Az nlc. fórumon 20 éves fennállása óta közel 300 ezer témában indult csevegés, és több mint 1 millió hozzászólás született. A Facebook megjelenése és térhódítása miatt azonban azt tapasztaltuk, hogy a beszélgetések nagyrésze áttevődött a közösségi médiába, ezért úgy döntöttünk, a fórumot hibernáljuk, ezentúl csak olvasása lehetséges. Új hozzászólást és témát nem tudtok indítani, azonban a régi beszélgetéseket továbbra is megtaláljátok.
Gyermek vesszőzése
Mi a véleményetek erről a könyvről?
http://bitflow.dyndns.org/hungarian/MichaelAnd DebiPearl/Hungarian-Gyermeket_Nevelni_Isten_Felelmeben_2004. pdf
Van egy anyuka a játszótéren, aki eszerint neveli a gyerekeit, ő ajánlotta nekem is.
A gyerekei módfelett jólneveltek, semmi gondja elük, szót fogadnak neki mindig.
Semmiféle lelki sérülés nem látszika gyerekeken, de bizony néha piros a kislány popsija, ezt nyáron láttam néha.
Ezzel szemben az én gyerekeim iszonyt razsnyakolósak, hisztisek, és nem bírok velük néha.
A múlt héten elolvastam a könyvet, és azt gondoltam, elkezdem őket vesszőzni.
De azért kicsit elbizonytalanodtam, mert szerintem ez elég kegyetlen módszer. De mégis működik.
Nagyon így van!
Az én környezetemben volt egy hiperaktív kislány. A szülei mondták ezt róla. Akárhányszor átjött hozzánk, nálunk semmi baj nem volt vele. Aztán mi mentünk hozzájuk és már értettük is, mi a baj vele. A kislány nagyon okos volt és minden dolgot együtt akart megélni a családjával, mindenben részt akart venni. A szüleinek erre nem volt ideje. Míg nálunk, ha átjött, már 2 perc alatt bekapcsolódott 6 évesként a főzés valamelyik elemébe és mosta a megpucolt krumplit, meg kimérte a szükséges mennyiségű vajat, addig az anyukája ezekbe a dolgokba nem vonta bele, hanem azt várta tőle, hogy játszon magában, és ne zavarja őt a munkájában. Hát ez a család ezt a kislányt nevezte hiperaktívnak, a mi családunk véleménye szerint pedig egy okos és ügyes és talpraesett kislány volt.
én nem ráfogom te szerencsétlen..
mindíg kikezdessz bármelyik topicban írok
annyira szánalmas vagy hogy borzasztó..
te vagy mindenben a super...
még nem voltam nevelési tanácsadóban,mert várom mi hogy lesz az oviban..de akikkel beszélgetek ismerősök,barátnő,szüleim..mások is látják hogy hiper a gyerek.már kicsinek is mindíg elesett,rohangál,izeg mozog,figyelmetlen.ugyanazt a dolgot 50 szer mondom el,mégis csinálja..már mindent tanulmányoztam erről..és az..és most hogy már nem pici baba-hanem kicsi gyerek egyre jobban olyan.egyáltalán nem tudjuk altatni,nem is alszik még sport után sem..nagyon nehéz lekötni őt,bármilyen játékkal,mert elszalad..stbbi
de ha kell el fogom vinni őt már több címet is kinéztem
én tudom már kezelni,de pl szüleim ,de még az apja sem,eszméletlen nagy figyelmet igényel,közlekedésnél is nem lehet a kezét elengedni,mert máris rohan át az utcán..stbbi
te ebben is olyan eszméletlen okos vagy,mint minden más témában
Nagyon remélem hogy nem komoly ez a felvetés a részedről... Egyébként elgondolkodtam milyen viselkedésmintákat és probléma megoldó mintákat lát a gyereked tőled... Ha felnő, valakivel problémája lesz, majd ő is a vesszőzéshez fordul, mint megoldás?
Miért kell mindenkinek szülni? Ész nélkül.
Teljesen beteg a gondolkodásmódod.
Olyan, mint Te magad.
Amennyiben tényleg hiperaktív a lányod, akkaor az kezeltedni kell.
Azt csak zárójelben jegyzem meg, hogy a helyesírásod is csapnivaló.
Nagybetű nincs a billentyűzeteden? Tudod, mondatkezdés.
csak azt sajnalom , hogy senki sem olvasta el az erdekes linkemet
Nem tudom mi a kulonbseg pofon es nyakleves kozott
Ezt Neked . A Te tanitobacsid buntetett ?
124 010 vesszőzés
1 572 pálcázás
20 989 körmös, (...)
176 716 kézrelegyintés
790 nyakleves
10 235 pofon
1 110 800 barack
747 borsón térdelés
613 térdepeltetés háromélű fán
5 001 szamárfül hordozás
1 707 esetben magasra tartott vesszőnyaláb hordozása
22 763 Notabene, vagyis bibliai szövegeknek és zsoltároknak a rendes
leckéken felüli bemagoltatása.”
ööö... ki dolgozzon fel es mit?
epp most kapott mindenki eszbe. nem, nem szabad hagyni, hogy BARKI fenyitse a gyereket.
mennem kell.
Tudod, amikor egy gyerek azért jó, mert retteg a fájdalomtól, hát no comment... Javasolnám akkor, hogy ennek az eljárásnak a kedves anyuka is vesse alá magát, ha vissza mer ugatni a férjének.
Nagyon felbosszantottál a kegyetlen elgondolásoddal.
nezd, ha nem kersz segitseget, ha nem tanulod meg, HOGYAN neveld a gyereket, ARTASZ NEKI ES VESZELYEZTETED.
utoljara mondom: KERJ SEGITSEGET GYERMEKPSZICHOLOGUSTOL!!! orditoan nagy süksegED van ra!!! meg mielött tönkre teszed a gyereket.
persze, hogy nem, a haromnegyedere rafogja a tehetetlen, tehetsegtelen, nevel ni nem tudo szülö. a baj az, hogy ez MEGBELYEGZI a gyereket (es elöbb-utobb valoban ugy fog viselkedni, mint egy hypertaktiv örült - hiszen ez a raosztott szerep...)
no, tenyleg mennm kell. :-)
a 15 hónaposnak még jó hogy nem húztad meg a haját..
majd nézd meg három évesen mikor,majd borogat,csapkod,hiszti rohamot kap,le akar ugrani valahonnan,szétborogat dolgokat..vagy netán olyan meghökkentő dolgot fog művelni amit még te se látsz előre...
a másik,nem minden gyerek hisztis,vagy hiperaktív.a hiperaktív gyerek mint pl.a lányom eszméletlen veszélyes dolgokat tud produkálni..pl nekirohan az ajtónak.van olyan periódus hogy egyfojtában rohangál ész nélkül.vagy üveg ablakos ajtót csapkod.és hiába szólsz 20 szor kiröhöd mert neki tetszik..nem fogja fel hogyha betöri az üveget szétvágja az arcát az ablak..
akkor mit csinálsz??hagyod ,vagy meghúzod inkább a haját??
van olyan helyzet hogy másodperceken múlik hogy nem borít le valamit
majd rájössz te is később
tati, akkor is ez lett volna, ha itt lett volna a dolog.
de hadd kerdezzek valamit: az, hogy akkor ott az a kicsi belehalt, OK arra, hogy itt most ne törtenjen semmi?! szerintem pont ellenkezöleg: arra ok, hogy TÖRTENJEN!
egyebkent elgondolkodtato, amit mondasz. lehet, hogy valoban kereszteny-ellenes a könyv, nem tudom, nem olvastam (nem is szandekozon). ha igy van, szegyenletes - a lenyeg ebben a topikban, hogy gyereket TILOS es NEM CELRAVEZETÖ veressel nevelni.
es borzasztoan örülök, hogy ezt a tolik összes megszolaloja igy gondolja.
mennem kell, tovabbi kellemes beszelgetest! :-)
(ne bosszants senkit, jo? ;-)
Különben erről az a matrózképzős blog jutott eszembe, amit valaki belinkelt egy másik topikba múltkor...amennyit olvastam belőle, ott nem verés van...viszont a környezetről való teljes leszeparálás...az se sokkal jobb...
Mennyi elvakult ember van...te úristen...
http://www.mindennapi.hu/cikk/vilaghir/kereszteny-gyerekne veles-korbaccsal/2011
Kedves erikamama!
Te milyen gyerek vagy? Pont olyan , mint amilyet szüleid akartak?
Nincs saját akaratod, kétlábon járó robot vagy, aki úgy táncol ahogy anyukája húzza a nótáját a nádpálcával?
Kellő időben egy pofon, többet ér 100 ostorcsapásnál.
Ostorral csak állatokat idomitanak. Na, meg Leonszió a rabszolgáit, mégis fellázzadtak.
van olyan szitu mikor semmi nem jön be,és inkább egy hajhúzás minthogy betörjön az ajtó üvege..
boccs
de fogalmad sincs róla milyen egy hiperaktív gyerekkel töltött nap
de majd menj el olyan családhoz,gyerekekhez és nézd meg mit tudnak művelni,ha rájuk jön a dili,meg a rosszalkodás..még a házat is szétbontják
van olyan szitu hogy rá kell hogy üvölts,vagy a haját meghúzd,mert kárt tesz valamiben,vagy akár magában is,pl úgy rohan hogy 5 percenként elesik,legurulhat a lépcsőn,vagy bármi
naa mindegy
én még soha nem büntettem,vagy más de haját már húztam,sőtt meg is ráztam..milyen érdekes utána elmúlt a dili és normális lett a gyerek..ezek után elmagyarázom neki miért csináltam..se ő nem mérgelődik,se én..
viszont hiszti még nem volt,mert mikor bele lovalná magát,már elterelő hadműveletet alkalmazok és az bejött
de ezek olyan helyzetek amit látatlanba nem lehet elmagyarázni..ott nincs idő mérlegelni..cselekszel,és kész
Ezt talán az illetékes (és vétkes) védőnőtől kéne megkérdezni. Én nem vagyok védőnő.
Ha pedofilgyanús szöveget látok, akkor felháborodom, ugyanekkora elánnal. Pár éve kevesebbet voltam fenn, mint mostanában.
Na ide igyelj te is: nem néztem meg, de ez a könyv -ami létezik és Amerikából érkezett- a te felekezetedhez tartozik? Nem? Akkor miért háborogsz? Nem új dolog és ha te azt hiszed, hogy 1800 óta nem vernek gyerekeket az Isten nevében, akkor tévedsz. Indulj csak ki az angol tradicionális bennlakásos intézetek egy részéből. Úgyhogy semmi keresztényellenesség, nem annak nevében íródott ez a könyv.
"a keresztényekre a "szokásos" hamis és hazug szöveget nyomassák"Már elnézést, de a pápa, a katolicizmus -hogy mást ne említsek- éppen elégszer kapott tőled---akkor te is keresztényellenes vagy?
A csudát sem érdekli, hogy a topikindító nevétől ugrasz: véletlen!
Hol volt a "védőnők" nagy szája, amikor az a 1,5 éves kisgyerek meghalt, akihez 2 hetente járt állítólag védőnő? Hol volt ez az elan-amit itt most előadtok?
Hol volt ez a nagy elán akkor amikor többen szóltunk itt pár éve, hogy egy pedofil nyomatja az ostoba szövegét?
A topikinditó be van gőzőlve-irtam a miértet.
Vagy egy kiadós sarokbaállás is sokat segíthet...