Az nlc. fórumon 20 éves fennállása óta közel 300 ezer témában indult csevegés, és több mint 1 millió hozzászólás született. A Facebook megjelenése és térhódítása miatt azonban azt tapasztaltuk, hogy a beszélgetések nagyrésze áttevődött a közösségi médiába, ezért úgy döntöttünk, a fórumot hibernáljuk, ezentúl csak olvasása lehetséges. Új hozzászólást és témát nem tudtok indítani, azonban a régi beszélgetéseket továbbra is megtaláljátok.

Elhagyott a férjem

jankucka
Létrehozva: 2003. szeptember 16. 15:00
Nagyon hamar lettem terhes.Fél éve voltunk együtt.Én megijedtem,de belevágtunk.A babát mindketten nagyon vártuk.Megszületett a kislányunk,boldogok voltunk,de nem felhőtlenül.Vissza kellett mennem dolgozni,amikor a kislányunk 9 hónapos volt,mivel művészeti pályán dolgoztam elötte.Természetesen nem nagyon támogatta a férjem ezt a döntésemet,de úgy éreztem nem hagyhatom magam.Soha nem éreztem magam mellette biztonságban.Dolgoztunk mindketten,nem törődött velem,magányos voltam mellette.Beleszerettem az egyik munkatársamba,de soha nem történt köztünk semmi,én iszonyúan szenvedtem.Két hónap múlva elmondtam a férjemnek,hogy más iránt is érzek valamit.Ezután sem változott a helyzet.Fél év múlva mondtam neki,hogy nincs értelme folytatni,én nem tudok szeretet,törödés nélkül élni.Elment,mindenkivel lefeküdt.Majd rájött,hogy megtalálta Istent,fogadjam vissza, megváltozik.Nem igértem neki semmit.Majd megint mindenkivel összefeküdt.A barátnőmmel is.Majd visszafogadtam,három hónapig játszotta a családapát és most szó nélkül elhagyott minket.Ezután hogyan tovább?Én rontottam el?
  1. Torolt_felhasznalo_721543
    Torolt_felhasznalo_721543
    2004. december 14. 11:16101.
    Slimm, azért nem évekről van szó, csak pár hónapról. Nem mentem vele fogadásokra, meccsekre, ahova hívott, de én tudtam, hogy pl. egy meccsen igazából a haverokkal szeret lenni. Én inkább a gyerekek felé fordultam és nem adtam neki elég szeretetet. Ezt tanultam meg és ezen fogok változtatni, hogy a társamat folyamatosan meg kell becsülni és szeretni.
    Most egyébként bevallotta, hogy teszteli a csajt, milyenek a reakciói, 1. hogy mennyit van nálunk, 2. mennyit jár el meccsre, stb.
    Egyébként úgy hiszi, nem tudok megváltozni, ezért ment el, de ebben folyamatosan ingadozik. És a másik, az nem változhat meg? Ez is benne van a pakliban, meg az is, hogy az egész eddigi életét elvesztheti, ami nem érzelmi, hanem kézzel fogható dolgokból is áll.
    előzmény:
    Torolt_felhasznalo_392329 (100)
     
  2. Torolt_felhasznalo_392329
    Torolt_felhasznalo_392329
    2004. december 14. 11:07100.
    A féltékenység szerintem sem feltétlenül a szerelem jele. . .
    Én nem azt írtam, hogy ne lehetne - kéne változni, vannak viszont olyan dolgok, amikben egyszerüen nem szabad, és nem is érdemes.
    Ha szabad megkérdezni, te miben döntöttél úgy, hogy megváltozol?
    Mi volt az, amire eddig évekig nem volt kedved/idöd, amíg az imádott férfi veled volt, és most rájöttél, hogy mégiscsak képes lennél rá, szándékaid szerint akár életed végéig is, mindennap?

    A leírtak alapján az egyetlen esélyed az lenne, ha a másik nö hibázna. Otthagyná a férjedet, vagy valami a férjed számára gyökeresen elfogadhatatlan dologkot csinálna. Erre eléggé kicsi azért az esély, ezt gondolom te is belátod. Nem beszélve arról, hogy ha utána ló nincs jó a szamár is alapon visszamenne hozzád, hát az nem kicsit lenne megalázó. . . Ráadásul az, amiért elment még biztosan nem oldódna meg így.
    Elmondta pontosan, hogy miért költözött el? Miért gondolta azt, hogy inkább valaki mással próbálja meg, minthogy megkísérelte volna veled megjavítani?

    előzmény:
    Torolt_felhasznalo_721543 (98)
     
  3. 2004. december 13. 21:3299.
    biztos féltékeny lehet, mert hisz az "övé" voltál évekig, és hiába talált vkit, Rád még úgy tekint mint a párjára.

    megértelek, csak kérdeztem. az én párom is férelépett igaz két éve, és mikor megtudtam már rég vége volt. együttmaradtunk, de sokmindent megbeszéltünk változtattunk. (most volt a szülinapom és 32 szál vörös rózsát kaptam!)
    én elengedtem volna ha menni akart volna, de maradt (szerencsére :). de nem erőltettem, sőt.

    talán Nálatok is ha azt látja h néküle is boldogulsz, elgondolkodik h mit is veszíthet. kérdezted h mit szólna ha Neked is lenne vkid?
    előzmény:
    Torolt_felhasznalo_721543 (98)
     
  4. Torolt_felhasznalo_721543
    Torolt_felhasznalo_721543
    2004. december 13. 21:1598.
    Dallam, pontosan értettem az off-ot, csak leírtam nálunk mi volt. Teljesen igazad van abban amit írtál, azt kivéve, hogy az ember nem tud változni. Én máris változtam, és ez így is marad, ha ő nem jön vissza, akkor is másképp fogok viselkedni egy új kapcsolatban.
    Más: Ma pl. a kicsivel játszott, és a kislányom kiejtett két fiúnevet a bölcsis társai közül, hogy azok itt voltak nálunk. De azt nem mondta, hogy a bölcsisekről van szó, csak a fiúneveket. A férjem úgy felkapta a vizet, hogy hozzámvágott egy legót, de úgy istenesen eltalálta a kezem. Most akkor féltékeny? Persze bocsánatot kért, és hogy őt nem érdekli az egész, hát nekem nem úgy jött le.
    Slimm, nem akarja bevallani, hogy mióta van meg a csaj, de max. fél év lehet. És igenis visszafogadnám, tudom ezt nehéz megérteni, azok után amit művelt, de mégis, mert szeretem. Lehet hogy hónapok múlva máshogy beszélek majd, de most ez van.
    előzmény:
    Torolt_felhasznalo_392329 (96)
     
  5. 2004. december 13. 18:5597.
    azt el tudnád fogadni h x ideig vele él, aztán mégis visszajönne? ha beleun a másikba? érdemes ebben reménykedned?
    mióta ismeri a másik nőt?
    előzmény:
    Torolt_felhasznalo_721543 (95)
     
  6. Torolt_felhasznalo_392329
    Torolt_felhasznalo_392329
    2004. december 13. 17:0096.
    Azért írtam zárójelbe az a részt, mert off volt, nem gondoltam, hogy nálatok is ez lett volna, csak itt jutott eszembe.

    Én inkább arra gondoltam, hogy amikor arra gondolsz, hogy együtt, akkor próbáld meg elképzelni, hogy milyen lenne az az élet, ami mind2töknek megfelelne. Ha eddig nem érdekeltek a hobbijai példáil, akkor most elkeseredésedben hiába fogadod meg, hogy kiváncsian vele tartanál. Ha pl. eddig nem segített eleget, akkor vszeg ezután sem fog.

    Szerintem:
    Nem hiszem, hogy egyszerüen azért ment el, mert szerelmes lett valakibe. Valami vszeg hiányzott neki. Valami, amiröl úgy gondolta, már a másik nö felbukkanása elött, hogy ugysem értenéd/adnád meg. Ettöl még persze szeret. Csak nem veled akar élni. Hanem azzal aki -szerinte - ezt megadja neki. Az írásod alapján ez a dolog nem a szép frizura, jó alak, kedves mosolygás témakörbe tartozik. És lehet, hogy igaza van, és olyan dolgot szeretne, amit te igazán nem akarnál/tudnál neki megadni, mert ahogy elmúlna a kétségbeesésed miután visszatérne, ugyanott folytatnád. Mert bizonyos alapvetö dolgokban az ember nem tud változni, és nem is szabad neki.
    előzmény:
    Torolt_felhasznalo_721543 (95)
     
  7. Torolt_felhasznalo_721543
    Torolt_felhasznalo_721543
    2004. december 13. 16:4195.
    Szia Dallam!

    Mi nagyon akartuk a 2. gyereket, akkor még semmi baj nem volt. Elég nehéz volt akkoriban, előtte volt egy iker vetélésem is, szóval akkor lelkileg nagyon együtt voltunk. Az utolsó egy évben romlottak el a dolgok.
    Jár a férjem látogatni, alig-alig marad ki nap, hogy ne jönne. Sokat beszélgetünk, már túl vagyok a folytonos síráson. Sokat megtudtam a csajról is. (Elég jól kiszedem belőle a kis titkokat) Már tudom, hogy felesleges azon küzdenem, hogy azonnal jöjjön vissza. Adok neki időt, és majd meglátjuk. Egyébként elég türelmetlen lettem a gyerekekkel, nagyon hiányzik, hogy este nincs ott és nem tudok rá számítani. Viszont megigérte, hogy a téli szünetben két napot velünk lesz egész nap. Ami nem a karácsony. Még a gyerek témához, abszolút elfogadja, hogy ne találkozzon a kicsi a csajjal, ezzel nincs gond. Ha együtt maradnak sokáig, akkor majd ezt is átgondolom, de most még mindig az az álláspontom, hogy inkább ne.
    Kicsit lenyugodtam, de még mindig csak azt tudom elképzelni, hogy együtt folytassuk.
    előzmény:
    Torolt_felhasznalo_392329 (93)
     
  8. Torolt_felhasznalo_284336
    Torolt_felhasznalo_284336
    2004. december 13. 16:4194.
    Sziasztok!

    bmary ez megdöbbentő. És nem szégeyli magát a keretszanya, és a férjed. Ez gáz.

    sajnálom. de akinek mennie kell az megy.

    Olyan érdekes, hogy legtöbbször a apasik őrülnek meg és hagyják ott a feleségüket gyerekkel. egyszerűen döbbenet, h nem tudnak felnőtt ember módjára gondolkodni.
    előzmény:
    bmary (15)
     
  9. Torolt_felhasznalo_392329
    Torolt_felhasznalo_392329
    2004. december 13. 16:2993.
    Szia Kelly!
    Remélem megírod, hogy mi van veletek!!!
    Egyáltalán nem megbántani akartalak a gyerekkel kapcsolatban. Csak példát írtam arra, hogy igenis lehet boldog élete 1 gyereknek akkor is, ha a szülei elváltak. Gondolom azért ez valahol neked is a legfontosabb, ha úgy alakulna.

    (Picit off: Már nem az elsö topicban olvasom, hogy valaki akkor/azért vállalt gyereket, mert a kapcsolata megromlott, vagy legalábbis mélyponton volt. Lehet, hogy van akinél ez bejött, de számomra megdöbbentö gondolat egy ember (baba) sorsát feltenni, mint kártyán egy lapot, hogy hátha attól megjavul minden. Mert miért javulna? És ha nem javul, akkor nem egyedül, hanem egy pici babával próbálhatsz meg új életet kezdeni? Kapásból megnehezítve az életét, csak azért, mert jobb nem jutott eszébe, amivel a házasságát jobbá tehetné. . . )

    on
    Ez a föhibás dolog butaság. Nem az a kérdés, hogy ki a felelös, hanem az, hogy milyen lenne az az élet, ami mindkettötöknek megfelelne, anélkül, hogy teljesen fel kéne adni magatokat. . .
    előzmény:
    Torolt_felhasznalo_721543 (91)
     
  10. 2004. december 10. 18:0392.
    majd azért írd meg mi volt, hogyan alakulnak a dolgok.
    előzmény:
    Torolt_felhasznalo_721543 (91)
     
  11. Torolt_felhasznalo_721543
    Torolt_felhasznalo_721543
    2004. december 10. 13:5091.
    Ez már igaz, ha valaha mást fogok szeretni, biztos nem követem el ezeket a hibákat, és ha visszajön vele szemben sem.
    Ma este is jön, nem tehetek róla, egész nap ezt várom.
    előzmény:
    Mazsi70 (90)
     
  12. 2004. december 10. 13:2890.
    De ha nem akartál menni, miért tetted volna? Gondolod akkor most boldogabbak lennétek? Ettől még nem te vagy a fő hibás! Ha jelezted neki, mi az, ami téged bánt, ő is változtathatott volna! Itt most nem a hibást keresni, ez nem a megoldás felé vezet, akármilyen irányú legyen is a megoldás! Maximum tanulni lehet a történtekből, hogy lehetőleg máskor ne kövessük el, akár vele lesz az a következő, akár mással.
    előzmény:
    Torolt_felhasznalo_721543 (88)
     
  13. 2004. december 10. 12:3589.
    jaaaaaaaaaaaaaaaj főhibás. . . brrrrr, olyan nincs! én hagytam a páromat menni, egyedül voltam szinte folyton az egyéves gyerekkel mert ha már én nem mehetek akkor ő legalább ő, ha itthon volt akkor sm segített semmiben, mert fáradt és pihennie kell, és még ő mondta h én semiről nem mondok le a kedvéért. és nem adom meg neki amire szüksége van!!! és mint most utólag kiderült, vki másnál sírta ki a bánatát, itthon ezalatt meg én voltam a főhibás. . . . .
    _DE most már úgy látom, h ha akkor nem annyit rohangál a hobbija után hanem kicsit velem is törődik és néha ő is felkel éjjel, meg hajnal ötkor nem MINDIG én, akkor én sem lettem volna hullafáradt egy éven át, és több energiám maradt volna rá is. :(

    persze ez is egy véglet, de én mindig úgy éreztem h a másik is felnőtt ember és ő dönti el h mire szánja (azt a kicsit ami jut) az idejét. én is megkaptam h miért nem szóltam h ne menjen annyit (akkor meg persze házisárkány lettem volna) hát ennyit a hibáztatós játékról.
    előzmény:
    Torolt_felhasznalo_721543 (88)
     
  14. Torolt_felhasznalo_721543
    Torolt_felhasznalo_721543
    2004. december 10. 12:2288.
    Én csak azt tudom mondani, becsüld meg a kapcsolatotokat, ha igazán szereted törődj vele, de hagy élni is. Én ezt szúrtam el, hogy túl sokat vártam tőle, hogy itthon legyen velünk, pedig nagyon sokat dolgozik és hobbijai is vannak, én meg folyton nyúztam, hogy valamiről mondjon le. Végül már nem nyúztam, de nem is mutattam, hogy szeretem. Sose mentem vele, ha hívott, úgy éreztem engem nem érdekel semmi, ami őt igen. Sokszor a gyerekek miatt, de néha meg lehetett volna oldani, ha igazán akarom. Azt hiszem néhány dologban ő is lehetett volna jobb, de a főhibás én vagyok és ez nem boldogít.
    előzmény:
    30as (86)
     
  15. Torolt_felhasznalo_721543
    Torolt_felhasznalo_721543
    2004. december 10. 12:1687.
    Igen, voltak problémák régóta, csak nem beszéltük meg, én a gyerekekkel voltam elfoglalva, ő meg úgy érezte, hanyagolom és ez így is volt. (az ágyban nem) És van változás is, fogytam már 9 kilót egy hónap alatt, más a hajam, és magam is megpróbálok más lenni, látom, hogy mindez tetszik neki és értékeli. Az meg, hogy én más pasival. . azt nem tudja elképzelni sem. Én az övé vagyok. . Pont ezen gondolkodik most.
    előzmény:
    slimm (85)
     
  16. Torolt_felhasznalo_471204
    Torolt_felhasznalo_471204
    2004. december 10. 11:4986.
    Lányok, nem tudom máshogy írni, le a kalappal előttetek! Én lassan másfél éve érzem, hogy válságban a házasságunk, buta módon azt gondoltam, hogy egy baba átsegít. Meg is született drága kisfiunk, imádjuk, csak pont a problémákra nem kaptam vele megoldást. Még mélyebb szakadékban éreztem a kapcsolatunkat nem is olyan régen. Most - hogy elolvastam a hozzászólásaitokat -látom csak, és gondolom végig, hogy én annyira elhagyom magam, sírok, szenvedek, iszonyú nehezen viselem a szeretetlenséget, pedig párom nem csal meg, hazajön, imádja a kisfiát. Csak a felém jövő érzelmekben csalódok, kevésnek, semlegesnek érzem, lehet, hogy a kismamaság teszi, az állandó itthonlét, ingerszegénység. . .
    Kívánom, hogy találjon Rátok/vissza a boldogság mihamarabb!
    előzmény:
    Torolt_felhasznalo_603598 (0)
     
  17. 2004. december 10. 11:2285.
    ez így talán mégsem olyan vészes akkor. bár az h mást talált azt mutatja h már régebb óta voltak kimondott vagy kimondatlan problémáitok. ezt megbeszéltétek már? h mi hiányzott neki a kapcs. ból? v mi nem tetszett?

    ha nagyon szereted érdemes várni és újabb esélyt adni, igazad van. talán érdemes Neked magadnak is kicsit változni, újítani. lehet h ha rájön h nélküle is van élet számodra, Te is taláhatsz mást, az elgondolkodtatja. .
    előzmény:
    Torolt_felhasznalo_721543 (84)
     
  18. Torolt_felhasznalo_721543
    Torolt_felhasznalo_721543
    2004. december 10. 11:1784.
    Újra bíznék benne. . . Nagyon szeretem. Még egy hete sincs hogy elment, és előtte három hétig gyötrődött, mást szót nem tudok rá mondani. Úgy érzem, hogy szeret még engem is, de a másikat is, és meg akarja próbálni, milyen az élet vele. Várok, mást el sem tudok képzelni. Ha hosszú távú lesz a kapcsolata, persze én is másként fogok majd látni, érezni, ez biztos, én is csak olyan ember vagyok mint a többi.
    Mindenki hozzászólásából az jött le nekem, hogyha képes volt elmenni, akkor vége, ne várjak rá, a másik mellett döntött. De elhihetitek én ismerem őt, és van ebben némi "csakazértis megpróbálom", úgy ment el, hogy neki most el kell mennie, mert ha maradna, sokkal rosszabb lenne mindennél, de ha mégis visszajön, akkor meg csak jobb lehet. És nem csak vígasztalni akar sajnálatból, ezt többször is megkérdeztem, ebben nem hazudna. Őrült vagyok és lehet hogy megbánom, de nem tudok más lenni.
    előzmény:
    slimm (83)
     
  19. 2004. december 10. 11:0483.
    ezt az érzést én is ismerem, mert sokat volt /van távol a párom a munkája/ hobbija miatt. eleinte majd megszakadt a szívem. ma már azt mondom h vannak dolgok amiket nem befolyásolhatok, és nem védhetem meg mindentől a gyerekeimet. ő is egy önálló lény (ahogyan az apja is és én is) és a saját döntése a saját felelőssége.

    biztos nagyon fájdalmas egy ilyen hosszú együttlét után ezt az egészet megélni. nem piszkáni akartalak, csak arra gondoltam, h ha végül a férjed mégis a távozás mellett dönt, akkor hosszú távon is érdemes e így hozzáállnod? (nem emlékszem, ha írtad ne haragudj ) mióta tart ez a felemás állapot? mióta nem tud dönteni? és ha visszajön? képes eszel újra bízni benne?
    előzmény:
    Torolt_felhasznalo_721543 (80)
     
  20. Torolt_felhasznalo_721543
    Torolt_felhasznalo_721543
    2004. december 10. 10:4482.
    Szia, mennyi idősek a gyerekek, hogy élted meg ezt a 1, 5 hónapot, írj légyszi többet!
    előzmény:
    Mazsi70 (81)
     
  21. 2004. december 10. 10:3981.
    Szia Kelly!
    Én 2, 5 hónapja mentem át mindazon, amin te most, úgyhogy nagyon meg tudlak érteni. Nálunk is kb. 1, 5 éve lefelé szálló ágban volt a kapcsolatunk, mégis megdöbbentem és megijedtem, amikor a férjem bejelentette, hogy elköltözik. Illetve akkor még csak annyit mondott, hogy ezen gondolkozik. Én mindent megtettem azért, hogy pozitív irányba irányítsam a döntését, de nem sikerült. Szerintem döntött ő már akkor, csak még nem merte felvállalni. Úgyhogy nekem volt kb. másfél hónapom arra, hogy felkészüljek az elköltözésére, talán ezért amikor elköltözött, már nem volt olyan borzasztó. Nálunk is két gyerek van, akik sokkal jobban alkalmazkodtak a helyzethez, mint azt gondoltam.
    előzmény:
    Torolt_felhasznalo_721543 (80)
     
  22. Torolt_felhasznalo_721543
    Torolt_felhasznalo_721543
    2004. december 10. 09:5680.
    Köszönöm a hozzászólásokat, de. . .
    Elég fura lenne, ha együtt karácsonyoznánk, kedves Dallam, miután nekem hirtelen még nincs új párom, így három felnőtt ülne az asztalnál, nekem ez elég morbid. Nem is értem, hogy tudtok úgy tanácsod adni, ha nem éreztétek ezt még, amit én. Húsz évet együtt élni valakivel, akit szeretsz, ezt nem lehet egy hét alatt elfelejteni!!! Nem tudom még elengedni. . . És még ő sem döntött. . akkor minek vigye el a gyereket?? megmutatni?? De ez még nem is merült fel konkrétan, majd meglátjuk.
    Tegnap este kénytelen voltam felhívni az apját, mert annyira kereste, mikor jön már apu. . . Mit mondanátok erre, ha fél órája ezt kérdezgeti a gyerek? Kinéz az ablakon minden autóhangra?? Majd megszokod drágám??
    előzmény:
    Torolt_felhasznalo_603598 (0)
     
  23. 2004. december 10. 09:1779.
    arra még nem gondoltál h ez egy elég önző álláspont? (minden bántás nélkül) h egy gyerek nem a tulajdonunk, és mint ilyen önállóan is tud dönteni, h kedvel e vkit vagy sem? abba sem fogsz később beleszólni kivel barátkozik majd nem? biztos nem anyaként fog az új barátnőre nézni. érdemes annyira megbízni a gyerekünkben h ő alakítsa ki a saját véleményét és a saját kapcsolatait is emberekről. ezzel nem lehet (és nem is érdemes) egy ffit amúgy sem magunkhoz láncolni, legfeljebb elmérgesíteni a viszonyt. sztem azt kockáztatod ezzel h idővel inkább nem is jön, csak ne kelljen konfrontálódnia. ne kelljen minden alkalommal neki alkalmazkodnia.

    elismerem h nehéz túltenni magunkat a fájdalmon, amit a "másik nő" aki "elvette a férjem" jelent. de hosszú távon (ha mellette marad) úgy is lehet nézni a helyzetet h ő egy újabb személy akitől a gyerekem lehet h vmi plusszt is kaphat, akitől olyat is tanulhat amit tőlem nem. (pl, ha én nem vagyok vmi művészi hajlamú ember de a másik igen, akkor ezen a téren többet kap az életben)

    ha már e tudod fogadni h a férjed más mellett döntött érdemes elgondolkodni azon milyen viszonyt szeretnél a két család között az életetek hátralévő részében. ha azért mert elhagyott, a gyerekeden keresztül próbálod büntetni, hidd el visszaüt. mert ezzel a gyerekedet is bünteted.
    előzmény:
    Torolt_felhasznalo_721543 (76)
     
  24. Torolt_felhasznalo_392329
    Torolt_felhasznalo_392329
    2004. december 9. 17:2978.
    Közösen, szeretetben? Számtalan példáját láttam már.
    Mindkét lakásban van szobája a gyerekeknek, ott vannak ahol éppen kedvük tartja, vagy a megállapodás, a szülök gondosan odafigyelnek, hogy se anyagi se érzelmi dolgokban ne játsszák ki öket egymás ellen.
    Ez biztos undorítóan hangzik neked, de a karácsonyi asztalnál 4 felnött ül. . .
    (Nem kérdés, ha alkalomadtán moziba mennének, akkor ki vigyázzon a gyerekekre. . . )
    előzmény:
    Torolt_felhasznalo_721543 (76)
     
  25. Torolt_felhasznalo_392329
    Torolt_felhasznalo_392329
    2004. december 9. 17:2577.
    Azt teszed amit jónak látsz, nem bántani akartalak.
    Nekem az, hogy elköltözött sajnos eléggé egyértelmü, de persze te ismered. Ha tényleg 50-50% lenne az esély, akkor miért nem veled együtt lakva állt neki a gondolkodásnak? A szerelme voltál te is, az is lehetett múlandó. . .
    Ne felejtsd el, hogy az anyuka-apuka neveli a gyerekeket felállás kizárólag kulturális beidegzödés - amitöl persze még lehet jó így. A világ számos más táján nevelnek boldog gyerekeket másféle környezetben.
    Miért félsz attól, hogy megkedvelné azt a másik nöt?
    1 gyerek nem hülye (más szót nem találtam), hogy egy vadidegen nöt a kedvességéért jobban szeressen mint az anyját!!!

    És lehet, hogy nálatok egyáltalán nem így van, de az, hogy szeret téged, meg a gyerekét, meglátogat, törödik veletek, legtöbbször nem annak a jele, hogy újra akarja kezdeni, csak egyszerüen normális érzületü ember, aki nem akar hátat fordítani csak azért mert már mással képzeli az életét.
    előzmény:
    Torolt_felhasznalo_721543 (76)
     

Címlap

top