Az nlc. fórumon 20 éves fennállása óta közel 300 ezer témában indult csevegés, és több mint 1 millió hozzászólás született. A Facebook megjelenése és térhódítása miatt azonban azt tapasztaltuk, hogy a beszélgetések nagyrésze áttevődött a közösségi médiába, ezért úgy döntöttünk, a fórumot hibernáljuk, ezentúl csak olvasása lehetséges. Új hozzászólást és témát nem tudtok indítani, azonban a régi beszélgetéseket továbbra is megtaláljátok.

Megcsal a feleségem

megcsalva
Létrehozva: 2017. december 7. 19:45

Kb két hónapja gyanús lett a feleségem aki egy "hol voltál" kérdésre úgy válaszolt hogy "nem mondom meg", ekkor még azt hittem hogy semmi komoly és nem is foglalkoztam vele, de a kocsijába maradt egy papír ami kellett aznap és -mivel a telefonja ki volt kapcsolva- utána mentem oda ahol mondta hogy van. Ez egy mélygarázs, de nem volt ott az autója. Legközelebb amikor mondta hogy elmegy oda akkor már szándékosan mentem arra, persze telefon kikapcsolva, kocsi meg sehol. Majd rá egy hétre mint benyögte hogy elmegy "szaunázni", de feltűnt hogy szauna előtt nagyon kicsinosította magát, ami kissé feltűnt. Ekkor hirtelen felindulásból betettem egy mobilt nyomkövető üzemmódba a kocsijába és hangfelvételre állítottam. A kocsi egy hegy tetején egy turistaháznál állt meg és ott állt kb 2 órát. A telefon felvette hogy egy volt osztálytársával van-aki szintén házas és ő volt ez első barátja több mint harminc éve- és azt is hogy ágyneműt is vitt magával. Még poénkodtak is, hogy milyen könnyű lenne lebukni, csak elég lenne megnézni, hogy ott van-e a kocsi a mélygarázsban.


28 éve vagyunk házasok, szerintem csak kalandot keresett. Itthon -szerintem- mindene megvan, megbecsülés, évente 3-4 külföldi nyaralás, szex, pénz,  gyerekek, családi légkör, nincs semmilyen káros szenvedélyem, látszólag most is nagyon szeret. Nyilván apró veszekedések voltak, de sohasem voltam tettleges, legfeljebb a hangomat emeltem fel, de ezt is csak kb félévente legutoljára nem is tudom mikor, de több mint egy éve. Érdekesség hogy október végén nyaralni voltunk egy földközi tengeri szigeten és -látszólag- nagyon dúlt a szerelem köztünk. Most is kérdezte hogy mikor megyünk legközelebb ketten, gyerekek nélkül. 


Már belengette hogy hamarosan megint "szaunázni megy". Általában szerdánként van "szauna nap"


Én szeretném ha abbahagynák ezt a kapcsolatot, és meg tudnék neki bocsátani. Nagyon szeretem így ennyi idő után is. Mostanában felpörgettem a szexet is napi szintűre (előtte heti 2X-3X volt 28 év után is) Szerintetek hogy kellene hozzákezdeni a kapcsolat rendbetételéhez. Ehhez le kellene buktatnom a feleségemet? Ha igen hogyan tegyem úgy hogy megmaradjon a méltósága? Nyilván gáz hogy kémkedtem utána, mivel előtte még a telefonjába sem néztem bele soha, de nyilván érthető, hogy erősen gyanús lett. Kikértem a híváslistáját is és összehasonlítottam a telefonjában tárolt adatokkal. Azok a hívások amikor a pasijával beszél hiányoznak a híváslistáról 95%-ban. Volt hogy napi 5X beszélt vele volt hogy több mint félórát, persze amikor nem voltam otthon.


Szóval a kérdésem hogyan tovább, ha folytatni szeretném vele? Várjak hátha elmúlik? Borítsam a bilit? MIT  TEGYEK? Felőröl a bizonytalanság.


 

  1. 2017. december 10. 19:17151.

    úgy értem, semmilyen név, még fiktív se legyen benne, mert az simán leellenőrizhető, hogyha megkérdezi a feleségét, hogy hé, margit, van döme nevű haverod?


    pl. jó e-mail cím, egy tök semleges dolog, ami bárkivel kapcsolatos lehet pl. coffee16@dfzvkmail.hu - a számról pedig ne derüljön ki, hogy hány éves lehet az illető, tehát ne évszám, és ne az életkorotok környéke legyen!

    előzmény:
    Torolt_felhasznalo_745347 (144)
    2017-12-10  18:42
  2. 2017. december 10. 19:09150.

    " Kell valami új a kapcsolatotokba, vagy egy új cél, amiért közösen dolgoztok (mint pl. a kondizás)"


    A kondizás már sinen van.


    Lakást azt nyáron tettük rendbe, de egy új -régi- lepusztult ingatlan vétele az éppen zajlik, ott lesz felújítani való, de Ö abba nem igazán szokott részt venni. Itt megint csak rám szakadnak a dolgok, Ö meg megint rengeteget unatkozna nélkülem. Talán még "szaunázni" is elmenne, úgy hogy lehet hogy az inkább öngól?  Pedig már eléggé sínen van, de így lehet hogy inkább dobom a projektet. :(

    előzmény:
    Torolt_felhasznalo_745347 (147)
    2017-12-10  18:50
  3. 2017. december 10. 19:01149.

    "Hát mindent egybevetve, ez egy életképes ötlet, szerintem."


    Na ugye, tudtok konstruktívak is lenni. KÖ-SZÖ-NÖM! :)


    Mástól is várom ennek cáfolatát vagy megerősítését. Életképes-e, vagy nem? Ha nem akkor miért, hol a hátulütője?

    előzmény:
    Torolt_felhasznalo_745347 (144)
    2017-12-10  18:42
  4. 2017. december 10. 18:53148.

    Mert nemcsak az érzelmeket keresik a nők, hanem esetleg a kihívást, az új sztorit, valamit, ami szellemileg lefoglalja őket... Kell valamin agyalni, valamiről csacsogni!

    előzmény:
    Torolt_felhasznalo_745347 (147)
    2017-12-10  18:50
  5. 2017. december 10. 18:50147.

    Egyébként meg lehet, hogy mégiscsak a "jakuzzi" a megoldás! Kell valami új a kapcsolatotokba, vagy egy új cél, amiért közösen dolgoztok (mint pl. a kondizás), vagy egy új lakás, amiben nagyobb a fürdőszoba, vagy valami... ezt kéne kitalálni, hogy mi legyen az... De ehhez beszélgetnetek kéne... pl. most a feleséged vajon mit lát ebben az ürgében? Esetleg valakit, akinek egy új karrierben segédkezhet, egyenrangúként? Persze, lehet az is, hogy csak a farkát látja, ez nyilván ki fog derülni...

    előzmény:
    megcsalva (142)
    2017-12-10  18:30
  6. 2017. december 10. 18:45146.

    Elijeszteni szerintem lehet a pasit, de abban igazad van, hogy ettől még a feleség érzelmileg kiszámíthatatlan.

    előzmény:
    Torolt_felhasznalo_569017 (143)
    2017-12-10  18:33
  7. Torolt_felhasznalo_151823
    Torolt_felhasznalo_151823
    2017. december 10. 18:44145.

    Es akkor ettol majd jol visszakapja a csaladjat?

    előzmény:
    Torolt_felhasznalo_745347 (144)
    2017-12-10  18:42
  8. 2017. december 10. 18:42144.

    Az is felmerült bennem mint lehetőség hogy írok az exnek egy kamu emailcímről egy levelet -nyilván a felesége barátjának nevében- amiben belengetem hogy lebuktatom a feleségénél, meg "magamnál" ha nem hagyja abba a "kurvával" -ez a feleségem- a kapcsolatát. Ezzel azért okozhatnék kellemetlen napokat így kari előtt mindkettőjüknek. 


    De az is lehet hogy összehozná őket, de akkor tényleg jobb előbb mint később. Ebben az esetben áldásom rájuk :D

    idézet:
    megcsalva (91)
    2017-12-09 20:13:41

    Hát mindent egybevetve, ez egy életképes ötlet, szerintem. A faszit valahol meg kell fogni, és ha nem a tökénél (mert az túl kicsi neki), akkor a saját családja révén... Hátha rá tudsz ezzel ijeszteni... És igazad van, ha erre még jobban összejönnek, akkor ott ette meg a fene. Arra ügyelj, hogy teljesen névtelen legyen a levél, amit küldesz, az e-mail címből se derüljön ki név, mert azzal lebukhatsz (ne derüljön ki a feleséged számára, hogy te írtad a levelet)!

    előzmény:
    megcsalva (91)
    2017-12-09  20:13
  9. Torolt_felhasznalo_151823
    Torolt_felhasznalo_151823
    2017. december 10. 18:33143.

    Debakker, TE nem tudod lerazni a harmadikat, a feleseged donthet ugy, hogy szakit vele, HA akar.


    Kezdem azt gondolni, hogy kicsithulye vagy, vagy csak be vagy szukulve mentalisan. TE csak azt tudod ehatarozni, TE micsinalsz, se az asszony, se a pasija helyett nem...ujat mondtam volna?


     


    Megis, mileyn tanacsot adhatnank meg, elkepzelni nem tudom, mit varsz.

    előzmény:
    megcsalva (137)
    2017-12-10  18:11
  10. 2017. december 10. 18:30142.

    "Váljál el! Csajozzál be! Tedd féltékennyé! Beszéd meg vele! Az ilyen, és a hasonló tanácsok tömkelegét kaphatod, de ezek alternatívaként mindenkiben - így akár benned is - felmerülnek. A kérdés csupán az, hogy egy adott személyiségnek mi jelent igazi alternatívát? Szerinted ismerünk mi annyira, hogy ezt meg tudjuk neked mondani?"


    Az is ott van a posztban hogy mit szeretnék: Megmenteni a házasságom, a családom.

    előzmény:
    Torolt_felhasznalo_178203 (131)
    2017-12-10  15:28
  11. 2017. december 10. 18:30141.

    "Váljál el! Csajozzál be! Tedd féltékennyé! Beszéd meg vele! Az ilyen, és a hasonló tanácsok tömkelegét kaphatod, de ezek alternatívaként mindenkiben - így akár benned is - felmerülnek. A kérdés csupán az, hogy egy adott személyiségnek mi jelent igazi alternatívát? Szerinted ismerünk mi annyira, hogy ezt meg tudjuk neked mondani?"


    Az is ott van a posztban hogy mit szeretnék: Megmenteni a házasságom, a családom.

    előzmény:
    Torolt_felhasznalo_178203 (131)
    2017-12-10  15:28
  12. 2017. december 10. 18:25140.

     


    "Valódi férfiakra ez nem jellemző."


    Mesélj még, mi nem jellemző a "valódi férfiakra" :D:D:D

    előzmény:
    Lédienn (129)
    2017-12-10  13:21
  13. 2017. december 10. 18:22139.

    "Számomra az a furcsa még, hogy a feleséged nem tiltakozik ellened, mármint az otthoni szex ellen... "


    Na ez nekem is. 


    "egyébként nem nimfomániás, vagy ilyesmi?"


    Nem hinném akkor nem 28 év után bukott volna le.

    előzmény:
    Torolt_felhasznalo_745347 (134)
    2017-12-10  15:50
  14. 2017. december 10. 18:20138.

     Adott egy középkorú, jól szituált férj, családapa, aki úgy reagál a párja félrelépésére, mint egy kajla tini. Méregeti kinel vastagabb a buxája, kinek nagyobb a szerszáma, és röhög a markába, hogy mégiscsak ő dugja többet a csajt. WTF?


     


    Ezek a tények, mindent mérlegelni kell, ha nem tudom hogy miért történt meg ami megtörtént.


    Olyan komolytalannak, gyerekesnek tűnik ez a hozzáállás, meg az is, ahogy a kapcsolatukat lefesti. 28 év házasság után, középkorú párként mindennapos romantikázás a kádban meg ilyenek... ok biztos létezik ilyen de nem átlagos.


    Létezik, nem átlagos, és? Nyilván én is tudnék a te életedben vájkálni és röhögni, hogy hogyan éled.


    Furcsa, hogy a gyerekek csak mellékesen lettek megemlítve, nem tudom mennyi idősek, de ha borul a bili nyilván ők is érintettek lesznek, érdekes az is, hogy erről szó sem esett.


    A gyerekek direkt nem lettek megemlítve.  Semmiképp sem akarom belekeverni ide őket,. kamaszok, érzékeny korban vannak. Senkinek semmi közük hozzá, nem ők a téma. Nyilván ezért is van dilemám a biliborgatással, Persze lehetnék idióta macho, mindent felégetve magam mögött, mert az önbecsülés meg a kisfaszom.... de ez csak kiterjesztené a problémát, nem megoldaná azt.

    előzmény:
    Babyface83 (136)
    2017-12-10  17:16
  15. 2017. december 10. 18:11137.

    "Az igazi,tökös pasik ilyesmit nem szoktak benyelni. Egy pasi nem csak akkor és attól pasi,hogy mindig áll a dákó,hanem attól,hogy van önbecsülése is. Neked meg úgy tűnik,hogy nincs"


    Az önbecsülés az mi? Az az hogy mindenféle mérlegelés, magyarázat  nélkül lecseréled a zárat aztán kibaszod az asszonyt  28 év után? Hülye vagy B+? Itt egy emberekről beszélünk, családról, gyerekekkel. Én elhiszem hogy a magyar proszto macho férfiak egy része ilyen, de én biztosan nem. Én meg tudok bocsátani, és ebben kértem a segítséget. Mindenki megérdemel még egy esélyt, főleg hogy a gyermekeim anyja és 28 év az 28 év!


    Az önbecsüléssel elmehet mindenki  a picsába, a harag rossz tanácsadó, és ha megnézed a posztot -amit egy harmadikos gyerek is megért- nem ilyen idióta falnak rohanós tanácsot kértem. Ahhoz kértem tanácsot, hogy hogyan lehetne lerázni a harmadikat, hogyan lehetne megmenteni a házasságom, a családom, mert nekem ez érték, és sokkal nagyobb mint a teljes vagyonom.


    Köszi.

    előzmény:
    Lédienn (128)
    2017-12-10  13:10
  16. 2017. december 10. 17:16136.

    Nekem is herótom van a kamutopic kiabálástól, de itt tényleg nekem is gyanús valami. Persze nem vagyunk egyformák, és mindenki másképp reagálhat adott dolgokra, de ez az egész nagyon furcsa. Adott egy középkorú, jól szituált férj, családapa, aki úgy reagál a párja félrelépésére, mint egy kajla tini. Méregeti kinel vastagabb a buxája, kinek nagyobb a szerszáma, és röhög a markába, hogy mégiscsak ő dugja többet a csajt. WTF? Olyan komolytalannak, gyerekesnek tűnik ez a hozzáállás, meg az is, ahogy a kapcsolatukat lefesti. 28 év házasság után, középkorú párként mindennapos romantikázás a kádban meg ilyenek... ok biztos létezik ilyen de nem átlagos. Furcsa, hogy a gyerekek csak mellékesen lettek megemlítve, nem tudom mennyi idősek, de ha borul a bili nyilván ők is érintettek lesznek, érdekes az is, hogy erről szó sem esett.

  17. Torolt_felhasznalo_151823
    Torolt_felhasznalo_151823
    2017. december 10. 16:00135.

    Szedjétek már össze magatokat és legyetek konstruktívak. Köszi.


    Yes, sir! 


    Jelzem, egy csomo konstruktivat irtunk, de mivel ebben csak te lehetsz okos, donteni neked kell, ennel tobbet tenyleg nem segithenek kivulallok.

    előzmény:
    megcsalva (127)
    2017-12-10  12:55
  18. 2017. december 10. 15:50134.

    A szálakat, attól tartok, valaki egész más tartja a kezében...


    Számomra az a furcsa még, hogy a feleséged nem tiltakozik ellened, mármint az otthoni szex ellen... egyébként nem nimfomániás, vagy ilyesmi?

    előzmény:
    megcsalva (127)
    2017-12-10  12:55
  19. 2017. december 10. 15:45133.

    "a legjobb sztorikat mindig az élet írja"


    Kb. két éve volt itt egy nálad úgy 10 évvel fiatalabb hapsi, nagyon hasonló helyzetben, akit kvázi ugyanígy csalt meg a felesége, csak nem egy lúzerrel, hanem a főnökével. Ő szinte azonnal kipenderítette a csajt (némi bánatpénzzel), bár ők nem voltak ilyen fantasztikusan jó kapcsolatban, mint ti.

    idézet:
    Müge (116)
    2017-12-09 21:33:47

    Ezt lehet, hogy részletezni kéne: szóval az a pasi is szerette a nőjét, azt hitte, minden rendben van, bár szerintem köztük nem igazán volt már szex, csak a családért éltek. Aztán amikor látta, hogy megcsalja őt a csaj, szembesítette vele. De ott ez elég rosszul sült el, mert az nő nem volt valami stabil, és tök hülyén viselkedett, nem igazán bánta a dolgot és elkezdett követelőzni, hogy akkor ez meg az legyen az övé a vagyonból - ők nem voltak házasok. Ekkor a pasi látta, hogy reménytelen az ügy, a nő agya teljesen elszállt, szóval kapott a vagyonból és mehetett isten hírével. A gyerekek szenvedték meg elég rendesen azt az időszakot, de végülis aztán stabilizálódott a helyzet.


    Most ez nem tudom, neked mennyiben segítség...

    előzmény:
    Torolt_felhasznalo_745347 (116)
    2017-12-09  21:33
  20. 2017. december 10. 15:45132.

    "a legjobb sztorikat mindig az élet írja"


    Kb. két éve volt itt egy nálad úgy 10 évvel fiatalabb hapsi, nagyon hasonló helyzetben, akit kvázi ugyanígy csalt meg a felesége, csak nem egy lúzerrel, hanem a főnökével. Ő szinte azonnal kipenderítette a csajt (némi bánatpénzzel), bár ők nem voltak ilyen fantasztikusan jó kapcsolatban, mint ti.

    idézet:
    Müge (116)
    2017-12-09 21:33:47

    Ezt lehet, hogy részletezni kéne: szóval az a pasi is szerette a nőjét, azt hitte, minden rendben van, bár szerintem köztük nem igazán volt már szex, csak a családért éltek. Aztán amikor látta, hogy megcsalja őt a csaj, szembesítette vele. De ott ez elég rosszul sült el, mert az nő nem volt valami stabil, és tök hülyén viselkedett, nem igazán bánta a dolgot és elkezdett követelőzni, hogy akkor ez meg az legyen az övé a vagyonból - ők nem voltak házasok. Ekkor a pasi látta, hogy reménytelen az ügy, a nő agya teljesen elszállt, szóval kapott a vagyonból és mehetett isten hírével. A gyerekek szenvedték meg elég rendesen azt az időszakot, de végülis aztán stabilizálódott a helyzet.


    Most ez nem tudom, neked mennyiben segítség...

    előzmény:
    Torolt_felhasznalo_745347 (116)
    2017-12-09  21:33
  21. Torolt_felhasznalo_407541
    Torolt_felhasznalo_407541
    2017. december 10. 15:28131.

    Elolvastam a témaindítót, és átfutottam a hozzászólásokat. Ezek után én is azt gondolom, hogy itt valami nem kerek. A legjobb sztorikat valóban az élet írja, de ezzel pont az a baj, hogy túlságosan szimpla, és főként nagyon mesterkélt. Ettől persze még lehet igaz! A fórumokban pont ez a szép. Sosem tudhatjuk 100%-os biztonsággal, hogy mi igaz, és mi nem, de - ahogy Paradicsom írta - ez nem is igazán számít.


    Elfogadom hát, hogy igaz történetről van szó, és feltételezem, hogy a témaindító a "kibeszéléssel" akar könnyíteni a lelkén. Mást nem tudok elképzelni a témaindítás okaként. (Illetve még egyet, de azt le sem merem írni.)


    Azt ugye senki nem reméli komolyan, hogy a párjával való konfliktusát vadidegenek fogják megoldani! Még ha személyesen ismernénk mindkettőtöket, és mindkét szemszögből láthatnánk, hallhatnánk az okokat, a motivációkat, akkor sem tudnánk segíteni. Ez a ti kettőtök ügye, és a megoldás kulcsa a személyiségetekben van. Ha én kerülnék ilyen helyzetbe a feleségemmel, egészen mást tennék, mint amit te teszel, vagy neked - belő indíttatásból - tenned kell.


    Váljál el! Csajozzál be! Tedd féltékennyé! Beszéd meg vele! Az ilyen, és a hasonló tanácsok tömkelegét kaphatod, de ezek alternatívaként mindenkiben - így akár benned is - felmerülnek. A kérdés csupán az, hogy egy adott személyiségnek mi jelent igazi alternatívát? Szerinted ismerünk mi annyira, hogy ezt meg tudjuk neked mondani?

  22. 2017. december 10. 14:09130.

    Ó,és most látom,hogy te engem "ribancnak" neveztél. Miért is?  


    Mert aki szóba áll veled,abba igazi prosztóhoz méltón belerugsz?


    Véletlenül nem az ribanc,aki a férje háta mögött szeretőt tart,rendszeresen mellékefél,aztán otthon a hülyére vett,felszarvazott férjének is minden gond és lelkiismeretfurdalás nélkül szétrakja a lábát?!


     


     


     

    előzmény:
    megcsalva (126)
    2017-12-10  12:44
  23. 2017. december 10. 13:21129.

    Ne engem és a többi kommentelőt kritizáld,hanem saját magad!


    Amit olvasol,azt értelmezd is! Akkor is,ha nem tetszik!


    Cselekedj!


    Az semmit nem old meg,ha naponta te is szétdugod az asszonyt. Az anyagiaknál és az ész nélküli dugásnál többről szól egy házasság!


    És igen,szó szerint osztozol az asszonyon egy másik pasival,ami nagyon gáz! Valódi férfiakra ez nem jellemző.


    Az előzőeket is tekintve elég "konstruktív" vagyok? 

    előzmény:
    megcsalva (127)
    2017-12-10  12:55
  24. 2017. december 10. 13:10128.

    Mi az,hogy személyeskedek? Nem te borítottad ide a problémád? Ki a francról szól ez a történet,ha nem rólad? Akkor?


    Aszonyka azért megy máshova,mert nagyon valószínű,hogy megunta a te farkadat,kell neki a változatosság. Már nem korbácsolod fel a nőiességét. 28 év sok idő,az már a múlt és ennyi még tortából is sok és unalmas! Ezzel nézz szembe,jobban járnál,ha bevallanád legalább saját magadnak


    Megoldás lehet,ha neked ez így nem jó,hogy kiborítod a bilit!


    Kirakod az asszony szűrét úgy,mint azt a bizonyost a palánkon,karácsony ide vagy oda!


    Ellenkező esetben asszony továbbra is röhögve fog tovább játszadozni,hazudozni. Ha nem ezzel a pasival,akkor mással. 


    Az igazi,tökös pasik ilyesmit nem szoktak benyelni. Egy pasi nem csak akkor és attól pasi,hogy mindig áll a dákó,hanem attól,hogy van önbecsülése is. Neked meg úgy tűnik,hogy nincs!


     

    előzmény:
    megcsalva (126)
    2017-12-10  12:44
  25. 2017. december 10. 12:55127.

     


    "A férj lyukközösséget vállal egy másik pasival,vagyis szó szerint osztozik az asszonyon. "


    Pont hogy nem akarom lyukközösséget, ez ellen küzdök. Ezt a szövegből már egy okos harmadikos is megérti, csak a trollknak nem megy UGYE?


    "Közben meg azt hiszi,azzal nyugtatja magát,hogy tulajdonképpen "övé az egész torta",a másik pasi meg "csak egy szeletet kap belőle". 


    Mert ez jelenleg így van. Ameddig én tartom a kezembe a szálakat addig ez astatus quo. Ha pl elköltöznék, vagy a feleségem tenné ezt akkor pedig fordulna, de ehhez sem kell különösebb IQ.


     


    Basszki! Férfi az ilyen?


    Miért milyen egy férfi? Mit tenne?  Mit tudok csináln? Fojtsam meg, mint egy igazi férfi tenné?


    Komolyan várom de ti csak kritizálni, csámcsogni tudtok, megoldást nem. Tipikus TROLL hozzáállásotok van, gyakorlatilag széttrolkodjátok a posztot, pedig én ötleteket várnék mint a posztban leírtam, de nyilván egyszerűbb faszságokat ideböfögni és összeröhögni a kisarkított faszságokon.


    Szedjétek már össze magatokat és legyetek konstruktívak. Köszi.

    előzmény:
    Lédienn (125)
    2017-12-10  12:39

Címlap

top