Az nlc. fórumon 20 éves fennállása óta közel 300 ezer témában indult csevegés, és több mint 1 millió hozzászólás született. A Facebook megjelenése és térhódítása miatt azonban azt tapasztaltuk, hogy a beszélgetések nagyrésze áttevődött a közösségi médiába, ezért úgy döntöttünk, a fórumot hibernáljuk, ezentúl csak olvasása lehetséges. Új hozzászólást és témát nem tudtok indítani, azonban a régi beszélgetéseket továbbra is megtaláljátok.

Méheltávolítás - véleménye

Torolt_felhasznalo_498244
Torolt_felhasznalo_498244
Létrehozva: 2007. augusztus 31. 21:52

Hétfőn beszélem meg az orvosommal a műtét időpontját, és kezdődik a műtét előtti kivizsgálás.

Kipakolnak, csak egy petefészkem marad meg a hormontermelés miatt, mert még csak 45 éves vagyok.

Eldöntött tény a műtét, tehát nem lebeszéléseket várok.

Arra vagyok kíváncsi, hogy aki már átesett hasonló műtéten, milyen tapasztalatokkal rendelkezik. Hogy éli meg a nőiességét? Megmaradnak-e a szexuális vágyak, a házaséletben fizikailag történik-e változás, megmarad-e a természetesség érzése? Vagy csupán vak lyukká válik a hüvely?

Érzelmileg milyen változásokra lehet számítani? Bekövetkezik-e klimax annak ellenére, hogy bent hagynak egy petefészket?

Annak ellenére, hogy már várom a műtétet - megoldódik egy sor probléma, nem marad táptalaj egy jó eséllyel kialakuló méhráknak - szeretném tudni, hogy mire számíthatok a műtétet követően.

  1. Torolt_felhasznalo_770932
    Torolt_felhasznalo_770932
    2007. szeptember 1. 00:0226.
    Ne félj! Túl leszel rajta! NŐ maradsz! Szurkolok Neked! 
    előzmény:
    Torolt_felhasznalo_498244 (1)
    2007-08-31  21:52
  2. 2007. szeptember 1. 00:0225.

    A női hormonoknak,többek között a túlnyomórészt a petefészkek által termelt ösztrogéneknek többféle szerepe is van,például segítik a calcium beépülését a csontokba (nem véletlenül jóval gyakoribb a csontritkulás a menopauzán már túl lévő nőknél),gyorsítják a zsírlebontást (ezzel csökkentik az elhízás veszélyét),védelmet nyújtanak az érelmeszesedés ellen,sőt,összefüggést találtak már a csökkent ösztrogén szint és a skizofrénia gyakoribb előfordulása között is..
    előzmény:
    Torolt_felhasznalo_201210 (2)
    2007-08-31  22:09
  3. 2007. augusztus 31. 23:2524.
    mert járult hozzá
    ... nem járult hozzá....
    előzmény:
    rupcsi (22)
    2007-08-31  23:24
  4. Torolt_felhasznalo_498244
    Torolt_felhasznalo_498244
    2007. augusztus 31. 23:2523.
    Aranyos vagy!    
    előzmény:
    rupcsi (22)
    2007-08-31  23:24
  5. 2007. augusztus 31. 23:2422.
    Szia!
    38 évesen császároztak. Ikrek (3500 és 4000) súllyuak voltak, e miatt a méhem roncs lett. A császárral együtt távolították el.
    Semmit nem változott a nőiességem, csak annyiban, hogy nem kellett antibabyt szednem. Még a klímaxot sem érzékeltem, mert járult hozzá össze-visza menses.
    A sex az agyban kezdődik, és ellenkezőleg végződik. :-)  
    előzmény:
    Torolt_felhasznalo_498244 (1)
    2007-08-31  21:52
  6. 2007. augusztus 31. 23:0521.
    Szia,
    Nekem is ennyi idős koromban vették ki a méhemet hüvelyen keresztül, azóta sokkal jobban érzem magam! Soha egy pillanatig nem éreztem kevesebbnek magam, se érzelmileg se fizikailag egyáltalán nem befolyásolt, ugyanúgy nőiesnek érzem magam. A klimax az jött, de viszonylag hamar el is múlt. Nőgyógy szűrésre meg ugyanúgy járok mint bárki más.

    előzmény:
    Torolt_felhasznalo_498244 (1)
    2007-08-31  21:52
  7. Torolt_felhasznalo_498244
    Torolt_felhasznalo_498244
    2007. augusztus 31. 23:0220.

    Próbálok pozitívan gondolkodni!  

    Viszont amit először írtál, az nagyon jól esett, megerősített mindenben. Sokan le akarnak beszélni a műtétről, mindenféle hókuszpókuszt ajánlanak helyette. Egy a baj, hogy az úgynevezett csodaszerekeben, kézrátételekben, energiaátadásokban csak igen erősen korlátozottan hisze

    Köszi!    

    előzmény:
    proska2 (18)
    2007-08-31  22:54
  8. Torolt_felhasznalo_498244
    Torolt_felhasznalo_498244
    2007. augusztus 31. 22:5719.
    Na akkor hétfőn erre rá kérdezek! Kifaggatom az orvost, hogy pontosan mondja el mit vesz ki, mit hagy bent.
    előzmény:
    csufi48 (14)
    2007-08-31  22:40
  9. Torolt_felhasznalo_770932
    Torolt_felhasznalo_770932
    2007. augusztus 31. 22:5418.

    Köszönöm, ez jólesett! 

    Ha Anyukám 31, én pont 10 éve élvezzük a dolog pozítív oldalát - azóta az öcsém nejét is kirámolták 4 éve, sokáig halogatta, de túl van rajta, és Ő is élvezi a pozítív következményeket - akkor a topicindító is elhiheti, hogy ki lehet belőle jönni pozítív gondolatokkal is..... 

    Szívből kívánom! 

    előzmény:
    Torolt_felhasznalo_849281 (15)
    2007-08-31  22:47
  10. 2007. augusztus 31. 22:5317.

    Szia!

    36 évesen vették ki a méhemet hüvelyi úton. A petefészkek maradtak. Érzelmileg megviselt, de hamar túltettem magam rajta. Úgyanúgy nőnek érzem magam mint előtte. Szexuálisan sem változott semmi.

    Ha van még kérdésed, szívesen válaszolok.

    Minden jót kívánok.

    előzmény:
    Torolt_felhasznalo_498244 (1)
    2007-08-31  21:52
  11. 2007. augusztus 31. 22:5116.
    Írtam privit.
    előzmény:
    Torolt_felhasznalo_498244 (1)
    2007-08-31  21:52
  12. Torolt_felhasznalo_849281
    Torolt_felhasznalo_849281
    2007. augusztus 31. 22:4715.
    Király vagy! Őőőőő... illetve királynő! :-)
    előzmény:
    proska2 (12)
    2007-08-31  22:34
  13. 2007. augusztus 31. 22:4014.
    a méheltávolítás történhet ugy hogy eltávolítják a méhszájat is a méhtesttel eggyütt,de van amikor bent hagyják ilyenkor a hüvely minimálisan változik ha kiveszik akkor olyan lesz mint egy vak tasak és  kicsit meg rövidül ez néha problémát okoz a szexben de türelemmel odafigyeléssel biztos megoldható a probléma.Az viszont nagyon fontos hogy ha bent marad a méhszáj rák szűrésre ugyanugy el kell járni.Nagyon sok kitartást és türelmet a gyógyuláshoz!
    előzmény:
    Torolt_felhasznalo_498244 (1)
    2007-08-31  21:52
  14. Torolt_felhasznalo_498244
    Torolt_felhasznalo_498244
    2007. augusztus 31. 22:3713.

    Az az igazság, hogy korom ellenére eljátszom a gondolattal, hogy mi lenne ha szülnék még egy babát, kvázi az utolsó pillanatban.

    Emiatt érzelmileg nehezen válok meg a méhemtől, de sajnos muszáj. Felborult a hormonháztartásom, rendszertelen a vérzésem, kóros méhnyálkafelszaporodás alakul ki újból és újból a kaparások ellenére. Az elmúlt másfél évben 4 kaparásom volt.

    Azt mondta az orvos, hogy ez a folyamat szinte törvényszerűen maga után hozza a méhrák kialakulását. Ezért döntöttem még egészségesen a műtét mellett. Az orvos úgy fogalmazott, hogy ez az optimális megoldás.

    Ráadásul állandóan érzékeny a hasam, a jobb oldali petefészkemmel lehet valami gubanc, mert ha megjön, veszett módon fáj. És a méhem is nyomásérzékeny, valószínű, hogy gyulladásban van.

    előzmény:
    Torolt_felhasznalo_383333 (9)
    2007-08-31  22:20
  15. Torolt_felhasznalo_770932
    Torolt_felhasznalo_770932
    2007. augusztus 31. 22:3412.

    Ha tudsz nekem hinni, talán tudok segíteni. 

    44 évesen vették ki a méhemet és az egyik petefészkemet. 

    Szerencsém volt, mert Anyukám átesett ezen, és egyetlen egyszer lefeküdt a régi párjával, hogy lesz e reklamáció, de nem vett észre semmit. 49 évesen férjhez ment - neki hüvelyen keresztül csinálták - és a harmadik férje 15 év után úgy halt meg, hogy nem tudta..... 

    Nem volt kellemes, de ha igazán akarod, nagyon hamar túl leszel rajta - én 3 hét után visszamentem dolgozni, bár nagyhasi műtét volt! - és próbáltam úgy felfogni, hogy már nem akarok gyereket, és soha többé nem kell vigyázni, és bármikor mehetünk nyaralni, bármikor szerelmeskedhetünk, mert töbé nem mennstruálok.... 

    Anyagilag 1 év alatt bejött a paraszolvencia ára, ha a tampon és betét árakat nézem, és azóta - jaj, Istenem, el ne kiabáljam! - semmi bajom! Most 54 éves vagyok, voltak hőhullámaim, mivel egy petefészket a hormonok miatt meghagytak......de kellő fegyelmezettséggel viselem, akkor is lenne, he nem operálnak.... nem igaz? 

    Fel a fejjel, persze, hogy sz@r, de egy hét, és otthon leszel, soha többet nem kell véres bugyit vagy lepedőt mosni, ha a párod rádgerjed, nem kell halasztani, és akkor fürödhetsz, úszhatsz, amikor akarsz.... Ha kiszámolod, ez 12x5=60 nap, azaz 2 hónap! 

    előzmény:
    Torolt_felhasznalo_498244 (1)
    2007-08-31  21:52
  16. Torolt_felhasznalo_722913
    Torolt_felhasznalo_722913
    2007. augusztus 31. 22:2311.
    Biztos minden rendben lesz!!
    előzmény:
    Torolt_felhasznalo_498244 (7)
    2007-08-31  22:16
  17. 2007. augusztus 31. 22:2210.

    Szia, sokra nem fogsz menni a hsz-emmel, de eszembe jutott: nagyimnak is kb. ilyen idős korában operálták ki a petefészkét. Ma 80 éves, vizelési gondokkal 2 éve műtötték, azaz még az sem alakult ki neki gyorsabban, mint más idős nőnek.

    Anyukámtól tudom a dolgot, ha néha szóba került, mindig úgy emlegette, hogy ha már nem szülő korú nőnél történik, akkor a nagyimon látja, hogy egyáltalán nem egy tragédia.

    előzmény:
    Torolt_felhasznalo_498244 (1)
    2007-08-31  21:52
  18. Torolt_felhasznalo_383333
    Torolt_felhasznalo_383333
    2007. augusztus 31. 22:209.
    A későbbiek miatt kérdeztem. A hasi műtét a jobb megoldás. Ugyanis, ha hüvelyen keresztül távolítják el a méhet, akkor a méhnyak megrövidül és ez okozhat problémákat a szexben. Hasi műtétnél azt mondják nem. Hogy lekileg hogy fogod megélni, az csak Tőled függ! Fontos, hogy tápláld Magadban azt, hogy nem attól a kis szervtől vagy nő, amit most kivesznek Belőled! A hormonműködésed fennmarad, tehát NŐ maradsz minden értelemben! Ne légy szentimentális, az egészséged sokkal fontosabb! Ha túl leszel a műtéten, majd még mesélek! Fel a fejjel, fiatal vagy, egészségesen KELL élned!!! Szurkolok! 
    előzmény:
    Torolt_felhasznalo_498244 (7)
    2007-08-31  22:16
  19. Torolt_felhasznalo_498244
    Torolt_felhasznalo_498244
    2007. augusztus 31. 22:178.
    Köszönöm szépen!   
    előzmény:
    Cs.Ildikó (3)
    2007-08-31  22:12
  20. Torolt_felhasznalo_498244
    Torolt_felhasznalo_498244
    2007. augusztus 31. 22:167.

    Hasi műtétem lesz. Félek nagyon.

    Anyut rákból kifolyólag májusban műtötte meg az az orvos, aki engem is fog műteni. Anyu szépen gyógyult, nem volt szövődménye. Ebben bízok én is.

    Csak utána mi lesz?

    előzmény:
    Torolt_felhasznalo_383333 (5)
    2007-08-31  22:12
  21. dri
    dri
    2007. augusztus 31. 22:136.
    Vak lyukká nem fog válni, hiszen lezárják a hüvelyed végét, valamiféle plasztikázással.
    előzmény:
    Torolt_felhasznalo_498244 (1)
    2007-08-31  21:52
  22. Torolt_felhasznalo_383333
    Torolt_felhasznalo_383333
    2007. augusztus 31. 22:125.
    Hasi műtét lesz, vagy hüvelyen keresztüli?
    előzmény:
    Torolt_felhasznalo_498244 (1)
    2007-08-31  21:52
  23. dri
    dri
    2007. augusztus 31. 22:124.
    Azért, hogy ne kezdjen máris klimaxolni... egyébként tényleg hülye kérdés... tanultál biológiát? 
    előzmény:
    Torolt_felhasznalo_201210 (2)
    2007-08-31  22:09
  24. 2007. augusztus 31. 22:123.

    Szia!

    Én nem tudok neked válaszolni a feltett kérdésekre,de kívánok minden jót és gyors felépülést a műtét után!

    Ildikó

    előzmény:
    Torolt_felhasznalo_498244 (1)
    2007-08-31  21:52
  25. 2007. augusztus 31. 22:092.
    most lehet butaságot kérdezek, de ha megmarad az egy petefészked, de méhed nem lesz, akkor már menstruálni sem fogsz, de akkor mi "értelme" a hormontermelésnek?
    előzmény:
    Torolt_felhasznalo_498244 (1)
    2007-08-31  21:52

Címlap

top