Az nlc. fórumon 20 éves fennállása óta közel 300 ezer témában indult csevegés, és több mint 1 millió hozzászólás született. A Facebook megjelenése és térhódítása miatt azonban azt tapasztaltuk, hogy a beszélgetések nagyrésze áttevődött a közösségi médiába, ezért úgy döntöttünk, a fórumot hibernáljuk, ezentúl csak olvasása lehetséges. Új hozzászólást és témát nem tudtok indítani, azonban a régi beszélgetéseket továbbra is megtaláljátok.

Pattanás

Torolt_felhasznalo_844890
Torolt_felhasznalo_844890
Létrehozva: 2005. március 30. 11:24
Sziasztok!
Teljesen kétségbe vagyok esve! Nem múlnak el ezek a fránya pattanások! Pedig szinte már mindennel kísérleteztem! Most vagyok túl egy Normaderm kúrán (illetve 5 nap van hátra az "ígért" 1 hónapból, de nem hiszem hogy csoda fog történni). A pórusokat összehúzta, de mintha egyre többen lennének ezek a kis m***ok. Kozmetikushoz járok, javulás alig, illetve ha nekem esik, akár 3-4 napig is vörös az egész a fejem, mint aki üvegbe fejelt.
Nem tudtok valami igazán jó, bevált gyógymódot? Így 30 felé ez az állapot már igencsak ciki...
  1. 2005. március 30. 13:0926.
    Mindenképp fordulj orvoshoz, ez a legfőbb. Nekem kb. 1, 5 éve kezdődött a kálváriám, és egy nagy allergiateszt kiderítette, hogy allergiás vagyok a tartósítószerek jó részére és az összes mesterséges édesítőszerre. Egyszercsak besokallt a szervezetem és az arcom tele lett. Próbáltam mindig alapozóval elfedni, de az meg nagyon szárít, meg pl. a Normadermtől is totál múmia lettem. Most ezerrel hidratálom, és diétázom. Már sokkal szebb, de a doki szerint még így is kb. 1-2 év míg kitisztul a testem.
    előzmény:
    Torolt_felhasznalo_603598 (0)
     
  2. 2005. március 30. 12:5625.
    Vörösek a pattanásaid vagy csak "úgy vannak". Nekem nem volt körülötte vörös, de egyfolytában jöttek, persze a legtöbb akkor, amikor vhova menni kellett, sőt volt akkora a homlokom közepén mint egy szem :-), azóta semmi. Próbáld ki, hátha segít. Ja, és nekem semmi vizsgálatot nem csinált a bőrgyógyász, megnézte őket és felítra a tonikot.
    Remélem, hogy neked is segíteni fog!! Majd írd meg!

    Zsani
    előzmény:
    Torolt_felhasznalo_844890 (18)
     
  3. 2005. március 30. 12:4524.
    Egyetertek!!! En mondjuk szerencsere csak ket evig nyuglödtem!!!
    De azt is kar volt, hiszen megoldhato a problema :)
    előzmény:
    Torolt_felhasznalo_511608 (23)
     
  4. Torolt_felhasznalo_511608
    Torolt_felhasznalo_511608
    2005. március 30. 12:4123.
    jó, igaz, inkább akkor úgy fogalmazok, hogy nálam a külső beavatkozás nem volt elég, kellett a gyógyszeres hormonszabályozás. egy a lényeg, ha ennyi idősen ilyen probléma van, akkor nem szabad otthon szenvedni vele évekig (ahogy én tettem), hanem "kérje kezelőorvosa, gyógyszerésze tanácsát!" én olyan barom vagyok, hogy nem öt éve mentem ezzel orvoshoz, már csak ezt sajnálom.
    előzmény:
    helenhunt (19)
     
  5. 2005. március 30. 12:4122.
    Jo etvagyat!!! :)
    előzmény:
    Torolt_felhasznalo_844890 (21)
     
  6. Torolt_felhasznalo_844890
    Torolt_felhasznalo_844890
    2005. március 30. 12:4021.
    Megyek, eszek vmi ultra natúrt;-) Jó étvágyat mindenkinek!
    előzmény:
    helenhunt (20)
     
  7. 2005. március 30. 12:3720.
    Szoval

    hormonlais=hormonalis

    ams=mas

    :D
    előzmény:
    helenhunt (19)
     
  8. 2005. március 30. 12:3619.
    Nalam is hormonlais mert akkor kezdödött ez amikor abbahagytam a fogi gatlot, de nekem megis muködnek ezek a kulsö szerek. . .

    Mindegy, a lenyeg hogy elmuljanak. Kinek milyen modszerrel, az mar ams kerdes. . . :)
    előzmény:
    Torolt_felhasznalo_511608 (17)
     
  9. Torolt_felhasznalo_844890
    Torolt_felhasznalo_844890
    2005. március 30. 12:3618.
    Rohanok, veszek ilyet! Nekem is azt mondták, hogy hogyha majd terhes leszek. . .
    előzmény:
    zsazsuuu (16)
     
  10. Torolt_felhasznalo_511608
    Torolt_felhasznalo_511608
    2005. március 30. 12:3217.
    27 éves vagyok, és ultraszar (nem túlzok!) volt a bőröm, amíg fél éve fel nem írta a nőgyógyász a Loettet. Korábban Mercilont szedtem, annak nincs olyan bőrjavító hatása, mint a Dianenak és a Loettenek. A Dianera azt mondta, hogy azt ő nem ajánlja a durva mellékhatások miatt. A Loettenek én nem tapasztaltam negatív mellékhatását (az árán kívül. . . )

    Amúgy tényleg kell a nagyon sok folyadék, mostanára már erre is figyelek (napi 2 lityi minimum).

    És ami valóban használ: Astrali krémek. A legjobbak a piacon, de brutálisan drágák. Buta ósdi csomagolás, nulla reklám, de szuper termék. Én kétszer jól be tudtam tankolni 5 ml-s termékmintákkal, és azokat osztottam be (meglepően hosszú időre elég volt, mert csak apró mennyiség kell belőle). Azóta beruháztam az AC Strali krémre, ha egy patt előbújna, akkor ezzel kezelem, amúgy csak sima, jó minőségű hidratálót használok, mert sokszor az is baj volt nálam, hogy durván kiszárítottam a bőröm mindenféle pattanástalanító cuccal. Olyankor hámlottam, mint egy múmia.

    Szóval így 30 felé tuti, hogy hormonális okai vannak a pattiknak, és külső szerektől nem fognak elmúlni. Nődoki szerint nálam akkor lesz vége ennek a problémának véglegesen, ha majd terhes leszek, mert akkor fog egy olyan női nemihormon löketet termelni a szervezet, ami elnyomja a férfi nemi hormonokat, amik állítólag okozzák őket.

    Úgyhogy irány a doki, egy fullos kivizsgálás sokat fog segíteni. Én már nagyon depressziós voltam a ragyavert ábrázatom miatt, de nálam is segített, akkor rajtad is fog!
    előzmény:
    Torolt_felhasznalo_603598 (0)
     
  11. 2005. március 30. 12:3216.
    Szia!
    Egy cipőben jártunk kb. fél évvel ezelőttig, de én elmentem a bőrgyógyihoz és kaptam egy tonikot (aknefug-EL) és eltűnt mind.
    Próbáld ki!! Gyógyszertárban lehet kapni, nem a legolcsóbb, de megéri. Kb 1 hónapot használtam. Nem tűnteti el rögtön, de nekem azóta néha-néha van egy.
    előzmény:
    Torolt_felhasznalo_603598 (0)
     
  12. Torolt_felhasznalo_297045
    Torolt_felhasznalo_297045
    2005. március 30. 12:3115.
    Érdemes alkalomszerüen(ahogy a pénztárcád bírja)elmenni mélyhámlasztásra. Egyrészt a hegeket megúszod így(minél korábban kezdik akezelést annál jobb. . én megszívtam mert hiába használtam a bőrgyogyi által felírt kencéket csak lettek), ráadásul most kevesebb is jött ki a piroskák alkalmával mint eddig. És már ez bazi nagy öröm:-))))
    előzmény:
    Torolt_felhasznalo_844890 (9)
     
  13. 2005. március 30. 12:1414.
    En mondjuk eleve ugy allitottam oda a börgyogyaszhoz hogy kulsö kezelest kerek, mert en nem vagyok hajlando pattanasok miatt oralisan gyogyszer szedni. . .

    Meg lehet veluk azert beszelni.
    előzmény:
    Torolt_felhasznalo_603598 (0)
     
  14. 2005. március 30. 12:0913.
    Szia! A Dianet nem, de a többit, amit ann ajánlott, érdemes kipróbálni. És esetleg egy allergiatesztet is csaináltathatsz, mert azt mondják, ebben a korban a pattanások már esetleg ételallergiától is lehetnek.
    előzmény:
    Torolt_felhasznalo_844890 (12)
     
  15. Torolt_felhasznalo_844890
    Torolt_felhasznalo_844890
    2005. március 30. 12:0412.
    Te aztán nem bíztad a véletlenre! Ja, és könnyű azt mondani, hogy ne nyomkodjam! Tavasz lévén elkezdtem sportolni, lassan átérek a zöldségekre, ilyenkor mindig szebb.
    előzmény:
    ann (11)
     
  16. ann
    ann
    2005. március 30. 12:0211.
    Én 35 vagyok, hasonló gondjam. . . voltak!
    Próbáltam mindent, de nem múlt el. A nőgyógyász Diane 35-t adott. Ez jó volt, amíg szedtem, de iszonyatos mellékhatásokkal járt. Ez nem jó út. Kentem, nyomtam. . .
    Az utóbbi 4 hónapban: Infraszaunába járok hetenete 1x, Bioptron lámpázom, kicseréltettem a fogtöméseimet, Ilcsi feketeszappannal mosakszom, bőrradírozom, sok áaványvizet iszom. Valamelyik külön, vagy együtt használ. Nem azt mondom, hogy egy sincs, de többen megkérdezték, hogy mit csinálok, hogy ilyen szépen javul a bőröm. Ja! És ne nyomkodd!!

    Ann
    előzmény:
    vizmu (7)
     
  17. 2005. március 30. 12:0110.
    De. Oöyasmi mint egy nagy tus, filc toll! :)
    előzmény:
    Torolt_felhasznalo_844890 (9)
     
  18. Torolt_felhasznalo_844890
    Torolt_felhasznalo_844890
    2005. március 30. 12:009.
    El nem hiszed mennyire irigy vagyok! Mintha nekem is lett volna Dalacin T-m! Az nem olyan golyós kenegetős?
    előzmény:
    helenhunt (8)
     
  19. 2005. március 30. 11:578.
    Es hozza kell tenni meg, hogy nincs egy honapja hogy elkezdtem a kezelest, es szinte tök tiszta mar a böröm. . .
    Mostmar csak folytatni kell egy ideig, hogy ne jöjjenek vissza a pattik. De mar nagyon szep a böröm.
    előzmény:
    Torolt_felhasznalo_603598 (0)
     
  20. 2005. március 30. 11:567.
    Szia! Nincs valami más gyulladás a szervezetedben? Nekem, amikor jött a bölcsességfogam, akkor rengeteg volt, aztán mikor kivették, akkor eltüntek egyik napról a másikra! Szerintem is bőrgyógyász a megoldás!
    előzmény:
    Torolt_felhasznalo_844890 (1)
     
  21. 2005. március 30. 11:566.
    En Dalacint kaptam, meg egy szert (krem) amit Differinnek hivnak. . . Otthon nem tudom mi lehet a neve.

    Ezek tenyleg szaritanak, de ez a kezeles ara. Anelkul nem megy.
    Nappalra jol be kell hidratalozni a bört es ugy semmi gond nem lesz. Ja, es ovatosnak lenni a napfennyel. Ennyi.
    előzmény:
    Torolt_felhasznalo_603598 (0)
     
  22. Torolt_felhasznalo_844890
    Torolt_felhasznalo_844890
    2005. március 30. 11:545.
    Mit írt fel neked? Tinikoromban magam is jártam hozzá, de minden szer csak kiszárította az arcom!
    előzmény:
    helenhunt (4)
     
  23. 2005. március 30. 11:504.
    Ja, es tapasztalatbol mondom!!!
    előzmény:
    Torolt_felhasznalo_603598 (0)
     
  24. 2005. március 30. 11:473.
    Börgyogyasz. . . . . . Az egyetlen igazi megoldas.
    előzmény:
    Torolt_felhasznalo_603598 (0)
     
  25. Torolt_felhasznalo_411882
    Torolt_felhasznalo_411882
    2005. március 30. 11:472.
    Szia!
    Bőrgyógyásznál jártál már ezzel a problémával?
    Esetleg az infra lámpát próbáltad már? Azt hiszem ez a neve, piros a fénye és nagyon sok bőrbetegségre jó, ahogy ismerősőktől hallottam.
    előzmény:
    Torolt_felhasznalo_844890 (1)
     

Címlap

top