Az nlc. fórumon 20 éves fennállása óta közel 300 ezer témában indult csevegés, és több mint 1 millió hozzászólás született. A Facebook megjelenése és térhódítása miatt azonban azt tapasztaltuk, hogy a beszélgetések nagyrésze áttevődött a közösségi médiába, ezért úgy döntöttünk, a fórumot hibernáljuk, ezentúl csak olvasása lehetséges. Új hozzászólást és témát nem tudtok indítani, azonban a régi beszélgetéseket továbbra is megtaláljátok.
Kivándorlás: ,,Nem szeretném, ha az unokáimmal külföldre költöznél!"
Létrehozva: 2015. február 2. 10:46
A legtöbb szülő számára a gyerek az első. Az ő érdekei, érzései, boldogsága, álmai. Magától értetődik, hogy szülőként mindig, minden körülmények között önzetlennek kell lenni. De van, amikor ezt pokolian nehéz betartani. Főleg, ha olyan döntést hoz a gyerek, ami a mi életünkre is drasztikusan hat. Például, ha családostul készül elhagyni az országot.
Nők Lapja Café: Kivándorlás: ,,Nem szeretném, ha az unokáimmal külföldre költöznél!"
Nők Lapja Café: Kivándorlás: ,,Nem szeretném, ha az unokáimmal külföldre költöznél!"
Nem áll szándékunkban hazatérni.
Anyukám meglepően jól áll hozzá, pedig féltünk tőle. A hazalátogatást a félévente az iskolában vizsgázó fiúkhoz igazítjuk, januárban a férjem, júniusban én jövök haza velük 1-1 hétre.
Anyum meg majd jön hozzánk hosszabb időkre.
Igen, abban igazad van, hogy külföldön nem csak a fizetések jóval magasabbak, mint nálunk, hanem a rezsi, a mindennapi élet is. De még akkor is sokkal több marad, mint itthon.
Nálunk az átlagfizetés a nyomorgásra elég, kint meg a kényelmes életre.
Azt olvasom, hogy igaz, hogy ott is dolgozni kell, de legalább megbecsülik és megfizetik a tisztességes munkát. Itthon nem ez a helyzet.
(Időközben egyébként is rájöttek, hogy otthon még ózdi munkanélkülinek is jobb lenni, mint külföldön lenézett bevándorlónak.)
Kepzelje azt a nagyszulo hogy USAban vagy Ausztraliaban el ott is Skypon tartjak a kapcsolatot egymassal a csaladtagok, mert van amikor tobb ezer km valasztja el oket egymastol.
Talalt sullyedt.
ezek a cikkek mar regen cask azert irodnak (ki tudja milyen megrendelesre) mert Mo kormanya megprobal bevetni mindent hogy ne menjenek el egyre tobben.
arrol nagy csend van hogy majd olyan orszag less MO ahol erdemes less elni es egyre tobben jonnek haza, ha jol emlekszem ezt mondta OV. lehet nem szo szerint.
na mivel inkabb mennek mint jonnek, ez a masik mediafegyver.
vagy az a recept hogy"kint se kolbaszbol van a kerites
abba kene mar hagyni ezt a suket propaganda. majd ha az emberek az otthoni eletet megfelelonek itelik meg akkor nem fognak elmenni es kesz.
TeLjeSeN IGAZAD van, Sissi52!!!
Ilyet csak az mond, aki meg nem volt benne a a szituacioban. Ma is a fulembn cseng, amit a batyam mondott, hogy nekem nem volt annyi penzem, amikor hazajottek latogatoba, egy ebeddel meg tudjam kinalni. Vagy a vegen mar almatlan ejszakaim voltak, hogy megis mit eszunk 20.-a utan?
Attól függ, mire van szemed. Van, aki úgy látja, ahogy leírtad, és van, aki a lehetőséget, a világra nyitást, a normálisabban működő társadalmat, a protekciónélküli boldogulást is látja benne és nem nyavalyog hogy anyukám meg nagyikám (bár természetesen hiányoznak), hanem teszi a dolgát és hazamegy amikor teheti. Felnőtté válik. Közben építi a jövőjét, amit havi 120ból nem tud.
ez egy rendkivul hatasvadasz idezet, noha ketsegtelen hogy van igazsagtartalma, csak eppen oriasi hiba altalanositani... arrol nem szolva, hogy elmultak mar azok az idok, amikor az egykori disszidensek nem mehettek haza, illetve, az otthonmaradottak nem konnyen mehettek kulfoldre. akkor tenyleg az a helyzet volt, mint ami az idezetben all. de ez mara megvaltozott. van net, vannak fapados jaratok, a kapcsolattartasnak semmi sem az utjaba, hacsak az ego nem... hja, hat' nem eppen tokeletes, de a szukseg szuli... es nem, nem a joletert mennek ma kulfoldre (mert az kulfoldon is igen nehezen realizalhato) hanem egy normalisaBB eletert, egy kis kiszamithatosagert. sokszor, a szerencsetlen elethelyzetek olyan durvak, hogy nem is kell kulfoldre menni ahhoz, anya-gyereke-unokaja szamamara lehetetlen legyen az egyuttlet. az otthoni szomszednenim egyedul halt meg, mert a lanya nem tudott vele lenni. 300km.-re lakott, egyedul nevelte a gyerekeit, az egyik beteg is raadasul, es ha megfeszult volna sem tudta volna nemhogy apolni, de meg egy napnal tobbet sem tudott vele tolteni. en 1500km. tavolsagbol hazamentem egy evben 3-4-szer (amikor utazos melom volt, akkor tobbszor is). Anyukam minden evben kijott hozzam, es amikor megbetegedett, az utolso percig apoltam, mellette voltam. szoval ezert irom; elethelyzetek. nem lehet altalanositani.
Ha együttnyomorgás van akkor igazad van..... de számtalan példa van előttem, hogy azt mondja a fiatal, hogy ugyan már, nem fogok itt havi százhúszért robotolni, mikor kint megkeresem a háromszorosát, vagy többet. Kimegy.... elhelyezkedik, robotol napi 10-12 órát, valóban megkeresi a háromszorosát, de kint annyival drágább az élet, a lakásbérlés, a megélhetés, az egészségügy.... szóval feléli mind. Akkor minekis?!!!!!!!!!
És egyedül van, szenved, honvágya van, itt szenvednek a szülők.... nem értem, kinek jó ez????
Persze, igazad van..... csak abban nem, hogy valamelyik oldalon van a veszteség..... nem, ebben az esetben mindkét oldalon.
Ha belegondolok, hogy ilyen helyzetbe kerülhetek, nemcsak nekem, de a gyerekeimnek is ugyanolyan rossz lenne..... sajnos, nagyon kötődősek vagyunk
Ez nagyon szívhezszóló, csak az együttnyomorgás minden kapcsolatot kikezd és megöl.
Lehetne az ellenkezőjét is ilyen könnyesre megírni, hogy itt nyomorogtunk együtt nagy szeretetben, miközben a bank elvitte a házat, megszűnt a munkahelyem, adósságot halmozok, bárcsak tettem volna valamit, a nagyi sütijét akkor is meg lehet köszönni, ha hazajövök látogatóba.
Sajnos ez ilyen. Valamelyik oldalon van veszteség. De azért tessék taplra állni, kibőgni magunkat és továbblépni, nem busongani! Mindannyian átéljük ezt, természetes érzések, de felnőtt ember kifújja az orrát és teszi tovább a dolgát.
"Keresem a pénzt, hogy haza tudjak látogatni a családomhoz, hogy segíthessem őket, hogy segíthessek magamon a gyerekemen, a szomszédon, stb. De valóban segítek nekik? Hisz nem vagyok velük, nem beszélek velük, nem találkozom velük, csak küldöm a pénzt, hogy vegyétek meg, amire csak szükségetek van.
Nem baj hogy én már fél éve vagy talán egy éve se beszéltem és láttam az anyámat, a mamámat, a gyerekemet is csak félévente. Meghalnak a rokonaim, a szüleim, a barátaim, és én hazaugrok a szertartásra, ha van rá lehetőségem.Ha nincs rá mód, azt mindenki értse meg, mert nekem dolgoznom kell, hogy a temetési költségeket ki tudjátok fizetni. De egy szót nem váltottam velük az elmúlt időbe, nem simogattam anyám arcát, nem búcsúztam el a nagyitól és a legjobb barátom is úgy ment el, hogy nem tudtam vele beszélni.Mindez MIÉRT? A pénzért, hogy a családom jól éljen. És valóban jól él? Van pénzük, kocsijuk, házuk, nincs adósságuk és jól élnek. Csak egy valamit nem tudnak megvenni, engem, az együttlétet, a családot, a szeretetet.Rájövök arra, hogy én tettem ezt velük, az én hibám, hogy anyámtól nem tudtam elbúcsúzni, hogy nem tudom a nagyinak megköszönni a finom sütiket és az én hibám, hogy a fiam 18 évesen teng-leng a világban, mert fogalma nincs, mit csináljon, hisz én küldöm a pénzt, hogy vegye meg ezt is azt is.Ha én otthon maradok, együtt nyomorgunk, akkor a fiam most tudná, hogy hogyan kell az állatokkal bánni, növényt termeszteni, az édesanyám tudná, hogy mennyire hálás vagyok neki, stb."
Akkor tekintgessen kiskutya tekintetekkel. Legalabb egy szot sem szol. En meg mondanam, hogy nekem is ugyanugy faj, ahogy neked, de most megyek.
En meg talaltam uj ertelemet az eletemnek, szereztem meg egy diplomat. Most jobban elek hal Istennek.
Volt egy ovono ismerosunk, 50 evesen elment nyugdijba, majd hamarosan kipattant kulfoldre gyerek melle babysitternek, osszeszedett egy csomo penzt, kivirult, elegans no lett belole, fel is szedett egy modosabb pasit. Meg hogy idosebb no ne talalna maganak, irjak egy masik topikban. Nem volt igaza? Magyarorszagon az ovonoket, a tanarokat szidjak. Most lattam, hogy vegre felfogtak ezt a tanarok is, es mar bizony sulyos tanarhiany van. Ez a vege, ha nem eri meg, ill ez meg csupan a kezdet. Mi mar csupan kivulrol integetunk. Bye, bye. Nemsokara hazalatogatok. Megnezem magamnak, mi van.
A cikkben sem ráparancsolásról van szó. Ha arról lenne, egyszerűbb lenne a helyzet, a parancs ellen lehet lázadni. Itt biza kemény érzelmi zsarolás van, az meg a legtutibb eszköz a megnyomorításra. Nagyi ebben azért ott van, lássuk be, még ha természetesen emberileg érthető is az álláspontja.
Én, aki szintén telesírtam Balatont országelhagyás és annak emberi vonatkozásai kapcsán, tudom, hogy hasonló esetben azzal segítenék a gyerekemnek, ha azt mondanám, ne bőgj, te hülyegyerek, anyád tök jól meglesz itthon és várni fogom a találkozásokat. NEM azzal, hogy kiskutya-tekintettel sajnáltatom magam.
Ha meg lesz eszem, akkor begyujtom a gyogyszert es egyszerre beveszem, ha kevesebb lesz, akkor egyszeruen nem eszem, egy paciensunk is igy halt meg. Ha meg mar "asse tom", ki vagyok, akkor nem mindegy?
Egy szulo egyebkent sem parancsol a felnott gyerekenek. Legfeljebb szeretnenk dolgokat, ami kivul all a hataskorunkon.
El ne higgye mar valaki, hogy aki elmegy, annak konnyu. Nem reszletezem, en mar tul vagyok a levalason, ha ide irok, sajat boromrol van szo. Annak idejen, amikor eljottem, aradt a Duna a konnyeimtol. Es tovabb arad a magyar nep konnyeitol. Es ez jobb nem lesz. Az orszag vezetoi meg nyugodtan alszanak. Nyugodtan alszanak? Mi vissza mar nem megyunk.
Egyetértek.
Elképzeltem azt a szitut, hogy a gyerekem kínlódik vagy csak toporog egy helyben, menne, külföldön lennének lehetőségei, hosszú távon jobb élete, de nem megy, mert itt vagyok én, aki az unokáimmal akarok lenni, ha már annyit belefeccöltem a gyerek-és unokanevalésbe, hogy ez a minimum. És akkor én, a nagyi, elégedett is vagyok, persze, mert unokázhatok, amennyit csak akarok...
Kár ezt csűrni-csavarni....senki nem azért megy ki,mert nem tetszik neki a kilátás az itthoni ablakából.Hanem mert itthon mindenki lassan éhen döglik aki nem tartozik bele a kormány holdudvarába.De ha nem is ennyire rossz a helyzet,hakkor sem lehet egyről a kettőre jutni.Csak véres verejtékkel az egyes szinten kapaszkodni,hogy le ne csússz.Teljesen mindegy hány idióta mű riportot jelentetnek meg a kormány megbizásából hetente a mediában ,különféle kitalált szereplők szivszoritó vagy éppen elrettentő(nek szánt) sztorikkal,ez semmin sem változtat......aki megy,vagy készül menni,az nyilván túl van a sokadik családi megbeszélésen is .Egy normális szülő sem szertné,hogy a gyermeke itthon nyomorogjon és szedje az antidepresszánsokat.Örül,ha a gyereke boldogul,és max a fürdőszobában sir ,hogy ne lássa senki.
Ha az én gyerekem indul útnak,nem rá fogok haragudni,hogy elmegy,hanem erre a tetü kormányra,aki élhetetlenné tette az országunkat.....
Ha majd téged ennyire kellene ápolni, akkor te már nem veszel semmit, legfeljebb némi levegőt, de értem mit akarsz mondani.
Ezt viccnek szantad? Egyszer a repulon talalkoztam egy kis novel, aki kint el es dolgozik, takaritono, a negy!!! gyereke meg Pesten el az apjukkal es a no tamogatja anyagilag a pasit meg a negy gyereket. Amint tud, megy haza.
Egy 40-es hazaspar szinten kint el es dolgozik, es tamogatjak ket gyerekuk egyetemi tanulasat meg ugy altalaban csinaljak a penzt maguknak.
En meg is tiltanam a gyerekemnek, ha lenne olyan bolond, hogy miattam feladja az eletet,mert engem kellene 24/7-ben nonstop apolnia. Inkabb veszek egy puskat es fejbelovom magamat.
Nekem anyukam azt szokta mondani, hogy egyik szeme sir, a masik nevet, amiatt, hogy kulfoldon elunk. De soha nem zsarolt volna meg bennunket erzelmileg. Amig aktivabb volt, evente 3x is kijott hozzank ket hetekre minimum, miota kevesbe szeret egyedul utazni, mi megyunk legalabb 3x haza, es olyankor heteket toltunk otthon. Osszessegeben tobb idot tolt az en gyerekemmel, mint a masik, otthon elo unokajaval.
Me'g amikor nekem ketelyeim voltak, akkor is azt fogalmazta meg, hogy az unokajanak itt van jobb helye szerinte.
Az en gyerekem harom nyelvet beszel mar most is kora tizenevesen, valoszinuleg vilagpolgar lesz, nem ringatom magam abban a hitben, hogy pont ott fogja leelni az eletet, ahol mi, a szulei leszunk. Szoval amikor minden erommel tamogatom ot, es egyengetem az utjat, eszembe nem jutna azert tenni, hogy majd mit kapok vissza cserebe oregkoromra.