Az nlc. fórumon 20 éves fennállása óta közel 300 ezer témában indult csevegés, és több mint 1 millió hozzászólás született. A Facebook megjelenése és térhódítása miatt azonban azt tapasztaltuk, hogy a beszélgetések nagyrésze áttevődött a közösségi médiába, ezért úgy döntöttünk, a fórumot hibernáljuk, ezentúl csak olvasása lehetséges. Új hozzászólást és témát nem tudtok indítani, azonban a régi beszélgetéseket továbbra is megtaláljátok.
Vers HAJNALHOZ
Torolt_felhasznalo_217675
Létrehozva: 2003. május 5. 11:14
wander - HAJNAL
Rámtört a sötétség,
majd megláttam a fényt.
HAJNAL hozta el
az éltető reményt!
De elment Ő, elhagyott,
nem jő több fénysugár.
Ó jöjj vissza HAJNAL!
Lelkem úgy visszavár!
Radnóti Miklós - HAJNAL
Lassan száll a szürke és a kék még
lassabban szivárog át az égen,
homályban áll az erdő s minden ág
puhán mozog, úgy mint a vízfenéken.
A szürkeség eloszlik, győz a kék,
minden égi füstöt magába fal
s a dúdoló hajnal elé szalad
két fiatal fa, sötét lábaival.
Harsány fürtökben lóg a fény s a táj
sok ág-bogán ökörnyál lengedez,
ragyogva lép az erdő szerteszét,
lépte vidám és egyszerre lenge lesz,
nedves fején a nappal táncba kezd
s a réten nem jöhet most senki át;
ezüst halakat virágzik a tó
és az éleshangú reggel így kiált:
halihó ha-hó ha-hó halihó!
Radnóti Miklós - KÉT KARODBAN
Két karodban ringatózom
csöndesen.
Két karomban ringatózol
csöndesen.
Két karodban gyermek vagyok,
hallgatag.
Két karomban gyermek vagy te,
hallgatlak.
Két karoddal átölelsz te,
ha félek.
Két karommal átölellek
s nem félek.
Két karodban nem ijeszt majd
a halál nagy
csöndje sem.
Két karodban a halálon,
mint egy álmon
átesem.
Rámtört a sötétség,
majd megláttam a fényt.
HAJNAL hozta el
az éltető reményt!
De elment Ő, elhagyott,
nem jő több fénysugár.
Ó jöjj vissza HAJNAL!
Lelkem úgy visszavár!
Radnóti Miklós - HAJNAL
Lassan száll a szürke és a kék még
lassabban szivárog át az égen,
homályban áll az erdő s minden ág
puhán mozog, úgy mint a vízfenéken.
A szürkeség eloszlik, győz a kék,
minden égi füstöt magába fal
s a dúdoló hajnal elé szalad
két fiatal fa, sötét lábaival.
Harsány fürtökben lóg a fény s a táj
sok ág-bogán ökörnyál lengedez,
ragyogva lép az erdő szerteszét,
lépte vidám és egyszerre lenge lesz,
nedves fején a nappal táncba kezd
s a réten nem jöhet most senki át;
ezüst halakat virágzik a tó
és az éleshangú reggel így kiált:
halihó ha-hó ha-hó halihó!
Radnóti Miklós - KÉT KARODBAN
Két karodban ringatózom
csöndesen.
Két karomban ringatózol
csöndesen.
Két karodban gyermek vagyok,
hallgatag.
Két karomban gyermek vagy te,
hallgatlak.
Két karoddal átölelsz te,
ha félek.
Két karommal átölellek
s nem félek.
Két karodban nem ijeszt majd
a halál nagy
csöndje sem.
Két karodban a halálon,
mint egy álmon
átesem.
Ady Endre: Félhomályban
Részlet.
.- . . .
Ne vádoljunk senkit a múltért,
A vád már úgyis hasztalan.
Talán másképp is lehetett volna -
Most már. . . mindennek vége van!. . .
Úgy szeretnék zokogni, sírni
A sírra ébredt vágy felett -
De ránézek fehér arcodra
S elfojtom, némán, könnyemet.
Várunk a csendes félhomályban
Valami csodás balzsamot,
Mely elfeledtet mindent, mindent
S meggyógyít minden bánatot. . .
Leolvasom sápadt arcodról
A rád erőszakolt hitet
És megdöbbenve sejtem, látom,
Hogy nem hiszel már senkinek!. . .
Nekünk is volt még fiatalos lelkünk,
Mi is tudtunk még hinni valaha.
Ami hevünk volt, mind elfecséreltük
S ami hajnal volt, az most éjszaka.
Te ott a deszkán ki nem oltott vággyal
Hamvadsz el lassan, némán, egyedül,
Én meg, szakítva emberrel, világgal,
Bolyongok árván, temetetlenül.
. . . ..
B o l d o g n é v n a p o t A H A J N A L A U R O R E
Krisztina!
1982. március 19. - 2011. március 19.
29
Születésnapod alkalmából gratulálok!
Isten adjon Neked boldogságot, szerencsét UTADHOZ !!!!
A rettenetes japán katasztrófa miatt kértem Istent,
hogy Budapesten légy!
Ha emailben megkeresnél, volna mit elrendezni.
Megtudhatnád, hol lehet lenyúlni otthoni címedet a v.hálón.
//udva//
A gyöngyhalász . . . .
A tenger felett, bíborban úszik a fény,
Tűzcsókkal várja a holdas éjszakát.
A szívem remeg, lágy szellő hozza felém
A gyöngyhalászok szomorú sóhaját.
A gyöngy, a drága gyöngy
Ott fekszik lenn a tengeren.
Leszáll a gyöngyhalász
És vége már, ha nem vigyáz
Egy gyöngyszem ott a lét,
Így küzdi át az életét.
Nincs sírkereszt, csak néma gyász,
Ha örökre elmerül a gyöngyhalász.
Egy gyöngyszem ott a lét,...
...Ha örökre elmerül a gyöngyhalász.
A gyöngy, a gyöngyhalász.
A gyöngy, a gyöngyhalász.
szövegíró : Pártos Jenő
zeneszerző : Georges Bizet/ Horváth Jenő
Krisztinához!
"Semmi nem érkezik idejében, semmit nem ad az élet akkor, amikor felkészültünk reá. Sokáig fáj ez a rendetlenség, ez a késés. Azt hisszük, játszik velünk valaki.
De egy napon észrevesszük, hogy csodálatos rend és rendszer volt mindenben ...
Két ember nem találkozhat egy nappal sem előbb, csak amikor megértek e találkozásra.
Megértek, nem éppen hajlamaikkal vagy szeszélyeikkel, hanem belülről, valamilyen kivédhetetlen csillagászati törvény parancsa szerint, ahogy az égitestek találkoznak a végtelen térben és időben, hajszálnyi pontossággal, ugyanabban a másodpercben,
amely az ő másodpercük az évmilliárdok és a tér végtelenségei között."
Tóth Árpád
HARANGVIRÁG
Harangvirág, harangozz, hallgatom.
Szeretnék boldog lenni egyszer.
Boldog lenni, nagyon, nagyon.
És nem leszek, ha nem igyekszel.
Most süt a nap, kék csoda vagy,
Harangvirág, illat s zene a kelyhed,
Ha van, őrjítő titkodat
Most fúdd rám, reszkesd el, most énekeljed.
Jaj neked, ha most legurul a nap,
És kék szépséged áhítata lusta,
Meg nem rezzenti holt szirmaidat
Többé az Isten semmi angelussa.
Fagyott virág, majd állasz a tetőn
Az özvegy erdő barna bánatában
A hideg felhők alatt reszketőn,
Sírnál, de hangod nem talál utánam.
Tóth Árpád - Esti sugárkoszorú : Gyönyörű klasszikus líra.
Csodásan csengő szavak.
Tóth Árpád - Esti sugárkoszorú
/ Részlet /
Előttünk már hamvassá vált az út
És árnyak teste zuhant át a parkon,
De még finom, halk sugárkoszorút
Font hajad sötét lombjába az alkony:
Halvány, szelíd . . . .
. . . .
Igézve álltam, soká, csöndesen,
És percek mentek, ezredévek jöttek,-
Egyszerre csak megfogtad a kezem,
S alélt pilláim lassan felvetődtek,
És éreztem: szívembe visszatér,
És zuhogó, mély zenével ered meg,
Mint zsibbadt erek útjain a vér,
A földi érzés: mennyire szeretlek!
Esti sugárkoszorúElőttünk már hamvassá vált az út
És árnyak teste zuhant át a parkon,
De még finom, halk sugárkoszorút
Font hajad sötét lombjába az alkony:
Halvány, szelíd és komoly ragyogást,
Mely már alig volt fények földi mása,
S félig illattá s csenddé szűrte át
A dolgok esti lélekvándorlása.
Illattá s csenddé. Titkok illata
Fénylett hajadban s béke égi csendje,
És jó volt élni, mint ahogy soha,
S a fényt szemem beitta a szívembe:
Nem tudtam többé, hogy te vagy-e te,
Vagy áldott csipkebokor drága tested,
Melyben egy isten szállt a földre le
S lombjából felém az ő lelke reszket?
Igézve álltam, soká, csöndesen,
És percek mentek, ezredévek jöttek, -
Egyszerre csak megfogtad a kezem,
S alélt pilláim lassan felvetődtek,
És éreztem: szívembe visszatér,
És zuhogó, mély zenével ered meg,
Mint zsibbadt erek útjain a vér,
A földi érzés: mennyire szeretlek!
egyik kedvenc versem :)
"Tudom, hogy nem jössz el,
Mégis oly jó várni,
Hazudni kell a szívnek,
Hogy ne tudjon fájni!"
Vándor Attila István - Feléd indultam . . . .
Feléd indultam harmatcsepp hajnalon
Lelkemből feltört s rád talált sóhajom
Halványkék fátyladat kibontva futottál
Egymást öleltük napsugára ránk talált
Vágyadat éreztem eljutott testemig
Köröttünk szinte minden megszűnik
Angyalok bontják nekünk a nászruhát
Együtt töltjük ezt a mámoros éjszakát
Hatvani Emese – Holnap hajnalig
Ne hidd azt, hogy senki se' szeret,
Szoríts jobban, melletted vagyok én!
Új kedvest egy még újabb követ,
De barátságunk csillagidőkig ígér.
Én is őrzöm arcomat, sajátodat te is félted.
Leláncolnád önmagad, s közben szabadságod kéred,
Visszakéred.
Holnap hajnalig ébren őrizzük álmunk,
Holnap hajnalig mindent rendben találunk.
Érintsd meg a lelkem még egyszer,
Érints meg, és aztán engedj el!
Holnap hajnalig őszintén ölelj még, ölelj még!
Ha úgy érzed, hogy senki se' szeret,
Rohanj hozzám, melletted leszek én!
Éjszakánk már nem lehet ilyen,
De barátságunk védeni fog, ne félj!
Én is őrzöm arcomat, sajátodat te is félted.
Leláncolnád önmagad, közben szabadságod kéred,
Visszakéred.
Holnap hajnalig ébren őrizzük álmunk,
Holnap hajnalig mindent rendben találunk.
Érintsd meg a lelkem még egyszer,
Érints meg, és aztán engedj el!
Holnap hajnalig őszintén ölelj még, ölelj még!
Holnap hajnalig ébren őrizzük álmunk,
Holnap hajnalig mindent rendben találunk.
Érintsd meg a lelkem még egyszer,
Érints meg, és aztán engedj el!
Holnap hajnalig őszintén ölelj még, ölelj még!
Holnap hajnalig ébren őrizzük álmunk,
Holnap hajnalig mindent rendben találunk.
É r i n t s d m e g a l e l k e m m é g e g y s z e r ,
É r i n t s m e g , é s a z t á n e n g e d j e l !
. . . .
Bárhol jársz
Dalszöveg
Jól tudom, ha majd megérkezel,
Tudom, hogy sírni fogsz, pedig te hagytál el.
Elvitted álmomat, amit együtt álmodtunk,
Elfojtott vágyakat, miket százszor elmondtunk.
Úgy félek én, ha majd megérkezel,
Biztos, hogy átölelsz, újból enyém leszel,
És majd egy hajnalon, ha a Hold is elpihen,
Fekszem az ágyamon, s megint nélküled ébredek fel.
Bárhol jársz, tudd, hogy mindig a szívedben élek,
Bárhol jársz, én már nem tudlak feledni téged,
Bárhol jársz, tudd, hogy mindig a szívedben élek,
Bárhol jársz, hidd el ott leszek amíg csak élek melletted én.
Hogyha én lennék a fény
Hogyha én lennék a fény a bánatok útján,
Mindig felvillantanék egy kicsi reményt.
Mindig arra indulnék, ahol épp várnak,
Mindig megvigasztalnám a sok szegényt.
Hogyha én lennék a fény a sötétség mellett,
Mindig megmutatnám azt, hogy merre az út.
Mindig világítanék, hogy mindenki lásson!
Mindig felvidítanám a szomorút.
Kérdezem a napsugártól,
Mért nem lehetek én a fény?
Kérdezem az éjszakától,
De válasz nélkül maradok én.
Hogyha én lennék a fény, csak délelőtt volna,
Mindig elmulasztanám a többi időt.
Hogyha én lennék a fény, a sok virág nyílna,
Lassan elfeledtetném, hogy mi volt azelőtt.
Kérdezem a napsugártól,
Mért nem lehetek én a fény?
Kérdezem az éjszakától,
De válasz nélkül maradok én.
Hogyha én lennék a fény, csak délelőtt volna,
Mindig elmulasztanám a többi időt.
Hogyha én lennék a fény, a sok virág nyílna,
Lassan elfeledtetném, hogy mi volt azelőtt.
Kérdezem a kék hegyektől,
Mért nem lehetek én a fény?
Kérdezem a tengerektől,
De válasz nélkül maradok én.
Kérdezem a messzeségtől,
Mért nem lehetek én a fény?
Kérdezem az emberektől,
De válasz nélkül maradok én.
szövegíró : S.Nagy István
zeneszerző : Ihász Gábor
HULLÓ FALEVÉL
Dalszöveg
Arcába mondtam, hogy nem szeretem,
Lestem, hogy erre majd mit mond nekem.
Gyötörtem, kínoztam szüntelenül,
Féltékeny voltam rá kegyetlenül.
Hazudtam néki, hogy más férfi vár,
Ha estére randevúnk volt.
Szerettem volna, ha könnyet ejt már,
De ő csak kacagva fölém hajolt,
És azt mondta: "szeretsz te engem,
A szíved enyém, érzem én."
S én ellöktem magamtól durván,
S ő döbbenten nézett reám.
A két szemét még most is látom,
Könny nélkül sírt, csak nézett vádlón.
Egy percig állt, sebzetten, bénán,
Nem szólt egy szót, csak elment némán.
Hervadt falevél hullt a fáról,
S elvitte őt az őszi szél,
Mégis minden este visszavárom,
Mert szívem csak őérte ég.
Elmúlt a tavasz és elmúlt a nyár,
Szomorú szívem csak őreá vár.
Beláttam, hibáztam! Megbántam én!
Él bennem mégis egy halvány remény,
Visszatér hozzám, ha eljön az ősz,
És rájön, hogy szeretem őt.
Szerelmünk emléke mindent legyőz,
S éppen úgy szeret majd, mint azelőtt.
Már érzem a csókját a számon
És látom a lágy mosolyát.
A vétkemet százszor is bánom,
És várom a hívó szavát.
A két szemét még most is látom,...
Krisztina napra
Gyönyörű arcod
Nap ragyogása
Harmatos tested
Hajnal csillogása
Mint fénylő csillag
Hinted el fényedet
Élj örökké hitedben
Nagyon szép életet
Szeresd a perceket
Bízzad a holnapot
Adjon az Isten
Boldog névnapot
Vándor Attila István
Csöndben, hogy ne halljam meg léptedet,
Táncolj velem egy utolsó utáni táncot
S csak utána mondd azt, hogy ég veled
Úgy menj, ahogy ujjaim közt pereg a homok,
Apályként, lassan, zaj nélkül fogyj el,
Ha tehetem, néha majd emlékezni fogok,
Ahogy egy régi szerelemre kell
A csend harcosa
Engem csöndre nevelt az élet,
Én mindig csendes voltam
És ha mással harcolnom kellett,
Önmagammal harcoltam.
Én nem néztem a jót, a rosszat -
Sokszor elbántak velem.
S tudtam, hogy ocsmány a bűn, de
Ocsmányabb az, ki bűntelen.
Én kárhozott vagyok, ki bűnét
Szenvedi és ismeri,
Súlyos vétkekkel terhes, hogy majd
Megbocsássanak neki.
Én nem hiszek a tisztaságban,
Mert nincsen tiszta ember,
De tisztelem azt, kit az élet
Felitat küzdelemmel.
Szeretem, ki megtörtségétől
Rogyva fekszik és hallgat
S az utolsó szó jogán magához
Ragadja majd a hatalmat.
Mert szemében örök szikra ég,
Szeme tükrözi az eget,
Benne szikrázik a messzeség,
Mely kibontja a fényeket.
Mert kit csöndre nevelt az élet,
Annak hosszú s könnyes az út.
S ha minden csatát el is veszít,
Ő nyeri meg a háborút
Orbán Balázs
Vándor Attila István: Játszani hívtál akkor
Játszani hívtál akkor
Megfogtad tétova kezem
Oly jó volt újra játszani
Játékod néztem csendesen
Lecsuktam két szemem
Hallgattam gyöngy kacajod
Oly jó volt újra játszani
Érezni két forró karod
Te voltál a királylány
Én játszottam királyfit
Oly jó volt újra játszani
Hittük a játék elrepít
Ígértem vigyázok rád
És te őrzöl engemet
Majd ha egyszer felnövünk
Megkapom kicsiny testedet
Akkor még nem tudtuk
Játékunk játszik csak velünk
A kék lufi kidurran
Mi zuhanunk s szenvedünk
/2004. 07. 19. 11:19/
Wass Albert
HA JÖN AZ ŐSZHa majd az ősz,
összegyűjt minden bánatot, s vele
a lelkemet behinti csendesen:
eljössz-e vigasztalni, kedvesem?
Eljössz-e akkor simogató szóval,
mikor a lelkem többé nem nevet,
s mesélsz-e majd, mikor a könnyem éget,
hajnal-fényből szőtt, színes-szép meséket,
amiket egyszer én mondtam neked?
Ha akkor eljössz:
áld`ni fogom a lábaid nyomát,
s áldott legyen a rózsaszínű út,
az út, melyen menni fogsz tovább,
áldott legyen a szív, mely erre kerget,
s áldott legyen, áldott legyen a lelked,
legyen a boldog álmok temploma.
Hanem azért
áldani foglak téged akkor is,
ha nem gondolnál rám többet soha.
Ez annyira gyönyörű, hogy ide másolom tőled.
Mitrill egyedül kószált.Egyedül volt,egyedül a gondolataival,gondjaival.Egyedül az emberek között.Egyedül,mert bár tömeg vette körül,nem találta meg őket.Egyedül volt a szívében…nagyon egyedül.
Fázott.Nem,nem az utcán volt hideg.Fent sütött a nap,de nem érezte melegét.A meleg szél simogatta homlokát,de nem érezte érintését. Szívében fázott…mert egyedül volt.
Szégyelld magad! Cipelhetem ezt a nehéz zsákot!-szólalt meg egy csilingelő hangocska a füle mellett.
Körülnézett…egy aprócska lényt pillantott meg,egy álomszerű kislényt,hatalmas zsákot tartott a két kezében,és szemrehányóan pillantott.
-Hát te ki vagy?
-Mindig ez a kérdés! Tündér létedre nem ismersz meg? Persze,azt sem tudod,mi ez a zsák?
-Hát honnan tudnám? És mióta vagyok én tündér?
-Születésedtől fogva. Amióta szívedben él a szeretet,a szeretet iránti igény. A zsákban meg a sóhajtásaid vannak. Már nagyon unom. Igazán lehetnél jókedvű is néha.
-De hát hogy legyek jókedvű? Nézz rám! Mitől legyek én jókedvű? Nézz meg jobban. Ki szeret engem???
Mitrill szava elakadt. A zsák szemmel láthatóan lett egyre nagyobb és nagyobb, a kis lény majdnem leesett a megnövekedtet tehertől. Azonnal panaszt is emelt.
-Hát nem meg mondtam,hogy csínján azokkal a sóhajokkal? Most majdnem összetörtem magam! Miért ne szeretnének téged? Megnéztelek. Lehet téged szeretni.
-Engem? – Mitrill keserűen mosolygott. Engem? – kérdezte ismét.
A kis lény lemondóan legyintett – Úgysem hiszel nekem,amíg nem látod! Na,repülj velem!
-Repüljek? Mitrill szava elakadt. A manószerű kis lény már határozottan mérgesnek tűnt.
-Ha én ezzel a zsákkal tudok repülni,neked meg sem kottyan.
Mitrill elkerekedő szemmel bámult az eltűnő manócska után. – Várj,jövő! – kiállított ,és egyszerre csak azt vette észre,hogy ott van a manó nyomában. Az vissza nézett rá – Na látod,csak akarni kell!
Mitrill körül nézett: alatta az emberek,városok mint megannyi hangyaboly nyüzsgő lényei. És repül!
Elmosolyodott. A manó vállán a zsák rögtön kisebb lett. Az nem szólt vissza,csak repült tovább. Mitrill nem látta,merre mennek,csak ment utána….és egy erdő fölé értek. A manó egy tavacska partján szállt le. Mitrill mellé lépett.
-Nézz bele a vízbe.Mit látsz?
Mitrill belepislantott,majd felkapta fejét,hogy lássa ki áll mellette. A vízből egy idegen lány tekintett vissza.
-Ki ez?
-Természetesen te!
-Én???? – nézett nagyot Mitrill,és ismét a víz fölé hajolt. Egy gyönyörű lány volt benne. Haja, szeme ragyogott,mosolya fénylett…Ez nem ő!
-Ki ez? – nézett ismét a manóra.
Az felsóhajtott – Te vagy. Csak…hát…ez nem közönséges tó. Annak szemében látszol így,aki szeret téged. Annak te leszel ez a lány. Akit elfogadsz,akit meghívsz a szívedbe…az lát ilyennek.
Mitrill szemében könnycseppek csillogtak. - Akit meghívok… - suttogta,arra gondolva,akit szeret…És a manó válláról eltűnt a zsák,és lábát lógatva vidáman figyelte a mosolygó Mitrillt…ilyennek akarta örökké látni.
A magányos angyalok földje
Egyszer láttam egy angyalt
Ki engem őrzött
Egyszer láttam egy angyalt
Oly szép volt látni őt
Mondd meg te tudod az okát
Mondd te érted
Miért lettem ily magányos
A magányos angyalok földjén
Egyszer láttam egy angyalt
A kezében hordott
Egyszer láttam egy angyalt
Megértett és rám mosolygott
Mikor választ kerestem
A szárazföldön megrekedtem
Ő eljött értem
Vándor Attila István verse
Konsztantyin Szimonov
Várj reám
Várj reám, s én megjövök,
hogyha vársz nagyon,
várj reám, ha sárga köd
őszi búja nyom;
várj, ha havat hord a szél,
várj, ha tűz a nap,
várj, ha nem is jön levél
innen néhanap;
várj, ha nem vár senkit ott
haza senki már,
s ha nógat is bárki, hogy
nem kell várni már.
Várj reám, s én megjövök.
Fordulj daccal el,
ha álltatják ösztönöd,
hogy: feledni kell...
ha lemondtak rólam már
apám s lányom is,
s jóbarát már egy se vár--
...szinte látom is:
borral búsul a pohár,
s könnyet ejt szemük,
rám gondolva. De te várj
s ne igyál velük.
Várj reám! Ó átkelek
minden vészen én.
Aki nem várt, rám nevet:
"Szerencsés legény".
Nem tudhatja senki sem,
te meg én csupán,
hogy te jártál ott velem
öldöklő csatán,
s te mentettél meg, de hogy ?
Egyszerű titok:
várni tudtál rám, ahogy
senki sem tudott.
Fordította: . Lányi Sarolta
E l b ú c s ú z o m - dalszöveg
részlet
. . . .
ref.:
Elbúcsuzom, időnk lejárt
a dal most végetért,
megyek tovább.
Elbúcsuzom, isten veled,
többre már nincs erőm
én, elmegyek...
1.Talán, ha visszatérek én
feledve mindent,
elsőként te jössz majd felém.
. . . .
Álmaimban Veled szállok.
Túl e kötött földi léten.
Csillagok közt ragyogunk,
A vén Hold rejtekében.
Csillagtestünk összeolvad
Napsápasztó fénysugárban.
S mi üstökösként eltününk,
Az örök fény honában.