Az nlc. fórumon 20 éves fennállása óta közel 300 ezer témában indult csevegés, és több mint 1 millió hozzászólás született. A Facebook megjelenése és térhódítása miatt azonban azt tapasztaltuk, hogy a beszélgetések nagyrésze áttevődött a közösségi médiába, ezért úgy döntöttünk, a fórumot hibernáljuk, ezentúl csak olvasása lehetséges. Új hozzászólást és témát nem tudtok indítani, azonban a régi beszélgetéseket továbbra is megtaláljátok.

MA JÖTT A VÉGREHAJTÓ!!!!!

Szabina*
Létrehozva: 2006. július 27. 18:12

Sziasztok

Sürgős segítségre lenne szükségem, aki tud segítsen. Az utcában ahol lakom, a második szomszédomnál ma végrehajtó járt, és lefoglalta az ingóságait. Szegény sírva jött át és elmesélte, annak ellenére hogy az egész utca látta a nagy "felvonulást" Amit az ügyröl tudok, az annyi, hogy 4 éve egy magánszemélytől kölcsönt kértek 2000000.- Forintot. Természetesen ügyvéd előtt kötött kölcsönszerződés alapján. Akitől kérték a pénzt, egy jómódú idősebb férfi, aki  családi barátjuk volt. Ezt az összeget kamatmentesen kérték, mindössze 3 hónapra. A kölcsönadó tényleg rendes ember(látásból ismerem) szívesen segített a családon, mert valamilyen vállalkozáshoz kellett a pénz. A kölcsönszerződésben is kamatmentesen van írva, de ha időre nem fizetik vissza, akkor visszamenőleg is kamattal kell. De ismét jelzem, hogy ennek 4 éve. A vállalkozást megindították, de sajnos a Nő férje autóbalesetben meghalt rá 4 hónapra.  Egyedül maradt 3 pici gyerekkel. De eddigre a kölcsönadónak visszafizettek 1000000.- forintot, tehát csak 1 milla maradt. Szegény szomszédasszonyom napi 14 órákat dolgozott, hogy eltudja tartani a gyerekeket és megmentse a vállalkozást. Jelenleg bérelt házban laknak, a vállalkozás is működik de a kölcsönkért összeggel még mindíg tartozik, és semmit nem tudott férje halála után fizetni. A "jóbarát" több sikertelen felszólítás után bírósághoz fordult, ahol a követelését jogosnak tartották, de ezt a szomszédasszony is elismerte, de hozzátette, hogy nem tudja mikorra tudja rendezni. Kis idő elteltével jött a fizetési meghagyás, és végrehajtó(ma) Lefoglalta a házban lévő bútorokat, és azt mondta kb  1 hónapja van hogy rendezze a kamatos 1 millát, mert utánna árverésre bocsátja az ingóságait.

Nagyon megsajnáltam, mert tudom hogy nagyon rendes és a gyerekeit is szépen neveli és gürizik mint egy állat, de csak a megélhetésre elég.

Szeretném megkérdezni tőletek, hogy a végrehajtónak milyen jogai vannak? Ő mindent megtehet? És milyen joga van a szomszédomnak? Ő ugyanis attól fél, hogy ha az ingóságok nem érik el a követelt összeget, akkor az üzletrésze is veszélyben van. Ez tényleg lehetséges? Bt. beltagja, és az anyukája a kültag.Mert ha abból foglalnak, akkor Neki tényleg annyi. Én úgy tudtam, hogy elősször is a munkabérből kell vonni, de ha az nincs aztán jöhet a többi. Neki van bére, igaz a minimál, de akkor is van.

Bocsi ha hosszúra nyult, de nagyon zaklatott lettem, mert lehet hogy 1 hónap múlva már aludniuk sem lesz min a gyerekeknek.

Segítsetek légyszi a jogszabályokban, vagy hogy egyáltalán a szomszédnak mihez van joga...ha van. 

 

  1. 2006. július 27. 22:16101.
    Ezt tudom, de azt akartam elmondani, hogy vannak, akik direkt aláigérnek, meg van beszélve.
    Kinézik, hogy kinek mi kell, és azt a legolcsóbban veszik meg.
    előzmény:
    nagyadri (99)
    2006-07-27  22:13
  2. 2006. július 27. 22:14100.
    Miért butaság az, ha valakitől kérek pénzt, és igyekszem elfelejteni, hogy az nem az enyém.
    Legyünk már nyíltak, ez lopás !
    előzmény:
    Lillaréka (98)
    2006-07-27  22:05
  3. 2006. július 27. 22:1399.

    A végrahajtói árverésekre bárki elmehet, nyilvános. Az Apeh-nál mindig ki van függesztve, jó sok, lehet is mazsolázni , hogy mikor, hol, mi a árverés tárgya  Előzetes időpont a tárgyak megtekintésére,  és amikor az árverés van akkor már licitálni mehetsz oda.  

    előzmény:
    alliz (92)
    2006-07-27  21:47
  4. 2006. július 27. 22:0598.
    Szerintem butaság. Azt hitte megúszhatja. butaság és felelötlenség is.
    előzmény:
    alliz (97)
    2006-07-27  22:03
  5. 2006. július 27. 22:0397.
    Ez már nem butaság, ha valaki egy 1 milliós hitelt nem fizet vissza, és nem törődik vele.
    előzmény:
    Lillaréka (95)
    2006-07-27  21:54
  6. 2006. július 27. 22:0396.

    Honnan van neki munkabére, ha vállakozó ? Ha pedig vállakozó. akkor a "munkabérét" azt saját maga fizeti ki saját magának, és a letiltást is neki kell fizetnie, mint saját maga munkáltatója.

    Vagy közben valahol alkalmazott is ?

    előzmény:
    Szabina* (54)
    2006-07-27  20:18
  7. 2006. július 27. 21:5495.

    -Na most.. ha van 1 millió értékű ingósága... AKKOR, azt miért nem adta el saját maga, amig még nem volt rajta a foglalás???
    Ez a dolog, amit az egészben nem értek!!
    - egyre inkább úgy gondolom, hogy komoly értéket képvisel az ingóság. Rozzant bútor, és ösrégi tévé, ugyanis a kutyának sem kell, hiába akarják árvezezni.
    A Végrehajtás valóban így müködik, ahogy írod. és csak akkor van értelem, amikor ilyen van, mint írtad.

    MOMA! még akkor sem veszik a gyereket el a szülötől ha naponta agyonveri, részeg és nem ad neki enni. Akkor most miért kéne?? Totál tegyük tönkre a családot, mert anyuka buta volt?? Tegyük tönkre a gyerekeket is?? Van róla fogalmad, ha így müködne, hány gyerek kerülne állami gondozásba, mert a szüleik valami miatt adósságba keveredtek, amit nem tudnak visszafizetni? Nincs annyi hely a GYIVIkben.

    Itt egyszerű a képlet. Végrehajtó végrehajt,amennyit tud.
    Aztán anyuka majd kimászik másképp a kakából. Attól még rendesen neveli a gyerekeit, ha butus volt.

    előzmény:
    alliz (92)
    2006-07-27  21:47
  8. 2006. július 27. 21:5394.
    Ezt sajnos nem tudom, de nem láttam rajuk a "nagy a jólét"-et 
    előzmény:
    Torolt_felhasznalo_854721 (82)
    2006-07-27  21:24
  9. 2006. július 27. 21:4893.
    Sajnos igazad van.
    előzmény:
    catzilla (89)
    2006-07-27  21:37
  10. 2006. július 27. 21:4792.
    A végrehajtó nem fog gatyázni az árverésen, annyiért adja az ingóságokat, amennyiért viszik, hogy legalább annyi pénze meglegyen. Egy millió értékű ingóságból jó, ha kiárúlnak 300 ezret. Vannak emberek, akik azzal foglalkoznak, hogy tudják, hol lesz végrehajtói árverés, arra elmennek, és megegyeznek, leverik az árat, a végrehajtó pedig eladja a minimális árért.

    Az lenne a megoldás, ha venne fel banktól hitelt, habár biztos van valami, amiért nem egyenesen banktól vette fel a hitelt.

    Nagyon felelőtlen. !
    előzmény:
    Lillaréka (90)
    2006-07-27  21:39
  11. Torolt_felhasznalo_404523
    Torolt_felhasznalo_404523
    2006. július 27. 21:4791.
    A veszélyeztetés szerintem maga a foglalás. Mármint hogy volt miért foglalni.
    És persze, volt mit foglalni. Most, nem tudom pontosan, de szerintem az 1 milla helyett vissza kell fizetnie kettőt.
    És még mindig nem azon agyal, hogy hogyan fizesse vissza, hanem elmegy sírni a szomszédba, hogy az a ronda végrehajtó tényleg foglalhat-e.
    Na jó, most már megyek, mert egyre gonoszabb leszek
    előzmény:
    Lillaréka (90)
    2006-07-27  21:39
  12. 2006. július 27. 21:3990.

    csp+ árvaellátás+ vállalt munka- nem saját vállalkozásban.

    Miért kéne elvenni tőle a gyerekeket?? bántja őket? Veri?? nem ad nekik enni?? - vagy másképp veszélyezteti??

    Mivel foglaltak nála... valszeg a végrehajtásból vissza lesz adva a pénz. és ha foglaltak... volt mit foglalni.  

    előzmény:
    alliz (88)
    2006-07-27  21:35
  13. 2006. július 27. 21:3789.

    Röviden:

    1, A végrehajtás minden ingó és ingatlan vagyonra kiterjedhet, ami az ő tulajdonában van. Ehhez hozzá tartozik (mivel ő a beltag) a cége is.

    2, A hölgy (és férje) erősen felelőtlen volt, mert
    a, nem kötöttek élet- és rokkantsági biztosítást magukra (ilyen összeg felvételénél, 3 gyerekkel ez a jellegű elővigyázatosság nem hagyható el)
    b, 2 millió forintot 3 hónap alatt kívántak kitermelni egy új alapítású céggel. Ez enyhén szólva nagyvonalú optimizmus...

    3, A hiányzó fizetési morált, a gondatlanságot és a hitelező felé mutatott viselkedést látva nem tudom sajnálni. A gyerekeit már inkább.

    előzmény:
    Szabina* (1)
    2006-07-27  18:12
  14. 2006. július 27. 21:3588.
    Miből fogja eltartani a gyerekeit, ha a vállalkozását is elveszik /attól függ, hogy a vállalkozásban van e tőke,/
    Ha a kölcsönből indították be a vállalkozást, akkor biztos van belőle mit lefoglalni.
    előzmény:
    Lillaréka (66)
    2006-07-27  20:45
  15. 2006. július 27. 21:3287.
    aham, a szabina szomszédasszonyáról van szó! 
    előzmény:
    Torolt_felhasznalo_404523 (85)
    2006-07-27  21:30
  16. 2006. július 27. 21:3286.
    Akkor még dutyiba is kerül, mert ami le van foglalva, azt nem adhatja el !!
    előzmény:
    Torolt_felhasznalo_531564 (59)
    2006-07-27  20:37
  17. Torolt_felhasznalo_404523
    Torolt_felhasznalo_404523
    2006. július 27. 21:3085.
    Ironia, miről beszélsz? nem az én szomszédasszonyom. Melléklikkeltél?
    előzmény:
    ironia (84)
    2006-07-27  21:28
  18. 2006. július 27. 21:2884.
    sunyi szomszédasszonyod van. 
    előzmény:
    Torolt_felhasznalo_404523 (81)
    2006-07-27  21:23
  19. 2006. július 27. 21:2583.
    egyedülálló nagycsaládos.. 45E a Csp.
    előzmény:
    Torolt_felhasznalo_404523 (81)
    2006-07-27  21:23
  20. Torolt_felhasznalo_854721
    Torolt_felhasznalo_854721
    2006. július 27. 21:2482.
    Szia! Beleolvastam a topikba, és rögtön eszembe jutott, amit végülis a 6. hsz-ban találtam meg csak, hogy a férje amikor meghalt nem kaptak pénzt? Biztosítás, vagy egyéb..? Azzal mi lett?
    előzmény:
    Szabina* (1)
    2006-07-27  18:12
  21. Torolt_felhasznalo_404523
    Torolt_felhasznalo_404523
    2006. július 27. 21:2381.
    Megetettem a családot, közben gondolkoztam. Egyre jobban bűzlik valami
    Van ugye ő a 3 gyerekkel. 70ezer bevallott jövedelem. Ehhez jön a családi pótlék (egyedülálló három gyerekkel, nem tudom, pontosan, jelenleg 40 ezer körül van). Miután a gyerekek apja meghalt, árvaságit kellene, hogy kapjanak (persze, ha az apának volt bejelentett munkaviszonya). Tudomásom szerint az is gyerekenként havonta több mint húszezer. Mint egyedülálló nagycsaládos, jogosult ilyen-olyan segélyekre az önkormányzattól.
    Tehát ha mindezt összegzem, akkor minimálisan van 170-180ezer havi jövedelme.
    Persze, nem sok, de ebből azért már lehetne törleszteni. Ha belegondolok, hogy azt írtad, hogy ha jól emlékszem, 6ezer a bérleti díj...... (én a szoba konyhás lakásomért fizetek majdnem ötöt)
    előzmény:
    Torolt_felhasznalo_603598 (0)
     
  22. 2006. július 27. 21:1480.

    Sőt, a butaságé is

    előzmény:
    mákosperec (70)
    2006-07-27  20:48
  23. 2006. július 27. 21:0279.
    Pontosan!
    előzmény:
    Consuela (77)
    2006-07-27  20:57
  24. 2006. július 27. 20:5878.
    ajj, te meg jössz kakát keverni??
    előzmény:
    mákosperec (70)
    2006-07-27  20:48
  25. 2006. július 27. 20:5777.

    Én még azt sem értem, hogy ha a 70.000 33 %-a mint letiltás megfelelne neki (ami 23.100 Ft), akkor eddig ezt az összeget miért nem utalta át mindig a hitelezőnek? Miért csinál úgy, mintha a világ lenne ellene? És miért nem érti meg, hogy ezt ő 4 évvel ezelőtt 3 hónapra kérte, jogos, hogy követelik vissza a pénzt.

    Felelőtlen, én az ilyet nem tudom sajnálni... a gyerekeket persze igen, de tehetetlen az ember ilyen esetben...

    előzmény:
    nagyadri (75)
    2006-07-27  20:52

Címlap

top