Az nlc. fórumon 20 éves fennállása óta közel 300 ezer témában indult csevegés, és több mint 1 millió hozzászólás született. A Facebook megjelenése és térhódítása miatt azonban azt tapasztaltuk, hogy a beszélgetések nagyrésze áttevődött a közösségi médiába, ezért úgy döntöttünk, a fórumot hibernáljuk, ezentúl csak olvasása lehetséges. Új hozzászólást és témát nem tudtok indítani, azonban a régi beszélgetéseket továbbra is megtaláljátok.
Esküvő-vendég szemmel
Ez egy olyan esküvői topic, ahol elsősorban vendég oldalról közelítenénk meg a témát.
Kíváncsi lennék jó és rossz tapasztalatokra.
Miért maradt meg emlékezetesnek egy egy esküvő, akár kellemes, akár kellemetlen élmények miatt?
Mi volt az amit szívesen átvennétek ha lesz vagy lenne még saját esküvőtök, és mi volt az amit akkor sem csinálnátok ha fizetnének érte?
Olyankor már nem készülődünk!!! Olyankor minden kész, ajándékok becsomagolva várják a Szentestét, menü fejben kész, előkészületek megvannak, dekor tökéletes, fényeg csillog-villognak, esténként fűszeres bort oszogatsz láblógatva, narancs és fahéjillatban.
(Elkapott a szakmai hév.)
Még mindig jobb, mint az eddigi leghalálosabb ügyfelem - nála adtam fel - egy négygyerekes házaspár, ahol a férfi "drágám, nekem mindegy, te vagy itthon" felkiáltással átpasszolta anyónak a kérdést, a hölgy pedig "á, nekem mindegy, én mindent meg tudok szokni" felkiáltással szerénykedett tovább.
Akinek nincs egyénisége, ahhoz nehéz harmonizáló, hozzá passzoló környezetet kialakítani. Gondolom, ez esküvőknél ugyanilyen, de ott majd anyós meg a hagyományok megmondják a tutit :))
Hiába, van fantáziám (sőt), de inspiráció azért kell.
Akkor tudod miről beszélek. Nekem a kedvencem amikor elmondja, hogy szeretne pl. egy teljesen új konyhabútort terveztetni. Ok, mondom, mekkora hely van? És a kezével mutataja, hogy háááát úgy kb. ekkora.
Basszus...
Meg a: "Tudja, olyat akrok mint amilyen a Giziéknek is van."
ÁÁÁááááááá, hagyjuk is, mert csak felidegelem magam.
De azért vannak igazán kellemes ügyfelek is, akikkel tényleg élmény együtt dolgozni. Na, értük érdemes.
Nagyon tetszik. Tisztára fellekesültem. (még az eddiginél is jobban.)
Imádom a telet, meg a Karácsonyt, meg a hideget, meg a kandalló ropogást, meg a....
Szóval szerintem nagyon jó ötlet.
Hmmmmmérdekes...természetesen elmennék, végülis mindegy melyik nap van.
De így karácsony közeledtével, például az esküvő is kissé karácsonyos lenne? Gondolok itt például a díszítésre.
Most kicsit megnyugtattatok, ugyanis ez a tervem. Imádom a decembert, én valahogy akkor vagyok igazán elememben és rengetek dolog fűzödik hozzá. Tudom hülyeség, de én nem szeretném, ha a házassági évfordulóm más napra esne, mint a kapcsolatunk évfordulója, ezért döntöttem úgy, hogy az évforsulónkkon szeretném az esküvőmet. Olyan igazi "winter wonderland" stílusban.
Mutatok egy csokrot, ami a szívem csücske!
Kb. ilyen stílusú esküvőt tervezek.
Szerintem ez a szervezőtől függ. Én megmondanám. Finoman, de akkor is szólnék, ha valami überciki dolgot akarnának. Max. nem tudnám meggyőzni, akkor bele kell törődni. Végülis az ember nem a pénze ellensége.
Ha nekem borvirágos orrú vőfélyekkel, szintikirályokkal kellett volna egyeztetnem, tortacsodákat és bordó-arany díszítéseket rendelni és kondért kongatni, valószínű hosszában vagdosom fel az ereimet.
Jézusmáriaszetnjózsef
Nagyon korán van még a horrorhoz.
NEM, NEM, és NEM. Nem lenne az a pénz amiért egy ilyenre hajlandó lennék. Inkább végezzenek ki, de akkor sem.
Jaj semmi gond én ezen nem akadok fenn.Nem tetszhet mindenkinek minden stílus.
De azért az enyém nem a közönségesbe hajló,olyat fel se vennékTényleg ízléses és csinos
Mint az ominózus tortarendelés.
Igen, ez a gond: hogy nem csak az ízlésemnek megfelelő esküvőket rendezhetnék. Az ember nem válogathatja meg az ügyfélkörét, majd csak idővel :) De addig megőrül.
Ha nekem borvirágos orrú vőfélyekkel, szintikirályokkal kellett volna egyeztetnem, tortacsodákat és bordó-arany díszítéseket rendelni és kondért kongatni, valószínű hosszában vagdosom fel az ereimet.
Én biztos megmondanám, azért nem is csinálom ezt hivatásszerűen.
Szerintem finoman biztosan lehet véleményt mondani, de a legtöbben sajnos olyanok, hogy van egy elképzelésük, és azt valósítsa meg valaki.