Az nlc. fórumon 20 éves fennállása óta közel 300 ezer témában indult csevegés, és több mint 1 millió hozzászólás született. A Facebook megjelenése és térhódítása miatt azonban azt tapasztaltuk, hogy a beszélgetések nagyrésze áttevődött a közösségi médiába, ezért úgy döntöttünk, a fórumot hibernáljuk, ezentúl csak olvasása lehetséges. Új hozzászólást és témát nem tudtok indítani, azonban a régi beszélgetéseket továbbra is megtaláljátok.

Lakásfelújítási tanácsok

nikogo
Létrehozva: 2007. Április 4. 21:21
Sziasztok!

Vettünk nemrég egy lakást. Viszonylag "olcsón" vettük, de ennek az az ára, hogy sok pénzt kell költenünk a felújításra. Már nekikezdtünk, íme az eddigi eredmény

Ezt a topikot azért nyitottam, hogy ha valakinek van ötlete, gondolata, hogy mire figyeljünk (esetleg saját tapasztalat), akkor azért hálás lennék.

Én is és a párom is "elméleti" emberek vagyunk, se tapasztalatunk, se semmink nincs ilyen dolgokban

Azt még tudni kell, hogy profi, leinformált, megbízható brigád végzi a felújítást, ezzel nincs gond, de azért az embert, ha már ennyi milliót beleölt (és még majd beleöl) egy lakásba, megnyugtatja, ha minél több véleményt lát-hall.

Konkrét kérdésem nincs, egyszerűen csak akinek van jó tanácsa, ne tartsa magában



N.
  1. 2007. Április 5. 18:1626.
    Szia!

    - Üvegtéglán gondolkodtunk, mert tetszik, de nincs rá keret... (Mármint pénz)

    - A laminált drágább, mint a csiszolás szerintem, bár tényleg szebb lenne a végeredmény.

    - Riasztó? 4. emeleti lakásba? Ööö... minek?

    - Villanyszerelésről csak annyit tudunk, hogy a villanykörte fényt ad... Nem hiszem, hogy értelm elenne okoskodni a szakemberek előtt


    Ááá, lesz ebből valaha lakás??
    előzmény:
    Einstein-Light (25)
    2007-04-05  10:51
  2. 2007. Április 5. 10:5125.
    A falba üvegtéglát, és akkor világosabb lesz, de mégsem kell ablak.

    Ha jól van lerakva a parketta, akkor tehettek rá lamináltat, és akkor nem kell csiszoltatni.

    A klímának legalább a helyét csináltassátok meg. Nehogy, amikor készen vagytok, egy ronda műanyag csatornával kelljen megcsinálni. Ugyanígy a riasztót is. A riasztónál és a bejárati biztonsági ajtónál figyeljetek, hogy mindkettőnek legyen mabisz minősítése, különben a biztosító egy esetleges káresemény után nem fog szóba állni veletek.

    Villanyt ugye minimum 3 vezetékkel szerelünk, Az sem baj, ha nem mind fekete

    A saját védelmetek érdekében rakassatok be egy áramvédő kapcsolót. Ha így nem ismerik, akkor Fi-relé.

    Figyeljenek a szakik, hogy a nulla (kék) vezeték vastag legyen. Főleg, ha 3 fázisotok van. (egy nulla szakadás iszonyatosan sokba kerül)

    Ha cirkótok lesz, akkor annak kell szellőzést biztosítani. Egy kis kütyü a falba, ami automatikusan beengedi a friss levegőt.

    Meg még ezer apróság.
    előzmény:
    ardian (24)
    2007-04-05  10:00
  3. 2007. Április 5. 10:0024.

    Barátnőm lakása dettó ilyen.

    Jó kis lakás, de egy-két baja, azért van: hosszú, keskeny fürdőszoba, aminek két ajtaja is van, ezért nehéz berendezni, meg az egymásba nyíló szobák. Ő azon gondolkozott, hogy a nagyobbóllecsíp egy kis folyósó-féleséget, balra-jobbra nyílnának az ajtók, a végén meg egy gardrób. Ti ezen nem gondolkodtatok?

    Nála az étkező az előszobában van, kiszedette a beépített szekrényeket (vagy már az elődje) és így lett hely az étkezőasztalnak. Ez jó megoldás, csak kicsit sötét. Sajna nála sötét kerámia-lap van, sztem ti világosat tegyetek és kellemesebb lesz.

    előzmény:
    nikogo (23)
    2007-04-05  09:50
  4. 2007. Április 5. 09:5023.
    Nem nyert, Olajos utca
    előzmény:
    ardian (21)
    2007-04-05  09:27
  5. Torolt_felhasznalo_392281
    Torolt_felhasznalo_392281
    2007. Április 5. 09:3122.

    Hahó! Mosógépügyben aztán kapsz sztorit. De nem ma. Mert mégnem veszel, szerintem!!!!!!

    mOSOgatógép nem fér el, és akkor még 2 garn. tányérok is kellenének.... szóval ált. 5 perc alatt elmosom ami van...

    szép csempéket vegyetekám!!!!! Ugye, kis helyre az apró mozaikos a divatos, és a praktikus.... de ami tetszik, logikus! 

    előzmény:
    nikogo (16)
    2007-04-04  23:35
  6. 2007. Április 5. 09:2721.
    Lehet egy tippem?József A. ltp?
    előzmény:
    nikogo (1)
    2007-04-04  21:21
  7. 2007. Április 5. 09:1320.
    Parkettacsiszolásról mit kell tudni?
    előzmény:
    lezsik (18)
    2007-04-05  07:57
  8. 2007. Április 5. 09:1219.
    Szívesen, de én Szegeden élek, te is?
    előzmény:
    Torolt_felhasznalo_817112 (17)
    2007-04-05  02:51
  9. 2007. Április 5. 07:5718.

    Pár tipp fürdőszobához, ha még esedékes a dolog. Minden kifolyóhoz (zuhany, csap, kád, wc, mosogató, stb...) legyen külön vízvezetékcső. Még akkor is, ha ez kicsit növeli a költségeket. Így ha valamelyik részen problémád van, pl folyik a vécétartály, külön el lehet zárni és javítható, míg a lakás többi részében van víz.

    Csempe alá mindenképp kenessétek fel a folyékony fóliát, ez meggátolja, hogy a fal vizesedjen.

    Ha külön van a wc, akkor ha, fér legyen kézmosó is a helyiségben.

    Ha teljes vezetékcsere lesz, akkor figyeljetek arra, hogy elég dugalj legyen. A hálózat terhelésének megfelelő biztosíték legyen, nehogy a mosógép, hűtő, mikró egyszerre történő használatával állandóan lekapcsoljon az automata. Legyen több kör, így ha a mosógép levágja a biztosítékot, a hűtő mehet tovább. Fürdőbe IP44-es dugaljat szereljetek.

    Így első körben kb ennyi jutott eszembe. Mi is átmentünk ezen, teljes vízvezetékcsere, elektromos hálózat csere, konyha felújítás egyedi bútorral, festés. A parkettacsiszolás most van folyamatban, ha minden igaz a hétvégén készen is lesz. Ha valami kérdésed van még, akkor nyugodtan kérdezz.

    előzmény:
    nikogo (1)
    2007-04-04  21:21
  10. Torolt_felhasznalo_817112
    Torolt_felhasznalo_817112
    2007. Április 5. 02:5117.
    Egy jó asztalos majd nekem is kellene, könyvespolcot kellene vele csináltatni, faltol-falig, mennyezettől-padlóig. Majd szeretném elkérni az asztalosod telefonszámát, ha beválik nálad. 
    előzmény:
    nikogo (14)
    2007-04-04  23:24
  11. 2007. Április 4. 23:3516.
    Most megyek aludni, holnap megyünk az ööö... várjunk csak... azt hiszem, holnap lesz csempe meg járólap-nap.

    Szép álmot mindenkinek, holnap este benézek, ha el bírok vánszorogni a számítógépemig Mostanában már rendszeres a napi 5-6 órás szinte folyamatos gyaloglás.

    A felújításon kívül ezeket muszáj vennünk:

    - mosógép
    - mosogatógép (ezt nem lenne muszáj, de akarjuk, mert rühellünk mosogatni)
    - szagelszívó
    - hűtőszekrény

    Ezekkel kapcsolatban is szívesen veszek minden jótanácsot! Márkákat, ilyesmit...

    Ja, és köszi mindenkinek
    előzmény:
    nikogo (15)
    2007-04-04  23:25
  12. 2007. Április 4. 23:2515.
    Na, megnyugodhatok, mert NEM lesz tapéta! Sima fehér falak lesznek.
    előzmény:
    Torolt_felhasznalo_392281 (13)
    2007-04-04  23:23
  13. 2007. Április 4. 23:2414.
    Tényleg nagyon elméleti emberek vagyunk a párommal (bölcsész+programoz&oacute: ma beszéltünk az asztalossal, aki a konyhabútort csinálja, és mondta, hogy már a korpusznál tart. Mondtuk, hogy klassz, és az mi?
    előzmény:
    nikogo (12)
    2007-04-04  23:21
  14. Torolt_felhasznalo_392281
    Torolt_felhasznalo_392281
    2007. Április 4. 23:2313.

    Felujitáson Átmentünk, átestünk, élveztük, kikészültünk, de tuléltük. Ha tuti a brigád, ahogy irtad, akkor nem kell mitől tartani. Anyagminőségen nem spórolni....  cirkó lesz? van? - mert az a tuti. 2 hónapig kb. el fog tartani.

    Élmény: milyenre vagy kiváncsi? - 1.) tapétázás. mire a fél szobát összeragasztgatta a jóember, tökrészeg volt. Ferdén a csikok, ferde a ház, na mit csinál ilyenkor egy nyugis tulajd? - hát összecsaptam a tap.asztalát, és ki a lépcsőházba festékestől, szódásüvegestől..... visz-nemlát, a kerületbe se jöjjön többet.-

    Na kezdődött az ujabb roham: festőt keresni, leszedni, ujra fel... nade u.olyan már nincs üzletben stb....

    Kell még élmény? - élményfürdő is volt! fürdőben!   majd holnap leirom.- Jóéjt.!!!!!!

    előzmény:
    nikogo (7)
    2007-04-04  23:13
  15. 2007. Április 4. 23:2112.
    A két szoba jelenlegi látványa...
    (A nagyszobából nyílik egy jó nagy erkély, amiből nagyonszép a kilátás!)

    Ja, pl. 3 napig (nem túlzok) folyamatosan azon görcsöltünk, hogy legyen-e klíma a lakásban.
    előzmény:
    nikogo (11)
    2007-04-04  23:19
  16. 2007. Április 4. 23:1911.
    Nagyon ki van centizve a pénz (bár ez kicsit képzavar volt), nem gondolkodhatunk extrákban. A célunk egyébként jóóól felújítani, kicsit benne lakni, aztán drágábban eladni, és nagyobba költözni. Erre van esély, mert nagyon szép a környék, és a város "fejlődő" részéhez tartozik, ezen a részen folyamatosan mennek fel az ingatlanárak.
    előzmény:
    Inda100 (10)
    2007-04-04  23:16
  17. 2007. Április 4. 23:1610.
    Mi 5 éve épitettük a 2. lakásunkat. Az elsőt ált. az ellenségének épiti az ember... A 2. majdnem tökéletes, de az energia drasztikus drágulása és fenyegető fogyása miatt a falfűtés gondolatával érdemes foglalkozni. Nem veszettül drága csak még talán nálunk új. Ha nem volnának kicsik a szobáink /3x3/ tuti megcsinálnánk. De még igy sincs kizárva néhány év mulva.Nem vagyunk érdekeltek ennek " népszerűsitésében", csak hosszutávon gondolkozunk. Érdemes ezen elgondolkodni.
    előzmény:
    Torolt_felhasznalo_603598 (0)
     
  18. 2007. Április 4. 23:159.
    Na tessék. AZ utolsó mondatod pl. nem is értem. Mit értesz alatta?
    előzmény:
    Torolt_felhasznalo_999168 (4)
    2007-04-04  21:45
  19. 2007. Április 4. 23:148.
    A kád jelenleg a nappaliban van, ahol a munkások magnója is. Vizet nem tudunk a kádba jelenleg szolgáltatni, de bele lehet feküdni és közben hallgathatsz zenét.
    előzmény:
    Einstein-Light (3)
    2007-04-04  21:45
  20. 2007. Április 4. 23:137.
    Az igaz. Na szóval 4 emeletes téglaház legfelső emeletén, 55 nm, 2 szoba, egymásból nyílnak. Használt lakás, eddig albérlők lakták, le is lakták a lakást rendesen... Szóval maga a lakás szinte "tégláig" vissza lesz bontva, teljes vezetékcsere (villany) meg minden, szinte újra fel lesz építve.

    Maga a ház azonban nagyon jó állapotban van, frissen van külső homlokzat festve, frissen van a lépcsőhát festve, vadiúj nyílászárók stb.

    Tulajdonképpen "élményekre" lennék kíváncsi, ha valaki részt vett hasonlóban.
    előzmény:
    Torolt_felhasznalo_392281 (6)
    2007-04-04  23:03
  21. Torolt_felhasznalo_392281
    Torolt_felhasznalo_392281
    2007. Április 4. 23:036.

    Hallani is rossz.... nézni meg rémes! ez a kép egy lakásból van? -

    Ötlet, a nemtom mihez. Ha van külön wc-is, legyen benne pici kézmosó is, s netán kis előtér.

    Ha a fürdőszoba mellett van, nem rossz, ha átjárható. Fürdőben egy külön zuhikabin és plusz wc, beép.szekrény. ez mind helyfüggő.....

    Ha adtál volna vmilyen támpontot, emelet, fszt, 1-2 szintes, mekkor a szobák, egybe-különnyilóak, netán garzon, hát az ember lányának konkrétabb ötlete lenne. Szóval lenne bőven.-

    előzmény:
    nikogo (1)
    2007-04-04  21:21
  22. Torolt_felhasznalo_853884
    Torolt_felhasznalo_853884
    2007. Április 4. 22:255.

    a deko tvt nezitek? el lehet csipni belole nehany tippet. es sok ilyen felujitos musor van benne!
    előzmény:
    nikogo (1)
    2007-04-04  21:21
  23. Torolt_felhasznalo_999168
    Torolt_felhasznalo_999168
    2007. Április 4. 21:454.

    Biztos sok jo tanacsot gyujtessz majd! De elsosorban az eletviteletektol fugg.

    Es munka vegeztevel Te is okosabb leszel! 

    Ha mar ennyire az alapoknal kezditek figyeljetek arra, hogy ami vezeteket a falba betesztek fotozzatok le, jo szolgalatot tesz a szekrenyek, polcok felszerelesekor.

    Villanykapcsolokat erdemes olyan magasan rakni, hogy a 2,5-3 eves gyerek is elerje,(mar ha terveztek egyaltalan gyereket)

    Szigetelni fogjatok a falat?

     

    előzmény:
    nikogo (1)
    2007-04-04  21:21
  24. 2007. Április 4. 21:453.
    és ezért a remek fürdőért mennyit kértek?

    bérház?
    előzmény:
    nikogo (1)
    2007-04-04  21:21
  25. 2007. Április 4. 21:222.
    Na, végre sikerült megnyitnom ezt a topikot!
    Felébredt az enelcés rendszergazdi?
    előzmény:
    nikogo (1)
    2007-04-04  21:21

Címlap

top