Az nlc. fórumon 20 éves fennállása óta közel 300 ezer témában indult csevegés, és több mint 1 millió hozzászólás született. A Facebook megjelenése és térhódítása miatt azonban azt tapasztaltuk, hogy a beszélgetések nagyrésze áttevődött a közösségi médiába, ezért úgy döntöttünk, a fórumot hibernáljuk, ezentúl csak olvasása lehetséges. Új hozzászólást és témát nem tudtok indítani, azonban a régi beszélgetéseket továbbra is megtaláljátok.
Korai magömlés
(Először is a viccelődni próbáló topiktársakat kérném, hogy menjenek máshová, épp elég hülye topik nyílt ma, ez komoly! Köszönöm!)
Szóval a probléma adott, erre keresek megoldást. 4 éve vagyunk együtt, a helyzet azóta semmit nem javult!
Sok mindent olvasgattunk már e témában, de eredménytelenül, bízom benne, hogy azért van erre megoldás a párom lecserélésén kívül, azt ne is ajánljátok!
Főleg olyanok segítségét keresem, aki találkozott már ezzel a helyzettel, esetleg sikeresen meg is oldotta! 1-2 régebbi topikot olvastam korábban, de ott is olyanok adtak tanácsot, akik csak olvastak erről, de tapasztalatuk kevés volt.
Szóval, léteznek olyan emberek/párok, akik találtak megoldást?
ámokfutó: időnként én hasonló cipőben járok, bonyolítja a dolgokat, h van két kisgyerekünk.
A kapcsolatunk első évében (főleg nyáron, és amikor munkanélküli voltam) látványos javulás volt - ez az ún. elszorítós technika, sokat gyakoroltuk, és tényleg működött, volt hüvelyi orgazmusom is, pedig nekem meg pont a lassúság a probléma. Jót tett a játékosság, a humor, no meg h mindkettőnknek volt ideje/energiája foglalkozni a problémával.
Sajna a terhességek és a gyerekek születése óta megint kevés időnk/energiánk van, ezért megint nagyon hullámzó az együttlétünk minősége. Már várom a napfényt, meg h vége legyen a felújításnak, és kicsit kettesben legyünk.
Egy szó mint száz - értem, h milyen helyzetben vagy, és tudom, h lehet kezelni (a párom soha nem lenne hajlandó szexuál-pszichológushoz menni) kettesben is, egész jól, de tudnod kell, h ez a probléma időről-időre vissza fog térni, ha már kevesebb időtök, energiátok lesz egymásra.
http://magyarerzsebet.freeweb.hu/szexualis.html
Én ehhez a doktornőhöz járok más problémákkal, de itt ezen az oldalon is van segítség. Közel 40 év szakmai tapasztalat van a háta mögött.
gyakoroltatni kell a pasast sok novel, hogy ne legyen kiehezett
akkor majd tudja szabalyozni,, akar orakat is visszatartani
egy no nem eleg ilyen orvoslasara, mert azt mar nem is kivanja rendesen mint 1 ujat,, fogycsikorogva all neki es gyorsan be is vegzi
de a veszelye, hogy raszokik a friss husira, mint egy baratom,, es a felesegevel mar csak igazan setalni szeret
Szia!
nem olvastam vissza,de kriston andreát ajánlották már?
Szerintem először egyedül menjen, hogy "szabadabban" tudjon beszélni, hogy a szexológus is átlássa a probléma gyökerét.
Aztán együtt.
Bár az én példám nem szexuális probléma, de igenis lehet lelki oka. Amire nem is gondol az ember. Én most voltam pszichiáternél és olyan problémákra nyitotta fel a szemem, hogy csak lestem. A célzott kérdésekkel, segítségekkel. Szóval szerintem érdemes lenne megpróbálni.
Én holnap kezdek a férjemmel egy autogén tréninget. (Mondjuk mi nem szexuális problémára, nekem volt nemrég stressz okozta pánikrohamom és ajánlotta a pszichiáter, hogy együtt menjünk, a férjemnek is jót tesz, ő is könnyebben levezeti a munkahelyi stresszt!)
Bocs, nem olvastam vissza, lehet, h már említve lett:
Mikortól számít korainak az elélvezés?
És mennyi időtől számít "későinek" ha a nő addig nem tud elmenni?
Még valami eszembe jutott, most hogy olvasgattam a hsz-eket. Ahogy a nőknél is az agyban dől el elsősorban az orgazmus, úgy a férfiaknál is az agyban dől el, az hogy mennyi ideig bírják. Tehát ha semmiféle technika nem működik, akkor én javasolnám hogy sajátítson el egy mentális technikát, amivel képes befolyásolni ezt. Nekem az agykontrollal vannak nagyon jó tapasztalataim az élet minden területén, tehát én ezt tudom javasolni. Sokaknak segített szexuális problémáik megoldásában.
Abban maximálisan egyetértek, hogy azon kívül hogy mindenkinek van egy alap adottsága hogy meddig bírja, ugyanilyen fontos, hogy milyen tapasztalatok rögzültek benne az évek folyamán. A jelek szerint a párodnál az rögzült be, hogy idejekorán van magömlése. És minél tovább marad ez így, annál inkább elhiszi, hogy ő ilyen. Ezt meg tudja változtatni pl. az agykontrollal, úgymond át tudja programozni az agyát, amire a teste is válaszolni fog.
Én tiszta szívből ajánlom, mert ahogy olvasom szeretitek egymást, viszont ez az állapot már most problémát okoz. Egy hosszú együttélésben pedig komoly gondokat okozhat, akár a kapcsolatotok is rámehet.
Látod Fakutya,már most el vagy késve.....
Nincs azzal semmi baj,ha valaki segít a párjának,feltéve ha a faszin azt látod hogy tényleg akarja megoldani a problémáját.Ha hajlandó szakemberhez fordulni,ha hajlandó beszélni a problémáról,és nem uccsó sorban hajlandó figyelembe venni hogy ez mit jelent annak az embernek,akit szeret.Ha nem kezd el magyarázkodni,kifogásokat keresni,és főleg nem kezdi a másikban keresni a hibát.Fej a homokba,és azt hiszi hogy majd megoldódik a probléma magától.
Szóval segíteni azon lehet,aki hagyja hogy segítsenek,és főleg akarja a változást.Aki meg nem,attól meg max válnak....
Sajnálni csak addíg lehet valakit,míg minden küzdelme ellenére sem jut ki a gödörből.De valljuk meg kevés az a faszi aki nem csinál híúsági és büszkeségbeli kérdést abból hogy a férfiassága nem működik...Ostoba mind,mert azt hiszi megváltozhat bármi is.
Meg is változik én mondom,méghozzá az asszony hozzáállása,és a türmelmi faktora.Aztán megy a levesbe,és ott áll továbbra is egy fals levegőt szippantó porszívócsővel....
Látod ahogy a mellékelt fotó is mutatja,másnak is van problémája a magömléssel...
Osztom azok véleményér,akik azt kérdezik hogy mit a szart csináltatok 4 évig?Paszírozzátok a szart,ahelyett hogy réges rég szakemberhez fordultatok volna.
Ez agyban dől el.És a párod a 27 éve alatt/de legalább is előtted/ nem kóstolta a muffot,csak a marok Marcsaa pornóra meg a Playboyra.Rázta a brét mint részek kanászt a villanyoásztor,oszt passz.Nincs is ezzel baj hogy a te mézescsuprodból kóstolja meg először a mannát,mert ha nem így lenne akkor gondolom elmondta volna hogy az összes csajánál ez volt a gond.Viszont ezt nem hiszem,mert akkor annyira frusztrálná már a dolog,hogy nálad be se küldte volna a gyíkot...
Szóval nekem a sztorid annyi,hogy meg kell tanítani a saját farka használatára,én hiszem hogy működik a dolog,csak nem mindegy hogy kinél.
Anno mikor a polírozott fejű bohócomat első alkalommal bezavartam az oduba,olyat köpött kb 20 másodpersz után,hogy a csaj azt hitte belevizeltem a vaginájába....Lőtem mint a háborúban.Égtem mint a rongy,mert tudtam hogy nem ettől férfi a férfi.
Azután szépen fokozatosan rájöttem a csínjára bínjára.Önmegtartóztatás.Ezt így hívják.És aggyal irányítható,de ajánlották már mások is a makk megfolytását,az is működik.
Lehet nekem mindenféle hókuszpokuszokat magyarázni,de aki évek alatt nem képes megtanulni,vagy szakemberhez fordulni,az alkalmatlan a dugásra,és szerintem másra is...
Tessék.The Ohne barátom után szabadon itt a képes illusztráció az óriási magömléről....
jelzem engem pasi még nem tartott el, az apámat leszámítva............de ő is csak 18 éves koromig, azóta anyagilag független vagyok................
Igen. Intimtorna féle.
A dokik nem mondtak semmit. A pszichológus szerint, mindenkinél akinél ilyen probléma van, többnyire a kamaszkorában keresendő a baj forrása: sietett a masztival, nehogy rányissanak.
A pszichológust felejtsétek el. Áh. Nem érnek semmit. Csak az elszorításos technikát fújják, plusz gyógynövényes bogyókat.
Az urológus azt mondta, erre a problémára még nincs igazán megoldás. Amit ki lehet próbálni: gyógyszer (amit már írtam), és van egy olyan injekció, amit a barlangos testbe kell beadni, és ez tartós merevedést okoz. Igazából impotenciára van, de mivel akár 2 órás merevedés is elérhető vele, korai magömlésnél is használható. Hiszen nálunk is probléma, hogy nincs második menet. Így pedig lehetne. Doki megmutatja hogyan kell beadni. Nem fáj. És a párom azt mondta, tényleg nem fáj. Ezt 1x kipróbáltuk. Hát... valószínűleg keveset adott be (a doki azt mondta, mindenkinek magának kell kikísérleteznie, hogy mekkora adagra van szüksége. ha többet ad be bajt okoz, tehát kevéssel kell kezdeni), mert nem igazán akart működni másodszor, úgyhogy el is ment a kedve tőle. Többet nem tudtam rávenni. Pedig ez volt az egyetlen amiben bíztam.
A kapcsolatunkat egyre jobban megviseli. Eleinte, mint írtam, még bíztunk. Első években azt hittük majd megoldjuk. Aztán jöttek a dokik, a gyógyszerek, a szuri, és semmi sem segített.
Én gyakorlatilag eljutottam odáig, hogy minden lehetséges módon kerülöm a szexet. Egyszerűen képtelen vagyok rávenni magam, hogy újra, és újra próbálkozzunk hátha. Nekem már nem megy. Én már feladtam. Természetesen, mivel a párom nem impotens, ezért ő eléggé szenved a szex hiánya miatt, így aztán elég kellemetlen helyzetben vagyunk már. Ő úgy gondolja, hogy lehet hogy nekem nem lesz orgazmusom, de azért nem rossz összebújni, és ha nem rossz összebújni, akkor jó. Nem érti meg, hogy nem így van. Hiába magyarázom neki, gondoljon bele neki milyen lenne, ha pl. 10 évig mindig felizgatnám, de sosem tehetné be, vagy betehetné, de (ha nem lenne korai magömlése) két mozdulat után ki kellene vennie. És ez így menne nap mint nap. Vajon hogy birná?
Igen.
Neked pedig ezt, mert pár hete kerested......
Ja, másik niken.......
Köszönöm szépen!
Neked, jó reggelt?