Az nlc. fórumon 20 éves fennállása óta közel 300 ezer témában indult csevegés, és több mint 1 millió hozzászólás született. A Facebook megjelenése és térhódítása miatt azonban azt tapasztaltuk, hogy a beszélgetések nagyrésze áttevődött a közösségi médiába, ezért úgy döntöttünk, a fórumot hibernáljuk, ezentúl csak olvasása lehetséges. Új hozzászólást és témát nem tudtok indítani, azonban a régi beszélgetéseket továbbra is megtaláljátok.

Emésztés-allergia.paleo?

pompidouenne
Létrehozva: 2014. február 2. 11:45

Sziasztok!

 

Előre leszögezem, hogy voltam orvosnál, UH-n, sőt voltam gyomor-és béltükrözésen is...Nem találtak szerencsére semmit. Az IBS elhangzott ugyan, de csak mint találgatás..

 

A 2. szülésem óta fordul elő  (nem császár volt), ennek már két éve, hogy időnként, mondjuk most, előtte meg 3 hónapja, hogy elkezd evés-ivás után borzasztóan kutymorogni a hasam, megakadnak a szelek, fájdogál a hasam, igen kellemetlen. Mndezek mellett meg a végtermék normális, nincs hasmenésem, sem az ellenkezője. Illetve olyan is volt, hogy mentem ugyan többször, de nem hasmenés volt, de ez nem jellemző.

 

Voltam természetgyógyásznál, nem ez ügyben, ők azt állapították meg valamiféle "beméréssel", hogy tejfehérje allergiám van. 

Tejet már előtte sem ittam jó ideje, de sajtot, tejfölt, túrót, joghurtot igen. 

Megpróbáltam elhagyni, de a legutóbbi ilyen épp abban az időszakban volt, mikor már pár hónapja nem ettem tejterméket. 

 

Ráadásul múltkor elkezdtem éjjelente izzadni. A vérvétel nem mutatott semmi komoly hátterét, a doki szerint CA hiány is okozhatja. NOha a vérben a kalcium az alsó határon volt, felírt calcimusc-ot és az izzadás elmúlt. Szóval lehet, hogy a tejtermékek elhagyása miatt Ca hiányom lett? Nem tudom, mindenesetre egy ideje sajtot, tejfölt, elsősorban ételben, nem önmagában, eszek. 

 

Próbáltam megfigyelni, hogy mi után jelentkezik a dolog, de mivel viszonylag ritkán jelentkezik, egyszerűen nem tudom lehet-e esetleg ételallergia a kiváltó ok. (Tegnap pl. meleszendvicset ettünk reggelire-ez nem jellemző, csak már untam a szokásosat sajttal, sonkával, s utána kezdtem érezni).

 

Egy ideig tanulányoztam a paleo diétát is, de mivel a család abszolut nem vevő rá, így belefáradtam, ráadásul sokszor oda jutottam, hogy nem tudtam mit egyek, mert ezt sem lehet, meg azt sem. Ráaásul a szülők termelte zöldségekkel tele van a mélyhűtő, ami nagy segítség, azt sem kell megvenni...szóval a borsót, zöldbabot nem tudtam elhagyni. 

 

Gondolkodom egy ételallergia vizsgálaton, de az most akciósan is 50 ezer, amit nem tudok megfizetni. Pedig anélkül szerintem egy étrendet sem érdemes vaktába követni szerintem. 

A barátnőmből indulok ki, akinek a párja paleó szerint étkezik  (s neki segített is a panaszokon), s ő is elhagyta a kenyeret és paleós lenmaglisztest kezdett enni. Később voltak ételallergia vizsgálaton, ahol kiderült, hogy a barátnőmnek a legmagasabb fokú allergiát a lenmagra mutattak ki, szóval azt hitte jót tesz, aztán pont az ellenkezője történt..

 

A párom túlsúlyos kicsit, és a családból hozva a hajlamot,  a cukrával, és a koleszterinjével is  gond van, ezért jó volna valami jó megoldás. Nálam is kimutatttak inzulinrezisztenciát, noha egy deka feleslegem sincs, a vérzsírok meg inkább alacsonyak, mint magasak. Amikor pl. a szénhidrátot csökkentettem, elkezdtem fogyni, pedig nagyon nem szeretnék. Miután emeltem, visszajöttek a kilók. A karácsonyi sütikhez vettem eritritet, kemény 2400 Ft/kg-ért,hogy legalább a cukor ne legyen benne, de azóta még nem tudtam újból venni, mert az el is fogyott akkor. Ennek anyagi oka is van, meg az is, hogy a városban nem sok helyen lehet kapni, a boltban egyáltalán nem. 

 

Volt valaki hasonló panaszokkal? Étrendváltozás segített? Volt ételallergia vizsgálaton? Stb. 

 

Segítsetek légyszi, mert olyan kellemetlen ez az állapot:-(

 

Köszi!

 

  1. Torolt_felhasznalo_277981
    Torolt_felhasznalo_277981
    2014. február 4. 16:02104.

    Vicces vagy ezzel a gyermeteg mattozással:-))

     

    Mondom: ezek a hülyítő oldalak direkt neked vannak kitalálva.  Ahol észt meg logikát nem kell használni, minimum általános iskolai tananyagot pláne nem! 

    előzmény:
    Öreg (103)
    2014-02-04  15:57
  2. 2014. február 4. 15:57103.

    Ha megbocsájtasz, én inkább Dr Papp-nak hiszek ebben a témában, talán egy kicsit jobban ért hozzá mint te.

     

    Dr-úr nem a kivégzésről beszélt, hanem MŰTÉTRŐL.

     

    Matt!!!

    előzmény:
    Torolt_felhasznalo_814295 (102)
    2014-02-04  15:50
  3. Torolt_felhasznalo_814295
    Torolt_felhasznalo_814295
    2014. február 4. 15:50102.

     Attól még jó pár ember neki köszönheti az életét.

    Es hanyan az ellenkezojet ?

     

    ?????????????????? 

     

     

    Nem szivmutetkor hasznalnak kaliumkloridot , hanem kivegzesnel....

    Ez mutatja , sajnos , hogy mivel tanulatlan ember vagy , mindent , amit olvasol , az ertelmi szinvonalad magassagaban  ertelmezel.

    előzmény:
    Öreg (100)
    2014-02-04  15:12
  4. Torolt_felhasznalo_277981
    Torolt_felhasznalo_277981
    2014. február 4. 15:45101.

    De nem azért, mert meghülyült, és baromságokat beszél jó ideje. hanem mert szívsebész volt, és operált.

    A többi tevékenysége teljesen független ettől. 

    előzmény:
    Öreg (100)
    2014-02-04  15:12
  5. 2014. február 4. 15:12100.

    Attól még jó pár ember neki köszönheti az életét.

     

    És ez nem is tartozik a témához!

     

    A lényeg az hogy a kálium és szív témába mattot kaptál.

    előzmény:
    Torolt_felhasznalo_814295 (99)
    2014-02-04  14:14
  6. Torolt_felhasznalo_814295
    Torolt_felhasznalo_814295
    2014. február 4. 14:1499.

    Mielőtt csípőből tüzelsz, tájékozódj ITT

     

    Gogul:: Dr Papp Lajos

     

    Videó: Ismét a sórol és káliumról.

    idézet:
    Öreg (88)
    2014-02-04 10:58:45

    errol a hapsirol szovegelsz , aki naci-sozik ?????????? csak azert hablatyol , mertzsidozik , a nagymagyar

     

    Anyam! Raadasul teved , a sajat kollegai cafoljak...

     

    dr. Tihanyi LászlóEgy friss európai tanulmány szerint magasabb a szív-, és érrendszeri betegségekből eredő halálozás azoknál, akik kevesebb sót fogyasztanak.
    előzmény:
    Öreg (86)
    2014-02-04  10:58
  7. 2014. február 4. 12:3098.

    Elnézést kérek a topik indítótól.

     

     

    előzmény:
    Öreg (97)
    2014-02-04  12:27
  8. 2014. február 4. 12:2797.
    Folytatási lehetőség, a vitafórumban!
    előzmény:
    Torolt_felhasznalo_277981 (96)
    2014-02-04  11:56
  9. Torolt_felhasznalo_277981
    Torolt_felhasznalo_277981
    2014. február 4. 11:5696.

    Lehet jó szívsebész, de hogy elmentek neki otthonról egy ideje, az is biztos:-))

     

     

    előzmény:
    Öreg (95)
    2014-02-04  11:54
  10. 2014. február 4. 11:5495.

    Ja hogy Dr Papp Lajos VILÁGHíRŰ szívsebész, az csak egy hátulgombolós ebben a témában, hozzátok képest, ezt nem tudtam.

    Tudjátok mit, maradjatok is így ahogy vagytok, végül is az élet így egyszerűbb!

     

    előzmény:
    pompidouenne (1)
    2014-02-02  11:45
  11. 2014. február 4. 11:2994.
    előzmény:
    Torolt_felhasznalo_277981 (93)
    2014-02-04  11:20
  12. Torolt_felhasznalo_277981
    Torolt_felhasznalo_277981
    2014. február 4. 11:2093.

    :-)

     

    Nekem már többször megállt a szívem, de aztán ittam egy kis desztvizet, és újraindult:-)

     

    (gogul:-))) 

    előzmény:
    antironia (90)
    2014-02-04  11:05
  13. 2014. február 4. 11:1092.

    Melyik már az a nagy bődületes dolog?

     

    Igen a Szívet káliummal állítják meg, mondja Dr Papp Lajos szívsebész.

     

    Gondolom ő azért tudja?

     

    Van szükség műszerekre, a kérdésedre válaszolva.

    Nem váltható ki komoly beavatkozás, desztillált víz és tisztasó kombóval, már ha műtétre gondolsz

     

    Kérdeztél ez a válasz.

    előzmény:
    asztanaviszta (85)
    2014-02-04  10:48
  14. 2014. február 4. 11:0691.

    Vesd össze: ha három dl desztvízbe belenyomod valaki arcát 5 percre, az halálos kimenetelű lesz.

     

     

    előzmény:
    antironia (90)
    2014-02-04  11:05
  15. 2014. február 4. 11:0590.

    Na, megtaláltam, hol olvashatta ezt a baromságot/

     

    Szinte sejtettem, hogy valami noname, elvakult barom vega oldalon....

     

    http://www.vegetarianus.hu/ujsagok/veghir l/23/mergezoso.html

     

    " 1,5 l Coca Comában pontosan annyi kálium van, amennyivel megállítják a szivet a műtéteknél." 

     

     

    Ezt már kommentálni sem akarom.....

     

     

  16. 2014. február 4. 11:0289.

    http://gyogyszernelkul.com/kalium-a-sziv-fontos-asvanyi-an yaga/

     

     

    Ezek szerint az orvosok mindenki szívét meg akarják állítani, azért állítják, hogy fontos a kálium. 

     

     

    előzmény:
    Öreg (86)
    2014-02-04  10:58
  17. 2014. február 4. 11:0188.

    Itt-ott olvas valami marhaságot, és rögtön magáévá teszi.

    De ami rosszabb, még propagálja is.

    előzmény:
    asztanaviszta (85)
    2014-02-04  10:48
  18. 2014. február 4. 11:0087.

    Tanulj meg linket átmásolni! Majd akkor elolvasom.

     

    HA nem megy, önts desztvizet a gépre, hátha úgy műxik. 

     

     

    előzmény:
    Öreg (86)
    2014-02-04  10:58
  19. 2014. február 4. 10:5886.

    Mielőtt csípőből tüzelsz, tájékozódj ITT

     

    Gogul:: Dr Papp Lajos

     

    Videó: Ismét a sórol és káliumról.

    előzmény:
    antironia (84)
    2014-02-03  20:18
  20. 2014. február 4. 10:4885.

    Te nem kérdéseket teszel fel, hanem olyan bődületes dolgokat állítsz, hogy szinte fáj..

     

    Szivet káliummal megállítani?

    Banyek, akkor műszerekre nincs is szükség?

     

    Komoly beavatkozások kiválthatók a tisztasó desztillált vííz kombóval?

    előzmény:
    Öreg (74)
    2014-02-03  15:32
  21. 2014. február 3. 20:1884.

     A szív műtétkor a szívet kálliumal állítják meg.

     

    Ja, igen...

     

    A vízben pedig meg lehet fulladni. 

     

     

    Még a desztvízben is! 

     

     

    Istenem, honnan tudsz ennyi ostobaságot összehordani!

    előzmény:
    Öreg (70)
    2014-02-03  15:23
  22. 2014. február 3. 19:1783.
    Viszont kívánom!!!
    előzmény:
    Torolt_felhasznalo_277981 (82)
    2014-02-03  18:34
  23. Torolt_felhasznalo_277981
    Torolt_felhasznalo_277981
    2014. február 3. 18:3482.

    tartcsa...:-))

     

    Hát isten tarcson meg téged a tudatlanságban.

    Szerintem te csak kitaláltad ezt a figurát, de jól hozod! :-))) 

    előzmény:
    Öreg (81)
    2014-02-03  18:02
  24. 2014. február 3. 18:0281.

    Na figyelj!

     

    A értenéd akkor rá jönnél hogy ezt a 6gr sóra írtam ellen példa ként, vagy így furcsa ellent mondás hogy a ringerbe 9gr  l ,a test kb 70l vizéhez elég, 6gr.

    A só azé kell a vérben többek között, hogy a nyomást fent tartcsa .

     

    Épp azt mondom hogy nincs oka, mert több is van a szervezetbe mint ami szükséges, te néz utánna.

    Nem írtam hogy evvel népet írtanak, csak hát minek.

    És ha azt írom hogy nem is engedték a bizonyítási szakaszba, mert ez is logikus válasz lehet.

    Azért idd hogy fertőzés, és szennyeződéstől mentes vizet igyál.

    A vízzel nem pótolod a sót max pár ezrelékét, a többit ha tetszik ha nem só formályába kell bevinni.

    Látod itt is fordítva beszélsz a növénynek kell a kálium az már más kérdés hogy ilyen mennyiségbe.

    Én azt montam hogy a növényekben sok a kálium ami a szervezetünknek  is sok!

     

    Én vagyok reménytelen,mikor még semmit nem cáfoltál meg.

    Mégegyszer a szervezetben 30 az 1-hez az arány a só javára.

     

    Ami furcsa hogy 1-2 dolgot ténykén hoztam fel .

    Te viszont semmit, és még azt mondod ez csak azért igaz mert annak írom.

     

    ÉS A TIÉD MITŐL IGAZABB?

    előzmény:
    Torolt_felhasznalo_277981 (80)
    2014-02-03  17:27

Címlap

top