Az nlc. fórumon 20 éves fennállása óta közel 300 ezer témában indult csevegés, és több mint 1 millió hozzászólás született. A Facebook megjelenése és térhódítása miatt azonban azt tapasztaltuk, hogy a beszélgetések nagyrésze áttevődött a közösségi médiába, ezért úgy döntöttünk, a fórumot hibernáljuk, ezentúl csak olvasása lehetséges. Új hozzászólást és témát nem tudtok indítani, azonban a régi beszélgetéseket továbbra is megtaláljátok.
Egyik kutya másik eb.
Torolt_felhasznalo_543392
Létrehozva: 2004. augusztus 6. 11:41
Segítsetek nekem légyszi'!
Két éve vagyunk együtt a barátommal, eleinte jó volt minden, mint minden kapcsolatban. Aztán pár hónapja történt valami, nem tudom mi. Rögeszméjévé vált, hogy megcsalom ha nem is most majd akkor biztos valamikor majd megteszem. Ha meg nem csalom meg, akkor elhagyom. Állandósultak a viták, a veszekedések. Már nem csinálunk együtt semmit sem, mert mindig fáradt és nem ér rá, dolgozik. Persze csak rám nem ér rám, minden másra igen. Hetente egyetlen egy napot találkozunk. Ha szeretnék elmenni valahová mindig van valami kifogás, de ha nélküle megyek, akkor meg először a hiszti, utána meg a szép szavak. Aztán a következő alkalommal persze megkapom, hogy én elmentem nélküle. Tény, hogy én is eléggé sokat hisztizek mikor ő elmegy, mert soha egyszer nem jutott eszébe mostanában megkérdezni van-e kedvem menni, csak bejelnti az utolsó pillanatban, függetlenül attól, hogy mondjuk megbeszéltünk valami programot. Nem tudom mit gondoljak. Egy barátom azt mondta, hogy két lehetőségem van, tönkreteszem magamat vagy lelépek. Kivülállók másként látnak dolgokat.
És azt hiszem őt is meg kéne hallgatni ahoz, hogy igazán véleményt mondhasson valaki, de ez most nem lehetséges. :)
Szeretem őt, és nem ilyen volt, mégis azt érzem hagyni kéne a francba az egészet, mert meghasad a szivem. És mégsem tudom csak úgy hagyni az egészet, mert ez mostanában nem ő. Nem lehet egy odaadó valakiből egyik hónapról a másikra egy önző dög. Vagy mégis csak?!
Nem tudom mi tévő legyek...
Két éve vagyunk együtt a barátommal, eleinte jó volt minden, mint minden kapcsolatban. Aztán pár hónapja történt valami, nem tudom mi. Rögeszméjévé vált, hogy megcsalom ha nem is most majd akkor biztos valamikor majd megteszem. Ha meg nem csalom meg, akkor elhagyom. Állandósultak a viták, a veszekedések. Már nem csinálunk együtt semmit sem, mert mindig fáradt és nem ér rá, dolgozik. Persze csak rám nem ér rám, minden másra igen. Hetente egyetlen egy napot találkozunk. Ha szeretnék elmenni valahová mindig van valami kifogás, de ha nélküle megyek, akkor meg először a hiszti, utána meg a szép szavak. Aztán a következő alkalommal persze megkapom, hogy én elmentem nélküle. Tény, hogy én is eléggé sokat hisztizek mikor ő elmegy, mert soha egyszer nem jutott eszébe mostanában megkérdezni van-e kedvem menni, csak bejelnti az utolsó pillanatban, függetlenül attól, hogy mondjuk megbeszéltünk valami programot. Nem tudom mit gondoljak. Egy barátom azt mondta, hogy két lehetőségem van, tönkreteszem magamat vagy lelépek. Kivülállók másként látnak dolgokat.
És azt hiszem őt is meg kéne hallgatni ahoz, hogy igazán véleményt mondhasson valaki, de ez most nem lehetséges. :)
Szeretem őt, és nem ilyen volt, mégis azt érzem hagyni kéne a francba az egészet, mert meghasad a szivem. És mégsem tudom csak úgy hagyni az egészet, mert ez mostanában nem ő. Nem lehet egy odaadó valakiből egyik hónapról a másikra egy önző dög. Vagy mégis csak?!
Nem tudom mi tévő legyek...
Ne törődj vele mit vág a fejedhez, hagyd meg neki azt a lehetőséget, hogy még saját magának is azt hazudja, hogy te hagytad el, és minél gyorsabban MENEKÜLJ!
Én is féltékeny vagyok, de eszembe nem jutott soha, hogy megcsal, mostanáig. Féltékeny voltam, ha mondjuk láttam egy lánnyal beszélni, de ez nem volt olyan mint az övé, én nem kértem számon, nem hánytam a szemére a dolgokat. És nem is láttam értelmét.
Akkor sem szóltam egy szót sem mikor volt velem párhuzamosan az elején a másik lány, pedig majd megőrültem mikor csak öt percet késett. De nem mondtam semmit sem.
Egyszer itt maradt a telcsije nem mertem hozzányúlni, pedig csörgött, inkább fogtam és kikapcsoltam.
Az is gyanús, hogy mostanában olyan sokat dolgozik. . .
Hogy mindenki másra ráér, csak rád nem. . .
Nézz utána a dolgainak, mert kb. 95%, hogy van valakije, csak még nem tudott/akart dönteni.
Vagy tényleg fél kimondani, hogy na pá, és azt akarja, hogy én mondjam. De közben meg mintha bebiztosítaná magát, hogy mégse hagyjam ott, mert mindig elmondja, hogy én fogom elhagyni őt. Én meg nem akarom.
Vagy csak azért mondja, hogy majd ezt is afejemhez vághassa amikor elhagyom esetleg, hogy na én megmondtam, hogy te fogsz szakítani.
Már tiszta hisztérika lettem mellette. Nem is merek semerre sem nézni, mert félek a jelenetektől. És mindig úgy csűri csavarja, hogy neki legyen igaza. Persze biztos neki is van, de én akkor sem csalom meg. Ezt neki kéne a legjobban tudnia. Olyan gátlásos vagyok, hogy inkább hazamegyek ha hozzámszól valaki. :)
Nagyon köszönöm a hozzászólásaitokat. Az egészben az a legborzasztóbb, hogy mind azt mondjátok amit én is gondolok. Ő a csaló.
De az is lehet, hogy most nem otthon dolgozik és így kicsúsztam a felügyelete alól.
A napokban hallottam egy hasonló történetet. A feleség volt elviselhetetlenül féltékeny. Idegességében már tányérokat dobált a férjéhez, mindennaposak voltak a viták. Végül kiderült , hogy két pasival is volt kapcsolata a feleségnek.
A nagyon féltékeny emberek többsége magából indul ki. . .
Szia!
Hidd el, lehet ilyen változás, csak nem mindegy mi /ki/ idézi elő. /Én is ilyesmi helyzetben vagyok. / Talán meg kéne próbálnod beszélni Vele, hisz a hiszti meg a vádaskodás az vmiért kialakult. Talán ha látja, hogy még mindig törődsz vele és őszintén fordulsz felé, hajlandó lesz elmondani, miért csinálja. Ha nem, hagyd a csudába - mondom én, aki szintén nem képes feladni ezt a nehéz és fájó helyzetet, pedig a másik nem hajlandó beszélni a dologról.
Vagy lehet, hogy valaki mondott neki valamit. . . bogarat tett a fülébe. . .
vagy kissebbségi komplexusos, vagy önértékelési zavara van, vagy félrek*r.
próbál terelni. . .