Az nlc. fórumon 20 éves fennállása óta közel 300 ezer témában indult csevegés, és több mint 1 millió hozzászólás született. A Facebook megjelenése és térhódítása miatt azonban azt tapasztaltuk, hogy a beszélgetések nagyrésze áttevődött a közösségi médiába, ezért úgy döntöttünk, a fórumot hibernáljuk, ezentúl csak olvasása lehetséges. Új hozzászólást és témát nem tudtok indítani, azonban a régi beszélgetéseket továbbra is megtaláljátok.
Vers HAJNALHOZ
Torolt_felhasznalo_217675
Létrehozva: 2003. május 5. 11:14
wander - HAJNAL
Rámtört a sötétség,
majd megláttam a fényt.
HAJNAL hozta el
az éltető reményt!
De elment Ő, elhagyott,
nem jő több fénysugár.
Ó jöjj vissza HAJNAL!
Lelkem úgy visszavár!
Radnóti Miklós - HAJNAL
Lassan száll a szürke és a kék még
lassabban szivárog át az égen,
homályban áll az erdő s minden ág
puhán mozog, úgy mint a vízfenéken.
A szürkeség eloszlik, győz a kék,
minden égi füstöt magába fal
s a dúdoló hajnal elé szalad
két fiatal fa, sötét lábaival.
Harsány fürtökben lóg a fény s a táj
sok ág-bogán ökörnyál lengedez,
ragyogva lép az erdő szerteszét,
lépte vidám és egyszerre lenge lesz,
nedves fején a nappal táncba kezd
s a réten nem jöhet most senki át;
ezüst halakat virágzik a tó
és az éleshangú reggel így kiált:
halihó ha-hó ha-hó halihó!
Radnóti Miklós - KÉT KARODBAN
Két karodban ringatózom
csöndesen.
Két karomban ringatózol
csöndesen.
Két karodban gyermek vagyok,
hallgatag.
Két karomban gyermek vagy te,
hallgatlak.
Két karoddal átölelsz te,
ha félek.
Két karommal átölellek
s nem félek.
Két karodban nem ijeszt majd
a halál nagy
csöndje sem.
Két karodban a halálon,
mint egy álmon
átesem.
Rámtört a sötétség,
majd megláttam a fényt.
HAJNAL hozta el
az éltető reményt!
De elment Ő, elhagyott,
nem jő több fénysugár.
Ó jöjj vissza HAJNAL!
Lelkem úgy visszavár!
Radnóti Miklós - HAJNAL
Lassan száll a szürke és a kék még
lassabban szivárog át az égen,
homályban áll az erdő s minden ág
puhán mozog, úgy mint a vízfenéken.
A szürkeség eloszlik, győz a kék,
minden égi füstöt magába fal
s a dúdoló hajnal elé szalad
két fiatal fa, sötét lábaival.
Harsány fürtökben lóg a fény s a táj
sok ág-bogán ökörnyál lengedez,
ragyogva lép az erdő szerteszét,
lépte vidám és egyszerre lenge lesz,
nedves fején a nappal táncba kezd
s a réten nem jöhet most senki át;
ezüst halakat virágzik a tó
és az éleshangú reggel így kiált:
halihó ha-hó ha-hó halihó!
Radnóti Miklós - KÉT KARODBAN
Két karodban ringatózom
csöndesen.
Két karomban ringatózol
csöndesen.
Két karodban gyermek vagyok,
hallgatag.
Két karomban gyermek vagy te,
hallgatlak.
Két karoddal átölelsz te,
ha félek.
Két karommal átölellek
s nem félek.
Két karodban nem ijeszt majd
a halál nagy
csöndje sem.
Két karodban a halálon,
mint egy álmon
átesem.
Arcodra égett már a por
De közben hosszú még az út
Éjjel már nem érsz haza
Mert túlőtted magad
Mindenhol szemét, ahova lépsz
előtted áll a sok erőnyerő
de dübörög a rock’n’roll
…
csizmám már régen elkopott
nadrágomon szétrohad a folt
bámulnak rád az emberek
nézik szénné mart tested
Izzik a tested, forr a vér
Jól érzed magad a puszták ölén
Úgy érzed repülsz egre feljebb
Nem tart ez soká, leszállsz a földre
R. : Éjszaka hangja mikor hozzád szól
Felpörget téged és magával hoz
Undorrakl néznek, csak bámulnak rád…
Jó lesz, ha tudják: A VAD OLDALON ÁLLSZ!
Wild side…
Úgy érzem, hogy eljött értem a vég
Gyors ez a tempó nem ér véget még
Forog az ágy, pedig egy helyben áll,
kapaszkodj belém, ne tétovázz
Agyamból letódul a vér,
Feltölt engem a feszültség
Feltölt az erő, robbanásra kész
Indul a had, a bevetés
Segíts nekem, én úgy érzem,
Megöl most a vágy
Ne kérdezz semmit, ne nézz így rám
Vadul szaggasd le a ruhám
Vadul csókold a testemet
Menjél baby, menjél egyre lejjebb.
R. : Lángoló ajkad vörösen ég,
Ne hagyd abba, ennyi nem elég
Csináld nyugodtan baby, nem megyek el,
A szádban a tüzet majd én oltom el!
Az őrült tempó lassan végetér
Tépd le a ruhám és dönts a párnák közé…
Szívjad a nyakam, tépjed a hajam,
Én úgy érzem, most túllőtem magam
AGYAMBÓL MIKOR LETÓDUL A VÉR
MENJÉL BABY MENJÉL LEJJEBB MÉG
Nincs már több erőm, nem mozdulok,
Az irányítást a kezedbe adom
Dolgozzon a szád, én megbolondulok
Szívd ki az erőm, én nem mozdulok
DOLGOZZON A SZÁD, A TIÉD VAGYOK!!!
kopik az aggancsa ott.
és kéz a kézben megyünk ovább"
""""és érzi, én is érzem, hogy az idő nem jóbarát. Gonosz ellenség, aki el akar minket szakitani egymástól! Pedig egész életében engem keresett azt mondta, ls úgy érzem nekem is ő az akire vártam eddig. . És mégis, mi nem leszünk soha egymásé. De amig szerethetem addig szeretni fogom! Hisz annyi boldogságot ad nekem. . . Huhh, jól esett elmondani, de tudjátok, ez szigorúan titkos :)))
a. . . . . 2003-03-01 09:43
nem mer engem magához láncolni, mert szerinte nincs ehhez joga. nem érti hogy én már önként magamat hozzá láncoltam, a szivem az övé. fél elfogadni a szivemet, . . . . . . . . . . . . . . Az idő, azt mondják, megold mindent. . Csak nekünk az idő az ellenségünk. """"
Egy Kiscsillag száll az égen át,
Csillagfénye beragyogja az éjszakát.
Csillagútján megérint egy hullócsillagot,
Az érintéstől a hullócsillag még felragyog.
Szállj Kiscsillag, szállj utadra messzire!
Hagyd hullni a hullócsillagot a semmibe!
A Csillagúton éljél boldog életet!
Csillagajkad zengjen Csillaghangú éneket!
Rozsdás szög
dalszöveg
Rozsdás szög van a szívemben
És a kalapács ott van a kezedben,
Az egyik szemem lila, pedig mindig barna volt,
A karom és a vállam csupa-csupa folt,
Kösz szépen. . . ez nem is olyan jó!
Ó, ez nem is olyan jó!
Rozsdás szög van a szívemben,
És a kalapács ott van a kezedben,
S közben tudom, a szíved jó, és nagyon is szeretsz,
Csak nincs elég eszközöd, hogy szépen kifejezd.
Rozsdás szög a szívemen át,
Te engem ütsz, én meg a zongorát,
Milyen lesz a dal, ha ez így megy tovább?
4. Rozsdás szög van a szívemben,
És nem tudom, mit forgatsz a fejedben.
A testem is fáj, a lelkem is fáj,
Jó lenne, ha lenne egy kicsi szünet már!
Kösz szépen. . . ez nem is olyan jó!
Ó, ez nem is olyan jó!
Rozsdás szög van a szívemben,
És a megoldás ott van a kezedben,
Én nem akarok senkit, én nem akarok mást,
Én téged akarlak, de semmi kalapács.
Kösz szépen. . . ez nem is olyan jó!
Ó, ez nem is olyan jó!
Én nem tudom, mi van a kis fejedben,
De nem ütnék többet a helyedben.
Rozsdás szög van a szívemben,
Rozsdás szög van a szívemben.
dalszöveg
Fáradtnak tűnsz, mintha nem a régi volnál,
Hol van a tűz, hova lett a mindig sóvár régi láz,
Az a régi égi láz , amivel beléptél, s megszerettelek?
Nagy utazás, azt mondtad hogy ez az élet, s nem halunk meg,
Az ember soha el nem téved, égi láz, a bizonyos égi láz,
Tőled kaptam, majd meg haltam, majd el égtem én.
Mivé legyek most nélküled,
Hová legyek így nélküled?
Te meg csak ülsz fáradtnak tűnsz,
Tovatűnt szép ígéretek, nélkülük én hová legyek?
Nagy utazás, a vonatunk újra indul,
Nagy utazás, most a vágyunk már megint új útra visz,
induljunk el hát megint,
Gyere velem most az ígéret szerint!
Nagy lesz az út, de mi ugye még se várunk
A vonatunk nekilódul, újra száguld, égi láz, ugyanaz az égi láz,
Tőled kaptam, majd meghaltam, majd elégtem én.
Elindulunk, elindulunk, az égbe visz a vonatunk,
Az éjszaka, az éjszaka, a puha testű éjszaka,
Vonatunk kattogó zaja.
Mint régi jó barátokat, majd úgy fogad, majd úgy fogad.
Nagy utazás az életünk, azt mondod hát, megint megyünk,
Nagy utazás az életünk.
Ment a hűtlen nehéz fejjel.
Visszamenne, de õ már nem kell,
Érzi hálátlan lett sorsa,
Keserű könnye arcát mossa.
Arra gondol, õt ki szerette,
Ha szerette, el miért engedte,
Vissza nem jön többé soha,
Bárcsak békén hagyták volna.
Ref. :
Minden h a j n a l övé marad,
Látja szállni a madarakat,
Hosszú-hosszú ideje vár,
Nem számolja a napokat már,
De amíg él, el nem felejti,
Hogy a múltat ki nem tépheti szívébõl.
De amíg él el nem felejti,
Hogy a múltat ki nem tépheti szívébõl.
Megállt egyszer s visszanézett,
Nézte-nézte a messzeséget.
Sárga lámpák jelzik útját,
Otthon hagyta minden múltját.
Ment a hűtlen nehéz fejjel,
Tudja jól, hogy õ már nem kell.
Ég veletek, mást nem mondott,
Szeme túlragyogott minden csillagot.
Elhagyom a várost
Magányosan állok egy sötét udvaron
Egy régi, ócska lámpa csendesen lobog
Sorra kidőlt padok közt lépkedek
Kevés a hely, ahova léphetek.
A sarkon áll egy alak, rám vigyorog,
Szólni nincs kedvem, hát továbbindulok,
A régi téren talán vár még valaki,
Vele jó lesz egy cigit megosztani.
Ref. :
Egyszer, egy szép napon, tudom, hogy elhagyom
A várost, ahol élek.
Mindent itt hagyok, mit Miskolc adhatott,
Igen, holnap, holnap indulok.
Talán csak megszokásból indultam tovább,
Mereven bámultam a házak ablakát,
A pályaudvar, ó, egy megszokott állomás
Az egész egy furcsa látomás
Aztán csend, és újra csend,
A sárga Hold álmosan figyel.
Tudom, hogy nem felejtem, mennyit jártam itt,
Tudom, hogy nem felejtem, mennyit vártam itt.
Igen, elhagyom a várost, elhagyom, ha nem fogad magába,
Erről szólt a dal: EDDA BLUES!.
Nem. Nem írtad még. Csodálatos vagy!
Versedre válaszom
korábban feltett versem:
/timemachine wander /
fényév vers - A földi létből
A földi létből elrepültem,
Messze galaktikára kerültem.
Nem várok már semmi jóra,
Nem ketyeg a homokóra.
Örök csend van és sötétség,
Nincs csúnyaság és földi szépség,
Földi lények aligha élnek,
A nagy semmiben a szférák zenélnek.
Nincsen öröm és nincsen bánat,
Nem vetik le a szép ruhákat,
Nincsen távol, és nincsen messze,
Nem számít semmi, társad, hogy lesz - e?
Itt nincs test és nincsen lélek,
Nem kérdés többé, miért is élek,
Felszállok egyszer az időgépre,
Elrepülni vissza a földi égre.
Millió f é n y é v , hogy visszaérve,
Az üres semmit megkerülve,
Nem lesz már élet, nem lesz már szépség,
Helyette csend és örök sötétség!
Fényév távolság
Lehet számtalan hely
ami szebb és jobb a mi Földünknél
lehet létezik ő is
aki többre képes az embernél
egyszer ismeretlen távolba vágyom
máskor megriaszt egy álom
hogy a hang
hogy a csend
hogy a fény
hogy a tűz
már nem vigyáz e cseppnyi földre
s el kell mennünk mindörökre
fényév távolság
csak hallgotom
csak bámulom
zengő fényország
hogy láss csodát egy életen át
nézem tisztaságát mégsem értem
hallom hangjait
és el nem érem
ott a tenger
itt az én hajóm. .
hát itt ez a hely
amit sokszor boldogan elhagynék
hát itt ez az élet
amit sokszor nem nagyon értünk még
néha könnyebb lenne elmenekülni
tiszta fénybe merülni
de a jel ami szól
de a hang ami hív
még nem mond semmit meddig érek
s lesz-e út hogy visszatérjek
fényév távolság
csak hallgatom
csak bámulom
zengő fényország
hogy láss csodát egy életen át
nézem tisztaságát mégsem értem
hallom hangjait és el nem érem
ott a tenger itt az én hajóm. . .
nekem itt van dolgom
nekem itt vannak álmaim. . .
Miért van az, hogy valaki, akármikor, akárhol, . . . csak így!
Egy pillanat az egész és elmúlik
Nem érzed már többé a repülést, a lebegést!
Mert itthagytál. . . . . ebben a fájdalommal teli világban
Egyedül.
Nincs az a mosoly, az az őszinte gyermeki nevetés. . .
Elmúlt. . mindez csak bennem él, valahol, mélyen. . .
Itt van előttem arcod, az utolsó percek,
Mikor levegő után kapkodva felnéztél, és azt mondtad:
"Szeretlek, ne hagyj el. . . !"
Megfogtam kezed, és éreztem, oh éreztem,
Hogy egyre gyengül szorításod.
Lecsukódtak szemeid. . . és tudtam, nem nézel rám már soha többé.
Nem tudtalak elengedni, csak ültem némán
És vártam, elszálljon belőled az élet.
Itt hagytál mindent, mindent dúrván, hirtelen.
És én csak ültem. . . akármikor. . . akárhol. . . . csak így!
Törjön százegyszer százszor-tört varázs:
Hát elbocsátlak még egyszer, utólszor,
Ha hitted, hogy még mindig tartalak
S hitted, hogy kell még elbocsáttatás.
Százszor-sujtottan dobom, ím, feléd
Feledésemnek gazdag úr-palástját.
Vedd magadra, mert lesz még hidegebb is,
Vedd magadra, mert sajnálom magunkat,
Egyenlőtlen harc nagy szégyeniért,
Alázásodért, nem tudom, miért,
Szóval már téged, csak téged sajnállak.
Milyen régen és titkosan így volt már:
Sorsod szépítni hányszor adatott
Ámító kegyből, szépek szépiért
Forrott és küldött, ékes Léda-zsoltár.
Sohase kaptam, el hát sohse vettem:
Átadtam néked szépen ál-hitét
Csókoknak, kik mással csattantanak
S szerelmeket, kiket mással szerettem:
És köszönök ma annyi ölelést,
Ám köszönök mégis annyi volt-Lédát,
Amennyit férfi megköszönni tud,
Mikor egy unott, régi csókon lép át.
És milyen régen nem kutattalak
Fövényes múltban, zavaros jelenben
S már jövőd kicsiny s asszonyos rab-útján
Milyen régen elbúcsuztattalak.
Milyen régen csupán azt keresem,
Hogy szép énemből valamid maradjon,
Én csodás, verses rádfogásaimból
S biztasd magad árván, szerelmesen,
Hogy te is voltál, nemcsak az, aki
Nem bírt magának mindent vallani
S ráaggatott díszeiből egy nőre.
Büszke mellemről, ki nagy, telhetetlen
Akartam látni szép hullásodat
S nem elhagyott némber kis bosszuját,
Ki áll dühödten bosszu-hímmel lesben.
Nem kevés, szegény magad csúfolását,
Hisz rajtad van krőzusságom nyoma
S hozzám tartozni lehetett hited,
Kinek mulását nem szabad, hogy lássák,
Kinek én úgy adtam az ölelést,
Hogy neki is öröme teljék benne,
Ki előttem kis kérdőjel vala
S csak a jöttömmel lett beteljesedve.
Lezörögsz-e, mint rég-hervadt virág
Rég-pihenő imakönyvből kihullva
Vagy futkározva rongyig-cipeled
Vett nimbuszod, e zsarnok, bús igát
S, mely végre méltó nőjéért rebeg,
Magamimádó önmagam imáját?
Kérem a Sorsot, sorsod kérje meg,
Csillag-sorsomba ne véljen fonódni
S mindegy, mi nyel el, ár, avagy salak:
Általam vagy, mert meg én láttalak
S régen nem vagy, mert már régen nem látlak
Visszajött Szabiról, de ment a Hajduságba
némán néztem, kezembe egy husángra.
Vártam vissza szép szőke dívát
ki pesti kalandot kívánt.
Szörpi Zsani messze Pölöskétől
nem látja bugyiját puffadt köldökétől.
Laci figyel a szörpös kannák közül
szívesen lenne mégegyszer fölül.
Fuvarosné anyóspajtás vigasztal
gyere fiam teritett az asztal.
Zsani lányom majd megunja a városi dáma szerepét
visszaforgatná az idő kerekét.
Egy kobzos görögös lányt szeretek én,
Akit ti sohse láttok,
Vár rám magányos utcák szögletén,
Karcsú és izmos, akár egy legény,
Nyakamba ugrik s átfog.
Elhagyott parkokban ütjük fel tanyánk,
Csörgő vizeknél,
A lombok felett bujdos az égi láng,
Sok csodacsillag néz le miránk,
S az a hely szentély.
Nagy hárfája ezüstösen villog az éjben
S penget sok régi dalt,
S a furcsa pitypang táncol az útfélen,
S billeg sok bóbitás banka kevélyen,
S a szél sohajt.
S egyszerre elhagyja a lány a hárfát
S nem tudom mire gondol,
Ledobja selymes, puha ruháját,
Rámfonja testét, rámtapasztja száját
S csókol, csókol
Tán arra gondol: meg kell egyszer halnunk
S nem lesz többé kacaj, csók az éjszakán,
Lehull a csillag, elporlad az ajkunk,
Elfutnak a vizek, meg kell halnunk
Szegény leány
Gondoltam: drága, kicsi társam?
Próbáljunk mégis megmaradni
Ebben a gyilkos, vad dulásban.
Mikor mindenek vesznek, tűnnek,
Tarts meg tegnapnak, tanuságnak,
Tarts meg csodának avagy bűnnek.
Mikor mindenek futnak, hullnak,
Gondoltam: drága kicsi társam,
Tarts meg engem ígérő multnak.
Tarts meg engem, míg szögek vernek,
Véres szívemmel megbénultan,
Mégis csak tegnapi embernek.
Karolsz még, drága, kicsi társam?
Jaj nekem, jaj, ezerszer is jaj,
Ebben a véres ájulásban.
De ha megyek, sorsom te vedd el,
Kinek az orkán-odaadta,
A te tűrő, igaz kezeddel.
vagy ilyesmi:))))
fujj egy! :o))