Az nlc. fórumon 20 éves fennállása óta közel 300 ezer témában indult csevegés, és több mint 1 millió hozzászólás született. A Facebook megjelenése és térhódítása miatt azonban azt tapasztaltuk, hogy a beszélgetések nagyrésze áttevődött a közösségi médiába, ezért úgy döntöttünk, a fórumot hibernáljuk, ezentúl csak olvasása lehetséges. Új hozzászólást és témát nem tudtok indítani, azonban a régi beszélgetéseket továbbra is megtaláljátok.
Anya-lánya konfliktusok
Létrehozva: 2005. augusztus 12. 11:14
Sziasztok!
Mit kell tenni olyankor, mikor valaki nem bízik a saját anyjában? Egész gyermekkorom alatt csak veszekedett, kiabált, mi voltunk az "átok a fején". Ha meg kedves volt és beszélgettünk, késõbb felhasználta a mondott dolgokat és vagy kiforgatta, vagy felhánytorgatta, felhozta a veszedekésekkor.
Most már megbocsátottam neki és beszélõviszonyban vagyunk, szoktam haza is menni, de nem tudok közlékeny lenni vele. Most is ugyanazt csinálja: ha elmesélek neki valami fontosat, késõbb százszor elõszedi és persze, módosított változatban. Ma felhívott, és panaszkodott a telefonba, hogy úgy viselkedek vele, mint egy idegennel, mert nem bírok semmit mesélni magamról.
Ti ezt hogy oldanátok meg? Hogy lehet jóban lenni valakivel, anélkül, hogy közel engednéd magadhoz?
Szia!
Sok jó tanácsot hallottál itt, meg sok történetet. De ami, szerintem így a végig olvasás után, a legfontosabbnak tûnik, hogy beszélegess vele. Nem pedig azért, hogy elteljen az idõ, hanem egy másik fontos dolog miatt.
Mindenkinek vagy egy felirat a homlokán egy felirat "éreztesd, hogy fontos vagyok". És eddig az anyukád úgy tûnik azzal érte el, hogy fontosnak érezze magát, hogy írányítani próbált (úgy tûnik, hogy nem tudott).
De biztosan van más módja, hogy ezt az érzést megkapja. Én hinném, hogy mindenki számára üdvös megoldás volna, ha mindent borítanál. Fõleg a majdani gyerekeidnek nem lenne jó példa, hogy ha baj van anyuval, akkor legfeljebb nem beszélek vele.
Nézz bele ebbe, én talán meg is venném a helyedbe, de mindenképp olvasd el az egész oldalt, ami a könyvrõl szól.
http://www.harmat.hu/book/b107.htm
Mivel mindenki kedvenc témáj önmaga (akárki, akármit is mond) ezért nagyon nyerõ, ha beszél a gyerekkoráról, meg a házasságáról, meg minden egyébrõl. Ha bárkivel szemben aggódsz, hogy mirõl beszélünk majd, akkor azzal, hogy magáról kérdezed soha nem foghasz mellé.
Ha megkérdezi, hogy mi volt veled, akkor érdemes egy kicsit túl részletekbe menõ lenni. Mentem a boltba, és elõttem ment egy anyuka, akin nagyon jó piros top volt (neked is jól áll a piros anyu (mindig utalj vissza õrá, hisz õ a legfontosabb téma)), és aztán a kis gyerek olyan édesen gügyögött, amíg a hülye autós meg nem ilyesztette. Te anyu, hát hülye volta sofõrje, de hogy milyen szép autó volt.Stb stb.
Ereszd bõ lére a lényegtelent. Egy kis gyakorlással menni fog. Bár inkább kérdezz, kérdezz és kérdezz.
Puszi
Sok sikert
evvel nem értek egyet. Az én anyukám egyáltalán nem hasonlít az õ anyukájára. És én sem hasonlítok az én anyukámra és már nem is fogok. Én apukám habitusát és gondolkodásmódját örököltem, aki teljesen másmilyen. Nálunk az öcsém hasonlít jobban anyura.
Egyáltalán nem biztos, hogy a szüleink természetét kinézetét, vagy bármi egyéb tulajdonságát örököljük.
Az pedig, hogy mi lehülyézzük a szüleinket és közben a gyerekünk lehülyéz minket, az csak generációs ellentét. Szerintem ebben a topicban nem errõl van szó.
Az meg mindenesetre legalábbis nagyon szomorú, hogy te úgy véled, hogy mindenkire ezt gondolják az itt hozzászólok. Tessék elfogadni, hogy igenis vannak 50 felett olyanok akik ilyenek, de nem mindenki. Az hogy meg magadra veszed legalább annyira sajnálatos, mint hogy szégyennek tartasz valamit, amirõl itt nem is volt szó...