Az nlc. fórumon 20 éves fennállása óta közel 300 ezer témában indult csevegés, és több mint 1 millió hozzászólás született. A Facebook megjelenése és térhódítása miatt azonban azt tapasztaltuk, hogy a beszélgetések nagyrésze áttevődött a közösségi médiába, ezért úgy döntöttünk, a fórumot hibernáljuk, ezentúl csak olvasása lehetséges. Új hozzászólást és témát nem tudtok indítani, azonban a régi beszélgetéseket továbbra is megtaláljátok.
Arab ferjek
Sziasztok!
Nem tudom, hova tettem a topicot, igy ujra leirom.
Szoval.. az en ferjem egyiptomi, Olaszo-ban elunk. Kivancsi vagyok, hogy ti hogyan jottok ki az arab ferjetek csaladjaval es forditva o hogyan jon ki a tietekkel. En az o csaladjat imadom- igaz ritkan talalkozunk- de minden alkalommal ugy fogadtak, mintha a lanyuk lennek. Forditva viszont , sajna mar nem igaz. Az enyeim- igaz apukam mar nem ismerte meg Mohat- vizont alig tudjak elfogadni igy, negy evi hazassag utan is. Mindig van avalami, ami miatt nem a megfelelo ferj. Ismerek itt olasz- arab csaladokta, nagyjabol ugyanaz a helyzet.
Ti hogy vagyotk ezzel?
Pussz
akik ráadásul évszázadokon voltunk Eu. védőbástyája a muzulmánnal szemben,
Teljesen értelmetlenül, mert nagyobb az iszlám ereje Európában, mint valaha a történelemben, mecsetek, müezzinek mindenfele.
Egy embernek sem lett volna szabad meghalnia, és akkor a sok betelepítésre sem került vola sor. Hanem a törökökkel együtt leradírozni Európát.
Érdekes módon, a sok magyar mind Törökországban kapott menedéket és élte le életét, az emlékműveket ma is féltő gonddal ápolják, gondozzák, megemlékezéseket tartanak, míg Európában lerombolják, tönkreteszik őket.
"megha kapok is a fejemre, de en Angliaban sokkal jobban szerettem dolgozni, mint Magyarorszagon. "
ja, könnyű ám ilyen kijelentéseket tenni, már ne is haragudj, de te ott a kész jólétbe ültél bele, egy olyan társadalom, gazdaság előnyeit élvezhetted, aminek a létezését még mindig a volt gyarmatok támasztják alá, meg a háborúk, meg a bankrendszer, stb. csupa olyan dolog, amiért emberek, népek, népcsoportok szenvedtek sokat, akiknek a véréből-verejtékéből, erőforrásaiból építették ki azt a létezési formát, ami biztosítja a kiváló életszínvonalat, amelyben az emberek jól elvannak, nem egymás vérét szívják, nem kell agyon dolgozniuk magukat több műszakban, stb. Így megalapozni, fenntartani egy társadalmi rendet sokkal könnyebb ám, mint nekünk pusztai parasztoknak, kelet-európaiaknak, akik ráadásul évszázadokon voltunk Eu. védőbástyája a muzulmánnal szemben, védtük az európai kereszténységet, rengeteg áldozattal, amíg a nyugati országoknak volt ideje, energiája a hódítgatós játékaikat űzni ugyebár. Úgyhogy kapják be az összes f..mat ezek a képmutató tehetségtelen fishandcsipsz meg véreshús zabáló népségek.
na, jól összefoglaltam. De nem hagyom szó nélkül azt, amikor vki a saját egyéni érdekeit előrébb tartja, lenézést sugalva a többséggel szemben, hanem tükröt tartok.
Pityóka a potato szóból ered
Vagy nem. Ez csak feltételezés, semmilyen adat nincs erre vonatkozóan.
A krumplival egyetértek, a bajor-osztrák változatot vettük át, mí a burgonya esetében nagy valószínűséggel az olaszt.
Nem gondolom, hogy apafej úgy adta elő magát, mint ahogy itt leírta a véleményét. Hiszen akkor még a tapasztalás előtt volt.
Azt meg végképp nem gondolom, hogy lenézte volna az angolokat.
Ha mégis, akkor majd kijavít.
Azt hiszem, érteni vélem, mit akar mondani.
Akit viszont elkap a multikulti szele és világpolgárrá válik, nem fogja tudni megérteni ezt az érzést.
De rasszistakrol van szo, mert ez amblokk az angol tarsadalomra nem jellemzo, hanemcsak egyesekre.
De, rasszisták, magukban, csak éppen képmutatók, mint az angolszász világ, úgy általában.
Ha mindent elvinnénk tőlük, amit összelopkodtak, akkor csak a Stonhenge maradna, de ha azt is elvinnék a kelták, akkor az sem, mert kifosztották a fél világot, Görögországtól Indiáig.
Milyen ország az, ahol lorddá ütnek egy rabló gazember kalózt, aki fosztogatta a kincsekkel teli spanyol hajókat Erzsébet királynő tudtával és jóváhagyásával?
Egyetértek, hogy a magyar nyelv nagyon kifejező, de a hétköznapi szóhasználat pár ezer szóra minimalizálódik.
Nem emlékszem már pontosan, de Jókai mintha 40 ezer szavas szókincse lenne a legkimagaslóbb a magyar irodalomban.Ettől jóval több angol szó létezik, mert ugye van az alap germán szókincs és amit átvettek a latinból és persze a gyarmatokról.A magyarnak valóban ennél több szava van, de nagyon sok elavult és már nem is használják.
Ezen kívül az sem elhanyagolható, hogy a magyar nagyon sokat átvett a németből, a szlávból, a latinból és a törökből is.A nyelvújítás is hozzáadott pár új ma is használatos kifejezést a magyar nyelvhez. Ezeket már magyar szavaknak tekintjük.Ettől függetlenül pont emiatt a sokszínűség miatt olyan változatos a nyelvünk, de egy angol is tud, ha akar.A hétköznapi szlenget nem is tudom, hogy bele lehet - e venni ebbe a szókincs témába.
Pl a krumpli szavunk sem magyar eredetű, hanem a németektől vettük át hangzás után.A kolompér ennek egy változata.Pityóka a potato szóból ered.Klassz dolog a nyelvészet.Annyi újdonságot tud mondani az embernek, amit addig nem is gondolt volna.
A népdalok is igen változatosak.Ebben is egyetértünk.De én még mindig merem állítani, hogy egy angol is tud választékosan beszélni, ha akar.Legfeljebb nem értik meg sokan.
Nos, én ha nem csapatban dolgoztam, akkor fehérgallérosként, ha csapatban, akkor kékgallérosokkal dolgoztam, mint fehérgalléros. Sikerült kiismernem őket. Ott legbelül éreztem, hogy elismernek, hiszen az volt az "életben maradásom" záloga. De hogy szóban megdicsérni, gratulálni, ááááááá, senki, se egy főnök, se egy szakmunkás, senki! Persze figyeltek árgus szemekkel, de féltékenységből nem jöttek oda. De engem aztán végül nem is érdekelnek az ilyenek.
Csak idegesít, hogy mit esznek pl. a magyar nők előbb az ilyen érzéketlen majmokon előbb, mint a magyar férfiakon...
Hááát, ha már szóba jött a rasszizmus, azon csodálkozom, hogy a britek nem bírják felfedezni a rejtett erőforrást abban a népcsoportban, amilyik tábort vert a parkjaikban.
Választhatnak, vagy repülőre teszik őket vagy elítélik.
Sőt, a rend őrei még gumikesztyűt is viseltek "munka" közben, sőt, erőszakoskodtak is.
Továbbá azon is csodálkozom, hogy ezen nem akadt fenn a nyugati média, sem tavares elvtárs.
Nos, nem rasszistákról volt szó, hanem általános, nagyon jól megfigyelhető jelenségről, viselkedésről, hogy az angol társadalom tagjai, hivatalnokok is pl. hogyan viszonyulnak a külföldiekhez.
Azt írta az illető, hogy ezt ő nagyon is jól meg tudta figyelni.
Ez így igaz, idegen voltam és nem is próbáltam nagyon mélyen belefolyni az ő életükbe. Az az ő hazájuk, azért az ő őseik rakták le az alapokat (az más kérdés, milyen áron), építették fel azt az országot, stb., én meg odatoltam a képem, csakhogy olyan szakmával és gyakorlattal, amivel nem nagyon rendelkeztek ott, akkor közülük. Ez a különbség. Na meg azt is kihasználják ám, hogy mi "kelet"-európaiak nagyon hajtósak vagyunk és ez nem is mindig tetszik a menedzsmenten kívül másnak.
Hülye egy világ, ez a sok népvándorlás, meg népek keveredése, ez nem vezet jóra. Nagyon nem értek vele egyet. Szerencsétlen feka orvos is menne haza, van ott is bőven tennivalója, nem Magyarországon írtani a magyart, ahogy az a feka orvos is tette haszonért, aki sok illegális abortuszt hajtott végre. Mert az népirtás az én szememben. Van rengeteg nagyon jó magyar orvos, inkább bíznám magamat rájuk, mint bármelyik másra, pl. angolra. Na, a brit egészségügyről már ne is beszéljünk...
Sajnos van esély rá, hogy azért viselkedtek így vele, mert külföldi.
Már régebben olvastam itt a fórumon, aki írta évek óta kint él, szintén angol férje van, így a neve alapján sem derül ki, hogy külföldi, hogy bizony érezhető és mérhető a különbség, ahogy egy külföldivel vagy honfitárssal bánnak, kommunikálnak.
Bizony lenézik a közép-kelet-európaiakat.
Én a szövegre céloztam alább, nem arra, hogy egy áriázó, ffinek egyáltalán nem mondható angol a dallammal (el kell ismerni, nagyon jó hangja van, de azt is lehet elektronikusan "szépíteni" a stúdióban, színpadon) kompenzálja ezt a végtelenül egyszerű szöveget. Ja, és még vmi: olyan primitíven egyszerű rímeik vannak, hogy sokszor fájó... Nem úgy, mint a magyarban, ami nagyon gazdag a rímekben, a vers zeneiségében (ritmus, szótagszám, stb.). Nézd csak meg: egész Európában a magyaroknak van a leggazdagabb népzenei kincstáruk (asszem kb. 6000 körülit számoltak össze), az angoloknak... phhhh, szóra sem érdemes...
Az, hogy annyi angol világsláger keletkezett, CSAK azért volt/van, mert hát az a legerterjedtebb (és ezért legerőszakosabb) nyelv, ill. azért mert rettenetesen profi zenét tudnak létrehozni ma már számítógépekkel, sőt, ma már énekelni se kell tudni, ellenben ha megnézel egy magyar slágert, ami tényleg profin meg van csinálva, abban a szöveg, az ének, a zene nagyon jól vannak ötvözve, ugyanis a magyar verselés, vers ritmika, rímelés fantasztikusan jó!
Apafej.Elhiszem, hogy így bántak veled, de te ott kint egy idegen voltál, aki elvette egy angoltól a lehetőséget, hogy dolgozzanak.Mégha olyan munkád volt is, amit ott egyébként nem is fogadtak volna el.
Ugyan ez van itt Magyarországon is.Néger orvosnak is beszól a beteg:"Márpedig engem ez a majom nem vizsgál meg."Miközben lehet, hogy orvosi körökben is egy rendkívül jó szakembernek számítana.A szerencsétlen fekete orvos pedig tűrheti a hülye beszólásokat és utána próbálhat jószívvel fordulni a következő beteghez.Mármint ha tud a sokadik ilyen beszólás után. Ő itt egy lesz azok közül, akik elveszik a magyaroktól a munkát, miközben orvoshiány van.
Ez a szituáció minden országban előfordul.Ott egy idegen melósra sose fognak jó szemmel nézni.
Nekem is beszóltak a boltban, hogy menjek haza és itt rontsam a levegőt, pedig nem is dolgoztam ott, csak azt hitték.
Sztem nem tevedek. A hozzaszolasaid magukert beszelnek.