Az nlc. fórumon 20 éves fennállása óta közel 300 ezer témában indult csevegés, és több mint 1 millió hozzászólás született. A Facebook megjelenése és térhódítása miatt azonban azt tapasztaltuk, hogy a beszélgetések nagyrésze áttevődött a közösségi médiába, ezért úgy döntöttünk, a fórumot hibernáljuk, ezentúl csak olvasása lehetséges. Új hozzászólást és témát nem tudtok indítani, azonban a régi beszélgetéseket továbbra is megtaláljátok.
Jó pihenést
Arany János:
A lepke
Zöld lepke, mint hulló levél,
Melyet tovább legyint a szél,
Nem száll virágot lepni meg,
Csak lenn, az út porán libeg.
Nincs feltünő bársony meze,
Csilló-pora, fény-lemeze;
Virágkorát most éli bár:
Oly színhagyott köntösbe' jár.
Volt napja, volt, négy, tán öt is,
Hogy izlelt ő szerelmet is;
Most a jövőnek hint magot,
Nem fél, hogy a láb rátapod.
Szegény! ha rátoppantanék,
Pusztulna ő s egy nemzedék;
De oly bizalmas ott alant:
Mért bántsam a kis gondtalant?...
Élj, lepke! éld múló nyarad,
Ha még egy-két napod marad:
Jöhet vihar nagy-hirtelen,
S megfagysz esőn, hideg szelen.
Köszönd, hogy már tekintetem
Földhöz lapúl, nem föl vetem:
Ha bátran még fenn hordanám,
Rád is tiportam volna tán.
Mért nézzek a magasba fel?
E szép világ: egy ködlepel;
Nem látom az ég madarát,
Csak téged itt s útam porát.
Nem a pacsirtát, aki szánt;
A napnak áldott fénye bánt;
De az anyaföld színtelen
Fakóján megnyugszik szemem.
Sorsom pedig, s egy méla gond
Egemből már a földre vont;
De nem remény-magot vetek:
Azt nézem: hol pihenhetek?
Szia!
Köszönöm a linket gratulálok
Sík Sándor - A hajnal szerelmese
Azt szeretem, aki nevet
akinek rózsaszín az arca
aki örül, aki kacag
aki dalolva megy a harcra.
Enyém az áprilisi szellő.
A feslő bimbót szeretem
a hasadót, a harmatosat.
A hajnal a szerelmesem.
Az én emberem a gyerek
a nagyszemű, nevető gyermek
akiben szűz, minden-csírák
ezer erők rügyezve kelnek.
Az én emberem, aki fölkel
az induló, az ébredő
akinek győzelem az álma
akiben dalol a jövő.
Szeretem azt, aki akar
aki remény, aki ígéret.
Az enyém a vér és a tűz:
a fakadó fiatal élet.
Az ébredő Napot imádom
megyek a virradat elé.
Az én lelkem a tüzek lelke
az én dalom a hajnalé.
Szép napot kivánok mindenkinek!
Fekete István: Szeptember (kéziratból)
Még zöldek a fák és a patakok, még nyári suhogással ringatja magát az erdő, ha megzendül a szél, de az éjszakák elnémultak és egymásra rakják a titokban lehullt sárga leveleket.
Virág is nyílik még az utak mentén a régi kőkeresztek tövében és gerle is búg, ha hajnalban szépen felsüt a nap, de az eke már temeti a nyarat, a napraforgó a földet nézi és őszi pókhálót lenget a szél a kukorica susogó levelén.
Dúsak és teltek még a tőkék a nevető domboldalakon, szüretre kongnak mámort érlelő vidám hordók, de az estékben már az őszi kopár pír, s a vén diófák árnyéka magasabb, mint amilyen messze ér.
És hogy süt a nap! Hogy porzanak a nyárból élő vásáros országutak; hogy csillog a tavak vize, ringatva a holdat és minden csillagokat, de a tejút selyme kifehéredett már, az éjszakák hűvösek és a virradat hideg harmatot csókol a néma mezőkre.
Nevetnek még a kertek is. A fákon hetyke cinkék csevegnek valamit az almáknak és szilváknak, de eljön az est és a sötétségben egyszerre titokzatos néma lesz a világ, csak a bagoly imbolyog a csend hátán és csak a méhek zúgnak a kasban, hol a nyár édességét és virágok illatát őrzi az aranyló méz.
A nádasok felett seregélyek sudaraznak, mert telelopták magukat szőlővel, a levegőben csókák rikkantanak, mert csupa élet az egész világ, a nyárfásokban lustán henyél a nyúl, mintha róka nem is lenne a világon, de ha az alkony végigszáll a tájon a nádkunyhók tűnődve nézik a sötét vizet, és a késői gyerekek úgy döbörögnek át a hidakon, mintha lágy göröngyök hullanának a nyár koporsójára.
És milyen nevetők a fehér faluk, ha a déli harangszó megáldja a Kenyeret, milyen bátran nyílik a kapu, hogyan csattanik - de aztán elmúlik a nap, szürke fáradtsággal rogy le az alkony, és ha ellobbannak a vidám ablakszemek, egyszerre sóhajtani kezd a gond, sírni kezd valami régi sírás, fájni valami régi bánat.
A tűnődő est néma borulásában megsimogatja a falut s az álmokat, az erdőket és mezőket, az élőket s a temetőket a virágoskalapú, melegkezű, bús magyar ősz.
Indítottam egy önálló oldalt, ahol idézetek, bölcsességek szerepelnek, látogassátok meg, ha kedvetek tartja:
http://konyvmoly.oldal.info
Kellemes hétvégét,jó pihenést
Az emlékezés átka és kegyelme
"A hófödte mezőn vándorolva egy öreg kínai bölcs találkozott egy síró asszonnyal.
- Miért sírsz? - kérdezte.
- Mert eszembe jut az életem, a fiatalságom, a szépségem - amit a tükörben láttam - és a férfiak is, akiket szerettem. Isten kegyetlen, mert megadta nekem az emlékezés képességét. Tudta, ha életem tavaszára vissza emlékszem majd, sírni fogok.
A bölcs állt a hófödte mezőn, és egy kis pontra szegezte tekintetét. Egyszerre az asszony abbahagyta a sírást.
- Mit nézel ott? - kérdezte.
- Egy rózsákkal teli mezőt - válaszolta a bölcs. - Isten bőkezű volt, mert megadta nekem az emlékezés képességét. Tudta, hogy télen majd emlékezem a tavaszra - és akkor mosolyogni fogok. "
Paolo Coelho
Márai Sándor
"Azt mondod, hogy a szeretethez nem kell, nem is lehet "érteni"? Én is ezt mondtam, sokáig, az égre kiáltottam ezt a feleletet és vádat. A szeretet vagy van, vagy nincs. Mit is lehet "érteni" ezen?... Mit ér az emberi érzés, mely mögött szándék van, tudatosság?... mikor az ember öregszik, megtudja, hogy minden másképpen van, mindenhez "érteni" kell, mindent meg kell tanulni, a szeretetet is. Igen... Emberek vagyunk, s minden az értelmünkön át történik velünk. Érzéseink és indulataink is értelmünkön át lesznek elviselhetőek vagy tűrhetetlenek. Nem elég szeretni."
Femis Éva: Öregek vagyunk?
Mi az, hogy "öregek"? Mihez képest? Kihez képest?
Egyáltalán, kinek vagy minek a normájához képest öreg vagy fiatal valaki? Lehet-e, látszólag, külső szemlélő által, mondhatnám felületesen rámondani valakire, öreg vagy fiatal?
Nem tudom eldönteni.
Lehetsz bölcs, lehetsz tanulékony. Repülhetsz a csillagokba és zuhanhatsz irdatlan nagyot, kortól és nemtől függetlenül.
Ki dönti el? Nem venném a bátorságot, hogy eldöntsem...
***
Nem értem az embereket. Miért kell büszkének lenni arra, hogy 10, 20 vagy akárhány éve házasok? Miért nem arra büszkék, hogy harmóniában és szeretetben élnek...
Mit számítanak az évek? Az egyetlen ami nem múlandó a szeretet. Mi vagyunk a világegyetem értelme, mi építjük az időt. Mi vagyunk az örökkévalóságot átívelő híd, lehetetlen helyzetekbe bonyolódunk, hogy újra, meg újra próbára tegyük önmagunkat és tanuljunk szeretni, szeretni, SZERETNI!...
Ha az ember szeretettel él nincs idő. Időtlenség van. Csend és nyugalom. Ahol nincs meghitt szeretet, ott semmi sincs. Az élet sohasem adja fel, az egyedüli valóság maga az Élet! A tudat bármely pillanatban, amikor úgy tetszik neki emlékezhet, kicsoda is valójában, emlékezhet a valóságra, emlékezhet a szeretetre. Ösztönösen tudom, mi mindannyian az élet gyermekei vagyunk, az életé, és a szereteté. Ki előbb, ki később rájön erre az örök igazságra...
„Többségünk csendesen, minden felhajtás nélkül éli végig életét e földön. Aligha fogadnak bennünket vörös szőnyeggel, nem emelnek tiszteletünkre pompás emlékműveket. Ez azonban nem csökkenti fontosságunkat. Százszámra várják ugyanis az emberek, hogy egy magunkfajta odalépjen hozzájuk: emberek, akik hálásak lesznek a mi együttérzésünkért, bátorításunkért... Valakinek boldogabb lesz az élete, mert nem sajnáltuk az időt, hogy megosszuk vele, amit adni tudunk. Többnyire alábecsüljük egy mosoly egy simogatás, egy kedves szó, egy figyelő tekintet, egy őszinte bók, vagy csekélyke törődés erejét, pedig mind képes rá, hogy új irányt szabjon az életnek. Nem is gondolnánk, mily végtelen sok lehetőség adódik nap mint nap, hogy szeretetünket kimutassuk.” / Les Buscaglia /
Benedek Elek: Szeresd a fát
Szeresd a fát, hisz ő is érez,
Gyengéden nyúlj a leveléhez.
Ágát ne törd, lombját ne tépjed
Hagyd annak ami, épnek, szépnek
Szeresd a fát !
Ő is anya, minden levele
Egy-egy gyermek, gonddal nevelve,
És gyermek minden ágacskája,
Szeretettel tekints föl reája,
Ne bántsd a fát !
Édes gyümölcsét várva várod
S te mégis letörnéd a virágot?
Szegény virág gyorsan elszárad
S te bánkódnál majd, késő bánat,
Ne bántsd a fát!
Megtépett fának nincs virága,
Mint a vak, úgy néz a világba,
Oly bús a fa, a tördelt, tépett,
Mint anyád, ha elvesztene téged.
Szeresd a fát!
Sík Sándor: A bernáthegyi
Mint egy jószívű, jólnevelt kutya
Fülét hegyezi, ha nevét kiáltják
S százszor elhozza szájában a pálcát,
Ha százszor hívja incselgő ura;
Vonakodást nem ismer; semmi gondja,
Vízbefúló ember-e, kit kiment
Szolgálatával, vagy csak egy pihent
Kényúr szeszélyének lesz jóbolondja:
Isten idomította örvös eb,
Így ugrom én is, nem ismerve morgást,
(A Küldetés erősebb, mint a korbács,
És tenyérből-cukornál édesebb!)
Szolgálok én is; ha játék, se bánom,
Ha ínyencség, ha ugrató szeszély.
Egy füttyentéstek ha fülemhez ér,
Cipelem fürgén minden tudományom.
Hátha van a hívók közt olyan is,
Ki már kedvét a földön nem találja,
Meghasonlott az emberrel halálra
S már csak az állat hűségébe hisz.
Volt már olyan is, akinek e pálca,
Melyet a hű eb vérző szája hord,
A föld utolsó üzenete volt,
Melyen magát a mélyből visszarántja.
Van ember tán, kinek e remegő
Élet-halálra zengő furcsa játék:
Végső kegyelem, utolsó ajándék,
Kenyér és víz, napfény és levegő.
Ó nem vagyok én puli, sem komondor,
Munkás békesség boldog őrei:
Vagyok virrasztó, vén Bernáthegyi,
Mely a halálos hómezőn barangol.
Örvén az élet: megy segíteni,
Csepp pont az egybebomló négy elemben,
De több mint állat: már-már félig ember,
S szemén kigyúl valami isteni.
Kékült arcát ha forró nyelve nyalja,
A jéghalálból visszarebbenő
Felsír álmából mint a csecsemő,
Mikor a mellhez gömbölyödik ajka.
Szép hétvégét kivánok mindenkinek!
Az Állatok Világnapja
Tavaly márciustól bűncselekménynek minősül az állatkínzás. Három fontos területre terjed ki: a gerinces állatok összeeresztésével tartott állatviadalok szervezőinek büntetésére, az állatkínzásra, amiért kétm év börtön adható és az orvvadászatért és -halászatért. Az állatkínzás vétségét követi el az is, aki háziállatot elűz, elhagy, vagy kitesz.
Állatok világnapja előtt kutyák napja
Egy héttel az állatok világnapja előtt, szeptember 27-én rendezi meg négy állatvédő egyesület a kutyák napját, amelyen utcáról mentett, gyógyított ebek várják új, szerető gazdájukat.
Ha már október negyedikén az állatok védelmére hívja fel számos rendezvény a figyelmet, akkor legyen olyan nap, amely csak a kutyáké. Ezért szeptember 27-én, szombaton 12 órától örökbefogadó napot tart a Strázsa Kutyapanzióban (Budapest X. kerület, Népliget- Vajda Péter utca) a Lelenc Kutyamentő Egyesület, a Belfegor és Maci Állatmenhely, a Biatorbágyi Állatvédő Egyesület és a Retriever Rescue.
Az Állatok Világnapja az állatszeretetéről ismert Assisi Szent Ferenc ünnepe, azaz október 4., de világszerte, így 1991 óta Magyarországon is minden év október első vasárnapján (idén 2-án) tartják. (Assisi Szent Ferenc már a XIII. század elején azt hirdette, hogy mindent szeretnünk kell, ami körül vesz minket, legyen az élő vagy élettelen.)
Babits Mihály: Ádáz kutyám
Ádáz kutyám, itt heversz mellettem.
Amióta a gazdád én lettem,
ez a hely a legjobb hely tenéked:
nem érhet itt semmi baj se téged.
Rajtam csügg a szemed, hív imádás
együgyű szálán csügg, boldog Ádáz.
Mert boldog, ki jámborul heverhet
valami nagy, jó hatalom mellett.
S te jámbor vagy, bár olykor asszonykád
bosszújára megrablod a konyhát
s csirkét hajszolsz vadul a salátás
ágyakon át: jámbor, noha – Ádáz.
Elcsavarogsz néha messze innen,
el is tévedsz kóbor hegyeinkben,
avagy titkos kalandjaid vannak.
Ág tép, gonosz ebek rád rohannak,
zápor is lep, szőröd-bőröd átáz:
ázva, tépve jössz vissza, kis Ádáz.
Visszajössz, mert ugyan hova mennél?
Hol lehetne egyéb helyed ennél?
Szimatokból ezer láthatatlan
ösvény vezet téged mindenhonnan
hívebben, mint bennünket a látás:
minden ösvény ide vezet, Ádáz !
Tudod, hogy itt valaki hatalmas
gondol veled, büntet és irgalmaz,
gyötör olykor, simogat vagy játszik,
hol apádnak, hol kínzódnak látszik:
de te bízol benne. Bölcs belátás,
bízni abban, kit nem értünk, Ádáz.
Óh, bár ahogy te pihensz lábamnál,
bizalommal tudnék én is Annál
megpihenni, aki velem játszik,
hol apámnak, hol kínzómnak látszik,
égi gazda, bosszú, megbocsátás,
s úgy nem értem, mint te engem, Ádáz!
Az állatokról
Ne szégyelld te azt, ha szereted az állatokat. Ne röstelld, ha a kutya közelebb van a lelkedhez, mint a legtöbb ember, akit személyesen ismersz.
Hazug proféták, és otromba, komisz emberek azok, akik megrónak e vonzalom miatt, és ezt mondják:
" Az emberektől lopja el az érzéseket, amelyeket a kutyáira pazarol! Önző, rideg fráter!"-ne törődj velük.
Szeresd csak nyugodtan a kutyádat, azt a csillogó szemű, fáradhatatlan barátodat, aki nem kér a barátságáért mást és többet, mint valamilyen szerény koncot, és egy-egy simogatást.
Ne hidd, hogy gyöngédség, önzés késztet az állatokat szeretni.
Testvéreink Ők, s ugyanabban a műhelyben készültek, mint az ember, s értelmük is van, néha bonyolultabb, és finomabb, mint a legtöbb embernek.
Mások nevezzék gyöngeségnek az állatszeretetet, gúnyoljanak ezért, Te sétálj csak a kutyáddal.
Jó társaságban maradsz, s Isten tudja ezt! / Márai Sándor: Füveskönyv /
József Attila
TUDOD, HOGY NINCS BOCSÁNAT
Tudod, hogy nincs bocsánat,hiába hát a bánat.
Légy, ami lennél: férfi.
A fű kinő utánad.
A bűn az nem lesz könnyebb,
hiába hull a könnyed.
Hogy bizonyság vagy erre,
legalább azt köszönjed.
Ne vádolj, ne fogadkozz,
ne légy komisz magadhoz,
ne hódolj és ne hódits,
ne csatlakozz a hadhoz.
Maradj fölöslegesnek,
a titkokat ne lesd meg.
S ezt az emberiséget,
hisz ember vagy, ne vesd meg.
Emlékezz, hogy hörögtél
s hiába könyörögtél.
Hamis tanúvá lettél
saját igaz pörödnél.
Atyát hivtál elesten,
embert, ha nincsen isten.
S romlott kölkökre leltél
pszichoanalizisben.
Hittél a könnyü szóknak,
fizetett pártfogóknak
s lásd, soha, soha senki
nem mondta, hogy te jó vagy.
Megcsaltak, úgy szerettek,
csaltál s igy nem szerethetsz.
Most hát a töltött fegyvert
szoritsd üres szivedhez.
Vagy vess el minden elvet
s még remélj hű szerelmet,
hisz mint a kutya hinnél
abban, ki bízna benned.
1937. július-augusztus
Szép estét,jó pihenést
BRAIN STORMING:
ŐSZINTESÉG
Magamnak beismerem:
Magamat jól ismerem,
De másnak elmondani nem is merem,
Mert az őszinteség mélységes verem,
Honnan az ember magát jól látva
Tekinthet a világra.
De sokszor a világot nem látva,
Lelkét másoknak kitárva
Zuhanhat mélyre a homályba,
Hol másoknak köszönhetően
- Kiket nem is látott -
Megismerhet
Egy teljesen más világot,
Mely minden magából adottat
Szigorúan megadóztat,
Mint haszonként és eszközként kezelve
Tekint az őszinte személyre,
Aki olyan mint a természet:
Akit egy gyöngéd szó
Magából kivetkőztet,
Aki mindent megmutat magából:
Nem érdekből, csak úgy magától.
Mert a világot úgy szereti ahogy van:
Ahogy a kezdetektől van, adottan.
Az őszinte szó, - ha az -
Drága kincs.
Lehetne, de
Mértéke nincs
Ha lenne, már nem az lenne, ami
Hanem csak értékes, ritka holmi,
Amit adnak-vesznek az emberek,
Amit csak adni biztosan,
De kapni nemigen lehet,
Mivel a hazugság - az édes múzsa -
Az őszintét a mélybe húzza,
Majd a helyébe lépve
Csalja a szemlélőt mindig lépre.
Mi végre hát az Őszinte léte?
Az, hogy szeretni csak őszintén lehet
Mert a hazug szeretet szeretőt és szeretettet
Egyaránt eltemet.
Ez a tanya ki tanyája,
Se akáca, se nyárfája.
Sehol egy fa, sehol árnyék,
Mert itt laknak Pató Pálék.
Lombos fák közt magyar tanya,
Tele kinccsel az udvara.
A nyárfasor, s akácliget,
Felvidítja szíveinket.
Ha így lenne minden tanyán,
Sosem lenne bánat talán.
/ Sajnos, nem tudom, ki a vers írója, de ha valaki ismeri, szívesen venném, ha megírná nekem./
Tóth Árpád:
A vén ligetben
A vén ligetben jártunk mi ketten,
Aludt a tölgy, a hárs, a nyár;
Hozzám simult félőn, ijedten,
S éreztem: nem a régi már.
Sebten suhantunk, halk volt a hangunk,
S csendes volt a szivünk nagyon,
És mégis csókba forrt az ajkunk
Azon a sápadt alkonyon.
Kezéből a fűre, könnyesen, gyűrve
Lehullott egy csöpp csipke-rom,
Fehéren és halkan röpült le,
Akár egy elhervadt szirom.
Szeme rámnézett kérdőn, búsan:
(Nincs búsabb szem, mint aki kérd)
Ily szomorúan, ily koldúsan
Mért hívtuk egymást ide? mért?
S mondta, hogy késő már az éj, s ő
Megy... mennie kell... s elfutott.
Hallottam haló zaját a lépcsőn,
S nem tudom, meddig álltam ott.
Aztán... le s fel jártam a parkban,
Mint aki valakire vár.
Gázolt a sarkam síró avarban,
S aludt a tölgy, a hárs, a nyár...
Az alkonyat a hegytetőkről
piros ajakkal
felhőpernyébe fú,
s élesztgeti
a rejtett parazsat,
melyet finom hamufátyol takar.
Egy fénysugár
hajszoltan jön nyugat felől,
két szárnyát összecsukja megremegve,
és lombra száll,
de súlya sok - tehernek -,
s a lomb lehull.
Lelkem! Vonulj,
s rejtőzz keblembe mélyen,
hogy téged ott
egyetlen fénysugár se érjen,
mert felborulsz.
Mert ősz van, ősz.
(Áprily L.)
ÁPRILY LAJOS
Ködös évszak előtt
Most gyűjtsd a fényt. Magas hegyekre menj,
ahol kékebb és ragyogóbb a menny.
A lelkedet csűr-szélességre tárd
és kéve-számra szedd a napsugárt.
Azt is, amit a nap búcsúzva ont,
ha arany küllőt vet a horizont,
s ott is, hol késő délutánokon
még megragyog fémsárga lombokon.
Sietni kell. Egy nap leszáll a köd
és szűkre fogja szemhatár-köröd.
S egy éj is jön, mely csillagfényt sem ad,
s évmilliókig nem lesz sugarad.
Szép délutánt
Kányádi Sándor
Távolodóban
távolra még ellát a szem
de a közeli apróságok
már a betűk is megkívánnak
félkarnyújtásnyi távolságot
és ködösül a távol is
heggyel az ég egybemosódik
és kezded el-elhagyogatni
fontosnak vélt vinnivalóid
süllyedőben emelkedőben
látod a foszló láthatárt is
osztogasd szét amid maradt
ingyen is átvisz ha ki átvisz
s hátra ne nézz kiket szeretsz
a maguk útján nem utánad
mendegélnek akaszd a fára
üresen maradt tarisznyádat
Nagyon aranyos vers köszönöm
Wass Albert: Az Antikrisztus és a pásztorok
(részlet)
"S mi az a második titok? - kérdezte a vándor gúnyosan.
- Hogy nincsen nagyobb öröm, mint adni. Adni azt, ami a mienk. Jó szívvel adni a testvéreinknek. Mindenkinek.
A vándor hallgatott, s tűnődve nézett maga elé. Aztán megkérdezte csöndesen, és már nem volt gúny a hangjában.
- De mit tudtok ti adni egymásnak? Ott fent a hegyen, ahol semmi sincsen? Hiszen senkinek sem lehet semmije, amit adhatna?
A vak felkacagott. Vidáman, derűsen, csengő kacagással.
- Jaj, de buta vagy te, Emánuel, jaj, de buta vagy! Hát azt hiszed te, hogy csak holmikat lehet adni, értéktelen, romlandó holmikat, mint amilyen a lábbeli, meg egy bicska, meg mit tudom én, mi?
- Földet is lehet adni - felelte a vándor kimérten, és kissé sértődötten -, birtokot, vagyont. Az, akinek volt, adhatott volna annak, akinek nem volt, és nem lett volna erőszakra szükség.
A vak arcán csodálkozás és döbbenet. Nem nevetett többé.
- Földet? - kérdezte szinte ijedten. - Miket beszélsz, Emánuel? Birtokot mondasz, vagyont. Nem érzed, hogy ezek csak üres szavak, hogy nem jelentenek semmit? Az ember csak azt adhatja, ami az övé. Ami benne van. A fejében vagy a szívében. A többit, azt csak Isten adhatja, mert az az Istené. Nem érted ezt?"
Szép napot kivánok mindenkinek!
Reviczky Gyula - Őszi remény
A nyár végső virága is lehull.
Az ég is ezt siratja: elborul.
E hervadás, e gyász úgy fáj neki!
Csak hullanak, egyre hullnak könnyei.
Fagyos mosollyal néz alá a nap,
S az égen olyan álmosan halad.
Nincs dal az erdőn, letarolt a rét,
Miért pazarolná fényét, melegét?
De a midőn vidám szüretelők
Felett halad, mosolygó képet ölt,
Miként ha szólna: "Vígan legyetek,
A hervadást úgyis megéritek!"
De véget ér a végső vigalom:
A szél süvít be ajtón, ablakon.
Azt mondja: "Nincs virág, meghalt a nyár!
Nem lesz derüs, meleg, soha már!"
Lesz! Mert a föld csak alszik, nem halott,
Megtérnek napsugár, madárdalok.
És akárhányszor lesz még kikelet,
Rózsás napok, napfényes ég, meleg!
Varró Dániel - Bádatos dapok
Hideg dovebber dzsípős szele jő
biatta bost bidded bező kopár,
oda az egyhe, őszies idő,
s elbúlt a Gyár.
Deb tudob, bilyen erős akarat
lelkesít, hogy daloljod bég a száj,
bégis dalolok, bitt a badarak,
bert hát buszáj.
Bost búcsú déked, trillázó patak,
ti rózsák, badarak, te tarka rét,
búcsú déktek, artikulált szavak,
áldott beszéd!
Zöld gyep, árgyas erdő, búcsú déked,
búcsú déked, vidáb, gyári lagzi,
begtört szívvel sebbi bást deb kérek,
csak hogy - hapci!!!
Figyelj és hallgass meg
Ha arra kérlek, hogy hallgass meg,
És te úgy érzed, hogy valamit tenned kell,
Hogy a problémám megoldódjon,
Bocsáss meg, de én úgy érzem, hogy te süket vagy.
Nem kértem mást, csak hogy figyelj és hallgass meg.
Nem kértem, hogy tanácsolj, sem hogy tegyél.
Nem kértem mást, csak hogy figyelj, és hallgass meg.
Nem vagyok tehetetlen, csak gyönge és elesett.
Amikor teszel valamit helyettem,
Amit nekem kellene megtennem,
Csak megerősíted a gyöngeségemet és félelmemet.
De ha elfogadod, hogy úgy érezzek, ahogy érzek,
- Még ha ez az érzés számodra érthetetlen is -
Lehetővé teszed számomra, hogy megvizsgáljam,
És értelmet adjak az értelmetlennek.
S ha ez megtörtént, a válasz világossá válik,
Tanácsra nincs szükség.
Talán ezért használ sok embernek az imádság.
Mert Isten nem ad tanácsot, sem megoldást.
Csak figyel és hallgat.
A többit ránk bízza.
Tehát te is, kérlek, figyelj rám és hallgass meg.
És ha szólni akarsz, várj egy picit.
Akkor majd én is tudok rád figyelni.
- Kérek egy hamburgert, sült krumplit és egy Coca-Colát.
Majd megkérdezi a struccot:
- És te?
- Ugyanazt - így a strucc. Néhány perc múlva a pincérnő visszatér a
rendeléssel és a számlával.
- 6 dollár 40 - mondja. A férfi belenyúl a zsebébe és átadja a pontos
összeget.
A következő nap újra bejönnek, ugyanazt rendelik, és ugyanúgy kifizeti a
férfi a pontos összeget. A következő. napokban ugyanez megismétlődik még négy-öt alkalommal. Egy péntek este ismét megjelennek.
- A szokásosat? - kérdezi a pincérnő.
- Nem, ma péntek van, kérnék egy steaket és tört krumplit - közli a
férfi, és a strucchoz fordul:
- És te?
- Ugyanazt - hangzik a válasz.
Néhány perc múlva a pincérnő visszatér a rendeléssel és közli a számla
összegét:
- 32 dollár 50.
A férfi belenyúl a zsebébe, és ismét átadja a pontos összeget.
A pincérnő nem tudja visszatartani a kíváncsiságát és megkérdezi:
- Bocsásson meg, uram, hogy lehet az, hogy önnél mindig a pontos összeg
van?
- Évekkel ezelőtt kitakarítottam a padlást és találtam egy öreg lámpát.
Megdörzsöltem, kijött belőle egy jó tündér és felajánlotta, hogy
teljesíti két kívánságomat. Az első kívánságom az volt, ha valaha is kell
fizetnem valamiért, mindig legyen a zsebemben a pontos összeg.
- Briliáns, más emberek kértek volna egymillió dollárt, de így maga
gazdag fog maradni egész életén át.
- Ez így igaz, mindegy, hogy egy liter tej vagy egy Rolls-Royce, az
összeg mindig ott van, ha kell.
- Megkérdezhetem, hogy kerül ide a strucc?
- A második kívánságom egy feltűnően magas pipi volt, hosszú, izmos
combokkal.
Jó éjszakát kívánok!
"Utolsó leheletemmel is köszönöm a sorsnak, hogy ember voltam és az értelem egy szikrája világított az én homályos lelkemben is. Láttam a földet, az eget, az évszakokat. Megismertem a szerelmet, a valóság töredékeit, a vágyakat és a csalódásokat. A földön éltem és lassan felderültem. Egy napon meghalok: s ez is milyen csodálatosan rendjén való és egyszerű! Történhetett velem más, jobb, nagyszerűbb? Nem történhetett.
Megéltem a legtöbbet és a legnagyszerűbbet, az emberi sorsot.
Márai SándorMás és jobb nem is történhetett velem."
További kellemes estét
"Merj álmodni,mert az álmok álmodói meglátják a holnapot.
Merj kívánni, mert a kívánság a remény forrása,
s a remény éltet bennünket.
Merj nyúlni olyan dolgokért, amit senki más nem lát.
Ne félj olyat látni, amit senki más nem lát.
Higgy a szívedben és saját jóságodban, mert ha így teszel, mások is ezekben fognak hinni.
Higgy a csodában, mert teli van vele az élet.
De ami a legfontosabb, hogy higgy önmagadban...
mert odabenn a lelkedben rejtőzik a csoda, a remény, a szeretet és a holnap álmai."