Az nlc. fórumon 20 éves fennállása óta közel 300 ezer témában indult csevegés, és több mint 1 millió hozzászólás született. A Facebook megjelenése és térhódítása miatt azonban azt tapasztaltuk, hogy a beszélgetések nagyrésze áttevődött a közösségi médiába, ezért úgy döntöttünk, a fórumot hibernáljuk, ezentúl csak olvasása lehetséges. Új hozzászólást és témát nem tudtok indítani, azonban a régi beszélgetéseket továbbra is megtaláljátok.
Elment, végleg
Létrehozva: 2014. február 5. 12:54
Mai történet ez, azért mondom el itt, mert érdekel, hogyan vélekedtek.
Az érintett nem fogja elolvasni (talán nem is nagy baj), de el kell mondjam, én megértem a helyzetét, mert ismertem minden gondolatát, és tudom, amit tett, ahhoz nagy erő kellett.
12 év házasság után egy közeli ismerősöm elhagyta a párját és a gyerekeit is.
Nincs senkije, nem másik férfi miatt tett ilyet, hanem azért mert kikészítették idegileg. Szó szerint eltünt a családja életéből, külföldre ment, onnan írt nekik, hogy minden szempontból támogatja a gyerekeit, fizeti amit kell, de többet nem jön vissza.
Kívülről idilli család volt, sokak által dícsért gyerekekkel és férjjel.
Szépek is voltak, a nőnek a két gyerek jelentett mindent, értük tűrt, mert fel akarta őket nevelni. De a férje iszonyatosan bánt vele: megalázta, úton-útfélen, ellene hangolta a gyerekeket, azt sem tűrte, hogy nevelje őket. Ha rájuk szólt, ő az anyjukkal üvöltött, és mindig mindenért őt tette felelőssé.
Többször kérte, üljenek le, beszéljék meg, nem jó így, a nevelésben közös álláspontot kellene képviselniük, de a férj/apa hajthatatlan volt. Az a típusú fafejű ember, aki a másikat meg sem hallgatja, csak okol, példálózik és felelőssé tesz. Egy vita alkalmával a nagyobbik gyerek a fejéhez vágta: apát jobban szeretem, veled csak a baj van! Az apja szavait visszhangozta, és a nő rájött, ott neki babér nem terem.
Próbáltam beszélni vele, nem menj, maradj, és a gyerekeiddel kezdj új jövőt, de azt mondta: "nincs kivel, már ellenem nevelte őket, szinte nem is szólhatok hozzájuk, mert csak a flegmaság van. Csak házvezetőnő lettem, akinek semmibe nincs beleszólása. De elfáradtam, nem bírom sem fizikailag, sem lelkileg. Dolgozom, de már nem tudok mosolyogni a betegekre, ha közeledik a munkaidő vége rettegés fog el. Ha nem tudok elmenni, inkább meghalok."
És elment. Végleg. Pénzt küldött haza, hogy a gyerekei ne szenvedjenek anyagiakban hiányt, de látom őket, és látom az arcukat. Azt a kemény arcot, és tudom, apjuk szavaival és véleményével elítélik az anyjukat. A kisebbik megkérdezte tőlem tudtam e mit tervez az anyjuk, nem válaszoltam, tudtam, csak felelőst keres, nem igazi választ akar.
A nő gyerekorvos, nem egy buta, tudatlan ember, hanem inteligens nő, akinek az utóbbi 10 év megkeserítette az életét.
Tudja, hogy most minden csak jó nem. De azt kérdezte: "szerinted nem mindegy, hogy a szemembe, a mindennapokban gyalázkodnak, vagy a hátam mögött? Mert nekem már mindegy. De így legalább nem hallom."
Lesz itt is olyan, aki majd mellét verve elítéli, tudom. De akik nem, ők gondolkodjanak el. Vajon ez számít e családon belüli erőszaknak? Ha már hazamenni is rettegsz, és egy ideje már nem tudod mitől tartasz jobban, attól, hogy megvernek, megaláznak, vagy attól, hogy emberszámba sem vesz a saját gyermeked sem, mert ezt látja az apjától is.
Én nem ítélem el. hallottam mindig mindent, vékonyak a falak, és mert ismertem és tudtam mennyit rágódott ezen.
Nagyon sajnálom, amit veled tett/tettek. Szörnyű lehet ezt kapni egy anyának a gyerekétől.
Szia! Ez nem velem történt, biztos vagyok benne, hogy én nem tudnám elhagyni a gyermekem. (Igaz, nekem nincs még)
Pár info, ami azóta történt: a család elköltözött innen, anyukáról semmi hír (tőlük semmit nem lehet megtudni) és apukának van valami fiatal barátnője. Annyit hallottunk, állítólag azért költöztek el, mert apuka szégyellte, hogy a felesége elhagyta. Mondjuk, én nem olyannak ismerem, a szégyenérzet nem része a személyiségének. De így lehetett emiatt is anyukát elővenni, mint okot.
Bízom benne, hogy valamikor rendeződik a sorsuk, mert tudom, hogy akkor az anyjuk beleőrül, ha mégsem.
Döbbenet, de én ugyan így éltem le 14 évet a férjem mellett. Betelt a pohár elváltam tőle. Nekem is 2 gyermekem van, a nagyobbik fiú 16 éves kamasz, azt hittem hogy milyen szépen fogunk élni hármacskán, de az a kőkemény 14 év pokol rányomta bélyegét az életemnek, ugyan úgy beszél velem a fiam, ugyanúgy követelőzik nem néz semmibe mint a volt férjem. Azt hittem hogy milyen boldogak leszünk így, de most már látom hogy nem működik.
És hiába van az hogy az apjuk leszarja őket, csak időként fizet gyerektartást, mégis őt istenitik, pedig mindent nekem köszönhetnek.
Ezeket csak azért írtam le, mert nagyon sajnállak és teljes mértékben megértelek és támogatlak a döntéseidben. De tényleg nem könnyű az élet.....
Legszerencsesebb esetben megnormalisodnak a gyerekei, el kezdik tartani vele a kapcsolatot, es megbekelnek, netalan felnottkent ki is koltoznek hozza ill kozelebe.
Hat ez pontosan igy van. Ez a szegeny kis no nagyon okos am, es mindent nagyon alaposan atgondolt es rajott, hogy itt mindenek orokre vege. Miert nem ment el korabban?, kerdezik. Mert vart a vegsokig, mert a gyerekeert az ember mindent megtesz es mindent ill majdnem mindent kibir. Meg az elete aran is. Majd egyszer csak rajon, hogy azert meg neki is van joga elni. Egyelore csupan az eletben maradasra jott ra. Vannak gyerekek, akik felnottkent torz lelkuletu emberekke valnak, olyanok, amilyennek neveltek oket. Az anya ezzel is szamolt, hogy a gyerekeit ellene hangoltak es fogjak hangolni. Akkor ment el, amikor TUDTA, hogy mindent elvesztett. Miert kulfoldre? Ott jobban lehet tiszta lappal kezdeni, ha ezt az eletet mar valaha is lehet "tisztanak" nevezni.
Gondolom, minden egyes alkalommal megszakad a szive, ha Magyarorszagrol hall. Kinai fal van kozotte es azok kozott, akiket szeret.
Batyam is ellenem nevelte a kisebbik fiat. Most felnott a fia, megprobaltam megkeresni,de meg csak valaszra sem meltat. Ennek orokre vege, pedig ez is az ember csaladja, nem? Az erdekes benne, hogy a "gyerek" olyan munkat valasztott, hogy szetszakadt csaladokat egyesit.
SOHA SENKI ne mondjon olyat, hogy bezzeg en az o helyeben, mert SOHA SENKI nem lehet senki masnak a helyeben. Nagyon hasonlo esetek vannak, de meg egy ugyanolyan nincs. aAhogyan egyforma tojas sincs.
Senkinek nincs joga el - és megítélni őt.
Anélkül is meg fogja szenvedni lelkileg, úgy gondolom.
Bizonyára azóta is naponta vívódik, jól döntött-e?
Ismeretlenül is nagyon sok erőt kívánok neki, talán évek múlva, ha megbékél önmagával és döntésével, visszatér, és elmondja az akkorra már felnőtté vált gyermekeinek, mi késztette erre a szomorú lépésre.
Miért ezt tette, miért nem azt, miért így csinálta, miért nem úgy, mert ha amúgy lett volna, biztos másképp lett volna..... ez így annyira hülyeség.
A lényeg, hogy ez már így történt, és kész.
Én úgy olvastam, azért nem vitte a gyerekeket, mert ők eléggé ellene hangolódtak, és nem picik, ahogy olvasom. Valószínűleg nem is mentek volna vele.
Én nem azt tapasztalom, hogy ha nőről van szó, jobban védenék, sokszor pont az ellenkezőjét érzem, nőkkel sokkal kevésbé éreznek együtt, kevesebb a megértés mindenféle téren.
A gyerekorvos is csak ember. nem könnyű és egyszerű dolgok ám ezek. Csúnyán csapdába lehet ám esni. Az elmebetegeket sem olyan egyszerű pikk-pakk azonnal diagnosztizálni, sokszor hosszú idő telik el, mire kialakul, szép lassan fokozatosan a dolog.
Nagyon sok erőt kívánok a szomszéd asszonyodnak!Nem lehetett neki, könnyű meghozni ezt a döntést.Aki nem élt még lelki terrorban, annak nehéz megérteni tettét.
Sajnos szerintem a gyerekeivel sosem lesz normális kapcsolata.Tudok egy, olyan családról, ahol anyuka válni akart a lelki és testi terror miatt.Apukának nő ügyei is voltak.Apuka mikor megtudta, hogy válni akar a felesége,szépen megszervezte, hogy a nőjével és a gyerekeivel lelépett külföldre. A család és a rendőrség nem jutottak nyomára.Anyuka teljesen belebetegedett.Aztán hosszú évek után hazajöttek,semmi gondja nem lett apukának,pedig ez gyerekrablás volt.
Az anyukával a hazajövet után,párszor találkoztak, de teljesen feleslegesen, apuka a hosszú évek alatt amíg külföldön éltek teljesen az anya ellen hergelte a gyerekeit.Csak, azt nem értem, hogy felnőttként sem tudtak gondolkodni.
Szerencse anyuka újra férjhez ment és lett egy szerető családja, de gondolom állandóan bántja, hogy elvesztette két gyerekét.
Egy másik esetről is tudok, ahol anyuka elköltözött, de ő , azt mondja mást úgy sem tehetett volna, külföldön élt, úgy sem neki ítélték volna a gyerekeket.