Az nlc. fórumon 20 éves fennállása óta közel 300 ezer témában indult csevegés, és több mint 1 millió hozzászólás született. A Facebook megjelenése és térhódítása miatt azonban azt tapasztaltuk, hogy a beszélgetések nagyrésze áttevődött a közösségi médiába, ezért úgy döntöttünk, a fórumot hibernáljuk, ezentúl csak olvasása lehetséges. Új hozzászólást és témát nem tudtok indítani, azonban a régi beszélgetéseket továbbra is megtaláljátok.
Terhesség 40-hez közel
Létrehozva: 2015. július 3. 11:32
Sziasztok!
Olyanokkal szeretnék beszélgetni, akik az első gyermeküket 40-hez közel vállalták valamilyen okból.
És olyanokkal is, akik azért vállaltak, hogy nehogy kicsússzanak az időből. Bizonytalanok voltak. Tényleg akarom? Vagy csak menekülök valami elől, és azért? Volt köztetek olyan, aki megbánta, hogy vállalta?
Engem egy ideje foglalkoztat ez a dolog. Soha nem fogott el a rózsaszín vágy, hogy most azonnal kisbabát szeretnék. Korábban eszem ágában sem volt gyereket vállalni. A kisbabák láttán most nem török ki örömujjongásba. Nem tudok velül mit kezdeni. De ahogy egyre közelebb kerül a „vége”, egyre inkább sürgetést érzek, bár még mindig nincs meg az a mindent elsöprő vágy. Ha most 30 lennék, még tuti nem vágnék bele. Jól vagyok így is. De már közel vagyok a 40-hez. Kétnaponta változik, hogy akarom-e vagy sem. Félek, hogy mi lesz. Megváltozik az életem. Jó lesz-e. Vissza nem vihetem, hogy bocsi, mégsem. Nem is tennék ilyet persze. Milyen a terhesség. Ilyesmi. Máskor meg arra gondolok, hogy az jó dolog, és én is szeretnék gyereket.
Olyanokkal szeretnék beszélgetni, akik ilyen bizonytalanul, kérdesekkel, félelemmel teli vágtak mégis bele. Hogyan éltétek meg a terhességet? Megbántátok-e a döntést?
Én igazából azt szeretném, ha elmúlnának a félelmeim és a bizonytalanságom, és bele mernék végre vágni...
Nem értem mégis akkor mi a problémád? Miért a mások "lemondásai" érdekelnek? Minden érvre csípőből lövöd a válaszokat, akkor miért kellene a mások beszámolója? Minden ember más, minden ember élete más. Attól hogy Piroskának rossz volt a hangulata, mert x dologban nem tehetett úgy a gyerekkel mint gyerek nélkül, neked egyáltalán nem biztos, hogy ugyanúgy rossz hangulatod lesz.
Szóval mi is a gond pontosan? Kellene egy megerősítés, hogy márpedig most azonnal vállalj egy gyereket vagy esetleg arra, hogy soha az életben? Nagyon nem egyértelmű ezzel a hozzászólásoddal és a nyitóddal. Vagy csak nekem nem fog az agyam a melegben...
Bár...tulajdonképpen mindegy. Nekünk pl. van három gyerekünk...azért vannak, mert akartuk őket. Nem éreztem, hogy bármiről le kellett volna mondanom miattuk, max. elkerültük azokat a helyeket, helyzeteket ahol nem lett volna értelme akár őket akár másokat kitenni bármilyen konfliktusnak, ami a gyereklétükből adódott. Viszont változatlanul fenntartom, hogy ugyanazt a nyugalmat, amit előttük, nélkülük éltem csak akkor "kaptam vissza", amikor már úgymond kirepültek. Nem keverendő össze ez az érzés azzal, hogy teher vagy bármi lett volna bármelyikük is. Mint írtam, éltük az életünket ugyanúgy mint előttük - némi módosításokkal. Gyakorlatilag a felelősség, ami jön és majd megy egy gyerekkel. Hisz amíg "talpra nem áll", a szülő felelőssége az ő élete.
Na akkor meg is valaszoltad magadnak a kerdest.:)
Eszem ágában sincs a társadalomnak megfelelni. Ha így lenne, már régen három gyerekem lenne. Anélkül nem vágok bele a gyerekvállalásba, hogy ne akarnám. Nem mások tanácsai alapján fogok dönteni, mert minden élet más. Valaki húszévesen vállal, valaki harminc, valaki negyven. És vannak köztük boldogok, és boldogtalanok is. Nem életkortól függ.
Beszélgetni szerettem volna arról, hogy ki hogyan élte meg a döntését; igazából nem arra vágyom, hogy xy elmondja, miért nem szabad gyereket vállalnom. Gyerekrabszolgaságnak az hívja, akinek ez valójában teher. De nem teher egyformán mindenkinek. A munkarabszolgaság mennyivel jobb mondjuk?
Megváltozik az élet ezután? Nem lesz olyan mint régen? Hát persze. Amikor az ember elsős lesz az általános iskolában, már nem lesz olyan, mint előtte – már tanulni is kell. Amikor főiskolás/egyetemista lesz, már nem lesz olyan, mint régen. Amikor saját lábára áll, és munkahelye lesz, nem lesz olyan, mint régen. Ez az élet. Amikor az embernek gyereke lesz, az nem lesz olyan, mint előtte. Lemondásokkal jár(hat). Mint annyi minden az életben. Amikor napi tíz órát dolgozol, az is lemondásokkal jár. Van időd magadra? Nincs. De szerintem minden fejben dől el. Lemondás – teher. Vállalod örömmel – nem teher.
De azt soha senki nem mondja el, hogy ezek a lemondások az ő életében mik voltak. Hogy már nem mozogsz szabadon? Hülyeség. Ismerek olyat, aki ugyanúgy viszi magával a gyereket, nem teher. Nem bulizhatsz? Valakinek ez soha nem is hiányzott. Gondoskodnod kell valakiről? Valakinek ez öröm. És még sorolhatnám. Arról nem beszélve, hogyha megszületik a gyerek, átalakulnak az értékek, más lesz fontos - önmagától, erőfeszítések nélkül. Hogy valakinek nem? Hát van ilyen is. De nem merik bevallani. Viszont ez is fejben dől el. Ha az ember a környezetét nem tudja megváltoztani, de magát, a környezetéhez viszonyát igen.
ha BARMIBEN is bizonytalan vagy ebben az eletben, a valasz az, hogy:
NE CSINALD !!!!!
Kulonben is, RaJTAd kivul KINek kellenek a te gyerekeid????????????
iskolákba nem mindenkinek van esze járni
és arra sincs, hogy ne csupas seggel vállaljon gyereket
25-35 között az embernek az életét kell sínre tenni, hogy 40 után gondtalanul élhessen
NA és ekkor gyerek rabszolgaságot bevállalni már nem egyszerű
Nem egyszerű kérdés. Valóban sokan (meg merném kockáztatni, hogy az esetek nagyobb részében) azért vállalnak gyereket, mert "ez az élet rendje". De...nem azért vagyunk emberek, hogy simán a fajfenntartás uralkodjon rajtunk. Erős kétségeid vannak és ez szerintem teljesen érthető. Valóban teljesen megváltozik az életed, az ÉN helyébe lép az Ő. És ez nagyon sokáig így lesz, mert sok idő telik el, amíg egy kis embert el lehet engedni. Saját tapasztalatból azt mondhatom, igazából akkor tért vissza a gyerekek előtti nyugalom, kényelem amikor már befejezték a tanulmányokat és kb. saját lábra álltak.
Ha ennyire kételkedsz magadban, az egész gyerekvállalási témában, nem vagyok benne biztos, hogy jó ötlet beújítani egy babát. Nincs abban semmi, ha valaki nem meri vagy egyszerűen csak nem akarja felvállalni egy kis emberke felnevelését. Abban sem vagyok biztos, hogy megbánnád később. Egyszerűen tudomásul kell venni, vannak olyan emberek, akik nem akarják ezt, enélkül is békésen élnek.
Ezt kell magadban tisztázni - nyilván nem könnyű, de nem megvalósíthatatlan. Mások véleményére ne adj...aki ún. "anyatípus", úgyis azt szuggerálná, hogy de igenis kell a gyerek, a másik véglet meg pont az ellenkezőjét. Ne ezek alapján dönts, az nem jó ötlet. Nem más fogja a további életedet élni. Tudod, kibicnek semmi se drága.
"Ha VALÓBAN gyerekben gondolkodna, nem lennének kétségei, már szült volna.
Egyébként nem irigylem, 40 felett már élni kell az életet, nagyjából önálló "gyerekek" mellett. Ilyenkor már lassan az unokákat kell(ene) várni "
ezt teljesen komolyan így gondolod???
24 évesen diplomáztam ( dupla szak ) , közben már dolgoztam.. majd beutaztam a fél világot, dolgoztam külföldön, éltem párkapcsolatban, éltem egyedül.. buliztam,buliztam, buliztam..:) dolgoztam, felnőttem... és 36 évesen találkoztam azzal a férfival, akinél már nem volt kétség, ő lesz a gyerekem apja. Ha hamarabb találkozunk, talán hamarabb lett volna gyerekem, de mellette éreztem azt, hogy ő társam lehet a nevelésben is. Szerencsénk volt, a 38. szülinapom után 1 hónappal megszületett a kisfiunk. Nem gondolom, hogy 38 évesen öregen lettem anya, viszont most, 4 év után azt mondom, már tényleg késő szülni. Viszont huszonévesen tutira nem lennék iylen türelmes, nyugodt... Úgyhogy én 40 alatt éltem az életet :)
akik így vágtak bele és van gyerekük, úgy is azt hazudják, hogy HÚÚ de jó döntés volt
öszinte nő gyerek ügyben nem nagyon van
fölöslegesen kérdezősködsz
Mármint abba a vitába ne menjünk bele...
Bocs, meleg van :)
Mivel most ugye 3 éves kortól kötelező az ovi, így a gyerek kap társaságot bőven, ha akarja, ha nem. Abba a vitába meg menjünk most bele, hogy előtte mennyire kell ez, szerintem maradjunk annyiban, hogy gyereke válogatja, de ha annyira igényelné a mindennapos, több órás közösségben tartózkodást a gyerek, akkor erre megvannak lehetőségek.
Szakadj már le erről. Nem általánosítottam. Azt írtam sokan vannak. Ennyi.
Nekem van normális szülőanyám, x-nek is van, y-nak is van, de z-t már nem szerették.
Nem kell beleképzelni a hülyeségeidet abba amit írok. pls.
(elfelejtsd = elfelejts)
Ezen már én is gondolkodtam. Hálás vagyok a sorsnak, hogy megkímélte a szüleimet, se apám, se anyám nem volt soha munkanélküli, egy percre sem. De az akkor még tényleg egy más világ volt. Apám ahogy kijött a főiskoláról, el tudott helyezkedni egy vállalatnál. Kapott szolgálati lakást is. Amikor jött a második gyerek, kapott egy nagyobb szolgálati lakást. Amikor saját lakást akartak venni, kapott hozzá vállalati kölcsönt. Amikor anyám terhes lett, a munkahelyén gratuláltak neki, és nem azt kérdezték, hogy "De ugye nem megy majd a munka rovására?" Amikor elment szülési szabadságra, akkor nem kellett attól rettegnie, hogy majd visszaveszik-e, sőt a főnöke még tréfásan meg is fenyegette, hogy "Aztán nehogy elfelejtsd minket!"
Nem a jólétet, a gazdagságot, egyszerűen csak a létbiztonságot szeretné a mai generáció. Hogy ne úgy kelljen szaporodnia, hogy ezzel jó eséllyel 21-re húz lapot.
Emlékszem, amikor az előző munkahelyemen leépítés volt. Úgy mentem be szerdán, hogy végigdolgoztam a napot, még beszélgettem is a főnökkel, semmi gyanús nem volt, munkaidő végén pedig közölte, hogy AZNAP megszűnt az állásom, holnap már nem szükséges bejönnöm. És ez errefelé nem is ritka eset. Ilyen a mostani világ, és ezt nem tudja az eggyel régebbi generáció megérteni. Hogy ez már egy embertelen világ.
Szóval az 50-es évekbeli "rossz éra" az oka annak, hogy szegény 30-as korosztály szüleit lehet szidni? Lelki törés? Miajófenétől lenne bennük több lelki törés, mint más korosztályban? Hja, a felsorolod a másik hsz-ben? Nem lehet, hogy elkényeztetett ostoba libákból indulsz ki, akik szép számmal akadnak, de azért nem általánosítanék erről a korosztályra.
Igen. Velemenyem es tapasztalatom szerint ez az egyik leglenyegesebb kerdes.
de, hiába játszanak vele otthon sokat a szülei, meg a rokonok, ha nincs megfelelő gyereksereg, a későbbiekben sem tud beilleszkedni és nagyon nagy a kirekesztődés esélye. a játszótér vagy valamilyen napközi jó megoldás lehet egész apró kortól.
Bocs, véletlenül kétszer idéztem.
"a lényeg: ha egyke lesz, lesz-e erőd, időd, mentális energiád játszani vele, szórakoztatni, 'lemenni a szintjére'? Nagyon fontos, hogy lesz-e játszótársa, van-e a családban kisgyerek, aki közel is van? A magányos gyereknél szomorúbb nincs a világon.a lényeg: ha egyke lesz, lesz-e erőd, időd, mentális energiád játszani vele, szórakoztatni, 'lemenni a szintjére'? Nagyon fontos, hogy lesz-e játszótársa, van-e a családban kisgyerek, aki közel is van? A magányos gyereknél szomorúbb nincs a világon."
Ez a lényeg? Ne már... Ha van egy rahedli testvére, akkor is fontos, hogy a szülei sokat foglalkozzanak, játszanak vele. Játszótársat szerezhet a játszótéren, oviban, suliban, nem kell feltétlenül rokonnak lennie... És valóban szomorú a magányos gyerek, de nem attól lesz egy gyerek magányos, hogy nincs állandó gyereksereggel körülvéve még otthon is...
Hát hogy ez mennyire igaz.
És képtelenek felfogni, hogy nem az a baj, ha nem futná 300 ezres babakocsira, hanem hogy nem tudom, fél év múlva lesz-e még melóm. És ha nem lesz, akkor mikor találok újat. És nem azért, mert szar munkaerő vagyok, hanem mert ilyen a világ.
Valamiért sokan nem értik: lehet, hogy nekik alacsonyabb életszínvonal jutott, de az biztos volt.
Intelligens egyed nem fajfenntart, ha a létfenntartása is bizonytalan. Ennyike.
(Plusz az akkori nagyszülők 50x évesen elvonultak nyugdíjba, tudtak segíteni az unokák körül. Ma meg ugye...)
+ elég erősek-e a családi kötelékek és pénzügyi viszonyok ahhoz, hogy a digitális világgal, elmagányosodott világgal felvegyék a versenyt és értelmes alternatívár biztosítsanak?
Természetesen ezt csak te dönteheted el. Pár kérdés a gondolkodáshoz. A következő 20 évben
lesz-e annyi jövedelmed, hogy el tudj tartani +egy embert, ha úgy hozza a sors?
55+ évesen lesz-e erőd, idegrendszered esetleg nehéz, problémás kamaszhoz?
lesz-e olyan stabil a párkapcsolatod, hogy együtt csináljátok végig?
lakhatásotok, jövedelmi viszonyaitok stabilak-e és ezt tartható-e?
a lényeg: ha egyke lesz, lesz-e erőd, időd, mentális energiád játszani vele, szórakoztatni, 'lemenni a szintjére'? Nagyon fontos, hogy lesz-e játszótársa, van-e a családban kisgyerek, aki közel is van? A magányos gyereknél szomorúbb nincs a világon.
Hát, kb...
Én még annyival kiegésziteném, hogy a 90es években is jóval kiszámithatóbb volt minden mint most.
Sajnálom a mai huszonéveseket, hogy pár hónapra sem tudnak előre tervezni, nemhogy évekre.... Szomorú.
Alltalaban mennel fiatalabb vagy, annal egeszsegesebb lesz a gyereked.
Kerdezd meg a noorvosodat, hogy igazam van-e vagy sem.
Ezenkivul, ha BARMIBEN is bizonytalan vagy ebben az eletben, a valasz az, hogy:
NE CSINALD !!!!!
Amiket írtál, meglehetősen igazságtalan. 30 éves vagyok, az általad említett korosztály tagja. A szüleimet szeretem, a korosztályukat sem gyűlölöm, nincs is okom rá.
DE: hozzátenném, hogy az említett korosztály sokszor képtelen belátni, hogy mennyivel biztosabb volt az életük, mint a mienk. Számtalanszor hallom, hogy "mi is a semmire vállaltunk gyereket, nem értem a mai fiatalok miért halogatják". Ezt mi a férjemmel személyesen többször is megkaptuk anyóstól, mert 6 éve házasok vagyunk és még csak most várjuk az első babánkat. Nos a 6 év alatt hiába is kérdeztem vissza, hogy mégis mire vállaljuk azt a gyereket, a válasz csak annyi volt, hogy "á, nekünk még annyink sem volt mint nektek" , meg "áh mi kerül olyan sokba egy gyereknél, nem kell ám 10 ezer játék, az enyémeknek sem volt". Szerintem nem az van, hogy a mai 30-as, 40-es korosztály utálná a szülei generációját, hanem pont az, hogy ők nem értik meg, hogy a mai fiatalok félnek a létbizonytalanságtól, félnek, hogy ha ma még van is munkájuk, lehet, hogy holnap már nem lesz. A 70-es, 80-as években az élet tervezhető volt, a hitelfizetés, a jövedelem kiszámítható. Ma mindez nincs, csak a bizonytalanság, a stressz, az sem csoda, ha sokaknál nehezen jön össze a gyerek, bár azért az erős túlzás, hogy képtelenek lennének a mai szülőképes nők teherbe esni. Nekem sem kellett hozzá semmi hókuszpókusz. Egyszerűen abbahagytuk a védekezést és fél év múlva össze is hoztuk a babát. Csak azért tűnik úgy, hogy a nők "szinte képtelenek" teherbe esni, mert ma sokkal többet beszélnek róla és mert ma már van lombik program stb. Vsz. régen is voltak problémák a teherbeesés körül csak talán nem beszéltek ennyit róla....