Az nlc. fórumon 20 éves fennállása óta közel 300 ezer témában indult csevegés, és több mint 1 millió hozzászólás született. A Facebook megjelenése és térhódítása miatt azonban azt tapasztaltuk, hogy a beszélgetések nagyrésze áttevődött a közösségi médiába, ezért úgy döntöttünk, a fórumot hibernáljuk, ezentúl csak olvasása lehetséges. Új hozzászólást és témát nem tudtok indítani, azonban a régi beszélgetéseket továbbra is megtaláljátok.

Szeret és elment

Watta
Létrehozva: 2003. január 11. 19:03
Csütörtökön elköltözött a másik felem. Másfél éve éltünk együtt. Egy csúnya házasság végén ismertem meg, elváltak, de az asszony ki akarja semmizni. Hozzám költözött, és ezernyi lelki sérülést kellett megoldanunk. Kiálltam mellette, imádtam, segítettem neki. Nagyon érzelmes típus, mindent a lelkére vesz. Most azt mondta, pánikérzése van, fél, de nem tudja mitől. Problémái vannak, magányra vágyik, de nem akar elveszíteni, szeret. Mégis elment. Állítólag gondolkozni akar, nem tudja mit akar. Most is pánikban van. Fél, hogy valami helyrehozhatatlant követett el. Állítja, hogy nagyon szeret. De levegő kell neki. Hiányzom neki. Telefonálgat. Időt kér. Én meg azt gondolom, hogy vége. Hiszen elment. Vele akartam leélni az életemet. Ő volt a másik felem. Nem vagyunk már irtó fiatalok, ő 37 lesz, én 27. Boldog voltam vele. Istentelenül hiányzik. Talán rá fog jönni, hogy mit tett és vissza akarja majd csinálni. Még utolsó este is úgy ölelet, úgy simogatott, mint minden este. Más nője nincs, ebbeől a szempontból nagyon konzervatív és nagyon megbízható. De elment. Mert őrlődik a volt felesége hadjárata miatt, amiatt, hogy a saját húga ki akarja túrni az örökségéből, amiatt, hogy jelenleg nincs saját tulajdona, amiatt, hogy még soha életében nem volt igazán független és önálló, hiszen iszonyú korán házasodott és onnan azonnal hozzám jött. Úgy érzem, hogy ezt nehéz lesz túlélni. Van arra esély, hogy valóban rájön, hogy a legjobb dolgot dobta el az életéből és megpróbálja helyrehozni a dolgokat? Hallott már valaki ilyen "sikersztoriról"? Ja, itthagyott egy pár dolgot, szerinte csak átpakolt máshova, és ez nem jelenti azt, hogy végünk. Csak egy kis időt akar. De hát együtt éltünk!!! És már nem. Vissza szeretném kapni őt, de nem akarom, hogy sajnálatból vagy hirtelen döntésből jöjjön vissza. Azt mondtam, legyen vége rendesen és van egy kis idő a meggondolásra, amíg még vissza lehet csinálni. Azt mondtam, ne hívjon, ne keressen. De hív. Én meg belehalok. Legszívesebben lerombolnám a lakást a földig, mert itt minden kettőnkről szól. Nem tudok így élni. Ebben a bizonytalanságban. De én sem akarom elveszíteni őt. Tehetetlen vagyok. Csak sírni tudok. Soha nem voltam még olyan boldog, mint az elmúlt másfél évben. Miért ment el? Visszajön? Túlélem?
  1. Torolt_felhasznalo_284336
    Torolt_felhasznalo_284336
    2004. június 21. 10:38801.
    Szia!

    Ez jól hangzik vlalaki sem valaki:o) de remélem összejön.

    A berugásunkat valamikor megejthetnénk:o)
    Nálunk ex kirugta már az ujat több mint egy hónapja. Az élet kegyetlen:o)

    Én pont egy hónapja ismerkedtem meg valakivel, meg még van valaki:o)

    És négyen csajok megyünk nyaralni két hét olasz, horvát, London, Amszterdam, Róma. Teljesen betábláztam magam.

    De a nagy álmom remélem januárban teljesül.

    Szal lányok van élet a Halál után is! És tudni kell élvezni, én ezt teszem. Probáljátok ki nagyon jó:o)

    előzmény:
    Watta (800)
     
  2. 2004. június 21. 10:16800.
    Persze, megyek tánctáborba egy hétre, és megyek a barátnőmmel pár napokr a balcsira, plusz megyek a szülővárosomba is egy hosszú hétvégére, és hát tervezek egypárizsi hétvégét is, de ez még nem biztos. Van valami kilátásban valakivel, de sem a valaki, sem a valami nem biztos még, így egyelőre nem is foglalkozom vele.
    előzmény:
    arcencil (798)
     
  3. Torolt_felhasznalo_984616
    Torolt_felhasznalo_984616
    2004. június 18. 22:50799.
    Szia Vété!

    Szerintem ami a legfontosabb és sokan elfelejtenek, a kommunikáció. Ne csak a napi dolgokról beszélgessetek, hanem egymásról is.

    üdv
    előzmény:
    Vété (795)
     
  4. 2004. június 18. 21:53798.
    Te mész valamerre?
    Valakivel???
    előzmény:
    Watta (797)
     
  5. 2004. június 9. 14:18797.
    Na halihó! Rég hallottam rólad, e-mailt sem írsz:)))

    Misibea: bútor azvan új, a szobában. De olyan, amire tegondolsz, nincs:)) Jól elvagyok. Mostanában kifejezetten jól.

    Zuzus: Csak azért tettem be azt a"hozzászólást", hogy nehogy töröljék a topicot.

    Vété: Irány nyaralni egyhétre a tengerpartra. Ott semmi sem tűnik művinek. Rendbe kell hozni!
    előzmény:
    Torolt_felhasznalo_284336 (796)
     
  6. Torolt_felhasznalo_284336
    Torolt_felhasznalo_284336
    2004. június 8. 09:37796.
    Na csá!

    Mi az exünkkel idáig nem fogunk elfajulni, hogy a kislányokat megbeszéljük:o)

    Remélem Te jól vagy!

    Kedves dolog hogy megprobálsz segíteni neki, de felnőtt ember mindenki saját magának kell megoldania a problémáit. Csak így maradhat életben!
    előzmény:
    Watta (790)
     
  7. 2004. június 8. 09:29795.
    Sziasztok!

    Van egy "kis" gondom, és szeretném meghallgatni tanácsaitokat.

    9 éve vagyunk együtt feleségemmel (4 éve házasodtunk). Idén technikai okokból úgy alakult, hogy hétközben elég kevés napot töltünk együtt, másik városban is dolgozunk. De ahelyett hogy a "nélkülözés" megerősítette volna a kapcsolatunkat, ez inkább furcsán ellaposodott.
    Mindaketten érezzük, hogy valami megváltozott, és feleségem meg is mondta, hogy úgy érzi, eltűnt a szerelem. Én legbelül még mindig imádom, de ezt a dolgos hétköznapokon ritkán vagy bénán tudom csak kimutatni.
    Félek, ha most nagyon elkezdek pedálozni, az túli agresszívnek és művinek tűnhetne, aminek nem lenne jó vége.
    Szeretném megmenteni és új mederbe terelni a kapcsolatunkat, most van itt az utolsó esély, hogy ezt még megtegyem.

    Mit javasoltok nekem?

    Előre is köszi.
    Üdv,
    Szív-fájós Vété
    előzmény:
    Torolt_felhasznalo_603598 (0)
     
  8. 2004. június 8. 06:51794.
    :-)*
    És Te? Hogyan rendezkedtél be nélküle?
    Van új bútor az elnyűtt, régi helyett? ;-)))
    előzmény:
    Watta (790)
     
  9. 2004. június 7. 19:19793.
    Héééé. . . A téma érdekelne, az is, mi van Veled, de ez a "hozzászólásod. . . ", még a kutya sem ugatná meg. Tudod, mit, akkor már inkább gonoszkodj és oktass. Szal várom a pótlást, bár ma korán kő elalunni.
    előzmény:
    Torolt_felhasznalo_932643 (792)
     
  10. 2004. június 7. 19:07792.
    előzmény:
    Torolt_felhasznalo_603598 (0)
     
  11. 2004. május 11. 09:20791.
    Erre csak igenelni tudok . . . . . . . .
    előzmény:
    Watta (790)
     
  12. 2004. május 10. 20:10790.
    Hát, öö, van egy kis gondjuk, de még az is lehet, hogy megoldódik. Vagy mit tudom én. A nők ugyanolyan mocskok, mint a férfiak. Csak azt sajnálom, hogy épp az exemmel szórakozik. Pont neki, pont most, pont így nagyon nem kellene egy csalódás. Rossz végignézni. Van véleményem, de ezt most itt nem szeretném kifejteni. Ahogy a történetet sem. Megvan a maga baja, nem kell tetézni azzal, hogy kibeszélem a neten. Majd ha valamilyen irányba eldől náluk a dolog, akkor elmondom.

    De, hogyanők milyen szemetek! . . .
    előzmény:
    arcencil (788)
     
  13. 2004. május 10. 12:25789.
    Így még jobb. Szívesen hallok néha a fiam exeiről, majdnem mindenikkel ha gyéren is, de tartja a kapcsolatot.
    előzmény:
    Watta (787)
     
  14. 2004. május 10. 08:57788.
    És együtt vannak a lánnyal, vagy még csak "ismerkednek" ?
    előzmény:
    Watta (787)
     
  15. 2004. május 6. 10:07787.
    Valahol lemaradtál:)) Jó barátok vagyunk azóta, megbeszéljük az új barátnőjével kapcsolatos dolgokat, segítgetünk egymásak. Minden rendben. Tényleg nemillettünk össze. Nem én vagyok a nőideálja.
    előzmény:
    zuzus (786)
     
  16. 2004. május 5. 17:55786.
    Ebből kimaradtam, nem voltam elég figyelmes. Gondolom, ennyi idő után már eldőlt a dolog. Sztem amennyi jelet leadhatsz, az elég-vagy veszi, vagy nem, az okokat kár firtatni. Lehet, h emlékezteted vmelyik óvónénijére, aki későn vitte bilire, emiatt kinevették a társai. Hülyén hangzik, de télleg hülye okai is lehetnek annak, ha 2 ember nem jön össze.
    Az exedet őrizd meg szép emlékezetedben, biztos vagyok benne, h nem vagytok egymáshoz valók. Az, h vmilyen szinten "beszélőviszonyban" maradtatok, szuper. Így még az "örök boldogság" illúziójához is lehet menekülni nehéz pillanatokban, vigasztalódhatsz azzal, h ha vele maradtál volna. . . . . (hát az SEM lett volna felhőtlen habostorta. . . nosztalgiázásnak, balzsamnak azért megteszi).
    előzmény:
    Watta (784)
     
  17. 2004. május 5. 17:01785.
    :-)*
    előzmény:
    Watta (784)
     
  18. 2004. május 5. 16:41784.
    előzmény:
    Torolt_felhasznalo_603598 (0)
     
  19. Torolt_felhasznalo_567842
    Torolt_felhasznalo_567842
    2004. Április 13. 09:38783.
    Oké. . . :))) Nem fogom. (Talán. ) Sziaaa
    előzmény:
    Watta (779)
     
  20. 2004. Április 12. 08:22782.
    ha meg túl teccik akkor küldök egy emilt hogy "imádlak te mocsok"
    mert akkor már úgyis el van baltázva az egész, nem tudok beszélgetni, mert folyton azon töröm a fejem hogyan kéne levetkőztetni:)
    előzmény:
    Torolt_felhasznalo_603598 (0)
     
  21. 2004. Április 12. 08:16781.
    ha esetleg tetszik 1 illető akkor úgy hozom a tudtára, hogy szívesebben beszélgetek vele:)
    előzmény:
    Watta (779)
     
  22. 2004. Április 12. 08:13780.
    az attól függ mekkora hídat kell építeni, én kis kényelmes vagyok, nem erölködök akkor, ha nincs olyan szituáció, vagy túlságossan nehézkes megteremteni a beszélgetés feltételeit, akkor hiába tetszik 1 lány.
    tavasz van, és jön még a te utcádba, és ha lesz olyan szitu ami kényelmes neked akkor jelezzen a kapásjelző, ne most, ha meg elúszik akkor mind1 , van sok jó hal a Balatonban
    előzmény:
    Watta (779)
     
  23. 2004. Április 12. 00:47779.
    Volt vele kapcsolatom, de nem legális kapcsolat. Öt éve tart. Megszakításokkal.

    Mindig azok a legszebb szerelmek, amik nem teljesülnek be. Megmarad minden, ami szép, és ami jó, és nem kell szembesülni semmivel, ami rossz.

    Azért gondolom, bár biztos nem lehetek benne, hogy ő lehetett az igazi, mert olyan mély és őszinte barátság van köztünk, amit egyetlen barátnőmmel sem tudtam kialakítani. Tisztelet, szeretet, és megbecsülés a kapcsolatunk, mindent tud rólam, bármit elmondhatok, a legmélyebb, vagy akár legmegdöbbentőbb gondolataimat is. Ő sosem ítél el, nem vet meg, csak megért. Néha persze vitatkozunk, de építően. Pontosan tudja, hogy mi kell nekem, és én pontosan tudom, hogy mi kell neki. Nem csak az ágyban. De ott is. Soha senkivel nem volt olyan jó, mint vele. Nem a milyenség miatt, hanem a mögöttes tartalom miatt.

    De persze ha valaha is beteljesedhetett volna ez a kapcsolat, azzal talán vége is lett volna. Mert amint az álmok valóra válnak, megszűnnek álomnak lenni. És a valóság sohasem lehet olyan szép és egyszerű, mint egy álom. Ez így szép, ahogy van. És ilyen is marad. Egy titok, amiről 1500 levél, hatvanvalahány együttlét, és sok lopott kis pillanat, kéz a kézben séták, furcsa pizzázás, titkos összenézés árulkodhatna. Ennyi.

    Az exem dolgai jól haladnak. Ma söröztünk. Azóta csuklok. Nem bírom abbahagyni. Sok mindent mesélt ma, még erotikus dolgokról is. Furi volt, de nem annyira, mint gondoltam, mikor elkezdett mesélni.

    Vannak dolgok, amiket rendszeresen félreért. Persze, mert én meg rendszeresen félremagyarázom. Én szerettem őt. Nagyon. Nem hobbiból akartam leélni vele az életem. Igaz, hogy nem volt olyan lángoló szenvedély köztünk, de ez nem valamelyikünk hibája. Rosszkor találkoztunk rossz helyen. De szerettem őt, szerelemmel, és tudtam volna ezt érezni nagyon-nagyon sokáig. Máig úgy gondolom, hogy ő volt az egyetlen, akihez hozzámentem volna feleségül. És akitől nem váltam volna el. S hogy végül nem jött össze, az mindkettőnk hibája. Én nem voltam az ő nőideálja, ő meg túl görcsös volt. Túl vagyunk rajta, elfogadtuk, hogy így alakult, mindketten éljük a saját életünket. És ha néha furcsán érzem magam mellette, mert eszembe jut, hogy a világ olyan, hogy előbb-utóbb mindennek vége van, az csak azért van, mert akármennyire is eltoltuk, bármennyire is régen volt már, azért ez komoly volt, és lehet, hogy kár volt ennyire elrontani, mert lehet, hogy nem kapunk új lehetőséget az élettől valaki más személyében.

    Ezt csak azért, hogy valaki ne vágja folyton hozzám, hogy lehúzok mindent, ami volt :)))

    Egy kérdés az itt lévő lányokhoz: ti hogyan csábítgatnátok el egy férfit, akivel rendszeresen találkoztok, de olyan szituban, hogy nem nagyon van lehetőség egymással kommunikálni. Csak tekintet van. Ha esetleg tetszel az illetőnek, hogy hozod a tudtára, hogy ő is neked? Később majd bővebben, most csak erre vagyok kíváncsi.
    előzmény:
    arcencil (778)
     
  24. 2004. Április 1. 09:08778.
    Tudom, hogy milyen érzés ez, nekem volt régen egy 3, 5 évig tartó kapcsolatom. Amikor vége lett (már az esküvő is ki volt tűzve) majd belehaltam. . .
    Aztán jött egy másik férfi és én újra boldog lettem. . . .

    Hasonló érzéseim vannak iránta mint neked. Már abszolút nincs meg a vágy, nem tudnék vele lefeküdni. Nem fáj, ha van valakije, sőt örülnék is neki!!!
    De sajnos ő most úgy gondolja, hogy újra mellettem a helye, szóval szeretné újrakezdeni :-(((

    Hát ezért mondtam én, hogy az én szituaimban valaki mindig szereti a másikat.
    Az utolsó kapcsolatomat pedig még én nem tudom kiheverni. . . . .

    Jó lenne, ha nekem is adódna egy ilyen, amikor mind a két fél belátja, hogy ez nem megy. . . . .

    Úgyhogy mostmár megértelek. .

    Akit említettél, hogy az igazi a számodra, volt vele kapcsolatod? Vagy plátói?
    előzmény:
    Watta (777)
     
  25. 2004. Április 1. 00:36777.
    Nekem sem mindenkivel megy. Talán attól is függ, hogy miért let vége a kapcsolatnak. Ha csak úgy hirtelen, az egyik fél spontán hibájából, akkor valószínűleg az van, ami nálad. De ha a két fél azért megy szét, mert belátják, hogy együtt nem megy, akkor az van, ami nálam. Tudod, nekem is fura, hogy nem érzek semmit, amikor a lányról beszél. Azt hiszem, a titok nyitja a szexuális vágy. Ha belegondolok, az exemmel nem feküdnék le semmilyen szituban, mert már nem kívánom egyáltalán. És mivel nincs vágy, a szerelem meg már rég elmúlt, ezért simán tudom barátként kezelni. Az utólagos érzelmek mozgatórugója általában a vágy. Ez lehet a megoldás.

    Akármilyen rosszul is hangzik, még magamnak is, de ki kell mondani, nem ő volt életem nagy szerelme. Vele csak el tudtam volna képzelni, hogy leélem az életkémet, de az nem ugyanaz. Az, aki a nagy ő volt, nem hagy hidegen még ma sem.

    Néha egyébként, amikor az exemnél vagyok, de csak akkor, ha a lakásában vagyok, gondolok arra, hogy egyszer ő volt a párom. Érdekes érzés, de nem fájdalmas. Inkább az elmúlás tényével való szembesülés. Mint amikor visszalátogatok egy volt sulimba és arra gondolok, hogy valaha minden nap ott voltam. Nosztalgikus hangulat, de erőt adó.
    előzmény:
    arcencil (776)
     

Címlap

top