Az nlc. fórumon 20 éves fennállása óta közel 300 ezer témában indult csevegés, és több mint 1 millió hozzászólás született. A Facebook megjelenése és térhódítása miatt azonban azt tapasztaltuk, hogy a beszélgetések nagyrésze áttevődött a közösségi médiába, ezért úgy döntöttünk, a fórumot hibernáljuk, ezentúl csak olvasása lehetséges. Új hozzászólást és témát nem tudtok indítani, azonban a régi beszélgetéseket továbbra is megtaláljátok.
Persze, hogy odaér!
Köszönöm a klippet.
Lili, semmi más nem volt rajta csak porcukor, úgy ahogyan írtad, kicsit elolvadt rajta mire lefotóztam.
Nagyon finom édesség és egyáltalán nem bonyolult, hála a serpenyödnek amit Nálad vettem !
Gyönyörüek ezek a zsemlék ! Reggelre ideér szerinted pár darab?
Képzeld el, most este addig próbálkoztam, míg végre sikerült egy videoklipet bütykölnöm imádott Páger Antalommal . Tulajdonképpen csak egy kép és alatta a Hattyúdal c. filmböl a kedvencem hallatszik. Majd szép lassan felteszem a többi régi szép számot is, mint pl. Páger-Tolnay: Orchideák, meg Ruttkai-Latinovits: Hol van az a nyár, stb. Nagy gyüjteményem van .
ITT hallhatod,láthatod.
Jó éjszakát!
Akkor már a maradékra sem pályázhatok? Kár.
Szervusztok.
Klári, addig nem akartam válaszolni a fasirtkérdásedre, amig meg nem csináltam és megkostoltam. Hát nem tudom, hogy olyan lett-e, mint amit gyerekkorodban ettél, de nekünk izlett. Én a következőzek teszek bele, de ezt teszi, gondolom, mindenki:
1/2kg darált csirkemell, 1 közepes fej hagyma, 2 duci gerezd fokhagyma, 1 tojás, 1 áztatott zsemle, só, bors, pirospaprika, piros arany.
Ma krumplifőzeléket csináltam hozzá és előtte gombaleves volt. Tálaláskor elfelejtettem fényképezni, ezért most csináltam képet csak a fasirtról (pedig semmi különös, csak sima fasirt) és a zsemlékről, amiket délután sütöttem.
Erika, nagyon guszták a kajáid, és külön megjegyzem, hogy a képek csodálatpsak. Örülök, hogy jobban vagy, mi van a lánykáddal?
Ezeket a minipalacsintatortácskákat feltétlenül megcsinálom, nagyon tetszik nekem. Nálad a felső réteg mitől csillog? Csak a porcukor elolvadt egy kicsit a meleg palacsintán, vagy mást is tettél rá?
Délután hirtelen összedobtam egy kalácsot. (A karácsonyi pálinkában ázott aszalt gyümölcsökkel készült.)
Kira! Köszi a recetpet!!!
Most tettem oda Kira lencselevesét, remélem jó lesz majd. Vasárnap ebéd-vendégem lesz, a férjem veje jön haza látogatóba Kanadából. Gondoltam brassóit csinálok, utána valami diós süteményt. Szerintetek a brassói elé milyen leves illik??
Sziasztok!
Egy újságban leltem erre a receptre és egy kis változtatással meg is csináltam .
Palacsinta tortácskák/alchri:
10 deka liszt, 4 deci tej, 4 tojás, só, 1 csomag van. cukor, 10 deka keserücsoki/ 46 %-os/ , 1,5 deci tejszín, 3 deka keményítöliszt, 7 deka cukor, porcukor
A lisztböl, 2 deci tejböl, 2 tojásból, csipet sóból, vaniliáscukorból palacsintatésztát készítünk, 20 percig pihentetjük. Utána egy 24 centis serpenyöben 4 palacsintát sütünk, rácson hülni hagyjuk.
A csokit durvára törjük és egy edényben amit forró vízbe állítunk, felolvasztjuk.
Minden egyes palkacsintából 3 darab 10 centi átméröjü kört szabunk ki. 8-at bekenünk a felolvasztott csokival, száradni hagyjuk.
A krémhez a maradék tejet a tejszínnel összekeverjük, ennek a 2/3-át felhevítjük. A hidegen hagyott tej-tejszín keveréket összekeverjük a keményítövel elkevert cukorral és a maradék 2 tojással és nagyon lassan a foró tejhez keverjük, egyszer felforraljuk, hülni hagyjuk, közben mindig megkeverjük.
Amikor lehült, megkenünk 4 csokis mini palacsintát a krémmel, ráhelyezzük a következö 4 csokis palacsintát, azokat is megkenjük a krémmel, majd beborítjuk egy üresen hagyott palacsintával. Porcukorral megszórva tálaljuk.alchri: a második réteg kis palacsintát külön kentem meg, tehát nem az elsö krémes rétegre helyezve, mert elég kemény volt a krém és a nyomással szétlapítottam volna. Kis csoki díszekkel dekoráltam. Nem egyben sütöttem a palacsintákat, hanem egy tükörtojás serpenyöben egyszerre 4 kicsit.
Az eredeti recept rózsavízzel füszerezi a krémet és a palacsinták tetejére fehérjébe és porcukorba mártott rózsaszirmot tesz.
Szia!
Bármikor regisztrálhatod magad, a menüpont alatt lehet ezt megtenni!
Üdv elitkonyha
Sziasztok Lányok !
Jelentem, én kicsit jobban vagyok, most a férjem betegeskedik, nagyon köhögött az éjjel, fekszik egész nap és finom jázmin teával itatom .
Nekem nem szabad kidölni, mert akkor kitör a katasztrófa .
Flixi, bizony ez borzalmas, hogy az emberek nincsenek egymásra tekintettel, pár napja férjemet is felhívta az egyik énektanítványa, hogy nincs teljesen jól, meg van fázva, de azért jöhet-e énekórára ? Persze, hogy lemondtuk, de sajnos ennek ellenére férjem is gyengélkedik. Most Chrire kell vigyázni, de hát nem állíthatom vitrinbe .
Zsuzsi, nem tudom minek kell lánykádnak diétázni, hiszen nagyon csinos volt amikor utoljára láttam , vigyázz is rá, hogy nehogy túlzásba vigye. Magyarázd meg neki, hogy ha most elkezdi a diétát, akkor egy életen át csinálnia kell, mert ahogyan újra rendesen eszik, a duplája jön vissza .
Zita, jól hangzik ez a túrós pite !
Ma megsütöttem a zöldséges halfilét amit pár napja írtam be, de nem a pároló gépben készült el, hanem a sütöben,Klári ötlete alapján . Még így sem lett a bacon alul piros, de azért nagyon finom volt és gyorsan készen van.
Chri husit kívánt, neki tejszínes, gombás húsgolyókat föztem.
Tejszínes,gombás húsgolyók/alchri:
25 deka darálthús, 1 hagyma, 1 tojás, 2 ek. zsemlemorzsa, 1 ek. mustár, 1 ek. sürített paradicsom, 4 ek petrezselyem, só, bors, 15 deka gomba, 1 csomó újhagyma, 1,5 deci leves, 1 deci tejszín
A húst összekevertem a tojással, hagymával, petrezselyemmel, zsemlemorzsával, paradicsompürével, sóvalborssal. Egy serpenyöben kevés olajon minden oldalról pirosra sütöttem. Kivettem
Ebben a serpenyöben a szeletekre vágott gombát és a karikára vágott újhagymát kicsit megdinszteltem, füszereztem, majd ráöntöttem a levest és lefedve 10 percig pároltam. Amikor letelt a 10 perc, visszatettem a húgolyókat, beleöntöttem a felvert tejszínt és petrzselyemmel megszórva tálaltam.
Zöldséges Halfilé/alchri:
maximális vízmennyiség, párolási idö: 10 perc
4 személyre:
4 db. halfilé, 4 szelet bacon, 5 deka répa, 10 deka póré, 5 deka gomba, 5 deka vaj, só, bors
A zöldséget megmosni, megpucolni és apró csíkokra vágni. 4 darab négyszögletes formájú alufóliát vajjal megkenni. Egy-egy szelet bacont, halfilét és az összekevert zöldséget rátenni. Füszerezni és a vajat rámorzsolni. A fóliát jól bezárni és 10 percig a gépben párolni. A fóliában tálalni.alchri: ma a sütöben sütöttem, 220 fokon, 30 percig.
Alex most írt egy sms-t , hogy félórája a barátja cipöit keresik a kertben, a kutyus elásta . Viszont Alex szép, új piros bör körömcipöjét is szétrágta. Csintalan még ez a kis eb . Van még mit nevelni rajta
Szia!
Lehet önmagában, vagy salival, vagy akár főzelék-feltétként is. Persze, ahogy csak akarod.
elitkonyha
Sziasztok!
Köszi, javulgatok! Én is jobbulást kívánok a lábadozóknak.
A Ricotta labdák receptje már oldalamon olvasható, tényleg finom lett, a receptet egy Puglia tartományban élő olasz háziasszonytól kaptam. Van egy másik "labdám" is, rukkola és pecorino a fő alapanyag, a sajt pikáns, fűszeres ízt ad neki.
Kellemes napot Mindenkinek!
Üdv elitkonyha
Sziasztok!
Klári - mindjárt írom a recit. Ez a szokásos sokféle variációban elkészíthető sütim. Remek jó enyhén fonnyadt banán felhasználására! Van benne kakaó+csoki+dió is!
Erika - remélem jobban leszel! És Alexnek is jobbulást!
Andi - jól néz ki a barackos kex!
Ildikó - remlélem Rolika jobban lesz!
elitkonyha - a ricottás labdák engem is érdekelnének!!!
fünfi - szép lett a kenyered! én biztosan megkóstoltam volna!!
szép napot mindenkinek!
Tejfölös pite
35 dkg liszt, kb.
2,5 dl tejföl vagy kefir
23 dkg cukor,
2 tojás,
1 csomag sütőpor,
1 csomag vaníliás cukor,
10 dkg margarin
cukor+tojás, aztán margarin, utána tejföl+liszt. Én most 2 banánt tettem bele - villával összetörve, kakót, csokit, és diót Ne ijedj meg, a banántól kicsit sűrűbb lesz a kisült süti, mint a "normális"! Jó sütögetést!
Na megyek, mert kezdődik a Kedvencem.
Jó éjt Mindenkinek!
Andyca, én is csak liszttel szórtam meg a kenyeret.
Erika, jobbulást Alexnek és neked is !
Klári, nagyon finom lett a kenyér. Bár eleinte nem igazán akart kijönni az edényből, de a végén csak kivarázsoltam
Lánykám most éppen diétázik, úgyhogy nehéz így főzni. És ő amúgy is "nehéz eset" ilyen szempontból. A megszokott, biztos dolgokat szereti, nem könnyű vele az újdonságokat megkóstoltatni.
A kiállításról szívesen hozok majd képeket, az én munkám is mutatom talán 1-2 nap múlva.
SZép estét lányok !