Az nlc. fórumon 20 éves fennállása óta közel 300 ezer témában indult csevegés, és több mint 1 millió hozzászólás született. A Facebook megjelenése és térhódítása miatt azonban azt tapasztaltuk, hogy a beszélgetések nagyrésze áttevődött a közösségi médiába, ezért úgy döntöttünk, a fórumot hibernáljuk, ezentúl csak olvasása lehetséges. Új hozzászólást és témát nem tudtok indítani, azonban a régi beszélgetéseket továbbra is megtaláljátok.

Zavar a párom exe

doracska79
Létrehozva: 2006. augusztus 30. 17:15

Sziasztok!

Szerintem nem vagyok egyedül, de lassan már megbolondulok a pasim ex nőjétől.

Nincs konkrétan jelen az életünkben, de a pasim barátjának tartja. Felmegy hozzá, elviszi vásárolni, segít neki. Ezt is elfogadnám, csakhát olyan vagyok, hogy szeretek ott lenni...hogy lássam mi a helyzet. S ex nő nem akar találkozni velem, engem nem akar beengedni az életébe, ki vagyok tiltva, s nem látom mi folyik ott.

Én meg eszem a kefét, pedig a pasim - mivel tudja hogy zavar - próbálja kulturáltan intézni a dolgait. Egyet kértem: mindig tudjak róla, ha találkozik vele. ezzel meg is lennénk, mégsem tudom elviselni. ááááááá...segítség!!! 

  1. Torolt_felhasznalo_178440
    Torolt_felhasznalo_178440
    2006. október 10. 09:07176.

    En is ilyen helyzetben vagyok. Addig amig nem talalkoztatok "kavaro "exel,aki nem szall le a parodrol,hiaba szakitottak mar evek ota, addig az sem tudjatok ,hogy mi az. En sem voltam feltekeny soha eletemben, az exek sem foglalkoztattak egyik kapcsolatomban sem . Sot,a mostani parom volt felesege sem foglalkoztat. Csak az az egy "exe" aki be kavar. . .

    Na itt dolt meg a " te betegesen feltekeny vagy" elmelet,mert ugye miert pont  erre az egyre, es a tobbire  miert nem vagyok "betegesen feltekeny''?

    előzmény:
    Torolt_felhasznalo_603598 (0)
     
  2. 2006. október 10. 08:17175.
    üdv

    egyetértek abban, h addig kell nyúzni, amíg el nem fárad valaki. Neked súlyosabb a helyzet, nekem ugyanez van, csak nem olyan durván, mégis kikelek magamból

    A páromról nem száll le az egyik exnője, amikor megismertem, minden nap beszéltek, a csaj folyton irogatott, képeket küldözgetett magáról. Szóltam, hogy ezt nem kéne, de nem tágított. Aztán most a 10. ilyen levelemre úgy reagált, hogy felhívta a páromat sírva, hogy jajjj én milyen gonosz vagyok vele, nem kispályás, jó színész. Hányok tőle.
    Persze mindenki melléáll, hogy jajj szeeegény.
    Ha vki boldog, miért nem hagyják élni??? Miért kell egy harmadik, aki azt hiszi, még számít valamit??
    előzmény:
    Torolt_felhasznalo_603598 (0)
     
  3. Torolt_felhasznalo_932643
    Torolt_felhasznalo_932643
    2006. szeptember 1. 15:35174.
    A kacsintás csak egy zárójel akart lenni.
    előzmény:
    Torolt_felhasznalo_932643 (173)
    2006-09-01  15:33
  4. Torolt_felhasznalo_932643
    Torolt_felhasznalo_932643
    2006. szeptember 1. 15:33173.

    Én meg azt nem viselném el, ha olyan párom lenne, aki tiltja, hogy az exem a haverom legyen. Azonnal szakítanék.

    Az ex a legveszélytelenebb. Miért nem tudsz valakivel barátkozni, akit egykr szerelemmel szerettél? Talán azért, mert nem múlt el? Elgondolkodtató...  

    Ha elmúlt a szerelem, megmarad az ember. Én azt mondom, aki az exével nem tud barátkozni (ha igény van r&aacute , az nekem valahogy nem olyan ember, akivel én szívesen alakítanék ki kapcsolatot.  (persze ha az ex bunkó volt, és a szakítás nem azért történt, mert simán elmúlt a szerelem, hanem mert valaki elkövetett valamit a másik ellen, ami nem megcsalás, hanem valami komolyabb, akkor persze, hogy nem kell barátkozni)

    előzmény:
    Torolt_felhasznalo_438919 (31)
    2006-08-30  17:52
  5. 2006. augusztus 30. 21:08172.
    Nincs pár vagy feleség.... csak volt barátnő...
    előzmény:
    Torolt_felhasznalo_615504 (167)
    2006-08-30  20:53
  6. Torolt_felhasznalo_615504
    Torolt_felhasznalo_615504
    2006. augusztus 30. 21:04171.
    Szia! Pont ezt akartam írni, mármint hogy megyek. Sajna nem vásárolni, csak a géptől el. Remélem, hogy rendbe jön köztetek ez a szál is.  
    előzmény:
    doracska79 (170)
    2006-08-30  21:01
  7. 2006. augusztus 30. 21:01170.

    no ezzel nem azt akartam mondani, hogy holnap falhoz állítom a pasimat és fel is út le is út, ha nem a szám íze szerint dönt.

    csak azt gondolom egyébként is a kapcsolatokról, hogy addig kell nyúzni, míg végleg fel nem adod. akkor nem fáj elhagyni.

    na de azért ne legyünk annyira borúlátóak, itt nincs szó erről! még  vagyok! s a probléma se olyan egetverő.  

    és most ki is lépek, mert emlegetett szamár megérkezett, s megyünk vásárolni  

    köszönöm kedvességtek, s elméncségeiteket...viszlát holnap valahol valamikor.  

    előzmény:
    kebelbarat (166)
    2006-08-30  20:52
  8. Torolt_felhasznalo_615504
    Torolt_felhasznalo_615504
    2006. augusztus 30. 20:59169.
    Nálad az igazság! 
    előzmény:
    doracska79 (168)
    2006-08-30  20:57
  9. 2006. augusztus 30. 20:57168.

    azon gondolkodnék el, ha az ex miatt dobna, akkor nem volt semmi értelme tényleg. mégegyszer: én nem hárpia vagyok, nem tiltom semmitől, nem szabályozom be, egyszerűen van vmi, ami zavar, s ezt megbeszélem vele.

    a gyerek valóban más téma. két dolog előtt borulok le: a gyerek és az igaz szerelem.

    előzmény:
    Torolt_felhasznalo_615504 (165)
    2006-08-30  20:51
  10. Torolt_felhasznalo_615504
    Torolt_felhasznalo_615504
    2006. augusztus 30. 20:53167.

    Én is kidobtam volna a mostani párom még az elején, ha nem fogadja el azt a tényt, van egy gyerekem.

    És van feleséged, vagy párod, aki otthon maradt, miközben te a volt feleségeddel sétáltál?

    előzmény:
    kebelbarat (164)
    2006-08-30  20:49
  11. 2006. augusztus 30. 20:52166.
    Azért várj Vele... Nálunk 15 év házasság volt...Nem mindegy...
    előzmény:
    doracska79 (163)
    2006-08-30  20:45
  12. Torolt_felhasznalo_615504
    Torolt_felhasznalo_615504
    2006. augusztus 30. 20:51165.
    Miért gondolkozol el rajta? Kicsit furcsa lenne, ha az ex miatt dobna.   Akkor tényleg levonhatnád a következtetést... Ha az ő gyereke lenne, gondolom te sem kérdőjeleznéd meg, miért fut a gyerekhez, ha gond van.
    előzmény:
    doracska79 (163)
    2006-08-30  20:45
  13. 2006. augusztus 30. 20:49164.
    A lány is zavaró tényező volt....de mikor szombaton piacra megyek felhivom Őt Nekik mit vásároljak....és Aug. 20.-án együtt voltunk hármasban délelött csavizni a Városligetben....
    előzmény:
    Torolt_felhasznalo_615504 (162)
    2006-08-30  20:45
  14. 2006. augusztus 30. 20:45163.

    nem tudom srácok! asszem ehhez nőként máshogy állunk hozzá...ti azt képviselitek: miért ne?

    mi meg azt: miért nem velem?

    nincs konszenzus...azért elgondolkodok a figyelmeztetéseden.

    mellesleg azért annyit: én nem tiltom. beszélni fogok vele, ha nem változik semmi, tovább élek. ha meg annyira fog zavarni, hogy nem bírom, hát ennyi. vége.

    előzmény:
    kebelbarat (159)
    2006-08-30  20:41
  15. Torolt_felhasznalo_615504
    Torolt_felhasznalo_615504
    2006. augusztus 30. 20:45162.
    De ott a lányodról volt szó, és az teljesen más!
    előzmény:
    kebelbarat (159)
    2006-08-30  20:41
  16. Torolt_felhasznalo_615504
    Torolt_felhasznalo_615504
    2006. augusztus 30. 20:43161.
    Na most akkor öltözz fel, menj át hozzá és kérdezd meg!     Ha még nem érzel magadban elég tüzet, pangálhatunk egy kicsit!!!    
    előzmény:
    doracska79 (157)
    2006-08-30  20:38
  17. 2006. augusztus 30. 20:42160.
    Én sem találkoztam egyik nőm exével sem, sőt egyik exem új pasijával sem, hiába találkozom néha az exekkel. Nem vagyok kiváncsi rájuk. Ennyi.
    előzmény:
    doracska79 (157)
    2006-08-30  20:38
  18. 2006. augusztus 30. 20:41159.
    Hát nem tudom...kicsit önzőség....főleg,hogy ott a gyerek...lehet,hogy nem az övé...de miért nem segithet?Nélküled....Voltam hasonló cipőben....van egy lányom is..és a hölgyike nem nézte jó szemmel....,hogy segitek az exnek és a lányomnak....Pedig Ők a multam és szép mult...amit nem bántam meg....megsúgom....a nő repült...
    előzmény:
    doracska79 (1)
    2006-08-30  17:15
  19. 2006. augusztus 30. 20:41158.

    köszönöm lányok! én is így gondolom, hogy ez normális lenne. ezért vannak bennem miértek? és ha vannak és nem értem, attól félek...tudjátok...akkor biztos vmi hátsó szándék.

    de azért optimista vagyok és megbeszélem a párommal. tulajdonképp a lélektani előny nálam van, hisz ő se érti az exét + még szeret is  

    előzmény:
    csőpike (156)
    2006-08-30  20:37
  20. 2006. augusztus 30. 20:38157.
    és tulképp annyira nem is félek tőle...csak nem értem miért, miért MIÉRT nem kíváncsi rám! borzaloooom  
    előzmény:
    Dagiiron (151)
    2006-08-30  20:30
  21. 2006. augusztus 30. 20:37156.
    Szia én is igy gondolom hogyha velem van akkor ne én legyek a másodhegedüs semi gond ha segit meg lelkibarát de akkor ne zárja ki azt akivel együtt él! és a másik meg ne éljen vissza a pasi jóhiszeműségével,a barátnő rovására csak mert ő most egyedül van én is voltam egyedül két gyerekkek 6évig de sosem vártam el a volt férjemtől pedig ő a gyerekeim apja! hogy engem helyezen elötérbe az éppen aktuális barátnőjénél.   
    előzmény:
    Torolt_felhasznalo_615504 (146)
    2006-08-30  20:26
  22. 2006. augusztus 30. 20:37155.

    igen igen, igazad van. s ezzel meg is értetted a gondomat! nekem nem ex nővel van gondom...illetve nem azért, mert ex és félek, hogy újra összejönnek. neheeeem, a párom szeret, ez nem kétséges, az exét nem szereti, ez se kétséges.

    csak ha ismeri a páromat, márpedig ismeri, keresztbe tud nekem úgy tenni, hogy nem is tudja miért, hiszen nem ismer.

    nem szeretem, ha nem látok rá dolgokra. nem tiszta ez az egész nekem, s ettől bolondulok meg  

    előzmény:
    Dagiiron (151)
    2006-08-30  20:30
  23. 2006. augusztus 30. 20:35154.

    tulképp csak annyi, hogy az én párom "barátja". az enyémé. csúnyán hangzik, de elképzelni se tudom, hogy egy barátom, aki valóban a barátom, ne lenne kíváncsi az "új" pasimra. csakcsupán, mert érdekli az életem, a boldogulásom, és ezáltal a párom is, mint az életem része.

    ennél több dolga nincs velem.

    előzmény:
    Ugor (149)
    2006-08-30  20:28
  24. Torolt_felhasznalo_615504
    Torolt_felhasznalo_615504
    2006. augusztus 30. 20:35153.

    Mindenki máshogy fogja fel a különböző kapcsolatokat. Engem is zavarna, ha a férjem a volt barátnőjével menne el szilveszterezni, és én meg mehetnék egyedül.  De még el sem vinnének, mert jó nekem a villamos is.  Akkor miért az én férjem? És nem tudnád nekem megmagyarázni, hogy ez így jó, mert nem az. Akkor keresni kell más palimadarat, akinek ez bejön.

    Mi meg együtt járunk szórakozni, együtt járunk a barátokhoz, és egyikünket sem zavar, hogy ott van a másik. Nálunk ez a természetes. Szerintem ettől párkapcsolat egy kapcsolat. Ha valaki nem érti meg, hogy most már van egy másik felem is, akkor sajnálom. Ennyi.

    előzmény:
    Dagiiron (144)
    2006-08-30  20:23
  25. 2006. augusztus 30. 20:30152.
    Ez igy is van rendjén de ő már veled van és te az élete részéhez tartozól és ebben az ex is benne van úgy gondolom,nem tudom mi kivetni valója lehet az ex-nek a te személyedről hiszen ha valaki ilyen normálisan gondolja ezeket a dolgokat akkor az nem akkar rosszat,és ő mégis elutasit,szerintem boldogtalan hogy azelőtt neki mért nem jőttek őssze a dolgok úgy a pasiddal mint most veled.   érted remélem hogy mirre gondolok?én sürgösen letisztáznám vele a dolgokat igy jobb lenne mindenkinek hodd el. és ezzen csak a párod tud változtatni igenis akkor hajlandó csak felmenni hozzá ha te is mész vele vegye tudomásul az ex nő hogy te is vagy valaki és és igenis létezzel!
    előzmény:
    doracska79 (143)
    2006-08-30  20:23

Címlap

top