Az nlc. fórumon 20 éves fennállása óta közel 300 ezer témában indult csevegés, és több mint 1 millió hozzászólás született. A Facebook megjelenése és térhódítása miatt azonban azt tapasztaltuk, hogy a beszélgetések nagyrésze áttevődött a közösségi médiába, ezért úgy döntöttünk, a fórumot hibernáljuk, ezentúl csak olvasása lehetséges. Új hozzászólást és témát nem tudtok indítani, azonban a régi beszélgetéseket továbbra is megtaláljátok.

Ez most gáz, vagy nem?

Ria_86
Létrehozva: 2015. május 20. 15:12

Sziasztok!



Arra lennék kíváncsi, kívülállók hogyan látják a kapcsolatomat.

29 éves vagyok, a párom 55. Nem is ez igazából a lényeg.


A probléma az, hogy úgy érzem, őt nem érdekli semmi. Nem érdekli az egész kapcsolatunk jövője, az, hogy előrelépjünk, csak él bele a nagy világba. Tudni kell, hogy mindketten 100-120 között keresünk, az ő lakásában lakunk. Sosincs pénze, mert állandóan elszórja, lemegy a kocsmába hetente egyszer és akkor 20 000 Ft-ot eliszik és elszerencsejátékozik. Ilyen kereset mellett ez elég nagy kiadás, a hó végére sosincs pénze és mindig én állok minden költséget a kaját meg a többit. Nekem is van egy lakásom, arra jelzáloghitelt vettünk fel, mert az autóját végrehajtók el akarták vinni. A kölcsön felét nekiadtam, úgy terveztük, hogy együtt fizetjük a törlesztőt, de ezt a pénzt is ahelyett hogy lakáscsinosításra stb. költötte volna elszórta hülyeségekre. Már többször kértem ne játsszon el ennyi pénzt, de újra és újra megteszi, mert azt hiszi nyer. 

De az érem másik oldala. Végre találtam valakit, aki tényleg szeret, nem csal meg, nem ver át, tisztel és próbál azért a kedvemre tenni. Nem korlátozza a személyes szabadságomat, nem számoltat el, sok a közös program, ami nagyon jól telik. És persze szeretem én is, nagyon működik köztünk a kémia.


De úgy érzem lehúz. Képtelen vagyok mellette előre lépni, gyakran rajta idegeskedem, hogy miket csinál. Egy helyben toporgunk. De sajnos úgy érzem nem tudnék nélküle élni, miközben az eszemmel tudom, hogy nélküle nem vettem volna fel hitelt a lakásomra, és már előbbre tartanék anyagilag is, a karrieremben is.
Viszont nagyon sokáig egyedül voltam, sokan becsaptak, játszottak velem, és ezeket nehezen hevertem ki. Ő igazán szeret és engem akar, csak ilyen ..nem is tudom.. lusta.
Nem tudom mit tegyek. Lehet, hogy csak én túlzom el és vagyok túl érzékeny?
Köszönöm előre is a véleményeket.
  1. Torolt_felhasznalo_979457
    Torolt_felhasznalo_979457
    2015. május 20. 19:2526.

    Lehet ezt oda-vissza ragozni, de azért a tény az tény: egy szerencsejáték függővel vagy kapcsolatban, akinek a szerencsejáték a legfontosabb. Még nálad is fontosabb. Azért veri el a pénzét, mert tudja, hogy te mindig megoldod a dolgokat. Ez nálam bőven kimeríti a másik hülyének nézését. 


    Nagylelkű LENNE. Ó persze, ha én nem ez lennék, ami vagyok, akkor idegsebész lennék. Ezeknek a "lenne" dolgoknak semmi értelmük. A valósággal kell foglalkozni, nem azzal, hogy mi lenne, ha nem szerencsejáték függő lenne. Mert az. 


     

    előzmény:
    Ria_86 (23)
    2015-05-20  19:07
  2. Torolt_felhasznalo_799254
    Torolt_felhasznalo_799254
    2015. május 20. 19:2525.

    ilyen emberre mit tudsz alapozni? nem szeretnél előbb-utóbb családot alapítani például?

    előzmény:
    Ria_86 (23)
    2015-05-20  19:07
  3. 2015. május 20. 19:1524.

    Akkor marad a nem adsz neki opció és igyekszel megtanítani neki, hogyan lehet spórolni. Kérdezd meg mire vágyik. Új cipő? Új telefon? Nyissatok egy számlát amire havonta befizeti a pénzt, kiszámoljátok, mikorra jöhet össze a vágy, és ezzel talán lehet motiválni.

    előzmény:
    Ria_86 (23)
    2015-05-20  19:07
  4. 2015. május 20. 19:0723.

    Amikor a pasim kisebb összeghez jut, akkor első a szerencsejáték. Amúgy szerintem nem esik jól neki, hogy kérnie kell,de egyszerűen a pénze nyakára hág hamar, és a legkézenfekvőbb tőlem kérni. Szóval alapvetően nem tud vigyázni a pénzére. Pedig ha tudna, adna nekem is, tehát alapból nagylelkű lenne, csak nincs miből. És pont ez zavar, hogy semmit nem tesz azért, hogy legyen neki, nem keres új munkahelyet, semmi. 

    előzmény:
    Csirkemutáns (20)
    2015-05-20  18:53
  5. 2015. május 20. 19:0722.

    Majd írd meg, mire jutottál, addig is kitartást és állj a sarkadra!

    előzmény:
    Ria_86 (21)
    2015-05-20  19:04
  6. 2015. május 20. 19:0421.

    A pszichiáter nem lát semmi kivetnivalót abban, hogy idősebb a pasim, amikor meg említettem ezt a problémákat, akkor az volt az első kérdése, mit nyújt nekem ez a férfi. Tehát ő is próbál rávezetni arra, hogy ez így nem jó, de az önértékelési problémán nagyon nehéz segíteni, és minden bajom ebből fakad.


    Nem falra hányt borsó hidd el, amit írtatok. Nagyon hasznos minden hozzászólás.

    előzmény:
    Lédienn (19)
    2015-05-20  18:49
  7. 2015. május 20. 18:5320.

    Kérdésként merülhet fel, hogy a pasi a szenvedélybetegsége miatt "kéreget" a barátnőjétől, vagy úgy amblock ilyen?


    Mert mindkét eset más megoldást vethet fel - pl. a szenvedélybetegséget pszichiáter talán hatékonyan tudná kezelni, de ez esetben ugye a férfi "mindenáron" pénzhez akar jutni, ha nem a csajtól, mástól kéreget.


    Ha alapvetően nem tud vigyázni a pénzére, akkor is más a megoldás.


    Kedves kérdező?

    előzmény:
    Lédienn (19)
    2015-05-20  18:49
  8. 2015. május 20. 18:4919.

    Ha pszichiáterhez jársz terápiára,akkor vagy veled van nagyobb gond,mint ez a lehetetlen kapcsolat,vagy/és a pszichiátert is ki kellene rúgnod úgy,mint a pasidat! 


    Amúgy a szerencsejátékfüggőket is pszichiáterek szokták ám kezelni!


    Pszichiáter hogy vélekedik a kapcsolatodat illetően? Egyáltalán tudja ezt az áldatlan állapotot és,hogy egy szenvedélybeteg,öreg pasival élsz?


    Na,nekem mindegy is.


    Amit akartam,leírtam. Minden további komment csak felesleges szócséplés és úgyis csak 'falra hányt borsó' a számodra.

    előzmény:
    Ria_86 (17)
    2015-05-20  18:29
  9. 2015. május 20. 18:4018.

    Az a gond a szerelemmel, ahogy korábban is írtam, hogy hiába tudod racionális felfogással, hogy rossz úton jársz, a tested nem engedelmeskedik. Ehhez komoly elhatározás és kitartás kell, hogy győzz az érzelmeid felett.


    Ha pedig szerinte "csak" kölcsönkér, akkor el kell fogadni, ha te meg nem adsz kölcsön a saját (alig) pénzedből. A probléma ott van, hogy adsz neki. Tudom, hogy szörnyen nehéz, de tényleg próbáld meg, hogy nem adsz neki kölcsön. Csak magadnak veszel kaját. Előbb-utóbb kénytelen lesz megszokni, hogy vigyáznia kell a pénzére.

    előzmény:
    Ria_86 (17)
    2015-05-20  18:29
  10. 2015. május 20. 18:2917.

    Köszönöm a hozzászólásokat, mind választ adott a kérdésemre.


    Csirkemutáns: beszéltünk erről, de mindig azt mondja ne balhézzak már. Szerinte ő mindig kölcsönkér, ami igaz is és vissza is adja, de én emiatt a hó végére mindig pénz nélkül maradok. Azt pedig elfelejti, hogy a hó második felében az összes kaját én fizetem. Ezt valahogy nem veszi észre.


    Kövesdiági: igen, vannak terveim: szerények, de parkettázás, festés, egy szép sarokülő. És az zavar hogy a barátom nem tesz semmit ezek érdekében inkább eltékozolja a pénzt.


    Lédienn: nem kamu a sztori sajnos, sőt, volt már ennél durvább sztorim is. Igazából nem mondanám rá, hogy alkesz, annál inkább szerencsejátékfüggő. Ő komolyan azt hiszi, hogy nyerhet. Ez a függés, igen. Ami az önbecsülésemet illeti, a béka feneke alatt 6 méterrel, pszichiáterhez járok vele és gyógyszert kapok rá, ill. terápiára is járok.


    Lillaréka: nem veszem kötözködésnek. Valahol az eszemmel tudom az igazságot.


    Tulajdonképpen azért nyitottam ezt a fórumot, mert a barátom szerint én túl balhés vagyok és mindent felfújok. Felmerült bennem,hogy túlreagálom a dolgokat.  De a segítségetekkel rájöttem, hogy jól látom, hogy ez így nincs rendben. Csak sajnos szeretem és nélküle úgy érzem üres lenne minden. Nincs elég erőm egyelőre a szakításhoz. De mindenképp megfogadom legalább  azt a tanácsot, hogy a pénzügyeinket külön kezeljük innentől kezdve. Azt hiszem mindezek ellenére szeret. El kell döntenem, kell-e a szeretete ilyen áron. Fiatal vagyok, szeretném építgetni az életem és ő ebben sajnos akadályoz.


     

  11. 2015. május 20. 18:2816.

    Ez is egy lehetőség amit Lillaréka mond, így is megoldható a probléma. Vagy végérvényesen határozd el, hogy a sarkadra állsz és egyszeűen ne adj neki. Majd ha párszor elfogy a pénze és rájön, tényleg nem adsz, akkor majd talán elkezd másként gondolkodni. Amíg 'megsajnálod' és adsz neki, addig csak kihasznál.


    Akkor is, ha 20 éves, meg akkor is, ha 90.

    előzmény:
    Lillaréka (11)
    2015-05-20  17:48
  12. 2015. május 20. 18:2515.

    Veled értek egyet, hogy a férfi kora csak egy dolog.


    Az már sokkal komolyabb, hogy így kihasználja a hölgyet felnőtt létére. A 'minősítést' nem neked céloztam.

    előzmény:
    Lédienn (14)
    2015-05-20  18:01
  13. 2015. május 20. 18:0114.

    Minősíteni??


    Véleményt írtam!


    Ez a fiatal nő - ha valós a sztori - nem tudja,ezért kérdez. ( Itt nem 'csak' tíz év a korkülönbség.) 


    A korkülönbség egyébként itt már csak hab a tortán és valóban nem ez a fő probléma.


    Viszont továbbra is fenntartom ama véleményem,hogy duplán gáz,ha egy 55 éves pasi viselkedik így,ráadásul egy fiatal,29 éves nővel. 


    A valós érzelmeket egyikük részéről sem lehet elhinni,komolyan venni,mert:


    A lány elkeseredett,fél az egyedülléttől és emiatt megalkuszik egy idős alkesszal is. Ez nem keverendő az őszinte érzelmekkel.


    A pasi öreg alkeszként örül a fiatal husinak,aki ráadásul még el is tartja. Az ő részéről sem gondolnék őszinte,érdek nélküli érzelmeket. 


    Az egész sztori gáz,úgy ahogy van!  

     

    előzmény:
    Csirkemutáns (7)
    2015-05-20  17:14
  14. 2015. május 20. 17:5813.

    ja.. tudom most majd jön a topikinditó és azt mondja, hogy kötözködöm, mert  nem irtam, hogy igy neki tök jó és csak tegyen úgy ahogy eddig.....-   mint abban a másik topikban..


    és hát még a cukorszirup is hiányzik..


     


    ha itt lenne a közelemben megráznám mint foxi a lábtörlőt.


    Talán attól észhez térne, mielött jóvátehetetlenül és véglegesen tönkrevágja az életét.


    A  bank elviszi a lakását, a jóságos lovag meg kibassza a lakásából mint macskát tojni.

  15. Torolt_felhasznalo_383651
    Torolt_felhasznalo_383651
    2015. május 20. 17:5112.

    Komolyra fordítva a szót: nem rossz ember ő, csak te vagy túlérzékeny.


    Igen, ez van.


    Viszont szeret és ez mindent überel.


    Most őszintén, mit számít az a kis jelzálog? Mit számít az hogy semmi pénzt nem ad haza és hogy minden költséget te állsz?


    És mit számít az, hogy hetente  a kocsmában  egy  20-t legurít a torkán, miközben te éppen az erre valót keresed?


    Nem, ne hagyd magad befolyásolni.Jól csinálod, nagyon is.


    Azt kellene értékelni benne, hogy most hogy a szerencsejátékos félkezű bandita is be van tiltva, ő bizony mégis megtalálta azt a helyet ahol elveszítheti a te általad megkeresett rávalót.


    Ez nagyon szép dolog tőle.


    Cuki egy ember lehet.


    És igen, dobjatok rám akár sziklát is, a szeretet mindent kárpótól.


    Tényleg:csak így tovább!


    Csókoltatlak szívem teljes melegével:Csendike

    előzmény:
    Ria_86 (1)
    2015-05-20  15:12
  16. 2015. május 20. 17:4811.

    Rád szokták mondani a  pszihomókusok, hogy önsorsrontó vagy!


    mi a fenét akarsz egy nálad 30 évvel öregebb, léhűtő, senkiházi ,semmirekellő, részeges és szenvedélybeteg idiótától??


    Még ha valami gazdag  pacák lenne, aki nem használ ki téged, csak eltart... azt még érteném... valamennyire..


    De ezt??


    Menekülj amig nem késő

    előzmény:
    Ria_86 (1)
    2015-05-20  15:12
  17. 2015. május 20. 17:4710.

    Nem is a korkülönbség a probléma, hanem az, hogy egyes emberek (felnőtt emberek) valóban így viselkednek.


    Én jól megszorongatnám ezt a férfit, és ha nem változtat semmit, akkor kalap-kabát, felőlem éhen is halhat (mert szomjan a leírásból ítélve nem fog). Bár ezt mondani egy szerelmes nőnek...


    Az a baj a szerelemmel, hogy sokszor az ember nem lát tisztán, nem veszi észre az egyértelmű dolgokat, azt, hogy kihasználják, mert kedves kérdező, téged ez a férfi kihasznál. Hasznád ki te is a lehetőséget és vedd kezedbe a gyeplőt! A saját pénzeddel te rendelkezel az övével meg ő. Ne toleráld ezt a viselkedést, ne adj neki és kész.


    Továbbra is tartom magam a véleményemhez, miszerint a férfi azt gondolja, elb*szhatom az összes pénzem, mert ha elfogy, majd a csajom ad. És adsz is. Ezt használja ki, és amíg tényleg adsz, nem is fog változni.

    előzmény:
    antironia (8)
    2015-05-20  17:31
  18. Torolt_felhasznalo_383651
    Torolt_felhasznalo_383651
    2015. május 20. 17:429.

    Pont  egy ilyen esetre mondta nálunk az egész utca, hogy ,milyen hülye ez a nő!!


    Ott megszavaztam én is és így 100%-os az utca véleménye.


    Na!!!!!!De itt nem lehet mondani ilyesmit! Sicc!


    Csak azt mondom, hogy ha ezt nem érzed kihasználásnak és a másik fél részéről a magasról letojásnak, akkor meg is érdemled azt ami történt veled.


    Csókoltatlak.

    előzmény:
    Ria_86 (1)
    2015-05-20  15:12
  19. 2015. május 20. 17:318.

    Minden szavaddal egyetért


     


    A férfi részéről szerintem szimpla kihasználás, a nő biztos fészket nyújt neki - ő meg gondtalanul piál, és él a szenvedélyeinek. Lehet, hogy ezt jól tudja szerelemnek álcázni, de ez egyértelműen nem az. 


     


    Kedves topikindító! Te egy Stockholm-szindróma csapdában vagy. 


    Ne értékeld le magadat ennyire 29 évesen! A lányom jövőre lesz ennyi éves, hát könnyen lehet, hogy felnőtt létére bezárnám egy szobába, ha ilyen helyzetbe kerülne!


     


     


     

    előzmény:
    Lédienn (6)
    2015-05-20  17:08
  20. 2015. május 20. 17:147.

    Egyetértek mindennel, amit írtál, kivéve a korkülönbséggel - ezt nincs jogunk megítélni, ezt mindenkinek magának kell tudnia, kivel áll össze.


    Nyilván nem mindennapos eset, de ha a hölgy őt szereti - igen egy 55 évest - akkor szeresse őt (eltekintve most a fent leírt esettől).


    Az, hogy mennyi a korkülönbség, az főként személyiség függő. Volt már nálam 10 évvel idősebb barátom, aki hülye volt, mint a föld, ostoba, tanulatlan, de volt nálam fiatalabb is, aki sokkal értelmesebb és érettebb gondolkodású volt az előzőnél.


    Ezt mindenkinek magának kell eldönteni és nincs jogunk minősíteni.

    előzmény:
    Lédienn (6)
    2015-05-20  17:08
  21. 2015. május 20. 17:086.

    Bizony GÁZ!


    1. Gáz,ha egy 29 éves nő ennyire elkeseredett,hogy elveszti az önbecsülését és összeáll egy öreg alkesszal,csak azért,hogy ne legyen egyedül.


    2. Nagyon gáz,ha egy pasi,bármennyi idős is,piál,él bele a világba,adósságokba hajszolja a barátnőjét és vele tartatja el magát. Az pedig duplán gáz,hogy a pasi mindehhez 55 éves,te meg a lánya lehetnél.


    3. Gáz,ha azt hiszed,hogy ez a szaralak szeret téged!


    4. Nagyon gáz,ha úgy érzed,szereted ezt az öreg,alkesz ürgét,ha ragaszkodsz hozzá.


    Hogy nem csal meg!?? Szerinted egy öreg alkesz képes lehet össze-vissza kufircolni? Nem,és csak ezért nem mászik rá más nőkre!


    Ps: Nehezen hiszem el,hogy valós a sztorid! Ennyire nem lehet hülye manapság egy fiatal nő!

    előzmény:
    Ria_86 (1)
    2015-05-20  15:12
  22. 2015. május 20. 17:005.

    Ez gáz!   Nem vagy Te túlérzékeny.....neked kötélből vannak az idegeid!  Józanul gondolkodsz.  A hapsid már elég idős ahhoz, hogy csak úgy beleéljen a világba.  Te viszont túl fiatal vagy ....Vannak terveid? Szerezd vissza a pénzed....

    előzmény:
    Ria_86 (1)
    2015-05-20  15:12
  23. 2015. május 20. 16:364.

    Megértem az aggódásodat, ez így nem folytatható hosszútávon. Én a helyedben egy kicsit megszorongatnám - megmondanám, hogy ezentúl mindenki a saját keresetéből él a vásárlást meg felezitek. Elfogy a pénze? Ne vegyél neki kaját, ne fizesd ki a telefonszámlát, stb, csak magadra költs, tegyél félre és ha számonkéri (amit ugye nem tehet meg, mert nincs hozzá joga) mondd meg neki, hogy ez egészen addig így lesz amíg ezen nem változtat. Ez így drasztikus, de azt gondolom azért bánik így a pénzzel, mert tudja, ha elfogy, te majd úgyis "eltartod". Amíg ezt gondolja, nem fogsz előrébb jutni.


    Beszéltetek már erről? Mit mondott, mi ennek az oka? Ha tiszteletben tart téged és szeret akkor miért használ ki? Akkor miért éli fel a pénzedet?

    előzmény:
    Ria_86 (1)
    2015-05-20  15:12
  24. Torolt_felhasznalo_412193
    Torolt_felhasznalo_412193
    2015. május 20. 16:043.

    Bizony, ez gáz.


    Legalábbis szerintem /meg lennék lepve, ha a válaszolók többsége nem így látná./


    A korkülönbség bizony nagyon lényeges. 29 és 55 - nagyon sok.


    Amit a pénzkezelésről írtál, az súrolja a bűncselekmény határát.


    Ennek a fele bővel elég lenne arra, hogy gyorsan elmenekülj a kapcsolatból, amíg nem késő!!

    előzmény:
    Ria_86 (1)
    2015-05-20  15:12
  25. 2015. május 20. 15:452.

    Most hogy igy leirtad: elolvasnad egy harmadik szemevel? Es talan akkor meg tudnad valaszolni magadnak a sajat kerdesedet.


    En is sokaig voltam egyedül, de egy ilyen pasiert, aki elissza, eljatsza a közös penzt, es te meg fizeted a köcsönt a ö hülyesege miatt - a szomszed faluba nem mennek.


    Megvaltozni a te ket szep szemedert nem fog, öreg mar ahhoz.

    előzmény:
    Ria_86 (1)
    2015-05-20  15:12

Címlap

top