Az nlc. fórumon 20 éves fennállása óta közel 300 ezer témában indult csevegés, és több mint 1 millió hozzászólás született. A Facebook megjelenése és térhódítása miatt azonban azt tapasztaltuk, hogy a beszélgetések nagyrésze áttevődött a közösségi médiába, ezért úgy döntöttünk, a fórumot hibernáljuk, ezentúl csak olvasása lehetséges. Új hozzászólást és témát nem tudtok indítani, azonban a régi beszélgetéseket továbbra is megtaláljátok.
Vitiligo
2002-05-20 18:571.
Létrehozva: 2002. május 20. 18:57
Sziasztok! Sajnos most már én is csatlakozom a vitiligósok táborához. Az elmúlt évben jelentek meg az első foltjaim, akkor a felkeresett bőrgyógyászok azt mondták, ez nem vitiligó. Most tavasszal kiderült, hogy mégis az. A góckutatáson túlvagyok, eddig minden negatív. A MELADININA nevű francia gyógyszert elkezdtem szedni, de már abba is hagytam, mert az arcomon májfoltszerű elváltozások jelentkezdtek. A bőrgyógyászom egyelőre semmit nem mond, kérlek segítsetek! Bármilyen információ, cím érdekel! Mindent megadok érte, csak gyógyuljak meg!
Nagyon régen jártam erre, vagyis inkább sokszor benéztem, de a regisztrációmmal vmi gond volt, meg ott volt az a sok lemaradás, az olvasnivaló, mint a rossz diák, kihagytam 1 pár hetet és mindig csak görgettem magam előtt a hozzászólásokat.
Örülök, hogy látok régi ismerősöket is, Lillaréka, ppp, peko...
Magamról:
Igazán egyik tipikus kategóriában sem lehet sorolni, nem volt a családomban vitiligo, nem voltam stresszes, nem volt környezeti, vagy étrendi változás nálam, van egy kis pajzsmirígy túlműködésem, de kinek nincs.
1998-ban, 32 évesen jött ki rajtam, azóta alattomosan, hol lassabban - hogy egy kicsit megnyugodjak - hol gyorsabban támad. A szokásos helyekkel már végzett, mint szeméremtájék, kézfej, könyök, szemkörnyék, szájkörnyék, lábfej, lábszár, comb és most: el is nevettem magam, hogy mivel próbálkozik: a törzs két oldalán, hónalj alatt egy arasszal, persze szimmetrikusan. Ez nem jellemző rá, unatkozik a piszok.
Orvosoknál persze és is voltam, tanuljak meg vele együtt élni...., ami 1x meghalt (mármint pigmentsejt) nem jön vissza többé, stb.
Már évek óta nem voltam. Nekem az önbarnító, és a vastag alapozó most bejön, míg nem lesz oda a fél arcom.
A párom és a barátaim elfogadnak így, sőt lassan, nagyon lassan én is elfogadom így magam.
Fel a fejjel, bizsu.
Itt küldöm a kubai központ elérhetőségét:
Centro de Histoterapia Placentaria
Calle 18 No. 4302 e/ 43 y 47, Miramar, La Habana, Ciudad de La Habana, 10400
Cuba
Tel: 011-537-204-2524
Fax: 011-537-204-1757
web: http://www.histoterapia-placentaria.cu/
Én írtam nekik és másnap válaszoltak részletesen.
Sajnos csak személyes , 3 napos kezelés után adnak Melagenina Plust , ők nem forgalmazzák másként.
Az Interpharma rendelést a héten megnézem és leírom hogyan megy.
(angol, spanyol fordítást szívesen vállalok)
Sziasztok!
Sajnos én is csatlakozhatom a foljaimmal,meg kell mondjam nem egy szívderítő látvány magamon.Nagyon el vagyok keseredve.A foltok meg csak terjednek.Nekem először a kézfejemen jelentek meg,de ma már mindehol vannak pöttyök,amik szépen lassan növögetnek.Megpróbálnám ezt a melagenina oldatot,amit annyira reménykedve emlegetnek a sorstársak,csak nem tudom hogy kell megrendelni,merthogy még nem rendeltem külföldről soha semmit.
Az emlegetett melagenina oldatot a www.interpharmaplus.com oldalon lehet rendelni.
A módját nem tudom,aki ért angolul esetleg segítene,ha szépen megkérnénk?Egyáltalán,hogy működik a külföldről rendelés?Köszönöm,ha valaki esetleg segítene.
Köszönöm Melagenina Plusszal kapcsolatos infokat. Sajnos nekem nincs ismerősőm aki Oroszországba menne. Tudnátok segíteni a beszerzésében?
Nem kérem ingyen, és természetesen megelőlegezem az árát.
Köszi
Lilla
Heloka Kasia!
köszi a megerősítéstÉn is tényleg azt mondom, hogy az Orosz nem hamisítvány és érdemes beszerezni!
http://www.petrocub.sp.ru/
Kasia
Melagenina Oroszoknál kapható, mert van egy közös orosz-kubai cég amely forgalmazza és foglalkozik vitiligo gyógyításáva (mint Kubán).
Ez a központi szám, amelyről beszélsz, azt jelenti hogy felhívod és megkérdezed hogy melyik patikában éppen kapható. Megmondják a jeresett gyógyszer árát, hány van ráktáron etc. Ez nagyon jó módszer mert legalább nem kell körbe járni a várost, hanem elég a legközelebbi patikához menni. Amikor és kerestem Melageninát akkor ezeket a gyógyszertárokat az Interneten kikerestem.
Szerintem ez egy nagyon jó megoldás, velem itt Magyarországon sokszor előfordult, hogy mentem a gyógyszerért és nem volt, rendelni kellett.
Ami pedig az alkalmazását illeti: az orvosunk jól tudja, hogy 3szor kelle alkalmazni, de ez csak a régi sima Melageninára vonatkozik. Aki a Melagenina Plust használja annak elég napont egyszer kenni a foltokat.
A lényeg: az orosz Melagenina nem hamisítvány és a dokink is nagyon jó.
Kasia
Helloka!
Amit irtál azzal kapcsolatban, hogy elfogadnak illetve gátlásos vagy, szerintem mindannyian megértjük!De én ugy gondolom, hogy akinek ez olyasfajta dolog, hogy inkább nem is ismerkedik vagy valami hát az nyaljon sót..Én 22 éves vagyok idestova 14 éve vannak foltjaim, de megtanultam leszarni a hülye embereketÉn azt mondom neked, hogy te is kövesd ezt a dolgot, és ne add fel a dolgokat ezmiatt!Én képzeld ennek ellenére csináltattam egy tetkot a vállamra isMenj el nyugodtan uszni én azt mondom neked!Jah és mikor a kis hülye német köcsögög megnéznek pl a Balcsin akkor szolj vissza, hogy ne nézz barom te mégrondább vagy:D
üdv:plaatyi
Haligali!
Mostmár kezdem azt hinni, hogy a dokim átvert a kezeléssel kapcsolatban Ugyhogy Lilla mostantol lehetsz a kezelőorvosom:P A Melageninat PLus-t Moszkvábol hozattam, de ott se lehetett megkapni minden gyógyszertárban, hanem van állitolag egy központi szám, ott megmondod mire van szükséged és megmondja hol lehet hozzájutni.Én is hallottam, hogy sokan hamisitják, meg láttam hirdetést is a neten, hogy 10 üveg elado fasza pénzért...Na most abban lehet sima viz vanEzek biztos jok, originálok, meg látszik rajtuk, hogy nem homogének, meg van valami kivonat is az alján mikor összerázod
üdv:plaatyi
Sziasztok!
Új vagyok itt, de már régóta olvasom a hozzászólásokat. Szóval nekem 4-5 éve van vitiligóm, most vagyok 18. A Vitix krémet használom, hetente járok szoliba, és a foltjaim elkezdtek visszabarnulni. Mellette körömvirág kenőccsel is kenem. Nem tudom, hogy ez ér-e valamit, de legalább selymes lett a bőröm... Na mindegy, a lényeg, hogy 1-2 hét után észrevehető volt a változás. Nem tudom, hogy meddig tart a hatás, és milyen mértékben fognak még visszabarnulni(pettyesedni), de legalább reményt adott. Főleg, hogy elég érzékeny vagyok a külsőmre, és emiatt strandra sem járok, pedig úsznom kellene a gerincferdülésem miatt. A pasikkal való ismerkedés kész tortúra, annak ellenére, hogy jó csajnak tartanak. Sminkkel és egyes ruhadarabok segítségével sokan még csak azt sem veszik észre, hogy nekem ilyen bajom van. De ha a szexre kerül a sor... iszonyúan gátlásos leszek. Szerencsére az eddigi barátaim elfogadtak így, és különlegesnek tartottak. De akkor is...
Ha valaki fizeti az utazást/kezelést stb. én megyek, nagyon szívesen, hónapokat is eltöltenék ott
Biztos kivizsgálják az embert előtte, amikor új bőrdokihoz mentem ő is teljes vérképpel kezdte, pedig egy hétig voltam kórházban, vizsgálgattak de minden leletem negatív volt.
Most olvastam a kubai Centro de Histoterapia honlapján a Melagenina Plusról. Ez az újabb készitmény nem igényli a napot, tehát elég naponta egyszer bekenni és nem kell napozni vagy szolizni vele.
A kubai központ szerint viszont csak 3 napos előkezelés után lehet elkezdeni a használatát , lehet hogy ez csak amolyan "plusz pénzt leakasztanak a betegről", de lehet, hogy komoly vérvétel és miegyébb van benne. Sajnos ők nem árusítják a Melageninát kezelés nélkül , tehát csak a személyes kezelés után kapható meg . a Kezelés ára 320 USD és a Melagenina 27 USD/üveg ( plusz az utazási költség! ).
Még egy érdekesség, hogy egy argentin vitiligós honlapon figyelmeztetnek arra, hogy kubában sokan hamisitják a készítményt , tehát figyelem honnan szerezzük be!
Ukrajnából v. az oroszoktól hogyan lehet megszerezni ? Patikában?
Köszi
Ehhez az UVB 311nm-s fényhez csak annyit szeretnék hozzászólni, hogy én majdnem 2 évet lehuztam benne klinikai kezelésen bellül(ami ingyenes).
3éves korom óta vitilligos foljaim vannak és a sorstársak szerintem tudják, hogy a télen ezek enyhülnek a fény illetve a nap gyengesége miatt.MIota télen jártam a kontraszt sokkal nagyobb volt az arcomon.A doktornőm pedig mondta, hogy ennél a fénynél a bőrrák kialakulása igen nagy.
Nem szeretnék ezzel senkinek sem ártani, de sokszor ami a legjobbnak tűnik, az a legrosszabb.
U.I: ez csak vitilligosoknál áll fenn.A pikkelysömörös betegnél azonban nagyfokú javulás volt megfigyelhető.
üdv:plaatyi
Tisztelt Fórumozók!
A MEDAID Egészségügyi Szolgáltató Kft. UVB keskeny sávú (311nm) fototerápiás módszerrel működő egészségügyi szoláriumot üzemeltet. A Kft.célja, hogy a klimaterápiás készülékek segítségével lehetővé tegye a pikkelysömörben, ekcémában, vitiligóban szenvedő betegek tünetmentessé tételét. A psoriasisnál alkalmazott gyógymódok közül a legbiztonságosabb, hiszen semmilyen súlyos mellékhatással nem jár, s a belső szervekre sincs hatással.
Kérjük, látogassák meg honlapunkat: www.uvbszolarium.hu ! Kérdéseikkel keressenek meg telefonon ( 06-1-787-3235, 06-70-268-0858) vagy e-mail címünkön: info@uvbszolarium.hu !
Nyitási akció: 2006. február 1-7-ig.
minden kezelés egységára: 500 Ft.
Köszönettel, Bujna Szilvia
üzemeltető
Sziasztok!
Most használom a második üveget.(egy üveg 235 ml).Eddig nem vettem észre semmit, de bizok benne mindenesetre!a Plusot használom, amire egy szegedi bőrgyógyász szerint kell napozni mások szerint pedig nem.Szoval ezt én sem tudom biztosan, de nyáron a doki mondta, hogy napozás előtt jo bekenni mert az is gyorsitja a folyamatot.Ez a készitmény eredileg kubai, és ott ugye a nap állando jellegü és mondták, hogy gyorsabb is a folyamat.
Ha van valami jelentkezem
üdv:plaatyi
Szia!
Volt egy honlap is ahol meg lehetett rendelni, nem magyar, nem emlékszik rá valaki, ott mennyibe került? Kétféle Melagenina van, a simához, a régebbihez kell napozni, a Plushoz, ez az újabb "fejlesztés", már nem muszáj. Használod? Látsz valami eredményt, vagy csak most kezdted el?
Találtam a neten egy másik csodakészítményt, Sorig a neve, tibeti krém vitiligóra.
http://www.tibetan-medicine.org/products.asp?category=1 # a 6. krém. Hallottatok róla?
Sziasztok!
Láttátok már ezt?
http://www.recouleur.com/productinfo.htm
Próbálta esetleg valaki?
Helloka!
Igy van a Melagenina egy oldat, amit a fehér területre kell kenni napi 3x. Ha van lehetőséged akkor infralámpa is jo hogy a folyamatot gyorsitsa, illetve Multivitaminok szedése ezmellett.
Az ára is pár forint hijján átszámítva 10.000HUF, azt pedig nem tudom, hogy Ukrajnában ennél olcsobb-e illetve drágább, mert nekem Oroszországbol(Moszkvábol) volt lehetőségem hozatni.
üdv:plaatyi
Pár napja mondta a párom, hogy jár ki kamionos haverja Oroszo.-ba, Ukrajnába. Jókor mondja, mikor már minden létező embert megkérdeztem Melagenina ügyben. Még egy ukrán ügyfelünket is, hogy érdeklődjön utána. Erre még a szomsztédba se kellett volna átmennem.Ha lesz pénzem hozatok 1 flakonnal.
Most végigolva a forumot, úgy látszik a melagenina a sláger, igaz még nem hallottam senitől, hogy elmulasztotta volna a vitiligót.
Ha valakinek jó tapasztalata van a melageninával kérem jelentkezzen !!!!!!
Kubában hol lehet beszerezni? Lehet, hogy tavasszal kimegyek és ha már egyszer ott vagyok annyit hozok amennyit csak lehet.
Sajnos számomra is ismert a betegség.Jelenleg 7éves kisfiamnál 2 éve jelentkezett először a foltosodás.A lábszárát felhorzsolta és a seb miután leesett a helye fehér maradt majd szép lassan a sebhely egyre nagyobb lett.Rohamosan foltosodott a kétalsó végtagja könyökei ,alhasa . Vitiligót diagnosztizáltak Debrecenben és a propotic kenőcsöt ajánlották.Nem igazán jött be.Majd a Vitix-et használtuk kevés eredménnyel.Homeopátiás készítmény használunk és Aloa Vera készítményeket ajánlottak.Állítólg hosszú távon eredményes lehet.Az utóbbi fél évben nem jöttek ujabb foltok és néhány kisebb kiterjedésű el is múlt (Hónaljró , hátáról) .A kisfiam kivizsgálása során minden eredménye negatív volt , a vérvizsgálat során genetikai eredményei sem mutattak eltérést.A családban nem volt még senkinek vitiligója.Szívesen venném ha új lehetőségekről kaphatnék információt ésmások is megosztanák tapasztalataikat velem .Lelkileg nagyon megvisel a tehetetlenség .A kisfiamat még látszólag nem zavarja hiszen bár sokat beszélgetünk róla a családban nem csinálunk ebből nagy ügyet.Kérem aki tud információval segíteni(orvos,új készítmény,stb.)keressen.
Érdeklődnék, hogy használtátok már a Vitix krémet, ha igen milyen
eredménnyel használt. Válaszoljatok!
Üdv mindenkinek!
Véletlenül akadtam erre a topicra. Be kell valljam én is ebbe a táborba tartozom, mostmár közel 30 éve. Kb nyolc éves koromban alakult ki a köldököm mellett egy tiz forintos nagyságú folt formájában. Maj szépen elterjedt. Az arcomon, a kezeimen, a lábaimon. Hozzá kell tennem, hogy férfiui nemhez tartozom és igen csak rossz volt amikor kamaszodtam. (pszichésen) kb. 1983 táján elmentem a Budapesti Honvédkórházba egy bőrgyógyászhoz, hogy változtassak a dolgon. Akkor azt mondta nekem, hogy Svajcba ill. Romaniaba letzik valamiféle megoldás. Ha jól emlékesz a MELADININ vagy hasónlót említette, illetve kétszer három hét kórház tíz nap szünettel és egy csomó tablettát mondott hogy be kell beszednem. Ja és teljes kivizsgálást. Pénz hiánya, érettségi nyár közeledtével kihagytam, és valahogy el múlt a pszichés dolog is mert megismerkedtem nem sokára mostani nejemmel akivel most is boldog vagyok. Ő elfogadott olyannak amilyen vagyok. A legrosszabb a nyár és nap sütés és a leégéssel járó tünetek.
Valaki említette az öröklődést. Nálam apai ágon( apám és a nagy apám is ugyan ilyen volt) Ez alapján sztem öröklődik. Van egy lányom 17 éves. Nála még semmi sem mutatkozik.
Kösz, hogy meghallgattatok.
Üdv. és biztos lesz egyszer valami megoldás
Újra működik a vitiligo weblap. A címe: www.mandula.net/vitiligo
Nézzetek be oda, hátha találtok valami hasznosat!!!
Keresünk szerkesztőket is a még nem működő rovatokhoz. Nem számítógép gurukat, egyszerű számítógépező-vitiligo-sokat, akik szívesen segítenének.
Köszi
Ha valaki hozzá tud jutni melagenina plushoz, beszállnék. Úgy gondolom még kordában tudnám tartani a foltjaimat.
Köszi!
Sziasztok!
Én is foltos vagyok, mint egy leopárd ! Vagy leinkább szalamandrának csúfolom magam.
Most van 3 hónapos babám ezért még nem sikerült kipróbálnom azt a dolgot, amit az egyik bébivel kapcsolatos genetikai vérvételen ajánlott egy kedves biológus fiú. Az Ő barátnőjének használt.
A honlap: dermabest.com
Nézzétek meg.
Haligali!
A Melagenina plus a melagenina utodja, csak a kubaik már azt nem gyárják, csak a Plus-t, de állitolag ugyanaz.Ez egy oldat,amit használat előtt össze kell rázni és lehet is látni nyugalmi helyzetben, hogy a "lényeg" le van üllepedve az alján
Nekem azt mondták, hogy sima UV lámpa jo rá, és nyáron a nap.Napi 3 kezelést ajánlanak.
Én ugy hallottam, hogy Ukrajnából is lehetséges a beszerzése, de nekem személy szerint Moszkvábol sikerűlt
Eredményt még sajnos nem tudok mondani, mert én is 3ik hete kenem magam, de minden bizodalmam benne van, és szedem mellé a Cu illetve Fe tartalmu multivitaminokat a hatékonyabb és gyorsabb beépülés miatt.
Igérem amint valami változás vagy akármi van irom a tapasztalatokat!
Mindenkinek fel a fejjel és Boldog Uj Évet
Üdv:plaatyi
A sárgarépát (és más karotint tartalmazó italt) szerintem azért ajánlják, mert a bőrben lerakódik a sárga anyag, és picit csökkenti a kontrasztot. A nagymennyiségű lé nem biztos, hogy egészséges. De tényleg nem rettenetesen veszélyes.
Sziasztok!
Mág új vagyok itt, pedig festékhiányom már több mint 20 éves. Szerencsére az elmúlt 10 évben már összemenőben van. Részben azt gondolom, hogy azért mert elfogadtam. Még nem olvastam végig a fórumot, így nem tudom a sok kenőcs és szoli mellett milyen terápiákat próbáltak már az itt fórumozók. Egy ideig én is szedtem homeopátiás szereket, aztán valahogy elmaradoztak. Egy szintén festékhiányos ismerősöm javasolta, hogy próbáljam ki a KUBUt. Igen, azt a sűrű sárgarépás gyümölcslevet, mert neki bevált. Azóta iszom én is, és nem tudom hogy attól-e, de tovább csökkennek a foltjaim. Ismétlem, már egyébként is múlóban voltak (nagggyon lassan, persze), de szerintem érdemes kipróbálni, hátha segít. Ha meg nem, akkor legalább egészséges.
Helloka!
Olvastam amiket irtál, és tudok neked ajánlani ennél jobb gyogymodot is!Melagenina plus az oldat neve!Egy bibi van benne, hogy sajnos csak moszkvábol lehet beszerezni, de a készitmény eredetileg kubai és tényleg 80-90%-s repigmentáciot érnek el vele, nagyon hatásos lehet a neten képeket is látni.Én a kezelést 2 hete csinálom napi 3x és tényleg nagyon bizom benne,mert már sokmindent kiprobáltam.
Ha van valami jelentkezem
Ha valamit bővebben szeretnél tudni:oroszlanszivu@freemail.hu -és szivesen irok.
vitiligo-feliratkozas@primlista.hu
Ez a levelezőlista sok érdekes levelet tartalmaz mind a betegségről, mind a "gyógyításról". Akit érdekel lapozza át az archívumot...megéri
Szia Yolanda!
Mintát Székesfehérváron az Országalma patikában kaptam. nálunk a netes kereső szerint csak itt kapható.
Tegnap bulizni mentem és kipróbáltam 2 árnyalatot. Engem nem győzött meg Sztem más alapozó is tudja ugyanezt. Jó, de ennyi pénzt nem ér meg. Még egy esélyt adok neki nappali fénynél kipróbálva, mert este a lámpánál nem sokat lát az ember. Viszont úgy láttam, hogy megül a ráncocskákban, és azok így jobban látszanak sajna...A szem alatti karikákat se tüntette el úgy, ahogy kellett volna, vagy ahogy elvártam volna Mivel most elég fehér a bőrön a vitiligós foltok se látszanak annyira, sőt egy laikus észre sem veszi. Nekem inkább a karikás szememre kellett volna.
Én voltam tizenévesen magándokinál. Mondta, hogy nem tud tenni ellene semmit az orvostudomány mégis mindig felrt valami krémet. Egy vagyon volt a kezelés.
Én is kaptam keserű poros szolis kezelést amitől a most szinte láthatatlan foltjaim virítottak a fejemen, meg máshol is. És nem hiszem, hogy a 20 perces szolizás hetente 3-4 alkalommal túl jót tesz a bőrnek...Abba is hagytam, főleg, mert 1 alkalom 3000 Ft volt. Hagyományos 100W-os szoli kellett hozzá UVA-s csövekkel. még jó hogy találtam helyben, mert feljárhattam volna Pesre szolizni össz. 4800 Ft-ért+útiktg!
Egy barátnőm a kórházban dolgozik, még bevitetem vele magam a bőrgyógyászatra a főorvoshoz, de ez lesz az utolsó próbálkozásom.
Sziasztok! Egy ideje már figyellek benneteket, de most gondoltam írok. 10 éves korom körül jött ki rajtam az első fehér folt, ráadásul az arcomon... jobb oldalon egy nagyobb, bal oldalon két kicsi, egymástól pár centire. A dokik végül befektettek a Heim Pálba, ott sem találtak semmit. Kaptam egy kezelést, nem tudom mi a neve, a leírásaitokban láttam, az a fehér keserű por, és egy óra múlva szoli. Na, a nagyobb folt maradt, a két kicsiből egy nagy lett, és a szám mellé is kijött egy újabb. Ennyit a kezelésről, ráadásul a sok szoli miatt a rendes bőrszínem szép barna lett, még feltűnőbbek lettek a foltok. A főorvos doktornő vitamint írt fel (a bőrömnek nem használt, de amikor szedtem, nem lettem influenzás), és azt mondta, ha megjön a menzeszem, lehet hogy elmúlik. Sajnos nem lett igaza, azóta sok folt lett rajtam. Nem tudom, másnál milyen, nálam valamennyire szimmetrikusak, pl. mindkét láb, könyök... a családban is előfordult: anyai ágon a nagymamám húgánál, apai ágon az unokatestvéremnél. És nem tudom ez beleszámít-e, egyik anyai ági unokatestvéremnek van egy fehér hajtincse. Láttam hogy gyűjtöttétek az öröklődésről az infókat, szerintem öröklődik! 1-2 éve találtam egy bőrdokit, egy ismerős ajánlotta. Daivonexet és Locoid crelo-t írt fel, egyiket reggel, másikat este. Szoliznom is kellett volna hozzá, de teljesen sebes lett a bőröm tőle, 4 nap alatt... vörös volt és hámlott, mintha az egész arcom szeborrheás lett volna (a homlokomon néha kijön, de ez durvább volt). Ez normális? Én abbahagytam, nem akarom jobban tönkretenni a bőrömet. Ha nem napozok, nem feltűnő, barátnőm csak UV fényben vette észre az arcomon, amikor lefolyt rólam a melegben a smink.
Snikol!!! Honnan szereztél mintát? Széna téren jártam ma, de már nem volt és nem is lesz. A patikus pasi nagyon kedves és aranyos volt, a mintakészletükből új bőrszínt varázsolt nekem kicsit sötét lett, mondjuk sokat is kent rá. Nem volt rá idő, sokáig kellett volna trutyizni a kézfején hogy felmelegedjen, és jól kenhető legyen. Holnap elvileg megveszem, de jó lenne egy mintakészlet, azt lehet itthon kutyulni.
Az ép bőrszínt szokták kifehéríteni, hogy a kontraszt csökkenjen. Azok vállalják be, akik szerint a tarkaság rosszabb, mint ha az egész bőrfelület fehér. Magyarországon ritkán használják. Másutt is inkább nagy felületű vitiligonál, ahol csak egy-egy területen maradt normál bőrszín.
Sziasztok
Próbálta már valaki a Relume repigmentáló kezelést? Állítólag egy speciális fény, amelynek hatására valóban nagyszerű eredmények születtek a depigmentált terület kezelésében.
Ha valaki tudja, hogy ezt hol végzik, és mennyiért, szóljon!
Szereztem Dermablend mintát Durva az ára, de ha tényleg ennyire jó, mint a képeken látható...Akkor megéri a 9000 ft-ot.
És megnéztem a honlapot is. Majd beszámolok az eredményről.
üdv. Nikol
Kedes PPP!
Nehany kerdesre szeretnek valaszt kapni, ugyanis a neten nem sikerult a szukseges informaciokba botlanom: hogyan mukodik a beteg borfelulet kifeheritese? lehet e esetlegesen egy kisebb feluletre koncentralni a hatast?Magyarorszagon egyaltalan elerheto a kezeles ezen formaja?
a valaszokat elore is koszonom! A.
Mégegyszer:
Lécci magyarázzátok el nekem, mi a biolárium, és mi a különbség UVA, UVB szoli között (tudom, hogy keverik őket, és általában mindkettő fény van egy csőben).
Előre is köszi
Nekem megvan a doktornő száma is, ha kell vkinek.
Városmajor u. 18. a dokinő címe a délinél.
De nem olcsó...