Az nlc. fórumon 20 éves fennállása óta közel 300 ezer témában indult csevegés, és több mint 1 millió hozzászólás született. A Facebook megjelenése és térhódítása miatt azonban azt tapasztaltuk, hogy a beszélgetések nagyrésze áttevődött a közösségi médiába, ezért úgy döntöttünk, a fórumot hibernáljuk, ezentúl csak olvasása lehetséges. Új hozzászólást és témát nem tudtok indítani, azonban a régi beszélgetéseket továbbra is megtaláljátok.

Méhszájzáró műtét után

vudumami77
Létrehozva: 2009. március 12. 14:51
Ezt a topicot azért indítom,hogy a hozzám hasonlóan műtéten átesettek megosszák tapasztalataikat egymással,és velem.Érdekelne olyanok hozzászólása is,akik így hordták ki a babájukat,szóval írjatok!
  1. 2016. június 30. 09:31251.

    Szio!


    Most latom,hogy irtal.Remelem irsz majd.


    Nekem is megvolt a mutet 3 hettel ezelott.


    Nekem is azt mondta az orvosom,hogy pihenjek,sot,hogy nem kell non-stop fekudni,mert nem ezen mulik.Nah, hat nekem aztan mondhatja... :D Fekszem mint a kisangyal akkor is,ki nem tudna robbantani az ágybol, mert nekem is van segitsegem. :) Voltakeppen csak wcnel es zuhanynal hagyom el a bazisomat. :) Még enni is ágyban eszem oldalrafordulva.


    Megertem a dokimat is,h szerinte miert nem ezen mulik,mert ferjemnek van egy kolleganoje,akit szinten osszevarrtak,majd ugyanugy tette/vette a dolgat utana,persze lightosabb uzemmodban,s azota mar van egy 3 eves gyerkoce.De ez az,hogy ezt elore sosem lehet tudni,visszacsinalni meg nem lehet,ha nalunk nem igy tortenne,szoval a legtutibb ha fekszunk.


    Te hogy birod?En feltunoen jol.Ma vagyok kerek 22hetes.16.het ota fekszem.Nem tudom hogy csinalom,de tokre jol elvagyok. :D


    En pl utanaolvastam,hogy mit lehet meg tenni az ugy erdekeben,s raakadtam a Proluton depot nevezetu injectiora.Dokimat megkerdeztem rola,nem ellenezte,szoval azota heti 1x azt is kapok.Ez egy progeszteron keszitmeny.A www.koraszulesmegelozes.hu oldalon tudsz utanaolvasni,hogy miert jok a magas progeszterontartalmu keszitmenyek nekunk.


    Te hany hetes vagy?Neked miert volt szukseg a -ra? (En igy hivom) :)

    előzmény:
    s.sziszy05 (250)
    2016-06-11  17:44
  2. 2016. június 11. 17:44250.

    Sziasztok!


    kedves Krisztina!


    Érdeklődnék, hogy mi lett veled? Megvolt a műtét? Én is, kb 1 hónapja estem át szintén megelőző célzattal egy ilyen műtéten. Nekem csak annyit javasolt a doki, hogy sokat pihenjek, de mivel megtehetem, ezért szinte egész nap fekszem, csak napozni megyek ki, ahol szintén fekszem.


    Neked végül mit tanácsolt az orvosod? 

    előzmény:
    krisztynna (249)
    2016-04-19  09:04
  3. 2016. Április 19. 09:04249.

    Sziasztok!


    Z.Timi itt vagy még?Szoktad olvasni a topicot?Kerdeznek toled,meg barkitol aki tul van mar ilyen muteten.Mit javasolt utana az orvosotok?Sajnos nem tudom a legelejere porgetni a hozzaszolasokat,igy pont ezt nem latom.Illetve Timi,nalad olvastam talan,hogy meg pisilni sem mehettel ki mutet utani napokban?En kivancsi leszek az orvosomra,hogy mit javasol,o nem egy fosos termeszet.Aztan vegig fekves ugye?Nekem megelozo jelleggel lesz a varras 17+6 napon.Tavaly az ikreimeg vesztettem el 22+6 naposan. 


    Kuldtek kistesot ,Onala vegig fetrengeni fogok,bar az orvosom mikor ezt kijelentettem,kozolte,majd akkor fekudjek amikor o mondja.Lehet felreertette,er ezt a 11.heten jelentettem ki,es a jovore nezve szantam a mondatom,o meg mar lehet azt gondolta,mar most henyelek egesz nap.Nyilvan meg kell talalni az aranykozeputat,merz ha total legyengul az ember,sem jo,de ezek utan a kijelentese utan kicsit izgulok,hogy nem-e fogja lightosan kezelni a dolgot.Bar tok mindegy,mert full fekudni fogok,barmit is mondjon,mutet utan tenti lesz vegig.Szeretnem ha mar kozvetlen mutet utantol is elovigyazatosak lennenk.

  4. Torolt_felhasznalo_770932
    Torolt_felhasznalo_770932
    2009. november 5. 13:10248.

    Hát szia!!!

    Jó régen,pont egy hónapja írtuk az utolsó üzit,remélem azért még ellátogatsz ide!

    Hogy vagytok?Szépen fejlődik a picurka?!

    Egy csomó dolog történt azóta,volt az őszi szünet,itthon voltak a csajok,aztán volt munkahelyi galiba,most épp sztrájkolunk..szóval zajlik az élet!

    Írj ha "erre" jársz!!!

                       Puszi:Erika

    előzmény:
    z.timi (247)
    2009-10-05  21:17
  5. 2009. október 5. 21:17247.

    Szia!!!!!!

     

     

    SOK BOLDOG NÉVNAPOT A LÁNYODNAK!!!!!!!!!!!

    A bringa tök jó dolog. Én is sokat tekertem. Na, de msot lusta vagyok, pedig még rajtam maradt 12 kiló!!NAgyon durva. Nme nagyon akarok vásárolni göncöket is, mert bízom benne, hogy szépen lemegy. Sok mindent viszotn nem teszek érte. Tavaszra viszont le kéne adni. Olyan nehéz viszont így, hogy otthon ülök, mindig befigyel a számba valami nass. :)

    Az oltással egyetértek, én se adatnám be a gyerekeknek, a keresztgyerekeim se fogják megkapni. Az évek múlva kijövő szövödményekről nem tudhat még senki (persze, kívánom, hogy ne legyen, reméljük nem is lesz, csak hát én is félős vagyok)

    A fogászat előttem is még előttem van, húzom halasztom, de már ne msokáig lehet.

    Hát, igen Marcell növöget, egyre akaratosabb, és puszilgatni is leginkább akkor lehet, ha jó kedve van, mert különben csak görbül a szája és bömböl mindenért. Már tud mosolyogni is nagyokat, de azt is jól meggondolja, érdemes-e. Amikor már hülyére bohóckodjuk magunkat, akkor nagy kegyesen elhúzza a száját.

    Ha lesz időd írj, én is próbálok jönni gyakrabban.

    puszi,

    Timi

    előzmény:
    Torolt_felhasznalo_145183 (246)
    2009-10-05  19:49
  6. Torolt_felhasznalo_770932
    Torolt_felhasznalo_770932
    2009. október 5. 19:49246.

    Szia Timi!!

    De jó,hogy végre írtál!!!

    Örülök,hogy minden rendben veletek!!!

    Nem a H1N1-et kaptuk meg állítólag.De én nem is akarok pánikolni ettől a sertésestől,szerintem ez csak a gyógyszergyártó cégek pánikkeltése a bevételük növelése érdekében,tavaly ugyanígy nagy felhajtás volt az akkori influenza körül is,mégis túléltük...A gyerekeimnek sem adatok majd injekciót,valahogy félek tőle..túl hamar piacradobták,nem tisztázottak a mellékhatások sem.Szerintem kell,hogy átessünk ezen,hogy a következő járványra ellenállóbak legyünk.Ez mindig is így volt.Amúgy ez a h1n1 is csak egy sima influenza,minek ez a felhajtás??

    Na,más.Marcell már ilyen nagy??!De jó,akkor már lehet "gyúrmázni",lehet neki nagy puszikat adni,ugye?!

    Mi megvagyunk,két hete kiműtöttek egy fogamat,kénytelen voltam elmenni a szájsebészetre,mert csomókban hullott a hajam,és gondoltam,hogy attól van.Most kezd múlni a gyulladás.A gyerekek is jól vannak,a nagylánynak holnap lesz névnapja.Ja!És kaptam a páromtól egy hiperszupi bringát (biztos célzás a súlyomra...tekerjek mert dagi vagyok..)Hát dióhéjban ennyi!Írj majd,és sok puszi nektek!!!

    előzmény:
    z.timi (245)
    2009-10-04  20:37
  7. 2009. október 4. 20:37245.

    Szia Erika!

    Jaj, én is benézek ám időnként, de elég ritkán jutok gépközelbe . Amúgy jól vagyunk. Marcell növekszik, megkapta a kéthónapos oltásait, 4.5 kiló, és 59 cm. Voltam hathetes kontrollon, minden rendben. :)

    Nálatok mizu? Csajszik? Munkahelyed? Ezt az újfajta H1N1 influenzát kaptátok meg????? Te is végül elkaptad? Akkor nem is kell Nektek már oltás. Mi szerintem ne mis adatjuk mondjuk be magunknak amúgy sem.

    Írj, ha lesz egy kis időd!

    Puszi,

     

    TImi

     

     

     

     

     

    előzmény:
    Torolt_felhasznalo_145183 (244)
    2009-09-20  06:40
  8. Torolt_felhasznalo_770932
    Torolt_felhasznalo_770932
    2009. szeptember 20. 06:40244.

    Mindennap benézek,de sosem találok egyetlen új hozzászólást sem.

    TIMI!!!! Miért nem írsz?Remélem minden rendben!Hogy van a picuri?

    Az én gyerkőceim megkapták az influenzát,de elég hamar lezavarták hála az égnek!Én még nem érzek tüneteket,de kötve hiszem,hogy megúszom!Az esti pusziknál tuti átragadt valami!

    Írj,ha akarsz,bár gondolom van elég teendőd a baba mellett ezért sem látogatod már az oldalt.Nem baj,örülök,ha minden okés.Jó egészséget nektek!!!Szia!!! 

    előzmény:
    Torolt_felhasznalo_603598 (0)
     
  9. Torolt_felhasznalo_770932
    Torolt_felhasznalo_770932
    2009. szeptember 10. 19:22243.

    Szia Timi!

    A nagylány csak holnap jön haza a táborból,de hívtam telefonon,és jól van.Ti hogy vagytok?Hogy viselkedik a kisherceg?

    Gitta te hová tűntél?Mi van veled?Írj! 

    előzmény:
    z.timi (242)
    2009-09-10  15:23
  10. 2009. szeptember 10. 15:23242.

    Sziasztok!!!!!!!

     

     

    Erika, hogy s mint vagytok? Csajok? Táborban hogy érezte magát a csajszi (az iskolakezdés anyagilag egy horror lehet, most komolyan. )?

     

    Gitta Veled mizu? Ügyi vagy, hogy a kontrollon minden rendicsek volt :) Szép nevet választottatok a kislánynak! Továbbra is megy a drukk! A  nyugtató gyógyszer használt? Tudsz aludni?

     

    Nálunk minden rendben. Bocsánat, hogy iylen ritkán írok Nektek, de gondolok ám Rátok, csak eléggé össze vagyunk ám ragadva időnként Marcellal, és amikor meg elalszik, akkor gyorsan elintézem a házimunkát, főzést stb. Mondjuk már egyre többet el van egyedül is, nézegeti a szines játékait, szóval lehet, hogy fog azért önállósodni lassanként. :)

     

     

     Sok puszi, és írjatok időnként :)

     

    Timi

     

    előzmény:
    Torolt_felhasznalo_145183 (241)
    2009-09-01  20:09
  11. Torolt_felhasznalo_770932
    Torolt_felhasznalo_770932
    2009. szeptember 1. 20:09241.

    Szia Timi!Köszi a jókívánságot aranyos vagy!

    Hát a pocakfájás rossz dolog,a babának is,és nektek is,mert nehéz rajta segíteni!Mikor a kislányomnak fájdogált,mondták a jótanácsot:köményes tea.Hát megvettük a legjobb márkát,direkt babatea,hát a picinek nagyobb görcsei lettek tőle,mint elötte!Mehetett a kukába,pedig nem volt olcsó!

    A kamilla megint csak nem jó,mert kiszárítja a babát,figyelni kell,a túl sok kamillatea ártalmas,és hát a görcsöket sem csillapítja.Lassan rájöttünk,hogyha leülünk,és a combunkra fektetjük hassal,aztán a kis hátacskáját simogatjuk elmúlik neki a hasfájása és megnyugszik.Hát nekünk ez vált be,dehát minden kicsi más,de talán egy próbát megér!

    Az iskolakezdés nagyjából simán ment,a csajok várták azért egy kicsit,hiányoztak az osztálytársak,a tanárnénik.A nagylány jövőhéten hétfőn indul az erdei táborba(potom húszezret kell rá beküldenem....),és csak pénteken jön haza.(már most hiányzik!!!)

    Hát"tömören"ennyi.Írj,ha lesz időd és kedved!Puszi!

    Gitta!Gratulálok a kis hercegnőhöz,vigyázz magatokra!És pihenj sokat!!!!Nekem is két lányom van,drukkolok neked nagyon!!!

    előzmény:
    Torolt_felhasznalo_603598 (0)
     
  12. Torolt_felhasznalo_919356
    Torolt_felhasznalo_919356
    2009. szeptember 1. 16:01240.
    Szia Timi!gratulálok a keresztelőhöz!mi jol vagyunk.már a 22. hetet tapossuk.voltam ultrahangon,és minden okés.kiscsaj lakik a pocakban!Lilla lessz a neve!voltam méhszájvizsgálaton is,a varrat jol tart,bár egy kicsit feszesebb a méhem,de nem vészes!de lehet ez attól is van hogy nem pihenek eleget,de sajnos a leányzom mellett nem lehet sokat pihenni!na meg ma kezdődött a suli.arra kellett készülnünk,na meg a házimunkát is megcsinálom ,de csak kiméletesen!ezt engedélyezte a dokim!na de majdcsak telnek a napok!puszi nektek!Brigi
    előzmény:
    z.timi (239)
    2009-08-31  20:05
  13. 2009. augusztus 31. 20:05239.

    Szia Erika!

     

    ELŐSZÖR IS ISTEN ÉLTESSEN NAGYON SOKÁIG NÉVNAPOD ALKALMÁBÓL!!!!!!

    Milyen volt a nyaralás? hogy éreztétek magatokat? Csajok hogy viselik a sulikezdést?

    Nálunk tegnap megvolt a keresztelő,  amúgy minden rendben van, Marcell már 4 kiló és 55 cm. :)

    írj, ha lesz időd!

    puszi,

    Timi

     

    A többieknek is üdv. és tényleg írhatnátok, hogy mi újság Veletek?

     

     

     

    előzmény:
    Torolt_felhasznalo_145183 (238)
    2009-08-29  15:07
  14. Torolt_felhasznalo_770932
    Torolt_felhasznalo_770932
    2009. augusztus 29. 15:07238.

    Sziasztok Lányok!!!!

    Nagy a csend,senki sem írogat,mi a pálya?????

    Vigyázzatok magatokra,pihenjetek sokat,és persze írjatok,mert engem érdekel mi van Veletek!!!

                     Puszi mindenkinek!
     

    előzmény:
    Torolt_felhasznalo_603598 (0)
     
  15. Torolt_felhasznalo_770932
    Torolt_felhasznalo_770932
    2009. augusztus 29. 15:04237.

    Sziasztok Lányok!!!

    Nagy a csend...senki sem írogat,mi a pálya?Remélem mindenki jól van!!!!

    Vigyázzatok magatokra,pihenjetek sokat,és persze írjatok,mert engem érdekel mi van Veletek!!!!

                          Puszi mindenkinek! 

    előzmény:
    Torolt_felhasznalo_603598 (0)
     
  16. Torolt_felhasznalo_678678
    Torolt_felhasznalo_678678
    2009. augusztus 18. 20:29236.

    Köszi! De remélem már nem lesz gond, mert egyre halványabb.

     

    Éppen egy kis égető érzésem is van, arról nem tudom eldönteni, hogy felfázás, vagy a műtét helye éget egy picit. De remélem az is elmúlik.

     

    Ma már azért sétálgattam is!

    előzmény:
    Torolt_felhasznalo_919356 (234)
    2009-08-18  19:37
  17. Torolt_felhasznalo_919356
    Torolt_felhasznalo_919356
    2009. augusztus 18. 19:39235.
    Szia!köszönöm a biztatást!Brigi
    előzmény:
    Torolt_felhasznalo_145183 (231)
    2009-08-17  21:02
  18. Torolt_felhasznalo_919356
    Torolt_felhasznalo_919356
    2009. augusztus 18. 19:37234.
    Szia!szerintem az nem gond!de azért figyelgessed még,hiszen még csak pár napja volt a műtét!
    előzmény:
    Torolt_felhasznalo_678678 (233)
    2009-08-18  18:12
  19. Torolt_felhasznalo_678678
    Torolt_felhasznalo_678678
    2009. augusztus 18. 18:12233.

    Szerintetek?

    Még van egy pici rózsaszínes pecsételésem. Ugye az nem gond?

    előzmény:
    Torolt_felhasznalo_603598 (0)
     
  20. 2009. augusztus 18. 08:47232.

    Köszi Erika! Nektek meg nagyon jó nyaralást és utána majd jelentkezz!

     

    Lányok, nektek továbbra is drukk és majd Ti is adjatok hírt magatokról!

     

    TImi

    előzmény:
    Torolt_felhasznalo_145183 (231)
    2009-08-17  21:02
  21. Torolt_felhasznalo_770932
    Torolt_felhasznalo_770932
    2009. augusztus 17. 21:02231.

    Gitta,Juttta!

    Sok sikert mindkettőtöknek!!!Sok pihenés,és kitartás,meglesz a jutalom!!!!

    Timi!

    Neked pedig jó babázást a csodaszép kisfiaddal!!!

                    Puszi mindenkinek!!!!
     

    előzmény:
    Torolt_felhasznalo_603598 (0)
     
  22. Torolt_felhasznalo_919356
    Torolt_felhasznalo_919356
    2009. augusztus 17. 13:21230.
    Jol vagyunk köszi szépen!elég aktiv a pocaklakómost épp azt érzem mintha a méhszájamon feküdne.egy kicsit szurkál ott benn.igyekszem is minél többet feküdni!az izom gyengeség nállam is alakulóban van,na de majd felerősödik ha megszületett a picur,lessz mit tenni-venni!majd felerősödnek a te izmaid is,pláne majd ha már szaladni kell a kissrác után.köszönöm a biztatást és a bogyó nevét!további szép napot nektek!
    előzmény:
    z.timi (229)
    2009-08-17  13:14
  23. 2009. augusztus 17. 13:14229.

     

     Szia Gitta!

     

    Persze, priviben küldöm Neked, mert nem tudom, reklámnak minősül -e :)))))

    Amúgy jól vagyunk, minden rendben velünk. Nálatok mi újság? Rendben vagytok? Nem csodálom ,hogy nem tudsz aludni a sok fekvéstől éjszaka. Én is így voltam vele, de vigasztaljon, hogy ettől már csak jobb lehet. Nekem úgy votl ,hogy pár hét múlva már úgy megszoktam a fekvést, hogy a szervezetem hozzászokott a sok pihenéshez, és viszonylag jól aludtam, később már a hasam miatt nem ment jól az alvás, de nem a sok fekvés miatt. Még most se vagyok az igazi, nagyon hamar elfáradok, az izmok azért leépültek a félév alatt. Na, de nézzünk most előrefelé. Megy a sok pozítiv energia, meg a privi a homeopátiás gógyszerről.

     

     

     Bocs, Juttta, figyelmetlen voltam, tényleg, Neked van a terhesség előtti műtéted. Erről sok mindent nem tudok mondani. Remélem minden rendben lesz.

    előzmény:
    Torolt_felhasznalo_919356 (225)
    2009-08-17  12:56
  24. Torolt_felhasznalo_678678
    Torolt_felhasznalo_678678
    2009. augusztus 17. 13:02228.
    Én még nem vagyok terhes, nekem a terhsség előtt csinálták!
    előzmény:
    z.timi (227)
    2009-08-17  13:00
  25. 2009. augusztus 17. 13:00227.

    Igen, engem is megelöző jelleggel, a 18. héten. Pihenj sokat, drukkolok Gittának is, meg Neked is! Szurkálás nekem is volt, meg nyilalgatás.

    Timi

    előzmény:
    Torolt_felhasznalo_678678 (221)
    2009-08-17  11:03

Címlap

top