Az nlc. fórumon 20 éves fennállása óta közel 300 ezer témában indult csevegés, és több mint 1 millió hozzászólás született. A Facebook megjelenése és térhódítása miatt azonban azt tapasztaltuk, hogy a beszélgetések nagyrésze áttevődött a közösségi médiába, ezért úgy döntöttünk, a fórumot hibernáljuk, ezentúl csak olvasása lehetséges. Új hozzászólást és témát nem tudtok indítani, azonban a régi beszélgetéseket továbbra is megtaláljátok.

Kérd és megadatik

naju
Létrehozva: 2007. május 30. 16:09
Sziasztok!

Olyan emberekkel szeretnék beszélgetni, akik olvasták vagy már hallottak a következő című könyvet:
Esther és Jerry Hicks: Kérd és megadatik! (Bárki lehetsz, bármit megtehetsz, és bármire szert tehetsz!)
És van kedvük a tapasztalatokat megosztani egymással és velem.
Aki nem ismerné röviden leírom, mire számíthat, ha elolvassa. A vonzás törvényéről szól, amire gondolsz, azt vonzod be az életedbe. De ezen tudsz változtatni, ha akarsz és olyan dolgokat vonzol be, amire előtte nem is számítottál, avagy hogyan érjünk el bármit (bármit!), életünk bármely területén, élvezettel és könnyedén.
A könyvben nekem az tetszett a legjobban, hogy különböző gyakorlatokkal megmutatja, hogyan kell a föld fellett járni 5 cm-rel és boldognak lenni a cél eléréséig.
  1. Torolt_felhasznalo_770932
    Torolt_felhasznalo_770932
    2009. január 27. 17:516751.

    Basszus, hogy ez sajnos mennyire igaz ma rám!

    Fölmondtak a munkahelyemen. De az az igazság, hogy hetek óta úgy éreztem már, hogy nem találom ott a helyem, és hogy gyalázat, amit magammal művelek (tudniillik, hogy olyan dolgot próbálok magamra erőltetni, ami iszonyúan távol áll tőlem, és már hosszú, hosszú évek óta). Ez igaz, erre rájöttem. Továbbá ez a munkahely, fura, ellentmondásos módon, de olyan emberi tartást adott nekem, amilyen még soha életemben nem volt.

    Viszont miből fogok most megélni?

    előzmény:
    szivárvány50 (6722)
    2009-01-26  08:09
  2. Torolt_felhasznalo_179820
    Torolt_felhasznalo_179820
    2009. január 27. 17:296750.

    ..."hogyan döntsem el azt, hogy tényleg akarom-e azt amit kigondoltam vagy mégsem?"

     

     

    Szia! 

     

     

    Szerintem kepzeld el, hogy milyen lenne e nelkul a dolog nelkul az eleted. De nem felteteles modban, hogy: "Mi lenne, ha...", hanem kesz tenykent kezelve azt, hogy nincs. Eld bele magad, hogy az eletedet ugy eled, hogy ez a bizonyos dolog nincs! Meglatod, hogy milyen erzeseket, erzelmeket valt ki beloled... Ez nekem sokszor segiteni szokott, remelem neked is fog.  

     

                

     

    előzmény:
    naju (6738)
    2009-01-27  08:23
  3. 2009. január 27. 16:156749.
    kipróbálom, nem veszíthetek
    előzmény:
    biobio1 (6748)
    2009-01-27  15:42
  4. 2009. január 27. 15:426748.
    Hát erre nehéz válaszolni, nem igen tudom mire gondolsz. Érzel lelkesedést ha rá gondolsz? vagy valami mást? Ha csak egyszerűen bizonytalan vagy, akkor kérjél megerősítést még, hogy jó úton haladsz. (szerintem)
    előzmény:
    naju (6738)
    2009-01-27  08:23
  5. 2009. január 27. 14:506747.

    Holnap, azaz január 28-án, szerdán 30%-os kedvezménnyel lehet rendelni több mint 150 ezoterikus könyv közül a bookline-on.

     

    előzmény:
    Torolt_felhasznalo_603598 (0)
     
  6. Torolt_felhasznalo_978031
    Torolt_felhasznalo_978031
    2009. január 27. 14:106746.

    Szia!

     

    Engem érdekelne az ajánlat, priviben írtam e-mail címet is.

    Előre is köszi!

    előzmény:
    emeraldeyes (6745)
    2009-01-27  13:53
  7. 2009. január 27. 13:536745.

    Nekem megvan a könyv - kicsit béna word formátumban, valószínűleg pdf-ből konvertálták.

    Régebben töltöttem le, de még nem olvastam el.

    Ha priviben kapok email címet, elküldöm.

    előzmény:
    naju (6738)
    2009-01-27  08:23
  8. 2009. január 27. 13:436744.

    Ez valóban gyönyörű!

    Használd egészséggel, érezd magad jól benne!

    előzmény:
    biobio1 (6739)
    2009-01-27  12:28
  9. 2009. január 27. 13:276743.

    Én ilyenkor mindig az IDŐre hagyom a döntést és erre megoldást is szokott adni . Én ezt tudom csak mondani.......és erre kell nekem is hagyatkozni, mert én is hasonló helyzetben vagyok. Nem tudok sem előre, sem hátra menni, csak várni....várni....várni.....csak tudnám már, hogy miért  ?

    előzmény:
    naju (6738)
    2009-01-27  08:23
  10. 2009. január 27. 12:586742.
    néztem a canadahun.com oldalon valamikor fenn volt, de a data-ról már törölték
    előzmény:
    biobio1 (6740)
    2009-01-27  12:31
  11. 2009. január 27. 12:556741.

    húúúúúúúúúú

    Ez gyönyörű!!!!!!!!!!!!!!!!!

    előzmény:
    biobio1 (6739)
    2009-01-27  12:28
  12. 2009. január 27. 12:316740.
    Erre a könyvre én is sokáig vadásztam de sehonnan nem tudtam letölteni. Karácsonyra rendelte meg a lányom a netről. egyébként jó a könyv, nekem tetszett. Hátha megvan valakinek elektronikus formában.
    előzmény:
    naju (6738)
    2009-01-27  08:23
  13. 2009. január 27. 12:286739.
    Köszi, naju! Remélem így sikerült.
    előzmény:
    Torolt_felhasznalo_603598 (0)
     
  14. 2009. január 27. 08:236738.

    Sziasztok!

     

    Jó reggelt és hoztam pár frissítőt!

    Ma is egy csodálatos napunk van!!!

    Fél hét óta olvasgatok itt a neten, de mindig innen indulok ki. Most is olyan dologhoz jutottam el, amire szükségem van. Szeretnék egy dvd felvevőt, találtam egy olyan játékot, amivel most 200.000,- ft értékben lehet választani magamnak ajándékot (irritálnak a felugró reklámok, tudatosan nem nézem meg ezeket) de most vonzott. Ti is játszhattok a kirakat oldalon van Valentin napi játék.

    Keresek egy könyvet és a kedvenc lelőhelyem az esnips.com nem hozza be, ha megvan valakinek légyszi küldje át e-mailben. A könyv címe: Napoleon Hill: Gondolkozz és gazdagodj. Előre is köszi.

    Tegnap újabb töltést kaptam az egyik vágyam iránt, egy számomra fontos ember aki nagy szerepet játszik a vágyamban, kedvező véleményt mondott róla. Szerintetek hogyan döntsem el azt, hogy tényleg akarom-e azt amit kigondoltam vagy mégsem? Tudom, hogy a szívemre kell hallgatnom, de most nem hallok semmit....

    Legyen olyan napotok amilyet teremtettek magatoknak.

    előzmény:
    Torolt_felhasznalo_603598 (0)
     
  15. 2009. január 27. 07:516737.

    szép reggelt Mindenkinek!

     

    "JANUÁR 27

     

    Fogadd magadhoz a nehéz időket is

     

    Fogadd el azt, ami ma érkezik hozzád. Mindenben óriási gazdagságra lelhetsz, még azokban az időszakokban is, amelyek kellemetlennek látszanak a számodra. Persze szeretnénk mielőbb túllépni ezeken az időszakokon, ám valahányszor fájdalmas, zavarbaejtő, komor vagy nehéz élményekben van részünk, egy kicsit könnyebben tudunk bízni abban, hogy végül pozitív eredményre jutunk.

    Amikor már úgy érzed, hogy maga a folyamat lebilincsel, mindent tanulási élményként használhatsz majd. Nem kell sok idő, és úgy nézhetsz egy bizonyos helyzetet, hogy felfedezed: miért kell megélned, s mit nyersz belőle.

     

    *

     

    Befogadom az élményt most,

    mint a tanulási folyamat részét."

     

    Továbbiszép napot Mindenkinek!

    Az enyém az!

    előzmény:
    Torolt_felhasznalo_603598 (0)
     
  16. 2009. január 26. 21:566736.

    It a kép a konyhámról. nem tudom mi látszik belőle, egy kissé sötét lett a kép.

    na, nem engedi feltölteni. azt írja, hogy " afeltöltött fájl mérete túl nagy, nagyobb mint 500 kB". Ilyenkor mit lehet csinálni?

    előzmény:
    Torolt_felhasznalo_603598 (0)
     
  17. 2009. január 26. 21:516735.
    Ez nagyon szééép! Köszi!
    előzmény:
    Napsi88 (6732)
    2009-01-26  20:15
  18. 2009. január 26. 21:496734.
    DE hát ez nagyszerű. hiszen ezek a legfontosabb dolgok. Én azért vágtam ki a "Pénz" szót, hogy legyen mindenre elegendő pénzem. És ez mostanában így is volt. Meg kivágtam az "egészség" szót is.  Arra emlékszem, hogy sokféle újságot nézegettem, és közben rájöttem, hogy nekem ezek a dolgok úgy igazán nem hiányoznak amivel tele vannak az újságok és próbálják sugallni, hogy csak az a valaki aki sportkocsival jár stb. De persze ha valakit az tesz boldoggá, akkor hajrá. Úgyhogy találomra kiválasztottam ezt a számot az újságok közül és elkezdtem vagdosni belőle a képeket, illetve szavakat amelyek fontosak voltak nekem.
    előzmény:
    Torolt_felhasznalo_149627 (6730)
    2009-01-26  17:59
  19. 2009. január 26. 21:426733.

    http://avonzastorvenye.hu/mi_van_ha_nem_latom.php

     

     

    Az utolsó mondat nagyon tetszik: Tudom és kész!

    előzmény:
    Torolt_felhasznalo_603598 (0)
     
  20. 2009. január 26. 20:156732.

    Ma minden percet szenvedéllyel töltök,

    Hogy a mát egy különleges

    Egy páratlan nappá tegyem az életemben

    Ma szembeszállok minden akadállyal,

    Amely az utamba áll,

    Bízva benne, hogy sikert aratok.

    Ma ellenállok a pesszimizmusnak

    És meghódítom a világot egy mosollyal

    És pozitív hozzáállással

    Mindig a legjobbat várom

    Ma minden megszokott feladatomat

    Fennkölt önkifejezésként végzem el

    Ma úgy töltöm az időt, hogy boldog legyek

    És ott hagyjam a lábnyomaimat,

    És jelenlétemet

    Mások szívében

     

    Ma meghívlak Téged,

    Hogy kezdjünk egy új korszakot

    Ahol álmodhatjuk,

    Hogy minden, amibe belefogunk lehetséges

    És mi meg is valósítjuk,

    Örömmel és méltósággal.

     

    Boldog napot és jobb holnapot kívánok!

    előzmény:
    Torolt_felhasznalo_603598 (0)
     
  21. 2009. január 26. 20:146731.

    Ma kitörlök a naplómból

    Két napot: a tegnapot és a holnapot

    A tegnapból tanultam

    A holnap pedig a következménye lesz annak,

    Amit ma teszek

    Ma azzal a meggyőződéssel

    Nézek szembe az élettel,

    Hogy ez a nap

    Soha többé nem fog visszatérni.

     

    A ma az utolsó lehetőség arra,

    Hogy intenzíven éljek

    Hiszen senki sem tud biztosítani arról,

    Hogy látni fogom a holnapi napfelkeltét.

    Ma elég bátor leszek ahhoz,

    Hogy ne halasszak el több alkalmat

    Csak egyetlen lehetőségem van érvényesülni

    Ma beruházok a legértékesebb

    Erőforrásomból: az időmből

    A legbizonytalanabb munkámba:

    Az életembe

    előzmény:
    Torolt_felhasznalo_603598 (0)
     
  22. Torolt_felhasznalo_149627
    Torolt_felhasznalo_149627
    2009. január 26. 17:596730.

    Szia Bio!

     

    Elővettem a "dobozom", és érdekes módon én nem tetttem bele semmi kézzel foghatót. azt hiszem nem találtam. Inkább szép kertet, családi fotót, egészséges ételeket, de mikor ezeket beletettem a boritékba, akkor nem konkrétan azt a bizonyos kertet kértem, hanem csak az örömöt, amit egy ilyen kert okoz. Jelképesen értelmeztem mindent, egészség, családi összetartás, békesség.

    Ez viszont mind bejött. Mind. Azért érdekes. Mostantól konkrét dolgokat is bele fogok tenni, olyant mint az új ülőgarnitúra, laminált padló, meg minden apróság.

    előzmény:
    biobio1 (6729)
    2009-01-26  16:32
  23. 2009. január 26. 16:326729.

    Azért csak nézd meg. Én is elővettem a mappát amibe a képeket raktam. Pakoltam egy szekrényben ott találtam rá. Én nem emlékeztem rá, hogy miket dobáltam anno a dobozba, úgyhogy megörültem neki. Egy magazinból (régi Maxima) vágtam ki ami tetszett. És meglepődtem. amiket megkaptam:

    - Vichy arckrém

    -konyhabútor

    - egy csinos blúz

    -nyaklánc

    -mosogatógép

    -fürdőszobafelújítás (volt erről egy cikk, csak a címet vágtam ki a képből)

    -Pénz ( ezt a szót is kivágtam)

    Szóval igen meglepődtem! Naju, de jó ötlet volt ez! tettem be még nyári utazást meg pár apróságot, inkább csak azért mert tetszett de igazából nem is volt rá szükségem.

    előzmény:
    Torolt_felhasznalo_149627 (6728)
    2009-01-26  15:19
  24. Torolt_felhasznalo_149627
    Torolt_felhasznalo_149627
    2009. január 26. 15:196728.

    Nekem sincs varázsdobozom

    de csinálok. Viszont van boritékom. Még tavaly pakolásztam bele dolgokat, azóta ki sem nyitottam. 

    Na most megyek és előveszem, de azt hiszem abból nekem semmi sem jött be

    előzmény:
    biobio1 (6727)
    2009-01-26  14:35
  25. 2009. január 26. 14:356727.
    Ez nagyon jó könyv, nekem megvan! Szégyeld magad, hogy még nem olvastad a "Kérd és megadatikot!" . Na, meg varázsdobozod sincs! Ez hallattlan!
    előzmény:
    Torolt_felhasznalo_411316 (6726)
    2009-01-26  14:12
  26. Torolt_felhasznalo_411316
    Torolt_felhasznalo_411316
    2009. január 26. 14:126726.
    Innen letölthető a " Mesterkulcs" pdf formátumba.
    előzmény:
    biobio1 (6719)
    2009-01-26  07:45
  27. Torolt_felhasznalo_411316
    Torolt_felhasznalo_411316
    2009. január 26. 14:096725.
    "Tegnap viszont a dobozban a vásárlás előtti két hónappal azelőtt beletett képet találtam meg és még a típusszám is megegyezett!! " - ez ténleg
    Minden esetre a kezdősebeséged bekapcsolja
    előzmény:
    naju (6716)
    2009-01-26  07:29
  28. Torolt_felhasznalo_411316
    Torolt_felhasznalo_411316
    2009. január 26. 14:076724.
    Nekem még nincs doboz . A kérd és megadatikot se olvastam még . De ezt itt edig senki nem vette észre
    De biobio1 jóvoltából mostmár elfogom olvasni.

    előzmény:
    Torolt_felhasznalo_663437 (6714)
    2009-01-25  23:38
  29. 2009. január 26. 08:296723.
    Szeretem ezt a munkát. Nem plussz munka, ez a 4 óra az egész napom elveszi, délelőtt 9-től délig, 2-től 4-ig. Heti 20 óra, hétfő-péntek rövidített.A 27 éves munkám alatt mindíg ügyfeles voltam, szeretek emberekkel foglalkozni.1200 ember fordul meg évente legalább egyszer az irodában, de van aki többször is bejön, mert szeret velünk beszélgetni Amikor még betegebb voltam, itthon voltam, de nem tett jót, főzés, háztartás........vén hárpiás nő lett belőlem
    előzmény:
    biobio1 (6718)
    2009-01-26  07:43
  30. 2009. január 26. 08:096722.

    szép reggelt Mindenkinek!

     

    "JANUÁR 26

     

    Az élet sohasem sugallja azt, hogy valami baj van velünk

     

    A világegyetem mindíg igyekszik megmutatni nekünk, hogy miként lehetünk többek annál, mint amik vagyunk. A fájdalmas leckék, amelyeket megélünk, elkerülhetetlenül azt bizonyítják, hogy nem bízunk önmagunkban, vagy azt, hogy nem szeretjük magunkat, vagy azt, hogy nem fejezzük ki őszintén magunkat és nem bánunk önmagunkkal méltó módon. Valamiért nem becsüljük eléggé az önmagunkkal meglévő kapcsolat értékét. A világegyetem megmutatja nekünk, miként juttathatjuk kifejezésre az erőnket, az igazságunkat, a kreativitásunkat, hogyan szerethetjük önmagunkat és hogyan bízhatunk önmagunkban még jobban.

     

    *

    Becsülöm magamat

    azért, ami vagyok. Nap mint nap

    egyre inkább önmagam leszek."

     

    További szép napot Mindenkinek!

    Az enyém az!

    előzmény:
    Torolt_felhasznalo_603598 (0)
     
  31. 2009. január 26. 07:566721.

    eszembe jutott még valami, győzzetek ma olvasni:

    a minap beszélgettem az egyik barátnőmmel, azon gondolkozik, hogy visszamegy Angliába, mert a férje ott dolgozik, a gyereknek is jó lenne ha ott járna iskolába, de sokáig sorolna a negatív érveket, de a legjobb érv amitől nekem felment a pumpám, az hogyha itt és ott lakna akkor boldog lenne. Miért? Bárhol boldog lehet az ember, ha akar.

    Feláldozná a saját életét a gyerekért és a férjéért, de tudja előre, hogy boldogtalan lenne. Jó ez? Miért? Mindenkinek a saját életét kell élnie. Sokáig kint éltek, de beteg lett a barátnőm és hazajött a szülőkhöz, azóta két éve itthon vannak, a férj meg kint.

    Én semmi pénzért nem hagynám el Mo-ot, mert itt is meg lehet élni, meg tudom teremteni azt amire vágyom!!! Csak a gondolkozás módomat kell átalakítanom, ami nem is olyan nehéz, ha akarom...

    előzmény:
    Torolt_felhasznalo_603598 (0)
     
  32. 2009. január 26. 07:476720.

    Szia!

    Nagyon örülök, hogy örülsz!!!  A rokkant nyugdíjadat meg ne bánjad, mert az egészség mindennél fontosabb!!! (én már csak tudom)

    A lényeg, hogy elindultál egy nagyon jó úton és vonzod be azokat a dolgokat amiket akarsz. De a legfontosabb, hogy tudatosan élsz!!!

    Ez a nem mindegy!!!

     

    Ajánlom mindenkinek, hogy hetente egyszer nézzétek meg a titok c. vagy más ebben a témában lévő filmet, mert nagyon meg tudja emelni a rezgésszinteteket és mindig találtok benne valami újdonságot!!!

    Én minden nap foglalkozom ezzel a témával olvasok, írok, siker naplót vezetek, kiegészítem a füzetembe leírt vágyakat, átolvasom őket, beleélem magam és HÁLÁt adok azért amim van (pl. egészség, meleg víz, fűtés, ki tudom fizetni a számláimat, bőséggel jön be pénz minden irányból,stb)

    Az élet szép és boldog!!!

    előzmény:
    szivárvány50 (6710)
    2009-01-25  21:21
  33. 2009. január 26. 07:436718.

    Szép jó reggelt mindenkinek!

     

    Naju: gratulálok a sikereidhez! Látjátok ezért jó leírni, hogy mire vágyunk vagy éppen ez a varázsdoboz. Annyi mindent elfelejt menet közben az ember. nagyon jó érzés lehetett, hogy szembesültél vele, mennyi minden valóra vált. nNekem is volt ilyen dobozom de nem tetszett (egyszerú cipősdoboz) és megváltam tőle. Beszerzek egy olyan igazi kincsesdobozt, hogy dísze legyen a szobának is.

    Lemon: szerintem az a lényeg, hogy neked szép legyen az a doboz, tök mindegy milyen . Én ráírtam, hogy "Ami ebben a dobozban van, az már VAN". Csak ki kell várni, amíg nálam mmegjelenik. Mondom, engem zavart a kinézete, de végül is bármi lehet. Ha szeretsz bütykölni, éppen fel is öltöztethetsz egy cipősdobozt ( én lusta voltam rá).

     

    Mindenkinek köszönöm a jókívánságokat! Most reggel lefényképeztem, majd a lányom felteszi.

    Szivárvány: Ez nagyon jó, hogy van plussz munkád. meg szerintem az is , hogy társaságban lehetsz. Jó a munkahelyed?

     

    előzmény:
    naju (6716)
    2009-01-26  07:29
  34. 2009. január 26. 07:346717.
    Az én dobozom cipős doboz nagyságú, mert ez volt itthon és ez tetszett. Csinálhatsz minél nagyobbat is, hogy lássa az univerzum, hogy a bőség felőli oldalról gondolkozol. Mert van bőven mindenből!!!
    előzmény:
    Torolt_felhasznalo_663437 (6714)
    2009-01-25  23:38
  35. 2009. január 26. 07:296716.

    Sziasztok!

    Jó reggelt és pár finomságot kívánok ma reggel nektek. 

    Ma is egy csodálatos napunk van!!! (ha akarjátok)

    LJ: a mosogatógépnek története van,amikor beletettem akkor még nem gondolkoztam azon, hogy hogyan kívánom, csak egyszerűen szerettem volna. Aztán sokat fókuszáltam rá, ráadásul akkor csináltam az 5ről6ra tréninget, és ott is beépítettem a vágyaim közé. Majd két hónap múlva jött a karácsony és anyukámtól megkaptam. Ami érdekes volt a számomra, az az, hogy egyszer csak elindultunk vásárolni, azt tudtam, hogy bosch márka kell, de több lehetőségből is lehetett választani, és egyet amelyik a legszimpatikusabb volt, ráböktem és megvettük. Tegnap viszont a dobozban a vásárlás előtti két hónappal azelőtt beletett képet találtam meg és még a típusszám is megegyezett!!! Még ma is hihetetlen. Lehet, hogy ki kellene tennem a falra, hogy emlékeztessen rá, később is?

    Visszatérve a kérdésedre, hogy a vágy vagy a hit a fontosabb?  Szerintem elsősorban a vágynak kell kialakulnia és ha nagyon akarod, akkor a hit is jön egy idő múlva, és megy minden mint a karika csapás. Azért az elengedésről se felejtkezzetek el. Mert ha görcsösen akarod, vagy a hiányára gondolsz akkor nem fog sikerülni.

    Más: tegnap meghallgattam a titok film szövegét (magnóról míg főztem) már lassan tudom kívülről, de még mindig feltölt és mindig van benne egy olyan rész, ami éppen megfog és figyelnem kell rá.

    Legyen olyan napotok amilyet teremtettek magatoknak!!!

    előzmény:
    Torolt_felhasznalo_663437 (6713)
    2009-01-25  23:37
  36. 2009. január 26. 00:066715.

    Sziasztok!

     

    Valaki el tudná küldeni nekem a topicnyitó által említett " Kérd és megadatik " c. könyvet e-book formában?

     

    Hálás lennék érte

    E-mail címet priviben adnék, mert még SPAM mentes a postafiók

    előzmény:
    naju (1)
    2007-05-30  16:09
  37. Torolt_felhasznalo_770932
    Torolt_felhasznalo_770932
    2009. január 25. 23:386714.

    Ja, és még egy nagyon hülye kérdés. (Bety, lehet nevetni )

    A doboz kicsi, vagy nagy, szóval, mekkora?

    előzmény:
    Torolt_felhasznalo_663437 (6713)
    2009-01-25  23:37
  38. Torolt_felhasznalo_770932
    Torolt_felhasznalo_770932
    2009. január 25. 23:376713.

    Föltehetek egy nagyon gázos kérdést? Isten bizony nem provokációnak szánom.

    Amikor beletetted a dobozba, amit most visszanéztél, mennyire hittél benne, hogy megvalósul? A vágyad volt inkább erős, vagy a hited is?

    Ezt saját magam miatt kérdezem.

    előzmény:
    naju (6708)
    2009-01-25  18:16
  39. 2009. január 25. 21:446712.

    Három évvel ezelőtt lett nekem is olyan konyhám, amit 2 évig terveztem,illetve elképzeltem. Napról napra az az érzés uralkodott rajtam, hogy meglesz! Nem foglakoztam a hogyannal. Akkor még nem ismertem a Vonzás Törvényét, nem olvastam hasonló könyveket, csak úgy spontán.Érdekes dolog ez számomra. Ha valamit görcsösen akarok sohasem sikerül

    Érezd jól magad az új konyhádban!

    előzmény:
    biobio1 (6704)
    2009-01-25  10:18
  40. Torolt_felhasznalo_179820
    Torolt_felhasznalo_179820
    2009. január 25. 21:286711.

    ..."dolgok 95 %-át már megkaptam."

     

    Ez igen!!!! Gratulalok!!!

    előzmény:
    naju (6708)
    2009-01-25  18:16
  41. 2009. január 25. 21:216710.

    Sziasztok!

     

    Most értem haza, bocs a késői jelentkezésért!

    A munkahelyem maradt!Ma volt közgyűlés és kétes volt a tovább!

    Hálás vagyok, hogy havi 30,000-ft-ért van napi négy órás munkám!

    Több a semminél.Annak örülök, hogy egészséges vagyok. Egyenlőre ennyit birok. A rokkant nyugdíjam decembertől megszünt

    Másodfokon is elutasítottak.

    Szép az élet, örüljünk a mának!

    előzmény:
    Torolt_felhasznalo_603598 (0)
     
  42. 2009. január 25. 18:176709.

    helyesbítek az egyik az én fiam volt a másik a barátnőm lánya, de nem fontos.

     

    Ha kézzel fogható könyvet szeretnél, írjál privit és megoldjuk a dolgot.

    előzmény:
    Torolt_felhasznalo_179820 (6706)
    2009-01-25  17:27
  43. 2009. január 25. 18:166708.

    Most volt egy kis időm, és kipakoltam a varázsdobozomat. Ledöbbentem amit benne találtam, az esetek vagyis a képeken lévő dolgok 95 %-át már megkaptam. Kisebb nagyobb dolgok. Érdekességképpen megemlítem, hogy a mosogatógépem pont olyan amit beraktam de még a típus száma is egyezik. Ez hihetetlen, még oda is vittem a géphez és pontosan megegyezik. A megmaradt 5 % pedig olyan dolog amit igazán nem is volt rá szükségem. De azért is jó volt átnézni, mert Alexnek (kisebbik fiam) nem sokára névnapja lesz, és legalább megbeszéltük, hogy ő mire vágyik, sőt még a nagymamáknak is adtunk ötletet.

    Más: délelőtt séta közben Alex látott gyerekeket játszani távirányítós autóval, persze nekünk is van kettő is, de mind a kettő rossz. Páromat befűztem, hogy csinálja meg legalább az egyiket, mert anyu ugyanilyen gagyit fog venni, ha nem jó. Páromnak sikerült mind a kettőt megcsinálni, így valami mást választhat az Alex. Már csak az elemeket kell feltölteni, annyi elemet esznek a játékok, hogy az szörnyű, de bevásároltam tölthető elemeket, hogy ne szennyezem a környezetet, és  csak olyan játékot vagyok hajlandó venni amibe ceruza vagy AAA-s elem kell.

    Legyen nagyon szép estétek!!!

    előzmény:
    Torolt_felhasznalo_179820 (6706)
    2009-01-25  17:27
  44. 2009. január 25. 18:046707.
    képet kérek!!!!
    előzmény:
    biobio1 (6704)
    2009-01-25  10:18
  45. Torolt_felhasznalo_179820
    Torolt_felhasznalo_179820
    2009. január 25. 17:276706.

    Szia!

     

     

    Nagyon koszonom a segitseget! Irorszagbol irok, amolyan "ujrakezdo" AK-s vagyok. Veletlenul "botlottam" a topikodba es a hsz-eket olvasva egyre jobban kezdtek erdekelni az altalatok emlitett konyvek, foleg a Kerd es megadatik! Remelem hamarosan nekem is olyan sikereim lesznek, mint nektek.  

     

     

    Meg egyszer kosszi!

    Tovabbi szep napot! 

     

     

    u.i.: Kulon tetszett, amit a baratnod gyerekeirol es a varazsdobozodrol irtal... 

    előzmény:
    naju (6701)
    2009-01-25  08:21
  46. 2009. január 25. 10:276705.
    előzmény:
    biobio1 (6704)
    2009-01-25  10:18
  47. 2009. január 25. 10:186704.

    Szia! Erre nagyon kíváncsi vagyok, feltétlenül írd meg, légyszi.

    vannak dolgok, amire én is nagyon koncentrálok és vizualizálom, de úgy tartom jónak, hogy egyenlőre nem beszélek róla senkinek, szerintem te is jól tetted. Sok minden tudja befolyásolni az embert és ez nem jó, mert megnehezíti a dolgunkat. szóval írjál!

     

    Más: készen lett tegnap a konyhabútorunk, nagyon szép, és hálás vagyok érte, hogy megvalósult a vágyam.

    előzmény:
    szivárvány50 (6699)
    2009-01-25  07:25
  48. Torolt_felhasznalo_878007
    Torolt_felhasznalo_878007
    2009. január 25. 08:266703.
    előzmény:
    naju (6701)
    2009-01-25  08:21
  49. 2009. január 25. 08:226702.
    várjuk a beszámolót este? vagyis én csak holnap reggel olvasom, de akkor is várom
    előzmény:
    szivárvány50 (6699)
    2009-01-25  07:25

Címlap

top