Az nlc. fórumon 20 éves fennállása óta közel 300 ezer témában indult csevegés, és több mint 1 millió hozzászólás született. A Facebook megjelenése és térhódítása miatt azonban azt tapasztaltuk, hogy a beszélgetések nagyrésze áttevődött a közösségi médiába, ezért úgy döntöttünk, a fórumot hibernáljuk, ezentúl csak olvasása lehetséges. Új hozzászólást és témát nem tudtok indítani, azonban a régi beszélgetéseket továbbra is megtaláljátok.

Mellplasztika

langaléta
Létrehozva: 2003. május 27. 14:36
Sziasztok, hallottam olyat, hogy van olyan korház, ahol a mellplasztikát megcsinálják tb finanszírozásra.
Hallott már valaki róla?
  1. Torolt_felhasznalo_876942
    Torolt_felhasznalo_876942
    2009. július 14. 22:1988976.

    Szia,

    nem akarlak elkeseríteni, de szerintem se támogatná a tb a mellkisebbítésedet. Nagyon szigorú szabályok mellett támogatja (a részleteket nem ismerem), de annyit hallottam, hogy nagyon sok kritériumnak kell megfelelni, kevés az a beteg, aki megkapja támogatást. Szinte szó szerint Betegnek kell lenni hozzá... Már nem megy az a sztori, mint sok évvel ezelőtt, hogy az orvos adott egy igazolást, hogy fáj a háta a betegnek, stb és ezért megoperálták ingyen.

    Sajnos, ez van... A tb igyekszik az alól is kibújni, ami valóban kötelezettsége lenne, nemhogy az ilyen szépészeti beavatkozásokat támogatná :-(

     

    Üdv. Ercsi

    előzmény:
    Torolt_felhasznalo_850014 (88974)
    2009-07-13  17:27
  2. 2009. július 14. 06:3488975.

    Szerintem a D kosár nem olyan orbitálisan nagy ami indokolná a TB támogatottságot.

    De el kéne menni egy állami kórház plasztikai sebésuzeti rendelésére, és ott a doki majd megmondja

    előzmény:
    Torolt_felhasznalo_850014 (88974)
    2009-07-13  17:27
  3. Torolt_felhasznalo_850014
    Torolt_felhasznalo_850014
    2009. július 13. 17:2788974.

    Sziasztok.

    Rég jártam itt.

    Az lenne a kérdésem hogy nekem 85 D a melltartó méretem, és szerintetek tudja valaki hogy menne-e tb re a mellfelvarrás mellkisebbítéssel?

    előzmény:
    Torolt_felhasznalo_603598 (0)
     
  4. Torolt_felhasznalo_505423
    Torolt_felhasznalo_505423
    2009. július 13. 10:3088973.

    Szia Ercsi,

     

    Köszike!

    előzmény:
    Torolt_felhasznalo_876942 (88972)
    2009-07-12  14:30
  5. Torolt_felhasznalo_876942
    Torolt_felhasznalo_876942
    2009. július 12. 14:3088972.

    Szia Ildi,

    így igaz, mindenki a maga orvosát dícséri, már aki elégedett vele. Én tökéletesen elégedett vagyok az enyémmel. Engem dr. Kelemen Ottó operált. Ő pécsi, de pesten is operál egy magánklinikán, szerintem nagy szakértelemmel rendelkezik és az árai is igazán barátságosak, 640 ezer a mellnagyobbítás. Persze aki különleges implantátumot kér, annak nála is drágább, de a 640 ezres is texturált, kohézív géles...

    Sok sikert kívánok az orvosválasztáshoz!

    Szia,

    Ercsi

    előzmény:
    Torolt_felhasznalo_505423 (88971)
    2009-07-10  22:32
  6. Torolt_felhasznalo_505423
    Torolt_felhasznalo_505423
    2009. július 10. 22:3288971.

    Szia Rita,

     

    igazad van! csak tudod, a bőség zavara, meg aztán azt is érzem ám, hogy minél több helyre elmegy az ember annál inkább össze zavarodik.....

    Nem szeretnék nagy ciciket. most 75B van, de a széles hátam és a sok sport miatt még kisebbnek tűnik....max 1 vagy másfél mérettel szeretnék nagyobb és természetesnek ható ciciket.Ennyi. Köszi, hát akkor nincs más hátra, mint előre! Köszi!

    előzmény:
    Rita_ (88970)
    2009-07-10  14:42
  7. 2009. július 10. 14:4288970.

    Mindenki a saját dokiját ajánlja :)

    Aki nekem szimpi attól te lehet hogy kiszaladsz a világból.

     

     

    Mindegyik jó doki.

    Attól is függ milyen cicit szeretnél.Tudod a dokik izlése se egyforma, és az látszik az általuk "csinált" ciciken is

    A legfontosabb az hogy nszimpatikus legyen, hogy megtudj benne bízni.

    Balajthy 1,5 milla körüli áron dolgozik, hozzá ezért elég kevesen mentek akiket "ismerek" a fórumról

     

    előzmény:
    Torolt_felhasznalo_505423 (88969)
    2009-07-10  13:50
  8. Torolt_felhasznalo_505423
    Torolt_felhasznalo_505423
    2009. július 10. 13:5088969.

    Szia Rita! Köszönöm, hogy irtál.

    Van esetleg akit ajánlasz?

    Köszi!

    előzmény:
    Rita_ (88968)
    2009-07-10  07:13
  9. 2009. július 10. 07:1388968.

    Ha úgy érzed akkor tudsz a legjobban dönteni,. hogyha az" összes" plasztikai seblészhez elmész akkor jó úton jársz.

     

    Arra készülj fel hogy a dokik izlése sem egyforma, meglehet, hogy 3 dokitól 3 féle véleményt fogsz kapni( méret, forma, behelyezés).

     

    Különben nem mindegyik doki méricskáél, rajzol a konzultáción és attól még szuper orvos, és szép ciciket csinál

    előzmény:
    Torolt_felhasznalo_505423 (88967)
    2009-07-09  20:24
  10. Torolt_felhasznalo_505423
    Torolt_felhasznalo_505423
    2009. július 9. 20:2488967.

    Sziasztok!

    A segítségeteket szeretném kérni. Őszel tervezném a mellnagyobbitó műtétem. Jártam már az aestheticaban, Grigaleknél,Pap Péternél és a Krasznainál. Krasznai tűnt a legszimpibbnek. Rögtön, mért, nem csak ránézésel saccolt, és nem akar giga melleket betenni, mert azt mondta nem az a célja, h minél nagyobb legyen, hanem, hogy én jól érezzem magam.

    Jövőhéten tervezném a Kovács Hedviget, Balajthy Tibort és Csuha Lajost. Mit gondoltok? egyáltalán jó uton járok, jó helyeken voltam?Nagyon köszönöm a segítséget!!!!

    előzmény:
    Torolt_felhasznalo_603598 (0)
     
  11. Torolt_felhasznalo_751272
    Torolt_felhasznalo_751272
    2009. július 9. 19:2488966.

    Sziasztok Lányok.

     

    Sajnos nagyon rég jártam már itt:(

    Lassan 3 éve, hogy túl vagyok a műtéten, és minden a legnagyobb rendben.

     

     

    Most viszont a barátnőmnek szeretnék segítséget kérni.

     

    Tudnátok nekem priviben írni orvosokat akik állami kórházban műtenek és egy körülbelüli árat is?

     

     

    Nagyon nagyon szépen köszönöm!

     

     

    Sok puszi Mindenkinek!

    előzmény:
    Torolt_felhasznalo_603598 (0)
     
  12. Torolt_felhasznalo_751272
    Torolt_felhasznalo_751272
    2009. július 9. 19:2488965.

    Sziasztok Lányok.

     

    Sajnos nagyon rég jártam már itt:(

    Lassan 3 éve, hogy túl vagyok a műtéten, és minden a legnagyobb rendben.

     

     

    Most viszont a barátnőmnek szeretnék segítséget kérni.

     

    Tudnátok nekem priviben írni orvosokat akik állami kórházban műtenek és egy körülbelüli árat is?

     

     

    Nagyon nagyon szépen köszönöm!

     

     

    Sok puszi Mindenkinek!

    előzmény:
    Torolt_felhasznalo_603598 (0)
     
  13. 2009. július 8. 06:4988964.

    Szia

     

    2006 nyár óta a felvarrást nem támogatja a TB, csak a melkisebbítést és azt is csak akkor ha kb a fele mirigyállományt ki kell venni.A mellnagyobbítást meg sose támogatta

     

    A legtöbb orvos szerint 6 hétig nem szabad 2 kilónál többet emelni  emelni.

    Magánklinikán kb 400 ezer állami kórházban ennek a fele a felvarrás

    előzmény:
    Pillangósugár (88963)
    2009-07-07  23:53
  14. 2009. július 7. 23:5388963.

    Sziasztok!

     

    A segítségeteket szeretném kérni, 4gyermek anyukája vagyok, és a melleim brutálisan elhasználodtak : ))

    Nem is csodálom hisz meg állták a helyüket rendesen, viszont borzasztóan néznek ki : ((

     

    Van arra lehetőség, hogy Tb alapon felvarratni?

     

    Ha igen valaki megírná nekem, hogy hol is kell kezdenem, lépésről lépésre, dél-pesten lakom, melyik korházat ajánlanátok, és alőször is hol is kell ezt az egészet elkezdeni?

     

    És ha mondjuk lehetséges az egész akkor mennyi időn belül lehet véghez vinni?

     

    A műtét alatt altatnak?

     

    Mennyi idő a gyógyulás idő?

     

    Bocs ha kicsit kesze kusza vagyok, csak elhatároztam magam, hogy ha lehet akkor véghez viszem ezt az egészet, és sok a kérdésem : ))

     

    Kérlek írjatok!!!!!!!!!!!!!

     

    előzmény:
    Torolt_felhasznalo_603598 (0)
     
  15. 2009. július 7. 08:0488962.

    Szia!

     

     

    Ott is fenn vagyok, megkereslek:) 

     

     

    á. 

    előzmény:
    Rakati (88961)
    2009-07-06  22:15
  16. 2009. július 6. 22:1588961.
    Szia, gratula a döntéshez! Gyere a hoxa fórumra, ott naon sokan vagyunk, ez teljesen meghalt. Ott Imolmomként. Csá.
    előzmény:
    ámornyila (88960)
    2009-07-06  11:11
  17. 2009. július 6. 11:1188960.

    Sziasztok!

     

     

    Elhatároztam végre...:)

     

    Aug. 6-án lesz a műtétem, 285 cc magas profilú implantot  kapok.

     

    Már nagyon várom.

    Néha elbizonytalanodom.... Egész addig, amíg ismét tükörbe nem nézek

     

     

     

    előzmény:
    Torolt_felhasznalo_603598 (0)
     
  18. 2009. július 2. 15:5088959.
    Én nem tudtam kiszedni :( Halványodott, de foltos maradt
    előzmény:
    Amelita (88958)
    2009-07-02  15:25
  19. Torolt_felhasznalo_770932
    Torolt_felhasznalo_770932
    2009. július 2. 15:2588958.

    Rá is kérdeztem kétszer is..... nem áztatni, de gyors zuhanyzás belefér.

     

    Bár megmondom őszintén, még akkor sem mertem zuhanyozni:), maradtam a cicamosdásnál.

     

    Ja és egy  kérdés:  a betadint ki lehet valamivel szedni a melltartóból???

     

    Tök ideg vagyok, hogy befogta, és eddig semmivel nem tudtam kivenni belőle. (domestos, vanish, clorox, iberia fehérítő../

     

    És ha elmozdulna az impi, hogy venném észre???

    előzmény:
    Rita_ (88957)
    2009-07-02  14:51
  20. 2009. július 2. 14:5188957.
    Sokminden dokifüggő, az tény, de ennyire korai "fürdési engedélyt "még nem hallottam
    előzmény:
    Amelita (88956)
    2009-07-02  14:40
  21. Torolt_felhasznalo_770932
    Torolt_felhasznalo_770932
    2009. július 2. 14:4088956.
    Nem mondta. Sőt, már fürödhetek is /gondolom nem melltartóban/, mert valami vizálló tapasszal van bekötve a varrat, zuhi után fel kell ítatnom róla a vizet, rátenni egy gézlapot, és vissza a melltartó.
    előzmény:
    Rita_ (88955)
    2009-07-02  13:36
  22. 2009. július 2. 13:3688955.

    Nem  mondta a dokid, hogy tilos a melltartót levenni?!

    Az első pár hétben nagyon könnyen elmozdulhat az implantátum

    Általában varratlazítás( kb 7-10 nap) után szabad elöször levenni

    kell  kb 6 hét mire eléri a véglegeshez hasonló formát

    előzmény:
    Amelita (88953)
    2009-07-02  08:04
  23. 2009. július 2. 11:2588954.
    Ne ijedj meg, az első héten (lehet, hogy volt kettő is), az enyémeknek is elég fura formájuk volt, ami érthető is, hiszen friss sebészi beavatkozás után izmok, szövetek szakadnak, ödéma keletkezik.  Szépen lassan aztán megjelenik a végleges forma, kb. ahogy majd a fájdalom, ill. zsibbadás is alábbhagy. Majd akkor fogsz igazán örülni - egyébként gratula!
    előzmény:
    Amelita (88953)
    2009-07-02  08:04
  24. Torolt_felhasznalo_770932
    Torolt_felhasznalo_770932
    2009. július 2. 08:0488953.

    Köszi!

     

    Tegnap levettem a melltartót :(, hát.....  nem épp erre számítottam.

     

    De gondolom 2-3 naposan ez természetes. Az egyik sokkal dagibb mint a másik, a formája sem szép.  

     

    Fájdalmam szinte semmi, jól vagyok. Bár az a cicim, amelyik sokkal nagyobb abba néha éles fájdalmat, nyilalást érzek. Gondolom valami ideget nyomhat. 

     

    Ugye ez természetes, hogy nem szépek még ???

    előzmény:
    Rita_ (88952)
    2009-07-01  08:43
  25. 2009. július 1. 08:4388952.

    Üdv a cicisek táborában :)

    Készülj fel arra,hogy a  hátfájást valószínű Te sem úszod meg

    előzmény:
    Amelita (88951)
    2009-06-30  19:06

Címlap

top