Az nlc. fórumon 20 éves fennállása óta közel 300 ezer témában indult csevegés, és több mint 1 millió hozzászólás született. A Facebook megjelenése és térhódítása miatt azonban azt tapasztaltuk, hogy a beszélgetések nagyrésze áttevődött a közösségi médiába, ezért úgy döntöttünk, a fórumot hibernáljuk, ezentúl csak olvasása lehetséges. Új hozzászólást és témát nem tudtok indítani, azonban a régi beszélgetéseket továbbra is megtaláljátok.
Szerelem nélkül baba
Létrehozva: 2015. október 23. 11:18
Sziasztok!
Új felhasználónéven nyitom ezt a topikot, mert a sajátomon nem vállalom be, viszont muszáj ki(s)írnom magamból. 
Kb egy éve vagyunk együtt a barátommal, ismertük már egymást, szép lassan alakult ki a kapcsolat, az elején egyikünk oldaláról sem volt az a lángoló szerelem, de egy nagyon meghitt, meleg kapcsolat volt. Később voltak fellángolások mindkettőnk részéről, már-már szerelem, voltunk nyaralni is együtt, az is nagyon jól sikerült. Az elmúlt időben ő lányegesen lelkesebb a kapcsolatunk tekintetében, mint én, én inkább csak úgy elvagyok. Mivel volt korábban több embertpróbáló kapcsolatom is, ezért egyik oldalról nagyon tudom értékelni azt a nyugodalmat és harmóniát, amiben most élünk még ha nem is érzem magam szerelmesnek egyáltalán. A csavar most jött a történetbe, ugyanis terhes lettem. Elsőre nagyon örültem, hiszen 30 éves vagyok, tehát a korban bőven benne és úgy gondoltam, hogy egyrészt elég erős vagyok akár egyedül is vállalni a babát, másrészt erre a nyugodt kapcsolatra lehet építeni családot is. Azóta viszont ez teljesen megkérdőjeleződött bennem minden és mindennap sírok a kételyeim miatt . Eszembe jutnak azok az idők egy korábbi kapcsolatból, amikor igazán szerelmes voltam (5 évig tartott, a végére megromlott, én vetettem véget neki, tehát szó sincs róla, hogy azt kívánnám vissza), vagy kalandokról amikor igazán lángoltam. Miután állandóan ezek járnak a fejemben óhatatlanul a páromnak az elmúlt időben csak a hibáit látom és egyáltalán nem vágyom vele lenni. Ő mindent megtesz, hogy engem boldoggá tegyen, mellettem állt eddig a terhesség minden nehézségében és végtelen, már-már bosszantó türelemmel áll hozzám, miközben én elég elutasító vagyok vele szemben.
Őszintén szólva azt fontolgatom, hogy szakítok vele, mert nem vagyok képes vele boldognak lenni és hiába nagyon segítőkész én tényleg csak a hibáit látom. Az a kérdés, hogy szerintetek nagyon önző dolog vele és a babával szemben, ha véget vettek ennek csak azért mert nem vagyok szerelmes?? Racionálisabban kellene gondolkodnom és örülnöm, hogy mellettem van egy megbízható és segítőkész ember a gyerekvállalásban és elengedni a szerelem iránti vágyat?
Nem is írok már a topic indítónak választ, mert te megfogalmaztad amit én is meg akartam... (már megint egyetértünk)
Nem értettél meg.
Azok, akik azt tanácsolják hogy a gyereket mindenképpen tartsd meg, csak ő a fontos, csak az ő érdekeit kell szem előtt tartanod, azok tévednek. Rengetegen élnek rossz kapcsolatban, vegetálnak, életük értelme A GYEREK. Számukra a férfi másodlagos, a szerelem elmúlik szavakkal illetik a házasságukat.
A gyerek szó szerint a szerelem gyümölcse kell hogy legyen, nem azért megtartani mert becsúszott és etikátlan elvetetni. Akkor kellene megfogannia, amikor két ember minden kétséget kizáróan felelősséget vállal egymásért, és az elkövetkezendő közös, gyermekáldásos életükért.
Én nem azt mondtam, hogy nem most kellene lecserélned ezt a férfit, hanem azt kérdeztem, hogy kell-e most neked ez a gyerek. Ennek a férfinek a hosszútávú léte melletted már kétséges. Nem azért szeretünk egy másik embert hogy mit cselekszik. A szerelem meghatározhatatlan.
Nálatok lecsengett a kémiai vonzalom, amit az emberek többsége tévesen szerelemnek hív. Ha valóban szerelmes lennél, egy pillanatig sem gondolkodnál azon, hogy mit tegyél, örömmel várnád életed szerelmétől a kis gyümölcsöt. Így viszont most vetettél keresztet az életedre, a gyerek megtartásával. Drasztikusan fogalmaztam, de érthetően. Ha nem késő, vetesd el a babát, gyászold meg, és várj egy olyan férfire, aki mellett nem fogsz topicot nyitni hogy mit tegyél, mert boldogok lesztek.
Ilyesmit viszont senki nem mer tanácsolni, mert a mai társadalomban kizárólag a gyerek az érték, a boldogságot sokan már pénzért veszik.
De ha eddig kibírtad amit írtam, és elolvastál, akkor még hozzátennék valamit. A gyerek a legönzőbb teremtés a világon. Még akkor is ha szereti és tiszteli a szüleit, a saját élete és a majdani családja a legfontosabb. A gyerek soha nem a szülőé, nem saját magának szüli. A gyerek idővel felnő, és annak a szülőnek aki a gyerekét tartotta élete értelmének, céltalanná válik az élete. Tehát, ha megtartod a babát, úgy saccperkábé 22 év utánra tervezz, addig el leszel vele is, akár egyedül is. No de mi lesz utána? Odáig a gyereked kezét fogod fogni, akár képletesen is. De 22 év múlva kinek a kezét fogod fogni, aki feltétel nélkül szeret, és megbízik benned?
Emlékszem erre a nickedre...hát...nem irigyellek. Sőt, valamennyire sajnállak.
Kapuzarasi panikodban osszekevered a szerelmet a hirtelen fellobano nemi vaggyal. ha osszehoztatok egy babat, akkor gondolom volt szexeles. Te is vagytal akkor a parod olelesere, es Te is reszt vettel az elvezetekben, vagy csak jokislanykent szettetted a labacskaidat azon drukkolva, hogy legyen vege minel elobb? Ha Te is vagytal a szexre a paroddal, akkor a mostani bepanikolasodat ertekeld csak "kapuzarasi panik"-nak, a nokkel ez teherbeesesukkor sokszor megesik, a ferfiaknal inkabb eskuvokor/40 eves kor fele. Szerintem ha szereted a parodat, ha elotte meg szexelni is kivantal vele, es harmoniaban eltek egyutt, ennel jobb legkor nem kell egy jo csaladi elethez. Ha viszont neked allandoan az kell, hogy langolj, es inkabb eldobhato termekkent bannal a ferfiakkal, hogy mihelyst mar nem langolsz felejuk, johet a kovetkezo, akkor kar is volt meg babat vallalnod. ezeeken jol gondolkodj el, es beszelj a paroddal is ketelyeidrol, normalis hangnemben miutan mar atgondoltad a soraimat.
Hat ez az, egy nem teljesen bizonyos helyzetbe csoppent bele a baba. De belecsoppent, es ebben o az artatlan. O dongeti az ajtot es itt lesz hamarosan. Most be kell latnod, hogy ebben a helyzetben nemigen vagy sajat magad. Igy nem lehet dontest hozni. Probalj meg uralkodni magadon es turelmesebb lenni a "parod"hoz. Neki magyarazd el, hogy o is legyen turelemmel, mert ilyen helyzetben meg sosem voltal es remeled, ha meglesz a baba, magadhoz fogsz terni. Azt most jelen pillanatban nem kell tulreszketni, mi lesz, ha meglesz baba. Majd kialakul. Persze, maga a teny, a babavars is eleg izgalom. En nem ajanlanam egyedul, ha van melletted egy rendes ferfi. En is egyedul neveltem fel a lanyomat, csodalatosan szep de nagyon nehez volt.
Meghozza milyen jo emlékeim vannak!!! Nem vágyom most új szerelemre, eszem ágában se lenne most új part keresni, csúnya öngól lenne az egomnak. Inkabb csak úgy érzem, hogy ebben a pillanatban tudnék a párom nélkül is élni, sőt néha könnyebb is lenne (mindig jól éreztem magam a szingli életben) es régebben amikor ilyen érzéseim voltak tovabballtam. Most viszont kicsit más a helyzet...
Ezzel a gondolatmenettel en nem értek egyet. Többen írtak, hogy nem most kene lecserélni a pasit... En ebben a pillanatban nem a cseren gondolkodtam, hanem hogy neki vagok egyedul... Meg sem fordult a fejemben új pasi utan nézni, az ha úgy van úgyis jön. Voltam előtte is egyedul saját döntéstől es egy percig sem volt problémám vele. Sosem maradnék egy pocsék kapcsolatban csak a gyerek miatt. A mostani kapcsolatom nem pocsék a paromban nem sok kivetni valót találok, a baj bennem van.
Igen, sokat gondolkodtam mostanában es olvasgattalak is titeket. Valószínűleg tényleg a hormonok miatt is van az egész... Ráadásul tényleg végig gondoltam, hogy a mindennapokban nem sok minden mást vagy többet várhatnék el egy férfitól, mindenben segít es hihetetlen türelmes, pedig sokszor en is tudom, hogy elviselhetetlen vagyok... (Talán kereshetne kicsit jobban, mert egyelőre en vagyok a fokereso, de engem ez zavar a legkevésbé)
probalok előre nézni es a babára koncentrálni es időközben úgyis alakulnak majd a dolgok.
Szia!
Döntened természetesen neked kell, befolyásolni sem szeretnélek, de javaslom, hogy a következő két objektív tényt vedd figyelembe a mérlegelésnél.
1. Terhes vagy, a hormonjaid "megbolondultak", valószínű érzékenyebb vagy, eltúlozva látod a dolgokat.
2. Egy kisbabával egyedül nagyon nehéz.
Minden jót!
Érdekes megfigyelni, hogyan vélekedik a nők többsége. Egy gyerekért odáig vannak, a férfiak viszont mellékes szereplőkké válnak, szükséges rosszá. Eléldegélnek életfogytiglan egy pocsék kapcsolatban, ahol a gyerek az úr, őt emelték oltárra. A férfi pedig lássa el a családot, dolgozzon rájuk még úgy is ha a nő nem szereti, ellenkező esetben ki lesz rúgva és jöhet a következő.
Nem fordítva kellene, hogy a megfelelő férfinek szüljenek gyereket?
Akarod te ezt a gyereket? Ha igen, akkor minek? Mit vársz tőle?
Az, hogy a gyerek adja meg a legnagyobb boldogságot, illúzió.
Masreszt en is ugy latom, hogy
bepanikoltal.
Az uj kis joveveny mar keszen all, 
nemsokara bekopogtat, 
es neked bizony a kisagyban levo kis kovetelozore kell majd koncentralnod es nem uj szerelmes pasikra. 
Es milyen jo lesz, ha ejszakankent nem csak egyedul dolongelsz a kisbaba folott, hanem lesz melletted egy szereto tars is. Talan ha megjon a baba, minden szepen kialakul, a ma fenyegeto bizonytalansag ott sivalkodik majd az almos anyukaja mellett. Sok no orulne, ha lenne egy megbizhato rendes tarsa. Ha neked ez nem jelent semmit? 
Nem egy ertelmes pasival beszeltem, akik azt mondtak, ha meg egyszer nosulnenenek, soha nem tennek szerelembol. Ugyanis a szerelmuket vettek el, es vegigcivakodtak egy eletet. Hat kit kell elvenni? Akivel bekeben, szeretetben, szepen lehet elni, mondtak. Es igazuk van. Persze, biztos van, ahol vannak egybeesesek is. De a szerelem vak. En mar lattam pocis pasit is vagany izmos felsotestunek. A pocit akkor lattam meg, amikor mar kijozanodtam. 
Pl.
elkell= el kell
A jovodre, gyereked eletere nezve, akivel majd elsz, mas erzes, hogy valaha valakikbe szerelmes voltal??? Ezt nem tudom hova tenni. A regi szep emlekeink a mienk, senki nem veheti el tolunk. Legfeljebb, ha mai magyaroknak elmondjuk, megprobalnak durvan belenk ronditani. emmondjuk el, ami memlekeink. Gyermekem mar javaban felnott, es meg csak most beszeltem neki az apja elotti szerelmemrol. Hat a Titanic-ban szereplo oregasszony?
Neked is vannak mar emlekeid. Most mit akarsz? Ezt a gyermeket egy olyan emberrel kell/ene felnevelned, aki teged elsosorban megbecsul,meg szeret. Nemhiaba mondjak, hogy a kutya is jo dolgaban...terj eszhez. Tulajdonkeppen tisztaban vagy azzal, hogy mit akarsz es minek mi lesz a kovetkezmenye? Nagy pocakkal, ujszulott babaval vagysz uj szerelemre? Az idozites valahol elcsuszott.
De, maskepp nezek olyanra, akibe szerelmes voltam. Ma mar semmit nem jelent. Mert csupan szerelem volt, semmi egyeb, amibol ma mar semmi sincs. Akibe nem voltam szerelmes, ott semmi sem valtozott. Most se vagyok.
De nem nézel másképpen egy olyan emberre, akibe legalább egyszer valamikor szerelmes voltál, mint olyanra, akibe soha?
De megis : akkor miert dugtal Vele?
Kulonben : nagyon sok kismama fel attol, ami var ra. Nem vagy am egyedul! E miatt ne legyen rossz "lelkiismereted" . Ettol meg a vilag legjobb mamacskaja leszel...es boldog!
Minden meg fog valtozni az eletedben : de ez olyan isteni...Erosebb erzelmekkel fogsz talalkozni , mint egy-egy jottment him nemiszerve...
Nincs abban szegyen , hogy felsz.
Ezert kellene , mert felsz es kapkodsz , hogy ha tenyleg bepanikolsz es magadtol csak a "minden " szetrugasat talalod , hogy menj el beszelgetni egy pszichologossal...
De maga a nogyogyaszod is tud tanacsolni , magyarazni azt, hogy tulajdonkeppen mitol felsz...De el kell Neki mondani, mi gyotor! Fizetsz erte es ezert van ott!
Szuloknek, baratoknak elkell mondani : szeretnek es megertenek, Ok is tanacsolhatnak , vagy ha nem , akkor "tartanak a kezedet"....
Hogy csak a lényegre koncentráljak, a kérdésedre válaszolva: igen, önző dolog lenne a babával szemben, ha most szakítanál az apjával pusztán azért, mert éppen most jöttél rá, hogy nem indít be úgy igazán.
Ha idáig "el voltál" vele, eddig jó volt neked így, és még gyereket is vállaltatok, akinek először örültél is, akkor szerintem ne pont most találd ki, hogy inkább lecserélnéd, ez nem épp a legmegfelelőbb pillanat. Szerintem el sem tudod képzelni, hogy milyen lehet egyedülálló anyának lenni, és hogy milyen hatással lehet ez a gyerekre, kicsit nekem úgy tűnik, hogy túl könnyelműen veszed ezeket a dolgokat, nem igazán érzed át a helyzet komolyságát.
Valóban nem volt túl jó ötlet ilyen ingatag kapcsolatban gyereket vállalni, de ha már így alakult, akkor ez van, és viselned kell a következményeit felnőttként. Ez a véleményem.
Végül a régi felhasználónevemmel írtam, de végülis mindegy, ez is en vagyok...
Nem arra várok, hogy most kilepek es holnap szerelmes leszek. Voltam sokat egyedul is es azzal sem volt bajom. Minden szerelem elmúlik ez tény. De nem nézel másképpen egy olyan emberre, akibe legalább egyszer valamikor szerelmes voltál, mint olyanra, akibe soha?
Igen, tisztában vagyok vele, hogy a szerelem elmúlik, csak talán úgy más érzés, ha legalább van mire emlékezni.
Nekem nagyon furcsa, hogy hamarosan nagy pocakkal akarsz langolo szerelembe esni. Pont igy van,az en szerelmemnek is vege lett, aztan mi maradt utana? SEMMI. Legalabb hamuja maradt volna, de az sem. Ha mar tanacsot kertel, akkor vizsgald meg magadat, szereted-e te ezt az embert. Ha igen, akkor maradj vele, es ha o kedves hozzad, legy te is az, es jarj a kedveben. Az a lenyeg, hogy ket ember szeresse egymast. Egyebkent nagy pocakkal hova akarsz ugralni? A szerelem egybkent is elmulik es vagy szeretet lesz belole vagy nem. Hiszen ezt te magad is tudod. A szerelem meg egyebkent sem ugy jon, hogy Jo napot, szerelmes akarok lenni, es lasd, hipp, hopp. Aztan majd egy gyerekkel, kapos leszel, na jo....Ha meg nem szereted ezt az embert, kar volt vele gyereket kesziteni. De a gyerek mar utban van. Ha szereted az apjat, maradj vele es elj boldogan. Ha meg nem, keress valakit, aki segit a gyermeket felnevelni. Ott tolonganak, ni. En nagy pocakkal semmikeppen nem ugralnek most, mert nagy pocakkal nehezkes az ugralas.
Sokkal jobb a családi léthez egy meleg, bensőséges, lángolásmentes, stabil kapcsolat. Épp erre van szükség a jelenlegi élethelyzetedben. Gyereket nevelni és őrült szerelemben élni buta illúzió, felejtsd el.
A szerelem egy drog. Drog hatása alatt hozzuk az életreszóló döntéseinket. A szerelem egy hormonális izé, amit jó átélni, de életet alapozni rá nettó hülyeség, csak ezt a legtöbb ember későn tapasztalja meg.
Ha szereted a párodat, jó lesz a család vele. Persze, jól tennéd, ha leszámolnál a szerelem nevű hormonális átveréssel. Na EZ nem könnyű.
Sok sikert a döntéshez!
A VILAG , a lét! legszebb megtortenheto dolgat éled!
30 eves vagy ?
Baba-nem baba, szebb mar nem leszel.
Baba , nem baba , kivanatosabb mar nem leszel....csak gyurottebb, oregebb , egyre kevesbbe frissebb ...
Mi lenne , ha a vart babara koncentralnal , annak orulnel az apukaval , az erkezeset keszitenetek, mint a normalis gerlicek: fészek, festés , kisagy, pelenka, stafirung , a magad es szexualis siralmaid helyett ?
Itt , a szipogo/nyafizo/onmagadsajnalo esetedben talan pszichologus segitsege kellene : kar volt innet kicseszni a semiramist...
Kukac , mar megint hulye voltal
Szerintem te magaddal sem vagy tisztában, ha ennyire nem jó vele, minek kellett teherbe esni? És miert rögtön azzal jössz, hogy szakítasz?
Gondolkodj el, mit akarsz. Esetleg azon is, hogy a nagy lángoló szerelmeknek miért nem akartál szülni. Csak mert most már 30 éves vagy?
Azt is vedd figyelembe, hogy a leglángolóbb szerelem is három-négy év alatt alábbszáll, mert nem lehet folyamatosan lángolni, akkor hamuba holnánk... vagy azokból lesznek az ilyen se veled, se nélküled kapcsolatok, amikor a felek egymás idegein táncolnak - bár végülis most is úgy érzed, hogy az idegeiden táncol a párod, de ez végülis belőled fakad, benned van! Végülis saját magaddal kell szembenézned! Ami nem könnyű, az biztos.
Egyébként meg lehet, hogy a rádszakadt felelősség és a dolgok "megváltoztathatatlansága" miatt estél kétségbe, mert írod, hogy azelőtt nagyon is el tudtad magatokat képzelni családban... ez teljesen természetes és normális! Óriási felelősség egy család, ugyanakkor azért a dolgok bizonyos szinten működnek maguktól is, ha odateszik magukat a felek, szóval azért pánikolni sem kell! :) Majd kialakulnak a dolgok, kérdezni mindig lehet, a kételyeidet meg nyugodtan megbeszélheted valakivel, akinek van már tapasztalata férjhezmenésben/gyerekvállalásban (nagy döntések meghozatalában). A babával is biztosan lesznek bizonytalanságaid, mert minden anyukának vannak, de azért a gyerekek többsége csak felnő valahogy, és elég elenyésző százalékuk lesz börtönlakó!
Hát, ez sz@rügy. :(
Az szerintem túl durva lenne, ha simán szakítanál vele. Én a helyedben egy kicsit türelmesebb lennék magunkhoz, ha már a baba biztosan jön, nem sietném el a lépéseket. Tehát nem szakítanék, de nem is fűzném szorosabbra a kapcsolatot - tehát tutira nem állnék most gyorsan oltár elé, és nem is kezdenék esküvőt tervezgetni.
Összeköltözés már volt, vagy tervben, vagy hogy álltok?
Ha egyedül maradsz, szüleid tudnak támogatni?
Vedd egy kicsit lazábban az érzelmi részét szerintem, mert most senkinek nem tesz jót, ha túldramatizálod a helyzetet! Szüld meg a babát, nézd meg, hogy hogyan változnak az érzéseid, próbálj kicsit türelmesebb lenni a pároddal, sosem tudhatod, hogy nem a baba érkezése után szeretsz bele halálosan! Ha meg mégsem, akkor még mindig lehet lépni utána is, egy normális láthatásban megállapodni, hogy ő se érezze teljesen kisemmizve magát, legyen köze a gyerekéhez! Mivel a baba ellen már semmit nem tehetsz, ha jól értem... igen, harminc évesen eléggé időszerűnek tűnik...