Az nlc. fórumon 20 éves fennállása óta közel 300 ezer témában indult csevegés, és több mint 1 millió hozzászólás született. A Facebook megjelenése és térhódítása miatt azonban azt tapasztaltuk, hogy a beszélgetések nagyrésze áttevődött a közösségi médiába, ezért úgy döntöttünk, a fórumot hibernáljuk, ezentúl csak olvasása lehetséges. Új hozzászólást és témát nem tudtok indítani, azonban a régi beszélgetéseket továbbra is megtaláljátok.

Diszlexia-gyanú

Borisz72
Létrehozva: 2005. június 11. 22:16
A kislányom most júliusban lesz 4 éves és azt hiszem diszlexiás. Ha valakinek van valamilyen tapasztalata erről a betegségről ( ? ), érintett a témában vagy szakember, kérem szépen írjon pár sort.
  1. 2005. június 11. 23:3726.
    találtam egy honlapot, a keresett tesztet sajna nem.
    http://www. varazsbetu. hu
    asszem tesztlemezt is kérhetsz. és mondanám én is, hogy kár ilyenekkel "nyúzni" a gyereket, de nekünk pl azt mondták itt a suliban, hogy ha 3-4 éves korban észreveszik és elkezdik a fejlesztést, akkor sokkal jobbak az esélyek és az eredmények. amúgy "meggyógyulni" tényleg soha nem fog, ha tényleg van ilyen probléma. és általában kiemelkedően magas intelligencia társul a diszlexiához.
    annyit még mindenképpen hozzáfűznék ehhez az egészhez, hogy jobb félni, mint megijedni. az öcsémen is érzékelhetők voltak hasonló tünetek (beszéd és hallásproblémának tűnők) egész pici korától kezdve és ezek mind a mai napig fennállnak. 10 éves körül volt, mikor először "szakemberhez" küldték, aki azt mondta, talán diszgráfia. . . ezzel el is lett intézve a dolog. gondolom azért, mert már macerás vagy túl késő lett volna változtatni bármin is. az öcsém gyűlöli az iskolát, amióta csak betette a lábát. gondolom a sorozatos kudarcélmények miatt. a múltkor megkérdeztem tőle, hogy emlékszik vissza az első osztályra, mennyire volt nehéz megtanulnia a betűket, stb. (minél többet tanultunk erről a jelenségről, annál erősebbé vált bennem a gyanú, hogy az ő estében is ilyesmiről van szó, hát rákérdeztem). azt válaszolta: "milyen lett volna? végig sírtam"
    neki mind a mai napig nem mondtam, hogy nem az ő hibája, hogy nem megy az iskola, mert a szüleim hallani sem akarnak róla. . . vagy legalábbis elzárkóznak ettől. meg talán kár is lenne bolygatni egy-két évvel az érettségi előtt, amit egyébként esze ágában sincs letenni, mert ő azt úgysem tudja-alapon. Szóval óriási rombolásokat tehet a személyiségben, ha nem veszik időben észre. . . ezért is írtam, hogy nagyon jó, hogy így figyelsz a kislányra meg egyáltalán a gyerekeidre. foglalkozz továbbra is sokat a picivel (de a nagyobbal is! ;-) )
    előzmény:
    Borisz72 (23)
     
  2. 2005. június 11. 23:3525.
    Nem minden szót, de 4 évesen ez fura. És az is fura, hogy ha énekelek neki, azt imádja - ő is rengeteget énekel - a verseket, mondókákat imádja, de mesét nem tudok neki olvasni, mert nem érdekli. Még akkor sem, ha kevés a szöveg és sok a kép. Ideges lesz tőle és eszeveszetten lapozni kezd.
    előzmény:
    kószáló (24)
     
  3. 2005. június 11. 23:2624.
    minden szót rosszul mond? Vagy csak egyet-egyet? mert nekem egész kis gyűjteményem volt a rosszul ejtett, összekevert szavakból, pl. pulcsi helyett kulcsi, bokor helyett pokol (és forditva), pszichológus helyett szpihológus. . .
    előzmény:
    Borisz72 (23)
     
  4. 2005. június 11. 23:2423.
    Sajna nem bohóckodik, mert mindig kijavítom, de még magától soha nem mondta helyesen. Tudjátok, olyan érzésem van, mintha neki a magyar egy idegen nyelv lenne, amit iszonyú nehezen tanul meg és állandóan belegabalyodik. Volt idő, mikor azt hitük, a hallásával van gond, mintha nem értené a szavakat. A muslica az lusmica és képtelen kimondani, akkor sem, ha 40x ismételjük el neki. A buborék meg kukorék. Amúgy nem nyúzzuk, meg semmit nem eröltetünk. Szeretnék segíteni neki, mert tuom, hogy ő nagyon jól érzi magát a kis világában, de azt is látom, hogy bajban van .
    előzmény:
    pocmak (16)
     
  5. 2005. június 11. 23:2322.
    Ezt miért pocmak-nak írtam??? Bocs. . .
    előzmény:
    Torolt_felhasznalo_898951 (21)
     
  6. 2005. június 11. 23:2121.
    Aki nem tud olvasni, az csak veszélyeztetett lehet.
    Oviban valóban szűrik a gyerekeket, de még nem veszett fejsze nyele, ha dysfunkciót állapítanak meg.
    Ha pedig diszlexiás lesz, sajnos nincs ellenszere, semmilyen olvasástanítási módszer nem tudja kiküszöbölni, csak _enyhíteni_ a mértékét.
    Egy 4 éves gyermek még veszélyeztetett sem leeht, hidd el. Amúgy logopédus vagyok, diszes gyerekekkel foglalkozom, szóval nem a levegőbe beszélek.
    Nyugodj meg, mesélj, énekelj, sokat a kislányodnak, tanítsd meg biciklizni, úszni, hintázzatok sokat a nyáron. Ezzel adsz neki a legtöbbet.
    előzmény:
    pocmak (9)
     
  7. 2005. június 11. 23:1720.
    a www. diszlexia. lap. hu-n nagyon sok érdekességet és hasznos tudnivalót olvashattok. most meg konkrétan az egyik tesztet próbálnám megtalálni még, de egyelőre semmi. . .
    előzmény:
    Torolt_felhasznalo_603598 (0)
     
  8. 2005. június 11. 23:1619.
    Azért én ehhez hozzátenném, hogy hat éves korban még messze-messze nem veszett fejsze jele a diszlexia! A mi iskolánkban 15-6 éves gyerekeknél derült ki, na AZ veszett fejsze. De hat éves korban, fejlesztő pedagógussal még nagyon szépen be lehet hozni, főleg, ha ilyen gondos, támogató anyukája van.
    A másik, hogy sajnos nekem az a tapasztalatom, hogy egyelőre még a szakemberek sem értenek teljesen egyet egy-egy gyerek esetében, hgoy ez most valóban diszlexia, vagy egyéb tanulási nehézség, vagy. . . Ezért aztán ezek a számok, hogy 10 %, elég megbizhatatlanok! Mindenesetre én azt tapasztalom, hogy azok a gyerekek, akiknél idejében fel van fedezve a diszlexia, rendszeresen foglalkoznak velük és a környzetetük egyéb szempontból nem elhanyagoló, könnyen ugorják az akadályokat.
    előzmény:
    Borisz72 (17)
     
  9. 2005. június 11. 23:1218.
    bocs, viselkedesre gondoltam, hiszen tudom hogy semmilyen kulso jele nincs! szoval bocsanat a helytelen megfogalmazasert!:)
    es koszi a felvilagositast.
    előzmény:
    pocmak (16)
     
  10. 2005. június 11. 23:0917.
    Igen, ezért nem jutott eszem ágába sem, hogy erre gyanakodjak. De ugye ez a betegség sem abban a percbn kezdődik egy gyereknél, hogy a tollat a kezébe veszi, vagy a betüket tanulni kezdi. Állítólag az óvodában 6éveskorban csinálnak egy dislexia szűrést, de akkor már veszett fejsze nyele, hisz abban az évben iskolába is küldik és már el is van szúrva minden, mert a gyerek nem lesz képes lépést tartani a többiekkel és lehet, hogy egyébként értelmes, csak azzal a módszerrel nem tud mit kezdeni, ahogy a többiek játszva megtanulják az írást-olvasást. Én úgy érzem, hogy az óvónéniknek nagy felelőssége van ebben, csak vagy nincsenek kiképezve rá, vagy nem figyelnek oda kellően. Állítólaga gyerekek 10%-a dislexiás.
    előzmény:
    Torolt_felhasznalo_898951 (6)
     
  11. 2005. június 11. 23:0916.
    nem tudom, mit értesz külső jelek alatt, de ha pl a gyerkőc elé teszel egy speciálisan erre a célra készült feladatlapot, meglepő dolgokat fogsz tapasztalni. 3-4 éves korban nehezebb szűrni, illetve más a hibaszázalék ezeknél a teszteknél. nagycsoportosnál pl már egyértelműek a jelek. nem tudja megkülönböztetni a jobb és a bal oldalt pl.

    Borisz72! ez tényleg nem betegség. . . ne kezeld annak. valaóban csak arról van szó, hogy picit lassabban és estleg más módszerekkel kell majd megtanítani neki a dolgokat. pl a hasonló betűket nagyon differenciáltan, tehát időben távol egymástól.
    azok alapján, amiket írtál, nem kizárt a diszlexiára való hajlamosság. de az sem kizárt, hogy csak "bohóckodik". ez azért kevés
    előzmény:
    saschamora (12)
     
  12. 2005. június 11. 23:0815.
    A kisebbik fiam enyhén diszlexiás volt. Valóban nála is voltak jelek már óvodáskorban: szó és szótagcserék, verstanulási problémák (a lényeget elmondta, de a szavak sorrendje nem stimmelt), nagycsoportban amikor már íráselőkészítő gyakorlatok voltak, egyes formákat pl. a "fecske" fordítva rajzolt. Akkor nekem is azt mondták, hogy nem jelent semmit, de később az iskolában már kiderült, hogy probléma van. Szerencsére egy évig elég volt logopédushoz hordanom, bár később is előjöttek enyhén a "tünetek" pl. nyelvtanuláskor, verstanuláskor.
    előzmény:
    Torolt_felhasznalo_603598 (0)
     
  13. 2005. június 11. 23:0614.
    ertem. . . nem tudtam hogy a dislexianak ilyen elojelei is lehetnek. . .
    kivanom a legjobbakat! majd meseld el, hogy mit mondott az orvos jo?:)
    előzmény:
    Borisz72 (11)
     
  14. 2005. június 11. 23:0213.
    Nekem ebben nincs közvetlen tapasztalatom, csak egy diszlexiás és -gráfiás férjem van. És minden gyerekem rondán ír, meg néhány héttel később tanult meg olvasni, mint az osztálytársai. De ez nem "betegség", hanem egy variáció az emberi test+lélek bonyolult összeműködésében. Lesz, amit másképp kell megtanítani neki, mint az "átlaggyereknek" (aki egyébként nincs is). Jobb, ha így kezeled, és nem "betegségként". Amúgy a diszlexia-prevenció pont arról szól, hogy azokat a mozgásos hiányokat, amik a diszlexiát okoznák, pótolják még az óvodáskorban különféle mozgásos, logopédiai gyakorlatokkal meg speciális fejlesztéssel.
    előzmény:
    Borisz72 (1)
     
  15. 2005. június 11. 23:0112.
    es milyen kulso jelekkel jar, az enyhe koordinacios zavaron kivul, ami tulkeppen lehet valami is?
    előzmény:
    pocmak (9)
     
  16. 2005. június 11. 23:0011.
    Á, kösz !

    Már régen látom, hogy valami baj van Zsófinál, mert annyira más mint a többi hasonló korú gyerek. Főleg a beszédfejlődés lassúsága kezdett el aggasztani, nagyon gyér a szókincse és még mindig előfordul, hogy teljesen zavaros, érthetetlen mondatokat alkot. Három és fél éves volt, amikor beszéltem a vezető óvónővel, a saját óvónénijével ( aki óvodapedagógus ) és egy logopédus is látta. . Mindenki megnyugtatott, hogy korai még aggódni, legyek türelmes. Én ennek ellenére tovább aggódtam, mertközben elkezdte minden cselekvésnek az ellenkezőjét mondani. Pl. : ha azt akarja, hogy adjam rá a hátizsákját, azt mondja " leveszem " Ha azt akarja, hogy felvegyem, azt mondja " lelöklek". Van egy nővére, 5 és fél éves, ő rendkívül értelmes, hibátlanul beszél és felnőtteket megszégyenítő szókincse van. Én is sokat foglalkozom Zsófival, mégis olyan, mintha nem ragadna rá semmi. Nemrég egy gyógypedagógus ismerősömnek meséltem a problémát és ő rögtön azt mondta, hogy ez a dislexia előjele. Kedden viszem a kislányt vizsgálatra, de amit az interneten olvastam erről, az 90%-ban illik Zsófira. Szeretnék többet tudni erről a dologról, esetleg megismerni olyan szülőket, akik hasonló cipőben járnak. Hát röviden ennyi.
    előzmény:
    saschamora (5)
     
  17. Torolt_felhasznalo_174973
    Torolt_felhasznalo_174973
    2005. június 11. 22:5710.
    Minden kérdésedre választ találsz a Babázzunk/ Dyslexia, hiperaktivitás
    c. fórumban!!
    előzmény:
    Borisz72 (1)
     
  18. 2005. június 11. 22:569.
    diszlexiás nem csak az lehet, aki tud olvasni. az óvodáson is észreveszed, ha hajlamos rá, de valójában csak iskoláskorban tudják kimondani, hogy az, mert akkor válik nyilvánvalóvá
    előzmény:
    Torolt_felhasznalo_898951 (6)
     
  19. 2005. június 11. 22:558.
    én is megkérdezném, miből jutottál erre a következtetésre? igaz, 3-4 éves korban már felfedezhető "nyomokban". . . tehát vannak utaló jelek, de azért ezt így kijelenteni elég merész. szakértő még nem vagyok, de ha igaz, hamarosan talán leszek, mert ilyen pályára készülök és asszem elég tájékozott vagyok a témában. csak még mindig nagyon sokat kell ehhez tanulnom. mindenesetre az nagyon jó, hogy így figyelsz a kislányodra. vannak, akik csak tizenéves korban veszik észre a gyereken, ha valami nincs rendben, akkor meg már szinte mindegy. azért remélem, hogy csak vaklárma, de ha mégsem az, akkor a legjobbkor vettted észre.
    előzmény:
    Borisz72 (1)
     
  20. 2005. június 11. 22:547.
    hat ez az. . .
    előzmény:
    Torolt_felhasznalo_898951 (6)
     
  21. 2005. június 11. 22:536.
    Írok neked pár sort. Diszlexiás csak az lehet, aki tud(na) olvasni.
    előzmény:
    Borisz72 (1)
     
  22. 2005. június 11. 22:435.
    es hogyan jutottal erre a kovetkeztetesre?
    előzmény:
    Borisz72 (1)
     
  23. 2005. június 11. 22:414.
    ????
    előzmény:
    Torolt_felhasznalo_603598 (0)
     
  24. 2005. június 11. 22:403.
    ????
    előzmény:
    Torolt_felhasznalo_603598 (0)
     
  25. 2005. június 11. 22:392.
    ???
    előzmény:
    Torolt_felhasznalo_603598 (0)
     

Címlap

top