Az nlc. fórumon 20 éves fennállása óta közel 300 ezer témában indult csevegés, és több mint 1 millió hozzászólás született. A Facebook megjelenése és térhódítása miatt azonban azt tapasztaltuk, hogy a beszélgetések nagyrésze áttevődött a közösségi médiába, ezért úgy döntöttünk, a fórumot hibernáljuk, ezentúl csak olvasása lehetséges. Új hozzászólást és témát nem tudtok indítani, azonban a régi beszélgetéseket továbbra is megtaláljátok.

Haldoklik a kutyám

blondine
Létrehozva: 2008. február 25. 07:36
Sziasztok. Nagyon szomorú vagyok. Van egy 7 hónapos kis spánielünk.
Csütörtök óta rosszul van. Hányás, remegés.Csüt.este elvittük az állatkórházba, ahol kapott 3 injekciót, meg széntablettát.
Kicsit jobban is lett, bár másnap a hányás folytatódott. Megint orvos, megint 3 injekció, +klion tabletta. Egy tablettát betudtam adni, de többet nem. Péntek óta nem evett SEMMIT Inni is csak nagyon keveset. tegnap már szinte semmit. Az orvos mérgezésre gyanakszik, vagy idegentestre a gyomorban. ma dél körül nézi meg, és az eddigi szenvedése, és leépülése miatt, mondta, hogy jobb lenne, elaltatni. 2 gyerek szíve szakad meg, plussz az enyém. Már lábra sem tud állni. A gyerekek reggel a kutyi mellett imádkoztak.Úgy mentek el suliba.Azt hittem belehalok....
Nincs valami titok, valami csoda, ami meggyógyítaná???

Szörnyű ezt nézni. Remélem nem nagyon össze-vissza írtam.

Nincs valakinek ötlete, amit még meg lehetne próbálni?

Egy tíz percre elmegyek, de jövök vissza. Segítsen aki tud valamit..
  1. 2008. február 28. 10:30201.

    Én is beírnám az Állatklinikát az István utcait!

    Akik 35.000.-már el is bírták altatni a cicámat! 

    előzmény:
    livilla (199)
    2008-02-28  10:18
  2. 2008. február 28. 10:26200.
    Azta, csak kicsit hibáztatja magát?    És még pénzt mert elfogadni az a barom , aki el akarta altatni ezt a szépséget!
    előzmény:
    blondine (198)
    2008-02-28  10:11
  3. 2008. február 28. 10:18199.

    Szerintem is nyissunk az állatorvosokról egy topicot, mindenki irja le negativ és pozitiv tapasztalatait az adott orvosról, aki legyen megnevezve!

    Konkrétan kedvenceink élete múlhat rajta!

    előzmény:
    kotnyeles8 (197)
    2008-02-28  10:10
  4. 2008. február 28. 10:11198.
    Most voltunk az orvosnál, aki ezelőtt kezelte, mert mára volt megbeszélve, hogy rendezzük az anyagiakat.2000.-ft-t kért. csak az anyag árát.Levittem Olit is, mikor meglátta, annyit mondott, hogy tényleg jobban van. Kicsit hibáztatja magát.Mondta, hogy bezavart a dignózisba, hogy a kórházban,(ahova legelőszőr vittük) ott mérgezésre gyanakodtak, ezért ment el ő is ebben a irányba.A kórházban 2 orvos látta, utánna a rendelőben ő, és mégis csak egy 4. orvosnak jutott eszébe a kullancs.

    de hála istennek túl vagyunk rajta. Köszönjük a szorítást, és a nógatást, hogy vigyem másik orvoshoz.
    előzmény:
    Torolt_felhasznalo_603598 (0)
     
  5. 2008. február 28. 10:10197.

    Nagyon örülök a javulásnak! Oli az NLC fórum hőse!

    Az Orvos nevét ki kell írni egy szégyen táblára! 

    Miféle szerzet? férfi? Nő? fiatal? idős? 

    előzmény:
    blondine (185)
    2008-02-28  07:40
  6. 2008. február 28. 10:02196.
    A pisijét elég nehéz megfigyelni, de még kicsit zöldes nem tiszta sárga.De alakulunk. Kicsit kivittem, de hamar fárad még. pisilt, szaglászott kicsit, és jött vissza az ajtó elé, hogy pihenjen. Kell még pár hét, hogy a régi ereje visszajöjjön. De már akar élni.
    előzmény:
    Isra (193)
    2008-02-28  09:44
  7. 2008. február 28. 09:49195.

    Jajj de jó, örülünk mi is (Manka kutyával együtt, ő is küld egy nagy puszit Olinak). Még szerencse, hogy irtál ide, és rávettünk, menj el másik dokihoz. Az elsőnek adj egy jó nagy pofont (én nem hagynám, hogy ilyen olcsón megússza).

     

    előzmény:
    blondine (185)
    2008-02-28  07:40
  8. 2008. február 28. 09:45194.

    Ez egy hihetetlen érzés!!!! Annyira jó, hogy jobban van!!!

    Hamarosan majd szaladgál a kertben boldogan.

    előzmény:
    blondine (185)
    2008-02-28  07:40
  9. 2008. február 28. 09:44193.
    Jajdejó!!!!!!!!     A pisije normális színű? 
    előzmény:
    blondine (181)
    2008-02-28  07:11
  10. 2008. február 28. 09:30192.
    HEURÉKA !
    Ez aztán a jó hír!!

    Picit félve néztem be.. de most már nagyon-nagyon örülök!!

    Megnéztem a képeket, nagyon édes a kicsike. Kísértetiesen hasonlít a szeme a miénkre...
    előzmény:
    Torolt_felhasznalo_603598 (0)
     
  11. Torolt_felhasznalo_669770
    Torolt_felhasznalo_669770
    2008. február 28. 09:10191.

    Nagyon örülök én is Veletek együtt.  Ennél már csak jobb lesz, csak arra ügyeljetek, hogy a kiskutya diktálja a tempót. Nem szabad siettetni, vagy erőltetni az evést.

    Nálunk maradt vissza némi maradvány-tünet, ami kb. egy fél év után szünt meg teljesen. További javulást,  és szép napot!

     

    előzmény:
    blondine (181)
    2008-02-28  07:11
  12. 2008. február 28. 08:35190.
    3. próba a többi elszállt!

    Szóval:



    SZUPER!!!

    Még jó hogy megosztottad velünk a problémát mert még belegondolni is rossz mi történt volna!

    Hajrá Oli pár óra múlva kergetni fogod a galambokat is!
    előzmény:
    blondine (185)
    2008-02-28  07:40
  13. 2008. február 28. 08:32189.
    Jajjj de jóóóóóóóóó!!!!!
    Nagyon örülök, hogy javulgat Oli. Kezdetektől fogva szurkolunk Neki!
    előzmény:
    blondine (181)
    2008-02-28  07:11
  14. 2008. február 28. 08:27188.

    HURRÁÁÁÁÁÁÁÁÁÁÁÁÁÁÁÁÁÁÁÁÁÁÁÁÁÁ

             

         

    előzmény:
    Torolt_felhasznalo_603598 (0)
     
  15. Zay
    Zay
    2008. február 28. 08:00187.

           

    ÉLJEN!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!

    De jó hírrel indul a napom!!!!4

    Olyan ügyes az az Oli-kutyus!

    Blondie, te meg ne is gondolj rá mit készültetek tenni (persze azért hogy ne szenvedjen ). Az egy rossz emlék. Élvezzétek ki a perceket. Vigyázz rá nagyon, még gyengécske, de nagyon nagy akarata van!    

    előzmény:
    blondine (185)
    2008-02-28  07:40
  16. 2008. február 28. 07:51186.
    Juppiiiiiiii!  
    előzmény:
    blondine (185)
    2008-02-28  07:40
  17. 2008. február 28. 07:40185.
    Szinte hihetetlen. Ha belegondolok, hogy már meg volt írva a halálos ítélete.....Szörnyű! És most itt fekszik mellettem, Újra élet van a szemében. És komolyan mondom, hogy hálás. Nagyon megható. Imádoooom!!!
    előzmény:
    Torolt_felhasznalo_603598 (0)
     
  18. 2008. február 28. 07:26184.

    Először el sem akartam olvasni a topikindítót, mert arra gondoltam, hogy nem akarom, hogy érezzem, ami ezzel a "címmel" együtt jár.  

    Most viszont örülök, hogy túltettem magam ezen a félelmemen.  

    előzmény:
    szelidgesztenye (183)
    2008-02-28  07:21
  19. 2008. február 28. 07:21183.
    Nagyon nagy öröm. Külön köszönet, hogy megosztod.  
    előzmény:
    blondine (181)
    2008-02-28  07:11
  20. Torolt_felhasznalo_585676
    Torolt_felhasznalo_585676
    2008. február 28. 07:20182.
    De jó hír!!!! Nagyon örülök, úgy látszik a kollektív szorítás is segített!!! Továbbra is jobbulást,és még több erőt Olinak, és nektek is!!!
    előzmény:
    blondine (181)
    2008-02-28  07:11
  21. 2008. február 28. 07:11181.
    Olivér eszik!!!!! Na nem sokat, egy kis száraz tápot kóstolt. kb.egy kis maréknyit megevett. Iszik, és már csóválja a farkát. Járkál a lakásban. Kivittük pisilni, és már a feketerigó után indult. Kimondottan jól van. Már csak erősödnie kell. Nagyon boldogok vagyunk.Reggel már jelezte, hogy ki akar menni. Ott állt az ajtó előtt.
    előzmény:
    Torolt_felhasznalo_603598 (0)
     
  22. 2008. február 27. 23:32180.
    Az én nevemet macskáknak adják gyakran, de vannak egyéb állatok is a névrokonaim között, kutyák is. Egyáltalán nem zavar.
    előzmény:
    fullsister (168)
    2008-02-27  11:46
  23. 2008. február 27. 23:30179.
    Én is a legkisebbet választottam. 6 kutyusból!
    előzmény:
    blondine (167)
    2008-02-27  10:32
  24. Torolt_felhasznalo_605695
    Torolt_felhasznalo_605695
    2008. február 27. 22:23178.
    Blondine remélem már jobban van a kis kutyid!!!! reggel ird meg mindenkepp!
    előzmény:
    Torolt_felhasznalo_603598 (0)
     
  25. 2008. február 27. 18:42177.
    Én Felsőpakonyról hoztam!Van Rizi-bizi ős,erre emlékszem! Az apa Bársonyhegyi Borisz! Csipet-csapat kennel! 
    előzmény:
    blondine (167)
    2008-02-27  10:32

Címlap

top