Az nlc. fórumon 20 éves fennállása óta közel 300 ezer témában indult csevegés, és több mint 1 millió hozzászólás született. A Facebook megjelenése és térhódítása miatt azonban azt tapasztaltuk, hogy a beszélgetések nagyrésze áttevődött a közösségi médiába, ezért úgy döntöttünk, a fórumot hibernáljuk, ezentúl csak olvasása lehetséges. Új hozzászólást és témát nem tudtok indítani, azonban a régi beszélgetéseket továbbra is megtaláljátok.
Gyász
Torolt_felhasznalo_145305
Létrehozva: 2006. március 29. 00:44
Van egy jóbarátunk Angliában. A 27 éves lányának, Samanthának 2005. március 28-án született egy kislánya. Fél év múlva Samanthánál egy nagyon agresszív agydaganatot diagnosztizáltak. Műtét, sugárterápia, rehabilitációs kezelések következtek, de most március közepén a daganat visszatért és már nem volt segítség. Samantha 27 évesen, a kislánya első születésnapja előtt 4 nappal családja körében a férje kezét fogva meghalt.
Hívő emberek vagyunk, de mélyen megrázott a hír. Azért indítom ezt a topicot, hogy ha van köztünk, aki szintén gyászol, elmondhassa, megbeszélhessük. Hátha segíthetünk egymáson. Hátha így arc nélkül könnyebb őszintének lenni saját magunkkal. Tabu nincs, mert a ki nem mondott vádak, félelmek sokszor jobban fájnak, mint maga a veszteség.
Az egyetlen kérésem, hogy senki ne kérdőjelezze meg a másik érzéseit! Próbáljunk segíteni egymáson!
Hívő emberek vagyunk, de mélyen megrázott a hír. Azért indítom ezt a topicot, hogy ha van köztünk, aki szintén gyászol, elmondhassa, megbeszélhessük. Hátha segíthetünk egymáson. Hátha így arc nélkül könnyebb őszintének lenni saját magunkkal. Tabu nincs, mert a ki nem mondott vádak, félelmek sokszor jobban fájnak, mint maga a veszteség.
Az egyetlen kérésem, hogy senki ne kérdőjelezze meg a másik érzéseit! Próbáljunk segíteni egymáson!
Sziasztok!
Én is gyászolok 2010.02,06 édesapukámat veszitetem el husszu betegség után.Nagyon hiányzik és mindig nemtudom feldolgozni hogy nincs kösztünk.
Igaz, hogy én nem gyászolok, de muszáj volt reagálnom az elolvasott levelekre. Könnyeimmel küszködve olvastam, és rájöttem hogy nagyon szerencsés vagyok. Édesanyám Non-Hodkin limfómában szenvedett kb. 10 évvel ezelőtt. Áldom annak az orvosnak a nevét aki - meg mi is időben mentünk orvoshoz - felfedezte ezt a nagyon agresszív rákot.
A nyakán vett észre egy diónyi nagyságú - nem odaillő - "dudort", ami észrevehetetlen maradt volna, ha ő nem megy orvoshoz hozzá kell tegyem semmiféle tünete nem volt.
Rögtön küldte szövettanra hál' istennek még burokban "kapták el", és nem szóródott szét a nyirokmirigyekben. Sajnos rosszindulatú volt, amit rögtön megműtöttek. Ennek eredménye egyik pajzsmirigyét eltávolították, a másikat félig csonkolták, élete végéig az ezt pótló gyógyszert kell szednie, sugarat és kemoterápiát kapott amitől kihullott a haja. Az az időszak nem csak édesanyámat hanem minket is megviselt, ....de megérte, mert itt van köztünk. Egy kis idő elteltével újabb betegség sújtott minket vagyis Őt. Hepatitis C-t diagnosztizáltak nála. Közben lyme-kórja is volt. Ez a betegség (Hepatitis C) is felért egy rákkal. Kórházról kórházra jártunk minket is megvizsgáltak, közben gyermekem született őt is megvizsgálták, hogy nem-e kapta el ezt a fertőző betegséget. Senki sem. Kivéve egyvalakit. És tudjátok mi volt a legszörnyűbb az egészben, hogy egy gyógyszer ami több millió Ft, engedélyeztetni kellett nem tudom milyen minisztériumnál, hogy megkaphatja-e az édesanyám. Mert nem mindenki kapja ám. Aki idős, vagy akiről úgy gondolják, hogy már gyógyszerrel is menthetetlen. ...és megkapta. Hatott. De amit akkor is át kellett élnie az egész családnak. Hol jól volt hol rosszul, állandóan ingázott a szervezete. Volt hogy 1 hétig 40 fokos láza volt. Akkoriban megismerkedett egy beteggel a kórházban, ugyanis a gyógyszer jobban mondva injekció beadását meg kellett tanulnia és kontrollon is találkoztak. Ő elmesélte, hogy nagyon jól érzi magát, semmiféle panasza nincs. Pár hónap elteltével - hogy érdeklődjön hogyléte felől - Édesanyám felhívta telefonon, - a felesége vette fel -, kérte hadd beszéljen a férjével. "Hát nem tudja? - Mit? - Hogy meghalt az uram!". Édesanyám szóhoz sem jutott annyira mellbevágta a tény. Nála nem hatott a gyógyszer. Anyukám azért volt rosszul a kezelés alatt (1 évig szurkálta magát) mert hatott a szer. Most tünetmentes mind a 2 betegségben ill. a 3 betegségben. Mindenkinek nagyon sok erőt, kitartást, jó egészséget, és az ahogy az egyik levélben olvastam - nem áll meg az ÉLET. Sajnos az élet ilyen kegyetlen, és mindig azt bánja, aki a légynek sem árt, nem méghogy embertársainak. Nem élünk örökké, de nem mindegy hogy hogy távozunk.
Igaz, hogy én nem gyászolok, de muszáj volt reagálnom az elolvasott levelekre. Könnyeimmel küszködve olvastam, és rájöttem hogy nagyon szerencsés vagyok. Édesanyám Non-Hodkin limfómában szenvedett kb. 10 évvel ezelőtt. Áldom annak az orvosnak a nevét aki - meg mi is időben mentünk orvoshoz - felfedezte ezt a nagyon agresszív rákot.
A nyakán vett észre egy diónyi nagyságú - nem odaillő - "dudort", ami észrevehetetlen maradt volna, ha ő nem megy orvoshoz hozzá kell tegyem semmiféle tünete nem volt.
Rögtön küldte szövettanra hál' istennek még burokban "kapták el", és nem szóródott szét a nyirokmirigyekben. Sajnos rosszindulatú volt, amit rögtön megműtöttek. Ennek eredménye egyik pajzsmirigyét eltávolították, a másikat félig csonkolták, élete végéig az ezt pótló gyógyszert kell szednie, sugarat és kemoterápiát kapott amitől kihullott a haja. Az az időszak nem csak édesanyámat hanem minket is megviselt, ....de megérte, mert itt van köztünk. Egy kis idő elteltével újabb betegség sújtott minket vagyis Őt. Hepatitis C-t diagnosztizáltak nála. Közben lyme-kórja is volt. Ez a betegség (Hepatitis C) is felért egy rákkal. Kórházról kórházra jártunk minket is megvizsgáltak, közben gyermekem született őt is megvizsgálták, hogy nem-e kapta el ezt a fertőző betegséget. Senki sem. Kivéve egyvalakit. És tudjátok mi volt a legszörnyűbb az egészben, hogy egy gyógyszer ami több millió Ft, engedélyeztetni kellett nem tudom milyen minisztériumnál, hogy megkaphatja-e az édesanyám. Mert nem mindenki kapja ám. Aki idős, vagy akiről úgy gondolják, hogy már gyógyszerrel is menthetetlen. ...és megkapta. Hatott. De amit akkor is át kellett élnie az egész családnak. Hol jól volt hol rosszul, állandóan ingázott a szervezete. Volt hogy 1 hétig 40 fokos láza volt. Akkoriban megismerkedett egy beteggel a kórházban, ugyanis a gyógyszer jobban mondva injekció beadását meg kellett tanulnia és kontrollon is találkoztak. Ő elmesélte, hogy nagyon jól érzi magát, semmiféle panasza nincs. Pár hónap elteltével - hogy érdeklődjön hogyléte felől - Édesanyám felhívta telefonon, - a felesége vette fel -, kérte hadd beszéljen a férjével. "Hát nem tudja? - Mit? - Hogy meghalt az uram!". Édesanyám szóhoz sem jutott annyira mellbevágta a tény. Nála nem hatott a gyógyszer. Anyukám azért volt rosszul a kezelés alatt (1 évig szurkálta magát) mert hatott a szer. Most tünetmentes mind a 2 betegségben ill. a 3 betegségben. Mindenkinek nagyon sok erőt, kitartást, jó egészséget, és az ahogy az egyik levélben olvastam - nem áll meg az ÉLET. Sajnos az élet ilyen kegyetlen, és mindig azt bánja, aki a légynek sem árt, nem méghogy embertársainak. Nem élünk örökké, de nem mindegy hogy hogy távozunk.
Köszönöm a leveleket!
Sajnos, a gyerkőcöktől inkább éjszaka érek rá, hogy levelezgessek, de azért követem a topicot.
A férjemmel mostanában beszélgettünk arról, hogy mintha körülvennének bennünket ezek a tragédiák. Vágül arra jutottunk, hogy talán csak most nőttünk fel annyira, hogy észrevegyük őket, pedig eddig is voltak, és másokat ugyanígy körülvesznek. Úgy tűnik, ez tényleg így van. Borzasztó lehet valaki igazán közelit elveszíteni, engem ez a távoli ismeretség is megviselt.
Valóban, igazságtalannak tűnik az élet. A miértre Samantha apukája, Mike azt válaszolta anno a lányának, hogy ezt a kérdést maga Dávid király is feltette már a Zsoltárok könyvében, és ő sem talált rá választ. Az egyetlen megoldás, ha elhisszük, hogy Az, Aki mindent a kezében tart, jót akar nekünk. Ahogy a gyermek nem mindig érti, miért vesz el valamit tőle az apja, de bízik benne feltétel nélkül, úgy mi sem értjük, mégis bízhatunk Istenben.
Szia!
Az én életemet is megkeserítette már többsoron a gyász.
Az első jelentősebb az volt, amikor imádott nagymámat, agyvérzés következtében veszítettem el. Utána első kisfiam következett. Ő halva született. Őt követte a sógorom, aki 41 éves korában ment el, többszörös áttét okozta halálát. Óriási csapást mérve rám a sors, az elmúlt évben Édesanyámat veszítettem el.
Minden egyes szerettem halálesetével kapcsolatban úgy éreztem és érzem, igaz az, hogy az élet megy tovább, de már semmi sem olyan, mint volt. Mintha egy részem is elment volna az elhunytaimmal, de kínzóan gyötrelmesen, ezt Kisfiam és Édesanyám elmenetelével éltem és élem át.
Már soha többet semmi nem olyan, mint volt, visszavonhatatlanul megváltozik az ember élete, még akkor is, ha igyekszik elfogadni a megmásíthatatlant.
Vannak napok, hogy olyan megállíthatatlan erővel tör fel bennem a hiányuk miatt érzett fájdalom, hogy szinte teljesen tehetetlenné válok. Ezt követően csendes béke költözik a lelkembe, majd kezdődik minden újra.
A gyász csitul, de soha el nem múlik.
Sziasztok! És szép napot mindenkinek! Én is idetévedtem, mert elolvastam a topikindítót, és megérintett. Belülről, bár! én abszolút közeli hozzátartózómat még nem veszítettem el, ám sajna az ember lányának gondolatai csak jönnek-s mennek, és bizony volt már hogy eszembe jutott: egy, s más, a Halállal kapcsolatosan. Nem dughatjuk fejünket a homokba. Szembe kell nézni ezzel, mert tény. Nem válogat. És mindenkit elér.
Őszintén osztozok a fájdalmában azzal, kit veszteség ért! Tiszta szívből kérem, ha tud, tegye magában helyére a dolgokat, mert az Élet nem áll meg. És ha sírnia kell, hát tegye! És minden kedves topikolónak szeretetet kérek, küldök és minden jót kívánok, nehézségei elviseléséhez ! Ókina- Anikó
A gyász igen hosszú folyamat, mindenki másképp dolgozza fel. Én úgy érezem azóta nőttem fel sokmindenhez mióta megszületett a kisfiam. Ennek már valamivel több, mint 5 éve. Elötte három szerettemet veszítettem el, de gyerekfejjel annyira talán még nem érintett meg a dolog, inkább a hiányuk.
Egy gyerek nagyon megváltoztatja az embert. SOkat változik. Kisfiam 2000 novemberi. Barátnőm kislánya 2001. márciusi. A kislánynál 2003. nyarán non-hocskin kórt diagnosztizáltak. Két év kegyetlen tortúra. Közben a kislány annyira rendbejött, hogy közösségbe, óvodába járt. Aztán a kór újra támadott.... és 2005. augusztusában sajnos győzött. Iszonyatos volt. Belegondoltam, hogy 4 hónap van a két gyerek között...
Akárkit vesztünk el, akik közel álltak hozzánk, hatalmas trauma, amit mindenki másképp dolgoz fel, de egy gyermek elvesztése a legnagyobb veszteség.
Sziasztok!
Tudod nagyon nehéz és kegyetlen az ÉLET. És nem válogat. Fiam allergiái miatt soxor kellett a Tűzoltó utcai gyermekklinikára mennem, és látnom, a betegéget, a küzdelmet és mégis "vidám", vagy inkább belekeseredett gyerekek arcát, a szemét...
Ő legálább megérhette, amit ezek a gyerek sosem fognak. Ez is egyfajta vigasz, ha nagyon buta is.
Annak, aki végigküzdi is nehéz, de aki tehetetlenül szemlél, sokkal rossazbb!
Őszinte részvétem! Nagyon nehéz lehet nekik, de muszáj lépniük, ill., mivel ott van a ki baby, talán "könyebben" sikerül, ha egyátalán fel lehet egy ilyen tragédiát, dolgozni.
Én már soxor megéltam (2 hónapo kora ót) fiam aszatmás rohamait, mikor mentő vitte, és mikor csak nézett és hörgött és nem tudtam segíteni. 16 éve élünk félelemek között, és sajna úgy néz ki folytatódik. Ez kicsit más.
Azt hiszem sokunkban ilyenkor ez van, a tehetetlenség! A miérteken pedig nem szabad gondolkozni!
Szia!A Gyász és gyászolás topicba irogatok hosszú évek óta.Mert én magam is átestem,rajta 48 évesen,hogy szeretet férjem,aki akkor 47 éves volt,és többszörös áttétes rákos,eltávozott,úgy gondolom,sokat tudok segíteni azoknak,akik a gyász perceivel küzdenek.
Most olvastam a gyász és gyászolás topicba,hogy egy új ilyen topic jött létre.Azt gondolom,nem lehet eleget ezekről, a dolgokról beszélni,hogy segíteni tudjunk egymásnak a nehéz percekben.Éppen ezért tiszta szívvel üdvözlöm az új topicot.Itt is szívesen segítek bárkinek,ha szüksége van rá.sziasztok.Loca
NEkem egy távoli ismerősöm halt meg 24 évesen, úgy hogy kb. 3 hónap alatt elvitte az agydaganat. Egy 8 hónapos kisfiút és a családját hagyta maga mögött. Kegyetlen az élet. Napokig nem tértem magamhoz. De mondhatnám, hogy 17 éves és 18 éves is volt a környezetembe aki meghalt. Ezek mind nagyon szomorú dolgok és nem értem miért jut ennyire kevés idő egy embernek a Földön.
Szia Liza,
olvastam, amit irtal, gondoltam hozzaszolok. En harom embert vesztettem el, miota az eszemet tudom. Egy nagyon kozelt allt hozzam, nagyon sajnalltam, de mar oreg volt. A masik kettovel nem volt olyan kapcsolatom, hogy nagyon megviseljen.
De nem tartom igazsagosnak, hogy fiatal emberek halljanak meg. Egy baratnom baratjan daganatot fedeztek fel. Megprobaltak mindent megtenni erte, de ra egy evre 24 evesen meghalt.
Egy masik srac, akit ismertem, agydaganattal mutottek. Semmi baja nem volt par evig, majd visszatert. Epp leerettsegizett, szeptemberben kezdte volna az egyetemet. Mikor kiderult, hogy nincs sok hatra, felesegul vette a baratnojet. 19 evesen halt meg.
Most egy munkatarsam a vejet gyaszolja, rakos volt 43 evesen.
Nem ertem miert ilyen igazsagtalan az elet. A gonoszok elnek, artatlanok halnak. Ez egyaltalan nem fer.
Figyelmedbe ajánlom az alábbi topikot, ezt is hasonló szándékkal indították, mint te.
http://www.noklapja.hu/forumkifejt.php?forumid=28942
A ktuális/Gyász és gyászolás