Az nlc. fórumon 20 éves fennállása óta közel 300 ezer témában indult csevegés, és több mint 1 millió hozzászólás született. A Facebook megjelenése és térhódítása miatt azonban azt tapasztaltuk, hogy a beszélgetések nagyrésze áttevődött a közösségi médiába, ezért úgy döntöttünk, a fórumot hibernáljuk, ezentúl csak olvasása lehetséges. Új hozzászólást és témát nem tudtok indítani, azonban a régi beszélgetéseket továbbra is megtaláljátok.
Kérd és megadatik
Létrehozva: 2007. május 30. 16:09
Sziasztok!
Olyan emberekkel szeretnék beszélgetni, akik olvasták vagy már hallottak a következő című könyvet:
Esther és Jerry Hicks: Kérd és megadatik! (Bárki lehetsz, bármit megtehetsz, és bármire szert tehetsz!)
És van kedvük a tapasztalatokat megosztani egymással és velem.
Aki nem ismerné röviden leírom, mire számíthat, ha elolvassa. A vonzás törvényéről szól, amire gondolsz, azt vonzod be az életedbe. De ezen tudsz változtatni, ha akarsz és olyan dolgokat vonzol be, amire előtte nem is számítottál, avagy hogyan érjünk el bármit (bármit!), életünk bármely területén, élvezettel és könnyedén.
A könyvben nekem az tetszett a legjobban, hogy különböző gyakorlatokkal megmutatja, hogyan kell a föld fellett járni 5 cm-rel és boldognak lenni a cél eléréséig.
Olyan emberekkel szeretnék beszélgetni, akik olvasták vagy már hallottak a következő című könyvet:
Esther és Jerry Hicks: Kérd és megadatik! (Bárki lehetsz, bármit megtehetsz, és bármire szert tehetsz!)
És van kedvük a tapasztalatokat megosztani egymással és velem.
Aki nem ismerné röviden leírom, mire számíthat, ha elolvassa. A vonzás törvényéről szól, amire gondolsz, azt vonzod be az életedbe. De ezen tudsz változtatni, ha akarsz és olyan dolgokat vonzol be, amire előtte nem is számítottál, avagy hogyan érjünk el bármit (bármit!), életünk bármely területén, élvezettel és könnyedén.
A könyvben nekem az tetszett a legjobban, hogy különböző gyakorlatokkal megmutatja, hogyan kell a föld fellett járni 5 cm-rel és boldognak lenni a cél eléréséig.
Atyaúristen, teljesen le vagyok döbbenve!
Ebben a könyvben szó van arról a vízfotózásról, ami a Mi a csudát tudunk a világról első részében is volt! (az a kiállítás, amit a nő nézett).
Oké!
Meg is nyitottam a pdf-et. Először kicsit megrémültem, mert láttam, hogy 98 oldal, de látom, hogy szép nagy betű, így teljesen oké.
Eddig még csak egy könyvet tudtam végigolvasni számítógépről, azt is részletekben. De ezt nem lesz nehéz.
Különben lett egy iszonyúan hülye babonám, nyugodtan nevessetek rajta, ha viccesnek hangzik, nekem nagyon abszurd, de...
Szóval nyáron volt egy mhelyem, amelyikre nem tudtam, hogy akarom-e, vagy sem. Nagy nehézségek árán tanultam be (szintén rögzítés), keményen, de aztán meglett az eredménye. (Akkor már nagyon erősen kétségeim voltak, hogy nekem valóban továbbra is rögzítenem kell-e, vagy sem, de úgy véltem, nincs más választásom. Egyébként, mikor odakerültem, közvetlenül azelőtt egy nappal vettem meg a könyvet, és olvasni meg kicsit később, és nagyon-nagyon lassan haladtam vele, mint említettem volt.) Szóval a második hónap közepén kaptam az új mobilomat, amiben fényképezőgép van.
Ezzel később le is fotóztam az akkori munkahelyemet kívülről. Fura érzés volt: mintha valóban "kívül kerültem volna" rajta, azáltal, hogy lefotóztam. Mégpedig lelkileg "kívül". Ismertem ezt az érzést, mert még jó pár évvel azelőtt volt egy mhelyem egy nagyon szép helyen, folyóparton, de nagyon nem jól éreztem ott magam, és lelkileg akkor lettem túl rajta, mikor fél évvel az ottani felmondásom után a folyó másik partjára átmentem, és onnan néztem az egykori helyet.
A lényeg, hogy az a hely, amit lefotóztam, hamarosan a múlté lett, pedig "tudatosan" nem mertem volna soha otthagyni, de úgy alakult, hogy a hely nem tudott elég munkát biztosítani, és kénytelen voltam más után nézni. Így jött be ez a hely, ahonnan most elküldtek, különben elég sok küszködés árán és után. Hozzátenném, hogy egy akkori sikertelen, bár nagyon kellemes állásinterjú során derült ki számomra, hogy az egyik legrosszabb tulajdonságom a határozatlanságom, a döntésképtelenségem. Az állandó hezitálás, hogy jól döntök-e. Mert a (férfi) munkaadó megkérdezte a születési hó-napomat, és mondta, hogy hát, tipikus Mérleg vagyok, le se tagadhatnám, és mikor később nem tudtam határozott választ adni valamire, mondta a másik interjúztatónak, hogy látszik, ez is mennyire tipikus reakció részemről.
Azóta eltelt már pár hónap, és mikor újra eszembe jutott, akkor esett le, hogy ez az egyik olyan vonásom, aminek köszönhetően jó pár kardinális hibát elkövettem, fordulópont-szerű részeknél az életemben.
Az eredeti témához visszatérve, ezt a helyet, ahonnan most elküldtek, is lefotóztam! De csak azért, mert annyira meghökkentő látvány. Meg akartam mutatni anyukáméknak. Mikor fotóztam a mobilommal, volt bennem egy hülye ellenérzés, hogy a másik helyet is lefényképeztem, és onnan is elkerültem, vajon most nem egy hülyén működő "mágia" az, amit csinálok? Kezdem azt hinni, hogy az volt.
Soha többé nem fotózom le egyetlen majdani munkahelyemet sem!
"Az üzenetek mind itt vannak körülöttünk"Január 25.
Hálás vagyok írásodért!Végre helyre tudom tenni a dolgaimat
. A kevesebb fizetés többet ér ha a munkám boldoggá tesz.
Lehet, hogy megpróbálkozom ilyesmivel. Jó ötlet.
A másik lehetőség:
Van egy-két "időhúzó" ötletem, amivel talán el-evickélhetek egy darabig (ha bejönnek). Esetleg közben megreszkírozhatok valamilyen újságíró-iskolát (bár nem tudom, mennyibe kerül). Hátha. Volt egy ismerősöm 4 éve, aki akkoriban fejezett be egy ilyet, bár azt nem tudtam meg, hogy később sikerült-e kamatoztatnia az ott tanultakat.
OKéééééé! Ez jó ötlet, eszembe se jutott!
Még maradok egy kicsit, aztán megyek aludni, nem akarom eltolni a ciklusomat. Mondjuk, egyébként ebben a munkában, ahonnan most eljövök, az volt a leghorrorisztikusabb számomra, hogy minden nap 4.23-kor csörgött a vekkernek kinevezett mobiltelefonom. 4.37-kor nem volt mese, ki kellett kászálódnom, és készülődni kezdeni.
Köszi, már töltöm is!
Most vedd úgy, hogy küldtem egy nagy puszit!
Igen. Sokáig azt hittem egyébként magamról, hogy nekem az a bajom, hogy nem akarok igazán dolgozni. Viszont ennek ellentmondott az, mikor bizonyos munkákat olyannak éreztem, mint valami játék, és nagyon élveztem. (Pl. mikor finn nyelvű bolti blokkokat kellett rögzítenem, és teljesen odáig voltam az egésztől, meg hogy bizonyos szavaknak ki tudom következtetni a jelentését, ma is emlékszem arra a két szóra különben.)
Tehát az a lényeg, hogy én olyan munkát szeretnék, amit egyrészt teljesen úgy érzem, mintha csak játék volna, miközben viszont komoly értéket és profitot termelek általa. Normál munkaidőt szeretnék, viszont nem túl messze az otthonomtól. (Ami kicsit messze van a belvárostól.)
Másrészt pedig ez a munka legyen olyan, hogy szükség legyen benne az én alapvetően humán beállítottságomra, és meglehetősen szórt, mondhatni, széles körű tájékozottságomra. (Műveltséget nem nagyon mernék azért írni.) Adjon alkalmat időnként egyfajta "szellemi kalandozásra", "túrákra", úgy, hogy még éppen kihívás legyen, de azért mégis könnyedén tudjam teljesíteni, miközben tanulok, gazdagodom is általa. Valójában olyan legyen, hogy pontosan egybeessen az én saját belső fejlődési utammal, és erősítse fel azt, de hatványozottan, tehát sokszorozza meg, mint valami gyűjtőlencse.
Köszi, ragaszto, hogy mindezt kihoztad belőlem!
Innen letölthető.
Az 11017 hsz.
Szerencsére Pesten. 6 éve költöztem föl. 3 és fél évig volt egy stabil állásom, ezt most nem részletezném, hosszú történet. Azóta viszont egy káosz az egész téma...
Utána fogok nézni ennek a felnőttoktatásnak. Majdnem azt írtam, hogy hiányzik belőlem a gyakorlati érzék, de teljesen most már ez sem igaz. Valahogy másképp állok hozzá a dolgokhoz egy ideje, mint írtam, de még le kell tisztulnia a dolognak.
Én ezzel próbálkoztam korábban, de kevés sikerrel. Persze a racionális-önelemző, hagyományosan pszichologizáló módszerrel.
Ami nagyon furcsa, hogy talán pont a könyv hatására, mostanában teljesen másképp álltam hozzá mindenhez, magamhoz is. De ezt olyan hülye érzés leírni, valahogy még báb állapotban érzem magamban ezt az egészet.
pl. en szeretnek fel munkaidot dolgozni es teljes fizetest kapni. De, ha oszinte vagyok magamhoz, be kell vallanom, hogy en nem is olyan nagyon dolgozni akarok mint fizetest kapni. Akkor most vagy dolgozom fel munkaidot es a fizetest elfogadom amilyen es maradok ahol vagyok, vagy felvallalok olyan munkat ahol magas a fizetes, de azt, hogy egesz napom ramenjen szinten el kell fogadnom, ez pedig nem megy.
Tehat, szukseges egy belso nagytakaritas, meg kell talalnom es kijavitanom azt a teveset amit en helyesnek hittem eddig. Csak ezutan varhato, hogy pozitivabban alakuljonak a dolgok. Remelem, most erthetobb voltam szamodra.
"Így adódott, hogy még egy néhány dolgozatát megírtam helyette (egy kivételével mind ötös lett, az az egy négyes, mert egyértelmű volt, hogy kamu interjút írunk), végül a szakdolgozatát is, az is ötös lett (én nagyon rossznak tartottam egyébként, amit ezen címszó alatt összehoztam). (Nekem egyébként csak érettségim van, de sokak szerint tovább kellett volna tanulnom, csak most meg végképp nem tudom, hogy miből.)"
Hát te drágám keményen lebecsülöd magad! Úgy látom mások szépen megélnek a hátadon!
Nézz szét a neten ingyenes felnőttoktatás terén. Nem tudom merrefelé laksz, Pesten sok lehetőség van, nekem sajna messze van.
Jó. Nagyon szépen köszi!
Akkor valószínűleg én is képes vagyok rá. Mármint erre a meditációra.
Bocs, én próbálok ezen gondolkodni, de nem nagyon értem, hogy mire gondolsz pontosan.
Milyen értékrend?Nem, csak az érzés fontos, amit közben érzel. Amit szeretnél.
Meditálni pedig úgy szoktam, hogy este elalvás előtt teljesen kikapcsolom az elmém. Légzésre figyelek és valami szépet képzelek magam elé, vagy újabban csak élvezem az elalvás előtti állapotot.
az öti-hati program nekem nem ment. Majd naju ir erről többet. Nekem egy kötelezettség volt, bár igy utólag visszagondolva, azt hiszem sokat használt.
Szia,
meglehet, nem sokat segit az en eszrevetelem, de elgondolkodhatsz rola. Nekem ugy tunik, hogy vmikor tul nagy hevvel azonositottad magad egy olyan - a modern vilag szulte emberevel aki minden szempontbol szabad, akit nem gatolja a hagyomanyos elet stilus, aki a kulvilagra iranyult...De, amilyen te valojaban nem lehetsz, mert az a szerinted idealis szemelyiseg valamiben nagyon kulonbozik a te igazi enedtol.
Feltetelezem, hogy sok elavult allaspont, teves ertekrend gyulemlett fel- ami a mai szemelyisegedbe es korodba, kevesbbe illik bele.
Fiatal korunkban, mindannyian 'atirunk' magunknak a kulso vilagbol kulonbozo viselkedes es gondolkodas mintat. A kesobbiekben azonban szukseges mindig ujra es ujra atertekelni ezeket, hogy onmagunkka lehessunk nem pedig 'a mai idok diktalta szemelyiseg'.
Ez csak egy sajat eszrevetel volt, ugy tekints ra.
http://www.youtube.com/watch?v=WBG60dwSHOU
Megvan a tizparancsolat mp3-ban is ha adsz cimet átküldöm.
"végképp nem tudom, hogy miből"
mármint pénzileg értem. A szak, az most már nagyjából kezd tisztulni.
"Nekem ezet kellene felpörgetni, úgy hogy közben a békesség, magabiztosság megmaradjon."
Értem. De azt nem neked kell kitalálni, hogy hogyan, ugye?
Én mindig itt követtem el a hibát, mert én akartam kitalálni azt, hogy hogyan.
Ja, meg hogy mit élveztem még.
Több, mint 10 éve, még vidéken, egy rendőrőrsön dolgoztam, mint közhasznú alkalmazott. Na, ez is jellemző: ott sem éreztem igazán jól magam, és egy évig tartott a munka, utána végetért, nem volt rá pénz, hogy alkalmazzanak. Szerintem a kettő összefüggött. Az őrsön az egyetlen hivatásos női rendőr megkért, még viszonylag az elején az ott tartózkodásomnak, hogy segítsek legépelni az egyik dolgozatát, mert a főiskola művelődésszervező szakát végezte, hogy megkapja a hadnagyi rangot. Közben derült ki, miközben diktálta, hogy egy csomó idegen név nem volt helyesen leírva, és én azokat tudtam, hogy kell jól. Ezért később is megkért, hogy segítsek, én nagyon élveztem, meg közben magyaráztam is neki azzal kapcsolatban, amit írnom kellett, mert érdekelt, meg tudtam is róluk egyet-mást.
Fél év múlva sűrű bocsánatkérések közepette megkért, hogy írjam meg az egyik dolgozatát. Végül is nem volt nehéz, megcsináltam, bár fogalmam sem volt, hogy jól csinálom-e. Annyira jól sikerült, hogy a vizsgáztató tanár konkrétan rákérdezett, hogy ő írta-e, mert sejtette, hogy nem. A kolléganőm persze azt mondta, hogy egyik munkatársa besegített. (Ezért megint csak elnézést kért, mikor elmesélte nekem.) A vizsgabiztos állítólag azt felelte, hogy akkor üdvözöl, mert ilyen dolgozatot még a nappalisaitól sem kapott. Így adódott, hogy még egy néhány dolgozatát megírtam helyette (egy kivételével mind ötös lett, az az egy négyes, mert egyértelmű volt, hogy kamu interjút írunk), végül a szakdolgozatát is, az is ötös lett (én nagyon rossznak tartottam egyébként, amit ezen címszó alatt összehoztam). (Nekem egyébként csak érettségim van, de sokak szerint tovább kellett volna tanulnom, csak most meg végképp nem tudom, hogy miből.)
Hát, kábé ennyi az, amiben "jó vagyok", de szerintem abszolút nem meghatározható a dolog. Pontosabban: nekem egyelőre nem tűnik annak.
Annak alapján, amit leírtál, már kezdem sejteni, hol követtem el a hibát.
Te a hangulatot képzelted el a munkahelyeden. Én azt szerettem volna, hogy legyen egy olyan munkahelyem, ahol bejelentenek, rögzítői munkát végezhetek, viszonylag nyugis, és nem kell kiöltözni (azt utálom). És egy viszonylag normális fizetést. Ez megvolt, de sajnos megint tévesen fókuszáltam, nem azzal foglalkoztam, ami valójában a legfontosabb lenne számomra. Valószínűleg azért, mert tudat alatt nem tartottam magamat méltónak rá. Afféle "hol vagyok én attól" hozzáállás. Ez volt a legnagyobb hiba. Sőt, bűn. Nagyon rondán alábecsültem magamat. Azt az igazi önmagamat, akinek már régóta meg kellett volna adnom, amit szeretett volna: vagyis az igazi énemhez méltó munkát, amit valóban tudnék élvezni. Pontosabban nem is munkát, hanem olyasmit, amit HIVATÁSNAK érzek, legalább részben. Amivel kapcsolatban úgy érzem, hogy ki tudok benne teljesedni bizonyos értelemben véve.
"Volt egy kis öti hati próbálkozás, volt meditáció és valahogy kialakult."
Ez micsoda? Én úgy még nem meditáltam, hogy na most elhatározom, hogy meditálni fogok, de meditatív tudatállapotban szerintem már rengetegszer voltam. Mivel rögzítőként sokszor monoton a munka, plusz ugye, ott a képernyő, ezért szerintem aközben is. Lehet, hogy most már szándékosan is el kellene kezdeni. (Szerintem különben, mikor sokszor önvizsgálatot tartok, aközben is jellemző rám, hogy így elmerengek.)
Nekem az az igazi gondom, hogy én mindenekelőtt humán beállítottságú vagyok, ugyanakkor száraz, gépies munkát végeztem eddig. Volt, amikor találtam benne élvezetet egyébként. De az utóbbi időben kezdtem besokallni. Az a helyzet, hogy az utóbbi két évben nem volt állandó munkám, legfeljebb annak szánt munkák, amikben folyton csalódtam, illetve alkalminak is induló munkák. Valahogy mintha sehol sem találtam volna a helyem. Igazából nem is tudom pontosan, hogy mit akarok, hogy mi az, amiben valódi élvezetet találnék. Hogy mi az, amiben VALÓBAN élvezetet találnék. Voltak erre persze az életemben villanásszerű példák, de azok közül csak egy volt konkrétan munka, és az is alkalmi jellegű. Egy komplett könyvtárat kellett fölvinni gépre könyvadatbázis formájában, a könyvek címét, főbb adatait, és tartalomjegyzéküket. Ott pl. jól jött, hogy viszonylag tájékozott és olvasott vagyok, többször kiszúrtam, hogy rossz egy-egy könyvnek a besorolása (pusztán a borító képe alapján a sci-fi kategóriába soroltak egy pszichológiai könyvet, vagy egy amúgy sci-fi szerzőnek a természettudományos művét is). És rengeteget tanultam is.
Az a baj, hogy inkább tudom, hogy mit nem akarok, mint azt, hogy mit akarok. Utóbbival kapcsolatban csak apró foszlányok vannak bennem, meg eléggé homályos, meg nem határozott dolgok.
Ami a káoszt a fejedben illeti, ilyenem nekem is volt. Tudtam, hogy valamit rosszul csinálok. Azt is tudtam, hogy kellene, de akkor is egy őrületes nagy káosz volt a fejemben. Már tudtam, hogy jó az irány amerre fordulni akarok, de nem láttam arra semmit. Nem tudtam mit kellene csinálnom. És akkor szépen lassan kialakult magától minden. Volt egy kis öti hati próbálkozás, volt meditáció és valahogy kialakult.
Az új munkahelyet pedig úgy sikerült megtalálni, hogy minden nap elképzeltem, a hangulatot a munkahelyement. Hogy a főnök szeret és megbecsül, jó a fizi, szivesen megyek. Nyugodt vagyok stb. De megint itt a békesség, a langyosság. Nekem ezet kellene felpörgetni, úgy hogy közben a békesség, magabiztosság megmaradjon. De több vidámságot, pörgést belevinni.
Leirjuk többen a saját tapasztalatainkat, te pedig leszűröd belőle amit fontostan és érdekesnek találsz. Mivel már azt is megtanulnuk, hogy tanácsot adni nem mindig szerencsés dolog. De amit tudok, szivesen segitek.
Megvan. Mivel nem a cégközpontban kezdtük a munkát, hanem egy kihelyezett részen, egy másik cég részére, ezért mondhatni, haladékot kaptam a sorstól. Annyiban éltem vele, hogy ennek a munkának, amit már az elejétől kezdve nem "éreztem", a legvégén adódott lehetőségem bizonyítani, óriási szerencsére, amivel tudtam is élni. Ezért nem rúgtak ki azonnal. Még egy hetet egy másik helyen töltöttünk, tehát megint csak haladék (közvetlenül karácsony előtt). Aztán a cégközpontba kerültünk, karácsony előtt két perccel kábé. Karácsonyra rövid kis szabadságot kaptam, aztán megint vissza. Akkor még nem tűnt föl, mennyire kínlódva tanulok be. De egy idő után már saját magam előtt is nehéz volt titkolni. Az a legrosszabb, hogy én ilyen típusú munkát végeztem nagyon hosszú ideje, és noha teljesen távol áll attól, ami én vagyok, megélhetési kényszer jelszóval magamra tudtam erőltetni. Meg mondjuk, mivel számítógépes adatrögzítésről van szó, egy idő (betanulás) után sokkal kevesebb energiát igényelt tőlem.
Teljesen még mindig nem írtam konkrétumokat ezzel kapcsolatban, de nemsokára megteszem.
Lehet, hogy igazad van. Most mindenesetre nyitottabb vagyok a szokásosnál. Csak per pillanat elég nehéz önkritikát gyakorolnom, és hagynom, hogy rám zúduljon minden. Egy kicsit össze kell szednem magam.
Egyébként meg nagyon szépen köszi, hogy válaszolsz!
Ez most tényleg nagyon sokat jelent.
A lényeg, hogy próbáltam minden tőlem telhetőt megtenni azért, hogy itt maradhassak. De mélyen belül volt bennem valami iszonyú ellenérzés. Most elgondolkoztam, hogy már a legelejétől kezdve-e. Igen, de nem teljes egészében. Vagy valószínűleg elnyomhattam.
Pillanat, rögtön folytatom.
Értem. Én is valami ilyesmire gondoltam, de hogy képek formájában tetted bele, ez elgondolkoztatott. Én azt hittem, hogy le kellene írnom, de aztán arra gondoltam, biztos tök görcsös lennék, és megint elvesznék a gondolataim tengerében. Vagy nem? Már ebben sem vagyok biztos.
Az a gond, hogy sok szempontból úgy érzem, hogy még nagyon az út elején vagyok, mármint fejlődésileg. Viszont amiatt meg néha szemrehányást teszek magamnak, hogy az életkorom ezzel nincs szinkronban. Illetve, ez talán inkább a múltban volt igaz, mert mostanában, legalábbis ennek a helynek köszönhetően kezdtem ezt is másképp látni. Iszonyúan ciki, és ezt eddig csak priviben mertem a betynek bevallani, de azért, mert ezen a helyen nagyon tetszettem az egyik férfikollégámnak. Mondjuk, ő nekem per pasi, nem, de az, ahogy hozzám viszonyult, döbbenetes tükör volt magamról, több szempontból is. Egy az egyben visszajátszotta nekem korábbi önmagamat (ahogy én is reménytelenül voltam oda bizonyos fickókért). Másrészt, hülyén hangzik, de valahol mindig is azt szerettem volna, hogyha valakinek tetszem, akkor ne olyannak lásson, mint egy topmodell, vagy egy szexis playboynyuszi, vagy valamelyik cukros-bájos hazai médiasztár, hanem, mint egy blikkfangos, kissé fanyar, igazi személyiséggel bíró, 80-as évekbeli popsztár, az a típus, akit a legtöbben elsőre nem tudnak hova tenni, annyira egyéni. Fura módon valahogy ezt is megkaptam. És ami a legdöbbenetesebb, hogy ezt a helyzetet, a korábbiakhoz képest viszonylag normális, emberi módon tudtam kezelni.
Szóval az tény, hogy lelkileg egyáltalán nem üres kézzel távozom innen. De messze nem csak emiatt. Rengeteget tanultam magamról. Meg mint írtam, itt valahogy kaptam (vagy a helynek köszönhetően kialakítottam magamban) olyan emberi tartást, ami korábban egyáltalán nem volt rám jellemző, bár nagyon vágytam rá.
Ja, ami naju válaszának egy részét illeti, éppen ma délelőtt jutott eszembe nekem is pont a cipősdoboz! Úgyhogy azt fogom csinálni. De hogy mit teszek bele, azon még agyalok. Bár tutira nem sokáig.
Ami viszont a munkát illeti, meg hogy most mégis mit és hogyan, fejemben per pillanat van bizonyos értelemben véve káosz. Egyelőre valamilyen átmeneti megoldást szeretnék, már csak azért is, mert kicsit csalódtam magamban. Bár messze nem akkorát, mint korábban, hasonló helyzetekben.
Újra elolvastam ezt a hsz-t, és mégjobban kiváncsi lettem. Nagyon sokat tanulunk abból amikor elolvassuk, hogy mások hogyan látják a dolgokat. A küzdelemet, hogy jutottak 5-ről a 6-ra (
), ebből tudunk legtöbbet tanulni.
Nekem nagyon sokat segitett, az hogy ezeket a gondolataimat ideirtam a fórumra, ország világ szeme láttára. Talán najunak van igaza, és ezeket a saját hsz-ket le kellene menteni, hogy meglássuk hogy is kezdtük annak idején a fejlődést. De sokan válaszoltak rá mindig és mindenkinek volt valami okos gondolata, ami elgondolkoztatott, néha csak egy-egy szó. De jó volt. Tanultam belőlük.
ahogy Lenci mindig rendreutasitott, hogy megint negativan gondolkozok - persze sosem ezekkel a szavakkal, de felhivta a figyelmemet arra mit forgatok a fejemben
, magamtól fel sem tűnt.
Szerintem ird ide nyiltan mi bánt. Ez nem az a topik, ahol helyreraknának. És akkor több szem többet lát alapon, biztos kapsz jó tanácsot.
Az előző hsz-hez kapcsolódva pedig elgondololkodtam a dolgokon. Mármint azon, hogy igazából az én nagy vágyam az volt, hogy békesség legyen a szivemben. Ne görcsöljek, szorongjak. Tavaly még nem volt könnyű, bár a pár évvel ezelőtti énemhez képest már tavaly is könnyebb volt, de még mindig nem volt az igazi. Ez abból is látszik, amiket a kovertába (varázs dobozoba) tettem. Minden ami benne volt erre irányult. Hogy megtaláljam a belső harmóniát. A család, a szép kert, az egészséges ételek, minden. Nekem nem volt fontos a mosógép, száritógép, bár azt is szerettem volna, de nem tettem bele a dobozba, mert talán nem találtam megfelelő képet, de igazából nem is kerestem, mert más volt a fontos.
És tudod mit? Ezt mind megkaptam. Ezt a langyatag békességet, nyugalmat. Én magam kértem. Megadatott.
És hálás vagyok érte.
Ma már szeretném kicsit felpörgetni a mindennapokat, mert kezd uncsi lenni. Persze jó, sokkal jobb mint régen, de akkor is. Mostantól erre is koncentrálni fogok. És még van egy csomó minden.
Valaki tudna segíteni? Konkrétan tanácsadásra gondolok.
Elmagyaráznám, hogyan látom belülről a dolgot. Arra lennék kíváncsi, mit csinálok, vagy csináltam rosszul (akár hozzáállással vagy gondolkodással is).
Priviben is lehet, ha gondoljátok, nem akarom összeszennyezni a fórumot a problémámmal.