Az nlc. fórumon 20 éves fennállása óta közel 300 ezer témában indult csevegés, és több mint 1 millió hozzászólás született. A Facebook megjelenése és térhódítása miatt azonban azt tapasztaltuk, hogy a beszélgetések nagyrésze áttevődött a közösségi médiába, ezért úgy döntöttünk, a fórumot hibernáljuk, ezentúl csak olvasása lehetséges. Új hozzászólást és témát nem tudtok indítani, azonban a régi beszélgetéseket továbbra is megtaláljátok.

A harisnya, a csábítás esz

sophiee77
Létrehozva: 2006. november 29. 07:17
Tapasztalataim szerint a nylonharisnya igen csak vonzza a férfitekinteteket. Úgy vettem észre, hogy igen gyakran még a mély dekoltázsnál is jobban.

Ti vetettetek már be harisnyát kifejezetten hódítás céljából? Most nem kifejezetten arra gondolok, hogy a saját pasitokkal szemben.

Vannak olyan saját történeteitek, amikor felszaladt a (férfi)szem a harisnyátokon?
  1. 2007. november 15. 15:194526.

    hozzáteszem én 168 cm vagyok 

    amúgy optikailag annyira nem tartom vékonynak a csülkeimet (mondjuk a harisnyás fotókon ti is láthatjátok milyen) csak csizmában zavar egy kicsit. sőt, csizmában se zavarna, ha olyan lenne amit teljesen simul a lábamra, de vastagabb lábbal meg már hülyén érezném magam. nem tudom......biztos csontozattól is függ, mert van, akinek amúgy vastagabb lába van de mégis csontosnak néz ki. szóval tudja a franc, hogy mitől függ, de nem a centiktől az biztos 

     

    amúgy, hogy témához is szóljak:

    ma egy 60+20 denes van rajtam farmerszoknyával  

    előzmény:
    Lilith_ (4525)
    2007-11-15  14:27
  2. 2007. november 15. 14:274525.
    Huh de ez nagyon durva, az enyém tényleg tök pipaszár, semmi, nyista, még a kemény 160 centis magasságomhoz is túl vékony..Neked meg még ennél is kisebb Ez hihetetlen 
    előzmény:
    Aida84 (4523)
    2007-11-15  10:09
  3. 2007. november 15. 14:254524.
    18 
    előzmény:
    Torolt_felhasznalo_605220 (4522)
    2007-11-15  07:26
  4. 2007. november 15. 10:094523.

    lemértem, de csak körülbelüli az érték, mert az mp3 lejátszóm madzagját tekertem a lábam köré aztán lemértem vonalzón 27 cm ott, ahol a csizmám véget ér illetve kicsivel alatta

    ja, és a bokám nekem is irtó vékony még ehez képest is, de azt már nem mertem megmérni 

    amúgy nekem viszonylag tetszik a saját lábam, csak ilyen csizmás időben szeretnék egy kicsivel vastagabbat 

    előzmény:
    Torolt_felhasznalo_603598 (0)
     
  5. Torolt_felhasznalo_605220
    Torolt_felhasznalo_605220
    2007. november 15. 07:264522.
    A bokád hány centi? 
    előzmény:
    Lilith_ (4520)
    2007-11-15  01:21
  6. Torolt_felhasznalo_605220
    Torolt_felhasznalo_605220
    2007. november 15. 07:254521.

    Huh, hát nagyon remélem, hogy én ezekkel a harikkal sehol sem találkozom  Bocs, de ezek már egy pasin irtó nevetségesek, legalábbis nekem az.

    előzmény:
    Torolt_felhasznalo_603598 (0)
    2007-11-14  23:53
  7. 2007. november 15. 01:214520.

    Hát izé, elég bőven mértem elsőnek És igen, ezek szerint ennyit számít pár centi..meg az, hogy a bokám nekem még ehhez is aránytalanul vékony 

    Amúgy nagyon tuti a csizmád, az ilyen fazont szeretem nagyon, félcipőbe van ilyenem Nem az a túl hegyes orr, mégis nőies, a sarka meg tök stabil 

    előzmény:
    Frigyesur (4514)
    2007-11-14  13:05
  8. 2007. november 14. 19:044519.
    Keszseggel elhiszem, hogy sokat szamit. Jo, merd le, ha mar mindenki megtette Nem is tudtam, hogy mit inditok el ezzel

    Koszi, nekem is tetszik. Amiota megvan keresem a szoknyakat es combfixeket hozza Bar minek divatozom majd a gyerekklinikan No sebaj, majd a testepitoknek
    előzmény:
    Aida84 (4518)
    2007-11-14  16:23
  9. 2007. november 14. 16:234518.

    szerintem nagyon is számít pár centi. most már tényleg kiváncsi vagyok a vádliméretemre, de semmim nincs amivel lemérhetném. a telefon zsinórját mégse tekerhetem magam köré 

    és nagyon csinos a csizmád, nekem nagyon tetszik 

     

    Lilith: ez zokni, legalábbis én így gondolok rá, nem pedig combfixként. de tényleg nagyon jó meleg 

    előzmény:
    Frigyesur (4514)
    2007-11-14  13:05
  10. Torolt_felhasznalo_605220
    Torolt_felhasznalo_605220
    2007. november 14. 13:324517.
    Én is úgy szoktam mosni a harisnyát, hogy a "fejét" azt minden felvétel után kimosom, a többi részét azt ritkábban.
    előzmény:
    Aida84 (4508)
    2007-11-14  09:51
  11. 2007. november 14. 13:094516.
    Ja es tetszett a megszolitas
    előzmény:
    Aida84 (4494)
    2007-11-13  12:46
  12. 2007. november 14. 13:084515.
    Minden alkalommal kimosom oket, nalam alap. Es kezzel, mert nekem ilyen csillogo harisnyaim vannak, amik nem birjak a 40 fokot.

    Sophie77, nekem nem nyulnak, de teny, ami teny, ritkan hordok harisnyat.
    előzmény:
    Lilith_ (4505)
    2007-11-14  00:06
  13. 2007. november 14. 13:054514.
    Nekem is csak azert jutott eszembe, mert annyira elkeseritonek festetted le a helyzetet Ja meg egyszer le akartam ellenorizni, hogy megfelelek-e a gorog szepsegidealnak

    Csizmamat en is lefotoztam De meg kell allapitsam nem fotogen. Mindegy, felraktam. Nekem az ennyire egyszeru tetszik

    Amugy az en vadlim 33 centi (Lilith_ forumtarsno, max fel centi differencia van, ha meghuzom a meroszalagot, te elszoritottad a keringesed is?! ). Ametysthez hasonloan nekem se nagyon volt problemam a szar reszevel. Ennyit szamitana par centi?!
    előzmény:
    Aida84 (4494)
    2007-11-13  12:46
  14. 2007. november 14. 12:194513.

    Uhh, akkor úgy tűnik, csak én vagyok itt ilyen kis antihigiénikus Az a mosógépbe való harisnyazsák tényleg jó, régebben volt olyanunk. 

    De jó lehet ez a pamut combfix! Meleg, és mégis úgy érezheted, ma valami különleges van rajtad 

    előzmény:
    Aida84 (4508)
    2007-11-14  09:51
  15. 2007. november 14. 10:474512.

    Aha, értem, én egyedül vagyok egy szobában 

    Már megint a madaras, ami nincs a környékünkön Lehet, költözni kéne 

    előzmény:
    Aida84 (4511)
    2007-11-14  10:41
  16. 2007. november 14. 10:414511.

    sajnos madzagom sincs. de hülyén is néznének rám, ha most elkezdeném a lábamat méricskélni 

    a combfix olyan, mint egy zokni (anyagában) csak nagyon hosszú. úgy is volt ráírva, hogy hosszú zokni 

    amúgy auchan 399 ft 

    előzmény:
    -babzsák (4510)
    2007-11-14  10:34
  17. 2007. november 14. 10:344510.

    Madzagod sincs? mert én is irodában mértem le, olyan kíváncsi voltam, hogy nem bírtam ki hazáig szóval madzaggal körbeméred, levágod, azt meg már le tudod mérni a vonalzón.Igaz, a nagy beszerzési megszorítások idején elpocsékoltam azt a darab madzagot 

    De jó lehet ez a vastag combfix, főleg, hogy le sem csúszik! Én is kerestem itt nálunk, de csak térdzoknikat tudtak mutogatni, vagy teljes harisnyanadrágot. Pamut?

    előzmény:
    Aida84 (4508)
    2007-11-14  09:51
  18. Torolt_felhasznalo_605220
    Torolt_felhasznalo_605220
    2007. november 14. 10:214509.
    Na, én is mértem  Nekem 32cm a vádlim.
    előzmény:
    Torolt_felhasznalo_603598 (0)
     
  19. 2007. november 14. 09:514508.

    elfelejtettem lemérni a vádlimat. itt az irodában meg csak vonalzó van   

    én kézzel mosok harisnyát, az alsó réteget már egy használat után mosom (mivel egész nap abban vagyok) a felsőt többször is felveszem mosás nélkül. gépbe csak a vastagakat rakom be, a vékony nejlonokat csak kézzel mosom.

    jaj, tegnap vettem egy combig érő zoknit, vagy egy bazivastag combfixet, attól függ, hogy nevezzük. csakis nadrág alá (most rajtam van) mert nem volt normáis szinekben csak rikító keresztbecsíkos mintázattal. kényelmes, nem csúszik le.  

    előzmény:
    Torolt_felhasznalo_603598 (0)
     
  20. 2007. november 14. 09:084507.

    Én rendszeresen mosógépben mosom a harisnyáimat, 40 fokon, külön zsákocskában. Nem vettem észre, hogy ez ártana nekik. Általában egész nap rajtam van, ezért én még 1x nem húzom fel, csak mosás után.

    hi-hi, harisnyamennyország 

    előzmény:
    Lilith_ (4505)
    2007-11-14  00:06
  21. 2007. november 14. 07:574506.
    Ez a harisnyamenyország nagyon jó szó! Tetszik. Ötletes kifejezés.
    előzmény:
    Lilith_ (4505)
    2007-11-14  00:06
  22. 2007. november 14. 00:064505.

    Még nem mostam ki, de már volt rajtam két este is, és nagyon prímán tart..nem nyúlik semmilyen irányba, sőt, majdhogynem kicsit szoros is 

    Apropó, harisnyák mosása..Ti milyen gyakran mossátok őket? Én általában többször is felveszek egyet (ált. nem egész nap szokott rajtam lenni, csak 1-2 órákat, szóval szerintem így nem gáz), és ennyi idő alatt ugye nálam már szépen a harisnyamennyországba is jutnak Úgyhogy harisnyát ritkán teszek mosógépbe..Ti?

    előzmény:
    sophiee77 (4500)
    2007-11-13  21:13
  23. 2007. november 13. 23:554504.

     

    Óóó ne vicceljetek már..a 35 meg 37 cm az teljesen jó, most néztem meg, mekkora lenne az mérőszalaggal..irigykedek ám Nekem ez a 30 is úgy van meg, ha lazán tekerem körbe a szalagot, ha rendesen rászorítom, akkor éppencsak 28 És hozzá a lábfejem meg 37-es, inkább ez az, ami elüt (Na jó, nem durva, de azért lehetne jobb is a helyzet)

    előzmény:
    -babzsák (4496)
    2007-11-13  14:10
  24. 2007. november 13. 23:474503.

    Én nagyon sok nőn láttam idén olyat, hogy olyan csizmát vettek fel, aminek a szára vagy 5-6 centivel elállt a lábuktól Ennyi erővel egy cipősdobozba is bújhatnának Ez már nekem sok..de ha kicsit eláll, az még nem vészes (máson)

    előzmény:
    Aida84 (4494)
    2007-11-13  12:46
  25. 2007. november 13. 21:294502.
    Ha már a színes harisnyákról esett szó, a Donna BC 15 denesében van szinte minden szín. Még neonzöld, és narancssárga is.

    Bár nem vagyok Pesti, de tudok egy biztos lelőhelyet, a Keleti pályaudvartól ha elindultok a Blaha felé (ha a Blaha felé néztek, akkor a jobb oldalon), és vagy 50 méterre lesz egy harisnyaa szaküzlet. Ha jól emlékszem, ott tuti, hogy láttam. És vékony, szexi, 15 denes nylon.
    előzmény:
    -babzsák (4496)
    2007-11-13  14:10

Címlap

top