Az nlc. fórumon 20 éves fennállása óta közel 300 ezer témában indult csevegés, és több mint 1 millió hozzászólás született. A Facebook megjelenése és térhódítása miatt azonban azt tapasztaltuk, hogy a beszélgetések nagyrésze áttevődött a közösségi médiába, ezért úgy döntöttünk, a fórumot hibernáljuk, ezentúl csak olvasása lehetséges. Új hozzászólást és témát nem tudtok indítani, azonban a régi beszélgetéseket továbbra is megtaláljátok.
Kiheverni - meddig tart?
Létrehozva: 2007. február 24. 17:14
sziasztok!
tanácsot szeretnék kérni tőletek a következő ügyben: kb. tavaly nov. végén szakítottunk véglegesen a barátommal. azt megelőzően 3 hónapig ment a huzavona, hogy vége vagy nem vége. 4 évig jártunk, és már 2 éve az esküvőt tervezgettük, hogy milyen lakásunk lesz, hol és hogy hány gyerekünk lesz és mi lesz a nevük stb. szóval komolynak tűnt a dolog.
De ennek most vége van (a kapcsolatot azóta nem tartjuk és nem is fogjuk), és tapasztalt (nem feltétlenül 
vén rókalányoktól/rókáktól szeretnék tanácsot kérni, hogy meddig tart az, míg az ember ezen túlvan...? hogy ne legyenek rosszak a hétvégék, mert egyedül érzem magam és ne álmodjak róla heti min. egyszer... próbálok minden estére progit szervezni és sokáig is dolgozom.
ez az összesen elmúlt fél év szerintetek sok? kevés? türelmetlen vagyok netán?
köszi előre is a hozzászólásokat!
Sziasztok!
Jó Nektek, hogy ki tudjátok heveni, nekem nagyon nem megy... Ma is egész nap ezen rágódtam... És csak a miértek fogalamzódtak bennem... De elmentem egy könyvesboltba, és felszerelkezetem jó könyvekkel... Hátha egy kicsit segítenek.
Néha azt hiszem, túl vagyok rajta, aztán iszonytos erővel tör rám a magány...
Szia!
Én augusztus óta szenvedek, és sajnos nem érzek javulást. Ill. abban igen, hogy már tudok, enni, aludni és emberekkel beszélgetni. Már nem is fogyok. De az érzést sajnos kitörölni nem tudom. Nem beszéltem vele kb. 2és fél hónapja, mert a barátnöjének nem tetszett, hogy tartjuk a kapcsolatot. Mi megbeszéltük, hogy a barátságot tartani fogjuk, de ez nem megy. Most ott tartok, hogy nem akarok róla semmit sem tudni. Így nem fáj annyira. Decemberben beszéltem egy barátnömmel, akinek az ex arról áradozott, hogy milyen szerelmes, soha nem volt még ilyen boldog. Azóta a csajjal sem nagyon beszélek. Nem tudom, mikor fogom kiheverni, de rövid idön belül még biztosan nem!
Üdv
Remény
Én is hosszas kínlódás után szakítottam a pasimmal, de még mindig kérdés bennem, hogy nem lenne-e jobb némi barátságot fenntartani. Főleg azért mert nem vagyok benne biztos, hogy mindent megpróbáltam a kapcs. fenntartása érdekében. És attól félek ez örökké bántani fog, ha nem szelidítem a dolgot barátsággá.
Ez persze nem csak neked szóló kérdés.
Ajánlok neked egy könyvet Verena Kast Kötés és oldás. A válás érzelmi feldolgozásáról szól.
Érdemes elolvasni, sokat segít.
HAjrá!.
A veszteség feldolgozásához idő és lelki munka kell. Nem lehet megspórolni.
Bocs, ez csak egy szóvicc volt!
A problémádon nem kívánok poénkodni, átérzem a súlyát.
Most nem jut eszembe jobb, mint az a közhely, hogy az idő és egy új kapcsolat megoldja ezt.
Persze, ez nem jár kis idővel, nem is vagyunk egyformák, van, akinek ehhez az átlagosnál több időre van szüksége.
A lényeg, ne keseredj el, és bízz magadban!
Miért? Attól, hogy van valakinek barátja, attól nem lehet netezni?
Most épp nincs mellettem, azért netezek. Még nem élünk együtt sajnos.
seherez : én is szeretem a pasimat, mégis itt ülök a gép előtt
ő pedig mellettem, és éppen csokit eszik és tv-t néz. na ennyit az előítéletekről.
a többiek tapasztalata alapján látod, hogyfél év az nem olyan sok!
persze én tudom, hogy túlélni szörnyen sok, de azért még van remény, én nagyon hiszek abban, hogy ez idővel csak jobb lesz! nem lehet máshogy! drukkolok neked (is)! : )
Megpróbálok nem belehalni.Hosszú történet,nagyon szerettem!!!!És ez az érzés nem is múlik iránta,nem tudja betölteni az űrt senki és semmi...
Amibe nem halunk bele,az megerősít...
Bocs,ha negatív voltam.Ja egy és fél éve hagytuk el egymást!!!
Na, igen. Ez kicsit más szitu. Akkor megértelek. Pedig a barátok azok akiktől ilyenkor a legnagyobb támogatást várná az ember.
tényleg?
hűha... hát nem is tudom, mit mondjak, azért remélem, megerősödik bennem annyira az elutasítás iránta, hogy ne akarjak majd rágondolni sem, ha lesz valaki más, aki szeret és akit én szeretek. ezért szeretném ezt JÓL lezárni, tehát nem csak úgy elnyomni, hanem valahogy okosan... nem tudom, érthető-e. meg azt sem látom még, hogy ezt hogy kell... : )
köszi mindenkinek a válaszokat, azért ezt jó hallani, hogy valamikor túl lesz rajta az ember...
a barátnőim amúgy nagyon toleránsak és megértőek, csak... - mivel egyikük sem élt még át ilyesmi - valahogy azt nem látják, hogy azért más benne lenni, meg más a túlsó partról kiabálni... ezt meg én értem meg, csak éppen nem mindig segít, amikor a legváratlanabb pillanatban bőgnöm kell, mert épp eszembe jutott valami, ami régóta nem és azt "el kell siratnom", mert az úgy nekem jobb. és ezeket nem értik. de mindegy, azért gondolom, ti igen... : )
huh, 4 év... az sok lenne... hallottam olyat is, hogy a fele idő - azzal még ki tudnék egyezni.
azt hiszem, pasit "keresni" nem nagyon tudok. amikor az ember keresi, akkor valahogy sosem akar összejönni... : )