Az nlc. fórumon 20 éves fennállása óta közel 300 ezer témában indult csevegés, és több mint 1 millió hozzászólás született. A Facebook megjelenése és térhódítása miatt azonban azt tapasztaltuk, hogy a beszélgetések nagyrésze áttevődött a közösségi médiába, ezért úgy döntöttünk, a fórumot hibernáljuk, ezentúl csak olvasása lehetséges. Új hozzászólást és témát nem tudtok indítani, azonban a régi beszélgetéseket továbbra is megtaláljátok.

Vajon mi lehet az oka?

IceGirl22
Létrehozva: 2020. július 23. 09:24

Sziasztok


Van egy barátom, már egy éve. Fél éve már, hogy együtt is élünk. De egyszerűen nem tudok rajta kiigazodni. Semmiféle intimitás nincs köztünk. Rengeteget beszélgetünk, mindenben mellettem áll, megbízik bennem, ott van velem nap mint nap. De ha közeledni akarok, nem fogadja. Megpuszilnám, elhúzódik, mégfognám a kezét, nem hagyja. Szeretkezés..a szó szoros értelmében még nem isvis köztünk. Csak "dugunk". Még azután sem bújunk össze, csak kiszáll. Ha szeretném megölelni, azt mondja most ne. Ha beszélni szeretnék rólunk, azt totálisan hárítja. Még sosem csókolt meg, magától még sosem ölelt át. Nem mondja ki hogy szeret. Így persze én sem mondom, nem akarom hogy az legyen a válasz, hogy "ühhümm". 


Hogy lehet ezt kibírni? Szükségem van intimitásra, közelségre, szeretetre. Tettekkel már tele a padlás, de nekem ez nem elég. Jó lenne fizikailag érezni, hogy számítok, jó lenne hallani, hogy szeretnek. Fejemben tudom, de így hogy egyáltalán nincs köztünk fizikai kontaktus, érintés, csók, puszi, így nagyon nehéz ez elhinni.

  1. 2020. július 24. 14:4851.

    Miért lenne megalkuvás? Mert nem cserélgetem a pasikat hetente? Olyan egyszerűen történetek az események köztünk, hogy szinte észre sem vettem és egy pár lettünk. Törődik velem és ez számomra eddig tök idegen volt. Ezért nem is tudom hovatenni az érzelemmentességét. Ma már 2x hívott fel (én szabin vagyok,ő dolgozik) csak azért hogy miújság.

    előzmény:
    Zsánna (46)
    2020-07-24  12:41
  2. 2020. július 24. 14:4250.

    Most mit kell gúnyolódni? Azt hiszed te többet érsz nálam? Nem vagyok hülyegyerek, nem cserélgetem a partnereimet,mint a fehérneműt. Amúgy sem vagyok egy olyan nő, aki évente elfogyaszt 20-30 pasit. Nincs is rá igényem. 


    A mostani kapcsolatomat sem dobnám a kukába, ezért szerettem volna kicsit mögé nézni, neadjisten a ti segítségetekkel. Megérteni miért lehet. 

    előzmény:
    Csend Ike (47)
    2020-07-24  14:05
  3. 2020. július 24. 14:3849.

    Úgy gondolom hogy egy anonim fórumon bizony leirhatom a gondolataimat. Senki nem tudja én ki vagyok, honnan jöttem, hol élek a világban, ki a párom, stb. Ez nem kibeszélés. Ha úgy kezdeném, hogy a barátnőm barátnőjének van egy kérdése, az is tök mindegy. 


    Gondolom nem én vagyok az egyetlen ezen a fórumon,aki feltesz párkapcsolati kérdést. Egyenlőre még szívem joga azt kérdezni névtelenül/arctalanul amit szeretnék.

    előzmény:
    Zsánna (46)
    2020-07-24  12:41
  4. Torolt_felhasznalo_265455
    Torolt_felhasznalo_265455
    2020. július 24. 14:0548.

    Érthető, és mégsem!


    Ha megalkuszol a korod és a trógerek miatt, akkor oké,, fogadd el a helyzetet.


    De akkor messze nem korrekt kibeszélni!


    Ehhez csak akkor van "jogod", ha nyúl-cipőzöl, de akkor is vitatott, mennyire jogos kibeszélni!

    idézet:
    Zsánna (46)
    2020-07-24 12:41:35

    Igen! Ez pontosan így van.


    Ezzel akartam magam is kezdeni, de elkövettem azt a butaságot, hogy  próbáltam rávezetni, hogy  a megalkuvásnak ára van. És ha ezt teszi valaki akkor ne is rinyáljon..


    Nem sikerült. Máskor nem is szoktam így eljárni, mert általában feltételezem mindig hogy felnőtt ember az illető és megvan a józan esze. Túl sok szósz nélkül is megérti pár mondatból, hogy a gáz nála van. Sokszor tévedek emiatt, az biztos.


     

    előzmény:
    Zsánna (46)
    2020-07-24  12:41
  5. Torolt_felhasznalo_265455
    Torolt_felhasznalo_265455
    2020. július 24. 14:0547.

    Érthető, és mégsem!


    Ha megalkuszol a korod és a trógerek miatt, akkor oké,, fogadd el a helyzetet.


    De akkor messze nem korrekt kibeszélni!


    Ehhez csak akkor van "jogod", ha nyúl-cipőzöl, de akkor is vitatott, mennyire jogos kibeszélni!

    idézet:
    Zsánna (46)
    2020-07-24 12:41:35

    Igen! Ez pontosan így van.


    Ezzel akartam magam is kezdeni, de elkövettem azt a butaságot, hogy  próbáltam rávezetni, hogy  a megalkuvásnak ára van. És ha ezt teszi valaki akkor ne is rinyáljon..


    Nem sikerült. Máskor nem is szoktam így eljárni, mert általában feltételezem mindig hogy felnőtt ember az illető és megvan a józan esze. Túl sok szósz nélkül is megérti pár mondatból, hogy a gáz nála van. Sokszor tévedek emiatt, az biztos.


     

    előzmény:
    Zsánna (46)
    2020-07-24  12:41
  6. 2020. július 24. 12:4146.

    Érthető, és mégsem!


    Ha megalkuszol a korod és a trógerek miatt, akkor oké,, fogadd el a helyzetet.


    De akkor messze nem korrekt kibeszélni!


    Ehhez csak akkor van "jogod", ha nyúl-cipőzöl, de akkor is vitatott, mennyire jogos kibeszélni!

    előzmény:
    IceGirl22 (26)
    2020-07-23  11:59
  7. 2020. július 24. 12:3745.

    Mindennek ára van...


    Ez esetben az igényelt intimitás neked.


    Vagy... tovább keresel

    előzmény:
    IceGirl22 (26)
    2020-07-23  11:59
  8. 2020. július 24. 12:1644.

    Butaságokat írsz, ismeretlenül. Először gondolkozz kérlek, utána ítélj!!


    Ha nem éreznénk jól magunkat egymással, már rég nem lennénk együtt. Mert nincs kényszer, ami össze kéne hogy tartson. Szeretünk együtt lenni. Szerintem elsődlegesen ez számít.

    előzmény:
    Csend Ike (41)
    2020-07-24  11:42
  9. 2020. július 24. 12:1143.

    Elolvastam mik a szeretetnyelvek, nekem inkább a testi érintés es a szívességek. Neki talán az ajándékozás. Bár teljesen nem illik rá egyik sem.

    előzmény:
    terdszelikatica (40)
    2020-07-24  10:40
  10. 2020. július 24. 12:0842.

    Anyukáját ismerem, kb 2 havonta megyünk hozzá látogatóba. Van egy kislánya, ő többször jön hozzánk, idén együtt is nyaralunk. Lánya anyukájával is jóban vagyok, de azért őt nem beszélem ki vele.Meg csak 1 jobaratjaval találkoztam. Meg néhány olyan emberrel, akivel munkakapcsolatban van. De így őrola nem szoktunk beszélgetni senkivel.

    előzmény:
    terdszelikatica (38)
    2020-07-24  10:22
  11. Torolt_felhasznalo_265455
    Torolt_felhasznalo_265455
    2020. július 24. 11:4241.

    Végül is így is jó.Ha nincs ló jó a szamár is.


    Erre sem sokan képesek. Neked sikerült. Grat!

    előzmény:
    IceGirl22 (36)
    2020-07-24  09:22
  12. 2020. július 24. 10:4040.

    Nem vagyok jo emberismero ..... a mostani baratom ..."yIrtal az 5 szeretetnyelvrol . Hazudnek ha azt mondanam hogy bibliam lett valaha is  Gary Chapman / elismero szavak , ajandekozas , minisegi ido ,testi erintes, szivesegek /O azt irja mindenkinek van egy elsodleges es egy masodlagos szeretet nyelve . yTenyleg mi a parod elsodleges szeretetnyelve ? na es mi a Tied ? 

    előzmény:
    IceGirl22 (32)
    2020-07-23  21:30
  13. 2020. július 24. 10:3239.

    Ledob az nlc de ujramondom a magamet Hogy is van napi 4 vagy 5 erintes kell a tuleleshez ? 

  14. 2020. július 24. 10:2238.

    "yCsak szeretnem megerteni hogy m i lehet ....az oka ." Jo esetben 20 rosszabb esetben 60 vagy 100 oka lehet es ha feny derul/ne az olokra sem biztos hogy valtozast idezne elo .


    Tenyleg :tudsz valamit a csaladjarol,  rokonairol ...ismered a baratait, munkatarsait ......? Ok mit mondanak ?

    előzmény:
    IceGirl22 (36)
    2020-07-24  09:22
  15. 2020. július 24. 10:1537.

    Nem velük van a gond, ők olyanok amilyenek, viszont te őket választottad. és csak jóval később derült ki hogy problémásak. Úgy tűnik, rossz az emberismereted, nem ismered fel az ilyen egyedeket. Nagyon könnyen elképzelhető, hogy a jelenleginek is ugyanaz a sorsa mint az elődeinek. Már gondod van vele. Egy tökéletes párkapcsolat nem a megalkudáson alapul. Nem nekünk, hanem neked kell azon átrágódni hogy a jelenlegi vajon miért ilyen, és miért tartasz ki mellette mégis, noha elégedetlen vagy. Ha ezeken átrágódsz, akkor lehet megtalálod a megoldást hogy miért választasz mindig olyant, akik nem jó partnerek. Olyan kívülállóval is beszélgethetsz, aki ismer mindkettőtüket. Lehet hogy olyasmire mutatna rá, amin meglepődnél. 


    Náéam már ott bukik egy férfi, ha sok szelfit tesz közösségi oldalakra. Szerintem ez kissé nárcisztikus, de hát minden ember más. Nem azzal van a baj hogy közöset nem tesz ki, az már másodlagos. Mondom, nekem nem kellene, bármilyen bűbáj. 

    idézet:
    Nikita 666 (31)
    2020-07-23 21:04:52

    megszivlelendo en meg hozzateszem : van olyan hogy valtoztatassal szembeni " immunitas " es ez is egy vedelem am  csak keveden tudjak . 

    előzmény:
    Nikita 666 (31)
    2020-07-23  21:04
  16. 2020. július 24. 09:2236.

    Én nem gondolkodom holtodiglan-holtomiglan kapcsolatban. Most itt többször olvastam ezt,hogy mi lesz 20 év múlva,meg hogy az exek sorsára jut. De nekem meg sem fordult a fejemben, hogy mi együtt fogunk megöregedni. Most jól érzem magam, ez éppen elég. Csak szeretném megérteni mi lehet az elzárkózás oka. 

    előzmény:
    Csend Ike (34)
    2020-07-24  06:26
  17. 2020. július 24. 09:1235.

    Ezen miért kell nevetni? Neked ennyire tökéletes az életed? 


    Én azt hiszem,senki sem lehet tökéletes, ahogy én sem vagyok az a barátomnak. Öt biztos bosszantja, hogy én bújós lennék, neki még ez nem fekszik. 


    De pl. vele érzem először, hogy nem kell társaság, hogy jól érezzük magunkat. Találkozom a barátaimmal, de vele nem kell, hogy ez mindennapos legyen, míg az előző kapcsolatomban már inkább az volt a jó, ha minél többen vagyunk a szabadidőnkben.

    előzmény:
    Csend Ike (33)
    2020-07-24  06:22
  18. Torolt_felhasznalo_265455
    Torolt_felhasznalo_265455
    2020. július 24. 06:2634.

    "Jó lenne fizikailag érezni, hogy számítok, jó lenne hallani, hogy szeretnek. Fejemben tudom, de így hogy egyáltalán nincs köztünk fizikai kontaktus, érintés, csók, puszi, így nagyon nehéz ez elhinni."


    Ha szerencsés vagy akkor  élsz  90 éves korodig.


    Hány éves vagy? Oh, hát pár évtized kell még ahhoz a 90 évhez! Szép hosszú élet ekkora boldogságban, szuper!


     


     

  19. Torolt_felhasznalo_265455
    Torolt_felhasznalo_265455
    2020. július 24. 06:2233.

    "Nem is lehet felhozni neki,mert ideges lesz tőle."


    Ettől már neked is idegesnek kéne lenned.


    De, mindegy is, te jól érzed magad vele ez a lényeg.

    előzmény:
    IceGirl22 (32)
    2020-07-23  21:30
  20. 2020. július 23. 21:3032.

    A szelfire még előttem kapott rá, ezen én nem kattogok, mindenki úgy social life ahogy akar. Velem is rak ki képet, ezzel nincs gond, csak tudod, mindig legyen egy két egyedüli is...nehogymánehogy


    Én nem vagyok jó emberismerő, ez tény. Tizenévig éltem az előző kapcsolatomban, ott nyilván azt hittem nekem jó. De leginkább a mostani barátom nyitotta fel a szemem sok-sok mindenben. Ő százszor jobban látja az embereket.


    Egyszer leírta, hogy "asszem szeretek" de ez már jó rég volt. Azóta erről nem beszéltünk. 


    Partnernek, társnak tökéletes. Értem az ex-em sosem állt ki, ő bármikor, bárhol. Egyszer rájövök mi ez az egész, de egyenlőre nem beszél érzésekről. Nem is lehet felhozni neki,mert ideges lesz tőle. És persze ha kiborulok, akkor tudja mi a bajom. Csak nem tud vagy nem akar tenni ellene. 

    előzmény:
    Nikita 666 (31)
    2020-07-23  21:04
  21. 2020. július 23. 21:0431.

    Nem velük van a gond, ők olyanok amilyenek, viszont te őket választottad. és csak jóval később derült ki hogy problémásak. Úgy tűnik, rossz az emberismereted, nem ismered fel az ilyen egyedeket. Nagyon könnyen elképzelhető, hogy a jelenleginek is ugyanaz a sorsa mint az elődeinek. Már gondod van vele. Egy tökéletes párkapcsolat nem a megalkudáson alapul. Nem nekünk, hanem neked kell azon átrágódni hogy a jelenlegi vajon miért ilyen, és miért tartasz ki mellette mégis, noha elégedetlen vagy. Ha ezeken átrágódsz, akkor lehet megtalálod a megoldást hogy miért választasz mindig olyant, akik nem jó partnerek. Olyan kívülállóval is beszélgethetsz, aki ismer mindkettőtüket. Lehet hogy olyasmire mutatna rá, amin meglepődnél. 


    Náéam már ott bukik egy férfi, ha sok szelfit tesz közösségi oldalakra. Szerintem ez kissé nárcisztikus, de hát minden ember más. Nem azzal van a baj hogy közöset nem tesz ki, az már másodlagos. Mondom, nekem nem kellene, bármilyen bűbáj. 

    előzmény:
    IceGirl22 (30)
    2020-07-23  20:51
  22. 2020. július 23. 20:5130.

    Hosszú évekig éltem egy kapcsolatban. Majd kiderült,hogy nagyon nem működik. 


    Majd azt hittem megtaláltam a tökéletest, végül 3 hónap múlva rá kellett döbbennem,hogy egy pszichopatávap van dolgom. Szerencse hogy ki tudtam hátrálni.


    Most egy éve érzem hogy megvan a társam. Csak nem nyílik meg nekem. Azt érzem fél. Ezt nem vallaná be, de azt gondolom tart az elköteleződéstől. Még mindig sokszor csinál szelfiket közösségi oldalra, pedig ott vagyok vele. De nehogy ne legyen egyedül képe, mert akkor biztos vége a nagy függetlenségnek.

    előzmény:
    Nikita 666 (29)
    2020-07-23  19:21
  23. 2020. július 23. 19:2129.

    Miért ne lenne tökéletes? 


    A tökéletes azt jelenti hogy kölcsönösen kielégítitek egymás igényeit, minden téren. Te azt mondod, úgysincs olyan férfi aki a te igényeidet kielégítené. 


    Az hogy ki mennyi idős, mit számít? 80 évesek is élhetnek szerelemben, ők is megtalálhatják életük párját. 


    Van tökéletes. 

    előzmény:
    IceGirl22 (26)
    2020-07-23  11:59
  24. 2020. július 23. 18:5928.

    Affene, nálad a pont. 


    Igen, társ kell hogy legyen. 


    És miközben olvasom hogy a társ csendben az asztalra teszi a kedvenc ételt, a társam most jött a közértből és készíti a vacsorámat, be is hozza, mert napok óta fáj a lábam. És nem mondja hogy szeret, mert felesleges. 

    előzmény:
    terdszelikatica (8)
    2020-07-23  10:11
  25. 2020. július 23. 18:4727.

    Hogyan mondhatod hogy találtál végre egy férfit akire fel lehet nézni, amikor azt sem tudod mi jár a fejében?


    Hogyan mondhatod hogy ez egy kapcsolat, amikor az intimitásotokról itt kérsz tanácsot? Nem, ez nem kapcsolat, legalábbis a részedről nem az, és lehet hogy itt a baj. Ha egy férfi szeret egy nőt, akkor az a szerelem nincs megkérdőjelezve. Akkor az a férfi nem állítólag szerelmes, hanem teljesen biztosan az. 

    előzmény:
    IceGirl22 (5)
    2020-07-23  10:05

Címlap

top