Az nlc. fórumon 20 éves fennállása óta közel 300 ezer témában indult csevegés, és több mint 1 millió hozzászólás született. A Facebook megjelenése és térhódítása miatt azonban azt tapasztaltuk, hogy a beszélgetések nagyrésze áttevődött a közösségi médiába, ezért úgy döntöttünk, a fórumot hibernáljuk, ezentúl csak olvasása lehetséges. Új hozzászólást és témát nem tudtok indítani, azonban a régi beszélgetéseket továbbra is megtaláljátok.

Anya, te lúzer vagy!

Torolt_felhasznalo_586479
Torolt_felhasznalo_586479
Létrehozva: 2011. szeptember 28. 10:52

Tegnap jó nagy csetepaté volt nálunk otthon. 21 éves főiskolás lányom bejelentette, hogy ő jövőre külföldi egyetemen szeretne tanulni angol nyelven mint a barátnője. És kitalálta, hogy ha nem sikerül ösztöndíjat kapni, vagy csak a tandíjra, akkor a többi pénzt fizessük mi. Férjemmel gyorsan kiszámoltuk, hogy ez 1,5-3 millió forint összeget jelentene.

 

Mondtam neki, hogy 6 milliós svájci frank alapú jelzálog van a házunkon. Van két testvére. Én most tanárként dolgozom, az apja fizetése meg erre nem elég.

 

Ugyan van egy zöldségtermelő kisvállalkozásunk is, de az hol bejön, hol nem.

 

Nem bírjuk már a lányom fizetős főiskoláját is fizetni, meg a két kisebb különóráit, stb.

 

Nagylányom elkezdett hisztizni, a végén közölte: "Anya, te egy lúzer vagy!" Mert a barátnőinek a szülei sikeres vállalkozók, Ausztriában síelnek, valami egzotikus helyre mennek nyáron, a lányok a ruhatárat csak Párizsból és Milánóból veszik, stb. és most mehetnek külföldre tanulni. Ő meg nem.

 

Kiszámoltam neki, hogy 21 évesen mennyibe kerül nekünk tandíjjal, kajával, ruhatárral, telefonszámláival stb. együtt. Ez olyan kb. 110 000 forint. (Másnak egy havi nettó fizetése ennyi).

 

Olyan csúnya veszekedés lett belőle a végén, hogy felszólítottam Őnagyságát, hogy fel is út, meg le is út, most boldoguljon egyedül. Vegyen fel diákhitelt, dolgozzon és menjen el levelezőre, mert én többé egy fillért sem adok neki, aztán nézze meg, hogy ő maga mire megy, ha már as "lúzer" anyja nem vitte semmire. 

 

Pedig nem élünk rosszul Síelni nem megyünk, de minden nyáron 10 napra vagy Balaton, vagy valamelyik tengerpart, a gyerekek Nike, Adidas, Puma és egyéb sportcuccokat kapnak, és minőségi ruhákat. Még hála Istennek soha nem volt gond, hogy elmenjenek fagyizni, mozizni, bulizni, osztálykirándulásra. De ennyit bírunk, többet nem. Luxusra nem telik. 

 

A férjem próbál csitítgatni, de nem  fogok hajlani. Igaz, a lányom sem kért bocsánatot.

  1. 2011. november 2. 23:161112.

    Nem tudom, ha a szuk csalad vagy ismeretsegi kor jott ra, hogy o az, szamukra nem lehet meglepetes, amit irt, hiszen ok aztan nyilvan tudjak, milyen regota milyen alavalo kihasznalt cseledje o a csaladjanak. Rajtuk kivul meg senki nem tudja, aki nem ismeri oket, tehat nem tortent semmi, csupan el merte vegre mondani, ami faj. Mert akik korulveszik, azok nem halljak, amit mond. Hat most is veszitett, beijedt, vagy megfegyelmeztek, egyremegy, ugyanaz. A jelek szerint meg neki kell meghuznia meg szegyellnie magat, holott szegyellni valoja aztan eppen neki nincs. Nem kotelezo egy csaladnak kihasznalni azt a csaladtagot, aki szereti oket es szeretetbol igyekszik mindent megtenni ertuk. Inkabb kotelezo lenne voszonozni azt. Szerintem meg ne vard, nem fog jonni tobbe. Meg van jol fegyelmezve, talan esetleg lancra is vertek. Csak dolgozni ill robotolni engedik szabadon.

    előzmény:
    Bbohar (1110)
    2011-11-02  15:00
  2. Torolt_felhasznalo_507422
    Torolt_felhasznalo_507422
    2011. november 2. 15:071111.
    Kivágtad már az apró hölgyeményt, mint macskát eü sétára? :)
    előzmény:
    Torolt_felhasznalo_586479 (1)
    2011-09-28  10:52
  3. 2011. november 2. 15:001110.
    Szerintem olyan sokáig, olyan sok résztvevővel futott ez a topic, hogy könnyen lehet, hogy családtag, rokon, vagy ismerős rábukkant, felismert.. vagy olyan ember találta meg akinek nem kellett volna. Jó lenne, ha visszatérne és adna még hírt magáról, tényleg megérdemelnék a lelki támogatók, de az is  lehet, hogy az a jó érzés, hogy az interneten megnyílhatunk, nyilvánosan idegeneknek úgy ütött vissza, hogy örökre elmegy tőle a kedve.
    előzmény:
    Sissi52 (1108)
    2011-10-18  11:16
  4. 2011. október 18. 11:221109.
    Az is lehet, de ha o ezert megszuntette sajat magat, akkor igazad van, tenyleg luzer minden tekintetben. Csak annyibol kar, hogy megint egy elrontott szar emberelet. Azert mondom ezt most igy, mert hogy lephetett le ezek utan szo nelkul, hogy itt igy tamogattuk. A csaladja meg egy nagy szegyen. O meg a szerencsetlen, luzer!!!!! onkentes aldozatuk, ha mar olvassak a topikot, akkor jo, ha ezt is olvassak. Igazad van, jobbik esetben hatha pozitiv valtozas all be naluk, amit szeretnek remelni, de ezek utan ketlem.
    előzmény:
    glorianna (1104)
    2011-10-18  08:29
  5. 2011. október 18. 11:161108.
    Nem tudom, mi volt az egesz, en mindvegig hittem neki, es 1000%-ban probaltam segiteni. Nem, nem kollegaval valo harc volt, hanem a csaladja cseledje es abbol akart volna kitorni, de remenytelenul. Nekem mindvegig szimpatikus volt, de most, hogy szo nelkul, ukk mukk fukk lelepett, hat ez nagyon meglepo. Hat igen, aki nem tud magan segiteni, vagy nem akar, azon masok sem tudnak. Micsoda elrontott szar eletek vannak, atyam, bocs.
    előzmény:
    Torolt_felhasznalo_401818 (1105)
    2011-10-18  09:20
  6. 2011. október 18. 10:411107.
    Ami azt illeti, elég labilisnak látszik... ha egyáltalán létezik az IRL Breydelle.  
    előzmény:
    Torolt_felhasznalo_401818 (1105)
    2011-10-18  09:20
  7. 2011. október 18. 10:191106.
    Melyik volt ez a topik? Most már igen csak kíváncsi vagyok, kinek is próbáltunk itt napokon keresztül segíteni. Lehet, hogy csak át lettünk verve?
    előzmény:
    Torolt_felhasznalo_401818 (1105)
    2011-10-18  09:20
  8. Torolt_felhasznalo_401818
    Torolt_felhasznalo_401818
    2011. október 18. 09:201105.
    Inditott egy topikot. Sarokba szorítva- ahol magát fényezi, a kollegáját meg lehúzza. Ellentétbe keveredett önmagával, mert itt az állította hogy tanár...utána törölte magát.
    előzmény:
    glorianna (1104)
    2011-10-18  08:29
  9. 2011. október 18. 08:291104.
    Könnyen lehet, h megmutatta a családnak ezt a topikot - vagy a család megtalálta, és magára ismert -, és ez komolyabb cirkuszt okozott náluk. Sajnálom a topiknyitót is, a családját is, és remélem, h sikerül - még ha viharok árán is - igazítaniuk valamennyit a családi életen.
    előzmény:
    Sissi52 (1103)
    2011-10-17  12:00
  10. 2011. október 17. 12:001103.
    Most mi tortent? Ilyen neven is johetsz. Tenyleg luzer lettel? Nem hiszem el!!!!!!!!!!!!!!!!
    előzmény:
    Torolt_felhasznalo_586479 (1)
    2011-09-28  10:52
  11. 2011. október 16. 21:241102.
    Nagyon sajnálom, hogy törölted magad. Ezek szerint nem jól sikerültek a dolgaid. :((
    előzmény:
    Torolt_felhasznalo_586479 (1)
    2011-09-28  10:52

Címlap

top