Az nlc. fórumon 20 éves fennállása óta közel 300 ezer témában indult csevegés, és több mint 1 millió hozzászólás született. A Facebook megjelenése és térhódítása miatt azonban azt tapasztaltuk, hogy a beszélgetések nagyrésze áttevődött a közösségi médiába, ezért úgy döntöttünk, a fórumot hibernáljuk, ezentúl csak olvasása lehetséges. Új hozzászólást és témát nem tudtok indítani, azonban a régi beszélgetéseket továbbra is megtaláljátok.

Unatkozó nyugdíjasok

veliana46
Létrehozva: 2006. szeptember 13. 13:02

Sziasztok!

Tudom sok ehhez hasonló topik indult már, de én sok keresgélés után sem találtam meg azt a helyet amelyikben jól éreztem volna magam, vagy túl sokan voltak, vagy nem fogadtak be a csapatba.

Próbáljuk meg nyissunk egy olyan topikot ahol nem az a lényeg, hogy kinek milyen a szemeszíne, vagy a testmagassága, esetleg iskolai végzettsége, hanem az, hogy megtaláljuk a közös hangnemet, közös témát  és jól érezzük magunkat az esetleges unalmas óráinkban, mert vagy beismerjük, vagy nem, de szerintem mindenkinek van olyan időszak amikor nem tud magával mit kezdeni, és akkor itt van  ez a topik és érezzük jól magunkat, dumcsizzunk és szórakozzunk.

Ha kedvet éreztek ehhez, akkor gyertek és alakítsunk egy jó kis társaságot.  Minden érdeklődőt szeretettel várok.  

  1. 2011. november 11. 18:25146026.

    Azt hittem csak én hiányoztam...néhány napig......

    Kedves kötelességemnek tettem eleget: unokáztam...de nem itthon

    Holnap is jönnek...Márton napi lampionos felvonulás lesz.....nagyon készülnek rá

    Később még benézek!!!!! 

    előzmény:
    Torolt_felhasznalo_635120 (0)
     
  2. 2011. november 8. 19:38146025.

    Elkerültük egymást,...mert nekem 10 előtt le kell feküdni...nem tudok éjszakázni

    Minden este benézek...figyelem a bábukat...melyik zöld...

    Igaz nem írok mindíg.....

    Ma is visszajövök még!!!!! 

    előzmény:
    nagyszáju (146024)
    2011-11-07  22:20
  3. 2011. november 7. 22:20146024.
    Ennyi lett a nagy beszélgetésből?
    előzmény:
    Kispösze (146022)
    2011-11-07  20:03
  4. 2011. november 7. 20:05146023.
    Szia Szia neked is!
    előzmény:
    Rupcsika (146021)
    2011-11-07  17:52
  5. 2011. november 7. 20:03146022.
    Igen...most itt vagyok!
    előzmény:
    böbe0629 (146020)
    2011-11-07  13:05
  6. 2011. november 7. 17:52146021.
    Szervusztok szép estét,
    előzmény:
    Kispösze (146019)
    2011-11-07  12:53
  7. 2011. november 7. 13:05146020.
    Szia !  most néztem be, és látom hogy éppen itt vagy.
    előzmény:
    Kispösze (146019)
    2011-11-07  12:53
  8. 2011. november 7. 12:53146019.

    Sziasztok!

    Új neveket olvasok........és a régiekből napok óta senki ?!

    Minden este bekukk.........de nem is tudom miért? 

    Mindenkinek szép napot,..kellemes időtöltést! 

    előzmény:
    Torolt_felhasznalo_635120 (0)
     
  9. 2011. november 7. 12:26146018.

    Szia, köszönöm szépen.

    Kellemes szép napot és hetet szeretettel. Sok sikert a kutakodásban.

    előzmény:
    Tess... (146017)
    2011-11-06  23:20
  10. 2011. november 6. 23:20146017.

    Azt elhiszem, én is jól tudnám érezni magam...

    Sokáig tartson még ez az érzésed, jó egészségben!

    előzmény:
    Bözse (146015)
    2011-11-06  17:31
  11. 2011. november 6. 17:33146016.
    Julcsikám, bocsánat,hogy kopogtatás nélkül bejöttem, egy kérdésre válaszoltam. Pussz szeretettel. Remélem jól vagy? Kellemes estét szeretettel
    előzmény:
    veliana46 (1)
    2006-09-13  13:02
  12. 2011. november 6. 17:31146015.

    Szia Tess

     

    én 2002-ben mentem nyugdíjba,ugy tudom,hogy akkor volt az utolsó korengedményes, azóta nem hallottam hasonlót. Jól tettem, 41 éves munkaviszonnyal. Nagyon jól érzem magam igy nyugdijasnak.56 évesen.

    előzmény:
    Tess... (146011)
    2011-11-04  18:42
  13. 2011. november 6. 16:59146014.

    Szervusztok!

     

    én még új vagyok, nem mindég unatkozo nyugdijas, de most pillanatnyilag igen nagyon unatkozom, bár látom itt se nincs senki.

    előzmény:
    Torolt_felhasznalo_635120 (0)
     
  14. 2011. november 4. 21:04146013.

    Köszönöm, köszönöm, köszönöm....

     

    Erő sok kellene..... de egyelőre csak icipici van. Legalább is úgy érzem.

    előzmény:
    Kispösze (146012)
    2011-11-04  19:42
  15. 2011. november 4. 19:42146012.

    Drádga Éva!

     

    Közelgő szülinapod alkalmábol sok szeretettel köszöntelek!!!!

    Adjon a termtő erőt a terhek elviseléséhez !  

    előzmény:
    nagyszáju (146008)
    2011-11-02  20:09
  16. 2011. november 4. 18:42146011.

    Tud valaki segíteni? Nagyon fontos lenne!

    Azt szeretném biztosan tudni, hogy 1997-ben a nők hány évesen mehettek nyugdíjba?

    Azt tudom, hogy 1997-ig 55 év volt a nők öregségi nyugdíjkorhatára.

    És akkor jött a változás...

    Olyan valakit keresek, aki 1997. októbere után ment nyugdíjba. 

    Hány évesen?????

    Köszönöm előre is a válaszokat. 

    előzmény:
    böbe0629 (146010)
    2011-11-04  14:34
  17. 2011. november 4. 14:34146010.

    Sziasztok !

     

    Szép napot Mindenkinek!

     

    Este remélem már leszek!!!

     

    Hajrá - hajrá Lányok gyertek! 

    előzmény:
    Kispösze (146007)
    2011-11-02  13:56
  18. 2011. november 3. 13:09146009.

    Kedves Fórumtársak!

     

    Még nem írtam ebbe a topikba, remélem nem veszitek tolakodásnak, ha segítségeteket kérem.

     

    Én vidéki vagyok, a lányomék ősszel költöztek Budapestre. A férj sokat van külföldön, a lányom munkája változó beosztású, és néha napi 9 óra. A tündéri uncsikám, 2 éves kicsi lány, bölcsis. Az anyukája nem mindig tudja vinni, vagy hozni, van, hogy én jövök fel Debrecenből  segíteni, de ez nemigen tartható ilyen gyakran.

     

    Az lenne a kérésem, hogy segítsetek valakit találni, aki neki ebben szokásos díjazásért segítségére tudna lenni, akár ismerőseitek között, akár közületek egy kedves fórumtárs 

     

     

    előzmény:
    Torolt_felhasznalo_635120 (0)
     
  19. 2011. november 2. 20:09146008.

    Mivel jócskán lecsökkent a topikba beírók létszáma, ne lepődj meg, ha a déli órákban senki sincs itt.

     

    Én még este sem voltam itt napok óta. S ma is nagyon lassú a gépem.

    előzmény:
    Kispösze (146007)
    2011-11-02  13:56
  20. 2011. november 2. 13:56146007.

    Hahhóóóó! Halihóóó!!!

    Van itt valaki?...........

    Napok óta senki sincs itt este sem!!!  

    előzmény:
    veliana46 (1)
    2006-09-13  13:02
  21. 2011. október 30. 18:32146006.

    Szia!

    ma este nem tudok jönni...itt van velünk kissebbik unokám

    Holnap benézek.....

    előzmény:
    nagyszáju (146005)
    2011-10-28  22:21
  22. 2011. október 28. 22:21146005.

    Szívesen.... nem került semmibe.

    Örülök, ha egy kicsit megnyugtattalak.

    előzmény:
    Kispösze (146004)
    2011-10-28  22:18
  23. 2011. október 28. 22:18146004.
    Köszi a tanácsokat.....Szia!!!!
    előzmény:
    nagyszáju (146001)
    2011-10-28  22:07
  24. 2011. október 28. 22:18146003.

    Ha jó az assziszt, a doki már csak jó lehet, ő nem tud ,,eltolni,, semmit.

    Addig meg edd a rizst, ne nyávogj, nem vagy macska.

     

    Én a múlt éjjel egész éjjel utaztam, kergettek, célhoz nem értem, de nekem is lassan illik lesz aludni menni.

     

    Holnap nem jövök, majd csak esetleg hétfőn.

     

    Aludj jól, legyen szép éjszakád!

    előzmény:
    Kispösze (146002)
    2011-10-28  22:12
  25. 2011. október 28. 22:12146002.

    nem festem az ördögöt a falra ...lehet nekem ennél rosszabbat tartogatnak

    De addig még néhány nap kínlódás vár rám...

    Nem nyávogok!!!!!!

     

    Bocsi Évi!...el kell köszönjek tőled.Tegnap éjjel vmi miatt nem aludtam, most mindjárt leragad a pillám.

    Tudsz holnap jönni????.......ha igen akkor én is jövök!!!!!

    előzmény:
    nagyszáju (146000)
    2011-10-28  22:05
2 3 4 5 6

Címlap

top