Az nlc. fórumon 20 éves fennállása óta közel 300 ezer témában indult csevegés, és több mint 1 millió hozzászólás született. A Facebook megjelenése és térhódítása miatt azonban azt tapasztaltuk, hogy a beszélgetések nagyrésze áttevődött a közösségi médiába, ezért úgy döntöttünk, a fórumot hibernáljuk, ezentúl csak olvasása lehetséges. Új hozzászólást és témát nem tudtok indítani, azonban a régi beszélgetéseket továbbra is megtaláljátok.

Nem hall jól a kisfiam :-(

poczoknyul
Létrehozva: 2011. február 15. 11:57

Sziasztok!

 

Az ember szívesen olvas tapasztalatokat, én most CSAK EZÉRT indítok topicot. A megoldást természetesen nem innen várom, hanem az orvosoktól.

A kisfiam hónapok óta nem hall jól. Tegnap voltunk hallásvizsgálaton, és kiderült, hogy mindkét fülére alig hall (azelőtt semmi gond nem volt a hallásával). Szeptember óta ovis, állandóan taknyos, a háziorvos mondta, hogy savó van a fülében, valószínűleg az állandó náthától. Ma a fülészeten egyből műtétet (orrmandula) javasoltak, de előtte "adtak" azért 2 hetet: napi 2szer adjak orrcsöppet és köptetőt, hátha attól jobb lesz. Nos én nem vagyok orvos, de ez kapásból hülyeségnek tűnt. Hónapok óta nem hall, majd biztos az orrcsöpp eltünteti a savót!! Fel is kerestem egy másik szakorvost (telefonon), ő sikítófrászt kapott az orrcsöpp hallatán, szerinte az semmit nem segít. Annyira tipikus a betegség (ez a savó miatti nem hallás) az elmondásom alapján, hogy ő az orrmandulaműtétben látja a megoldást (persze azért előbb majd megvizsgálja a kisfiamat). 

Az lenne a kérdésem, hogy a műtét tényleg megszünteti a hallásproblémát? Nagyon nem egyöntetű a mai orvosi vélemény ezekről a fül-gondokról, és anya legyen a talpán, aki kapásból tudja, mi a jó döntés.

CSAK tapasztalatokra lennék kíváncsi, 5-re megyünk a másik orvoshoz.

Köszönöm!

  1. 2011. február 15. 13:1251.
    Reméljük.
    előzmény:
    petty21 (46)
    2011-02-15  13:08
  2. 2011. február 15. 13:1250.

    Ezzel meguszhatjatok esetleg a mutet

    http://otovent.co.uk/ 

    előzmény:
    poczoknyul (1)
    2011-02-15  11:57
  3. 2011. február 15. 13:1249.
    A citromos joghurtot én is nagyon.
    előzmény:
    poczoknyul (45)
    2011-02-15  13:08
  4. 2011. február 15. 13:1248.
    Hidd el a legnagyobb gondod az lesz hogy 2 hétig hogy tartsd nyugton. Nekem róla mindig az a kanapé tetején átszáguldós kép jut eszembe.
    előzmény:
    poczoknyul (40)
    2011-02-15  13:04
  5. 2011. február 15. 13:1147.

    Passz. Azért remélem, hogy nem sokáig tart. Itt írta valaki, hogy 5 perc az egész. Mármint gondolom maga a "preparálás" tart addig, előtte és utána azért még biztos rá kell számolni egy kis időt. De az üvöltés előtte nem tudom, meddig tart. Gondolom, amíg el nem kezd hatni az altató. Tényleg jó lenne, ha ilyen gyerekbarát személyzetet sikerülne kifogni, és lenne jó sok türelmük.... 

    Rákérdezek majd erre a bódító italra is.

    előzmény:
    Palino (44)
    2011-02-15  13:08
  6. 2011. február 15. 13:0846.
    Ha mindenképpen műtétet javasolnak, akkor csak pozitívan. Hogy hamar túl lesztek rajta, és utána jó lesz. Jónak kell lenni! És lehet, hogy nálatok is inkább a rábeszélős módszert alkalmazzák, nem ezt a lefogásost, mint itt.
    előzmény:
    poczoknyul (40)
    2011-02-15  13:04
  7. 2011. február 15. 13:0845.

    Dettó. Csak én a "kérsz citromos joghurtot?" kérdéssel teszteltem. Azt nagyon szereti. 5ször kérdeztem el egymás után 3 méterről, majd miután se kép-se hang, letettem az asztalra az orra elé. Mire felderülve:

    "Jé, citromos joghurt!!!! "

    Szegényem. :-(

    előzmény:
    petty21 (41)
    2011-02-15  13:05
  8. 2011. február 15. 13:0844.
    A tepsire rakás meg az alvás között mennyi telhet el? Engem 4-szer altattak, de szerintem 2-2 percnél nem volt több, gyereknél biztos figyelnek rá hogy ne tököljenek sokáig. 1-2 percet meg sima gyerekorvosnál is ordítanak.
    előzmény:
    poczoknyul (37)
    2011-02-15  13:01
  9. Torolt_felhasznalo_515057
    Torolt_felhasznalo_515057
    2011. február 15. 13:0743.

    Én őt tudom ajánlani

     

    http://www.gyerekfülész.hu/

    előzmény:
    poczoknyul (1)
    2011-02-15  11:57
  10. 2011. február 15. 13:0542.
    De jó!
    előzmény:
    milla55 (39)
    2011-02-15  13:03
  11. 2011. február 15. 13:0541.
    Amikor elsőzör feltünt, hogy mintha nem úgy hallana a fiam, mint addig, a "Kérsz csokit?" kérdéssel teszteltem a lakás különböző pontjaiból, különböző hangerővel. Két év múlva is tuti módszernek bizonyult. És nálunk még enyhe orrfolyás sem volt, csak orrdugulás és nem hallás.
    előzmény:
    poczoknyul (35)
    2011-02-15  12:58
  12. 2011. február 15. 13:0440.

    Köszönöm.

    Tényleg megnyugtattatok! Már-már ott tartok, hogy kérni fogom a műtétet, ha a doki mégsem javasolná.... (na jó, azért  nem).

    előzmény:
    Torolt_felhasznalo_776153 (38)
    2011-02-15  13:01
  13. 2011. február 15. 13:0339.

    Nem fogták le! Kedvesen beszélgettek barátkoztak vele, mondták hogy most üljön föl az asztalra kicsit aludni fog.

    Vidáman ment be a műtőbe semmi stresz nem volt egyik gyereknél sem.

    Volt amelyikkel kicsit tovább"jászottak".

    előzmény:
    poczoknyul (28)
    2011-02-15  12:45
  14. 2011. február 15. 13:0138.

    azt mondták nekünk, hogy az orrmandula egy hatalmas gócpont lehet a szervezetben, ami rengeteg bajnak a kiiduló pontja!

    ne aggódj, rendben lesz minden! ha nem is egyből lesz tökéletes a hallása, de meg fog javulni!

    tesómnak 30évvel ezelőtt volt hasonló problémája, anyuék is azt hitték, dacol a gyerek, aztán pár hónap múlva derült ki, hogy nem hall. kivették a manduláját és a probléma megoldódott!

    előtte egyszer sem volt a füle begyulladva!

    szóval nyugi!!!!! :)

    előzmény:
    poczoknyul (35)
    2011-02-15  12:58
  15. 2011. február 15. 13:0137.
    Istenem, ezek a szegény picik. :-( Persze sokkal inkább ettől a lefogástól szenvedjenek, mint később egy komoly szövődménytől (vagy végleges süketségtől).
    előzmény:
    petty21 (33)
    2011-02-15  12:55
  16. 2011. február 15. 13:0036.
    Amikor bejött a doktornő a műtét után, rámutatott a fiamra, hogy bár ő volt a legkisebb (korban), de ő dolgoztatta meg a legjobban a műtősfiút. Szóval lehet, hogy a te fiad csendesebb, jobban vissza tudja magát fogni, de akkor is fog sírni szerintem. Na azt egyáltalá nem kellemes hallgatni a műtőajtóban. De az én szemem előtt az lebegett, hogy utána rendbejön. Ja, és az, hogy nem kell ott aludni.
    előzmény:
    poczoknyul (28)
    2011-02-15  12:45
  17. 2011. február 15. 12:5835.

    Köszönöm. Örülök, hogy rendbejött az unokád!! Nem sokat tudok erről a tubusról, majd délután rákérdezek a dokinál.

    Én attól félek, hogy esetleg túl régóta tart a nagyothallás (sokára esett le nekünk, hogy nem engedetlenségről/dacról) van szó, hanem nagyothallásról. És félek, hogy a műtét emiatt nem lesz elég.... Jó, nem évek teltek el, de hónapok... 

    Ja és a kisfiamnak összesen kétszer volt középfülgyulladása a 4 év alatt (még nincs is 4 éves, majd májusban...), de még egészen kicsi korában. Nem is fájlalja a fülét sohasem, nem gennyes neki, tehát nem bakteriális a dolog, hanem ez a bizonyos steril savó van a fülében, attól nem hall, de semmi tünete nincs a taknyosságon kívül (egy ideje az is enyhébb, már-már gyanúsan enyhe). Ezért ijesztő, hogy mégsem hall.

    előzmény:
    cirmoskandúr (30)
    2011-02-15  12:51
  18. 2011. február 15. 12:5534.

    műtét előtt kapnak egy bódító szörpöt, amitől annyira kis viccesek lesznek, az én fiamon jókat nevettünk, összevissza vigyorgott, mikor betolták a műtőbe, a altatós srác még oldotta a hangulatát, így nem volt gond kicsit se, műtét után meg eléggé kába lesz, nem kell majd lefogni, fekszik majd magától.

    alszik egy nagyot és utána sokkal jobban érzi majd magát, mint gondolnád! :)

    előzmény:
    poczoknyul (28)
    2011-02-15  12:45
  19. 2011. február 15. 12:5533.
    Ordítani fog. Ez elkerülhetetlen szerintem. Az enyém 6 évesen is a legutolsónál. (a két orrmandula között volt egy garatmandulakivétel is). Az elsőnél lefogták, a másodiknál elmondása szerint lekötötték. Ezt az utolsó műtétet lelkileg tovább tartott feldolgozni, az elsőnél nem vettem észre nagy dolgot utána.
    előzmény:
    poczoknyul (28)
    2011-02-15  12:45
  20. 2011. február 15. 12:5432.

    NEM ömlött! Csak köhögött és kicsit véres volt a zsebkendő.

    Azért írtam, hogy vigyázzatok legalább két hétig nem jó hancúrozni.

    Jó kislány volt csendesen jászott , csak eljött a kis pajtása és kezdődött a hancur.

    Én meg nem figyeltem eléggé.

    előzmény:
    poczoknyul (27)
    2011-02-15  12:43
  21. 2011. február 15. 12:5231.
    Huhh, na azért! :-)
    előzmény:
    Torolt_felhasznalo_776153 (29)
    2011-02-15  12:48
  22. 2011. február 15. 12:5130.

    11 éves a kislány unokám.  Óvodás korától kezdve küzdött a mindenféle takonykórral. Kivették 6 évesen az orrmanduláját(altatták,Győrben élünk)  ,de a probléma nem oldódott meg. Süket volt továbbra is,aztán tubust kapott a füleibe. Évekig bent volt a tubus,ellenőrzésre jártunk vele,mi a helyzet éppen? Víz nem érhette a füle belsejét,speciális füldugó az esti és egyéb fürdőknél. Aztán felszívódott a tubus,két éve megtanult úszni a mi kis vizicsibénk, a suliban sem volt felmentve végre úszásból, amit imád. Semmi baja,jó a hallása,meggyógyult.

    Köszönhethük dr Horváth Évának,aki sok kisgyereken segített.

    előzmény:
    poczoknyul (27)
    2011-02-15  12:43
  23. 2011. február 15. 12:4829.

    nem végleg!!!:)

    megműtötték és elmúlt!

    kb 2 hétig tartott ez az állapot

    előzmény:
    poczoknyul (26)
    2011-02-15  12:42
  24. 2011. február 15. 12:4528.
    Hát ja... 4 évesen még ne várjam el, hogy nem ordít majd, ugye? De akkor hogyan veszik rá, hogy felfeküdjön az ágyra? Lefogják 6-an, vagy hogy?? Hál'Istennek messziről elkerültük eddig az ilyen helyzeteket, ezért nem tudom.
    előzmény:
    petty21 (25)
    2011-02-15  12:41
  25. 2011. február 15. 12:4327.
    Na ez is nagyon érdekel. Azt hogyan lehet észrevenni, ha bevérzik a seb? Elkezd ömleni a vér az orrából? És ha éjjel kezd el vérezni? Bele sem merek gondolni.
    előzmény:
    milla55 (22)
    2011-02-15  12:34

Címlap

top