, elértem valamit és abbahagytam.
És én is csak hisztiztem, hogy nem tudok lefogyni, nem megy, nincs erőm... persze, mennyivel könnyebb volt otthon lógatni a lábam.
És nem csontikról van szó, hanem egy egészséges testsúlyról.. a csonti sem normális, szerintem
Igen, ezért, aki komolyan gondolja, az nekilát.
De, kifogásoka lehet gyártani, ahogy itt is olvashatjuk.
Érdekes, hogy azért azok az emberek, akik rendszeresen spotolnak, nem csak, mikor már 30 kg felesleg van rajtuk és szar a vérképük, meg 10 méter után lefulladnak, hanem teszem azt gyerek koruk óta, bizonyos rendszerességgel, legyen az heti 1-2, kétheti, nem híznak el.
Az valóban nehéz, hogy 30 kg-ót látványosan leadjon valaki, rövid idő alatt.
De, mért kell megvárni, míg sok felesleg lesz rajtuk?
Meg lehet előzni, és nem kifogásokat gyártani.
"Nem mondtam, hogy a mozgás haszontalan, hanem azt próbáltam érzékeltetni, hogy mennyire sokat kell tenni a szinte semennyi kaja ledolgozásához"
Nem mondtam, hogy mondtad :) Én az általános "a mozgás kevés" kijelentéseddel vitatkoztam.
Nem kételkedem abban, hogy sokakra, ha nem a többségre igaz, de nem mindenkire.
Még mindig csak azt mondtam, hogy a fogyásban főleg az étrenden való változtatás segít, a mozgás kevés. Erre hoztam példának a 10 dkg pogácsa ledolgozása 3/4 óra középtempójú futás példát, ami azért elég sok 4 szem látványpékséges pogácsáért.
Nem mondtam, hogy a mozgás haszontalan, hanem azt próbáltam érzékeltetni, hogy mennyire sokat kell tenni a szinte semennyi kaja ledolgozásához.
De elhiszem, hogy másoknak más hatékony módszere van.
Csak olyan kézenfekvőnek tűnik, hogy pl. ha valakinek napi 1300 kcal-ra van szüksége, és megeszik 1600-at, akkor elkezd hízni, és a hosszú évek alatt kigömbölyödik, ha nem tesz ellene. Még akkor is, ha napi fél órát kocog, mert akkor is több energiát vitt be, mint szükséges lett volna, mert az biztos, hogy raktározunk a rosszabb időkre, hiába nem akarjuk...
Egyébként egy esős, unalmas estén érdemes megnézni, hogy kinek mennyire van szüksége, majd összeadni, hogy mennyit vitt be aznap... 1300 kcal akár egy ebédben is összejön, így a reggeli és vacsora, tej a kávéban etc... már csak ráadás.
Ez így van, annyi változtatással, hogy a diétákat úgy ahogy vannak el lehet felejteni. Egyik sem maradhat életmód , hosszabb távon egészségre ártalmasak -így aztán nem cucc lefogyni velük, ahogy van erre egy csomó más bőszen hirdetett szintén egészségtelen beavatkozás is - ... szóval istenien vissza lehet hízni minden egyes kilót amitől az egészséget rombolva megszabadultak..
Ha nem változtat valaki az állandó étrendjén és nem kezd kissé tudatosabban étkezni akkor a fogyás nem lehet tartós..... ez viszont nem jelenthet nélüközést, mert úgy képtelenség hosszú távon élni.
Az, hogy kinek mi válik be, az ahogyan írtad is, teljesen egyéni.
Itt egy csomó dolog elhangzott ami nem állja meg a helyét , legfeljebb millióból egy esetben..
Általában az emberek működése közel egyforma. A hízás-fogyás mechanizmusa sok mindentől függ, így az életkor, a nem, a végzett munka jellege számít, de az teljesen biztos, hogy egészségtelen mértékű súlygyarapodás csak is a túlzott kalória bevételből adódik és köze nincs a kevés mozgáshoz. Az egészen más dolgokra hat ki.. Természetesen egészséges emberekről beszélünk..
Semmi nem baromság amit valaki a saját bőrén tapasztal, de vannak olyan jellemzők amik lehet, hogy nagyon csekély számú emberre jellemzőek a többséghez képest. ...és így van, a helyes úthoz való tanácsadásra vannak a jól képzett, lelkiismeretes szakemberek..
...és ? Mintha épp ezt írtam volna én is...
" az megint csak szuverén jogom és mindenki másé is."
Ezzel maximálisan egyetértek.
A "túl" izmos nők, nem csak a proteintől és a súlyzók emelésétől néznek úgy ki, ahogy. Ezt sokan tudják, csak nem beszélnek róla nyíltan. És tényleg van, aki azt hiszi, ha súlyzózik úgy fog kinézni.
Az izomzatot fenntartani az egyik legenergiaigényesebb munka a szervezetnek + ez adja a test formáját, a szép alakot, feszesít, fiatalít.
Az egész testre kifejti a hatását, csak ésszel kell ezt is csinálni, mint minden sportot.
Az a gond, hogy rengeteg a tévhit ezzel kapcsolatban, persze könnyebb ezeket elhinni, mint megdolgozni az eredményért.
én tudok fogyni kizárólag mozgással, míg kizárólag diétával nem; sőt, ha sokat mozgok, bármit és bármennyit ehetek, úgy is fogyok
Igen, 40 alatt még én is így "működtem".
Általánosságban: a mozgás megemeli az alap-anyagcsereszintet. Rövid távon is, de - főleg az izomtömeg növelése - hosszú távon is. (Ezért van, hogy a férfiak gyorsabban fogynak illetve általában magasabb kalóriabevitel mellett is kevésbé híznak; anatómiai felépítésükből és a eltérő hormonszintekből adódóan eleve több izom van rajtuk, így az anyagcseréjük gyorsabb.)
Ez utóbbi nagyon fontos (lenne), de mivel a nők rendre megfeledkeznek róla, vagy azt gondolják, az izomtömeg-növelésről női Schwarzeneggerek lesznek, csak diétáznak és kardióznak, ami hosszú távon sokkal kevésbé segíti a fogyást és a súlymegtartást.
Ez így van. Először az étkezést kell rendbe tenni.
A mozgás is nagyon fontos, de első a kaja!
(most próbálom 3. alkalommal elküldeni, ha nem megy, jól megsértődöm és megyek Matrix-ot nézni)
Kéki,félreértetted,természetesen egyénre szabottan értette.
Ez épp olyan,mint amikor kiszámolják hogy kinek hány kilósnak kell lennie.Nos,ez nálam nem jön be.Ha csak megközelítem azt a súlyt,amelynek lennem kell,nem érzem jól magam,az már gebe kategória.Nem tetszem saját magamnak.
Marad a tükör.Az a legjobb mindenkinek,nem a barátnő,és a szomszédok,kolleginák esetleges megjegyzése.Ha az,amit látunk a tükörben elégedettséggel tölt el,akkor minden rendben.Ezt kell elérni.Ha valaki úgy érzi hogy innen onnan egy kicsit,esetleg többet le kell adni,tegye.
Telitalálat!
Itt esetleg össze lehet szedni a különböző okokat.De nem hinném hogy a többség le merné írni.Valami oka biztosan van mindenkinél,ami kiváltja a túlzott kalória bevitelt.
Én egy ilyen okot tudok,a női ciklus.Ha látom hogy egy egyébként csinos,átlagos alakú nő szinte mindent megeszik amit csak lát,egyből jól tippelek nála.Ezeken a napokon a fogyókúrát is nehezebb elkezdeni,betartani.De ha egy nő tisztában van ezzel a havi változással,akkor képes az önmegtartóztatásra.
Más indok?
Evéssel kiegyensúlyozottság?Hallottam róla,de azt is hogy az csak ideiglenes,utána jön a bűntudat.A bűntudattól esetleg újabb evés a tökmindegy felkiálltással.Na ezt a kört például hogyan lehet megszakítani?
Te tudod, de elzsírosodik mindened, az erek, és azzal minden.
A mozgás nem csak a fogyás miatt kell, hanem a jó kondi miatt, hogy egészségesen tudj élni.
Ez is mentalitás kérdése.
AZ, hogy kinek mennyi kalórát lehet megenni és mennyit kell mozogni, hogy akár fogyjon vagy formálódjon, teljesen egyéni.
Nem lehet egy kalap alatt elintézni.
Mennyi a szükségesnél a több?
Én spec. semmitől nem hízok, tehát nekem akár 5000 kalóriát is lehetne, ilyen típus vagyok, tehát az egész baromsag.
Mindenkinek, aki fogyózik, vagy egészségesen táplálkozik, vagy alakformál, a neki legmegfelelőbb diétát kell megtalálni.
Nem, amit itt-ott lát, hall.
Erre vannak szakemberek.
Tudom.Megesett már velem is hogy alul saccoltam.De most már megtanultam tudatosan étkezni.Rejtett kalória lehet akár a rántás(kihagyom),több vaj a zsömlén(kihagyom a vajat is),tejfölös habarások,salátákra kapható öntetek.Itt érdemes figyelni annak aki le akar fogyni,hiába eszik alig 200 kalóriás salátákat,ha bőven meglocsolja az üzletekben kapható kotyvalékokkal.Joghurt bőven elég.A főzelékek sűrítéséhez is lehet használni ételsűrítőt,nem hízlal annyira mint a lisztes,olajos rántás.Vannak akik zsírral főznek,ezt is el kell felejteni.
Külön kiemelném a sokak által kedvelt ételízesítőket,Maggi kockákat és társait,porleveseket,olyan anyagokat tartalmaznak,ami káros.Mégis előszeretettel használják,mert gyorsan elkészíthető,nem kell vele bíbelődni.
A fogyókúra sem használ,ha az édességet kihagyják,a cukor kell az agy működéséhez,ingerültek lesznek,pár nap után feladják az egészet.Nyugodtan lehet enni egy kis csokit,cukrot,süteményt,de mértékkel.
És ha valaki ezeket nem tartja be,semmiféle csodaital,kapszula nem használ.Azt hiszik,azzal ugyanannyit,esetleg többet ehetnek.
Több természetes zsíroldó létezik,az ananásztól a vízzel higított almaecetig.Még a nyers zeller is az.
Hát,csak akarniuk kell.
A táplálkozás miatti hormonproblémáról még nem hallottam,én azt hittem fordítva van.Legalábbis ezt mondja több ember.
De érdekes dolog,hogy először arra költenek hogy állandóan mindenfélét egyenek,utána pedig arra megy el a pénz,hogy meggyógyuljanak a szerzett betegségeikből.
Totál igazad van. A mozgás szép és jó, de fogyáshoz nagyon kevés, hiszen nem úgy vagyunk összerakva, hogy a bevitt energiát egy órás sétával elpocsékoljuk, és a vékonyabbak ennyitől végkimerülésben kimúljanak. A múltkor megnéztem, hogy 10 dkg pogácsa (kb. 375 kcal) ledolgozásához háromnegyedóra közep tempójú futást kellene kiviteleznem... egyszerűbb nem megenni.
Teljes mértékben igazad van.
Ajánlom figyelmetekbe a Secret Eaters nevezetű műsort.
Sokszor nem is tudatosan fogyaszt az ember, jelentősen alulsaccolja az elfogyasztott étel kalóriatartalmát.
Amikor pedig felhívják rá a figyelmét, meglepődik.
Sokszor akár 2,000 kalóriával is többet fogyasztanak naponta, mint amennyit ők hisznek (pl. 1,500 ételből, 500 pedig italból, amiről nem is gondolták, hogy ennyit tartalmaz).
Nagyon egyszerű a képlet: ha valaki több kalóriát fogyaszt a szükségesnél, hízik.
Kizárólagosan a mozgásra nem lehet fogyást alapozni, mert ahhoz napi kb. 5 órát kellene mozogni, hogy valaki nagyobb súlyfelesleget le tudjon dolgozni.
Mindenképpen a táplálkozás mennyiségén és minőségén kell változtatni.
A mennyiség alatt pedig természetesen nem a fizikai súly értendő, hanem az átlagos kalóriatartalom (italok is beleszámítanak: sör, ízesített víz, gyümölcslé stb.) Természetesen a hormonproblémával rendelkezők kivételek (de sokszor maga a túlsúly generálja a későbbi hormonproblémát).
De jó hogy te is idepottyantál!
Érdekes gondolat...ha itt a fórumozók ugyanabban a stílusban beszélnek bárkivel,ahogyan itt...megszólalnak,akkor már értem sokuk problémáját.
Én kizárólag itt vagyok provokatív,cinikus.Aki beveszi,megérdemli.
Épp amikor kezdtem azt hinni,hogy csakis mi jelenthetjük életed alfáját és omegáját?
Ismét tévedtem.
Amennyire jól látom, ez a csaj is belefért az A&F pólóba....
Most akkor ő is szép és sovány, vagy nem?
Azért nem kicsit vicces, ahogyan a legaljább, legútszélibb stílusban fröcsögve próbálják bebizonyítani, milyen nőiesek, nem?
Az a baj, hogy a nőiesség nem a külsőben rejtezik...merthogy az "első látásra" után meg is kell szólalni.
Megint sikerült szétcsesznetek egy topikot. Gratula.
Nem tudom, mért kirekesztés, nekem van nem egy duci, sőt kövér barátnőm, barátom, és senki nem rekeszti ki őket.
Ez megint valami hülye hisztéria keltés, semmi más.
Ha meg egyik cég így gondolja, van még ezer másik, ahol lehet vásárolni teltebb embereknek.
Se bátor nem vagyok, se gyáva, hanem elfoglalt. Csak pihenésképpen nézek be néha, mert jobb több kis részletben dolgozni, mint egy nagyban.
Nem akarlak elkeseríteni, de se te, se Kassandra semmilyen jelentőséggel nem bír az életemben.
Na mi van,nem riadtál el?
Amellik topicon megjelenünk Kassandrával,ideiglenesen megbénul az élet.
Bátor vagy.Liat is.
baxatlan tyúkoknak azt szoktam tanácsolni élőszafaládé hijján, hogy üljenek bele a szék lábába nemi élet gyanánt.
bár a kígyóuborka is olcsó.
ami még fontos, hogy kottont kell húzni a zöldségekre. nem saját tapasztalat, nekem is mondták.
"A kövérek combka,karjai,és a mellük alatt,hasuk alatt kidörzsölődik a bőr,ha nem hintőporozzák be,kipálik."
ez volt amire valaszoltam.
a karjai a honalj alatti resszel..de most mar sajnalom, hogy ezt kulon, betunkent vagy szotagolva nem irtam le.
a melle az alatta levo borhoz stb. de a lenyeg, hogy kotozkodj.
elmagyarázná valaki, hogy érhetnek össze valakinek a karjai?
még mielőtt megöl a tudatlanság
a jelenlegi problémámnak nincs köze az értelmi szinthez.
biztos szegényes a fantáziám, de szakadjak meg akkor sem értem.
hogy érnek össze valaki karjai, mikor két különböző oldalon csüngenek és közötte van a felsőtest?
" nagyon keves az olyan felnott no, akinek a melle nem er hozza a borehez, a karja se, combja se er ossze"
..mivan..?
" a melle nem er hozza a borehez" - akkor honnan nő ki?
" a karja se, combja se er ossze"- mármint a karja a combjával? vagy MI?
egyáltalán hogy érhetnek össze valaki karjai?
Szét leszek szedve, de mindegy: ennek a nőnek elég ránézni a fejére, már az olyan, mint egy kismalacé. De tényleg, még a szemei "formája", meg az orra is stimmel, rémes. Felpüffedt, tokás, nekem ugyan ne mesélje be senki, hogy ez szép. A belső értékeket hagyjuk, itt most nem azokról van szó. És a teste... A második képen ráadásul akár még férfinak is nézhető simán. Mint egy 20 éves házasság alatt a felesége által tisztességesen felhizlalt férj.
Viszont a férfi modell eléggé rendben van. :P
Az itteni csajokat nem lefogyasztanám, hanem inkább megnöveszteném a pocijukat :D
Hatosikrekkel :D
No és mitől túlsúlyos?
Mégis,miről beszéltek itt,totálisan mellé?
Hidd el,nem érdekel annak a nyomora,aki saját magának csinálta.
Egyen továbbra is,jó étvágyat neki.Jó nagy céltábla lesz belőle.
Akik viszont most kezdték olvasni,azoknak azért pár dolgot újra leírok.
A kövérek combka,karjai,és a mellük alatt,hasuk alatt kidörzsölődik a bőr,ha nem hintőporozzák be,kipálik.Sokan az utcán is esznek,nem is esznek,falnak.Mennyi elhízott anyuka tolja a gyerekét babkocsiban,közben kajál.Nem kissé kövérek,hanem nagyon.Nem látják magukat hátulról,a német úszókat megszégyenítő hátbájjal rendelkeznek.A hátsó fertályuk pedig belepréselve valami csípő nadrágba,hogy azért a szexiségen ne essen csorba.Esetleg bő lebegő gatyában szétterpesztett lábbal döngetnek.Nyáron a hónaljukat kiteszik mutatóba,hadd párologjanak már kicsikét.
Ez a topic a kövérekről szól,senki nem rug beléjük.Kétféle vélemény létezik,az egyik a kövéreké,a másik pedig...a nem kövéreké.
Ha valaki úgy képzeli hogy ez az egész arról szól,hogy bárki szebbnek és jobbnak képzeli magát a kövéreknél,az fogyjon le.
Sopánkodás helyett.Be lehet állni a másik táborba.
Súlyzós edzést, intervall kardiót, minőségi étkezést és profi endokrinológust, önfegyelemet és kitartást mindenkinek!
És VILÁGBÉKÉT is!
Soha sem illetnék megalázó jelzőkkel senkit, ha utálnám és bántani akarnám találnék rajta más fogást,viszont másoknak ez lazán beleférni látszik, épp ezért max. meg van a véleményem ilyenkor , de ennyi....
Itt nem nagyon lehet épp ezért nincs értelme előírni másoknak bármit is,még a feltételezés is nevetséges.. de hogy valaki hszai szimpatikusak, vagy épp ellenszenvesek, hogy normálisnak tartok-e valakit, vagy a hszai alapján bunkónak és még ezt is fokozhatnám, az megint csak szuverén jogom és mindenki másé is.
Ez lassan közhely lett itt is, de ettől színes a fórum, hogy ennyifélék vagyunk, de azért nem fog mindenki mindenkit kedvelni.
Ezekben a számolgatós megoldásokban nem hiszek. Jól érzem magam a bőrömben, nem vagyok túl sovány, mégis minimum 7 kilót kellene híznom, hogy elérjem a "normális" értéket, és plusz 17 kilóval még benne lennék a "normális" határban... na ne már. :) A páromnál meg fordítva van, nem elhízott, pocak is alig van, mégis még rengeteget kellene fogynia a gép szerint.
Ezek a kalkulátorok szerintem használhatatlanok, inkább arra kellene hagyatkozni, hogy mit látsz a tükörben. :)
Na én már csak kiszámoltam, hogy állok magammal.... :)
a gép szerint 25 kg felesleg van rajtam....hmm....
ruhákban 40-42-eset hordok....
most akkor mivan?! ha leadok még 5 kg-t, simán nem kell a 42es ruha sem....
Amúgy meg én soha nem szóltam meg senkit a teltsége miatt.. legalábbis élőben, mert nem is ismerek igazán kövér embert.
Attól viszont rosszul vagyok, amit ma is olvastam, hogy halálra etette 400kg-s férjét a nő... WTF?! 400 kg?
egyáltalán 200 kg-ra hogy jutnak el emberek?
Na mindegy, a lényeg, hogy én nem háborodtam fel régebben, husisabban sem, hogy nem jó rám egy divatmárka ruhája.... letojom, van másik hely, ahol árultak 46os méretet is... :)
Na ja :) Milyen egyszerű lenne lefogyni, nem? :)
Csak megszúrná magát az ember egy kicsit, és kifolyna belőle a zsír...
A rejtett cukor nem is olyan rejtett egyébként... a kedvencem a felvágottak összetételében állandóan felbukkanó cukor, glükóz-fruktóz, szőlőcukor...
Miközben napi egy teáskanálnyit kellene enni, ami meg már benne van a kenyérben (liszt bomlása során bizonyos mennyiség cukorrá bomli...)
Szóval az édeskevés, ha cukros üdítőt nem iszik valaki, attól még simán befigyel a cukorbetegség.
Most hogy mindenki lekövérezte a másikat, és kiderült, hogy kik a giliszták, azért csak leírom, hogy mit nem értek az itt kibontakozó vitában...
Az egész vita onnan indult, hogy ez a cikkben szereplő kövér nő felvett valami ruhát, és fotósorozatot csináltatott magáról, félmeztelen pasival határozottan erotikus színezettel, és ezeket aztán közszemlére bocsátotta. A célja az volt vele, hogy az emberek megnézzék a külsejét. Ezek után nem értem, miért furcsa, hogy sokaknak nem tetszik, és szóvá is teszik, amikor épp az volt a célja, hogy csak a külsőt nézzük és véleményezzük.
Ugyanis lehetne csinos is a képeken, de nem az, kifejezetten csúnya és gusztustalan, mivel épp a nem csinos részeit hangsúlyozza: ki se látszik a hónalja a hájtól, mégis beletolja a kamerába, kilóg a lefelé csüngő hasa a póló alól... Lehetne elfogadható kinézete még ezzel a súllyal is, és senki nem kövérezné le, ha nem provokálna. És most nem szapulnánk egymást a kinézet miatt, holott aki azt mondja, hogy ez a kövér nő taszító, annak igaza van, mert neki ez a póz és ruha nem áll jól. Nem csoda, hogy a gyártó nem gyárt számára semmit. Nem is értem: meghatározott szabás meghatározott alakon áll jól. Mindenki hallott már az öktözködési alapelvekről...
és a másik amit nem értek: ha tényleg a kövérség a szép a modellünk szerint, akkor miért nem egy hasonlóan elhízott pasival fotózkodott, miért egy normális testalkatút választott partnernek? Nem azt sugallja a kép, hogy a dundi modell szerint is a normális alkat a vonzó? Akkor most dundi tiltakozónk nem saját maga ellen érvel a képeivel?
Pedig mennyivel egyszerübb lenne normálisan viszonyulni a másik emberhez.
Nem utolsó sorban magunkhoz.
Volt mikor a férjem kérdeztem meg ,hogy tényleg olyan nyápic vagyok e.Csak mosolygott ,hogy mennyire lükék vagyunk mi nők...