Az nlc. fórumon 20 éves fennállása óta közel 300 ezer témában indult csevegés, és több mint 1 millió hozzászólás született. A Facebook megjelenése és térhódítása miatt azonban azt tapasztaltuk, hogy a beszélgetések nagyrésze áttevődött a közösségi médiába, ezért úgy döntöttünk, a fórumot hibernáljuk, ezentúl csak olvasása lehetséges. Új hozzászólást és témát nem tudtok indítani, azonban a régi beszélgetéseket továbbra is megtaláljátok.

Mélyvénás trombózisok után

Bibia
Létrehozva: 2009. szeptember 9. 07:54

Sziasztok!

 

Sorstársakat keresnék!agusztus elején kaptam a bal vádlimba egy mélyvénás trombózist 2 hét kórház stb Azóta szedem a syncumart,a gyógyszer ellenére szeptember elején a medencefenéki vénámba is kaptam egy  trombózist!Amit nem ismertek fel és vesebetegségként antibiotikummal kezelte a doki,akkor inditottam is topikot mert én is azt hittem az a baj.Tegnap tudtam meg ,hogy ott is trombózisom volt.Most rettentő halálfélelmem van mivel gyógyszert szedek és mégis megtörtént a baj

 

Arról nem beszélve,hogy még mindig nem dolgozok és lehet ki is rúgnak emiatt

 

a lábam azóta a dagad,minden estére a duplája ,a hátam fájKi hogyan lábalt ki a betegségből?Meddig tart ez a fájdalom?Van szobabicajom naponta 2*15 percet tekerek+ félóra séta és ettől úgy kivagyok,mintha egésznap meg sem álltam volna

  1. 2011. március 18. 16:1326.

    Szedsz fogamzásgátlót?

    Kismedencei gyulladás provokálhat trombózist, de ha ilyen fogékony vagy, akkor sokkal hatékonyabb lenne LMWH-t(heparint) adni magadnak. Ha a Syncumar nem volt hatásos (vagy mert labilis a hatása, vagy mert nem is reagálsz rá semmiképpen) . Megvizsgálták a trombózisaid mögött a hátteret?

    előzmény:
    Bibia (1)
    2009-09-09  07:54
  2. 2011. március 18. 16:0225.

    Sziasztok,

     

    Segítséget szeretnék kérni, hátha valakinek vannak infói, vagy akár tapasztalatai is.

    Trombózisom volt 2006-ban, mostanra már tünetmentes vagyok, de a Marfarint életem végéig szednem kell. Párommal babát tervezünk, de az orvosok elég változatosan nyilatkoznak a témában. Ha lenne valakinek ötlete, hogy merre induljak, hol tudok utána nézni, hogy mire kell felkészülnünk nagyon megköszönnöm.

     

    A.

    előzmény:
    Torolt_felhasznalo_588037 (0)
     
  3. 2010. november 27. 11:1124.

    Kedves hopihe78!

     

    Én konzultálnék az orvosommal, Clexan injekció mellett diétázhatsz,mert más a mechanikája ( nem higítja a vért) ezért bármit ehetsz, nem lesz befolyással az INR értékedre! Persze ez egy durva módszer és emiatt engedélyeztetnek kell - ha indokolt, szerintem próbáld meg!

    előzmény:
    Torolt_felhasznalo_338857 (17)
    2009-09-09  11:59
  4. 2010. november 27. 11:0723.
    Én úgy tudom fél évnek kell eltelnie, de ez kórkép függő! Injekcióval elméletileg repülhetsz!
    előzmény:
    Torolt_felhasznalo_296783 (21)
    2010-08-12  22:20
  5. 2010. november 27. 11:0422.

    Sziasztok!

    Szörnyű, amiket itt olvasok, de sorstársatok lévén és is elmesélem  a történetemet!

    Év elején,nem sokkal a 24. szülinapon után kerültem be mélyvénás trombózissal a klinikára. 1 hónapot voltam bent, szigorúan ágyhoz kötve, kiengedésem előtt pár nappal gyakorlatilag újra tanítottak járni. Jobb oldali medencéből egészen a bokámig, telis tele rögökkel,melyek a végén szervültek és még majd egy évvel az eset után is megy a küzdés,hogy a hajszálerek átvegyék a áramoltatás szerepét...

    Azt hiszem összesen nem sírtam annyit,mint akkoriban, ráadásul belémverték a klinikán, hogy adjak hálát, hogy még élek... úgyhogy én eszerint állok hozzá!

    Napi egyszer szúrom magam Clexannel, fáj- időnként borzasztóan- kék lila sárga zöld színekben pompázik a hasam és ha a párom megölel-van, hogy feljajgatok...De élek! és ez a lényeg! Tudom, hogy senkit nem vígasztal ez,mert egy vérhígító melett,mint a syncumar teljes életmódváltoztatásra van szükség és az ember dühös, hogy ez a nyavaja korlátozza a szabadságában...

    Tanácsok,amik nekem nagyon sokat segítenek érezhetően a mindennapokban:

    - ébredés előtt mielőtt kikelnék: értorna ( ha valakit érdekel szívesen leírom-marha egyszerű)

    - váltokozó hideg ( nagyon hideg)- meleg zuhany főleg a lábakon

    - kerékpár, rengeteg séta

    - nagyon sok folyadék

    - lábat feltenni valahova- ne lógjon sokáig ( én így dolgozom- így ülök mindenhol: kávézó, vendégség, értekezlet, mozi )

    - meg persze  a folyamatos szorítás- én kompressziós harinyát hordok

     

    Nem akartam ilyen hosszú lenni - bocsánat, de még így is egy csomót mesélnék

     

    Üdv minden Sorstársnak!!! 

     

    előzmény:
    Torolt_felhasznalo_351906 (0)
     
  6. Torolt_felhasznalo_296783
    Torolt_felhasznalo_296783
    2010. augusztus 12. 22:2021.

    Sziasztok!

     

    A segítségeteket szeretném kérni:

    trombózist követően (2 hónap telt el) menny idő után lehet repülőre ülni?

     

    T.

    előzmény:
    Torolt_felhasznalo_ (0)
     
  7. 2010. június 21. 18:5820.

    Sziasztok!

    Nekem is volt mélyvénás trombózisom 2 éve, a jobb vádlimban, sajnos tüdőembólia lett a vége:(  Ahogy többen is írjátok, én sem gondoltam először semmi rosszra, izomlázra gyanakodtam, csak a kórházban derült ki, amikor már rosszul lettem és bevittek. Két hetet feküdtem az intenzíven, ott elég sok infót elmondtak a gyógyszerről és a betegségről. Azóta warfarint szedek, és mivel a genetikai eredményem rossz lett, ezért valószínűleg most már életem végéig elkísér ez a gyógyszer. Nem mondták ki, csak utaltak rá, hogy a fogamzásgátló alaposan közrejátszott nálam is.

    Szerencsére nekem elég hamar rendbejött a lábam, most már sportolok, futok, szinte nem érzem egyáltalán, hogy valaha is baja volt a lábamnak. A kompressziós harisnyát persze folyamatosan hordom azóta is.

    Egy jó ideig nagyon odafigyeltem a warfarin-diétára, de eléggé meghíztam, ezért most már átálltam egy másfajta étkezésre, sok zöldséget, gyümölcsöt eszem. Az orvosom átállította a gyógyszeradagolást, így rendben van az INR-m.

    Van, akinek alvadásgátló mellett lett újabb trombózisa?

    Mindenkinek nagyon jó egészséget, és mielőbbi felgyógyulást!

    előzmény:
    Torolt_felhasznalo_820920 (0)
     
  8. 2010. június 21. 18:0819.

    Sziasztok!

     

    Nekem már volt tüdőembóliám (2x ), először Syncumart szedtem, most Marfarint.

    Sajnos nekem is nehéz összeegyeztetni az étrendemmel, mert kalóriaszegény diétát tartok a túlsúlyom miatt és imádom a zöldségeket. A másik nehézséget az okozza, hogy időnként kénytelen vagyok Contramal-t szedni, mert nagyon erős fájdalmaim vannak (havonta ). A fogamzásgátlóról engem is azonnal letiltottak, de a zöldségekről nem, mert állítólag a Marfarin esetében nem kell olyan szigorú diétát tartani. Igaz viszont, hogy pl. a legutóbbi kontroll után baromi rossz lett a leletem, mert előtte (1-2 nappal kb.) megettem több, mint fél kiló zöldbabot.

    Remélem, azért ezek a dolgok nem okoznak galibát, ha nem rendszeresek. 

    Jó egészséget mindenkinek!

     

    Dittiri

    előzmény:
    Torolt_felhasznalo_820920 (0)
     
  9. 2009. október 21. 10:2818.

    Sziasztok Sorstársak :)

     

    Én 30 éves vagyok, az első kisbabánkat várjuk és a terhességem 9. hetében kaptam mélyvénás trombózist (bal medence)  ez év júniusában...Előtte egy héti fájt a bal csípőm környéke, a háziorvosom borsmenta-kenőcsöt javasolt és hazaküldött, pedig már járni sem nagyon tudtam...Másnap reggel a bal lábam kétszeresére dagadt és belilult, berohantunk a kórházba és már vitt is a rohammentő a megyei kórház érsebészetére, ahol megállapították, hogy nem célszerű műteni, mert nagy terület és kiújulna  a trombus, így a konzervatív-kezelést választották, három hétig fektettek, még mosdóba sem mehettem ki, aztán egy gyógytornász segítségével szép lassan lábra álltam és másfél hónap után hazaengedtek. Az első naptól Fraxiparine injekciót kell szúrnom magamnak naponta kétszer, először hasba adtam, de most már nagyobb a baba, most combba adom. Fájdalomcsillapítókat nem adtak az elején sem, mert várandósan nem lehet és azóta sem szedtem...

    Jelenleg a 28. hétnél tartunk, az állapotom mintha javulna, de nem szeretném elkiabálni. Nekem a kerékpárt, a táncot és a sétát javasolták. Várandósság alatt a kerékpár és a tánc kilőve, így aztán napi másfél órát sétálunk a férjemmel, eleinte még a könnyeim is folytak olyan rossz volt, most már meg sem érzem, úgyhogy érdemes sétálni, bármennyire fáj és feszül is...A halálfélelmet, pánikot én is megéltem, főleg azért, mert a babát is nagyon féltettem és minden egyes apró fájdalomnál csak erre tud gondolni az ember.

    A bal lábamon azóta combtőig érő kompressziós harisnyát hordok, nyáron nem volt egyszerű a 35 fokban, most már elviselhető...

    Január elején fogok szülni, az is nagy kaland lesz, mert előtte le kell állítani a vérhigítót, így a fájásokat nem várhatjuk meg, a 38. héten terveznek megcsászározni, reméljük a legjobbakat.

     

    Szóval tényleg rettenetes betegség, de fel kell venni vele a harcot, nincs más megoldás....

     

    Van egy nagyon jó könyv, hogy az ember többet értsen a betegségből, István Lajos professzor könyve, a címe: Tromboembólia, a megelőzhető sorscsapás. Orvosi szakkönyv, de laikusok számára is érthető és segít elfogadni az elfogadhatatlant.

     

    Mindenkinek mielőbbi teljes gyógyulást kívánok !

    előzmény:
    Torolt_felhasznalo_603598 (0)
     
  10. Torolt_felhasznalo_338857
    Torolt_felhasznalo_338857
    2009. szeptember 9. 11:5917.

    Sziasztok!

    Nekem is februárban volt a bal vádlimban trombózisom, engem bent tartottak a kórházban, és egy hétig nem kelhettem fel8Még pisilni sem...), ezért meglepő számomra, hogy van aki így mozog.

    Tudtommal, amíg le nem zajlik a trombózis óvatosan kell bánni a mozgással.

    Én még utána is kórházban voltam, és gyógytornászt hívtak hozzám, hogy hogyan kell ismét elkezdeni mozogni. Milyen gyakorlatokat végezzek,ilyesmi.

    Azóta syncumart szedek.

    Nekem szerintem elég sok mindent elmondtak a kórházban, például a kálium tartalmú zöldségek mérsékelt fogyasztásáról, hogy óvatsoan a fájdalomcsillapítóllak(főleg a reumatikus fájdalmak esetén), ugyanis az gyengíti a syncumar hatását.

    Mivel túlsúlyos vagyok, ezért igyen nehéz számomra összeegyeztetni a fogyókúra miatti diétát a syncumar miatti előírásokkal.

     

    Ha van valakinek ilyen irányú tapasztalata, örülnék, ha megosztaná velem!!! Köszi

     

    Illetve GESZTENYE, elküldenéd nekem is azt a fórumot.

     

    Köszi

    előzmény:
    Gesztenye13 (12)
    2009-09-09  10:55
  11. 2009. szeptember 9. 11:0616.

    nekem is elküldnéd a fórumot?

    köszi 

    előzmény:
    Gesztenye13 (12)
    2009-09-09  10:55
  12. Torolt_felhasznalo_770932
    Torolt_felhasznalo_770932
    2009. szeptember 9. 11:0615.

    köszi a választ.

     

    nekem is a hétvégén bazira fájt a bal vádlim, de betudtam annak, hogy szombaton - bornapok lévén - kétszer másztuk meg a baráti társasággal a hegyi pincészeteket.

     

    végülis elmúlt a fájdalom, de tényleg izomláz-féle volt.

     

    erre kaptam fel a fejem, ahogy beleolvastam a topicba.

     

    újra szedek fogi gátlót, igaz olyat, amire azt mondta az orvos - miután alaposan kikérdezett ezekről a betegségekről a családban -  hogy ezt nyugodtan szedhetem, ha lesz is valaha trombózisom, az nem ettől lesz.

    ez a 35. év felettieknek is szedhető tabletta, huh most nem tudom,  de az a hormon hiányzik belőle, ami ezt előidézi... 

     

    Azért ezt a vizsgálatot megcsináltatom, mivel Anyunak visszér-műtét után volt tüdő embóliája, és nagy szerencséje, hogy túlélte...

     

    3 napig nem találták, mi a baja... pedig cipó volt a lába és alig kapott levegőt....

     

    köszönöm  szépen a segítséget és Neked is, minden hasonló bajjal küzdőnek:

     

    MIHAMARABBI JOBBULÁST!!!!

     

     

    előzmény:
    Gesztenye13 (10)
    2009-09-09  10:36
  13. 2009. szeptember 9. 11:0414.

    "mázlid van", hogy a vádliban záródott el.

    Apám 59 évesen minden előzmény nélkül, hirtelen 3perc alatt meghalt, ráadásul előttünk,mert tüdőembóliát kapott (a tüdő főverőérban állt meg a rög, azonnali halál) A kórboncoknak az volt az első kérdése, mikor megnézte apám halotti papírjait, hogy nem fájt a lába? Korábban fájt neki idönként. Ennyi diagnózis elég volt neki, hogy tudja mi történt vele. Sajnos a háziorvosnak nem volt elég, apám a halála előtt 1,5 hónappal elment hozzá, hogy fájnak a lábai, erre felírt neki reuma kenőcsöt... Legyen ez mindekinek intő példa.

    előzmény:
    Bibia (11)
    2009-09-09  10:43
  14. 2009. szeptember 9. 10:5913.
    ok köszimagándoki is érdekelne
    előzmény:
    Gesztenye13 (12)
    2009-09-09  10:55
  15. 2009. szeptember 9. 10:5512.

    nekem a kórházban említették a genetikai kivizsgálást, de én addigra már nagyon sok mindennek utánaolvastam a neten (volt időm a kórházban, amíg nem kellhettem fel). Aztán elmentem magánorvoshoz, aki sok mindenre felhívta a figyelmemet, amiről nem olvastam pl. ő nem igazán enged semmilyen gyógyszert a Marfarin mellett, mert hatással van a Marfarin felszívódására (fájdalomcsillapítot se nagyon), K vitamint tartalmazó élelmiszerek fogyasztására.

     

    én szépen lassan elég sok infót szedtem össze a netről, de szomorú, hogy a kórházban nincs semmilyen felvilágosítás

     

    én 1hónapig szedtem fájdalomcsillapitót, mielőtt orvoshoz mentem, azt hittem futás közben húzódott meg az izmom :-(

     

    küldök neked priviben egy fórumot, érdemes elolvasni, ha van időd

    előzmény:
    Bibia (11)
    2009-09-09  10:43
  16. 2009. szeptember 9. 10:4311.

    én is szedtem fogamzásgátlót,már nem fogok szedni

     

    Nálunk a családban halmozottan előfordul,mégse vizsgáltak soha leiden mutációval+ nekem már volt agyvérzésem is akkor bénult le a félarcom és a kezeim.Meg dongaláb abba kaptam a trombózist eleinte fel se tünt azt éreztem,hogy fáj de azt hittem csak az időjárásúgy mentem 3 napig dolgozni,hogy lüketetett a lábam és alig bírtam ráálni

    előzmény:
    Gesztenye13 (10)
    2009-09-09  10:36
  17. 2009. szeptember 9. 10:3610.

    szia,

     

    azon kivül, hogy fájt a vádlim semmi, de én a körzeti dokinak, majd a sebészeten és a kórházban is mondtam, hogy megint szedek fogamzásgátlót, ami sajnos magas kockázot jelent, ha van egy genetikai bakid. Nekem ennek a kivizsgálása folyik most :-(

     

    Ha volt a családban trombozis, figyelj oda, mert van az ugynevezett Leiden szindróma (véralvadásra van hatása, ha akarsz rákereshetsz a neten, elég sok anyag van róla), ha neked is van, akkor nem szedheszt fogamzásgátlót, kezelés nélkül terhesség alatt a vetéléshez vezethet.

     

    A trombózis tüneteire is keres rá, mert van egy pár. Én is akkor csodálkoztam el amikor elovastam. Orvosok is csak utlrahang és vérvizsgálat után mondják ki, hogy trombózisod van, addig csak gyanú, de nálam egyből annak kezelték, biztos ami biztos. Én jó orvosokhoz kerültem, akik inkább továbbküldtek a másik orvoshoz. Délután mentem el orvoshoz és este már kórházban voltam :-(

    előzmény:
    Torolt_felhasznalo_826942 (7)
    2009-09-09  10:17
  18. 2009. szeptember 9. 10:329.

    1,5 év Úristen de legalább rendbe jön.

     

    A receptet köszönöm ki fogom próbálni

    előzmény:
    sugarbunny (8)
    2009-09-09  10:20
  19. Torolt_felhasznalo_770932
    Torolt_felhasznalo_770932
    2009. szeptember 9. 10:208.

    Nyugi, ez az első hónapokban így lesz. Szerintem ne pánikolj. Nekem is ez volt, de orvosi műhiba miatt tüdőembóliában végződött, mégis itt vagyok.  Túl lehet élni. Kb 1,5 év mire helyrejön a lábad a régi szintre, szóval csak várni kell, meg hordjad a harisnyát, meg szedd a gyógyszert. Ha bármi fáj akkor pedig JÁRJ A DOKID NYAKÁRA!!!!!

     

    Doplerhez pedig keress majd 1 magándokit is. Az eleján csak feküdj és sétálj. Engem sem rúgtak ki, pedig 3 hónapig táppénzen voltam, de én tudtam otthonról dolgozni.

    előzmény:
    Bibia (1)
    2009-09-09  07:54
  20. Torolt_felhasznalo_770932
    Torolt_felhasznalo_770932
    2009. szeptember 9. 10:177.

    sziasztok!

     

    nálunk is volt már a családban, Anyunak többször is...

     

    nekem is elég visszeresek a lábaim.

     

    milyen tüneteket produkál egy trombózis?

     

    be is pirosodik a környéke?

    láz is van?

     

    én sem vagyok ám nyugodt!

     

    köszi ha válaszoltok...

    előzmény:
    Gesztenye13 (3)
    2009-09-09  08:27
  21. 2009. szeptember 9. 10:166.

    Mozogni csak akkor mozogj ha azt jóvághagyta szakember!!

     

    Gondolom a citromnak a fehér húsát kell leturmixolni és a sárga nem szükséges.

    előzmény:
    Torolt_felhasznalo_603598 (0)
     
  22. Torolt_felhasznalo_770932
    Torolt_felhasznalo_770932
    2009. szeptember 9. 10:085.

    "30 gerezd fokhagyma

    5 természetes – nem permetezett citrom
    Elkészítése: a fokhagymát lehéjazzuk, aprítjuk
    A citromot, héjával együtt apróra vágjuk,
    Mixerben összeelegyítjük, és 1 liter vízel a főzőlapra helyezzük,
    De csak az első buggyanásig hagyjuk a tűzhelyen!
    Ezután leszürjük és üvegbe öntjük, hűvös helyen tároljuk /hűtőszekrény/

    A napi kupicát akár főétkezés előtt, akár főétkezés után fogyasztható.

    A gyógymód kipróbálói állítják, hogy már 3 heti alkalmazás után érezhető az egész testnek fiatalos regenerálódása.
    Meszesedések és ezek mellékhatásai, pl. látásnál, hallásnál csökkennek, és lassan elmúlnak.
    A háromheti kúra után 8 nap szünetet tartunk., majd megismételjük. Ezután általános eredmény áll be. Ezt az olcsó ártalommentes és gyógyhatású kúrát ajánlatos minden évben megismételni.

    A fokhagyma kellemetlen szagát senki nem érzi.

    A fokhagyma és a citrom hatása teljes mértékben érvényesül."

     

     

    És tényleg nem lehet érezni a fokhagymát!

    Ja, a vérnyomást természetesen csökkenti, ami trombózisos betegeknél nem egy elhanyagolható szempont...

     

    Szerintem érdemes kipróbálni. Az én apósom semmi népi gyógymódban nem hisz (a természetgyógyászatot is elutasítja), de csak sikerült beijednie úgy, hogy elkezdte ezt inni.

    És lám, jobban érzi magát tőle

    előzmény:
    endy75 (4)
    2009-09-09  09:41
  23. 2009. szeptember 9. 09:414.

    30 db fokhagyma 5 egész citrom összeturmixolva.......hütőbe napi háromszor egy kiskanál......én így tudom..

    S a fokhagyma tényleg jó!csak büdi

    előzmény:
    petymegné (2)
    2009-09-09  08:25
  24. 2009. szeptember 9. 08:273.

    szia,

     

    én június elején kaptam, szintén a bal vádliban. Én Marfarin szedek. Azonkivül, hogy túlhígitották a véremet nincs semmi bajom, testileg.

    Lelkileg nem tudom mikor leszek túl rajta, a legkisebb fájdalomra is pánikba esem.

     

    Számomra hihetetlen, hogy az előzményeket figyelembe véve félrekezeltek.

     

    előzmény:
    Bibia (1)
    2009-09-09  07:54
  25. Torolt_felhasznalo_770932
    Torolt_felhasznalo_770932
    2009. szeptember 9. 08:252.

    Pedig erre csak a sok mozgás a jó, apósomnak már két mélyvénás trombózisa is volt a lábában.

     

    Állandóan görcsöl a lába, se ülő, se állómunkát nem javasolnak neki, de le nem tudja magát százalékoltatni.

    Ezt a gyogyót kapta, amit Neked is felírtak.

     

    De, hogy érdemben segítsek, van egy házi citromos, fokhagymás lötty, amit találtam a neten, azt szokta neki anyósom csinálni azóta, egy kicsit segít, de nyilván a visszereket nem tünteti el...

     

    Szóval ha gondolod, megkeresem, tisztítja az érfalakat (fokhagyma), és legalábbis ártani nem árt.

    előzmény:
    Torolt_felhasznalo_603598 (0)
     

Címlap

top