Az nlc. fórumon 20 éves fennállása óta közel 300 ezer témában indult csevegés, és több mint 1 millió hozzászólás született. A Facebook megjelenése és térhódítása miatt azonban azt tapasztaltuk, hogy a beszélgetések nagyrésze áttevődött a közösségi médiába, ezért úgy döntöttünk, a fórumot hibernáljuk, ezentúl csak olvasása lehetséges. Új hozzászólást és témát nem tudtok indítani, azonban a régi beszélgetéseket továbbra is megtaláljátok.

Egy műsor, amit senki sem néz: Celeb vagyok, ments ki innen!

Nők Lapja Cafe
Létrehozva: 2014. október 18. 10:03
De tényleg, akárkit olvasok, akárkit hallok nyilatkozni róla a környezetemben vagy a neten, ezt a műsort aztán senki sem nézi. Mert ez agyhalottaknak való, és mind meghalunk tőle, ha rávetjük szemünket. Jelentem, én nézem, és remekül szórakozom rajta.

Nők Lapja Café: Egy műsor, amit senki sem néz: Celeb vagyok, ments ki innen!
  1. 2014. október 19. 19:3126.
    Nem az a lényeg, hgoy hülyeség-e a Celeb vagyok-műsor (az hát:), hanem, hogy ha láttál belőle részt, akkor miért drámázol, hogy te aztááán neeeeem.
    Ez ugyanaz, mint a nincstévém-komplexus: én pl már azon szoktam gondolkodni, hogy leírjam-e, hogy van ugyan az albiban tévé (vele adták), de alig nyúlok hozzá, mindent neten nézek - nem elvből, vagy mert ennyire természeti lényecske/hipszter lennék, hanem mert így alakult. Szóval ésszel, kellő rálátással, humorral bármi baromságba bele lehet nézni, ha másért nem, legalább tudjuk, miért nem nézünk belőle többet. Nekem is volt olyan valóságsó meg egyéb hülyeség az életemben, amit magamtól nem néztem volna, de a lakótárs koliban benyomta, hadd menjen - beigazolódott: nem köt le a műfaj, unatkozó balfékeket nézni, akik mind a másikat ekézik, hát, nem valami izgalmas, se nem felemelő. Néha elolvastam a hogyvolt blogon a gunyoros-káromkodós leírását az adott résznek, úgy még vicces is volt.
    Amúgy meg az ilyen túlélős műsorokban legalább annyi poén van, hogy szinte civilben vannak azok, akiket jobbára csak újsághírekből tudunk felépíteni. Pl Bódi Sylvin sokan meglepődtek, hogy nem rosszfej, holott ebben a "főállású-jócsaj"-kategóriában ő az egyik olyan, akiről évek óta azt látom, hogy van élete, érdeklik dolgok, sportol, és nem csak az a fő szempontja, hogy hogyan maradjon minél nagyobb bénaságokkal szem előtt, miközben semmi énereje nincs és reflektorok előtt esik darabokra az élete. Azaz itt nem teljesen felépített figurákat látunk, de nem is vércivil butaembereket, mint egy valóságsóban.
  2. 2014. október 19. 10:0625.
    Hogy lehet hogy ekkora sötét ember mint Aurélió meg nyer egy Valóvilágot és még szerepeltetik egy ilyen müsorban nagyon sötét ember buta mint a segg

  3. 2014. október 19. 09:3024.
    Tudom elcsépelt, de ez van. Nincs TV-m, magamtól meg hülye lennék kertévés tartalmakat keresni a neten. Broáff.
  4. 2014. október 19. 08:2223.

    Hát ez az: neki volt lehetősége annyi pénzt keresni, amiről egy átlagember álmodni sem mer. Ezek szerint annyi sem elég...?


    A Vajna-féle stúdióban tutira nincsenek, ezt bizton állíthatom. 

    előzmény:
    Qkorika (15)
    2014-10-18  19:02
  5. Torolt_felhasznalo_654883
    Torolt_felhasznalo_654883
    2014. október 19. 07:2022.
    Nem vagyok kíváncsi ezekre a primitív bunkókra és az RTL-es majmokra sem. Egyébként, 5 éve nincs tv-m és nem is hiányzik. Szóval, egy percet sem láttam belőle nem is érdekel. Ha csak ránézek erre a nyomorult,génmanipulált véglényre a fenti képen igazolva látom a döntésemet. Ha rajtam állna kitiltanám ezeket az agymosó népbutító csatornákat az országból örökre. Rossz ránézni manapság a tinikre, a facebook meg egy óriási majomketreccé avanzsálódott sajnos.
  6. 2014. október 19. 00:2921.
    Negatívan minősítene, ha ez lenne az érdeklődési köröm. Elég sekélyes. Mások agyi nyomora engem nem szórakoztat, nekem több kell! Inkább a Frei Tamás, vagy bármi ami mesélve tanít! Köszönöm, hogy írhattam magamról. :)
  7. 2014. október 18. 21:2920.

    "Pedig ő keresett a profi bokszpályafutása alatt százmilliókat, ahogy Kokó is, de még ez is kell. A pénz sosem elég, minél több van, annál inkább kell. Eladta magát kilóra."


     


    De a felesége válásnál elvitte a felét, úgy hogy most pótolni kell!

    előzmény:
    Qkorika (15)
    2014-10-18  19:02
  8. 2014. október 18. 20:1719.
    Én sem nézem, inkább játszom a honfoglalón.
  9. 2014. október 18. 19:3718.

    MÉg Stephen King is megirigyelné a fantáziádat.

    előzmény:
    Qkorika (15)
    2014-10-18  19:02
  10. 2014. október 18. 19:3617.

    Ez a cölöp szó nagyon tetszik neked...

    előzmény:
    Kata41 (16)
    2014-10-18  19:26
  11. 2014. október 18. 19:2616.
    Kun Gabi, elárulom Önnek, hogy megnéztem a tv műsort. Láttam, hogy a cölöpöket mutogatják az RTL-en, de a Duna tv-n a "Hogy volt" c. műsor megy. Ahol többek között Dunai Tamással beszélgetnek, s mutatnak részleteket régi műsorokból, nos én inkább ezt tartom "szórakoztatónak", ez a kultúra, a cölöpöket nézegesse maga.
  12. 2014. október 18. 19:0215.

    Hogy miért adja ehhez magát és a nevét Madár ilyen Gáspór Béjja, Szabó Zsófi, Aurélió, (vagy ki), Bódi Sylvi, Krasznai Tünde, Gáspór Laci és a többi hasonló színvonalú (sajnos nem tudom a névsort) szereplő közé?! Pénzért! Pedig ő keresett a profi bokszpályafutása alatt százmilliókat, ahogy Kokó is, de még ez is kell. A pénz sosem elég, minél több van, annál inkább kell. Eladta magát kilóra.


    Én még egyetlen részt sem láttam, mentségemre legyen mondva, hogy a korábbiakat sem néztem, nem is próbálkoztam vele, nem érdekel, nem nézem. Ráadásul meg vagyok róla győződve, hogy egy nagy kamu, egy nagy átverés az egész. Egy frászt vannak ezek Afrikában, oda nem vitte volna magával Balázs a várandós feleségét, ahogy olvasom. Itt vannak valahol 28km-re Bp-től, talán Etyeken, Andy Vajna és Demján Sándor tulajdonában lévő és jelentős adókedvezménnyel működtetett Korda Filmstúdióban, ahol felépítették ezt az afrikai kócerájt és rávetítik a szobapáfrányokat és a szobai vízipálmákat, ők meg a legnagyobb luxusba hotelban vagy lakókocsikban dőzsölnek a forgatási időkön kívül.


    A Való Világ villa is itt volt a városban, a Kunigunda utcában volt felépítve egy stúdióban, mostanában olvastam valahol. 

    előzmény:
    Anda39 (10)
    2014-10-18  15:50
  13. 2014. október 18. 18:2814.
    Kun Gabi szíve-joga, hogy nézi az általam becsméret "cölöp vagyok ne ments ki anyám" c. műsornak nevezett vackot.
    Nekem szívem jogom nem nézni, s utálom ha valaki megkérdőjelezi a szavaimat. Tehát nem nézem, mert nem érdekel, mert színvonal alatti, nem az érdeklődési körömnek megfelelő valami.
    Bevallom, hogy megnéztem kétszer 5 percet belőle - eddig is leírtam több helyen, s nem érdekel, nem tudok szórakozni rajta. Tehát Kun Gabi ne általánosítson, ha Önnek tetszik nézze, vallja is be, de ne akarjon másokat is rábeszélni, hogy vallják be, amit nem tudnak bevallani! Jó szórakozást, és maradok más adónál, illetve ennél az adónál majd nézem a Szulejmánt, valamiért az sokkal jobban tetszik! Megengedi???
  14. 2014. október 18. 18:2013.
    Nem baj, ha szinte senki nem nézi!
    A lényeg, hogy néhány bunkónak tetszik, akik műsorra tűzik, főleg ilyen alpári módon erőltetett formában.
    Én soha nem nézem ezeket a csatornákat, -csupán kényszerből fizetem a csomagban!- csupán olvastam, hogy egyszerűen "szüneteltetnek" egy, vagy több sorozatot és ez a nézőknek nem tetszik!
    Bunkó igazgató nyilatkozta, hogy ez őket nem igazán érdekli...
  15. 2014. október 18. 16:1412.

    Milyen kár, hogy senki nem szólt neki milyen könnyű ott elkapni valami szép fertőzést...

    előzmény:
    mamcsek (6)
    2014-10-18  13:20
  16. 2014. október 18. 16:1311.

    Egyáltalán nem nézek tévét. Többnyire olvasok, vagy videócsatornákat nézek. Filmet ritkábban.

  17. 2014. október 18. 15:5010.

    Én sem nézem. Nemcsak ezt, de semmit az rtl-en. Ahogy a tv2-t sem.  Vannak szerencsére ezeknél jobb csatornák, amin kedvemre való műsorok vannak.


    Mellesleg tegnap vendégségben voltunk, és ott a társaságból valaki pont erre a hülyeségre kapcsolt. Rákérdeztem, mi is ez, aztán megállapítottam, megint nem veszítettem semmit.  Csak annyit még: azon nem csodálkozom, hogy Aurelio meg "Beja asszony " ilyen színvonalas műsorhoz adja magát, de hogy pl. Madár...? Rajta már jobban csodálkozom, és csóválom a fejem.

    előzmény:
    Nők Lapja Cafe (1)
    2014-10-18  10:03
  18. Torolt_felhasznalo_634765
    Torolt_felhasznalo_634765
    2014. október 18. 14:509.

    Isten látja lelkem, én megpróbáltam. Tanár vagyok, ments ki innen, vagyis tanítok olyan gyerekeket, akik esetleg nézik... kb. munkaköri kötelesség, hogy tudjam, mi nekik a szint... de nem bírtam. Ez olyan szinten borzalmas, hogy tíz perc után tényleg feladtam. Nem divatból mondom, számomra nincs olyan, hogy ciki nézni valamit, ha tetszik, nézem. A Szulejmán pl. minden szerdán odakötött a tévé elé, ami helyett ez a híg f@s van. Bár szerintem a diákok közül is több van, akinek ez már alulmúlja a szellemi szintjét. Azt a részt láttam, amikor az egyik énekes kövér csávó olvasni próbált. Hadarva, hogy ne látsszon, a szövegértés nem az erőssége. De most komolyan! Ezt kéne nézni? Naponta? Inkább olvasok valamit, ahogy eddig is.


    A cikket már nem mertem elolvasni, csak a bevezetőjét. Remekül. Szórakozik. Rajta. --- Nlc "újságíró". OK.

    előzmény:
    Nők Lapja Cafe (1)
    2014-10-18  10:03
  19. 2014. október 18. 14:258.
    Csatlakozom az előttem szólóhoz!! Vannak igényes, valóban szórakoztató, érdekes, netán izgalmas műsorok is amik netán még az agysejteket is megmozgatják, már akinek van ilyen... Felesleges pénzkidobás az ilyen "celebes" műsorok készítése, és még akkor panaszkodik a nevezett csatorna az újabb adózások miatt... Nos tényleg, akinek nem tetszik - ne nézze :) csak az a fájdalmas, hogy az ilyen műsorok miatt halnak ki a valóban szórakoztató, netán elgondolkodtató, tanító...stb. vetélkedők. Mert arra már nincs pénz... ilyen szemetekre meg van ?! érdekes... de csak magunknak köszönhetjük... mert erre van igény... mint anno a Mónika-show, Balázs, Claudia...stb. beszélgetős műsorokra, amit a mai napig ismételnek... Nos én is azok közé tartozom akiknek van távkapcsolójuk... és elkapcsolom ezeket a szemeteket... :)
  20. 2014. október 18. 13:377.
    Labrador75! A Játék határok nélkült soha nem közvetítette a RTL Klub! Ma indul az M1-en az új sorozat, és én igenis vártam már, mert szerettem és szívesen néztem a régi részeket is. Az egy jópofa, játékos, sportműsor. Össze sem lehet hasonlítani az ilyen primitív, népbutító, celebes műsorokkal!!! És én valóban nem láttam belőle 1 percet sem! Elég, amit előzetesben, véletlenül látok belőle, vagy hallok, hogy ki-mikor-miét mutogatta, hol végezte a dolgát, kit vert meg és kivel feküdt le. Na, hát én ilyen primitív bunkókra nem vagyok kíváncsi, ezért nem is nézek semmilyen celebes műsort. Én szégyelleném, ha engem celebnek neveznének, de egyeseknek van az a pénz, amiért ezt bevállalják, mert könnyebb így pénzt keresni, mint tisztességes munkával. De ez is azokat a primitív bunkókat minősíti! Én büszke vagyok rá, hogy felette állok az ilyen alja dolgoknak és embereknek! Nem állnék velük szóba, teljesen más a műveltségi szintem, mint ezeké! És én büszke vagyok arra is, hogy tanult, értékes ember vagyok, ezeknek felette állok!!!
    Remélem az RTL meg belebukik ebbe a drága műsorába, és végre rá jön, hogy ez az ország nem csak primitív emberek sokasága! Mindent nem lehet megetetni velünk!
  21. 2014. október 18. 13:206.
    Érdemes volt ezért összerúgnia a port a Szulejmán rajongókkal? Én eddig kb. 10 percet láttam belőle, de az is elég volt. Aurélió éppen a nagydolgát végezte valahol, utána pedig a patakban mosta a fenekét. Mit nem mondjak, felejthetetlen élmény volt!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!
  22. 2014. október 18. 13:155.
    " hogy ennyire sötét hogy lehet valaki" Pont ezért nem nézem, Falusi Mariann csapat volt a legjobb....
  23. 2014. október 18. 13:094.

    ...és mégis, mindenki tud mindt a műsorral kapcsolatban.

    előzmény:
    Nők Lapja Cafe (1)
    2014-10-18  10:03
  24. 2014. október 18. 10:593.

    Ha megfigyeled azért készítenek ilyen műsorokat,mert ez érdekli a népet.Terelés a napi gondokról,a politikáról.Természetesen van aki bevallja,van aki tagadja,hogy nézi,de ez nem is számít.


    Én megnéztem 2-3 adást,így levontam a konzekvenciát,hogy nem érdekel,nincs olyan mozzanata ami miatt odarögzítsen a képernyőhöz.Maradok a jól bevált : ágyban fekve szépirodalom olvasása variációnál.Megéri:-)

    előzmény:
    Labrador75 (2)
    2014-10-18  10:03
  25. 2014. október 18. 10:032.
    Az biztos, hogy egy nagy marhaság! Akár csak a játék határok nélkül. Ezek hülyének nézik az embert, hogy ilyesmivel próbálják szórakoztatni! De egy emlékezetes, értékes film nem volt már mióta! Vagy éjszaka kezdődik, és hajnali fél 2-kor ér véget. A fene virraszt érte! Nem a film rossz, hanem azok a hülyék, akik ilyen időpontban vetítik! Azt hiszik, mindegy, hogy mikor mit tesznek elénk!

Címlap

top