Az nlc. fórumon 20 éves fennállása óta közel 300 ezer témában indult csevegés, és több mint 1 millió hozzászólás született. A Facebook megjelenése és térhódítása miatt azonban azt tapasztaltuk, hogy a beszélgetések nagyrésze áttevődött a közösségi médiába, ezért úgy döntöttünk, a fórumot hibernáljuk, ezentúl csak olvasása lehetséges. Új hozzászólást és témát nem tudtok indítani, azonban a régi beszélgetéseket továbbra is megtaláljátok.

Hólyaggyulladás

Torolt_felhasznalo_482847
Torolt_felhasznalo_482847
Létrehozva: 2006. március 27. 16:22
Szisztok.
Nagyon hálás lennék annak aki végre segíteni tudna! Bocsi hogy ilyen témát hozok fel,de már nagyon kétségbe vagyok esve. Tehát már 1 (!!!) hónapja kezelnek a kórházba hólyaghuruttal és nem tudok kigyógyulni belőle és egyszerűen lehetetlen az életem mert 20 percenként fel kell keresnem a mellékhelységet! Amit eddig szedtem: Monural, Nolicin, Aflamin, Mycosyst, Cifran, No-Spa, Pimafucin kúp, Rowatinex. Most ezeket próbálom: medveszőlő tea,áfonya kapszula,Urogin,Uro-Vaxom,grepfruitmag csepp. A kórházban azt mondták hogy valószínű hogy már csak az "agyamban" van a gyulladás,és elküldenek mindig(BM kórház). A 4 urológus,5 nőgyógyász mondta ugyan ezt a véleményt. Pedig ha tudnák hogy milyen kellemes érzés a folyamatos vizelési inger... Tehát ha van valakinek vmi tanácsa,ötlete,bármilye, azt nagyon szívesen venném!
Előre is köszönöm!
  1. Torolt_felhasznalo_221550
    Torolt_felhasznalo_221550
    2006. március 27. 17:4526.
    Szegénykém mire mindezt végigpróbálod! De azért elmondom azt a gyógymódot is, amivel én gyógyultam meg közel másféléves hólyaghurut után. Szóval másfél évig szedettek velem különféle antibiotikumokat, kb. 1 hét után mindig kiújult az egész és kezdhettem előről a következő antibiotikummal. Mire elmentem egy természetgyógyász-talpmasszőrhöz. Először is jól meggyötörte a lábamat, majd a következő teakeveréket ajánlotta: fehérárvacsalán, palástfű, pásztortáska, cickafarkfű 1-1 arányú keverékéből teát főzni, ezt inni, illetve lehet ezzel öblögetni is, amit próbálj meg kb. 10 percig a hüvelyedben tartani. (egyszerűbb, ha ülőfürdőként használod) Szóval ezt ittam közel 2 hónapig. Azóta vége a kínjaimnak. Ha évente egyszer érzem is a közeledtét, iszok a fenti teakeverékből pár napig így ki sem jön a hólyaghurutom. Sajnos az orvosok többsége csak próbálkozik különböző antibiotikumok adásával, közben teljesen tönkreteszik az immunrendszerünket.
    Vigyázz, mert a medveszőlőlevél tea vérnyomáscsökkentő hatású is, ezt sokaknak nem jön be.
    Remélem találsz olyan gyógymódot, ami tartós javulást hoz számodra.
    előzmény:
    Torolt_felhasznalo_603598 (0)
     
  2. Torolt_felhasznalo_482847
    Torolt_felhasznalo_482847
    2006. március 27. 17:4025.
    A Lactacyd-ot kipróbáltam... Hááát... Olyan szépen begörcsöltem tőle valamiért hogy 2 órán át mozdulni sem bírtam. Vagy romlott volt vagy nem az volt benne vagy nem tudom. Irrigáláshoz használtam,hígítva,mert furán habzott és nem mertem kockáztatni. Olyan szappanszerű volt.


    Áfonyakapszulát szedek már egy ideje (Cran-C). Áfonyaszörp hány % áfonyát tartalmaz? A Topyoj-nak van áfonya itala és az 12%-os. Édes kevés szerintem. Meg eszem az áfonyalekvárt.

    Mindenkinek nagyon köszönöm a segítséget, majd csak kiderül valami a következő napok vizsgálataiból... Reménykedem. Egyszerűen nem hiszem el hogy 1 hónapja az életem csak a pisilésről szól
    előzmény:
    igorka (21)
    2006-03-27  17:30
  3. Torolt_felhasznalo_943724
    Torolt_felhasznalo_943724
    2006. március 27. 17:3924.
    Szia! En mindenfelekkeppen a cickafarkfu-teat javaslom, mindenfele gyulladast levisz. Mezzel finom. Tegyel a furdovizedbe is a teabol. A tea terhesseg eseten nem ajanlott. Jobbulast!
    előzmény:
    Torolt_felhasznalo_603598 (0)
     
  4. 2006. március 27. 17:3823.
    Szia!

    Hát akkor sajnos nem tudok mit javasolni, sajnos. Úgy kerültem kórházba, hogy véreset vizeltem, aztán bentlétem alatt még vagy 3 napig. Később valahol olvastam, hogy a fogamzásgátló krónikussá teheti az állandó felfázásokat, ezért hagytam abba, esetemben segített. És a medveszőklő tea is drámai változást hozott.
    Ja igen, utána még volt véres a vizeletem, de azt már más okozta, és csak hosszas vizsgálódás után látták a röntgenen, hogy valamiféle homok jött ki a hólyagomból. De ez már tényleg más.
    Az az urológus tényelg nem normális, őt kellene a pszichológushoz küldeni.
    Az viszont igaz lehet, hogy az állandó idegeskedés, aggódás legyengíti az immunrendszeredet.
    Kitartás, jobbulást kívánok!
    előzmény:
    Torolt_felhasznalo_482847 (18)
    2006-03-27  17:20
  5. 2006. március 27. 17:3322.
    nekem is pont így volt!!!!szeretkezés után jött elő, és onnantól kész vége folyamatosan. de mára már nagyon jól kordában tartható. segített egy szülés is, utána teljesen elmúlt, de 9 hónap után újra előjött. nem baj mert most megint terhes vagyok 
    előzmény:
    Torolt_felhasznalo_482847 (18)
    2006-03-27  17:20
  6. 2006. március 27. 17:3021.

    sziaszia, én pont ezen mentem át mint te, és hát több dolog egyszerre segített. először is csak lactacyddal fürdöm és az irrigálóba való lötyit is használom, csak nem irrigálásra, hanem azt is külső öblítésre. így visszavarázsoltam a ph-t. aztán legalább 2-3 héten keresztül napi 2 liter vizet meg kellene inni, nem mást vizet, vagy maximum az ikeában lehet kapni feketeáfonya szörpöt, mert egyébként az a legnagyobb ellensége a gyümölcsök közül. szóval ha megfelelő ideig betartod, teljesen kitisztul a szervezetedből a bacilusnak még a szikrája is.

    különös, de amivel kezelik (antibiotikum) az a legnagyobb táptalaja, nekem akárhányszor szedtem egy kúrát mindig visszajött erősebben.

    még egy tipp. én már csak nolicint szedek, de azt is csak akkor ha nagyon nagy gond van, este egyet beveszek, reggelre elmúlik. ezt egytablettás kezelésnek hívják és általában szerelmeskedés után ajánlott, mert ugyan nem a párodtól kapod el, de közvetve ő is segít a jelen lévő baktériumok húgycsövön történő feljutásában. semmi más nem volt jó nekem, de ez nagyon!!!!!!!

    előzmény:
    Torolt_felhasznalo_482847 (1)
    2006-03-27  16:22
  7. 2006. március 27. 17:2320.

    Szia!

    A lányok már nagyjából elmondtak mindent, én még hozzátenném, hogy menj el candida szűrésre-nálam ez volt a hunyó- félév spec diéta és azóta nem tért vissza.És tényleg sok folyadék (ezelatt 3-4 lityi buborékmentes vizet értek)

    Gyógyulj meg!!!!!

    előzmény:
    Torolt_felhasznalo_482847 (1)
    2006-03-27  16:22
  8. Torolt_felhasznalo_482847
    Torolt_felhasznalo_482847
    2006. március 27. 17:2219.
    Hagyom ázni kb. 5-6 órát. Már egész jól megszoktam az ízét
    előzmény:
    Torolt_felhasznalo_736611 (15)
    2006-03-27  17:09
  9. Torolt_felhasznalo_482847
    Torolt_felhasznalo_482847
    2006. március 27. 17:2018.
    Szedek fogamzásgátlót (Lindynette 20) , de igazából akár hiszitek akár nem amikor nem szedtem 7 napig, csak rosszabb lett a helyzet!
    Ülőfürdőt 1000 félét próbáltam már (hideget,meleget,langyosat,sósat illatosat..),kb. fél órát tartott ki a hatása.
    Igazából ez nekem egy szeretkezés alkalmából jött elő és már a barátomat is vizsgáljk. Nála találtak E. colit és streptococus-t,nálam semmit. Viszont elég durván cukorbeteg!
    Hasi ultrahangra szerdán megyek (2 hét várakozási idővel), hüvely UH-ra magánnőgyógyászhoz holnap.
    Voltam pszichológusnál,hátha mégis igazuk van az orvosoknak. Annyit mondott hogy nem normálisak ezek hogy ilyenekkel leküldözgetik hozzá a beteget,amikor látszik hogy szervi baja van. Mellesleg sokat foglalkozom ilyen témákkal,tehát már magamban mérlegeltem a helyzetet és nem pszichésen van.
    Az egyik urológus azt "javasolta" (fél órán át) hogy essek teherbe,majd elmúlik tőle. És mikor rákérdeztem,hogy hogy mondhat ilyet egy 19 éves lánynak ő csak ámuldozott és azt mondta hogy nem érti mi a bajom,a testem tökéletesem megfelel egy gyerek kihordására!!
    előzmény:
    vasszűz2 (9)
    2006-03-27  16:58
  10. Torolt_felhasznalo_736611
    Torolt_felhasznalo_736611
    2006. március 27. 17:1217.
    hmm?
    előzmény:
    zeneca (16)
    2006-03-27  17:11
  11. 2006. március 27. 17:1116.
    Meg kell bele szódabikarbóna....csak ilyen ígyencen!  
    előzmény:
    Torolt_felhasznalo_736611 (15)
    2006-03-27  17:09
  12. Torolt_felhasznalo_736611
    Torolt_felhasznalo_736611
    2006. március 27. 17:0915.

    Szia! Nekem is hasonló a problémám, a dokik nem tudják mitől van alhasi fájdalmam, mert minden negatív. De ha ilyen ingerem van, akkor megszoktam inni 2-3 liter folyadékot rövid időn belül, hogy akkor legyen is már mit pisilni, és akkor nem olyan feltűnő számodra sem, hanem természetes, hogy rohangálsz 20 percenként a mosdóba Ezzel a figyelmed is kicsit eltereled. Próbáld ki! Melesleg jól át is mos. A helyedben nem szednék több gyógyszert, mert annak nincs jó vége!!! Tapasztalat...

    Nekem ami használ még: Dr. Teiss féle Ehinacea csepp. Ha ingerem van, akkor 50 cseppet beveszek, és komolyan mondom elmúlik a gond! De a fájdalom az nem

    Még a medveszőlőlevél teáról: hogyan készíted? Mert nem mindegy! Áztatással kell, 6-8 órán át. Így csinálod? 

    előzmény:
    Torolt_felhasznalo_482847 (1)
    2006-03-27  16:22
  13. 2006. március 27. 17:0614.
    Szia, én is évekig küzdöttem vele, mígnem egyszer azt olvastam, hogy a legnagyobb ellenség a habfürdő. Ember nem gondolná, hogy egy finom illatos fürdőtől beteg lehet! Pedig igen, mert feloldja a védőréteget és "bemásznak" a bacik. Amióta nem fürdök habfürdővel, többnyire zuhanyozok, minden megoldódott.
    előzmény:
    Torolt_felhasznalo_482847 (1)
    2006-03-27  16:22
  14. 2006. március 27. 17:0213.
    Nagyon együttérzek veled, mert bársokan nem hiszik/akiknél még nem fordult elő/ ez egy ...... Legutóbb , 72 szem különböző antib-szedtem be, szedettek be velem,  utána néztem a neten van egy nagyon hatásos  Cranberry saft nevű gyógyital, sajnos legközelebb csak Ausztriában kapható énmeghozattam, nagyon jó. Most voltam priv. urológusnál, akiben nagyon megbizok ő is ismeri, de ő ajánlotta az almaecetet, u.is a lényeg az, mint mondja, hogy a vizeletet állandóan savasan  kell tartani. Most mindkettőt szedem. Két kanál almaecet egy pohár vizben.   Két hónapja semmi panaszom. Az almaecet különben sok mindenre áldásos. Kivánom , mihamarabb jöjjél rendbe. A sok antib. nagyon káros is lehet.
    előzmény:
    Torolt_felhasznalo_603598 (0)
     
  15. 2006. március 27. 17:0012.
    Ja igen, én is fog.gátlót váltottam már kínomban és abban a hónapban múlt el nekem is! /De lekopogom!:-)/
    előzmény:
    vasszűz2 (9)
    2006-03-27  16:58
  16. Torolt_felhasznalo_394653
    Torolt_felhasznalo_394653
    2006. március 27. 16:5911.
    Hat szerintem akkor nem hurut, hanem valami ingerli a holyagodat, mint pl. a kismamaknal nyomja a gyerek sulya es allandoan pisilnek, de gyulladas nincs. Valoban az is lehet, hogy a sok hercehurcatol "izgalmi helyzetben" van a holyag. Nem hiszem, hogy tobb antibiotikum segitene, mert az ugye a gyulladasra hasznal csak. En nem hiszek az ilyen auratemaban, de a talpmasszazs jo lehet, meg a sok folyadek, es nyugodj meg, szep lassan elmulik. Ha ennyi orvios ezerrel allitja... Es persze, hogy meg bvagy viselve, hat allandoan pisilsz, es idegeskedsz rajta. Sok szerencset es jobbulast!
    előzmény:
    Torolt_felhasznalo_482847 (7)
    2006-03-27  16:53
  17. 2006. március 27. 16:5910.

    Nekem csak a hólyagom fájt, de úgy, h a húgycsövem is annyira be volt gyulladva, hogy szeretkezés közben éreztem, hogy fáj a húgycsövem...na értitek hogy!:-) Ja, baci egyszer tenyészett ki a pisimből csak a fél év alatt!

    Szerencsére tesóm férje urológus, tehát állandóan az urológián lógtam és nézettem a vesém, hólyagom UH-al. Állítólag a hólyagkőnek is hasonlóak a panaszai.

    Mondjuk a vesédnek meg a petefészkednek nem kéne fájnia! Teljes hasi UH-n voltál már?

    Nem marja szát az antibiotikum a hólyagod, csak a hasznos bacikat kiszedi a bélflórádból...max. emészétsi gondjaid lehetnek! Bár nekem nem voltak, mikor olyan sokáig szedtem.

    előzmény:
    Torolt_felhasznalo_482847 (7)
    2006-03-27  16:53
  18. 2006. március 27. 16:589.
    Szia !

    Fogamzásgátlót szedsz-e?
    Amikor abbahagytam, lényegesen javult a helyzet.
    Előtte én is voltam kórházban súlyos felfázással)
    Nem érdemes az antibiotikumokat magadba tömni, mert ilyen szinten már nem hatnak, nekem vastagbélgyulladásom lett tőlük, hidd el, az még rosszabb, és hát maga a vastagbéltükrözés is egy egyedi élmény.
    Barátnőm egyébként az ülőfürdőre esküszik, most nem jut eszembe a fürdősó neve, talán Thetis, vagy valamilyen ilyesmi, de minden DM-ben kapható van kék, fhér meg rózsaszín vagy valamilyen ilyesmi. Tényleg hatásos.
    előzmény:
    Torolt_felhasznalo_482847 (1)
    2006-03-27  16:22
  19. Torolt_felhasznalo_482847
    Torolt_felhasznalo_482847
    2006. március 27. 16:558.
    Bocsi a helyesírási hibáimért csak siettem!
    előzmény:
    Torolt_felhasznalo_482847 (7)
    2006-03-27  16:53
  20. Torolt_felhasznalo_482847
    Torolt_felhasznalo_482847
    2006. március 27. 16:537.
    Nincs semmi fájdalom, nem volt véres sem. Én már arra gondoltam hogy a sok antibiotikumtól szétmaódhatott a hólyag fala. Más ötletem nincs. A vizeletem,ultrahangom,röntgen negatív, mégis fáj az egész jobb oldalam (vesém,petefészkem) és a hólyagom. A Tavanic-ról már hallottam hogy nagyon jó,de nem tudom,mert ha tényleg az,amit fent említettem,akkor még jobban megszívnám vele. Még ajánlották az Aloe Vera Berry-t. Csak sajna nem tudom hogy hol lehet kapni. Az összes környező gyógyszertárat végigjártam. Homopátiás szereket kipróbáltam már. Hatástalanok. Voltam múlthéten egy ilyen talpmasszőr féleségnél és megállapította hogy a vesém és a petefészkem elég megviselt állapotban van. Tegnap ilyen auralátó emberkénél is voltam,szintén ugyan ezeket mondta, pedig egyikneksem szóltam semmit semmiről. Tehát nagyon el vagyok keseredve...
    előzmény:
    Torolt_felhasznalo_394653 (6)
    2006-03-27  16:40
  21. Torolt_felhasznalo_394653
    Torolt_felhasznalo_394653
    2006. március 27. 16:406.
    Es amikor odakerulsz, pisilsz is valamit, vagy csak par csopp jon? Es faj-e? Mert a hurutnal bizony nagyon csip, eget a vizelet.
    előzmény:
    Torolt_felhasznalo_482847 (1)
    2006-03-27  16:22
  22. 2006. március 27. 16:395.

    Szia!

    Ha megnyugtat, nekem fél évig volt hólyagurutom, folyamatosan!! A végén már egész megtanultam vele élni, hogy folyamatosan pisilni kell, de igazából nem volt mit pisilni, igy nem törödtem vele. Néha fellángolt, akkor sikitva pisiltem...ja közben szinte folyamatosan szedtem antibiotikumot és ittam az urogint és a medveszőlőlevél teát (amitől rosszul voltam). Mikor is véééégre!!!! Megtaláltam az IGAZIT!!! TAVANIC!!! A legerősebb ami most létezik...de elmúlt...elvágták! Azóta eltel 3 év és 3szor pár napra jött elő. Legutóbb 2005. augusztusban volt. De a Tavanic ott lapul a ridikülömben, mert ha rámtör a dolog, bekapom az első szemet és 2 óra múlva elmúlik! Persze végig kell szedni az 5 szemet!

    Augmentint semmiképp ne szedj!!!! A Cedax is egy jo dolog, el is mulasztotta pár napra, de mindig visszajött tőle régen. Az nekem arcüreggyulladásra nagyon hasznos!

    Szóval sajna én is gyakorlott pisilő vagyok!

    előzmény:
    Torolt_felhasznalo_482847 (1)
    2006-03-27  16:22
  23. 2006. március 27. 16:394.
    Én a monural-ra esküszöm. Ismételdd meg a kúrát!
    előzmény:
    Torolt_felhasznalo_482847 (1)
    2006-03-27  16:22
  24. 2006. március 27. 16:383.
    Hát nekem volt már dúrva hólyaggyulladásom, de a Nolicil mindig segített! Az Uroginra is azt mondják hogy biztos segít. Esetleg valamilyen gyógynövényes teát kipróbálhatnál. Cickafarkfű azt hiszem
    előzmény:
    Torolt_felhasznalo_482847 (1)
    2006-03-27  16:22
  25. Torolt_felhasznalo_945122
    Torolt_felhasznalo_945122
    2006. március 27. 16:312.
    Igyál amennyit csak tudsz, több litert egyszerre, az szerintem tisztítja a húgyutakat. Egyébként lehet, hogy a Cedax is jó rá, de ebben nem vagyok biztos. Vagy az Augmentin. De lehet, hogy már tényleg csak pszichésen beszéled be magadnak a dolgot, ha már ilyen sok orvos ezt mondta. Esetleg természetgyógyászt, homeopátiás szakembert keress fel.
    Ennél többet sajnos nem tudok én sem mondani.
    előzmény:
    Torolt_felhasznalo_482847 (1)
    2006-03-27  16:22

Címlap

top