Az nlc. fórumon 20 éves fennállása óta közel 300 ezer témában indult csevegés, és több mint 1 millió hozzászólás született. A Facebook megjelenése és térhódítása miatt azonban azt tapasztaltuk, hogy a beszélgetések nagyrésze áttevődött a közösségi médiába, ezért úgy döntöttünk, a fórumot hibernáljuk, ezentúl csak olvasása lehetséges. Új hozzászólást és témát nem tudtok indítani, azonban a régi beszélgetéseket továbbra is megtaláljátok.
Apa gondok
Létrehozva: 2012. augusztus 5. 11:26
Szinte végső elkeseredésemben indítom ezt a topicot, hátha valaki tud valami építő javaslatot tenni a problémám megoldására.
A problémám édesapámmal kapcsolatos, akivel nagyon nehéz kijönni. Anyukámmal élnek, én rég nem lakom velük. Sosem lehetett vele kijönni, mert ő az aki mindenkinél okosabb, mindenki más hülye és ez a jelző a legszalonképesebb verzió az összes általa használatos közül (a legvadabb fantáziátokra bízom a jelzők kitalálását...).
Szóval a mostani helyzet az, hogy nekem van egy féléves kislányom, akinek elvileg ő lehetne a példaképe, de totálisan az antipélda.
Ordítva káromkodik beszélgetésképpen, ráadásul a kertesházunk teraszán, ahol a szomszédaink is hallják az egész "beszélgetést". Szólok, hogy legyen szíves nem ordítani, különösen nem a trágárságokat, és a gyerek előtt meg majd végképp moderálja magát, nem szeretném ha ilyen lenne a gyerek szókincse.
Mindezt szépen, kúltúráltan kértük a párommal, bár nehéz az ő stílusát más, normális stílusban tükrözni, de mégis.
De nem érti meg.
A kérdés, miért? Amit a felnőttnek lehet, a gyereknek nem, meg úgyis hallja majd az oviban, meg itt ott.
A másik gond, hogy a stílusa bicskanyitogató és anyós-apóssal összeengedni egy veszélyzóna, étterembe már nem megyünk vele, mert a stílusa vállalhatatlan, barátai már rég nincsenek épp amiatt. Ja és a családban is (testvér, más rokonok) mindenkivel rosszban van, aki még elviseli, az csak édesanyámra való tekintettel teszi.
Én úgy érzem a tűréshatárom végén vagyok.
Próbáltam szép szóval, próbáltam erélyesebben, de 35 évem alatt egyszer jutottam el oda, hogy sírva-kiabálva kiosztottam (épp a babámat vártam).
De semmi sem segített, sehogy nem jut el az agyáig, szívéig, lelkivilágáig, hogy változtatnia kéne valamit.
Tudom, hogy a másik embert nem lehet megváltoztatni, csak magamat. Ezért próbáltam én változni, halkabban beszélni hozzá, türelmesnek lenni, elfogadónak lenni, de lepereg róla, a stílusa semmilyen hatásra nem változik.
Ha csak egy ismerős lenne, egyszerűen nem keresném a társaságát, de az apám.
Mit tudok még tenni, hogy valami változzon?
Lehet, hogy semmit nem tudtok javasolni, akkor is jó volt kiírni magamból...
" család ledöbbent, amikor az orvos közölte, hogy nem hiszi el, hogy a család nem tudott róla, mert ez olyan személyiségzavarral jár, mit nem lehet nem észre venni."
Ez meg önmagáért beszél, akkor amikor minden közvetlen családtagnak ismerik a rezdüléseit.
Semmit. Aki ennyi idős korára nem bírt változni, te nem fogod tudni megváltoztatni. Azt tudod tenni, hogy nem viszed a közelébe a gyereket és te is elkerülöd. Lehet, hogy észreveszi magát, ha meg nem, akkor meg főleg jó, hogy így cselekedtél.
Szerinted nem ilyen ilyen jellegű a gond.
Szerintünk sem volt az. Teljesen elképzelhetetlennek tartottuk. Dolgozott, mint más ember, csak valami mégsem volt a helyén. Állandó konfliktushelyzetet teremtett. Fel sem merült bennünk, aztán a döbbenettől tátva maradt a szánk.
Ennyi!
Jaj! :( Ne irj ilyeneket!
A szemelyisegzavarok elhanyagolhato szazaleka mögött all organikus serüles. Ugy is mondhatnam: szerencsere nem sok Phineas Gage letezik.
A CT nem tudja egy 60 eves embernel a csecsemokori agyserüleseket dokumentalni.
Egy hasonló viselkedésű férfiről egy baleset során derült ki, teljesen véletlenül, hogy előzőleg kétszer volt koponya sérülése agyi vérzésekkel. A család ledöbbent, amikor az orvos közölte, hogy nem hiszi el, hogy a család nem tudott róla, mert ez olyan személyiségzavarral jár, mit nem lehet nem észre venni.
Igen, észre lehetett venni, csak a család éppen így állt hozzá. Megvolt a véleményük róla, szidták, pocskondiázták, aztán szégyellték magukat, mert elmulasztották a segítségnyújtást. Eszükbe sem jutott, hogy akár szervi, akár pszichés probléma miatt olyan, amilyen, mégis csak a családjának és házi orvosának a feladata lett volna megoldást keresni.
Nem, nem a fórumozók fogják ezeket meggyógyítani.
Lehet, sikerül mégjobban elmérgesíteni a családi konfliktust, de itt általában az a cél.
Kicsit nem leszek, csatlakozom a családom délutáni sziesztájához.
Nem kérdeztem, mert gyerekként úgy éreztem nem szólhatok bele, most meg már nem akarom még jobban gyötörni, mikor látom rajta a tehetetlenséget.
Ha én lököm, az nem jó, ha maga hozná meg ezt a döntést, az más lenne.
Hát figyu, azért lehet hülyén veszi ki magát, hogy közlöm vele, hogy valami baj lehet az agyával....
Háziorvosunk nem ua., én más kerületben lakom.
Szerintem nem ilyen jellegű a gond, láttam már normálisan viselkedni semleges közegben, csak a mindennapokban, családi környezetben nem gondolja, hogy moderálnia kellene magát.
Az hogy valaki karomkodik es ordibal a csaladtagjaival nem gyerekkori serules hanem bunkosag es totalis intelligencia valamint onfegyelem hianya.
Nem mindegy hogy miert ilyen? Egesz eleteben ilyen volt. Mifele orvosi vizsgalat kell ehhez? ugyan mar...
Végső elkeseredésedben megkérhetnéd a házi orvosod, küldje be egy koponya ct-re, nézzék meg, volt-e akár csecsemőkorban egy fejsérülése, ami személyiségzavart okozhatott.
Ha ezt tisztes úton kizárják, akkor jöhet a személyiségzavar kiinduló pontjának további kutatása.
A problémádra valahol az eü-ben fogod megtalálni a megoldást, ha szerencsés vagy, és kapsz hozzá orvosi segítséget.
Tudom, hogy rossz érzés, mert az apukádról van szó. Az enyémmel is voltak gondok, korábban leírtam.
Egyéne válogatja, hogy hogyan tovább.. Változik vagy marad. Mindkettő döntésnek megvannak az okai. Egyet tehetünk: elfogadjuk.
Ügyes vagy.
Amarynda!
Gondolom valahogy így van, ahogy steel írja.
Bár nem tudom menne-e, ha lenne rá lehetősége.
De ebbe nem is szólhatok bele.
Semmi gond. :-)
Biztosan rosszul esik anyunak, hogy egyáltalán kell erről beszélnünk, de ő is látja a dolgokat.
Az körvonalazódik bennem, hogy talán az lenne a járható út, hogy anyu jön egyedül (ez amúgy is 10-ből 8-szor így van), és ünnep alkalmával mi megyünk hozzájuk,és nem maradunk, csak amedig kultúrált a hangulat (amúgy is ha mi megyünk üvölt a tévé, inkább azt nézi).
Közös családi rendezvényre nem jönnek (úgy értem a párom családjával), max. külön, mert ő másokat is csak sérteget, ennek nem teszem ki az ünnepet, sem másokat.
És próbálok alkalmat találni arra, hogy valahogy nyomatékosítsam amennyire lehet határozottan, de nem támadva, hogy ezzel a viselkedéssel csak elmar maga mellől minket és hogy én nem ezt szeretném. Innen meg az ő döntése.
Tudom, hogy csak magamat tudom megváltoztatni és a világ változik vele. Hát őrá eddig semmi sem hatott, és az sem állapot hogy csak mi alkalmazkodunk hozzá.
Mert szerintem az anyukája megalkuvó típus. Őt választotta, hát kitart mellette. És tűr.
Topiknyitó már korábban is írta, hogy az anyja olykor megvédi az apját.
Amarynda, irigylésre méltó nagymamád volt. Bár többen lettek volna ilyen erősek annakidején és lennének most is... Sajnos, kevés nő képes kilépni egy ilyen házasságból még a mai viszonyok között is. Hogy miért van ez így, az már sok topikon téma volt, nem akarnék belemenni.
Viszont én a saját életemből kiindulva azt gondolom, hogy a szülő csak akkor várhat el tiszteletet, megbecsülést, kapcsolattartást és szeretetet, hogyha úgy is éli az életét, olyan mintát ad, hogy azért tisztelni, becsülni és szeretni lehessen. Egy gyerek sosem akar saját szándékából eredően megszületni, az ő léte mindig két ember (jó vagy rossz) döntésének az eredménye. Ha a szülő felvállalja a gyermek felnevelését, akkor kutya kötelessége a lehető legjobb alapokat megadni neki. És nem anyagiakra gondolok elsődlegesen, hanem ahogy már írtam, a lelkiekre, a szeretetre, a biztonságra. Ha ezek nincsenek meg, akkor a szülő nem alkalmas a szerepre.
ez az ember is meg fogja kapni a büntetését..ilyen vagy olyan módon
majd emlékezz.hogy ezt mondtam...
mindenki vissza kapja
lehet hogy majd a saját unokája fog egy jó nagyot rugni bele,ha öreg lesz és beteg.vagy ha kórházban lesz a végén és senki nem fog bemenni hozzá látogatni.és ki fog egy káromkodós nővérkét(mert bizony van olyan)aki majd lehet még hagyja majd alatta a pisis ágyneműjét is..
mindenki visszakapja ha szemét volt
Ezek szerint a mamadnak van sajat jovedelme. Miert nem el onalloan, akar ha egy lakasban vannak is?
Ha ilyen az apad, akkor o mehetne egyedul, vagy baratnokkel.
Vagy reges regen el is valhatott volna tole, vagy meg most se lenne keso.
Miert nem teszi?
En magam se vagyok fiatal , es mindig eszembe jut a nagymamam peldaja aki 1905 ben szuletett. O nevelt engem fel.
A nagyapam katonatiszt volt a Horthy hadseregben es a kommunizmus utan persze menesztetek es feketelistara kerult nem vettek fel sehova dolgozni.
Elkezdett inni, borzaszto durva lett ha ivott. nagymama 45 eves volt amikor kidobta es soha nem engedte be tobbet. Pedig az 50 es evekben ez olyan ritka volt mint a feher hollo.
Nem valt el tole , tul sok lett volna a cirkusz, de soha nem vette vissza hiaba igert a nagyapam fut fat. Aztan kesobb amikor mar tudo es majrakja volt azzal zsarolta a nagymamat (de meg akkor is ivott allandoan) hogy fel ejszakakat ult a kapu elott hogy ot nem engedi be a felesege pedig beteg.
Es a nagymamam eros volt, mert sajnalta es valamikor szerette de soha nem engedte be. Aztan egy nap elvittek a mentok es a korhazban halt meg.
Nekem o ebben is a peldakepem volt hogy egy asszonynak nem szabad elturnie hogy bantalmazottkent elje le az eletet.
En is kotottem egy rossz hazassagot, 3 ev utan kileptem belole.
Először is bocs a hangnemért, nem akartalak leugatni.
Nagyon is életszerű a problémád, nem hiányzik, hogy a segítségkérőt még le is hordják jól..
Az akkori hsz-edben valahogy másképp fogalmaztál, azért írtam azt, amit.
Végül is mit fogsz tenni?
Nem vittem oda a lányomat, ők jöttek, mert névnapja volt.
Írtad, hogy anyámat hogy kímélem, mikor megmonom neki ő is hibás.
Igen, montam ilyet, ugyanis ő panaszkodott nekem, hogy üres az élete, csak dolgozik, meg eszik, alszik, apámmal meg nem mennek sehova.
Erre mondtam neki, hogy ebben ő is hibás.