Az nlc. fórumon 20 éves fennállása óta közel 300 ezer témában indult csevegés, és több mint 1 millió hozzászólás született. A Facebook megjelenése és térhódítása miatt azonban azt tapasztaltuk, hogy a beszélgetések nagyrésze áttevődött a közösségi médiába, ezért úgy döntöttünk, a fórumot hibernáljuk, ezentúl csak olvasása lehetséges. Új hozzászólást és témát nem tudtok indítani, azonban a régi beszélgetéseket továbbra is megtaláljátok.
Meddig tart a szerelem?
Létrehozva: 2009. június 15. 14:45
Sziasztok!
Egy eléggé érdekes(legalábbis számomra) témával kapcsolatban lennék kíváncsi a véleményetekre. Én még elég fiatal vagyok, 22 éves, és jelenleg a második 3 éves kapcsolatomban vagyok.
A problémám az, hogy úgy érzem, hogy már nem vagyok szerelmes a barátomba, szeretem őt, de ez már nem ugyanaz. Az előző kapcsolatomnak is hasonló okok miatt lett vége. Így önkénteleül elgondolkoztam azon, hogy meddig lehet valaki szerelmes? Úgy gondolom, hogy az normális, hogy az érzéseink egy idő után átalakulnak, de nem kevés ehhez 3 év? Én nagyon szeretném újra azt érezni, mint rég 
!
Kíváncsi lennék olyanok véleményére, akiknek voltak hosszabb kapcsolataik, több a tapasztalatuk ezen a téren!
Nem tudom, hogy mit kéne tennem, feladnom egy jól működő kapcsolatot, hogy keressem a szerelmet, ami talán tovább tart, már ha van ilyen. Vagy elfogadnom, hogy ez a dolgok természetes menete.
Köszönöm a válaszokat!
Üdv:
bilu
ha tenyleg igy van, ahogy leirtad, akkor kar volt eddig is egymast "nyustolnotok", es mar jo regota meg kellett volna adnotok egymasnak az eselyt olyasvalakit talalni, akinek pont azt adjatok, amire annak szuksege van es viszont!
szoval abszolut nem onzo dolog, hogy vegre megadod neki is a szabadsagot, hogy olyat talaljon maganak, aki nem igy beszel rola, ahogy Te irod le az elejen, hanem akinek o a nagy szerelem!
Szia!
Én örülök, hogy ilyen hosszan írtál
!
A mi életfelfogásunk, értékrendünk teljesen eltérő, de ez nem volt zavaró, ameddig igazán szerelmesek voltunk, most annál inkább az. Ez is egy furcs helyzet, mert ez is inkább engem zavar, zavar, hogy nem ért meg. Őt nem zavarja.
Szerintem el tudnám fogadni, ha egy olyan emberbe lennék szerelmes, akivel sok mindenben nem értenénk egyet, persze az lenne az ideális, ha hasonló lenne a gondolkodásunk, érdeklőséi körünk, céljaink...
Mindenestre számomra fontos a szenvedély, még ha ez a különböző nézetek miatti veszekedésekben is nyílvánul meg (a mostani párommal még veszekedni sem lehet, egyszerűen nem lehet felbosszantani, ahogy megsérteni sem).
Hmm,becsapás vagy sem.Nálunk az a helyzet, hogy ő miatta kerültem ilyen helyzetbe.Nem akarom rákenni és kibeszélni sem,de olyan dolgok nem működnek a kapcsolatunkban amiknek alapvetőnek kéne lennie.Felelősség,szenvedély,motiváció teljes hiánya,nem az én részemről.
Rengeteg a gond már egy ideje,de mindig reménykedtem,hogy talán megváltozik mint ahogy minden egyes nagy beszélgetéskor meg is igérte, de soha nem lett belőle semmi.
A mostani srác akivel megismerkedtem pedig pont olyan mint akire vágyom.Így is úgy is elhagynám a mostanit,de ha van új remény,úgy könnyebb nekem.
Az embernek ilyenkor önzőnek kell lennie,és a saját érdekeit kell nézni,erre én nagyon nehezen vagyok képes,mindig arra gondolok mi lesz vele,hogy fog tudni "életben maradni",pedig tudom,hogy az ő életét én nem vehetem a kezembe,mindenki saját magáért felelős és ez a felelősségtudat azt diktálja nekem, hogy lépnek kell a saját érdekemben.
Más beszélni és más kibeszélni.Egy lezárt kapcsolatnál lehetséges a beszélgetés,sőt gyakori.Már ha "normális" volt a szétválás.Az ember összefut az ex-szel,elbeszélget de már érzelmek nélkül,kvázi jó ismerősként kezeli az exet.
De kibeszélni az újabb partnereket,hát az nekem nagyon nem jön be.
Teljesen egyetértek
Ezt még hozzá írhattam volna, de így is bő lére eresztettem:D
Véletlenül küldtem el kétszer az előző üzenetem. Bocsi:)
Szia!
Szerintem az is fontos hogy tudd mit akarsz az életedben, a jövődben elérni, és azokhoz milyen embert/ társat szeretnél magad mellé. Ha ez megvan akkor lehet problémázni a szerelmen, ami a legtöbb esteben múlandó és nem elég két ember boldog életéhez.
Voltam szerelmes, lángolva mindent elsöprő érzésekkel. De nem működött. A hétköznapokban. Hiába lángol minden, hiába vagy őrülten szerelmes, ha alapvetően különböztök, más a temperamentumotok, életritmusotok, életcélotok.
Ezek az elsöprő érzések megvoltak, de többit nem tudtuk összeegyeztetni. Szerelmes voltam és egyben boldogtalan. És fordítva. Nem voltam boldog mellette mert én alapvetően mást akartam mint ő, és ő is mást akart mint én, így ő is szenvedett. És eljött az a nap, amikor külön váltunk. Jól meg is szenvedtem de akkor is tudtam hogy így a jó. Ma is szeretem, így szerintem senkit nem fogok mint őt. (három éves kapcsolat volt)
Aztán néhány hónappal később találkoztam valakivel. Nem volt elsöprés, iszonyatos lángolás, csak az az érzés, hogy mintha mindig is ismertem volna. Azt vettem észre hogy fáj az arcom annyit nevetek mellette. Ugyan az azértékrendje, hasonló de mégis különböző az érdeklődési köre. Egyformán tartalmasnak érzem a beszélgetéssel, a programokkal, vagy a hallgatással eltöltött időt. Nem érzem hogy máshol kellene lennem. Nem érzem azt hogy az ő útja balra az enyém meg jobbra vezetne, épp ellenkezőleg, vele egy úton megyek, vele látom a jövőm. Most boldognak érzem magam.
Nem lángolok, de minden egyes nevetés, szellemicsatározás után azt érzem hogy jól döntöttem. Nem unatkozok mellette.
Ha pedig voltak problémáink, elég komolyak is, együtt összefogva oldottuk meg, erősítve támogatva a másikat. ( ami az előző kapcsolatomban nem mindig volt meg)
És ahogy telik az idő egyre inkább azt érzem, hogy hiába nincs eufórikus lángolás, egyre jobban szeretem,valahol mélyen gyökerezően.
Remélem így is marad.
Mindnekitől bocs a személyes, hosszú levélért:)
Szia!
Szerintem az is fontos hogy tudd mit akarsz az életedben, a jövődben elérni, és azokhoz milyen embert/ társat szeretnél magad mellé. Ha ez megvan akkor lehet problémázni a szerelmen, ami a legtöbb esteben múlandó és nem elég két ember boldog életéhez.
Voltam szerelmes, lángolva mindent elsöprő érzésekkel. De nem működött. A hétköznapokban. Hiába lángol minden, hiába vagy őrülten szerelmes, ha alapvetően különböztök, más a temperamentumotok, életritmusotok, életcélotok.
Ezek az elsöprő érzések megvoltak, de többit nem tudtuk összeegyeztetni. Szerelmes voltam és egyben boldogtalan. És fordítva. Nem voltam boldog mellette mert én alapvetően mást akartam mint ő, és ő is mást akart mint én, így ő is szenvedett. És eljött az a nap, amikor külön váltunk. Jól meg is szenvedtem de akkor is tudtam hogy így a jó. Ma is szeretem, így szerintem senkit nem fogok mint őt. (három éves kapcsolat volt)
Aztán néhány hónappal később találkoztam valakivel. Nem volt elsöprés, iszonyatos lángolás, csak az az érzés, hogy mintha mindig is ismertem volna. Azt vettem észre hogy fáj az arcom annyit nevetek mellette. Ugyan az azértékrendje, hasonló de mégis különböző az érdeklődési köre. Egyformán tartalmasnak érzem a beszélgetéssel, a programokkal, vagy a hallgatással eltöltött időt. Nem érzem hogy máshol kellene lennem. Nem érzem azt hogy az ő útja balra az enyém meg jobbra vezetne, épp ellenkezőleg, vele egy úton megyek, vele látom a jövőm. Most boldognak érzem magam.
Nem lángolok, de minden egyes nevetés, szellemicsatározás után azt érzem hogy jól döntöttem. Nem unatkozok mellette.
Ha pedig voltak problémáink, elég komolyak is, együtt összefogva oldottuk meg, erősítve támogatva a másikat. ( ami az előző kapcsolatomban nem mindig volt meg)
És ahogy telik az idő egyre inkább azt érzem, hogy hiába nincs eufórikus lángolás, egyre jobban szeretem,valahol mélyen gyökerezően.
Remélem így is marad.
Mindnekitől bocs a személyes, hosszú levélért:)
"de ő azt az elvet valja, hogy a leghasznosabb, ha az ember hibáira hívja fel a figyelmet, mert ez segít a fejlődésben, és természetesen rajtam is ezt alkalmazza. "
....és ekkor úgy érzi az ember,hogy folyamatosan szidalmazzák,soha semmit sem tud jól csinálni.Vagyis nyílegyenes az út az önbecsülés elvesztéséhez,és egy jó nagy adag kisebbségi érzés kialakulásához.
"Ezért is írtam többször, hogy furcsa ember, régebben pl azt mondogatta, hogy felesleges kimondania, hogy szeret, mert minek, ha úgy van. Szerintem szükséges, hogy az ember elmondja, hogy mit érez."
Mindenkinek szüksége van rá,hogy időnként mondják is hogy szeretik.Pláne,ha az,akinek mondania kellene,nem érezteti...Hagyd ezt a kapcsolatot,akármióta is tart,és keress egy olyan embert,aki nemcsak a hibáidat ostorozza,hanem rávilágít az erényeidre is.Mert akkor a legjobb,ha ez a két dolog egyensúlyban van.
Szia!
Érdekes a véleményed, mivel én is sokat beszélek az exemmel, a mostani kapcsolatomról is, pedig miatta szakítottunk, és ráadsul ők ketten még barátok is (voltak).
Batorsag? Hatarozottsag?
Csak annyit tudtam, hogy ez igy nem megy. Es o kijelentette, hogy mindaz, amit es ahogyan o csinal, az ugy a jo, en vagyok az, aki valtoztasson magan.
En nem tudom, de teljesen lealacsonyitva ereztem magam, el sem tudtam elkepzelni, hogy en ennek az embernek meg egyszer az eletben erzelmeket tudjak kimutatni. Szetvagta a lelkemet.
Azota minden jo, olyan kiegyensulyozott vagyok, hogy nagyon! Zajlik az elet, van egy "baratom", aki 5 evvel fiatalabb nalam, es annyira egy hullamshosszon vagyunk, es ez olyan jo! Semmi egyuttjaras, semmi kotottseg, szex, osszebujas, simogatas, egy szal virag regegl az iroasztalomon... Ez epit!
"A 3 éves kapcsolatommal tartom a kapcsolatot, elég sokat beszélünk... Egy ideig nagyon kivolt (akkor nagyon sajnáltam), aztán most már lazán fogja fel ő is, beszélünk szinte minden nap telefonon, aztán pont most tervezzük, hogy megyünk együtt bulizni, stb... Sőt, ő is mesél a "hódításairól", én is a mostani srácról, és érdekes módon még jó tanácsokkal is el tudjuk látni egymást, és megy a röhögés"
Igazából meg nem tudtok-nem akartok- elszakadni egymástólAz új és újabb hódítások "kibeszélése" meg sem nem korrekt,sem nem szokványos azok között,akik szétváltak.Általában olyanoknál fordul elő,ahol egyik -vagy mindkét- fél titkon visszavágyik a régi kapcsolatába és csak azért mesél az újról -igaz,vagy kitalált- történeteket,hogy a másikat kissé féltékennyé tegye,kvázi kiugratni a nyulat a bokorból.
Szerintem te most kezdesz rajonni, hogy egyszeruen nem illetek ossze.
Semmire sincs garancia, arra sem, hogy jobbat talalsz. De ha meg sem probalod...
Leht, hogy igazad van, hogy nem vesztegettem el időt, csak tapasztalatot szereztem, nem tudom.
Nekem is sokkal könyebb lenne úgy, hogy van valaki más, de ha ezt várom, az becsapás a mostani párommal szemben, nem? Nem akarom őt bántani, meg hazudni sem neki.
Az én páromra nem tudok haragudni emiatt, hogy ő ilyen, mert tudom, hogy nem direkt akar bántani, tudom, hogy ennek ellenére a maga módján szeret, még ha bánt is.
Mondom ő egy nagyon furcsa ember, amennyire érzékeny és érzelmes ember vagyok én, annyira nem az ő. Emiatt nehezen értjük meg egymást, illetve én megértem amit ő mondom, de kétlem, hogy ő képes lenne az ellenkezőjére, egyszerűen nincs meg hozzá a kellő érzelmi világa.
Kicsit irigykedem a te bátorságodra és határozottságodra
! Biztos nagyon sok erő kellett hozzá, hogy ezt a lépést megtedd, és remélem azóta boldogabb vagy
!
A kornyezetemben latom, hogy olyan kapocsolatok amik "csak" a langolo szerelemre lettek epitve, konnyebben felborulnak amint jon a gyerekek, lakasvasarlas, munka, penz koruli stressz.
Azok a kapcsolatok amik viszont mindket reszrol a szeretetre es egymas kozos megbecsulesere alapulnak, jobban atveszelik a nehez idoszakokat.
Szia!
Én 29 éves vagyok, de sajnos nem vettem észre időben a jeleket. 3 évből 1,5 évet éltünk együtt nemi élet nélkül. Na ez volt az igazán abnormális. Aztán elmentem egy hónapra, és kértem őt, mire visszajövök, tudja mit akar. Hát nem tudta, de én otthagytam. 6 évet voltam együtt vele, ebből 3 együttéléssel. Épp időben léptem le, mert így a mai napig jó a "kapcsolatunk". Nem bánom, hogy ismerem, csak azt, hogy nem léptem korábban.
Az érzelem egyébként folyton változik. Egyszer gyűlölöd egy bugyuta megjegyzés miatt, vagy mert folyton a kanapén döglik, de amikor odaáll melléd, és megsimogat, akkor úgy érzed, hogy ő kell nekem. Bízz benne persze, hogy lehet jobb, de ha úgy érzed lejtőn van a kapcsolat, és elkezdett a pasid rád se hederíteni, az már nem fog változni, akármit csinálsz. Persze tisztelet a kivételnek, ha van ilyen.
Ugyanmár,nem vesztegetett el semmit,mindenek oka van.Ez egy tapasztalat neki.Még fiatal,bőven van ideje lépni és új párra találni.
Én 28 vagyok 7.éve kapcsolatban és nem látom a közös jövőt,most jött a színre egy srác akiért valószínűleg boritok mindent.
Én csak így vagyok képes elszakadni,ha valaki kirángat, mert iszonyat ragaszkodó vagyok, de az új szerelem erőt ad.
Bilu, most elmeselem neked, hogy 8 eve(!) vagyok ferjnel, es az en ferjem 3-4 eve ugyanilyen! SOha egy dicsero szo, egy bok, barmi, ami az en kis noi lelkivilagomat pozitiv iranyba mozditana. Ebbe tavaly lassan belegolyoztam, mert en mindent megtettem, mondtam neki, hogy ember, csinalj valamit, figyelj ram, de o csak annyit szolt, hogy mi a fenet nyavalygok mar megint.... Aztan kozoltem vele, hogy ennek az egesznek semmi ertelmet nem latom, egy kapcsolathoz ket ember kell, es o nem varhatja el, hogy en, a feleseg, mindent elintezek, o meg dolgozik (munkamanias) vagy ha nem, akkor meg a frusztraciojat valami idiota szamitogepes jatekkal vezeti le. A kritikait - o ezt oszintesegnek nevezi - hallani sem birtam mar, es megmondtam neki, hogy el fogom ot hagyni. Es en nem azt neztem, hogy jaj, egyedul leszek, hanem azt, hogy ennel csak jobb lehet, mert egyutt lenni egy ignorans alakkal, hat, koszi, nem kerem!
Eloszor nem ertett, aztan en voltam a hibas, mindig en, es monstam is neki, hogy igen, ez a szomoru, hogy ha egy "kapcsolat" mindig csak egy emberrol szol.
Meg ilyeneket is a fejemhaz vagdosott, hogy en ugysem tudnek nelkule elni... Ez volt a pont az i-n.
Te magába a szerelembe vagy szerelmes....
El kell tudni fogadni,hogy a lángolás bizonyos idő elteltével átfordul valami másba,lentebb valaki nagyon szépen megfogalmazta....